Folkszemle, 2008. május hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás

Kovács Sándor

Bartók dallamcsoportosítási rendszere

[Bartók Béla: Magyar Népdalok Egyetemes Gyűjtemény (Bp. 1991), A bevezető részlete.]

I.

A Magyar Népdalok Egyetemes Gyűjteményének több mint tizenhárom és félezer dallamát - az 1938-ig gyűjtött strófikus népdalokat - Bartók Béla három osztályba sorolta, az alábbi szempontok alapján:
- Az A osztályba különítette el azokat a négysoros, izometrikus (azonos szótagszámú sorokból felépülő) dallamokat, amelyeknek nem architektonikus a szerkezetük (lényegében ide kerültek az "ősibbnek" nevezhető, gyakran pentaton hangkészletű, ereszkedő dallamvonalú magyar népdalok).
- A B osztályba tette az architektonikus (kupolázó) szerkezetű négysoros (vagy négysoros strófa származékként értelmezhető) dallamokat, az ún. új stílus dallamait (ezekre jellemző a kezdő- és zárósor bizonyos megfelelése: a zárósor legalább hangfekvésében a kezdősorra rímel, de gyakran motivikusan is azonos vele; a belső sorok közül pedig legalább az egyik magasabb járású).
- A C osztályba sorolta végül a heterometrikus strófájú, nem architektonikus szerkezetű dallamokat, valamint a nem négysorosakat (döntő részben ez az osztály foglalja magában a Bartók véleménye szerint idegen hatásokat mutató, idegen eredetű dallamokat).

II.

Az osztályozás második szintjén a dallamok mindenekelőtt aszerint alkotnak alosztályokat, hogy alkalmazkodó vagy nem alkalmazkodó ritmusúak-e. Bartók a ritmusalkalmazkodás jelenségét - a hosszú és rövid szótagokhoz alkalmazkodó "pontozott ritmust" - többé-kevésbé magyar jellegzetességnek, de viszonylag újabb keletűnek tekintette. Ennek megfelelően:
Az A osztályban a nem alkalmazkodó ritmusú dallamokat sorolta az első helyre (mint "ősibbeket", az evolúciós láncban előbbrevalókat), a C -ben pedig éppen megfordítva, az alkalmazkodó ritmusúakat (mint az idegen hatásokat mutató anyag legmagyarosabb - leginkább elmagyarosodott - részét).
A B osztály nem oszlik alosztályokra, miután az új stílusú dallamanyagban gyakorlatilag nincsenek nem alkalmazkodó ritmusú dallamok, erre az anyagra általában jellemző a ritmusalkalmazkodás.
A C osztály végén - mintegy az egész rendszer függelékeként - két további alosztályt alkotnak a magyar népzenében meglehetősen ritka nem négysoros dallamok.
A teljes osztály/alosztály sorrend tehát a következő:

A I izometrikus, négysoros, nem architektonikus szerkezetű, nem alkalmazkodó ritmusú dallamok
A II izometrikus, négysoros, nem architektonikus szerkezetű, alkalmazkodó ritmusú dallamok
B új stílusú dallamok
C I heterometrikus, nem architektonikus szerkezetű, alkalmazkodó ritmusú, négy (vagy több) sorból álló dallamok
C II heterometrikus, nem architektonikus szerkezetű, nem alkalmazkodó ritmusú, négy (vagy több) sorból álló dallamok
C III háromsoros dallamok
C IV kétsoros dallamok

III.

Az alosztályok további felosztásánál - a C I és C II alosztályt kivéve - a döntő szempont a sorok szótagszáma: az egyes csoportok a növekvő szótagszám elve alapján követik egymást. Azokban az osztályokban, amelyekben izo- és heterometrikus dallamok egyaránt vannak (B, C III, C IV), a sorrendet az első sor szótagszáma, majd a második, harmadik stb. soré dönti el (pl. 6, 6, 6, 6 előbbrevaló, mint 6, 6, 7, 7; illetve 7, 11, 7, 11 előbbrevaló mint 8, 5, 8, 5 stb.).
A C I és C II alosztályban a szótagszám elvű felosztást megelőzi egy sajátságos csoportosítás, amely a rövidebb és hosszabb sorok viszonyát, arányát veszi figyelembe.

IV.

Azonos versszaktípus és szótagszám esetén az osztályozás ritmikai sajátosságok szerint részletes ritmustáblázatnak megfelelően történik. Ami a ritmusképletek egymásutánjának logikáját illeti, a sorbarendezés világosan felismerhető elve az egyszrűtől sz összetett felé haladás, ahogy maga Bartók a szerb-horvát gyűjtemény 1 előszavában megfogalmazta, a "természetesebb" és "gyakorlatibb" struktúrák megelőzik a bonyolultabbakat.

V.

Az azonos ritmusképlet alá sorolt dallamok közt a további sorrendet a kadenciák döntik el, mégpedig legelőször is a középkadencia (a második sor kadenciája), majd az első, végül a harmadik soré. A haladás iránya itt is az emelkedés. Vagyis 1 (1) 1 után következik 1 (1) 2; 5 (1) 1 előbbrevaló, mint 1 (5) 1 és így tovább. Abban az esetben, ha két dallam (dallamtípus) még a kadenciában is egyezést mutat, a sorrendet az ambitus határozza meg: előbbre kerül az, amelyiknek legalsó hangja mélyebb, ill. amelyiknek hangterjedelme szűkebb.

VI.

A rendszer legalsó szintje végül a variáns csoportoké. Szigorúan logikailag a sokféle szempont alapján elrendezett, osztályozott-csoportosított anyag variánscsoportokká való összefogása az utolsó lépés.
Valójában Bartók éppen ezzel kezdte a rendezés munkáját: legelőször is egymás mellé tette a közel rokon dallamokat, s a továbbiakban az így létrehozott variánscsoportokkal mint egységekkel dolgozott.
Miután pedig annak megítélésekor, hogy mi számít variánsnak, adott esetben Bartók a dallamvonalbeli egyezést fontosabbnak tartotta, mint pl. a szótagszámbelit vagy a kadenciákét, előfordulhat, hogy a rendezésnek ez a legalsóbb szintje bizonyos mértékig ellentmond a többinek: alacsony szótagszámú dallamok csoportjában variánsként megjelenhet egy magasabb szótagszámú és így tovább.
A variánscsoportokon belül az egyes dallamok a-b-c stb. betűjelű sorrendje nem tükröz olyan következetes elveket, mint a tulajdonképpeni osztályozás. Elképzelhető, hogy Bartók, ha személyes irányítása alatt folyik a dallamok nyomtatásra való lemásolása, a végső beosztáson itt még módosított volna.



1 Béla Bartók-Albert B. Lord, Serbo-Croatian Folk Songs (New York, 1951). Vö. Béla Bartók, Yugoslavian Folk Music. Ed. by Benjamin Suchoff (State University of New York Press, Albany, 1987).

 

Folkszemle, 2008. május hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás