Folkszemle, 2008. július hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás

Agócs Gergely

Egy gömöri prímás, az alsókálosai Molnár László zenei hagyatéka

 

A történelmi Gömör területének (1802 után az egyesült Gömör-és Kishont vármegye területét értjük ez alatt) túlnyomó része a mai Magyarországnak a Salgótarjántól az Aggteleki Karsztig tartó határsávjától északra, a mai Szlovákiában található. A trianoni döntést követően Gömörnek csak egy szűk délkeleti sávja maradt magyar fennhatóság alatt (összesen 22 település, köztük Putnok városa), az elcsatolt területeken 130 faluban található magyar többségű lakosság.

forrás: terkep.jacsa.net

Az itt élő magyarok mind a palóc nyelvjárást beszélik, ezen belül pedig a keleti palócokhoz tartoznak. E régiót viszont nem lehet néprajzi tájegységként élesen elválasztani a keleti palócok szomszédos településcsoportjaitól sem, a gömöri magyarság falvainak hagyományos kultúrája ugyanis szorosan kapcsolódik a nógrádi, hevesi, borsodi és abaúj-tornai magyarok népéletéhez. Számos párhuzam fellehető ugyanakkor az itt élő magyar és a szomszédos szlovák népesség hagyományai között is. A nyelvhatár két oldalán elhelyezkedő fazekas falvak folklórja és tárgyi néprajzi anyaga pedig oly mértékben kapcsolódik egymáshoz, hogy döntő különbséget igazán csak a nyelv által meghatározott területeken láthatunk. Gömör népi kultúrájában azonban vannak olyan vonások is, melyek segítségével ki lehet rajzolni e táj sajátos néprajzi arculatát. Ezek között kiemelkedő helyet foglalnak el a zenefolklór különféle, csak erre a tájra jellemző sajátosságai, melyek jelenlétét máshol nem, vagy innen távolodva csak egyre kevésbé jellemző intenzitással tudta csak dokumentálni a tudományos kutatás. Jelen írásomban szeretnék rámutatni azokra a zenei jelenségekre (a régió zenefolklórjának legtipikusabb dallamaira, dallamvezetési, díszítésbéli sajátságaira), melyek segítségével jellemezhető a gömöri magyar falvak középső csoportjának hagyományos hangszeres (vonós) zenei kultúrája. Egyes vizsgálatok azt mutatják, hogy Gömör magyar énekes adatközlőinek dallamkészlete a vizsgált terület teljes szélességében (kb. 70-80 km ) 70-75 %-ban azonos. Ez az egységes zenei arculat a hagyományos hangszeres együttesek dallamanyagán is megfigyelhető. Kisebb táji eltérések inkább csak a dallamvezetés egyes jellegzetességeiben, valamint a hangszeres előadásmód díszítéseiben figyelhetők meg.

A szemléltetéshez egy, a Vály patak völgyén található gömöri magyar faluban, Alsókálosán született cigányprímástól, Molnár Lászlótól gyűjtött felvételeket válogattam ki. Azt, hogy a választás pont Alsókálosára esett, nem is igazán az a kétség kívül fontos szempont indokolta, hogy a falu a vizsgált terület kellős közepén található. Molnár László előadói stílusának különlegesen csiszolt, ízes eleganciája (amelyből még idős korában sem maradtak el a táji jellegzetességeket plasztikusan kidomborító díszítőelemek) teszi játékát a gömöri népzenével foglalkozó muzsikusok és elméleti szakemberek számára megkerülhetetlenné.

A Vály-völgy lakosságának több mint 90 %-a magyar nemzetiségű. A magyarok túlnyomó többsége a református felekezethez tartozik. Kivételt csak a magyar anyanyelvű katolikus cigányság képez, melynek számaránya az utóbbi két évtizedben jelentősen megnövekedett. A völgy kisszámú szlovák lakosságát zömében az 1947-ben Magyarországról ide telepített szlovákok, illetve ezeknek leszármazottai alkotják. A Vály-völgyi magyar falvak többsége eredetét tekintve kurialista település, azaz lakosainak jelentős hányada kisnemesi eredetű. Ez a tény a közelmúltig meghatározó szerepet játszott az itt élők mentalitásában, életmódjában, társadalmi viselkedés-formáiban, és nem utolsó sorban zenei és táncéletében is. Gömör zenei hagyományában feltűnik, hogy az ilyen, kurialista falucsoportok egy-egy településén, vagy ezeknek közvetlen közelében valóságos zenészközpontok alakultak ki. A kisnemesi múlt hagyományai ugyanis azt diktálták, hogy minden családi összejövetelt, a disznóöléstől a "névestéig" (azaz a névnapig) a lehető legnagyobb látványossággal ünnepeljenek meg. Így ezek az események mindig jó zenélési alkalomként kínálkoztak az itt élő cigányságnak, és az átlagosnál több muzsikálási lehetőség a zenészek számára biztosabb megélhetést is jelentett. A kisnemesi hagyomány értékrendje határozta meg azt is, hogy már a századfordulón, a Vály-völgy legkisebb falvaiban is megnyíltak a tánciskolák, melyeknek szintén fontos szereplői voltak a cigányzenekarok. A gömöri zenészközpontokban sokszor egyszerre 5-6 teljes zenekar is tevékenykedett. Nagybalog, Csoltó, Berzéte, Alsókálosa, Szútor, valamint a gömöri városok és mezővárosok (melyek között Rimaszécs a XX. század első felében kiemelkedő helyet foglalt el,) a hagyományos hangszeres zenei kultúra ilyen fórumainak számítottak. Alsókálosán például az 1940-es, 50-es években négy zenekar működött, Horváth Kálmán, Gazsó Ernő, Horváth Andor és Molnár László prímások vezetésével. Ezeket a településeket nem csak a zenei szolgáltatások, hanem a népi hangszeres zenepedagógia természetes központjaiként is értelmezhetjük. A népi kulturális javak átadásának (hagyományozódásának) terén oly sokszor hangsúlyozott "apáról-fiúra" modellnek ezen a területen ugyanis csak másodrendű szerepe van. Erről tanúskodnak Molnár László szavai is:

Nyócéves koromba' kezdtem tanúnyi muzsikányi a bátyámtó', Ruszó Bélátó'. Abba az időbe má' neki vót bandája, engem meg minden este tanígatott... No, oszt akkor, mikor má' tízéves elmútam, elmentem Rimaszécsbe, Oláh Gézáho', ott lehúztam egy hónapot. Ott laktam nála. No, nem sokára, - akkor már nagyobb vótam - elmentem Nagybalogra, ott egy Ágoston nevű prímásná' tanútam... Jaj, de ah te aztat hallottad vóna! Az olyan prímás vót...! ) Ördögprímásnak híták, az tiszta ördög vót! Nagy híre vót az egész vidéken... Apám lement hozzá, má aszondja, hogy elvállalna-e. Hát, nem mondom, ő is hallotta híremet, aszondja: "Zolti bácsi, én elvállalom, de a gyereket meg akarom hallgatnyi!" - Így, e! No, akkor apám felvitt hozzá, kezembe adta a hegedűt, én meg "hangokról-hangokra" végigmentem rajta, má' rendesen kipróbátam a hangszert. Hát, látta, hogy mi van, no, aszondja: "Elvállalom!"... Akkor elkeztem hozzá járnyi. A neném [itt: "nővérem"] Uzapanyiton lakott, anná' vótam kovártélyon. [Nagybalogtól Uzapanit egy kilométer.] Reggel a nenémné' ettem, má' mentem is... Akkor délig ott vótam, de még délután megint felmentem, úgy-e, má' azé' is, mer' a banda mindig szót... Nem tudtam Panyiton memmaradnyi, nekem avótt az életem. Úgy szót az a banda, hogy öröm vót hallgatnyi! [...] Beony, nagy banda vót ez a Ágoston-csapat! Minden este összejártak gyakorolnyi (...) Órára tanított engemet ez a' Ágoston. Mindig mebbeszétük, hogy mikor van neki szabad ideji, akkorra felmenek. Úgy is vót. Odamentem, leültünk, akkor vagy másfél óra hosszát tanított. [...] Amit otthon kigyakoroltam, azt meg kellett mutatnyi. Ott vót a banda, az kísért. Amíg az egyik nóta nem vót teljesen jó, másba nem fogtunk bele. [...] De ez nem ingyen ment! Hova gondolsz!? Mevvót egyezve, abba' az' időbe' apám ötszáz koronát fizetett neki egy hónapra. Beony! Nagy pénz vót ez abba' a szegény világba', a család énrám keresett! [...] Amikor a két hónap letelt, elgyött apám, aszondja [Ágoston:] "No, hallgassa meg a gyereket! - Ő leállt nekem terceznyi -, aszondja: "Én mondom, Zolti bácsi, sok tanítványom vót, nemhogy a szemibe mondjam, de ilyen fogalmas gyereket, akar a maga fia, én még az életbe' nem tanítottam! Ki merem engednyi, hogy zenekart vezessen!" Akkortó' oszt a bátyám zenekarába' én lettem a prímás...

A vály-völgyi zenekarok összetétele a mindenkori "megrendelő" kívánságai és az alkalom természete szerint változó volt. A teljes banda héttagú: prímás, segédprímás, kontrás vagy "kiskontrás" (a "kontra" itt mindig négyhúros, klasszikus hegedűlábbal felszerelt hegedűkontrát jelent), "brácsos" (a brácsa a klasszikus c-g-d-a hangolású hangszernek felel meg), cimbalmos, "sípos" (a "síp" itt 'd'- "kissíp" vagy 'a'- "nagysíp", klarinétot jelent, de a "klanét", "csecses klanéta" megnevezések is használatosak) és nagybőgős, akit régen "brúgós"-nak is neveztek (a "brúgó", azaz a nagybőgő a klasszikus, négyhúros, e-a-d-g hangolású hangszernek felel meg). Nagyobb lakodalmakba elmentek nyolcan is, amikor ehhez az összetételhez még egy harmadik hegedűs is csatlakozott.

A hagyományos zenélési alkalmak zömét a lakodalmak, mulatságok, bálok tették ki. Szegényebb helyeken a lakodalomra 4-6 zenész is elég volt, de a mulatságokon mindig a teljes létszámú zenekar muzsikált. Névnapi, újévi vagy karácsonyi köszöntéshez, húsvéti öntözködéshez leginkább négy zenész ment el, disznóölésnél vagy keresztelőben pedig megesett, hogy elég volt három muzsikus. A népélet közösségi munkaalkalmaihoz is kapcsolódhatott zenés vígasság. Ilyenek voltak a dohánysimító, az aratás, vagy a szüret, melyeknek végeztével a munkáltató gazda a jó végzés örömére mulatságot rendezett. A nagyobb egyházi ünnepek tiszteletére szintén nagy bálokat rendeztek (külön említést érdemel a Demeter-napi juhászbál), de a zenekar közreműködött a tánciskolákban és a népi színjátékok előadásain is. Ezek a zenélési alkalmak viszont többnyire a mezőgazdasági munkák szüneti időszakában, azaz késő ősztől kora tavaszig adódtak. Nyáron a zenészeknek más kereseti lehetőség után kellett nézniük. Míg Gömör keleti tájegységein gyakori volt a zenészek nyári pásztorkodása, a vály-völgyi muzsikusok nyáron többnyire vályogvetéssel, vagy aratási idénymunkával keresték meg a kenyerüket. A vályogtégla-készítéssel sokszor távoli vidékekre is eljutottak. Molnár László és családtagjai, kollégái például Herencsvölgyön (Hriňová, volt Zólyom vm.) és környékén is dolgoztak "vályogverők"- ként.

A zenészek mindenkori honoráriuma egyrészt a bandát megfogadó gazda fizetségéből és az asztalnál, tányérozással, vagy a nótát parancsoló mulatozóktól összegyűjtött pénzből áll, amit a megrendelők régebben rendszerint a bőgőbe dobáltak bele. A zenekar megfogadásánál szokás "foglalót", azaz előleget adni, amely biztosítja, hogy a banda a megbeszélt időpontra máshova ne szegődjön el. Ha a bandából csak 3-4 embert fogadnak meg, az ilyenkor megkeresett pénzt a zenekar összes tagja között egyenlő részre szétosztják, mondván, hogy az otthon maradottak nem tehetnek arról, hogy őket nem hívták.

Molnár László zenekarának működési körzete magába foglalta a Rimaszombat és Tomalja közé eső három patakvölgy magyar falvait: a Balog völgyén Bátkától Nagybalogig, a Vály völgyén Fügétől Felsővályig, a Túróc patak völgyén pedig Visnyótól Méhi falujáig jártak legtöbbet muzsikálni. Ezen kívül a távolabbi Murány-völgy magyar falvaiba is eljártak,- és néha megfogadták őket a csoltói és a Rimaszombat-környéki magyarok is.

Gömör hagyományos tánckultúráján is megfigyelhetők a társadalmi rétegezettség által meghatározott különbségek. Az 1990 őszén, a Vály és a Túróc völgyén zajló néptáncgyűjtés során kiderült, hogy a kurialista falvak földművelő lakosságának tánckultúrájában már a 70-80 éves korosztálynál is megtalálható a keringő, a fox és a tangó.

A csárdás az adatközlők tudatában egységes képet mutat, de a gyakorlatban lassú és friss részből áll. A friss részt a zenészek a "gyors csárdás" megnevezés mellett még "felvágva", "felvágósan" kifejezésekkel is jelölik. A "felvágni", vagy az ebből eredő: "Vágd fel!"- utasítás itt a csárdás "meggyorsításának" igényére utal.

Lassú és friss csárdás
Molnár László "Kígyó", Molnár Géza "Sandrík",
Molnár Kálmán "Ördög", Váradi András "Kisbandi"
gyűjtő: Agócs Gergely

A csárdás mellett, amelyet máig a vidék élő néptáncának tekinthetünk, az idősebb korosztály tánckészletében megtalálható a vasvári verbunk is. A Vály-völgy vasvári verbunkja lassú és friss részből áll. Jellegzetessége az, hogy miközben Gömör más vidékein a verbunk friss részét egy külön, csak ehhez a szakaszhoz használt dallamrész képezi, itt, a tájegység központi területein a verbunk frisséhez a lassú rész dallamainak "meggyorsított" változatait muzsikálják.

Vasvári verbunk
Molnár László, Seres Kálmán, Banya Sándor
Rimaszombat - Tamásfala, 1992. november 6-7.
Gyűjtők: Agócs Gergely, Halmos Béla, Varsányi Ildikó, Vavrinecz András, Virágvölgyi Márta

A zenészek szóhasználatában bizonytalan megnevezésű, a gyorsdűvő-kísérettel jellemezhető "csordás-kondás verbunk" dallamai egy - az élő tánckészletből mára már kikopott - táncfajta néhai meglétére engednek következtetni.

„Csordás-kondás verbunk” és „esztamos nóta”
Molnár László „Kígyó”, Molnár Géza „Sandrík”,
Molnár Kálmán „Ördög”, Váradi András „Kisbandi”
gyűjtő: Agócs Gergely

Az itt élő pásztorok hagyományőrző életformája kihatott a táncéletre és a zenei hagyományokra is. Ennél a társadalmi rétegnél az említett táncok mellett megtalálható az archaikus pásztorbotoló (itt: "botostánc") is, melyet többnyire juhászkampóval, vagy gondosan kikészített, "kigörcsölt" barkócafa - pásztorbottal táncolnak. A pásztorbotoló melódiája - bár mindegyik pásztornak ebben az esetben is van kedvenc dallama - lehet bármelyik juhásznóta. Molnár László szerint ehhez legtöbbször a "Hallottad-e hírét..." kezdetű csárdást játszották.

Juhásznóta - hallgató és csárdás
Molnár László „Kígyó”, Molnár Géza „Sandrík”,
Molnár Kálmán „Ördög”, Váradi András „Kisbandi”
gyűjtő: Agócs Gergely

Gömör hagyományos zenei kultúrájának vizsgálatánál a pásztorok jelentős szerepére már Ujváry Zoltán is rámutatott, aki szerint "Gömör népdalkincsét a pásztorok erősen karakterizálják". Ezt a felismerést alátámasztja az előbb már említett "juhásznóta" fogalmának létezése és széles körben, azonos jelentéstartalommal elterjedt használata is. A gömöri magyarok dallamkészletében fellelhető régi stílusú dallamok nagy részét ugyanis maguk az itt élő, hagyományőrző előadók illetik ezzel a megnevezéssel (megjegyzendő, hogy akkor is, amikor a dal szövegének nincsen semmilyen, a juhászkodáshoz kapcsolódó része). Ez arra utal, hogy a pásztorok kulturális elkülönülése a zenei életben az archaikusabb dallamvilág megőrzésével jellemezhető, valamint azt is bizonyítja, hogy ez az elkülönülés a palócok zenei tudatában is számontartott jelenség. Ezek szerint a ma juhásznótának titulált dallamok valójában a vidék régi zenei arculatát őrizték meg; azt a zenei világot, amely régebben még a gömöri magyarok népzenéjére foglalkozástól függetlenül jellemző volt. A kisnemesi udvarházak zenei igényei ugyanakkor egy kifinomultabb hangszerkezelést, teljesebb hangzást (azaz viszonylag nagy létszámú zenekarokat) és a mindenkori polgári divatnak is megfelelő dallamkészletet diktáltak a vidék zenekarainak.

A juhásznóták és a már szintén említett vasvári verbunk mellett Molnár László zenekarától, sikerült rögzíteni a régióban elterjedt új stílusú népzenei dallamok nagy részét, valamint azokat a 2/4-es ritmusú, esz-tam kíséretű dallamokat is, amelyek vagy egy régebbi, a tánckészletből kikopott tánc zenei kíséretét szolgálták, vagy egy olyan dallamréteget képviselnek, melynek nótái Gömörben csak a mulatódalok szerepét töltötték be. Bizonytalan megnevezésük ("fox", "esztamos nóta", "csordás-kondás verbunk", stb.) is erre engednek következtetni.

A több, mint hét éven át tartó, többé-kevésbé rendszeres gyűjtőmunka olyan szokásdallamokat is a felszínre hozott, mint a lakodalmi szokásrendbe beágyazódott indulók, a különféle polgári táncok dallamai (keringő, polka, fox, rezgő), a magyar népies műzene szerzeményei, vagy a halottkísérő funkciót betöltő halálmars.

A gyűjtések anyagát hallgató érdeklődőknek bizonyára feltűnik, hogy a dallamok nagy része egymás után háromféle ritmusban: hallgatóban, csárdásban és gyors csárdásban van előadva. Ez a sajátosság a reneszánsz és a barokk udvari zenében gyakori, ún. proporciós gyakorlatra vezethető vissza, amely előírta az egyazon dallamnak megváltoztatott ütemben való egymás utáni előadását. A proporciós gyakorlat eme folklorizált változata a keleti palócok tájegységeinek hangszeres népzenéjében széles körben el volt terjedve, így nem meglepő, hogy a gyakorlat az alsókálosai bandák felvételein is tetten érhető.

Molnár László 1921 április 25-én született Alsókálosán, és a Rimaszombathoz csatolt Tamásfalván halt meg 1998 telén. A világháború alatt két évet töltött orosz fogságban. Egész életében a muzsikálás képezte a fő megélhetését. 1990-ben, első találkozásunkkor még aktívan muzsikált, korábbi segédprímása, az 1937-ben született Molnár Géza "Sandrík" zenekarában. Gyűjtéseim időszakában már inkább csak a család jelesebb összejövetelein és temetéseken vállalt zenélést, és természetesen a népzenegyűjtőknek is készségesen bemutatta a tudományát.

Molnár Géza "Sandrík"
Alsókálosa, 2007. március 8.

Molnár László zenekaráról az első hangfelvételt Sárosi Bálint készítette 1963-ban. Ebből a gyűjtésből két dallam megtalálható a Hungarian Folk Music 2 lemezalbum III/a oldalán (LPX 18001-04), kettő pedig a Magyar Népzenei Antológia II. részének ("Észak") 4. lemezoldalán (LPX 18124-28).

Lassú és friss csárdás (Hej, kendermag, kendermag...)
Molnár László prímás, Ruszó Béla segédprímás,
Molnár Kálmán brácsás, Máté Gyula cimbalmos, Ruszó Andor bőgős
Alsókálosa, 1963. november 7.
gyűjtő: Sárosi Bálint

Saját gyűjtéseimből és az 1963-as felvételek egy részéből állítottuk össze 1994-ben a hangszeres népzenei példatár sorozatban megjelenő Gömöri népzene címet viselő, hangzó melléklettel ellátott módszertani segédanyagot. Ez utóbbi kiadvány megjelenése óta Magyarországon és Szlovákiában egyaránt, a táncházak és népzenei lemezek gömöri muzsikája a legtöbb esetben Molnár László zenekarának felvételei nyomán képviseli magyar végek e szép szögletének kultúráját.

E sorok írójának pedig, amikor egy-egy Néptáncantológián egyszer csak megszólal a vasvári kálosai változata, vagy amikor a Táncháztalálkozón, a folkkocsma felől behozza a huzat az ifjak mulatozásának hangjait, s azok között is felismeri egy ismerős juhásznóta foszlányát: Kiskálosi fenyves erdő a tanyám. - szóval, akkor egy különös, lélegzetakasztó öröm fogja el a szívét.

Lassú és friss csárdás (Első nóta: Kiskálosi fenyveserdő a tanyám...)
Molnár László „Kígyó”, Molnár Géza „Sandrík”,
Molnár Kálmán „Ördög”, Váradi András „Kisbandi”
Alsókálosa, 1990-91
gyűjtő: Agócs Gergely

 

Kapcsolódó szakirodalom

1. Ujváry Zoltán: Találkozásom a népzenével. Folklór írások (Borsodi kismonográfiák, Herman Ottó Múzeum, Miskolc, 1990)

2. Ujváry Zoltán: Gömöri népdalok és balladák. (Miskolc, 1977)

3. Takács András - Fügedi János: (Gömöri népi táncok (Pozsony/Bratislava, 1992)

4. Takács András: Gömör néptánchagyományai. Gömör néprajza XXIV. (Debrecen, 1990)

5. Paládi-Kovács Attila: Életmód, foglalkozás, nemzetiség. Gömör néprajza XVI. füzet (Debrecen, 1988)

6. Pálfy Gyula: A gömöri Vály völgye táncéletéről és dallamairól. Honismeret 1991 /5

7. Lajos Árpád: A szó- pentatónia jelentkezése a borsodi népzenében. (Herman Ottó Múzeum évk. IV. Miskolc, 1964)

8. Lajos Árpád: Este a fonóban. (Budapest 1974)

9. Lajos Árpad: Egy archaikus dallamsajátosság Észak-Borsodban. Ethnographia LXXI. (Budapest, 1960)

10. Borsai Ilona- Nagy Miklós: Eger környéki népdalok. (Budapest, 1981)

11. Borsai Ilona: Palóc területek jellemző népdaltípusai. Módszerek és feladatok. (Palóc tanácskozás Egerben). (Eger, 1986)

12. Járdányi Pál: Magyar népdaltípusok. Magyar népdalok és népies dalok 1-2. (Budapest, 1961 )

13. Ág Tibor: Édesanyám rózsafája. Palóc népdalok. (Bratislava, 1976)

14. Varsányi Ildikó: Gömöri népzene. Népzenei füzetek. Hangszeres népzenei példatár. (Budapest, 1994)

15. B. Kovács István: Hervadatlan rózsagyüker. Baracai népköltészet.



Folkszemle, 2008. július hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás