Folkszemle, 2011. május hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás

Bodor Anikó: Vajdasági magyar népdalok

Gyermekjátékok

Már Kodály rámutatott, hogy a városi gyerek spontán zenei élet nélkül cseperedik fel. A falusi nép életét az I. világháborúig át- meg átszőtte a zene és a tánc. Ennek megszűntével az iskola és óvoda feladata pótolni azt, ami a fejlődésből kimarad. Ehelyett ma ott tartunk, hogy falun is a városi élet hátrányai érvényesülnek. Nevelőink száma, akik az óvoda és iskola szerepének fontosságát e tekintetben felismerik, lassan gyarapszik ugyan, de ténykedésük inkább a népzenemozgalomban gyümölcsözik, mint a tanintézetek kereteiben.

Valaha a játék mind az iskolának, mind az iskolán kívüli gyermekéletnek természetes része volt.

„Játszók” színtere volt az iskolaudvar is. Mostanra megszűnt az áramlás az iskola és a népi játékok között. Legtöbb dal játékát már nem játsszák. Elfelejtették (gyakran dalostul együtt). A pedagógus nem ismeri, a gyerekek kint az utcán nem játszanak még falun sem, így egymástól sem tanulhatják el. Óvodákban, iskolákban alig hallani népi gyermekjátékdalt.

Annak ellenére, hogy a gyermekjáték műfaja még ma is viszonylag jól gyűjthető (ezt a legújabb gyűjtések és kiadványok is tanúsítják), hangzó felvételeinken rendszerint csak idősebbek énekelnek, néprajzilag hiteles gyermekelőadást csupán elvétve rögzítettek. Oda jutottunk, hogy a gyermekjátékok hangzó példáit nem tudjuk gyermekhangokkal szemléltetni.

A népi játék hajdani falusi intézménye a felnövekvő nemzedék társadalomba illeszkedését segítette elő. Miben veheti hasznát ennek a nagyszerű intézménynek a mai társadalom felnövekvő nemzedéke? Mindenekelőtt a játékok társadalmi vonatkozásain túli, konkrét térhez és időhöz nem köthető általános emberi horderejében.

A műfaj jellemzője, hogy benne mozgás, szöveg és dallam szerves egységet alkot, de nem szigorú, merev kötöttségben. A rögtönzés egyik fontos ismérvük, mivel valamennyi elem egyénien, szabadon változtatható az általános alapszabályok ismeretében.

„Itt, mint az apró balatoni kagyló, tapadnak össze a motívumok, mindig másképp; mint mikor álmunkban egy alak két vagy több személynek vonásait mutatja egyszerre, úgy rajzanak, egyesülnek, szétválnak a dallamatomok. A népköltés örök rejtélye: a szétporlasztott egészek s az új egészekké tapadó heterogén elemek csodálatos rajzása. Ez a folyton forrongó kohó, melyben egyszerre születik az új és hal meg a régi - de újjászületik, ami benne maradandó [...]" (Kodály Zoltán).

A közösségi beilleszkedésen túl a játékok fejlesztik a mozgáskészséget, a játékszabályok elsajátításával az egymásra figyelést és (ön)fegyelmet. A rögtönzés az önállóságnak kedvez. Mindenekelőtt pedig a közös éneklés, táncolás, összetartozás örömének eszközei.

A játékok a fejlődésben lévő különböző korosztályok képességeihez méretezettek. Korcsoportok és nemek szerint is megoszlanak. A mai gyerekek is szívesen játsszák, ha lélektanilag időben ismerkednek meg velük.

Kodály szavaival: „[...] nevelő nem lehet el e játékok beható ismerete nélkül. Szomorú gyermekkora nyomait holtáig viseli, aki úgy nőtt föl, hogy nem volt része bennük. Annak nincs sürgősebb teendője, mint utólag megtanulni, beleélni magát, mert enélkül nem férkőzik a gyermek lelkéhez”.

Sürgős teendőnk, hogy a gyermekjáték műfaját visszaszármaztassuk természetes közegébe.

Az énekes népi gyermekjátékok főként a lányok játékai. A fiúk mozgását csak ritkán kíséri játékos szöveg. Mikszáth szavaival: „a játékhoz szükséges varázsmondókáik sem olyan finomak, szavakból szőtt csipkék, mint a lányokéi”

Gyermekeink ajkán elnémultak a szülőföld hajdani énekes gyermekjátékai. Ahhoz, hogy újra felzengjenek, a felnőttek segítségére van szükség már a bölcsőtől kezdve.

Gyermekgyógyászok ajánlják, hogy minél többet énekeljünk már az újszülöttnek is, mert annak lelki, szellemi fejlődése egészségesebb, kiegyensúlyozottabb lesz - ez bizonyított.

Vajdasági népi gyermekjáték-kutatás

A gyermekjátékok műfajának az 1800-as évek vége felé megkülönböztetett figyelmet szenteltek. Ennek eredményeként született Kiss Áron Magyar gyermekjátékgyűjtemény című könyve 1891-ben. Ez a mű külföldi összehasonlításban is megállja a helyét, ezen túl pedig úttörő munka is, mivel a folklór területén kívül eső játékokat kihagyja, a játékokat több változatban szerepelteti egymás mellett, a szövegek dallamait és játékaik leírását is közli. Nekünk, vajdasági magyaroknak még külön is jelentős: legkorábbi kottás adataink itt láttak először napvilágot.

Kiss Áronnál egy évtizeddel korábbi Kálmány Lajos szegedi származású pap, jeles folkloristánk Szeged népe II. Temesköz című kiadványa 1882-ből. Ebben is nagy számban szerepelnek bennünket érintő adatok. A szövegekhez játékleírást is mellékel, de dallamot sajnos, nem. Felidézésük későbbi rokon szövegek mellett mégis becses adalékul szolgál.

A 20. században jó pár évtizedet kell várni az újabb gyermekjáték-kiadványokra. Az újvidéki Kalangya nevű folyóirat közléseiből ránk vonatkoznak Batta Péter kanizsai és Kiss Lajos gombosi és hertelendyfalvi játékgyűjtései. Batta Péteré 1933-ban jelent meg (sajnos dallam nélkül), Kiss Lajosé 1941-ben. Magnetofon felvételeket készítve azonos helyszíneken Kiss Lajos maga is ellenőrizte régi gyűjtéseit az 1960-as évek végén.

      Bőregér, bőregér (Gombos)

      Bőregér, bőregér (Gombos)

A kanizsai játékokat érdekes élmény volt újra hallani az 1990-es években a Kanizsa környéki Oromhegyesen és Tóthfaluban.

      Eltörtétek hidunk lábát, föl nem csináltátok! (Magyarkanizsa)

      Eltörtétek hidunk lábát, föl nem csináljátok! (Tóthfalu)

Ezekhez az írásokhoz társul még két jóval későbbi 1996-ból, mindkettőt a Létünk közölte Burány Béla, illetve Bodor Anikó tollából.

Az 1951-ben megjelent Magyar Népzene Tára Gyermekjátékok című I. kötete ránk vonatkozó anyagát Kiss Lajos 1938-1941 közötti gombosi és al-dunai gyűjtéseiből, valamint Kiss Áron kötetéből közli.

Burány Béla orvos, legjelesebb gyűjtőink egyike, 1972-ben jelentette meg A mi utcánk játékai című írását az újvidéki Hungarológiai Intézet Tudományos Közleményében. A terjedelmes beszámoló felöleli az összes játékot, amit az író saját gyermekkorában a fiúk játszottak. A következő évben, 1973-ban látott napvilágot önálló gyermekjátékkötete, 120 vajdasági magyar gyermekjátékdal, a Hej, széna, széna. A Nádsípot fújtam - Vajdasági magyar népi mondókák és játékok apró gyermekeknek című kötetét 1988-ban adta közre a Forum Könyvkiadó.

Az önálló, különböző horderejű gyermekjáték-kiadványok sora még folytatódik, ha nem is hosszan, de egészen napjainkig, és remélhetőleg még sokasodni fog.

Csorba Béla temerini népi gyermekjátékok I. füzetét tette közzé 2003-ban (dallam nélkül).

Rind Melitta Zöldy Pál hagyatékát rendezte sajtó alá 2005-ben. Zöldy Pál topolyai származású szegedi postatisztviselő 1957 és 1978 között állította össze gyermekkorának topolyai gyermekjáték-gyűjteményét a saját és ismerősei emlékezetének alapján. Néprajzi hitele tehát nem maradéktalan, mégis becses adalék gyermekjátékaink műfajához és a közép-bácskai táj népzenei ismeretlenségének felszámolásához.

Szécsi Zsolt horgosi játékokat adott ki önálló füzetkében 2006-ban, Korcsik Anikó és Cseszák Balázs óbecsei játékokat közöltek 2008-ban.

A Vajdasági magyar népdalok című hanglemezen hiteles előadásban hallható néhány énekes gyermekjáték (Bodor A. - Németh I., 1992).

A gyűjtések az 1970-es évektől állandóan folynak több-kevesebb intenzitással, de nem csupán a gyermekjátékokra irányulnak. Célirányos gyermekjátékdal-gyűjtés 1994-1995-ben történt Magyarkanizsán és környékén. Lázár Katalin gyermekjáték-gyűjtőakciója 1996-ban a saját és a táncoktatói iskolát végző tanítványai gyűjtéseiből mintegy 100 gyermekjátékot eredményezett.

A Vajdasági magyar népdalok IV. kötete 810 vajdasági gyerekjáték változatot tartalmaz. 

Szövegek

A beszédszerű mondóka a gyermek zenéjének legősibb fajtája. „A kiolvasók szövegei még a játékdalokéinál is erősebben bizonyítják, hogy a gyermekeknek elsődlegesen nem a szavak értelme a fontos, hanem azok hangzása: a ritmus, rím, hanglejtés. A sorsolás ősi műveletéhez meg különösen jól illenek a mágikus varázsigékre emlékeztető értelmetlen sorok” (Borsai Ilona). A csak bizonyos alkalmakkor használatos mondókák, kiolvasók szövegei gyakran ősi hiedelmek, szertartások emlékét őrzik. Az ősi pogány hitvilág varázslásaival, ráolvasásaival találkozunk bennük. A mágikus rítusok hajdani jelentésüket mára elvesztették, de mint gyermekköltészet fennmaradtak. A dalok jegyzeteiben, a mondókák és kiolvasók fejezeteiben részletesebben szólunk a régi hiedelmek és szertartások maradványairól.

A szövegben a szavak hangzása (játszi szóképzés, betűrím, ritmus, hanglejtés) fontosabb a szavak értelménél. Erre számos bizonyíték kínálkozik, elsősorban a kiolvasóknál, melyekben a kezdő számsorok (1, 2, 3, 4) is igen gyakran értelmetlenné torzulnak: egyedem, begyedem, ec-pec, ecempecem, ellen-bellen, ettyem-pettyem stb. Mi több, az An-tan-ténusz kezdésű halandzsaszerű kiolvasó kezdetét az indoeurópai számsor elejének fonetikailag torzult alakjának sejtik. Ebből származtatják az Án-tán-titijom kezdetű páros szökdelőhöz énekelt dalt is.

      Án-tán-titijom (Oromhegyes)

A számok torzulásán kívül egész sor értelmetlen varázsmondókával találkozhatunk még, mint pl. Dudalom, dudalom – Kijárom, budárom, Cikken-cakkon, Cim-cimdrálom – Cincidálom – Cincidárom stb. Az értelmetlen zagyvaságnak tűnő, különös hangzású, sohasem egyforma mondókák több különböző helyről származnak, ennek ellenére azonosságuk felismerhető. Nem kizárt, hogy idegen nyelvek inspirálták.

      Dudalom, dudalom, kiállott katona (Törökkanizsa)

      Cim-cim-drálom (Hertelendyfalva)

      Cim-cimdrálom (Hertelendyfalva)

      Cim-cimdrálom (Hertelendyfalva)

A szövegromlások sem olyan feltűnőek (még ha értelmileg zavarók is), mint egyéb népdalműfajban. Zentán pl. a Szederszemű szent Mariska helyett „szederszínű” torzulás hallható.

      Ispilláng, ispilláng, ispillángi rózsa! (Zenta)

      Ispilláng, ispilláng, ispillángi rózsa (Zenta)

Völgyesen a kéreti a kend lányát, szebbiket, jobbikat, a csomagosabbikat részletben karcsú magasabbikat lenne helyes mondani, ahogy a többi változat ezt tanúsítja is. Az énekest ez nem zavarta és többször is ugyanúgy torzulva énekelte ezt a részt, így rögzült benne.

      Haj, szénára, szénára, szénakazalóra! (Völgyes)

      Haj, szénára, szénára, szénakazalóra! (Völgyes)

A helyi torzulásokon túl vannak általánosabbak is. Ezek pl. az Ég a gyertya kezdetű betét: Ha fëlgyújtsa, ha legyújtsa, szüvem búját szomorítsa része ilyenekre torzul, mint „holárica” vagy „hóla, csicsa”, „hol a csicsa”.

      Érik a meggyfa, hajlik az ága (Oroszlámos)

A leghuncutabb – már bizonyára szándékos – átváltozáson egy gyermekjátékokban is szereplő virágénekrészlet ment át. A Jász-Nagykun-Szolnok megyéből származó részlet „Nyisd meg, leány, kapudat, / hadd kerüljem váradat! / Rózsafának illatja / az én szívem bizgatja.” A szerémségi Satrincán így került elő:

      Bújj, bújj, zöld ág, ződ levelecske! (Satrinca)

A szöveg ilyenfajta megváltoztatására általában azért kerül sor, mert valakivel vagy valakikkel „ki akarnak tolni”, feltehetőleg „legényforma” fiúk a lányokkal.

A virágénekek részleteinek felbukkanása ebben a stílusban nem magányos jelenség. Kálmány Lajos Temesköz című gyűjteményében viszont a fent idézett virágének torontáloroszi (Kisorosz) közeli változatával találkozunk:

„Hej, tulipán, tulipán, de sok székfű, székvirág!
Tele kertöm zsáláva’, a szerelöm lángjával.
Mikó rúzsám illattya, akkó szívem biztattya.
[Egyet táncra húz el:]
Nyisd mög, rúzsám, kapudat, hagy kerülöm váradat!
Szita, szita, péntök, szerelöm csütörtök, zab szërda.”

Hódegyházán már sajnos, csak kis töredékét sikerült gyűjteni az 1970-es évek elején.

Az Ormányság írója, Kiss Géza szerint: „A gyermekjátékok – játék és költészet ölelkezése” (Bereczky). Ezt kötetünk változatai bizonyítják is. Ennek a virágének-utódnak más sors jutott: elfeledték, vagy a tréfálkozó hajlam gúnyt űzött belőle, mint a szerémségi változat példázza.

A mondókák, kiolvasók és egyéb játékfajták szövegében ott lappanganak a ráolvasások, gonoszűző ráimádkozások szertartásai, hiedelmek, babonák, régi szokások a hajdani mindennapokból (tűzkölcsönzés és -vásárlás, vámszedés a hídon, katonatoborzók) és történeti vonatkozások (pl. a törökök emlegetése). A termékenységvarázslás, a megtisztulás – ujjászületés emlékei mellett meglepően sok a lakodalomhoz kötődő mozzanat, különösen a vonulásokban, párválasztókban és – természetesen – a leánykérőkben.

Improvizáció a gyerekjátékokban

A játékdalok szövegei – hasonlóan a szertartásos dalszövegekhez – elmondják, mi is történik abban a rituális mozzanatban, amelyekhez kapcsolódnak. A játékdalok is utalnak a dalhoz járuló játékfajtára.

A magyar népzenében talán egy műfajban sem kap a rögtönzés ekkora teret és jelentőséget, mint éppen a játékdalokban, éppen ezért nagyfokú változékonyság jellemzi. A szöveg, dallam, mozgás, játékfajták szerves egységet alkotnak ugyan, de nem merev kötöttségben. Valamennyi elem szabadon társítható, változtatható a stílus alapszabályainak ismeretében. „Itt, mint az apró balatoni kagyló, tapadnak össze a motívumok, mindig másképp; [...]” – jegyzi meg találóan Kodály Zoltán.

Gyermekeink veleszületett könnyed rögtönzőkészsége bámulatos, csak legyen nekik való anyagismeretük, amiből ösztönösen rögtönözhetnek.

Mozgás

A gyermekjátékok nagy része általában csoportos mozgással, tánccal jár, leggyakrabban kint a szabadban. A játszók, azaz játékszínterek a falusi terek, udvarok, utcák, rétek. Legjelentősebb mozgásfajta a különböző vonulások. Láncszerűen haladó, kígyózó mozgások, ún. labirintustáncok.

Archaikus kollektív formák, a szertartásos táncok legjellemzőbb típusai. Ezekben is az ősi hitvilág elemei élnek tovább. Utánozzák az égitestek mozgását, a megtermékenyülés és születés útjait, egyben az avatási rítusokban a jelképes halálra és újjászületésre is utalnak. Az énekes-táncos gyermekjátékok mellett főként a lakodalom szertartásos táncaiban és a násznép szórakoztató jellegű táncaiban élnek tovább (pl. a bukovinaiak „büdös vornyik” tánca, amelyet lakodalmi vendégküldőként és farsangi mulatságokban járnak.). Főbb típusaik a kanyargós járás három gyermek körül, a sövényfonás, lánckészítés, kezeken sétáltatás, rétestekerés, a bújó-vonuló és kapus-hidas játékok tarka sokféleségében, a térformák elbűvölő változatosságában.

A hidas játékok is ősi mitikus hagyományokat (többek között görög, zsidó, mohamedán) jelképeznek: a lelkek mennyországba, illetve pokolba jutását. Híd vagy aranykapu vezet a holdhoz és a naphoz, az égbe vagy a pokolba, az ördöghöz vagy angyalhoz. A hídon egy sereg akar átkelni, de a híd le van törve. A lelkek maguk csinálják meg, de még így sem kelhetnek át vám nélkül. (A híd vámja a németeknél aranylábú ló, a szlávoknál és magyaroknál egy szép lány.) A vám fejében ottmaradt lelkek az égbe vagy a pokolba jutnak. A lelkek felvonulása az ítéletre, az angyalok–ördögök különválasztása összefügg a középkori misztériumjátékokkal. A hozzájuk kapcsolódó zárójátékok (vesszőfutás, húzás, láncszakító) részben az utolsó ítéletre, részben talán az istenítéletekre (ordaliák) utalnak.
Ezek a játékok már a középkorban is ismertek Európa-szerte. A magyar játékokban a mitikus részhez lakodalmi szokások tapadtak. A híd mellett itt gyakran előfordul a kapu is. A víz a Jordán vize, a hidat megcsinálják, pl. diófából aranyszeggel, ingyen aranyozzák, az aranyat Boldogasszonytól kérik (a Boldogasszony alakja a német párhuzamokban nincs meg). Külön érdekessége hidasjátékainknak, hogy a vonulásokban előforduló párbeszédek közeli változatait a láncszakító játékokban is megtaláljuk.

A játékdalok szövegei – hasonlóan a szertartásos dalszövegekhez – elmondják, mi is történik abban a rituális mozzanatban, amelyekhez kapcsolódnak. A játékdalok is utalnak a dalhoz járuló játékfajtára.

A magyar népzenében talán egy műfajban sem kap a rögtönzés ekkora teret és jelentőséget, mint éppen a játékdalokban, éppen ezért nagyfokú változékonyság jellemzi. A szöveg, dallam, mozgás, játékfajták szerves egységet alkotnak ugyan, de nem merev kötöttségben. Valamennyi elem szabadon társítható, változtatható a stílus alapszabályainak ismeretében. „Itt, mint az apró balatoni kagyló, tapadnak össze a motívumok, mindig másképp; [...]” – jegyzi meg találóan Kodály (MNT I: XIV). Gyermekeink veleszületett könnyed rögtönzőkészsége bámulatos, csak legyen nekik való anyagismeretük, amiből ösztönösen rögtönözhetnek.

A gyermekek társadalomba illeszkedése játék révén nemek és korcsoportok szerint történik.

„A lányok társasjátéka a mozdulatszépségen és költészeten alapszik. Míg a fiú sportol, a lány jobban szeret táncolni, dalolni. Játékaiban az érzelem, a líra uralkodik. Mozgását verses szöveggel, dallal kíséri. [...] A lányok tipikus játékterületét a nótás, táncos játékok töltik be. Ezekben egymással karöltve és nem egymás ellen játszanak. [...] A fiúk játéka a testi erőt és küzdőszellemet, a leányoké viszont a mozdulat ritmikáját és a művészi érzéket fejleszti” (Bereczky János). Vannak azonban játékok, melyeket fiúk, lányok egyaránt játszhatnak, különösen a mai koedukált nevelésben. Ezek elsősorban az oktató jellegű, nevelő célzatú (nem mozgásos) játékok, a láncszakító, a versenyfutás, a ludasjáték, a tyúkozás, a sótörés, fogócskák stb. Kissé idősebb, legény- és nagylányforma korban a párosítók műfaja mellett, vagy ahelyett a kendős játék, a vonulások és a párválasztók is alkalmasak a közös játékra - már amennyiben mai kamaszodó fiataljaink időben megismerkedtek az énekes népi játék intézményével, és egyáltalán játszanak.

A mondókák (köztük a hintáztatók) között gyakran hallani vaskosabb kifejezéseket. A természetes szókimondás oka, hogy a falusi gyermekek (kivált a fiúk) egymás közt sohasem finomkodtak.

Folkszemle, 2011. május hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás