Folkszemle, 2008. május hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás

Herrmann Antal

Népzenei kincseink gyüjtése és a fonográf

[Magyar Zenetudomány I. évf. (1907), 15. old.]

A népzenei hagyomány gyűjtésére nyomósabb mozgalom a kilencvenes években indult meg Pesten. Eötvös Károly országgyülési képviselő és mások részéről a parlamentben is szóba került ez a dolog és többé kevésbbé találó észrevételek hangzottak fel olyan irányban, hogy a nép ajkán élő zenei tradíciót meg kell menteni a végső pusztulástól, s olyan irányban is, hogy a mai nem hozzáférhető régibb műzenei emlékeket hozzáférhetővé kellene tenni. Az utóbbi szükségletnek lapunk már is megfelel, amidőn elkezdi Horváth Ádám zenei feljegyzéseinek közzétételét. Az előbbit, a népzenei kincsek gyűjtését 12 évvel ezelőtt, az akkor még fiatal agilis Magyar Néprajzi Társaság vette kezébe. Kiindulva abból, hogy a melódiák még jobban elvesznek, legyenek azok bár lirai dalok, vagy elbeszélő fajtáju költemények kisérő dallamai, vagy táncnóták, bizottságot küldött ki, mely el is készített egy beható munkálatot. Mintegy 4-5 nyomtatott ivnyi emlékirat volt ez, melyet a társaság választmányi ülésén Vikár Béla főtitkár bemutatván, azt egyhangú lelkesedéssel fogadták el és egyben kimondották, hogy a főtitkár megbizatik annak átadásával a közoktatási miniszter kezéhez.

A munkálatokat összefoglaló Csáky Albin kezébe Vikár Béla adta át néhai Volf György választmányi taggal együtt. A miniszter átvette az emlékiratot, de a memorandum belekerült az irattárba, az ügy pedig megmaradt a mozdulatlanságnak azon stádiumában, ahol azelőtt volt. Szép frázisok még sokszor hangzottak el, de tettekre nem került sor. Ily körülmények közt vette át Wlassics Gyula a kultuszminiszteri tárcát 1896 január 6-án. És a társaság főtitkára, Vikár Béla az uj minisztert sem hagyta békében. Okulva az előzményeken, hogy valami nagy dolgot nem lesz célszerü kérni, megbeszélve az ügyet a társaság néhány érdeklődő tagjával, legjobbnak vélte a miniszter elé olyan kérdést terjeszteni, amely a lehető legkisebb megterhelés mellett a cél érdekében mégis a legalkalmasabbnak igérkezett. Azt kérte t. i., hogy a miniszter adjon költséget a társaságnak egy fonograf beszerzésére. Wlassics Gyula, akinek kiváló érzéke volt a néprajz és annak minden vonatkozása iránt, elismerésre méltó készséggel karolta fel a különben is fontosságához képest elenyésző csekély költséggel járó ügyet. S amint meg volt a fonográf, Vikár nyakába vette az országot a társaság megbizásából és ennek nevében és megkezdte a dallamoknak fonográffal való gyűjtését. Vikár a gyűjtésnek ezt a módját inkább kényszerü ségből választotta, de csakhamar meggyőződött arról, hogy ez a mód nemcsak a legegyszerübb de egyuttal a legcélszerübb is. Igaz, hogy az első kisérletek roppant nagy bajjal jártak és nem is sikerültek kellőképpen. De annyit mindenesetre használtak, mint valami nem éppen tökéletes fényképfelvétel valami igen érdekes vagy fontos tárgyról. Ha jobb nincs, tehát természetesen a gyenge is nagyon fontos és becses lehet. Gondoljunk csak arra, hogy mennyivel szegényebbek volnánk, hogyha pl. Petőfi Sándorról az az egyetlen hiteles, bár roppant kezdetleges fénykép-felvétel sem volna birtokunkban, amely róla fennmaradt.

A gyakorlat azután fejlesztette a módszert is. Az első évek sikerei különben mindig korrigálhatók voltak, amennyiben a gyűjtő maga segítségére volt a fonográf-hengerről dolgozó budapesti zeneiróknak. A gyűjtés igy nemcsak tökéletesebbé vált az ujabb szerkezetü gépek alkalmazásával, hanem mindig intenzivebbé is. Bebizonyosodott, amiről különben Vikár régen kifejezte meggyőződését, hogy a géppel való gyűjtés azon szenzaciónál fogva, amellyet a nép között okoz, a dallamok gyűjtésére sokkal foganatosabb, mint a kottajegyzés végett feltünő bármily jeles zenész megjelenése a faluban. Az énekes előtt reprodukált fonográf-felvételek, magyar zene- és ének-darabok, különösen a régi fajta dalok a hasonló koru és régibb zenei emlékek felidézésére kiváló segédeszközökül bizonyultak mindenhol, amint Vikárnak a társaság elé terjesztett előadásából hallottuk és amint az eredmény is bizonyítja. Hiszen, hogy egyebet ne említsünk, ahol a hires népdalgyűjtő Orbán Balázs élt és meghalt, az udvarhelyi Lengyelfalvában Vikár a legérdekesebb székely balladák melódiáit, és addig ismeretlen székely ballada-szövegeket fedezett fel. Tehát a régi nagy gyűjtés nyomában nemcsak azelőtt föl nem jegyzett dallamokat mentett meg, hanem új szövegeket is talált. Hogy számot adjunk e gyűjtés terjedelméről, csak néhány adatra kivánunk szorítkozni. A gyűjtemény mostanáig 700 és néhány fonográf-hengerre terjed. Minden hengeren három sőt öt-hat melódia van fölvéve. Ez ellen kifogást lehetne emelni, mert kétségtelenül célszerübb volna, ha minden melódia nemcsak egy, de több versszakkal kerülne bele a fonográfba, mert hisz a második-harmadik versszakot esetleg nem ugy adják elő mint az elsőt. Ámde t. i. csinján kell bánni a fonográf-hengerek nyujtotta térrel mert a hengerek drágák és a muzeumnak kevés a pénze; hisz megesett többször, hogy a gyűjtésre való költséget a gyűjtő volt kénytelen évekig előlegezni. A gyűjteményben mintegy 30 olyan henger van, amelyen nem magyar, hanem más ajku, még pedig hazai tót, román és cigány dallamok vannak. Ennélfogva a gyűjtött dallamok összesen mintegy háromezerre tehetők, amelyek közt a gyűjtő módszerének megfelelően igen sok a varians, vagyis ugyanazon dallamoknak máshonnan való, némileg különböző változata. Ezeket Vikár holmi zenei tájszólási jelenségeknek tartja és azért tulajdonít fontosságot gyűjtésüknek. Ez által a gyűjteménynek egyszersmind az a hiánya is enyhíthető, hogy igen gyakori a dallamoknak csupán egy strófára való terjedelme, mert egyik változat kiegészíti és ellenőrzi a másikat. A gyűjtésre nézve fontos megjegyeznünk, hogy nem áll meg azon észrevétel, mintha a fonográf-hengerről való felvétel nem tükrözné vissza az eredetinek előadási módját teljesen, különösen a tempót illetőleg. Hisz tudvalévő dolog, hogy a fonográf-henger nem olyan, mint a fénykép-lemez, amelyet, ha rosszul hivunk elő, akkor a reprodukció el van rontva. A fonográf-hengernél máskép áll a dolog. Itt a sebesség, amellyel a felvétel történt, bármikor előállítható, és ettől függ, hogy a reprodukálás teljesen megfeleljen a felvételnél volt sebességnek és dallam-tempónak. De ha eltérünk is a reprodukciókban ettől és lassubb vagy gyorsabb a hengerforgatás, ez sem okoz lényeges hibát, mert először is a két határ közt mindig észreveszi még a laikus fül is, hogy hol érthetőbb a dallam és szöveg, és azt fogja választani; másodszor pedig maga a nép is épugy tesz, mint a fonográf, ti. teljesen egyéni hangulattól és körülményektől függ, hogy az előadás milyen tempóban történik. Vagy amint a nép mondja, keservesen vagy vigabban peregjen-e a dallam. Ezek előrebocsátása után még csak annyit, hogy természetesen a melódiákhoz szövegek is tartoznak. Ezek gyűjtésére Vikár nem kevesebb gondot fordít, ami folkloristánál csak természetes dolog. Tudomásunk szerint a gyűjtés szöveganyaga körülbelül kilencezer darabra terjed, amelyek nagyobbrészt dal és verses hagyomány, kis részben prózai, mese, anekdota stb. Lapunk időről-időre állandóan közölni fog Vikár fonográf-gyűjtéséből, amelyhez most már az ő módszerét adoptált kitűnő zenészek, mint Bartók Béla, Csiki János és Kovács Géza is csatlakoztak. És ezzel a magyar népzenei anyagnak ismertetésére meg fogjuk tenni, ami tőlünk telik. Megjegyezzük még, hogy Vikár Béla fonográf-gyűjteményét és módszerét bemutatta az 1900-iki párisi világkiállítás alkalmából tartott nemzetközi folklor-kongresszusnak, amely nagy elismeréssel fogadta ezt a magyar kezdeményt. Az erre vonatkozó kiadatlan francianyelvű jelentést e füzet idegen nyelvü mellékletében közöljük. A fonográfnak pedig állandó rovatot nyitunk a Magyar Zenetudomány-ban.

Folkszemle, 2008. május hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás