Folkszemle, 2011. május hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás

A Gyöngyösbokréta. Írások és dokumentumok a mozgalom történetéből
Szerkesztette: Dóka Krisztina - Molnár Péter

<427.>

Gönyey Sándor

1938-iki Gyöngyösbokrétáról*

Az idei bokrétás bemutatások, mint az előző évbeliek, legnagyobb lelki gyönyörűséggel töltöttek el mindnyájunkat. Augusztus 14.-étől 25.-ig állandóan lelkes magyar ünnepi hangulatban éltünk s a sok szépséggel, amit a magyarfalu művészete nyújtott, még mindig nem tudtunk teljesen betelni. Mennél többször látjuk, annál jobban vágyunk utána. Ha csak ezt a színmagyar esztétikai gyönyörűséget elkábulva tekintenénk, egy szavunk sem lehetne a bokrétás bemutatásokkal szemben, azonban éppen, mivel a gyöngyösbokréta a magyar hagyományok megőrzésének legelső színhelye akar lenni, nemcsak megrészegedve gyönyörködünk benne, de féltő gonddal kell vigyáznunk, hogy a Gyöngyösbokréta bemutatások szórul-szóra ragaszkodjanak a hagyományokhoz.

Igy nem kell majd hallanunk ezekről egyeseknek méltán lekisebbítő megjegyzéseit, mely szerint egyes bokrétás bemutatások hagyománytalan, mondva-csinált betanulások, néha a vezetők magános bedolgozásaival megrontottak s a népitől szembetűnően eltérnek. Sajnos ezt több csoportnál minden küzdelmünk dacára teljes mértékben nem sikerűlt helyreigazítanunk. Már pedig mennél nagyobb lett a siker, annál érzékenyebben kell vigyáznunk ahitelességre.

A falun elnémult a hagyományos magyar nóta, megtorpantak a lábak a magyar táncban és idegen érzések idegen stílusokat csempésztek be.

Ezt az idegen szellemet elsősorban a bokrétásoknak kell tűzzel-vassal kipusztítaniok. A Gyöngyösbokrétát úgy kell őriznünk, mint a szentséget, nem szabad azt lépten-nyomon fitogtatnunk, de mikor azt előhozzuk, ne zavarja annak bemutatását semmi hagyományellenes színezet, színpadias betanultság, a magyar népivel ellenkező járulékok.

Ezért nem ostorozhatjuk eléggé a többszólamú énekléseket, melyeket néhol a vezető tanító úr érthetetlen ambícióval dirigál. A magyar ember dirigálásra nem énekel! Ha dirigálásra több szólamban énekeltetünk, ugyanazzal a joggal a népviselet helyett frakkba és cilinderbe öltöztetve vihetnénk a szanyi legényeket a közönség elé! Mit szólna ehhez az a bokrétás vezető, aki többszólamú kórusban dirigálja azokat a nótákat, amelyeket nem is a maga falujából hozott magával a nép.

A szanyi legények idei szereplésében a zene és tánc elnyomta a többszólamú zümmögéseket, az ének beleolvadt a cigánymuzsika kíséretébe, de annál feltűnőbb volt a szentistvániak éneklése, amit a vezető tanító úr a cigány mellől kezével dirigált. A mellettem ülő „laikusok”, akik először láttak gyöngyösbokrétás bemutatást, meglepődve jegyezték meg, hogy így még nem hallottak „falusi magyarokat” énekelni. Ezt a nehány számot bizony már ideje volna kihagyni és helyettük helybeli, jó, régi, egyszólamú, magyar nótákat énekeltetni.

Az énekek mellett a kísérő zenekar összeállítása és a táncokhoz játszott zeneszámok is kifogásolhatók. El kell ismernünk, hogy a prímás tanulékony zenész, de a legtipikusabb paraszti dallamok saját bevallása szerint is távol esnek az ő lelkületétől. (Se testem, se lelkem nem tudja bevenni ezeket.) De még kevésbbé veszi be a banda dur és moll skálához szokott füle. Nagyon hiányzik a zenekarból a klarinét is, mellyel a falusi bandák hangulatát fokozhatjuk. A bőgő sem érvényesül eléggé nyomatékosan, ami a táncok kíséretében igen szükséges, mert ez adja a tánczene ritmikai gerincét.

Leghagyományosabb volna egy falusi magyar banda, amilyent pl. még Cserépfaluban találtunk, de be kell látnunk, hogy a zenekar összeállításának kérdése sok nehézségbe ütközik.

A táncokhoz játszott darabok között még sok a népies műdal: „Ég a kunyhó ..., Ritka búza, ritka árpa ...” <428.> stb, és ezek gyakran ismétlődnek. Ezek helyett azonos ritmusú igazi népdalokat kell felhasználni. Csodálatos, hogy Kiskomáromban az „Ecetet a csíkra, mézet a mácsikra…” kezdetű jó népdalt megtanulták ösztökélésünkre egy öregassszonytól s annak dacára bemutatójukban nem alkalmazták.

A bemutató végén lejtett táncokat, kísérő indulókat is meg kell válogatni. Egyszer-kétszer maradhat a Rákóczi-induló gyönyörű kompozíciója, de a változatosság kedvéért a Bercsényi-, a Jászkun-, vagy a Klapka-indulót is felhasználhatnák, de az alföldi bokrétások elvonuláséhoz az „Én vagyok az, aki nem jó…” nóta is alkalmas volna.

Örvendetesen állapítottuk meg, hogy a mult évi bemutatásokhoz képest színvonalban sokat emelkedett az idei bokrétás bemutató. A népviselet részleteihez különösen el kell ismernünk, hogy a vezetők jól átértették a hagyományok ápolásának és továbbéltetésének lényeges fontosságát. Nem dícsérhetjük meg eléggé etekintetben a tiszapolgári bokrétás csoportot, mely magasan kiemelkedett azzal, hogy a régi viseletet leghitelesebb alakjában felelevenítette. A legények mellényei és kötényei főként dicséretreméltók. Jó példa Tiszapolgár a helybeli vezetők megértésére, amennyiben tudomásunk szerint dr. Kiss plébános úr volt az, aki a paróchián féltve őrizte meg a pusztuló ruhadarabokat, utánzásra méltó példát szolgáltatva a vezető papság részére a régi hagyományok féltő gondozására, aminek sajnos helyenként az ellenkezőjét is látjuk. Egyes csoportokat – különösen az újabban felbukkantakat, pl. a szadait – éppen a hagyományokhoz való hű ragaszkodás tette vonzóvá s legnagyobb sikerük azoknak a csoportoknak volt, melyek érintetlenül, minden művészkedő hozzányulás nélkül mutatták be tudományukat. Ki kell emelnünk etekintetben a tiszapolgáriakat, szadaiak gyertyatáncát, nagyrédeieket, vitnyédieket, galgahévizieket, a turai csoportot, törökkoppányiakat, a bujákiak közvetlenségét és valamennyi férfitáncot járó csoportot, főként a verbungokat, melyekről tudjuk, hogy máshol nincsenek s így a magyar táncok között a legreprezentálóbb bemutatásra alkalmasak.

Ámbár a kolomejka és argyeleana muzsikájú juhász- és kanásztáncok tagadhatatlanul nagy sikert értek el, mégis a verbungoknak kell előnyt adnunk, mint ma tisztán magyar táncoknak. Kitűnő példái voltak verbungbemutatóink a tánc különálló életének, a zenétől is független fejlődésének. A magyar táncokra annyira jellemző hármas ütemezés átüt minden táncon. Az alsóbereckiek hatosztatú és átvetős táncában észlelhettük ezt legjobban. Kár, hogy a legtipikusabb alakját, a kákicsi dobbantós táncot, nem szerepeltette még a Gyöngyösbokréta. Reméljük, hogy jövőben egy ormánysági csoportot is láthatunk, ami nagyon hiányzik a dunántúliak közül.

A népszokásokat jobban kellene érvényre juttatnunk s így kihagyhatnánk a sokszor ismétlődő kukoricafosztás jeleneteit, melyek kissé színpadiasan hatnak s különösen a kiskomáromiak és galambokiak affektált hajladozásaikka! színpadias jelenetet csináltak belőle. Mennyivel természetesebben érvényesültek az alsóbereckiek közvetlen évődései.

A népszokások legjobban bevonhatók, legtöbb hagyományt őriznek és leghathatósabbak a bemutatásokban.

Például a mezőkövesdiek rendkívül szegényes tánc és arató jelenetei helyett inkább lehetne bemutatni a lányok betlehemjárását, aminek hagyományos gyökere van, holott arató ünnepet előadott formájában Mezőkövesden nem rendeztek. Hiszen ott nem volt földesúr, akihez arató koszorút vittek volna. Ez csak a summássággal bekerült újabb szokás. Ellenben a lányok betlehemezése Mezőkövesden a legjellemzőbb hagyomány. Tessék ezeket besorozni a bokrétások közé s ne legyen a kövesdieknek egyetlen érdemük agyonhímzett ruhájukban való megjelenésük! A tavalyi gyertyástánc pl. nagyon sikeres és hagyományos bemutatás volt, váltakozva az eredeti gyermekjátékokkal.

Ezek az általános megjegyzéseink, az egyes részletekre a helyszínen kel-<429.> lene megtennünk észrevételeinket, mielőtt a csoportok bemutatásra feljönnének. Sajnos, több ízben tett jóakaratú bírálataink még mindig nem érték el céljukat s így a hibákért a felelősséget magunkról, mint a Gyöngyösbokréta hívatásos ellenőrzőiről, kénytelenek vagyunk elhárítani. Vegyék azt magukra azok, akik a fent előtárt és a többi hibát talán kíméletből, vagy kényelemből nem akarják elég erélyesen kiküszöböltetni. Mindenesetre kívánatos, hogy az alakuló új bokrétáknak, elsősorban a most megalakuló felvidéki bokrétáknak programmját megfelelő tudományos ellenőrzés alatt állítsák össze és módot adjanak, hogy ahhoz a megfelelő szakemberek még idejében eljussanak.



* Első megjelenés: Ethnographia 1938. 427-429.

Folkszemle, 2011. május hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás