Folkszemle, 2008. március hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás

Halmos Béla

Ádám István és bandája

Egy széki zenekar monográfiája

Kandidátusi értekezés tézisei, Budapest, 1986.

I. A kitűzött kutatási feladat összefoglalása és a tudományos előzmények

Ádám István széki prímás és zenekara anyagának gyűjtése, elemzése és rendszerezése révén az értekezés két, egymástól elválaszthatatlan kutatási feladatkör megoldására vállalkozott. Egyrészt az első teljes zenekari - tehát csak hangszeres-zenei - monográfia elkészítése volt a cél, másrészt a többszólamú hangszeres népzene jellegéből fakadóan szükségessé vált a népzenekutatás módszereinek kiegészítése, továbbfejlesztése is.

A magyar népzene gyűjtésének, vizsgálatának és rendszerezésének módszere - a népzenekutatás történetének ismeretében érthetően - az énekelt, egyszólamú és többségében strófikus szerkezeti felépítésű népdalokat vette alapul. Ezzel szemben Ádám István zenekarának zenéje hangszeres, többszólamú és jelentős hányadában a népdaloktól eltérő szerkezeti-formai sajátosságokkal rendelkezik. A vokális és a hangszeres népzene közötti különbséget tovább növeli az adott zene alkalmazási körének, funkciójának eltérő jellege, a zenét megszólaltató eszközök különbözősége, a zenének más-más társművészettet való kapcsolata és az a tény, hogy a népdal vokális megszólaltatásához nincs szükség közvetítő személyekre, általában fél-professzionista zenészekre. Mivel a többszólamú hangszeres népzene javarészt tánczene, a magyar népzene két része között az alapvető különbséget a vokális népdalnak a szövegtől és az emberi hang korlátaitól, a többszólamú hangszeres népzenének a tánctól és a hangszerek (itt vonósok) adottságaitól való függésében kell látnunk. Mindezek ismeretében nyilvánvaló, hogy a monográfia elkészítésekor a népzenekutatás addigi gyakorlata csak kiindulási alapnak volt tekinthető, semmint változtatás nélkül adaptálható módszernek.

Ahhoz tehát, hogy a vállalt feladatok megoldhatók legyenek, elsődlegesen funkcionális vizsgálatokra, a többszólamú hangszeres népzene sajátosságait feltáró kutatás elvégzésére volt szükség. Tekintettel az anyag nagyságrendjére, a hasonlóképp feldolgozott anyagot tartalmazó más zenekari monográfiák teljes hiányára valamint az értekezés terjedelmi és elkészítésének időbeli korlátaira a kutatás jelenlegi szakaszában nem lehetett cél összehasonlító és történeti vizsgálatok elvégzése és ilyen eredmények bemutatása. Hogy ilyenekre is majd sor kerülhessen, az itt megoldandó feladatok talán legfontosabbika az volt, hogy megtörténjen azoknak az alapvető hangszeres-zenei kategóriáknak a meghatározása, amelyek alkalmasak lesznek akár más zenekarok anyagával, akár a vokális népdalokkal vagy a történeti zenei emlékekkel való összehasonlításra.

A fentiek szerint összefoglalt, a többszólamú hangszeres népzene kutatását szolgáló feladatok elvégzésének lehetőségét a népzenetudomány fokról-fokra haladva teremtette meg. Mégis, a mai ismereteink alapján szinte alig érthető, hogy miként maradhatott oly későre az erdélyi Mezőség s ezen belül is Szék páratlanul gazdag, archaikus zenei világának felfedezése. A XX. század derekára a Bartók és Kodály nevével fémjelzett magyar népzenekutatás már világszerte elismert eredményeket produkált, iskolát teremtett. Annak azonban, hogy Lajtha László személyében csak 1940-ben jutott el népzenekutató Székre történelmi, tudománytörténeti, szemléleti és technikai okai voltak.

A széki hangszeres zene gyűjtésének folytatására csak a II. világháború után kerülhetett sor. Jagamas János 1948-57 között, Novák Ferenc 1960-tól kezdődően, Virgil Medan 1965-ben gyűjtött a községben. A gyűjtemény gyarapodását később főleg a néptánckutatás segítette elő; Martin György a táncgyűjtés elengedhetetlen "melléktermékeként" készített zenei felvételeket s ezzel párhuzamosan Kallós Zoltán is megkezdte a hangszeres népzene azóta is tartó gyűjtését. Martin és Kallós pedagógiai és tudományszervezői munkájának köszönhető, hogy a hetvenes évektől a táncházmozgalom zenészei és táncosai is bekapcsolódtak a gyűjtési munkálatokba.

Végül is az MTA Zenetudományi Intézetének archívumában összegyűlt, csak Szék muzsikusaitól származó hangszeres népzenei anyag olyan nagyságrendűvé és értékűvé vált, amilyenre a hazai népzenekutatásban még nem volt példa. A közel 150 órás - cca. 17 000 átlagos dallamstrófának megfelelő - gyűjtemény jelentősségét tovább növeli, hogy a majd fél évszázad távlatát biztosító (hangzó!) anyagban 9 prímás 8 zenekarának felvételei tanulmányozhatók. Emellett - Martin felismerésén alapulva - a felvételeken nem csak zenei és néprajzi környezetükböl kiragadott egyes darabokat, hanem teljes zenei folyamatokat is magnetofonszalagon rögzítettek az eredeti környezetben készített, funkcionálisan ís hiteles felvételek.

Az Ádám István zenekarától származó anyag a teljes széki hangszeres-zenei gyűjtemény bő egyharmadát teszi ki. Az 53 órás hangzóanyag 35 gyűjtőakció eredménye. A gyűjtők sorát itt is Lajtha László nyitotta meg, s az őt követő 29 gyűjtő közül a legtöbb felvételt Martin György, Kallós Zoltán, Novák Ferenc, ifj. Csoóri Sándor és Halmos Béla készítették.

Nagyságrendjéhez és jelentőségéhez képest a széki hangszeres népzene tudományos feldolgozása - a kezdeti időszakot leszámítva - nem követte kellő ütemben a gyűjtemény növekedését. Az első publikáció 1943-ban jelent meg (Lajtha László: Az újra megtalált népdaltípus. In: Emlékkönyv Kodály Zoltán hatvanadik születésnapjára, Budapest), a következő rá egy évre (Sümeghy Vera: Széki táncok. In: Éneklő Ifjúság III/6, 1944). A teljes Lajtha-gyűjtemény 1954-ben látott napvilágot (Lajtha László: Széki gyűjtés. Budapest), és az első tudományos igényű elemzés is ekkor jelent meg (Avasi Béla: A széki banda harmonizálása, In: Néprajzi Értesítő XXXVI, 1954.) Ezt követően a széki hangszeres gyűjtemény tudományos feldolgozása másfél évtizedre abbamaradt. Megjelentek viszont olyan publikációk, amelyek a hangszeres népzene vagy a zenetudomány más területein elért kutatási eredményeikkel közvetve mégis e monográfia elkészítéséhez is hozzájárultak (Bárdos Lajos, Bónis Ferenc, Dincsér Oszkár, Falvy Zoltán, Gárdonyi Zoltán, Halmos István, Járdányi Pál, Kallós Zoltán, Lajtha László, Ligeti György, Sárosi Bálint, Szabolcsi Bence és Vargyas Lajos munkái). A tudományos előzmények között kiemelkedő szerepe van az ebben az időszakban megjelenő néptánckutatási publikációknak (elsősorban Martin György munkái közül azok, amelyek a néptánc és a népzene kapcsolatával, a táncot kísérő zene ritmikájával és a táncok szerkezeti-formai sajátosságaival foglalkoznak).

A közben egyre gyarapodó széki hangszerzenei gyűjtemény feldolgozása csak 1973-tól indult meg újra. Martin György egy, a teljes széki néphagyományt felölelő monográfia részeként a széki prímások személyi monográfiáinak elkészítését tűzte ki célul. Ennek keretében elkezdődött az anyag lejegyzése, majd tanulmányok is készültek, amelyek közül Virágvölgyi Márta és Halmos Béla munkái nyomtatásban is megjelentek, Jánosi András és Konkoly Elemér egy-egy dolgozata még a megjelenés előtt áll. A hangszeres népzenekutatás területein Sárosi Bálint és Tari Lujza munkái 7eienuk azokat az előzményeket, amelyek szintén segítették Ádám István és zenekara anyagának monografikus feldolgozását.

II. A kutatás és a feldolgozás módszere

Ádám István "Icsán" zenekara háromtagú vonósbanda, amelyben az apa (prímás) és a két fia (kontrás és bőgős) több mint 30 évig muzsikáltak együtt. Hangszereik a hegedű, a 3-húros kontra és a bőgő. Ezek a fél-professzionista muzsikusok zenei analfabéták, akik az írásbeliséget nélkülöző hagyományozódás útján tettek szert zenei ismereteikre. A banda Szék legjobb zenekara volt a hatvanas-hetvenes években. Repertoárjuk, előadásmódjuk alapján méltán képviselik a széki hangszeres zene hagyományait.

Ahhoz, hogy a kitűzött kutatási feladatokat meg lehessen valósítani először is vizsgálat alá kellett vetni a népdalok elemzésének és rendszerezésének hagyományos elemeit - abból a szempontból, hogy mennyiben alkalmazhatók a többszólamú hangszeres népzene s ezen belül is a többséget kitevő népi tánczene esetében. E vizsgálat eredményeképpen kiderült, hogy a dallamrendszerezés eddig alkalmazott módszerét tovább kell fejleszteni, mivel csak így lesz lehetőség a többszólamú hangzeres népzene sajátosságait is tükröző zenei rend kialakítására. Ez az új, kísérleti jellegű módszer a szükséges vizsgálatokra és a rendszerezés gyakorlatára vonatkozóan a következőket jelenti:

A módszertani változások a kutatási munka mindegyik fázisában jelentkeztek.

A többszólamú hangszeres népi tánczene gyűjtése esetében szükségessé vált az ún. "hiteles tánczenei folyamatok" felvételeken történő rögzítésére (lásd Halmos Béla: 12 széki csárdás. In: Népzene és zenetörténet IV., Budapest, 1982), mert csak ezek tették lehetővé a táncot kísérő zene komplex vizsgálatát. Csak ilyen - a teljes tánczenei ciklust vagy annak egy tételét tartalmazó - felvételeken volt tanulmányozható a népi tánczene szerkezeti-formai felépítése, a harmonizálás gyakorlata és általában az élő, improvizatív zene előadásmódja, a zene és a muzsikálás kereteit meghatározó külső tényezók (tánc, népszokás stb.) hatása is. A folyamat-felvételek többségét Novák Ferenc, Martin György és Kallós Zoltán készítették. A gyűjtés ezeken túl kiterjedt a zenekari repertoár teljes felmérését szolgáló, rákérdezéses dallamfelvételekre is. Ezeket Halmos Béla készítette - az intencionális adatokat tartalmazó gyűjtések anyagával egyetemben (az utóbbiak a játéktechnikára, az előadásmódra, a zenészek társadalmi helyzetére, életrajzára, a hagyományátadás módozataira, a repertoár bővítésének lehetőségeire, a zenei szakkifejezésekre, a hangszerekre, azok beszerzésére-javítására, stb. vonatkoztak.

Az MTA Zenatudományi Intézetének archívumában összegyűjtött széki hangszeres népzene feldolgozása először is a lejegyzés gyakorlatának továbbfejlesztését tette szükségessé. A többszólamú és a strófánál nagyobb formákat is építő, előadásmódját tekintve improvizativ tánczene elemzésére ugyanis csak az igen terjedelmes tánczene folyamatok lejegyezése alapján végezhető el. Ezt a feladatot az egyszerűsített partitúra-lejegyzés módszerének kidolgozása után lehetett megoldani (lásd: Halmos Béla: 12 széki csárdás. In: Népzene és zenetörténet IV., Budapest, 1982).

A zenekar repertoárján szereplő dallamok és közjátékok zenei rendjének kialakításához el kellett végezni a tánczenei nagyformák szerkezeti felépítésére vonatkozó vizsgálatot is - ennek módszere a strukturális folyamatelemzés volt - és a kíséret harmóniai vizsgálatát is. A strukturális folyamatelemzés alkalmazásában két korábbi tanulmány eredményeit lehetett felhasználni (a már említett "12 széki csárdás" mellett Halmos Béla - Virágvölgyi Márta: A széki férfitáncok zenéje. In: Műhelytanulmányok a magyar zenetörténethez 9. - sajtó alatt), ezek előzményeként szintén két korábbi publikációt lehet megemlíteni (Halmos István: Útban a hangszeres formához. In: MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei XXXII., Budapest, 1981. és Martin György: A táncciklus - a néptánc legnagyobb formai egysége. In: Magyar Zene 2., 1978.)

A többszólamú hangszeres dallamok és közjátékok zenei rendjének kialakításához szükséges harmóniaváz fogalmának bevezetésére és meghatározásának módszerére az értekezés első ízben tett kísérletet a magyar népzene kutatásának történetében.

Tekintettel a vizsgált anyag összetettségére, jellemző paramétereinek nagy számára, a vizsgálatok egy részének elvégzése és a dallamrend kialakítása már - a népzenekutatásban is a jövő útját jelentő - számítógép bevonásával történt (ehhez Prószéki Gábor nyújtott segítséget). Indokolttá tette a számítógép alkalmazását az is, hogy a dallamok, közjátékok és a nagyobb formai egységek valamint a harmóniaváz meghatározása is statisztikai módszerrel történt.

Az értekezés műfaja: zenekari monográfia, de a repertoárt illetően egyben egy személyi monográfia is. Ádám István prímás repertoárjának bemutatása nem csak zenei szempontok szerint történt. A dallamok és közjátékok felosztása első lépcsőben a zene funkcióját, alkalmazási körét vette figyelembe (szokásdallamok és táncdallamok). A további tagozódást a jeles napok, népszokások szerint illetve a tánctípusok szerint elkülöníthető dallamok, dallamcsoportok jelentik és csak az így kialakított csoportokon belül került sor a dallamok zenei rendjének felállítására.

A monográfia elkészítésének célja nem csak a széki zenekar többszólamú hangszeres zenéjének vizsgálata és elemzése volt, hanem az is, hogy ismertesse a zenei hagyomány kialakulását, a zene életét befolyásoló-szabályozó társadalmi körülményeket is. Ezért a - lehetséges keretek között - az elérhető írott adatokat összegyűjtve és az intencionális gyűjtések anyagát felhasználva az értekezés külön-külön fejezetekben foglalkozik Szék településtörténetével, a kutatástörténeti előzményekkel, a zenészek életrajzával, a zenekar hangszereinek ismertetésével - mindezeket táblázatokkal és fényképekkel is illusztrálva. Emellett a repertoárt tartalmazó fejezetben a zenével kapcsolatos népszokások és tánctípusok bemutatására is sor került.

III. Tudományos eredmények és azok hasznosítási lehetőségei

Az elvégzett gyűjtések, vizsgálatok és elemző-rendszerező kutatómunka és a zenekari monográfiát magábafoglaló értekezés tudományos eredményei a következők szerint foglalhatók össze.

A zenekari monográfía részeként a magyar hangszeres népzene kutatásának történetében először elkészült az első személyi monográfia is, amely Ádám István "Icsán" széki prímás teljes repertoárját ismertetí. A repertoár nem csak dallamokat tartalmaz, hanem jelentős arányban előforduló közjátékokat is (összesen 326 egység). A dallamok száma 279 (ebből 8 töredék a közjátékoké 47. (Utóbbiakat Halmos Béla: Közjátékok egy széki vonósbanda tánczenéjében. In: Zenetudományi Dolgozatok 1981, Budapest c. tanulmánya ismerteti.) Alkalmazási körük szerint a dallamok 90 %-a tánczene - ide tartoznak a közjátékok is -, a szokásdallamok csoportja alkotja a fennmaradó 10 %-ot. A repertoárban közel azonos a nem vokális eredetű, tehát tisztán hangszeres jellegű dallamok és közjátékok (összesen 51%), valamint a vokális eredetű dallamok (49 %) aránya. A teljes repertoár a funkció, a népszokások és tánctípusok szerinti csoportosításban a következő megoszlást mutatja:

Szokásdallamok:

"Menyasszonyi kísérő" (lakodalmas)

1 dallam

"Szekér nóta" (lakodalmas)

1 dallam

"Lakodalmi mars az uraknak" (lakodalmas)

1 dallam

"Rákóczi mars" (Rákóczi induló)

2 dallam

"Az aradi 13" (emlékdal)

1 dallam

"Köszöntő"

4 dallam

"A juhoké" (a juhait kereső pásztor)

2 dallam

"A Lebedié" (keserves)

1 dallam

"Katonakísérő"

2 dallam

"Zsidó kísérő" (lakodalmas)

1 dallam

"Zsidó köszöntő"

1 dallam

"Cigányvirrasztó"

2 dallam

"Cigány halotti kísérő"

1 dallam

Énekkíséret

10 dallam

Összesen:

30 dallam

Táncdallamok:

"Sűrű tempó" (gyors legényes)

14 dallam

"Ritka tempó" (lassú legényes)

7 dallam

"Verbunk"

5 dallam

"Zsebkendős vagy Kecskés tempó"

1 dallam

"Magyar vagy Négyes"

32 dallam

"Lassú"

42 dallam

Lassú csárdás

22 dallam

"Csárdás"

102 dallam

"Porka" (polka)

13 dallam

"Hétlépés"

2 dallam

"Gólya"

1 dallam

Szökős

1 dallam

Összesen:

241 dallam

Közjátékok:

Összesen:

47 dallam

Dallamtöredékek:

,Sűrű tempó"

1 dallam

Lassú csárdás

1 dallam

"Csárdás"

6 dallam

Összesen:

8 dallam

Dallamok, köziátékok és dallamtöredékek

Összesen: 326 darab

Ádám István repertoárja sem mennyiségi, sem minőségi értelemben nem vethető össze más prímások anyagával, viszont a továbbiakban elkészítendő személyi monográfiák forrásául szolgálhat.

A formai-szerkezeti vizsgálatok alapján bebizonyosodott a vokális népzene és a hangszeres népi tánczene felépítésében kialakult különbség és megtörtént a dallamstrófánál nagyobb formai-szerkezeti kategóriák meghatározása. A hierarchikus rendszert alkotó egységek:

Vokális népzene

Hangszeres népi tánczene

1. Hang

1. Hang

2. Motívum

2. Motívum

3. Sor

3. Sor

4. Periódus

4. Periódus

5. Dallamstrófa

5. Dallam és közjáték

6. Csoport

7. Szakasz

8. Tétel

9. Tételcsoport

10. Ciklus

A strukturális hierarchia különböző szintjeit jelentő egységek közül - bizonyos ésszerű megszorítással élve - a hang csak szerkezeti, a ciklus csak formai kategória, míg a közbenső elemek egyszerre szerkezeti és formai kategóriák is. Ez a kettősség azt jelenti, hogy pl. a motívum - mint a legkisebb formai egység - a szerkezeti elemnek minősülő hangokból épül fel, de ugyanakkor a következő szinten a magasabb formai egység, a sor szerkezeti alkotóeleme is egyben, a sorok viszont szerkezeti elemként periódust formálnak. . . stb.

A hangszeres népi tánczene hierarchikus struktúrájában a vokális népzenétől eltérő elemeket célszerű a magasabbrendű kategóriáktól az alacsonyabbrendűek felé haladva ismertetni.

A strukturális folyamatelemzés módszerét alkalmazva a vizsgálatok kimutatták, hogy tánczeneí nagyformák is változatokban élnek, nincs állandó alakjuk. Azt is meg lehetett figyelni, hogy a tánczenei formák felépítését-jellegét meghatározó két legfontosabb tényező - az improvizáció és a zene szerkezeti felépítését is szabályozó tánc törvényei - eltérő módon érvényesülnek a hierarchikus struktúra különböző szintjein. Az improvizáció a ciklustól lefelé haladva egyre nagyobb szerephez jut és a szakasztól kezdődően az adott zenei egység megformálása már csak a zenészek - elsősorban a prímás - szándékának és képességének függvénye. Ezzel ellentétesen a hierarchia szintjein felfelé haladva egyre erősebb a tánc törvényeinek, a táncosok akaratának hatása s ezért a tételek, tételcsoportok és a teljes ciklus felépítése már ezeknek a nem zenei tényezőknek megfelelően alakul ki.

A tánczene formai egységeinek vizsgálata eredményezte azt is, hogy a népzenekutatás legfontosabb formai kategóriáját, a dallamot újra kellett értelmezni és meg kellett határozni a hangszeres dallam fogalmát és a vokális dallamstrófától elhatároló megkülönböztető jegyek mibenlétét. Ádám István repertoárjában a dallamok 70 %-a a vokális dallamstrófával megegyező szerkezeti felépítésű - ezek a strófikus, zárt formájú dallamok. A hangszeres dallamok vagy strófikus, nyílt formájúak vagy periódusos, nyílt formájúak (18 ill. 12 %). A különböző formájú dallamok megoszlása a tánctípusok szerinti csoportokban nem azonos arányú. A közjátékok többsége nyílt formájú és periódusos szerkezetű, a periódusok ütemszáma a "sűrű és ritka tempók"-hoz tartozó közjátékoknál kötött (8 ütem).

A többszólamú hangszeres népzene harmóniai elemzése kimutatta, hogy - bár a kísérőakkordok megválasztása elsősorban a kontrás feladata - a teljes zenekari összhangzatban a hegedű és a bőgő is szerepet játszik a megszólaló harmóniák kialakításában - az adott akkordot megerősítő vagy kiegészítő jelleggel.

A kíséretben alkalmazott akkordok (hármasfogások) készlete kibővült - ebben a kontrás egyéni ambícióján túl külső zenei hatások is közrejátszottak (rádió, televízió stb.) Ifj. Ádám István a Lajtha-gyűjtések idején a kizárólagosan alkalmazott alapakkordok (B, F, C, G, D, A, E és H dúr hármashangzatok) számát az Esz és Asz dúrokkal 10-re bővítette és ez a zenéjük hangnemi gazdagodását is jelenti. Emellett a harmonizálási készség továbbfejlődésének bizonyítéka a gyakran alkalmazott hiányos hármas- és négyeshangzatok valamint a ritkábban előforduló hiányos ötöshangzatok, alterált akkordok és kettősfogások használata. A harmonizálás gyakorlatának vizsgálata bebizonyította, hogy a "kontrázás" is improvizatív, esetenként egy dallamot, dallamrészt különböző harmóniai értelmezésben is bemutató tevékenység.

Azt a közismert tényt, hogy a hangszeren játszott dallamnak nincs állandó alakja, hanem változatokban él, ki lehetett terjeszteni a harmonizálásra is. Ez az analógia azonban más szempontból is érvényes. Ugyanis, ha a dallamváltozatok közül ki lehet választani a legáltalánosabb, az adott dallamra legjellemzőbb alakot, akkor ez az elv érvényesíthető a kíséretben szereplő harmóniákra is. Egy konkrét dallam összes harmóniai változatait egybevetve meg lehet figyelni, melyek azok az akkordok, amelyek a dallam harmóniai szerkezetét pillér gyanánt tartják. Ezek az akkordok alkotják a dallam harmóniavázát, amely alkalmas arra, hogy a többszólamú hangszeres népzene zenei dallamrendjének kialakításánál a különböző dallamtípusok meghatározását segítse.

Összegezve az elvégzett kutatás eredményeit az értekezés az első zenekari és egyben személyi monográfia elkészítése mellett kialakított egy olyan módszertani modellt, amely a többszólamú hangszeres népzene legfontosabb jellemzőit figyelembe véve a gyűjtésre, a feldolgozásra és a feltárt anyag zenei rendezésére egyaránt kiterjed - hasznosítva a népzenekutatás eddigi módszereit és egyben utalva a jövőben elvégzendő kutatási feladatokra is.

A széki zene kutatási eredményeinek hasznosítására, gyakorlati alkalmazására igen kedvező lehetőségeket teremtett az elmúlt két évtizedben kialakult társadalmi szituáció. A népzene- és a néptánckutatás korábbi eredményeire támaszkodva ugyanis a hetvenes évek elején elindulhatott egy újabb népművészeti mozgalom. Ebben a legújszerűbb, a népművészetnek az eddigiektől leginkább eltérő értelmezését bizonyító jelenség a táncházak kialakulása és elterjedése volt. A táncházak zenei alapanyagát a széki muzsika jelenti, amelynek rnegismerése után a muzsikusok érdeklődése hamarosan kiterjedt a többszólamú hangszeres népzene egészére. E zenének az eredeti funkcióban (táncház) és színpadi produkciókban (táncegyüttesek kísérete, zenei műsorok stb.) való alkalmazása szükségessé tette az oktatást is. Így történhetett, hogy a gyakorlati alkalmazás megelőzte a tudományos kutatást és éppen a gyakorlatban jelentkező szakmai kérdések megoldásának igénye hatott ösztönzőleg a népzenekutatás továbbfejlődésére. Ádám István és zenekara monográfiájának elkészítésével megtörtént az első lépés a közművelődési gyakorlat és a népzenekutatás között az elmúlt évtizedben kialakult feszültség feloldására. Az értekezésben közreadott anyag és kutatás eredményeinek hasznosítására több, egymással szorosan összekapcsolódó területen nyílik lehetőség.

IV. Az értekezés témakörében megjelent publikációk

  1. A széki háromhúros kontra. In: Síppal-dobbal 4. Budapest, 1975, 25-41.
  2. Ádám István széki prímás. In: Zenetudományi dolgozatok 1980, Budapest, 85-113.
  3. Közjátékok egy széki vonósbanda tánczenéjében. In: Zenetudományi Dolgozatok 1981, Budapest, 191-220.
  4. 12 széki csárdás (Egy tánczenei folyamat vizsgálata). In: Népzene és zenetörténet IV. (szerk. Vargyas Lajos), Budapest, 1982, 157-224.
  5. A széki férfitáncok zenéje. In: Műhelytanulmányok a magyar zenetörténethez 9. (sajtó alatt) - (Virágvölgyi Mártával)

Folkszemle, 2008. március hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás