Folkszemle, 1970. január hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás

Berlász Melinda

Lajtha László széki gyűjtése

"Nincs a magyar népterületen, sőt a Kárpát-medencében sem egyetlen olyan település, amelynek zene- és tánchagyományai ilyen mértékben összegyűjtve... állnának a tudományos kutatás rendelkezésére, mint a közép-erdélyi nagyközség, Szék esetében. Ehhez hasonló mennyiségű néptánc- és népzenegyűjtés másutt még nem történt és Európában. Már nem is igen remélhető egyetlen faluból sem". Martin György neves tánctörténészünk summázta ekképpen 1980-ban Szék népzenéje és néptánca iránti páratlan érdeklődést. Martin az évtizedek során a széki kutatás apostola volt (gyűjtőként, elemzőkent és a további kutatás ösztönzőjeként). Bevezetőnknek is ő lett volna a társszerzője, de váratlanul bekövetkezett halála megakadályozta közreműködését.

Szék felfedezése és tánchagyományai címen Martin még 1980/81-ben közzétette kutatásainak eredményét.1 Tanulmánya a gyűjtések történetének folyamatát rajzolta meg a hetvenes években kibontakozó táncházmozgalom megszilárdulásáig, továbbá a széki tánc ciklusának és típusainak elemző összefoglalását adta.

A széki néptánc- és népzenei hagyományok páratlan feltártsága annál is jelentékenyebb körülmény, mert a magyar népzene feltárásának 1904/1905-ös kezdetéhez viszonyítva, csak viszonylag későn, 1940/41 fordulóján kezdte meg Széken a népzenei gyűjtőmunkát Lajtha László. Akkori gyűjtőútja a felfedezés erejével hatott, főként azért, mert a magyar népi hangszeres zene hagyományairól adott képet, arról a területről, amely az énekes kultúrához képest feltáratlannak, ismeretlennek számított.

Lajtha 1940/41 telén végzett széki gyűjtése történelmi jelentőségű. Ezt a felismerést nem módosították az azóta eltelt négy és fél évtized gyarapodó ismeretei sem. Az elmúlt években az új népzenei- és néptáncmozgalom felvirágzása megteremtette az igényt az első széki népzenei felvételek teljes anyagának hanglemezen való megjelentetésére.

Annak idején, közvetlenül a gyűjtést követően az énekek és táncok tetemes részét lemezre játszották a Magyar Rádió stúdiójában. A felvételek az 1937-ben megindult ("Patria" címkével megjelentetett) néprajzi-népzenei hanglemezsorozat keretében készültek. Ez a sorozat elsőízben tette lehetővé a magyar néphagyomány nagyszabású, folyamatos hangfelvételezését.

Az 1937-től 1943-ig folytatódó lemezfelvételek gyakorlatához híven a széki felvételeket is a helyi énekesek, muzsikusok előadásában rögzítették Budapesten, a Magyar Rádió stúdiójában, 1941. február 17-22-ig.

Kiadványunk anyagát ezek a rádióbeli hanglemezfelvételek képezik, Lajtha helyszíni fonográf felvételeivel kiegészítve, így az első széki népzenegyűjtés teljes anyagát kapja kézhez a közönség: az 1954-ben megjelent lejegyzések (Lajtha Széki gyűjtés című kiadványa, a Népzenei monográfiák II. kötete, azóta újabb kiadásban is) most kiegészülnek, ismét "találkoznak" saját "élő" megszólalásukkal is.

Lajtha László szerepe a magyar népzenei hanglemezfelvételek történetében

Lajtha László (1892-1963) zeneszerző, népzenekutató Bartók és Kodály nemzedékéhez tartozott. Egy évtizeddel idősebb példaképeihez hasonlóan zeneszerzői hivatása mellett életreszóló feladatának tekintette a magyar népzenei hagyományok feltárását, kutatását. Népzenekutatói munkássága Bartók ösztönzése nyomán 1911-ben kezdődött a Háromszék és Csík megyékben folytatott gyűjtőútjaival. Zeneakadémiai tanulmányainak befejeztével, húszévesen, a Nemzeti Múzeum Néprajzi Táránál jelentkezett hivatalos szolgálatra azzal a szándékkal, hogy az itt letétbe helyezett népzenei gyűjtemény tudományos feldolgozásában részt vállaljon. Ettől kezdve - katonai szolgálati éveit és betegsége miatti akadályoztatását leszámítva - egészen 1950-ben történt nyugdíjazásáig a Nemzeti Múzeum, később a Néprajzi Múzeum munkatársaként az első (és 1934-ig az egyetlen) intézményes keretben őrzött népzenei gyűjtemény felelős őre volt. Feladatköre az évtizedek során egyre bővült, egyre felelősségteljesebb tevékenységgel járt: a kezdeti években a fonográf-felvételek lejegyzése, a gyűjtés és rendezés volt a feladata, a harmincas évek második felétől az országos népzenei gyűjtőmunka megszervezésében, a "Patria" hanglemezfelvételi akció szervező és tudományos irányító munkálataiban működött közre. A magyar népzenei hanglemezfelvételek történetét a szakirodalom már részletesen feltárta, most csupán Lajtha László személyes részvételére szeretnénk fényt deríteni.

Lajtha világosan látta, milyen halaszthatatlan sürgősségű az összegyűjtött dallamkincs hangzó anyagának hűséges és korszerű megőrzése. A húszas évek végén, majd a harmincas években megjelent cikkeiben, tanulmányaiban szükségesnek látta a széles körű tájékoztatást e terv előmozdításának érdekében. A háborútól sújtott ország anyagi helyzetében a népzenei hanglemezfelvételek ügye nem juthatott többre néhány felvételre korlátozódó nekirugaszkodásnál. Lajtha a harmincas évek kezdetétől a népzenekutatás nemzetközi szervezetének magyar megbízottja volt és kellő nemzetközi tájékozottsággal rendelkezett. Jól látta, hogy Bartók és Kodály kimagasló eredményei ellenére a hangrögzítés terén erősen elmaradtunk. Egyik, 1936-ban megjelent írása szerint: "... míg harmincegynehány évvel ezelőtt mi voltunk az elsők, akik a fonográf használatát bevezettük, hovatovább az utolsók leszünk a nemzetek között, akiknek népzenei hangfelvételeik lesznek."2

Amikor 1937-ben széleskörű társadalmi támogatással sikerült előteremteni a folyamatos felvételi akció anyagi alapjait, az új sorozat jelentőségét méltatva így írt: "A Néprajzi Múzeum - éppen úgy, mint a szakemberek - már régóta érezte a gramofonlemezeken való felvételek szükségességét. 1914-ben kísérleteztünk először a gramofon bevezetésével, majd 1936-ban a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával újabb négy dunántúli anyagot tartalmazó hanglemez készült. Ezek a felvételek tudományos szempontból értékesek ugyan, de igazában csak a Néprajzi Múzeum és a Magyar Rádió R.t. jelenlegi akciója döntötte el a régóta vajúdó kérdést. A jelen akció ugyanis nem korlátozta számszerűen a felvételi lehetőségeket, hanem addig folytatódik, amíg az egész folklore anyag (népzene, népmese stb.) a kellő tudományos részletességgel meg van örökítve. Mód van arra, hogy ugyanannak a dallamnak több értékes változatát éppen úgy felvegyük, mint tekintettel lehessünk azonos dallamok néprajzi szempontból fontos előadására is... Az akciót tudományos szempontok vezetik. A folyamat ezen állandó volta, az anyag felgyűjtésének teljes lehetősége, végül... a technikai biztosítékok adják meg ez akciónak tudományos, művészi és nemzeti jelentőségét."3

E nagy jelentőségű kezdeményezés a népzenekutatás egészét, valamennyi tevékenységi körét fellendítette. Különösképpen termékenyen hatott a gyűjtés lehetőségének kiszélesítésére. (Az I. világháborút követően ugyanis a gyűjtőutak száma alapvetően megcsappant.) A "Patria" akció során a Magyar Rádió segítségének köszönhetően, évi 1000-1500 pengő jutott a gyűjtőutakra.

A tudományos előkészítő munka a Néprajzi Múzeumra hárult, irányítója Lajtha volt. Az ő megbízásából csatlakoztak a gyűjtéshez a már többnyire az újabb nemzedékhez tartozó kutatók: Veress Sándor, Dincsér Oszkár, Vargyas Lajos és Volly István. Maga Lajtha 1937-ben Bihar megyében, 1940-ben Szolnok-Doboka megyében (Széken és Szépkenyerűszentmártonban), 1941-ben Háromszék, Udvarhely és Szolnok-Doboka megyében, 1942. július-augusztusban Udvarhely és Maros-Torda megyében, decemberben és 1943-ban Udvarhely, Bihar és Maros- Torda megyékben gyűjtött.

E múzeumi előkészítő gyűjtés által körülbelül 430 fonográfhengeren mintegy másfélezer dallammal gyarapodott a magyar népzenei gyűjtemény (Egy hengeren általában 3 dallamot rögzítettek). Különösen nagy jelentőségű volt az archaikus hagyományokat történetileg őrző erdélyi területek újbóli bekapcsolása.

A gyűjtőutak friss eredményét a lehetőség szerint a legrövidebb időn belül lemezen rögzítették. A Rádió stúdiójában készült felvételek 1940 őszéig főként Bartók és Lajtha tudományos irányításával folytak, majd Bartók emigrációját követően Kodály és Lajtha végezte e munkát. Lajtha állandó részvétele a felvételek előkészítéséből következett: jól ismerte a gyűjtőutak dallamanyagát, és fontos szerepet vállalt a szervezésben is.

Lajtha személyes feladatkörébe tartozott a hivatalos ügyek intézése is. Bőséges levelezés tanúskodik napi küzdelmeiről az akció feltételeinek megteremtéséért a háborús évek során.4 Döntő szerepe volt abban, hogy a felvételek készítése 1944 januárjáig folytatódhatott.

A levelek, amelyeket a lemezfelvételek alkalmából a fővárosba utazó népi előadók utazásának tárgyában írt (a szállásgondokról és a mindennapi élet apró kérdéseiről adnak képet), egyedülálló dokumentumai a kisemberekkel való érintkezésének, az irányukban megnyilvánuló figyelmességének. Ezekből a mondatokból szinte hallhatóvá, érezhetővé válik az emberség, amely gyűjtőútjain személyes kapcsolatait jellemezhette.

Sajnálatos módon éppen a széki gyűjtőúttal kapcsolatos levelezésnek nem maradt nyoma. Feltehetően második széki gyűjtőútja alkalmával, 1941 februárjában személyesen megbeszélte a néhány nap múlva útnak induló előadókkal a szükséges tudnivalókat. Fél évvel később viszont, az Udvarhely megyei énekesek, muzsikusok felutazásának előkészítéséről több Lajtha-levél is tanúskodik.

Részlet Lajtha Lászlónak Ádám György 80 éves bözödi énekeshez írott leveléből.

Budapest, 1941. szeptember 1. Kedves Gyuri Bácsi!

Örömmel értesítem arról, hogy sikerült valóra váltanom azokat a terveket, amelyeket Bözödön együtt szövögettünk. Közlöm tehát Magával, kedves Gyuri bátyám, hogy a Néprajzi Múzeum és a Magyar Rádió meghívja Magát, Marosi Józsi bátyámat, László Jánost, Bágyi Jánost Budapestre. Fizetjük mind a négyüknek utazási költségét, Bözödről Pestig oda vissza, gondoskodunk szállásról és jó ellátásról, végül addig, amíg a Rádió rendelkezésére állanak, naponta egy pár pengő zsebpénzt is kapnak. Úgy kell elindulniok, hogy szeptember 25-én, de legkésőbb 26-án Budapesten legyenek. Kérem, kedves Gyuri Bácsi, írja meg nékem most már véglegesen és kötelezően, elfogadják-e nemcsak a feltételeket, hanem az időpontot is.

Most két dologról akarok írni. Az egyik az, hogy Bágyi panaszolta, hogy nincs ruhája, amelyikben utazhasson. Írtam Bözödi úrnak is, de legyen magának is gondja arra, kedves Gyuri Bácsi, ha tényleg nincs Bágyinak semmi gúnyája sem, kaphasson kölcsön valakitől valami viseltes harisnyát, inget, kabátot, nehogy lemaradjon, mert reá is okvetlenül szükség van.

Végezetül sok baráti köszöntést küldök Magának, családjának és mindazoknak, akik nekem Bözödön énekeltek és csak azt kívánom, hogy Budapesten olyan jó egészségben és jókedvben lehessünk együtt, mint voltunk Bözödön.

Igaz híve
Lajtha László
igazgatóőr

Lajtha László levele Bözödi György írónak

Budapest, 1941. szeptember 18.

Kedves Bözödi Úr!

Köszönettel veszem szíves sorait, és megnyugvással veszem tudomásul, hogy szeptember 25-én a négy énekessel egyetemben Budapestre érkezik.

... Igen kedves, hogy a takarékoskodás kedvéért személyvonaton is hajlandók jönni, de nem ismervén az erdélyi közlekedés jelenlegi állapotát, inkább gyorsvonaton jöjjenek, semmint hogy az idős énekesek megfázva, vagy a hosszú és viszontagságos úttól elcsigázva érkezzenek a mikrofon elé...

Budapestre érkezve, ha kiszálltak a vasúti kocsiból, kérem, maradjanak ott a peronon, lehetőleg a vagonjuk előtt, mert Dincsér Oszkár múzeumi gyakornok meg fogja magukat keresni és elvezeti az embereket éjszakai szállásukra. Ne nyugtalankodjanak, ha a többi utas siet is kifelé, mert Dincsér Oszkár feltétlenül ott lesz, és feltétlenül megkeresi Magukat. Örvendek, hogy Gyuri bácsi és társai újabb nótákat ástak ki emlékezetükből, helyesen teszik, ha följegyzik maguknak, mert itt Pesten mindenre lesz idő, és mindenre sor kerül. Köszönöm, hogy Bágyiról gondoskodtak, mert megismétlem, hogy az ő jelenlétére is föltétlen szükség van.

Sürgönyét várva, most már a közeli viszontlátásig sok meleg köszöntéssel vagyok igaz híve

Lajtha László

Az első népzenei gyűjtés Széken, 1940-41. fordulóján

Lajtha 1911-es első erdélyi gyűjtőútja óta közel három évtized telt el, amíg e hagyományőrzés szempontjából alapvető fontosságú országrész további népzenei feltárására ismét lehetőség nyílt. Az Erdély területén gyűjtött népzene történeti értékének tudatában Lajtha halaszthatatlannak vélte a lehetőség azonnali kiaknázását. Többféle terv is foglalkoztatta, s hogy végül Székre indult, annak történetét az 1943-ban megjelent Kodály-emlékkönyvbeli tanulmányában ismertette.

Lajtha érdeklődése a hangszeres népzene iránt már jóval korábban megnyilvánult. A 30-as években Nógrád megyei cigány együttesek által előadott népi muzsika gyűjtésével foglalkozott, bár annak idején a fonográffal csak a szólóban játszott melódiát lehetett felvenni. Már az idő tájt is úgy vélekedett, hogy "míg a vokális népzene eléggé kimerített, (bár itt is volna még elég sürgős gyűjtenivaló,) az instrumentális eléggé elhanyagolt."

1940 karácsonyának másnapján indult első ízben útnak Székre. Helyszíni gyűjtéseit 1941. január 10-ig folytatta. Másodszor február elején tért vissza a községbe, már azzal a céllal is, hogy a helyi énekesek és muzsikusok budapesti utazását előkészítse. Az akkori érintkezési nehézségeket tekintve az események bámulatot keltő gyorsasággal követték egymást: már február 17. és 21. között lemezre vették a széki gyűjtés anyagát.

A széki gyűjtés lejegyzése

Népzenei monográfiák című sorozatban jelentette meg valamennyi 40-es évekbeli gyűjtését, köztük a Széki gyűjtés-t is, mint a sorozat II. kötetét.

Egykori kollégái máig őrzik Lajtha lejegyzői munkájának emlékét. Emlékezetes maradt, hogy hetente háromszor járt ki régi munkahelyére, a Néprajzi Múzeumba, és ott segítőtársaival, elsősorban Rajeczky Benjaminnal és Avasi Bélával "kemény, verejtékes" munkával, minden részletkérdést megvitatva dolgoztak a széki hangszeres zene lejegyzésén. E munka egészen új feladat elé állította a lejegyzőt: első ízben vált szükségessé három, illetve négyszólamú népzenei előadásnak partitúraszerű hangzáshű megteremtése, a 3-4 együttjátszó muzsikus játékának írásbeli rögzítése. Ehhez hasonló feladatot előzőleg még nem vetett fel a kutatás, s most Lajthának és munkatársainak kellett kialakítaniok e munka elméleti és gyakorlati alapjait.

Lajtha korábbi lejegyzői munkájában Bartók példája volt iránymutató: a hangzást lehető leghívebben követő lejegyzésre törekedett. Miután 40-es évekbeli gyűjtéseinek tetemes részét már hanglemezfelvételen rögzítették, kialakíthatott egy olyan munkamódszert, amely e minden részletet híven rögzítő lejegyzési elvhez gyakorlati lehetőséget adott. Ezt az eljárást később, mint a helyes lejegyzési módszer példáját fogalmazta meg: "... normálbarázdás hanglemezeket használjunk, melyeket annyira lelassíthatunk, hogy mindent, amit lejegyezni kívánunk, e lelassított játékban felnagyítva figyelhessünk meg."

Lajthának a széki hangszeres felvételek lejegyzésekor három hangszer egyidejű játékát kellett lejegyezni: a prímásét (hegedűsét), a kontrásét (brácsásét), és egy bőgősét (aki csellón vagy bőgőn játszott). A hegedű játékát igen díszes, cifrázott dallam jellemezte, a hozzá társuló brácsa (a kissé elhangolt hangszeren) hármasfogású akkordsort játszott kíséretül, s a bőgő volt hivatott a két hangszer akkordikus fundamentumának szolgáltatására.

A valóságos hangzásnak megfelelő írásbeli rögzítés azt jelentette, hogy a lejegyzésnek minden vonatkozásban tükröznie kellett a megszólalást, még a nyilvánvaló elhangolásból eredő "hamis" harmóniákat, a szabad, olykor alig megragadható ritmusképleteket, a gazdag díszítőtechnikát, metrikus váltásokat is. Ez az igény évekre szóló erőfeszítést követelt nemcsak Lajthától, de mindenkitől, aki a széki gyűjtés lejegyzésénél közreműködött. A lejegyzési munkához szükséges koncentráció jellemzéseképpen két megnyilatkozást idézek. Az elsőt Vargyas Lajos írta: "a munka végeztével a résztvevők épp csak hogy nem szédelegtek."8 A másik egy Lajtha levélből való: "Az embernek minden figyelmét annyira oda kell koncentrálnia, a gyakorlatban kifinomodó hallását annyira igénybe kell vennie, hogy bizony belefárad. Néha egy-két hétre abba is kell hagyni."9

Az erdélyi gyűjtések lejegyzései, amint azok a Szépkenyerűszentmártoni, Széki és Kőrispataki gyűjtés című kötetekben előttünk állnak, a magyar és a nemzetközi tudomány szempontjából is páratlan teljesítmények. E három- illetve négyszólamú népzenei partitúrák egyedülálló színvonalon őrizték meg egy sajátos népi hangszeres előadásmódnak szinte valamennyi zenei részletelemét. Hogy a részletek végső kidolgozása tekintetében Lajtha lejegyzői technikája a lehető legtökéletesebb szintet képviselte, magyarázatát egyrészt Lajtha kutatói meggyőződésében, másrészt zeneszerzői adottságaiból következő, végsőkig kifejlesztett hallásában lelhetjük fel. A lejegyzői gyakorlat és a zenei alkotás folyamatának szoros összefüggésére munkatársa, Avasi Béla figyelt fel: "... lejegyzői technikája a jó zeneszerző alkotásmódjához sokban hasonlított. Komponálás közben a zeneköltő igyekszik a fülében megszólaló muzsikát a leghívebben és legrészletesebben kottára vetni. Tevékenysége állandó kritika; azt kell leírnia, amit belülről hall. A lejegyző ihlete kívülről jön, a fonográftölcsérből - a hanglemezről jövő hangokat kell hangjegyekké formálnia. Helyzete többé-kevésbé nehezebb is, mert a dallamok előadásmódjának alkalmi tökéletlenségeivel is ugyanúgy kell számolnia, mint a zene reális elemeivel ... Lajtha részletező, alapos lejegyzéseiben ez a két munkamód szerencsésen egyesül." 10

A széki népzene- és néptánchagyomány tudományos feldolgozása

A széki népzenei hagyomány tudományos feltárásának több évtizedes folyamatában Lajtha elsődleges érdeme a felfedezés és az első tudományos alapvetés volt. A Széki gyűjtés című kötet előszavában maga is rámutatott a munka folytatásának szükségességére, a további tudományos kutatás jelentőségére. Az előszó jelen kiadványunk második füzetében olvasható.

S bár Lajtha a következő évtized során ismételten foglalkozott a széki gyűjtés számos tudományos kérdésével, a helyi kutatómunka lehetőségétől elzártan a feldolgozás további lépéseit nem tehette meg. Sajnálatos módon a széki népzenei- és néptánckutatások későbbi eredményeit már csak részben ismerhette meg. Tudott Jagamas János romániai magyar kutató újabb széki gyűjtéséről, s javasolta kettőjük gyűjtésének közös megjelentetését. A Jagamas- gyűjtemény megjelenését (1974) azonban már nem érhette meg.11'

Hasonlóképpen nem tudhatott a 60-as évekbeli, magyar-román egyezmény keretében folyt kutatói vállalkozásról, a széki tánckészlet Kallós Zoltán, Martin György és Sztanó Pál munkája eredményeként megvalósult hangosfilmes rögzítéséről sem. E nagy jelentőségű gyűjtésfelvételezés alapján a hetvenes évektől kezdve egyre szélesebb körben folyt és folyik a széki zene- és tánchagyományok tudományos feldolgozása.

Martin György Székhez kapcsolódó munkássága az eddigi eredmények összegezését jelenti: nemcsak tudománytörténeti vonatkozásban adta a kérdés teljes áttekintését, de elvégezte a tánctípusok és dallamok összehasonlító elemzését és műfajtipológiai vizsgálatát is.12

1980-81-ben megjelent tanulmánya alapján készült e kiadványhoz rövid kiegészítést adni a széki táncok típusairól. S minthogy már nem készíthette el, ezért most az említett írás alapján nyújtunk összefoglalást.

A széki tánckészlet, tánctípusok

A széki táncok és tánczene régies gazdagsága annak köszönhető, hogy a hajdani fejlett mezővárosi táncélet szervezett közösségi keretei csaknem máig fennmaradtak. A közösségi táncélet zárt hagyományai biztosították Széken Erdély s egyben a Kárpát-medence egyik legépebb, fejlett táncciklusának fennmaradását.

A széki táncciklusban, - amit "pár"-nak neveznek - a táncok sorrendje meghatározott, s két, ún. "félpár"-ra oszlik. A táncok sorrendje történetileg változó volt. Századunkban a széki tánckészletben 9 tánctípus volt használatos, amelyek természetszerűen nem mind voltak egyidejűleg a táncciklus részei. Egyesek időnként kiestek, újabbak pedig bekerültek. A típusok a következők:

1. Sűrű tempó

A közép-erdélyi legényes tánc legegyszerűbb mezőségi altípusába sorolható. Sorrendben mindig a ritka tempó követi. Motívumkincse főként figurázásból, s néhány szinkópás csapásolásból áll.

2. Ritka tempó

A lassú legényes táncok Mezőségen elterjedt egyik fajtája, amely a közép-erdélyi románság körében is általános. A tánc ritmikáját a zenei metrummal egybevágó lassabb és gyors elaprózott értékek váltakozása jellemzi. Motívum-készlete 6-8 motívumból áll. Felépítése hasonló a sűrű tempóéhoz, de a ritkát jóval hosszabban, számtalan egyéni változattal táncolják.

3. Verbunk

Széken a verbunk csak alkalmilag, rövid időtartammal fordul elő, leginkább ráadásként az előző két férfitánc után. Felépítése és motívumkincse a két másik férfitáncéval rokon, de időtartama mindig rövidebb azokénál.

4. Magyar

A "magyar" vagy "négyes" kétpáros zárt körökben járt táncforma, a mai széki táncciklus kezdőtánca, amely teljesen kitölti az első "félpár" idejét. Kísérődallamainak 8 és 16 szótagos típusát szöveges változatokban is ismerik. A 8 ütemes dallamperiódusok füzérébe gyakran motivikus felépítésű közjátékok illeszkednek, amelyek megbontják a periódusok szimmetriájának egyhangúságát. A "lassú magyar"-nak nevezett tánc a verbunkos zene korai periódusának vonásait őrzi.

5. Lassú

A széki lassút a második "félpár" kezdetén indítják, kis pihenő szünetet hagyva az előző tánc után. Ma élő formájában szoros fogással összeölelkezve, ide-oda felet forgó kétlépéses csárdással, végig szabályos körben, egyöntetűen, térbeli változatok nélkül táncolnak. Az utóbbi évtizedben a széki lassú kiszorult a táncrendből, csak lakodalomban táncolják.

6. Lassú csárdás

Csak a 40-es évektől ismerik a székiek az újstílusú tánctípust, csupán alkalmilag, rövid átmenetként iktatták a lassú és a csárdás közé. Néhány népies műdalra, vagy újstílusú népdalra táncolták a kétlépéses motívumot, de változatosabb és kevésbé kötött alakzatban, mint a lassút.

7. Csárdás

Régies forgós táncukat nevezik csárdásnak a székiek, de ez a tánc még nem viseli magán nemzeti párostáncunk jellegzetességeit. A táncot végig zárt összefogódzással járják. A sima páros forgást nem a gyors lépések, hanem a forgásfok növelése eredményezi.

8. Porka

Újabb jövevény-tánc, az 1940-es évektől szervesen illeszkedett a hagyományos széki táncstílusba. Újabb, vegyes zenei anyaga főként a németes polka, román szirba dallamaiból és magyar műzenei darabokból áll. A párok oldaltfogással, oszlopsorban, szorosan egymás mögött sorakozva állnak fel, egymás után, szakaszos késéssel lendülnek az állandó haladó forgásba.

9. Hétlépés

A táncciklus zárótánca. A német eredetű táncot Széken csak néhány évtizede ismerik. Első dallama a német "Siebenschritt" változata, ehhez újabban egy másik, románoktól kölcsönzött dallam társul. A hétlépést a porkánál kialakított kör alakú, oszlopos rendben lassan táncolják. A táncciklus befejeztével - mintegy elköszönésként - a leányt régebben derékon kapva megemelték.

A széki tánctípusok legfőbb vonásai korántsem tekinthetők egy lezárt vizsgálat végleges eredményének. Meggyőződésünk szerint a széki tánc- és zeneanyag további összehasonlító elemzése és történeti vizsgálata az egész magyar és kelet-európai tánckultúra legfőbb fejlődéstörténeti kérdéseihez nyújt majd szilárd támpontokat.

Jegyzetek/Notes

1. György Martin: `Szék felfedezése és tánchagyományai' (The discovery of Szék and its traditional ways of dancing) in Tánctudományi Tanulmányok, 1980-81, pp. 231-81

2. László Lajtha, Sándor Veress: `Népdal, népzenegyűjtés' (The collection of folk songs and folk music) in Magyar Muzsika Könyve (Book of Hungarian Music), Budapest 1936

3 László Lajtha: `A gramofonlemezre való népdalgyűjtés muzeológiai jelentősége' (The museological significance of collecting folk songs using gramophone records), A Néprajzi Múzeum Értesitője, 1938, pp. 318-23

4. To be found in the Documentation Department of the Ethnographical Museum (Doc. Ethn. below), among the papers for the years 1937-43.

5 Doc. Ethn. 31/1941

6 László Lajtha: `Újra megtalált magyar népdaltípus' (A rediscovered type of Hungarian folksong) in Emlékkönyv Kodály Zoltán hatvanadik születésnapjára (Presentation Volume for the 60th Birthday of Zoltán Kodály), ed. Béla Gunda, Budapest, 1943

7. László Lajtha: Réflection sur la méthode de collection, notation e systematisation de la musique populaire, (in ms.). Lecture delivered at the Sorbonne, Paris in 1962

8. Lajos Vargyas: `Megemlékezés Lajtha Lászlóról' (In memoriam László Lajtha). Published in French (`Hommage á László Lajtha') in Études Finno-ougriennes, Vol. V, ed. Jean Gergely, l968

9. László Lajtha's letter of Jan. 19, 1953 to Tibor Harsányi. Ms. in the Bibliotheque Nationale, Paris

10. Béla Avasi: `Népzenei monográfiák. Szépkenyerűszentmártoni gyűjtés' (Folk music monographs. Collection at Szépkenyerűszentmárton), in Új Zenei Szemle 1955 No. 4

11. János Jagamas and József Faragó: Romániai magyar népdalok (Hungarian folk songs in Roumania), Bucharest, 1974

12. Martin's major works include: Magyar tánctipusok és táncdialektusok (Hungarian Dance Types and Dance Dialects), I-III, Budapest 1970-72; A magyar nép táncai (Dances of the Hungarian people) Budapest, 1974; `A táncciklus - a néptánc legnagyobb formai egysége' (The dance cycle - the largest formal unit of the folk dance), m Magyar Zene, XIX, pp. 197-217

Folkszemle, 1970. január hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás