Folkszemle, 2009. május hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás

A Művelődés archívumából
XXXIII. évfolyam (1980) 5. szám 30-33. o.

Jagamas János

Miért nem népdal?

1. rész | 2. rész | 3. rész | 4. rész | 5. rész | 6. rész | 7. rész

Örömmel hallgatom végig, mikoron egyik-másik ismerősöm újságolja, hogy ötéves leánya, hatéves fia ennyi meg ennyi népdalt ismer és énekel tisztán. Újszerűek ezek a híradások, hiszen a múltban ilyesmit még nemigen hallhattam. Kortársaim közül még a húsz évben járók sem tudhatták akkor, hogy mi fán terem az igazi magyar népdal. Akkoriban a társadalom, a közoktatás még nem vette tudomásul azt, amit Bartók és Kodály már 1906-ban meghirdetett: "...másféle magyar népdal is van a világon, mint >Ritka búza< és az >Ityóka-pityóka<" (l. Magyar népdalok előszavát a Kodály Zoltán Visszatekintés I. kötetében 9-10. lapján). Nálunk csak a harmincas években kezdenek felfigyelni a magyar népdalra, amikor Bartók-Kodály Erdélyi magyarság. Népdalok és Bartók Béla A magyar népdal című művek már több mint tíz éve napvilágot láttak. Az iskolai énekoktatásban pedig csak a negyvenes évektől kezd általánosabbá válni. Tetemesen megkésve juthattunk el oda, hogy manapság a gyermekek anyanyelvük tanulásával párhuzamosan sajátíthatják el csodálatosan szép népdalainkat, zenei anyanyelvünk legfontosabb részét. És ez így természetes: anyanyelvünknek és zenei anyanyelvünknek első, legfontosabb forrása egyaránt az anya. Nem hiába figyelmeztet Kodály arra, hogy a zenei nevelést az anya megszületése előtt kilenc hónappal kell elkezdeni. De hány olyan szülőt találunk, aki gyermekét kellő számú népdalra megtanítja? Azt hiszem, elég keveset. Azok is többnyire zenefőiskolát végeztek. Pedig jó volna, ha sokan, minél többen részesülhetnének ilyen szülői örömökben is. Persze, ehhez elsősorban növelni kellene a napközi otthonok nevelőgárdájának zenei tájékozottságát, sokszorozni kellene a zenei óvodák számát is. Ha mindenki idejében ismerhetné meg a népdalokat, ha zenei anyanyelvét mindenki hiteles forrásból nyerhetné, akkor megszilárdulhatna az általános zenei műveltség alapja. Lényegesen csökkenhetne akkor az a tájékozatlanság, amely lépten-nyomon a népdal és népies dal összetévesztésében nyilvánul meg. Ezen leghatékonyabban úgy lehetne segíteni, ha mindenki a megkívánt népdalismerettel rendelkezhetnék. A megkívánt népdalismeretet úgy kell értelmezni, hogy az egyes dalokról tudjuk stílusbeli hovatartozásukat, valamint a népdal és népies dal közti stiláris különbségeket. Erre kellő módszerességgel könnyen rá lehet nevelni az ifjúságot. Utóvégre a dallamok világában való jártasság megszerzése sem nehezebb, mint például a természetben az élők világában való tájékozottság. Csak, persze, törődni kell vele, gyakorolgatni kell. Ajánlatos, hogy több figyelmet fordítsunk a dallamok járására, rajzára és ezen a módon próbáljuk észrevenni a különbségeket. Természetesen, amikor a dallam rajzáról szólunk, mindig beleértendő a hangsor, ritmus és metrum is. Kellő gyakorlattal a dallamrajz segítségével jutunk majd el a rejtély nyitjához: melyik a népdal és melyik a népies dal. Persze, mindig is könnyebb lesz madarat tolláról, mint dallamot járásáról felismerni. Utóbbihoz már több segítség szükséges. Jelen írásommal - melyet sorozattá tenni szándékozom - próbálok segítséget nyújtani minden művelődni vágyónak.

Népdalok és népies dalok egy részét már pusztán hangsoruk alapján meg tudjuk különböztetni egymástól. Ötfokú hangsor a népies dalokban nem létezik; csaknem valamennyi a dúr-moll rendszerbe tartozik. Ezzel szemben a hétfokú népdalaink kisebb része látszólagosan a dúr-moll rendszerbe illő. Ezek után például a Felszállott a páva kezdetű népdalt senki sem fogja műdalnak vélni pusztán ötfokú hangsoránál fogva sem. A dó- és lá-végű hétfokú dallamok közül azok, amelyekhez funkciósan kapcsolódó harmonikus kíséret hozzáillik, szinte kivétel nélkül műdalok. Ilyen észrevétel, megállapítás azonban csak fejlettebb zeneérzék és kellő szakismeret útján lehetséges.

Tájékozatlanabbaknak zavart keltő lehet az a jelenség, amit népdalaink nagyobb részében láthatunk. Amikor a diatonizálódás, hétfokúvá bővülés következtében az eredeti ötfokú hangsornak legfeljebb csak nyomait láthatjuk. Másoknak eredete pedig egyenesen diatonikus. A népies dalok között vannak olyanok is, amelyek annyira közel állanak a népdalokhoz, hogy a megkülönböztetés olykor még szakembernek is gondot, fejtörést okoz. Mint minden területen, azonmód itt sincs éles elhatárolódás. Tehát határesetek is vannak szép számmal. Egyesek annyira közel állanak a népdal szelleméhez, hogy csaknem a megtévesztésig hasonlítanak hozzá. Ilyenkor csak egy-egy mesterkéltebb fordulat sejteti a városi eredetet. Hasonló esetek többnyire a visszatérő szerkezetűeknél fordulnak elő. Lépjünk tehát a biztosabbnak vélt talajra, ismerkedjünk meg a kétféle dallamvilág, a népdal és népies dal elemeivel, szókincsével, az elemek kapcsolat módozataival, a sorfajtákkal, valamint azok összetételével. Analitikus úton jussunk el a szintézishez. Próbáljuk meg ezt az utat végigjárni. A meginduláshoz szolgáljon egyik legközismertebb népies dalunk: Kertem alatt faragnak az ácsok. Sokan úgy tudják, hogy népdal. Holott Bartók századunk első negyedében azt mondja róla: "alighanem népies dalnak tekinthető" (l. A magyar népdal című munkája LXVII. lapján. Összegyűjtött írásaiban pedig a 174. lapon). A szaktudomány további fejlődése során Kerényi György véglegesen a városi eredetűek közé sorolja és közli a dallamot a Népies dalok című kötetében. Az idetartozó jegyzetből azt is megtudjuk, hogy "szerzőjének Matók Bélát tartják".

Bár formailag egyezik az új magyar népdalstílus egyik tipikus, leggyakoribb, legkedveltebb dallamszerkezetével az
a b b a
-val, sőt metrikája és ritmikája is. Ennyivel azonban még nem tisztázható az eredet. Téved, aki azt hiszi, hogy az a b b a szerkezet csak népdalokban található. Hiszen csupán Kerényi idézett kötetében a példán kívül még tíz másik példában látható. A külső megjelenési forma tehát sokszor félrevezethető lehet. Legmegbízhatóbb a zenei tartalom számbavétele. Túlságosan megszoktuk azt is, hogy megelégedjünk, ha a dallam egészét nézzük és nem törődünk a részletekkel is. Csak az erdőt nézzük, de az egyes fákat kevésbé. Hasznos, ha dalunkat Bartók nyomán két másik rokon dallal párhuzamba állítva vizsgáljuk: A Csap utcán végestelen végig kezdetű ugyancsak népies dallal és a népi változatával, az Ide látszik a temető széle kezdetűvel. Vegyük szemügyre először e három példa kezdő- és zárósorát.

1. kotta

Akik figyelmesen elolvasták Zenei anyanyelvünk elemeiről szóló írásomat (l. a Művelődés 1979/1-4 . számában), tudhatják, hogy sokszor már a kezdő elemről, vagy annak viszonylagos magasságáról, hangnemi értelmezéséről meg lehet tudni a népi vagy a városi eredetet. Innen tudhatják azt is, hogy 26 olyan kezdő formula van, mely magasságban és hangnemi hovatartozásban is egyezik a két különféle dallamanyagban. Ide számít az első példa kezdő eleme, melyben a két hangismétlés között emelkedő oktávlépés helyezkedik el. Erről tudhatjuk már, hogy régi és újabb népdalainkban egyaránt jellemző indítás, a népies dalokban pedig csak ritkábban fordul elő. A 2. számú példa nyitó eleme ebben a magasságban csakis e népies dalban szerepel. A finális oktávjáról kezdéssel a Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva kezdetű új stílusú népdalban találkozunk. A Csap utcán kezdő elemének magassága sem bizonyítja még a városi eredetet. A r d m r elem a népies anyaggal szemben népdalokban a gyakoribb. Kerényi kötetének mindössze csak két dalában található. Közülük az egyik, a szóban levő példa, ahol mindenik sor ezzel a formulával kezdődik, a másik példában viszont dallamzáró funkciója van d t, r d. A típusdallamok közül négy régiben (négyszer) és kilenc új stílusúban (hússzor) szerepel. A r d m r értelmezéssel beleillik az ötfokúság keretébe. Cseremisz és csuvas dalok élnek is ezzel az elemmel, de mint dallamkezdővel eleddig csak egyetlen csuvas példában találkoztam (l. Vikár László: Chuvash Folksongs című kötetében a 257. sz. dallamot). Az elemet a típusdallamokban, valamint a cseremisz és csuvas dalokban egyaránt mindig lejtés, míg a népies dalban emelkedés követi. És ezt fontos megjegyezni, mert amint látjuk a kezdő elem emelkedő folytatásából derül ki a városi eredet.

A 3. sz. példa eleje a két emelkedő kvart-lépés minden bizonnyal népi eredetre utal. (Az elem hangismétlő kezdése egyezik az 1. számúnak az elejével.) Népdalainkban egy elem keretében ma már ritka a két emelkedő kvart szomszédsága. Régi típusdallamaink közül csak egyiknek (l. Járdányi: Magyar népdaltípusok I/197. sz. alatt a Hej halászok kezdetűt) harmadik sora végén ilyen alakzatban: l, m, l, r szerepel. Nyelvrokonaink közül például a hegyi cseremiszek négy dalában van meg egy elem keretében a két emelkedő kvart (l. Vikár László: Cheremis Folksongs c. kötetét). Jobbára ötfokú dallamkultúrákban tenyészik. Föltehetően nálunk is gyakoribb lehetett valamikor. Két szomszédos elem között két új stílusú típusdallam "a" sorában is föllelhető:

2. kotta

Az elsőnek hangneme is egyezik a 3.sz. példáéval. Egészen meglepő, amikor hasonló ötfokú fordulatra találunk a Végigmentem az ormódi temetőn népies dal első sorának belsejében:

3. kotta

Eltűnődhetünk afölött, hogy e dal szerzőjét valamilyen népi minta, vagy csak ösztönös rátalálás, esetleg a puszta véletlen vezérelte-é. Egyébként e háromsoros dalunk több népdalszerű részletet is tartalmaz. Ennyi kitérő vitán vegyük számba a három példa belső elemét. Az egyező dallamhangok közül csak az első példa első hangja tér el, szekunddal magasabb:
l m d t
s m d t

A csúcshangról lejtős mozdulatok vezetnek az alaphangra éspedig a hármashangzat elemein keresztül. Moll-hármas az első példában és dúr-hármas s m d a második-harmadikban. Lelépő kvartkezdés az egyikben, terc pedig a másik kettőben. A l m d t, alakzatról megjegyezzük, hogy a Kerényi-kötetnek csak ebben a példájában szerepel. A típusdallamok közül szintén csak egyetlen új stílusúban (l. Járdányi: II. 155. sz.). A régi népdalanyagban viszont ismeretlen. A tudnivágyónak ilyenkor tovább kell tekintenie, meg kell bizonyosodnia arról is, hogyan állunk az elem változataival, rokonaival. Kutatnunk kell, hogy annak két első lépése, avagy a harmadik mozdulata-e a népdalszerűtlenebb. Nos, ha a lejtős kvart és terchez még egy terc kapcsolódik lejtős irányban,

akkor kizárólagosan népies dal eleméről lehet szó. Úgyszintén akkor is, ha az utolsó terc visszakanyarodással jár:

De már, ha szekundlépés a visszakanyarodás, akkor népdalelemmel van dolgunk:

Ennyiből föltételezhető, hogy az l. sz.-ban a lejtős sorbelsője szekund miatt inkább népdalszerűtlen elemnek számít. Eltérő a helyzet a második, harmadik példa sorbelsőjével kapcsolatosan. A két lelépő terchez csatlakozó szekund-lejtősből álló alakzat két régi és egy új stílusú típusdalban is létezik. Ugyanakkor Kerényinél a népies anyagban csak az idézett példában van meg. Ez már egy fokkal népdalszerűbb. A sorzáró elemek mindhárom példában azonosak. Erről a sor- és dallamzáró elemről tudnunk kell, hogy népdalokban jóval gyakoribbak, mint műdalokban

Pl. a régi típusdalokban mint dallamzáró 41-szer,
az új típusdalokban mint dallamzáró 59-szer,
a népies dalokban típusdalokban mint dallamzáró csak 18-szor.

A három példa elemeit összesítve a következő eredményt kapjuk:

 
sorkezdő
-belső
-záró
1.sz. népdalszerű népdalszerűtlen (?) népdalszerű
2.sz. népdalszerű (?) népdalszerű népdalszerű
3.sz. népdalszerű népdalszerű népdalszerű

Pusztán az elemek nyomán teljes bizonyossággal csak a harmadikról lehet megállapítani a hovatartozást, azt, hogy népdal. Az első kettőről a döntő szót a kezdő- és belső elem kapcsolata, összefüggése alapján lehet kimondani végérvényesen. Mivel a szóban levő elemek ilyen egymásutánja teljesen idegen a népdal szellemétől, ezért mindkettő a népies dal kategóriájába tartozó. Az 1.-ben az emelkedő oktávkezdés után a népdalban nemigen jut vissza a kiinduló hangra ilyen módon, ilyen rövid idő alatt. Megkérdőjelezhető az egész: mire való a hirtelen oktávlendület, hogy onnan hamarosan leereszkedjék a kezdőhangra. Kissé formális, nagy keret kellő tartalom nélkül. A 2. példában a kezdő elem emelkedő folytatása miatt - mint előbb leszögeztük - csakis népies dalnak számíthat. Egyedül csak a harmadik példa minden eleme és minden elemkapcsolata felel meg a népdal szellemének.

A teljességre törekedve tekintsük át a belső sorokat is.

A "b" sorok kétféle kezdő eleme az 1.-nek és 2.-nak belseje, valamint mindháromnak záró eleme népdalban, műdalban egyaránt közös. Ezzel szemben a 3. sz. példának belseje csak népdalban honosult meg. (Régiben és újban egyaránt.) A harmadik sor zárója (l. a 2. voltá-nál) m t, csak műdalban fordul elő, de más hangnemi értelmezéssel, új stílusúak harmadik sora végén is megtalálható (mint r l, vagy s r). Röviden: a két népies dal belső soraiban csakis közös elemek szerepelnek; az 1. sz.-nál az első és második elem ilyen kapcsolata a népdaltípusok birodalmában teljesen ismeretlen. A 2. és 3. sz. példa belső sorai is népdalszerűek.

Tanulságként megjegyezhetjük, hogy az elemi részek mellett a nagyobb egységek, a dallamsorok fajtái, valamint e sorfajtákból összeálló teljes dallamig, az egészig kell kifejleszteni a tájékozódó képességet. A végső cél tehát a dallamok egészéről alkotott kép kialakítása. A 3. sz. példáról megjegyezzük azt, hogy Bartók idézett művében csak szlovák és morva változatait említi (l. ott a 86. sz. jegyzetet), Járdányi Pál Magyar népdaltípusok II. kötetében a 73. sz. közelebbi változata igazolja az első dialektus területről származó típust alkotó szerepét. Érdemes megtanulni a típus fő képviselőjét.

Hasonló tájékozódó sétákra gyakrabban szánjuk rá magunkat egy jártasabb kalauzolásával mindaddig, amíg magunkra is el tudunk igazodni zenei anyanyelvünk berkeiben és nem tévesztünk utat. Akik nem sajnálják ilyesmire az időt és fáradtságot és műveltebbek akarnak lenni zeneileg is, azok az öröm és felüdülés jutalmában fognak részesedni. Hiszen a dalok szemlélése legalább annyi kellemmel, érdekességgel járhat, mint bármilyen más tetszetős dolognak, különféle műalkotásoknak, irodalomnak vagy akár a nagy természetnek a szemlélése, különösen derűs, napfényes időkben.

Az egyoldalúságtól, túlzásoktól mindig óvakodnunk kell. Nehogy olyan hibás következtetésre jusson bárki is, hogy az ifjúsággal csakis népdalt érdemes, és szabad énekeltetni. Kellő népdalismeret mellett igenis énekelje a népies dalok legjavát is. Persze, azzal a tudattal, hogy azok többsége nem éri el a népdal tökéletességét. Hiszen annak a kornak (a 19. századnak) nem volt zenei Petőfije. A kérdésre még visszatérünk.


Folkszemle, 2009. május hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás