Folkszemle, 2010. június hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás

Almási István

Kocsis Lajos népzenegyűjtése a XX. század elején1

A Kolozsvári Református Kollégium Értesítője az 1910-11. iskolai évről2 a 117. lapon azt adta hírül, hogy „A magyar nyelvből és irodalomból kitűzött két pályakérdés közül az egyikre: »Kívánatos valamely falu népköltési termékeinek lehetőleg teljes összegyűjtése [...]« beérkezett egy pályamunka, amely a kitűzött 30 K jutalmat elnyerte. Írója Kocsis Lajos, VII. o. tanuló.” A Felsőtök és vidéke szöveg nélküli népzenéjének ismertetése című kézirat3 mind a gyűjtött anyag jellege és hitelessége, mind a dallamlejegyzések megbízhatósága és a néprajzi megfigyelések tudományos értéke tekintetében kifogástalan. Minthogy ezen felül Seprődi János tanítványa a hajdani Szolnok-Doboka megyében egyidejűleg magyar és román hangszeres dallamokat örökített meg, tehát az erdélyi népzenekutatás története szempontjából is számottevő eredményt ért el, gyűjteményét teljes egészében közzéteszem. Előbb azonban hadd vázoljam a nyertes diák életpályáját.

Kocsis Lajos 1892. május 30-án született Felsőtökön, ahol apja jegyző volt. Anyai ágon dédunokája volt Almási Sámuelnek (1807-1875), az egyik legjelentősebb XIX. századi dalgyűjtemény megalkotójának. Elemi iskolába szülőfalujában járt, középiskolai tanulmányait pedig a Kolozsvári Református Kollégiumban végezte. 1912-ben érettségizett, majd beiratkozott a Református Teológiára. Még hallgató volt, amikor kitört az első világháború. 1914 decemberében bevonult katonának. Néhány hónapig tartó kiképzés után 1915 márciusában kivezényelték a harctérre. Megbetegedése miatt innen több hétre kórházba utalták Nagyváradra. Azonban mihelyt felépült, ismét a frontra küldték, s ott 1916. augusztus l-jén huszonnégy évesen elesett.4

Zenei tehetségére korán fölfigyelt a felsőtöki iskola hajdani tanítója, és már ötéves korában kezdte tanítani hegedü1ni.5 Nem tudni, hogy később ki volt a mestere. Bizonyára önképzéssel fejlesztette tovább hegedűjátékát. Mindenesetre rövid élete során a muzsikálásban vitte a legtöbbre. Fönnmaradt naplójegyzetei arról tanúskodnak, hogy többek között Brahms, Grieg, Mozart, Raff, Schubert, Schumann, Veracini és H. Wieniawski műveit játszotta. Amíg a középiskola V-VIII. osztályát járta, tagja volt a kollégiumi ének- és zenekarnak.6 Az utóbbiban brácsásként szerepelt. Tevékenyen részt vett a teológiai ifjúság rendezvényein is az „Ének- és zeneegylet” választmányi tagjaként, majd ellenőreként, de főleg hegedűsként. Számos önképzőköri összejövetelen meg ünnepélyen lépett fel Kolozsváron és más erdélyi városokban. Pályatársa, Csutak Ferenc visszaemlékezése szerint Kocsis Lajosnak négy-öt tagból álló, falusi zenekarok mintájára szervezett, hegedű-brácsa-cimbalom-nagybőgő összeállítású együttese is volt, mellyel leányos házaknál rendezett táncmulatságokon a zenét szolgáltatta. Katonáskodása idején is, pihenőnapokon elő-elővette a hegedűt társai és a maga gyönyörűségére. Zenei élményeiből jellemző ízelítőt nyújt annak a levélnek egy részlete, amelyet 1915. április l4-én nagybátyjának, dr. Almási Dezsőnek írt: „Itt Váradon a kórházban igen jó dolgom van. Egész nap szórakozom, olvasok; egy hegedű is került, ami nekem a legnagyobb boldogságot szerzi. (.) aztán kávéházba is benéztünk, csudák csudája, egy pesti cigány, Magyarország első prímása muzsikált, Kóczé Antal. Éjfél után 1 óráig hallgattuk. Soha nem hallottam úgy muzsikálni, mint ezt a cigányt.”7

Népzenegyűjtést Kocsis Lajos 1911 tavaszán, VII. osztályos tanulóként, tizenkilenc éves fővel végzett.8 (Ez alkalommal régebben hallott dalokat is leírt.) Munkája mindazáltal tapasztalt kutatónak is becsületére vált volna. Dallamlejegyzései azt sejtetik, hogy korai halálával egy ígéretes zenészpálya szakadt félbe. Témaválasztását nyilvánvalóan a hangszeres muzsikában való jártassága határozta meg. Ehhez azonban kétségkívül hozzájárult Seprődi János irányt szabó véleménye is. Tudvalevő ugyanis, hogy Seprődi nem sokkal azelőtt adta közre a kibédi táncokról szóló remek tanulmányát,9 és már évek óta foglalkozott a népi tánc és tánczene kérdéseivel. Alapos ismeretei birtokában nagyon hasznos útbaigazításokat adhatott nemcsak a dallamok lejegyzésének módjára, hanem arra nézve is, hogy a falusi zeneéletben s különösen a táncmulatságokban mit kell megfigyelni, és hogy az észlelt jelenségeket miként kell írásba foglalni. Kocsis Lajosban pedig megtalálta azt a diákot, akit a hegedűjátékban szerzett gyakorlata föltétlenül alkalmassá tett ilyen természetű kutatási feladat elvégzésére. S amint a pályázat eredménye, a jutalom odaítélése igazolta, tanítványában nem csalatkozott.

Voltaképpen Seprődi útmutatása öltött testet abban a tényben is, hogy vegyes lakosságú tájon gyűjtvén Kocsis Lajos magától értetődően mind a magyarok, mind a románok körében használatos tánc dallamokat figyelembe vette. Különben az együtt élő nemzetiségek hagyományainak párhuzamos kutatása akkortájt már úgyszólván a tudományos élet napirendjén volt.10 Köztudomású, hogy ezen a téren a legkimagaslóbb eredményeket Bartók Béla mutatta: fel. Hatalmas arányú román népzenegyűjtését Bartók 1908-ban kezdte meg.

Az egyes dallamokhoz fűzött magyarázatok azt a következtetést sugallják, hogy Kocsis Lajos lejegyzési módja lényegében hasonló volt tanárának munkássága elején alkalmazott eljárásához, vagyis a dallamokat előbb hallásból megtanulta hegedűn játszani, majd emlékezetből e hangszer igénybevételével kottázta le. Bárhogyan készítette is, a lejegyzések helyesek. Erről teljesen megbizonyosodhattam, amikor 1978. szeptember 4-én Esztényben (Kolozs megye) a nyolcvan esztendős Csoma Ferenctől11 a környék leghíresebb prímásától sorra kikérdeztem a gyűjtőfüzetben levő dallamokat. Ezek legnagyobb részét Csoma egészen közeli változatokban játszotta. Mindössze néhányat nem tudott a gyors csárdás és a de-a-nvîrtita dallamok közül. Csoma 1911 elején, tizenhárom éves korában Alsótőkön találkozott volt Kocsis Lajossal annál a Szalontai Jánosnál, akire az ifjú népzenegyűjtő mint legtöbb adatának forrására hivatkozott. Az a mozzanat is fölelevenedett a hajlott korú esztényi muzsikus emlékezetében, hogy Kocsis, miközben a népi táncdallamokkal ismerkedett, viszonzásul keringőkre tanította Szalontait.


Almási István

A Kolozsvári Folklórintézet archívumából:
Csoma Ferenc esztényi prímás muzsikál
A felvétel 1978. szeptember 4-én készült Esztényben.
Gyűjtő: Almási István


Töltődik a lejátszó...

Dallamgyűjteménye bevezetőjében Kocsis Lajos néhány szóval jellemezte a Felsőtök környékén levő falvak földrajzi fekvését, gazdasági életét és lakosságát, majd tüzetesen ismertette a tánc alkalmakat, a hangszeres együtteseket, a zenészek kalákával történő megfogadásának módját, valamint a lakodalmi szokásokat. Írása több szempontból is igen becses. Egyenlő mértékű alapossággal mutatja be a magyarok és a románok táncéletét, kiemelve a közös, illetőleg a sajátos vonásokat. Hitelesen tájékoztat egy jellegzetes erdélyi táj paraszti társadalmának a XX. század elején még virágzó korszakát élő zenei és tánchagyományáról.

A pályamunka szerzője - mintegy kiegészítésképpen - a dallamokat jegyzetekkel látta el. Ezekben megnevezte adatközlőit, kísérletet tett arra, hogy szemléletesen megjelenítse a táncokat, rámutatott, hogy a dallamok milyen alkalommal voltak hallhatók, s olykor jelezte az előadásmód sajátosságait is.

A bevezetőnek és a jegyzeteknek sem a tartalmát, sem a fogalmazását nem módosítottam. Helyesírását viszont a jelenleg érvényes szabályok alapján egységesítettem. Azok a helységnevek, amelyek a kéziratban rövidebb, előtag nélküli formájukban szerepeltek, itt teljes alakjukban jelennek meg. A gyűjtő a román táncelnevezéseket a kiejtés szerint, ám magyar írásmóddal jelölte: „gyá lungu”, illetve „gyán lungu”, „gyánvirtyitá” és „zsok ungurestyé”. Ezeket természetesen a román helyesírás szabályai szerint átírtam: de-a lungu, de-a-nvârtita, joc ungureşte. Föl kell hívnom a figyelmet arra, hogy a bevezetőben említett „Babgyi” nevű hegy nem más, mint a Bábolna. Száz évvel ezelőtt a vidék magyar és román lakossága Babgyi, illetőleg Băbdiu néven ismerte a történelmi nevezetességű magaslatot. (A lábánál elterülő falvak közül Zápróc román neve ma is Băbdiu.) Nem világlik ki a szövegből a „kontrahegedűnek” nevezett hangszeren és a kisbőgőn játszott kíséret módja. Kocsis egyébként a hagyományos környezetben szokásos szóhasználat szerint mindig a „cigány” névvel hivatkozott a zenészekre, jóllehet például az imént említett mindkét kitűnő prímás - az alsótöki Szalontai János és az esztényi Csoma Ferenc is - magyar volt.12

A kéziratban található 31. dallam 33 változata szintén lényegesebb helyesbítések nélkül lát napvilágot. Meg szeretném azonban jegyezni, hogy a lassú csárdások és a lakodalmi induló dallamát (II. 1-6, VI.) manapság inkább 4/4-es ütemekbe írnók (a II. csoport 1-5. dallamát ezenkívül kétszeres hangjegyértékekkel, s így persze a tempójelzést is átalakítanók). A román népdalokat (VIII. 1-3.) sem osztanók 4/8-os ütemekbe, hanem arra törekednénk, hogy a rubato előadásmód következtében előállt egyenlőtlen ritmusviszonyokat a kottakép hangjegyértékeivel érzékeltessük.

Okvetlenül helyre kellett igazítanom a gyűjtemény címét. Ezt ugyanis Kocsis Lajos megmagyarázhatatlan módon két ízben is (a címlapon és a bevezető előtt) a következő hibás formában írta le: „Felsőtők és vidékének szöveg nélküli népzenének ismertetése”. A cím egyébként kijavítva sem egészen pontos, hiszen a kéziratban nem kizárólag hangszeres, nemcsak igazán „szöveg nélküli” dallamok vannak. A hangjegyírás és az ütembeosztás módjával kapcsolatban előbb említett dallamok például. eredetileg vokálisak, csupán hangszeren játszott variánsok. A szövegek mellőzése már lényegbevágó fogyatékosságként róható fel a gyűjtőnek. A II. csoport lassú csárdásként előadott dallamai közül az 1-2. és a 4-5. sz. „jajnóta” típusú dallam szöveggel énekelt változatait három évtizeddel később Járdányi Pál a Felsőtők vidékétől nem messze fekvő (Borsa-völgyi) Kidében jegyezte le.13 .

Szembetűnő és egyszersmind jellemző, hogy Kocsis Lajos anyagában egyetlen visszatérő szerkezetű, azaz új stílusú dallam sem fordul elő. Ezek az első világháború előtt bizonyosan nem váltak még uralkodóvá a Felsőtök környéki falvak zeneéletében. Sőt e gyűjtemény alapján az is kérdéses, hogy a XX. század első évtizedében egyáltalán eljutottak-e már oda.

A kollégiumi pályázat serkentő hatására lejegyzett, alább megjelenő dallamokon kívül Kocsis Lajos utóbb még a háború idején is gyűjtött népdalokat. 1915. január 11.-én Nagydisznódon kelt levelében olvashatjuk: „Az önkéntes iskola parancsnoka, Mecsér főhadnagy úr, aki civil életében törvényszéki bíró, megbízott, hogy a feleségének írjam össze a katonadalokat. Amikor átadtam, igazán nem várt módon köszönte meg.” Naplójában továbbá - nyilván frissen tanult - hallgatónóták szövegét és dallamát is papírra vetette. Katonadal-gyűjtésének hollétéről nincs tudomásom.

Felsőtök és vidéke szöveg nélküli népzenéjének ismertetése

Felsőtők és vidéke Szolnok-Doboka megye délkeleti részén, a szamosújvári és csákigorbói járásban fekszik. A vidéke általában hegyes, legnagyobb hegye a „Babgyi”. Jó messze fekszik tőlük Szamosújvár és Dés, hova a nép csak fontosabb dolgainak elintézésére jár be, mint például nagyvásárra vagy törvényre. Minthogy úgy Szamosújvár, mint Dés nagyon messze fekszik ezektől a helységektől, és az utak rosszak, azért apróbb szükségleteit a nép Páncélcsehen szerzi be, mely nyugatra fekszik. A Babgyitól a szélrózsa minden irányában a következő falvak vannak: Felsőtők, Alsótők, Magyarszarvaskend, Esztény délkeletre, Magyarköblös, Kisigrice délre, Bujdos, Erdővásárhely nyugatra, Sajgó északra és Bánffytótfalu keletre. Felsőtők, Alsótők, Magyarszarvaskend, Esztény és Magyarköblös kivételével 99%-ban a lakosság román. A felsorolt helységekben már 30% magyar van.

A lakosság földmívelésből él, de földje annyira rossz, hogy kicsi keresményéből alig tud megélni. Nyomorúságát fokozza az, hogy terményét nem tudja értékesíteni, ami kicsi pénzt tud megtakarítani, azt ruhára és pálinkára költi el.

A nép vasárnapok és ünnepnapok alkalmával össze szokott gyűlni, de ilyenkor külön vannak a magyarok és külön a románok. Alsótökön és Magyarszarvaskenden gyakran egy helyre is összejönnek, ilyenkor, ha van cigány, táncolni is szoktak. A vidék tánca, zenéje és nótája annyira megegyező, hogy az egész helyett elég egy falu zenéjével, táncával és nótájával foglalkozni, hogy teljes képet nyerjünk az egész vidékről. Táncmulatságra pénzt nemigen költenek, bár elég sokat táncolnak, mert a cigány fizetését kalákával szerzik meg. A kalákával fogadott cigányt azonban mindig több ünnepre szegődtetik. Mikor egy ünnepnap vagy egy este akarnak táncolni, a cigányt a legények fizetik. Újabban rendesen három cigány hegedül: egy prímhegedűs, egy kontrahegedűs és egy kisbőgős. Ezeknek a fizetése egy napra vagy egy éjszakára 5-6 korona és koszt, a kosztot a leányok adják rendre. A táncot nyáron csűrben, télen házban tartják. Közönséges táncra vendégeket nem szoktak meghívni.

A magyaroknál kétféle táncmulatságot különböztethetünk meg: rendes falusi táncot és batyus bált.

A rendes tánc

A rendes tánc egészen szűk körű mulatság, amelyen csak egy falu fiatalsága és népe van jelen. Ilyen táncmulatság gyakran van egy-egy községben, ha van elég fiatalság. Három cigány hegedül. Többnyire vasárnapon tartják, s mindjárt délelőtt, a templomozás után kezdenek táncolni, s szürkületkor oszlanak szét. Templomozás előtt a legények elrendezik a csűrt vagy a házat, hogy mindjárt templomozás után kezdhessék el a táncolást. Mindig a magyar tánccal kezdik meg a táncot, éspedig azért, mert a legények hamarabb odamennek a tánchelyiségre, mint a leányok, s ha a cigány ott van, nem tudják megállani, hogy ne táncoljanak. Utána jóformán egész nap csárdást járnak; a változás kedvéért, meg hogy a leányok kedvének is eleget tegyenek, szoktak még ritkán valcert és polkát is táncolni. Ha a kedvük nagyon jó, akkor úgy a délután utolsó óráiban szoktak még magyar táncot járni, hogy fáradjanak el.

A legények csárdás-táncolás közben gyakran énekelnek, némelyik még csujogatni is szokott, ez azonban az utóbbi időben mindig ritkább.

Szünetek alatt a legények a leányokkal karonfogva a tánchelyiségben körbe sétálnak, s némelykor még énekelni is szoktak.

A batyus bál

A batyus bál csak abban különbözik a rendes táncmulatságtói, hogy ezt lehetőleg mindig az iskola helyiségében beléptijeggyel tartják, és fényesebb. Ilyen batyus bálra rendesen nagy előkészületet tesznek: meghívókat küldenek, rendesen hét-nyolc tagból álló cigánybandát fogadnak, s amellett gondoskodnak a vendégek elszállásolásáról. Ilyen mulatságra felkérnek védnököket s rendezőket. Ami a tánc sorrendjét illeti, ugyanaz marad, mint a rendes táncban szokott lenni.

A románoknál csak rendes tánc van. Ők is, mint a magyarok, templomozás után kezdik a táncot, és ők is szürkületkor oszlanak szét, s két-három cigány mellett táncolnak. Táncsorrendjük azonban más. Mikor a leányok ott vannak, akkor kezdenek táncolni. Ha a leányok nem jönnek elég hamar, magyar táncot (joc ungureştét) járnak ők is, mint a magyarok. Ezután lassú csárdást járnak, melyet minden megállás nélkül forgatóssal (de-a-nvârtitával) váltanak fel, melyet elég gyakran öt-hat negyedóráig is eljárnak, végezetül egy magyar gyors csárdással fejezik be a táncot. Némelykor a lassú csárdás helyett egy másik nemzeti román táncot járnak, a „de-a lungu” -t, mely körülbelül olyan menetű, mint a mi lassú csárdásunk. Ezt a de-a lungut majd a magyar gyors csárdás követi. Ritkán táncolnak valcert és polkát is.

A cigányt ők is, mint a magyarok, vagy kalákával fizetik, ha több vasárnapra van fogadva, vagy ha csak egy napra, akkor a legények.

A kalákával való fizetés úgy a magyaroknál, mint a románoknál a következőképp történik: a legények közül hárman-négyen, akiket kezeseknek neveznek, elmennek valamelyik jómódú gazdához vagy földbirtokoshoz, s felajánlják, hogy learatják egy meghatározott nagyságú sarlós gabonáját, ha fogad nekik tíz-tizenöt vasárnapracigányt. Kijelentik, hogy a cigány tíz vasárnapra 50 koronáért hegedül. Ha a gazda elfogadja a feltételt, megkötik a szerződést, mégpedig úgy, hogy a gazda kifizeti a cigányt, s az aratás napján a kalákásoknak ad tíz vagy tizenöt liter pálinkát. A legények pedig minden ünnepen felrendelik a cigányt, s táncolnak. Mikor eljön az aratás napja, a gazda magához hívatja a kezeseket, akikkel megkötötte a szerződést, s kijelenti, hogy aratni akar. Most a kezesek este szürkületkor, mikor minden ember hazatért munkájából, megindulnak a cigányokkal hangos ének- és muzsikaszó mellett. Minden legényes és leányos házba beszólnak, hogy másnapra a szülők engedjék el gyermekeiket a kalákába. Másnap reggel végigjárnak minden legényes és leányos házat, s a hozzájuk csatlakozó aratókkal meg a cigányokkal kimennek a mezőre. Ott, mielőtt a munka megkezdődnék, a gabonaföld végén egyet táncolnak, s csak azután kezdik meg a munkát. A cigányok egész nap a nyomukban járva lassú csárdást vagy a románoknál román népdalokat muzsikálnak. Délben, mikor mindenkinek megérkezett az ebédje, megebédelnek, utána újból táncolnak egyet, s csak azután fognak hozzá a munkához. Ritkán történik meg, hogy a magukra vállalt munkát el ne végeznék. Ha bevégezték az aratást, megindulnak a gazda háza felé hangosan énekelve. .

Itt kiadja a gazda a kezeseknek a pálinkát, akik az összes ott levőket megkínálják vele. Közben az udvaron vagy a csűrben táncra perdülnek, s késő estig ott táncolnak a rendes, megszokott táncsorrendben.

Ilyen alkalmakon kívül szoktak még eljegyzéskor és lakodalmakkor táncolni. Az eljegyzéskor való tánc megegyezik a rendes tánccal. A lakodalmakkor való tánc csak abban különbözik, hogy a menyasszonyt mindenki megtáncoltatja. Ha egy legény meg akar házasodni, eljárogat egy leányhoz, aki neki megtetszik, s ha a leányról azt veszi észre, hogy őt szereti, két öregebb ismerősévei elmegy háztűznézőbe. Ott a leány szülei a vendégeket jóltartják enni- és innivalóval. Ezután a legény és a leány félrevonul, s ott a legénynek megadja a választ a leány. Ha a házasságba a szülők is beleegyeznek, akkor mindjárt a hozományról tárgyalnak. Ezután kitűzik az eljegyzést. Az eljegyzésre vendégeket is meghívnak, akik a vacsora után táncolnak.

Az eljegyzésre három-négy hétre tartják meg a lakodalmat. Az anyakönyvvezető előtt hétköznapon, a templomban ünnepnap esküszik meg a pár.

Az egyházi esküvő után a vőlegény is, a menyasszony is szüleihez megy. Az esküvő előtt való este van a sirató, amelyen táncolni és mulatni szoktak. Reggel, mikor el akarják hozni a menyasszonyt, a násznagy felszerelteti a hat- vagy nyolcökrös szekeret. Ő ügyel fel a szekér és az ökrök feldíszítésére. Mikor ezzel elkészültek, hangos zene- és énekszó mellett mennek a menyasszonyért. Ilyenkor éneklik a lakodalmi indulót (lásd VI.). Ott esznek-isznak, s azután a menyasszonyt felültetik a szekérre, s elviszik a vőlegény házához. Itt járják a menyasszonyi táncot. Míg ezt járják, a cigány lassú ütemű nótát húz: a magyaroknál lassú csárdást, a románoknál vagy lassú csárdást, vagy de-a lungut, vagy de-a-nvârtitát. A cigány minden második sor végén megáll, s ilyenkor a táncosnak mindig pénzt kell a menyasszonynak adnia. A menyasszonyt minden ott levő férfi és nő megtáncoltatja.

A lakodalmakkor és táncmulatságokon a következő sorrendben szokták a táncokat járni.

A. A magyaroknál

Mindig a magyar tánccal kezdődik a tánc, utána lassú és gyors csárdást táncolnak egész mulatság alatt. Ritkán szoktak még polkát és valcert is járni. . .

B. A románoknál

Magyar táncal kezdik ők is a táncot. Utána lassú csárdást, ezután minden megállás nélkül átcsapnak a de-a-nvârtitára és gyors csárdással fejezik be a táncot. A lassú csárdás helyett szokták még a de-a lungut is járni, ezután a de-a-nvârtitát járják. Ez a tánc zöme. Minden táncot a gyors csárdással fejeznek be. Ritkán táncolnak polkát és valcert.

I. Magyar táncok

1.

2.

3.

3. Var

4.

Ezeket a magyar táncokat néhány évvel ezelőtt is hallottam hegedülni, de csak most tanultam meg Szalontai János alsótöki hegedűstől. Rendesen ketten vagy hárman játszották: egy prímhegedűn, kontrahegedűn és kisbőgőn.

A magyar táncot csak a legények táncolják. Úgy a magyarok, mint a románok, ugyanazon cifrázatokkal és figurákkal járják. Minden táncmulatság ezzel a tánccal kezdődik.

Mikor a cigány elkezdi húzni, a legények, akik járni akarják, mind a cigány elibe gyűlnek, s taktusban nyolc ütemet balra, majd jobbra körbe járnak. Ezután arccal a kör középpontja felé állva kezdik el a figurázást. A figurák olyanformák, mint a magyar szólónál. Ezután ketten-ketten egymással szembeállva figuráznak, egyszer jobbra, máskor balra, vagy az egyik balra, a másik jobbra s megfordítva. Táncolás közben ujjaikkal taktusban pattogtatnak. Minden figurázás bokázással vagy a csizmaszár megütésével végződik.

Ha nagyon nekimelegedtek a táncolásnak, vagy ha változtatni akarnak a tánc sorrendjén, a délután utolsó óráiban megismétlik újból a táncot. Rendes körülmények között egy nap csak kétszer szokták táncolni.

II. Lassú csárdások

1.

Igen közismert csárdás. Először néhány évvel ezelőtt hallottam Szalontai János alsótöki hegedűstől, aki a táncban muzsikálta, de egyik szolgálónktól tanultam, Lengyel Kisótól.

2.

Vanca József 20 éves legénytől tanultam ezelőtt kilenc évvel. A kocsmában énekelte mulatás közben. Ma is nagyon kedvelt nótája különösen az öreg embereknek. A magyarok és a románok is nagyon szeretik.

3.

Tavaly tanultam egy alsótöki lakodalomban. Salamon János énekelte táncolás közben.

4.

Legtöbbnyire ezt a csárdást húzatják a kezesek a cigánnyal, amikor a kalákát hívják össze.

5.

A 4. és 5. sz csárdást nagyon régen hallottam Szalontai Jánostól és egy Sándor keresztnevű cigánytól, akit gúnynevén Sukkéunak15 neveznek.

6.

Igen közismert dal úgy a magyaroknál, mint a románoknál. Felsőtökön tanultam. A lassú csárdás táncolási módja egészen ugyanaz, mint más vidéken.

III. Gyors csárdások

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

A felsorolt gyors csárdásokat a vidéken mindenik cigánytól hallottam, de csak a folyó év március 29-30-án tanultam meg Szalontai János alsótöki hegedűstől.

A gyors csárdást a magyarok éppúgy járják, mint más vidéken a románok némi változással; amikor a cigány elkezdi húzni, ki-ki ahol akarja, ott járja; ezután mindenki a cigány elébe jön, s ott járja el. Ez rendre megy, s körbe megállva a párok nézik a soron lévőt. Ez így megy, míg mindenki nem táncolt a cigány előtt. Ha egyszer mindenki táncolt a cigány előtt, újból kezdődik a páronkint való táncolás a cigány előtt.

IV. De-a-nvârtita (Forgatós)

 

1.

2.

3.

4.

4 Var.

5.

A de-a-nvârtita táncot csak a románok táncolják. Azt mondják róla, hogy a nemzeti táncuk. A forgatós tánc páros tánc, férfiak és lányok járják a következőképpen. Mindenki ott táncol, ahol neki jólesik. A férfi a táncosnéját kezénél fogva tartja. Két lépést tesznek előre, kettőt hátra, majd derékon fogja a táncos a lányt, s éppúgy forognak, mint a mi lassú vagy gyors csárdásunkban. Azután a táncos a leány jobb kezét magasra tartja, és a leány egy helyben körben elkezd forogni. Ezt a három táncfigurát váltogatva járják. A jó táncos legények a három figura mellett még ugrálnak és bokáznak úgy, mint a magyar táncban. A figurázás pedig a következő. A táncos taktusban a lábujjával és sarkával érinti a földet. Egyszer egyik lábával, máskor a másikkal, a lábcserélés közben pedig egyet bokázik, vagy a csizma szárát kezével csapkodja; majd fél lábra áll, s a levegőben levő lábának szárát körben forgatja felváltva, egyszer az egyiket, máskor a másikat; minden figurázást vagy pontot bokázással, vagy a csizma szárának ritmikus csapkodásával fejez be. A táncosnő addig, míg táncosa figurázik, ott áll mellette, vagy a bal kezét fogja. Gyakran ketten-hárman vagy többen is egymással szembeállva figuráznak. Ha nagyon nekimelegedtek, a táncosnőket még el is bocsátják, s úgy táncolnak. Ha megelégedtek az ilyen módon való táncolással, újból felveszik a lányokat, s tovább táncolnak. Táncolás közben énekelnek és csujogatnak.

A lekottázott de-a-nvârtitákat Szalontai János alsótöki hegedűstől tanultam f. év március 28-29-én. Más cigányok ugyanezeket a táncokat hegedülik.

V. De-a lungu16

1.

2.

A de-a lungu táncot szintén a románok járják. Lépései ugyanazok, mint a mi lassú csárdásunknak, csakhogy körben járják. Páros tánc. A férfiak a körnek a belső felén állanak arccal arra, hogy a kör mindig jobbról balra forog. A leánynak a bal kezét fogják. Két hosszú lépést tesznek előre, két rövidet hátra. Semmi figurázás nincs.

A mi vidékünkön nem divatos tánc, nem is igen táncolják.

Szalontai János alsótöki hegedűstől tanultam folyó év március 28-29-én.

VI. Lakodalmi induló

A lakodalmi indulót csak eljegyzésre menéskor vagy lakodalomkor éneklik, amikor a menyasszonyért mennek és hozzák.

VII. Induló


Ezt az indulót Szalontai János alsótöki hegedűstől tanultam. Ő azt mondta, hogy magyar tánc.

VIII. Román népdalok (Hórák)17

1.

2.

3.

E dalokat a román rendesen nagy bújában szokta énekelni. A 3. számmal jelzettet különösen a legények éneklik, mikor sorozásra vagy katonának mennek. Különösen az első és utolsó hangokat a sorokban rendívül elnyújtják. Sokféle szöveggel éneklik e dalokat. Pl. ha több szótagból áll a szöveg, mint a nóta, a szót megszakítja ott, ahol a nótasornak van vége, a megmaradt szótagot pedig a következő nótasorban mondja tovább.


1 Előző megjelenése: Almási 2009a. (1980) (a szerk.)

2 Kiadja az elöljáróság. Kolozsvár 1911.

3 Belső címlapján a kollégium igazgatóságának iktatópecsétje mutatja a gyűjtemény benyújtásának időpontját: „Az ev. ref. collegium igazgatósága KOLOZSVÁRT. Érk. 1911. VI. 9. 870. szám.” A pecsét alatt Kovács Dezső kézzel írott utasítása látható: „Bírálatra Seprődi J. és Kovács D.-höz. K. 1911. VI. 19. Kovács D. ig. t.”

4 Haláláról részletesen beszámolt a Désen kiadott Vármegyei Közélet, Szolnok-Doboka vármegyei politikai és társadalmi hetilap. XLI (1916) augusztus 24. 34. sz.

5 Néhai Réthy Ferencné szül. Kocsis Anna - Kocsis Lajos egyik húga - szíves levélbeli közlése.

6 Ezeket akkoriban Seprődi János, illetőleg egy ideig Kürthy Sándor vezette.

7 Ismeretes, hogy Kóczé Antal nagyszerű hegedűtechnikája világhírű művészeket is csodálatba ejtett, például Pablo Casalst. (Lásd Szabolcsi - Tóth 1965.)

8 A kézirat Seprődi János hagyatékában őrződött meg.

9 Seprődi 1909.

10 Hogy erről meggyőződjünk, elég átnéznünk az Ethnographia első huszonöt évfolyamát.

11 Csoma Ferenc kiváló hegedülését lelkesült elismeréssel méltatta Járdányi Pál A kidei magyarság világi zenéje című monográfiájában. (Járdányi 1943.) A muzsikusról lásd még Almási 2009b. (2001.)

12 Ugyanakkor mikor Kocsis leírja Szalontai János nevét, szinte mindig megemlíti, hogy az illető „alsótöki hegedűs”. A cigány kifejezést közvetlenül vele kapcsolatban soha nem használja. (a szerk.)

13 Lásd Járdányi 1943. 92-95. (l4a-b, 8a-b, 18, 15a-c. sz. példa).

15 Írd: Sucău. Jelentése kb: süket. (a szerk.)

16 Jelentése kb: hosszan, hosszasan. (a szerk.)

17 Írd. Hora. Jelentése kb. keserves. (a szerk.)

 

Folkszemle, 2010. június hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás