Folkszemle, 2009. november hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás

A Művelődés archívumából
XXX. évfolyam (1977) 5. szám 43-45. o.

Dánielisz Endre

A makaronikus népdal

A makaronikus vers és dal a Magyar Irodalmi Lexikon (Bp. 1965. II. köt. 179. lap) meghatározása szerint latin szavakból és valamely nemzeti nyelv szavaiból összetevődő keverék nyelven írott költői alkotás. Kifejlődése (fenti forrás szerint) a XV. század végi olasz humanisták nevéhez fűzödik.

A szakirodalom egészen korai előfordulásokat tart számon. Priszkosz Rhétor történetíró, aki 448-ban a bizánci követség tagjaként Attilánál járt, leírja, hogy „Attila lakomáján Zerkon (...) hangjával és latin, gót, hun szavakból összezagyvált beszédével mindnyájunkat felvidított és szűnni nem akaró kacajra indított”. (Tolnai Vilmos: Makaroni nyelv és irodalom. M.Ny.XXVI. (1930) 7-8 szám, 243. lap). A tanulmányíró szerint ezt tekintjük a makaroni szöveg első irodalmi említésének.

Ezt hosszú sor követi majd a nemzetközi és a magyar irodalomban egyaránt. Moliére A képzelt beteg című darabjának utójátékában, Bessenyei György A filozófus című vígjátékában Pontyinak, a parlagi nemes beszédében találkozunk vele, hasonlóképpen Csokonai, Arany és Jókai néhány írásában, rögtönzésében. Egyik legismertebb magyar példánya a Deákpályám című Petőfi-vers.

Az idézett makaronikus szövegek szerzői tudatosan, a hallgatók, ill. az olvasók kedvre derítése, a humorizálás érdekében éltek a keverék nyelv eszközével.

A népköltészet makaronikus szövegei nem éppen hasonló céllal születtek. Bár egyiknek-másiknak tréfás jellege tagadhatatlan - például az ismertetésre kerülő Már minálunk soroznak kezdetű nóta - a többi dal funkciójára teljes egyöntetűséggel ez nem általánosítható. Ez a lényegbeli eltérés magában a vegyes szövegeket létrehozó okokban és körülményekben rejlik. Engel Károly tudományos kutató szerint - akinek útmutatásaiért itt mondok köszönetet - nálunk főképpen a kuruc korban jöttek létre makaronikus szövegek. Ez a felszabadító mozgalom különböző nemzetiségű, szegény tömeget sodor együvé s ezek a magyar, román, szlovák és rutén kurucok megtanulják egymás nótáit, s a részben vagy az egyáltalán meg nem értett szöveget, sorokat a maguk nyelvén pótolják. Érdekes filológiai témát vet fel a különbözó szövegek nyelvtani egyeztetése. Az anyanyelv szóelemeit a latin (a nemesi irodalom hatására), illetve a magyar grammatika toldalékaival (képzőivel, ragjaival) látják el. Tehát nem beszélhetünk sem szó szerinti fordításról, inkább alak- és szerkezetkeverésről, egy grammatikai, szintaktikai felemásságról.

Makaróni szövegeink - a vegyítés szempontjából - igen változatosak. Nagy részük latin-magyar, de különös, hogy éppen Pintye Gligorról egy latin-román maradt fenn. Gyakori a szlovák-magyar előfordulás, sőt a Vásárhelyi Daloskönyvben egy XVII. századból származó - magyar-török szöveg található.

Bennünket most kizárólagosan a román és a magyar nyelv elemeiből összeálló, népi eredetű dalok érdekelnek. Elődeink ezen a téren is dicséretes munkát végeztek: több makaróni szöveget jegyeztek le. Ilyennel találkozunk a Foaia pentru minte, inimă şi literatură című publikációban (1860. febr. 16. - 7. szám, 56. lap) a Mandra-val (mai helyesírás szerint : Mîndra), amelyet a következő magyarázó szöveg kísér: Versu romanescu de unu magiaru.

E felsorolásban elismerő tisztelettel említjük Arany János nevét, aki az általa ismert, majd 1874-ben kérésre lekottázott dalok között egy hasonló - maga is "macaroninak" nevezte - szöveget hagyott az utókorra. A költő a dalt bizonyára a Szalonta környéki románokkal érintkezve tanulta meg - számunkra sokatmondó adat! - a többi a másfélszáz nótától eltérően nem egy, hanem öt teljes versszaknyi terjedelemben jegyezte le.

Engel Károly a kuruc korból eredezteti a Nincs Kolozsvár bekerítve kezdetű, közismert makaronikus nótát. Elterjedtségét bizonyítandó egy változatát a Bihar megyei Köröstárkányban jegyeztem le, ahol - a Három csomó petrezsélyem dallama mellett - erre járják a híres helyi táncot, az ugróst.

(Köröstárkány,1971, S. Antal Eszter, 21 éves)

1. kotta

Természetes, hogy a teljesen meg nem értett szöveg a másik nép ajkán változást, sőt deformálást szenved. Ezt példázza a 4. sor „nu lasă gîndu” értelmetlensége. Hogy a román anyanyelvűek itt mit énekelhettek, arra a Könczei Ádám lejegyezte variánsból következtethetünk. A kalotaszegi Váralmáson ugyanis a „Nu-ţi bate gîndu” szöveggel ismerik.

E régi keletkezésű makaronikus dalok után két újabbat bocsátok közre meggyőző bizonyítékaként annak, hogy a műfaj napjainkban sem halt ki. A kiváltó okok - a dalok mobilitása, a kétnyelvűség, a román-magyar együttélés - folyamatosan fennállnak, hatnak a népi kultúrák alakulására.

Az alábbi nótát még gyermekkoromban, a harmincas években tanultam vásározó kisiparosoktól és kereskedőktől. Emlékszem, hogy ezek a magyar nemzetiségű férfiak igen nagy kedvvel énekelték - akkor is, ha román társuk nem ült közöttük - ezzel ütve el a hosszas kocsikázás unalmát, fáradalmait.

(Nagyszalonta, 1970., Szemes Ferenc munkás, korábban vásározó kereskedő, 59 éves)

2. kotta

Ez a szövegváltozat a 20-as, 30-as években keletkezett, vagyis olyan időben, amikor még élő, közszájon forgó nótának számított az alapul szolgáló első világháborús katonadal.

Az összevetés érdekében az eredeti szöveget is közlöm, a dallam jórészt azonos lévén.

(Nagyszalonta, 1971., T. Balogh Lajos, nyugdíjas, 69 éves)

Már minálunk soroznak, nemsokára be is rukkolnak.
Juli mondja anyjának, v
iszik a babám katonának.
Kikíséri a vasútra, ráborul a szeretője vállára.
Ne sírj, édes Juliskám, visszajövök háború után.

A pattogó ütemű, menetelésre és csárdás táncolásra egyaránt alkalmas, kellemes, vonalvezetésű dallamot a változott körülményeknek és a békeidőknek megfelelően látta el a népi énekes új szöveggel. Mint már említettem, ennek mindenkor kedvderítő, hangulatfokozó hatása volt, amelyet elsősorban a kétnyelvűség ténye, továbbá pedig a tréfás, csattanós befejezés váltott ki. Az eredeti szövegből mindez hiányzik.

A makaronikus változat hangulatban messze eltávolodik eredetijétől: a legény maga helyett risztungját (az első világháború idején elterjedt német szónak, a Rüstung-nak, - 'felszerelés' - népies, magyaros kiejtése) küldi a csatába, miközben ő kellemesebb foglalatosságot választ.

Talán az említett hangulatossággal, vidámsággal magyarázható az a különös jelenség, hogy egy 1971-es ellenőrzés során a kétnyelvű változatnak igen sok ismerője akadt - a paraszti rétegben is - az eredeti szövegre csak kevesen és hiányosan emlékeztek.

Melódiája, szerkezete jellegzetesen magyar és az új stílusú népdalok csoportjába soroljuk. A dallammal ellentétben a szöveget a román elem uralja.

Megfigyelhető, hogy az első két sor dallama azonos a harmadikkal és a negyedikkel, valamint a hetedikkel és a nyolcadikkal. Mindenikben 7, illetve 3 szótag található. E szabályos ismétlődéstől csak az ötödik és a hatodik sor dallama és szótagszáma tér el. A katonadal 11 szótagját a negyedhangoknak nyolcadokra való felcserélésével lehet csak beiktatni.

A makaronizálódás szüntelen jelenlétét és hatásának folyamatosságát frissebb példával is bizonyíthatjuk. A mondhatni &bquo;tandallá” vált Erdő mellett nem jó lakni kezdetű magyar dalt a gyerekek újabban kevert szöveggel is énekelik. Elterjedtségére következtethetünk abból, hogy Máramarostól Déváig egyaránt találkoztam olyan általános iskolással, aki így ismerte és - a jókedvet, tréfát fokozandó - így énekelte. A dévait kialakulatlanabbnak tekintem, mivel szövegén még érzékelhető a gyermekszerzők hiányos román tudása, nyelvi bizonytalansága. Lássuk először ezt:

(Déva, Csángó-telep, 1971, Némethmé Kásler Vilma, 27 éves)

3. kotta

A kollektív ízlés megnyilvánulását, az elterjedéssel összefüggő kristályosodási folyamatot érjük tetten a Szilágyságban s a máramarosi Borsán ismert szövegváltozatban :

(Szilágyesek, 1971, Félegyházi Ágnes, 14 éves)

Erdő mellett nu-i bine să stai,
Mert sok fát kell, trebuie să tai.
Tizenhárom öllel şi jumătate,
Öleljen meg engem, cine-mi place.

A makaronikus dalok is ékes bizonyságai annak, hogy az együttélés a szerves gazdasági és kulturális kapcsolatok kölcsönösen befolyásolják egymás nyelvét és népköltészetét. E hatások filológiai aspektusát számtalan részlettanulmány igyekszik feltárni. Hasonlóképpen a kétnyelvű mesemondásról is született már tudományos igényű munka (Domokos Sámuel: Vasile Gurzău magyar és román nyelvű meséi, valamint Faragó József számtalan tanulmánya). Hasznos lenne, ha a vegyes szövegű népdalok is szaktudósokra találnának.


Folkszemle, 2009. november hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás