Folkszemle, 2011. május hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás

A Gyöngyösbokréta. Írások és dokumentumok a mozgalom történetéből
Szerkesztette: Dóka Krisztina - Molnár Péter

<179.>

„Gyöngyösbokréta”*

A magyar népi viseleteknek, daloknak és táncoknak a főváros területén, főképen idegenforgalmi szempontból való bemutatása kétségtelenül helyes ötlet volt. A nagy siker azonban, mely az ötletet jutalmazta, egyeseknek, úgy látszik, megártott. Belekötöttek a tudományos magyar néprajz egyetlen, világviszonylatban is kiválónak elismert intézményébe, a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárába. Kifogásolták, hogy a „hivatalos néprajz” nem tart kapcsolatot az élettel s a népi műveltség üvegszekrényekbe raktározott emlékeivel vesződik, ahelyett, hogy tekintélyével és tanácsaival a gyöngyösbokréta-szerü „néprajzi” mozgalmak támogatására sietne. A Néprajzi Múzeum, igazának tudatában, sokáig hallgatott, míg végre a „Magyarság” c. lap augusztus 27-i és 29-i számában megjelent közlemények arra indították, hogy ebben аz ügyben felvilágosító nyilatkozatot adjon ki. A „Magyarság” szeptember 7-i számában dr. Bátky Zsigmond igazgató aláírásával megjelent nyilatkozatot érdemesnek tartjuk teljes egészében közölni.

„Mindenekelőtt a velem egy célért és egy műhelyben néprajzi emlékeink megmentésén és megőrzésén dolgozók magunk is teljes elismeréssel adózunk mindenkinek, aki a Gyöngyösbokréta megszervezése és bemutatása körül elévülhetetlen érdemeket szerzett: elsősorban Paulini Bélának, aki kétségkívül nem mindennapi akarattal, lelkesedéssel s nem közönséges vesződséggel bokrétát kötött ezekből az éppen most napjainkban avarba hulló néprajzi kincsekből. Hála és elismerés mindenkinek, aki részese volt s reméljük eljövendő résztvevője a nemzet lelkiismeretének ilyen gyönyörű, dalos-, zenés ébresztésében; aki dalban és zenében, táncok és színek szivárványos özönében mutogatja: milyen tékozló módon szórjuk pusztulásba az ősöktől öröklött nemzeti kincseket s szemmel láttatja, mit veszítettünk csak a közeli múltban is s mit fogunk elveszteni végképen a közeli esztendőkben.

<180.>

Egyetértünk tehát Milotay Istvánnál és a Pestre szakadt mezőkövesdivel e pompás teljesítmény dicséretében. Nem vehetjük azonban magunkra a mezőkövesdi felszólaló ama vádját, hogy Paulininak az „úgynevezett illetékes tényezők”, a „tudományos világ” nem volt segítségére. E vádszerűen hangzó szavakra most – évek múlva – végre meg kell mondanunk, hogy a Nemzeti Múzeum néprajzi osztálya a maga módján az elindulásban, tehát a kezdet legnehezebb lépésében hathatósan támogatta Paulinit. A megtörtént igazság az, hogy az első Gyöngyösbokréta előtt Paulini úr mint lelkes, de a néprajzban járatlan kezdeményező elment oda, ahová természetesen mennie kellett s ahová mások is menni szoktak: a Nemzeti Múzeum néprajzi osztályába, ahol nemcsak arra nézve kapott szívesen adott utasítást, hogy helyről-helyre haladva, hol szedje bokrétáját, hanem, címekkel, nevekkel is szolgáltak, hogy verbuválása sikere érdekében a helyszínen kikhez forduljon, kiknek kérje segítségét. A Gyöngyösbokréta első műsorát tehát lényegében a Néprajzi Múzeum állította össze. Hogy aztán jónak látta műsorra tenni olyasmit is, aminek az ősi hagyatékhoz és hagyományhoz semmi köze – teszem a többszólamú kórusokat, az idétlen gyermektáncokat – arról a Néprajzi Múzeum nem tehet. Mert Paulini a biztos vezető fonalat kezébe véve, a Múzeum további tanácsait, útbaigazításait kikérni feleslegesnek tartotta. Ehhez különben – mi néprajzi emberek – hozzászoktunk, hiszen nálunk a néprajzhoz ma még mindenki ért, mint ahogy ezelőtt száz esztendővel mindenki értett a nyelvtudományhoz s két pipafüst között bármely magyar szónak kivágta az etimológiáját.

Bokrétát mindenki köthet, sőt dús virágoskertet is alapíthat – botanikai tudomány nélkül. Szedhetünk gyöngyörű néprajzi gyöngyösbokrétát is, – ahogy Paulini is nagyszerűt szedett össze – néprajzi tudomány nélkül. Más a bokréta s mégint más a tudomány. A bokrétának nem kell mindenáron tudománynak lennie, s a tudomány is el van bokréta és gyöngy nélkül. Az akaratlan megtévesztés vádja s egyéb baj csak akkor támadhat, ha a Gyöngyösbokrétával kapcsolatban Ázsiát, Turánt, ősöket nyakló nélkül emlegetünk, holott a bokréta egyik-másik gyöngyének nemcsak őseit nem tudjuk igazolni, de pontosan tudjuk róla, hogy kortársaink közül kinek fia borja.

A Gyöngyösbokréta nagyszerű, örömkönnyekre fojtogató látványosság úgyis, amilyen ma s az összekötés érdeme, dicsősége Paulini Béláé. De meg lehet csinálni másképen is, úgyhogy hiteles értékű szemelvénye legyen egy nagymultú, gazdagkultúrájú, nagytehetségű nép színes hagyatékának és hagyományának, anélkül, hogy ezzel szépségéből bármit is veszítene. Ehhez azonban már néprajzi tájékozottság is szükséges.

Egy ilyen jóakaratú tanácsadó és felülbíráló – de azért mégsem pusztán céhbeli tudósokból álló – bizottság felállítását javasoltam a Paulini úr által tervezett s a belügyminiszter úr részéről hozzánk hivatalos véleményadásra leküldött társadalmi Gyöngyösbokréta – egyesület keretében is. Vagyis azt, amit Milotay és mezőkövesdi urak is kívánatosnak tartanak.”



* Első megjelenés: Ethnographia 1933. 179-180. Az írás szerzője ismeretlen.

Folkszemle, 2011. május hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás