Folkszemle, 2008. május hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás

Dobszay László

A népdal és a zenei érték

["A Kodály-módszer és zenei alapjai" c. cikk (1970) 2. fejezetének részlete. in: Dobszay: Kodály után (Kecskemét 1991), 106. old.]

[...] ... Kodály pedagógiai gondolatvilágában talán a legtöbbet visszatérő motívum a magyar népdalnak és gyermekdalnak szerves beépítése, sot alapkővé tétele. Népzenénk nem egyszerűen paraszti zene, falusi zene, nem rész-magyarságot képvisel - hangsúlyozta tudományos felismerését és annak gyakorlati következményeit Kodály: "A népdal a par excellence magyar klasszikus zene", 1 egy régi, általános, egyetemes magyar kultúra maradványa, s ezért hivatott arra, hogy ismét az egész nemzet zenei kultúrájának - mindenekelott a zeneoktatásnak - alapja legyen. 2
Ismeretes, hogy a népzene és műzene az európai társadalmak korai szakaszaiban nem vált el élesen. Bármennyi divatos dallam terjedhetett el pl. Magyarországon a késő középkorban, mégis a mindennapi zenei élet anyagában igen sok közös elem volt. A magyar kultúra természetes továbbfejlődését a XVI. századtól fogva a török és a Habsburg elnyomás sajátosan módosította. A műzene és a népzene közötti állandó érintkezés intenzitása csökkent, műzenénk fejlődése megtorpant, a magyar falu viszont megőrízte népzenénket klasszikus, ősi állapotban, monumentális emlékeivel. Amikor tehát a XX. század elején Bartók és Kodály rendszeres munkával feltárták a magyar népzene értékeit, valóban klasszikus értékű, sok ősi vonással és dallammal gazdag, banalitástól mentes, egyszólamú dallamkultúra tárult fel előttük, mint kincs, mint feladat. Kincs, melyet használhatunk, de feladat is, amelyhez a magyar kultúrának közismertsége már a falvakban is csökkenőben volt, éppen legértékesebb dallamait mind kevesebben tudták, mind jobban betört a falu tudatába is a városi tömegzene igénytelenebb, sokszor silány áradata. Nem várhattuk már azt, hogy az értékes, ősi zene fenntartja önmagát, hogy az élet természetes folyamatában fog élni és hatni. Tudatosan kellett ügyét vállalni, ennek a hagyománynak - ahogy Kodály mondja - személyünkben kell részesévé lenni. 3 A művelteknek kellett értékét felismerni és az iskolán keresztül elismertetni.

S itt kell egy tévedést eloszlatnunk, olyan tévedést, melytől már szabadulóban vagyunk, de a külföldi szemlélőt vagy utánzót igen fenyeget: Kodály nem pedagógiai fogásnak szánta a népdalból való elindulást. Nem csupán az vezette, hogy "közismert" dallamokból, a gyermek által jól tudott, természetesen használt "anyanyelvből" szűrjünk le különféle zenei ismereteket. Nyíltan meg kell mondanunk, hogy a magyar népdal abban az értelemben ma már nem anyanyelv, mintha a magyar gyermekek többsége a természetes hagyományozás jóvoltából hozná magával az óvodába, iskolába, s ott mintegy "kihasználhatnánk" e tudást arra, hogy könnyebben tanítsuk meg általa a kottaolvasást. Itt anyanyelvvé, vagyis természetes, a gyermekhez közelálló zenei kifejezési móddá akarta tenni Kodály a népdalt, s azzá akarta volna tenni akkor is, ha egyetlen gyermek sem hozta volna készen az iskolába, óvodába ezeket a dallamokat.

Miért kártékony a fent jelzett tévedés? Mert elfeledteti, hogy Kodályt a népdalhoz az vonzotta, hogy egyszerű egyszólamúságában magasrendű esztétikai és nemzeti értéket hordoz. Ha ezt a felismerést nem tudatosítjuk magunkban, az a veszély fenyeget, hogy közismert, népszerű, populáris zenei rétegnek, vagyis másod-harmadrendű értékeknek a népdal funkcióját, méltóságát adjuk, csupán azért, mert ezeket "anyanyelvnek" tekintjük, s mert rajtuk, mint jólismert dallamokon könnyebb alkalmazni a pedagógiai sablonokat. A zenei nevelést ezzel kiszolgáltatjuk a kottaolvasás vagy zenetechnika igényeinek: fő szempontunk az lesz, hogy valami könnyen megtanulható, vagy amúgy is közismert dallamocskából levezessük pl. a szó-dó ugrást. 4

Ha tehát röviden akarunk felelni arra, hogy miért kívánta Kodály a magyar népdalt a magyar zenepedagógia alapjává tenni, azt mondhatjuk: azért, mert egyszerű, a gyermek által is követhető formában a legmagasabbrendű művészi és nemzeti kulturális értéket közvetít. Világos - amit Kodály több helyen is ír -, hogy a magyar népdallal nem a külföldi, európai zene ellen, a magyar népdallal nem a műdal ellen akar fellépni: "nem lehet célunk az iskolát egyoldalú népi anyaggal most hirtelen ellenkező végletbe taszítani" 5 sőt: "minél nagyobb darabot kell megismerni a világból", 6 s "az idegen nagymestereknek, bármilyen nemzetbeliek, kaput kell tárnunk". 7 Aminek ki kell szorulnia, az nem a Kodály által annyiszor emlegetett nagyok, nem a zene Shakespeare-jei és Michelangelói 8 nem a gregoriánum, Palestrina, Bach, Mozart, hanem a pedagógiai tankompozíciók és a selejtes dalocskák iskolai burjánzása. 9
[...]


1 Kodály: A magyar népdal művészi jelentősége, 1929. I. 35.

2 Kodály: Százéves terv, 1947. I. 188-9. Magyar népzene, 1944. II. 135.

3 Kodály: Néprajz és zenetörténet, 1933. II. 232.

4 Kodály: A szerzők megjegyzései a "Szó-mi" népiskolai énektankönyv bírálatára, 1943. Vö. I. 137. és 144.

5 Kodály: Megjegyzések a "Szó-mi" népiskolai énektankönyv bírálóinak viszontválaszára 1943, I. 152.

6 Kodály: Százegy magyar népdal. Előszó, 1929. I. 47.

7 Kodály: A magyar karének útja 1935. I. 53.

8 Kodály: Mi a magyar a zenében? 1939. I. 77.

9 Kodály: Szombathely. Válasz a polgármester üdvözlő szavaira 1943. I. 122. - Tizenöt kétszólamú énekgyakorlat. Előszó 1941. I. 88. - Bartók Béla, az ember 1946. II. 445. - Iskolai Énekgyűjtemény 1943. I. 133.

Folkszemle, 2008. május hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás