Folkszemle, 2010. június hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás

Kallós Zoltán

Tánchagyományok egy mezőségi faluban1

Válaszút a Borsai patak torkolatában, Szamosújvár és Kolozsvár között fekszik, Kolozsvártól mintegy 26 kilométerre Szék közvetlen szomszédságában.

térkép
forrás: terkep.jacsa.net

Régi népviselete, nyelvjárása, zenéje, tánca és népszokásai alapján a mezőségi néprajzi egységhez2 tartozik, mely átmeneti terület Kalotaszeg és a Székelyföld között. A válaszútiak azonban nem vállalják a „mezőségi” elnevezést, hanem szamosvölgyieknek vagy erdőhátiaknak vallják magukat. Egyesek szerint a Kisszamostól balra fekvő falvak az erdőhátiak, a jobbra fekvők pedig a mezőségiek, de a Szamos jobb partján fekvő falvak lakosai is (bonchidaiak, székiek) tagadják mezőségi mivoltukat.

Válaszút népének néprajzi vonásai szorosan megegyeznek Bonchida, Kendilóna, Kolozsborsa, Alsótök, továbbá Fejérd, Telekfarka és Kolozs magyar lakosságának sajátosságaival. A fejérdiekkel mintegy harminc év óta teljesen megszakadt a kapcsolat. A házasságkötések az elöl felsorolt négy falu népével a leggyakoribbak, de más, távolabbi mezőségi falvakkal is – pl. Visa – kapcsolatban vannak. Székkel, bár közel van, mégsem házasodnak.

A Borsa-völgyi és a Szamostól balra – Kolozsvártól Szamosújvár vonaláig – elterülő magyar lakosságú falvak3 tánckultúrája szintén hasonló, bár e falvak magyar népe kurtanemes lévén a korábban felsorolt jobbágy eredetű falvak lakosságával régebben nem tartott semmiféle kapcsolatot. A különbözőség elsősorban a viseletben mutatkozott. A volt nemesi és jobbágyfalvak egymástól való elszigeteltsége mintegy 30-40 éve kezdett csak feloldódni.

A Szamos jobb partján levő falvak Bonchida és Kisiklód kivételével már másképpen táncolnak. A zene ugyanaz, csak a táncrend és a táncok különböznek. A viseletben is találhatók különbségek.

Válaszúton a tánchagyományok még viszonylag elevenen élnek, néhány évvel ezelőtt a hagyományos táncokon kívül mást még alig jártak. A modern társastáncok 10-15 éve kezdtek elterjedni, állandósulásuk pedig csupán 4-5 éve történt. Emiatt egyes hagyományos táncok – különösen a férfitáncok lassan kiszorulnak a táncrendből. Az új táncokat a városban tanuló ifjúság honosította meg.

A falu lakossága többségben román. Kisebb számban cigányok is vannak a faluban. Mindhárom nemzetiség régen külön rendezte táncát.

Táncrendezés

„Régebben többet táncoltak a fiatalok, a mostaniak nem is tudják mi a mulatság. Mikor két tányért valahol összeütöttek, mük már ott voltunk. Ha megkötöztek volna, se tudtunk otthon ülni.” Még hétközben is táncot csináltak télen. Nyáron csak szombat este, s vasárnap volt tánc. „Tavasszal, ha nem volt tánc, összegyűltünk valamelyik háznál s játszódtunk, laptáztunk leányok s legények vegyesen.” „Ünnepek első napján este beállott a tánc, s negyed napján reggelig egyvégtibe' rúgtuk. Csak éppeg enni mentünk haza s templomba, még étel se kellett, csak táncolhassunk. Addig táncoltunk, hogy mire eltőtt az ünnep belésárgultunk. A templomba aludtunk el, úgy el voltunk törődve a sok álmatlanságtul. Ott gyökkentettünk,4 amíg vége lett a prédikációnak.” Nagy ünnepeken még a gyermekeknek is volt táncuk: Karácsonykor, Húsvétkor, Pünkösdkor a kicsik tánca.5

A táncot mindig a legények közül kiválasztott két kezes rendezte, az egyik minden esetben katonaviselt legény volt. dk gondoskodtak a zenészről, a tánchelyről és arról, hogy este minden leány ott legyen a táncban.

Nyáron mindig kint volt a tánc az udvaron vagy a csűrben. A táncházért munkával fizettek, minden fiatal egy napszámot adott. A legények inkább kaszálni, a leányok pedig kapálni mentek. Aki nem vett részt a kalákában,6 fizetett a többi legényeknek.

A zenészt Bonchidáról, Kendilónáról hoztak, vagy a helyieket fogadták meg. A zenekar összetétele: muzsikus, brácsás és gordonos.7 Régebben klarinétos is volt a bandában, bálban vagy lakodalmak alkalmával cimbalmost is fogadtak.

Táncrendezéskor a zenész fizetése – az egyezség szerint – pénzben vagy természetben történhetett. Nyáron gabonáért is állítottak zenészt. Minden legény egy véka búzát és egy félvéka kukoricát8 fizetett. „Úgy is volt, hogy a zenészek kivállalták az uradalomtól a kaszálót dézsmára,9 a legények lekaszálták, s a leányokkal felgyűtették s bé is hordták.” A zenésznek ez volt a fizetése. Ezért aztán harminc-negyven darabot10 muzsikált a fiatalságnak.

A zenésznek járó pénz összeszedéséről a kezesek gondoskodtak a mulatságon. Mikor a zenész húzni kezdte, akárki felállhatott táncolni. Miután vagy négy-öt pár11 lejárt, akkor kiáltották ki a kezesek, hogy mennyit kell fizetni. A kezeseknek előbb látniok kellett, hogy hány pár táncol és eszerint milyen arányban osszák a cigánynak járó összeget. A szükségesnél mindig több pénzt szedtek be, ezt aztán a legények közösen elmulatták. „Ha bekároltak12 a kezesek, akkor az ő zsebükből kellett kitegyék a pénzt.” Ha egy legény akarva nem akarva megfelejtkezett a fizetésről: „nem szólították fel névleg”. Tánc közben a kezes leállította a muzsikálást és kikiáltotta: „Aki hibás13 az vagy fizessen, vagy ne táncoljon!” Ilyenkor a hibás legény odament és fizetett.

A leányok a táncban sohase fizettek. Ünnepekkor mindegyik egy-egy kalácsot adott a zenészeknek, s minden tánc alkalmával ők adtak enni nekik. „Bé volt osztva házrendjibe, ebédet, vacsorát mindig más adott, még éjfélit is adtak. Az éjfélit odavitték a táncházhoz. Annyit vittek, hogy a kezesek is ehessenek belőle.” Minden legény arra igyekezett, hogy mikor az ő szeretőjéhez kerül a házrend az ételadással, ő legyen a kezes. Azért, hogy ő is odamehessen vacsorára vagy ebédre a leányhoz. Ilyenkor az ételadó leány a szomszéd leányokat is meghívja. Miután a muzsikások ettek, egyet táncolnak is. Utána muzsikaszóval, énekelve mennek a táncosházig, elől a legények összefogózva, majd a cigányok, s hátul a leányok, de ők ilyenkor nem szoktak énekelni.14 Útközben még más fiatalok is csatlakoznak s mire a táncházhoz érnek egy táncra való fiatal már össze is gyűlt.

A fiatalok 15 éves koruktól, a konfirmálás évétől kezdve járhatnak táncba. Ekkor nagyleánnyá és legénnyé váltak, a templomban külön ülnek, s ettől kezdve a legény udvarolhat, a leány pedig szeretőt tarthat. Azok a fiatalok, akik először járnak táncba, abban az évben félfizetésesek.

Nappal a tánc déli fél egy-egy órától este, szürkületig tartott. „Ahogy ebédeltünk, egyenest a táncba mentünk, ebéd után már be is állott a tánc.” Este csak az a leány ment el a táncba, akit a legények elvittek. Akinek szeretője volt, az, akinek pedig nem volt, más legény vitte el a táncba. „A legény bement a leányos házhoz, köszönt, leült. Egy kicsit beszélgettek a háziakkal, s akkor elkérte a leányt: Engedjék meg, hogy a leányikat elvigyem a táncba!” Egy legény több leányt is elvihetett, a szomszéd leányokat, az unokatestvérét, de már a testvérét soha. Gyéren előfordult olyan eset is, hogy nem engedték el a leányt azzal a legénnyel, aki érte jött.

Ha nagy ünnepeken nem volt bál vagy házi mulatság, a házasok is elmentek a fiatalok táncába. Nappal kikiáltották, hogy „ez a pár a házasoké” , s akkor csak ők táncoltak. Leány ilyenkor csak úgy állhatott fel táncolni, ha házasember vette fel, legény pedig, ha menyecskét táncoltatott. „Az asszonyok és házasemberek este nem volt mit keressenek a táncba', mit őrizzenek ott. Egyebet nem csinálnak, csak pletykálni tudnak a fiatalokról. Este csak új házasok vagy néha férfiak vetődtek el a táncba. Sokat nem időztek, egyet táncoltak, s elmentek a dolgukra. Egy-egy részeg ember is odatévedt, csalta a muzsikaszó.”

Ha nem volt a magyaroknak tánca, a fiatalok elmentek a román- vagy cigánytáncba. Ugyanez fordítva is megtörtént. „Ott csak úgy lehetett táncolni, ha felállított valaki táncolni. A legényeknek leányt adtak, a leányokat pedig ők vették fel táncolni, vagy a magyar leányokat adták oda a magyar legényeknek. Elmentünk öten hatan fiúk s leányok, jártunk egy párt s jöttünk vissza. Ha legényest jártak, béhuzták maguk közé a magyar legényeket is, vagy fordítva a magyar fiúk a román legényeket. Kurázsirajárták,15 hogy ki tudja jobban kifigurázni.” Ha másfalusi legény jött a táncba, annak is mindig leányt adtak, addig nem állhatott fel táncolni. Ha több ideig maradt a táncban, minden párban kapott leányt. Meg is kérdezik előbb, hogy melyik leánnyal kíván táncolni. Az idegenek táncban sohasem fizettek.16

A táncbahívás intéssel, vagy a leány nevének kiáltásával történt. A leány, mikor a legény elé ért, egyet fordult a sarkán, összefogóztak, s aztán kezdtek el táncolni. Egyesek szerint azért kezdték így a táncot, hogy „lássa meg a legény, milyen az a lány, nem sánta-e vagy béna.” Pár közben a leányt elkérni nem lehetett, mindenki azzal táncolt végig, akit elhívott.

Bármilyen táncos mulatság volt, először minden legény a szeretőjével táncolt. „Az első párba' mindenki a szeretőjét kellett megtáncoltassa, azután akárkit elvehetett.” 17

„A leányt, ha egy utolsó kudus18 is elkéri, vagy akárki is, el kell menjen véle táncolni, senkit sem szabad visszautasítani. Egy pár tánc nem a világ. Azt a leányt, aki nem ment el, ha szólították, kimuzsikálták a táncból, marsot húztak neki.” Ez azonban ritkán fordult elő, húsz-harminc esztendőben egyszer.19 De ki lehetett muzsikáltatni a leányt akkor is, ha illetlenül viselkedett a legényekkel szemben, s magára haragította őket. „Akkor ezek összebeszéltek, s mikor a cigány muzsikálni kezdett, az egyik legény elvette a leányt táncolni. Közben egy seprűt tettek az ajtó mögé készenlétbe. Mikor a zenész eleibe értek a leánnyal, a muzsikálást leállították és a seprűt a leány markába nyomták, hogy azzal táncoljon, a zenésszel pedig marsot húzattak. A leány szégyenletibe' kifutott az ajtón, s a seprűt a földhöz vágta. A kimuzsikált leány aztán egy darabig nincs mit keressen a fiatalok között, szégyel még az utcára is kibújni.” 20

A leánynak éjjel nem igen szabad kijárni a táncból. Egymagában nem is ment ki soha egy sem. „Ha ki akartunk menni, mindig többen, négyen-öten mentünk ki egyszerre, hogy ne menjen rossz hírünk. Ha, vaj egy leányt észrevettünk, hogy legénnyel ment ki, addig jártunk, míg megkaptuk, s aztán még megdobáltuk kővel, vagy amit kaptunk.”

A délutáni tánc vége este volt. „Nyáron, mikor este jött a marhacsorda, mük leányok már mentünk haza. Ha sötétre mentünk volna, lett volna nekünk otthon mulatság. Az asszonyok még azelőtt elmentek, ők siettek haza, hogy elkergessék a macskát a tűzhelyről, vagyis hogy tüzet gyújtsanak és megfőzzék a vacsorát.”

Táncalkalmak

Az előzőkben részletesen ismertetett, leggyakrabban ismétlődő, alkalomhoz nem kötött táncrendezési formán, a táncon kívül egyéb, az év jeles napjaihoz, családi ünnepekhez vagy munkához fűződő táncalkalmak is voltak. Ilyenkor a táncrendezés módja, a tánc körülményei a szokáskeretnek megfelelően kisebb-nagyobb mértékben különböztek az általános tánctól és más mozzanatokkal egészültek ki.

Évente négy-öt alkalommal rendeztek Válaszúton batyus bált. A helyi fiatalok meghívókat küldtek a szomszédos falvak fiatalságának, vagy egyszerűen csak szóbelileg hívták meg őket. Bál alkalmával mindenki fizetett, a pénzt az ajtónál szedték, s ennek megfelelően mindenki, aki csak befizetett, felállhatott táncolni. A báli mulatság délután két-három órakor kezdődött és sokszor eltartott másnap 10-12 óráig is. „Mük is jártunk más faluba bálba. Elmentünk egyszer Borsára válaszútiak vagy húsznál is többen. Gyalog mentünk s gyalog is jöttünk. Hétfő délig táncoltunk. Mire hazaértünk, már délután két óra is elmúlt.” „A leányok mindegyike vitt egy kosár tésztát és húst. A kosara mindenkinek szép varrott, vagy szedettesen szőtt takaróruhával volt leterítve. A leányok éjfélkor asztalt terítettek ott helyben, ahol a bál volt. A leányok és asszonyok mind az asztal egyik oldalára helyezkedtek el. Minden leány hívott magának asztalozó legényt, a szeretőjét vagy mást, akit akart, ha nem volt szeretője. A legények bort hoztak s leültek, mindenki szembe azzal a leánnyal, aki asztalozni hívta. Akit senki sem hívott, az az asztal végére ült. Nagyritkán akadt olyan legény is, hogy nem akart külön valamelyik leánnyal asztalt ülni, ha hívták is. Evés után a leányok egy tányért megraktak süteménnyel, körbeálltak s mindenkit megkínáltak. Ezalatt a legények borral kínálták a leányokat, s egymást is. Különösen a vidékieket21 szokták jól megvendégelni. A zenész az asztalozás közben állandóan hegedült. Mentek a muzsikások körbe mindenkihez, pénzt tányéroztak, s egy kosárba minden leány tett négy-öt darab süteményt a cigányoknak.”

A batyus bált a fiatalok sokszor a házasokkal közösen rendezték, de a házasok külön is tartottak a batyus bálokhoz hasonló házimulatságokat. Egy-egy házimulatságba tíz-tizenöt párt hívtak. Az asszonyok sült húst, kolbászt, savanyúságot vittek, süteményt, kürtős kalácsot vagy valamilyen más tésztát. A férfiak egy liter pálinkát s öt-hat liter bort.

Az ünnepnapokhoz fűződő bálok alkalmain kívül a különböző társasmunkák is számtalan lehetőséget nyújtottak táncolásra.

Válaszúton régen a leányok egy vagy két helyre jártak fonni az egész faluból, a Kis utcára és az Alsó utcára. Egy-egy fonóban 25-30 leány is összejött. A nagy leányok fonója - ahova csak az eladó sorban levők jártak - mindig külön volt. A kisebb leányokkal 5-6 asszony járt egy helyre fonni. Minden asszony vitte magával a leányát, ha már fonni tudott. „A fonóban is táncoltunk csak úgy énekszóra. Pótoltunk össze lisztet, zsírt, úgy hoztuk el hazul, hogy ne tudják. Sütöttük a palacsintát s a pánkót, a legényeknek is adtunk belőle. Mikor a farsang beállott jöttek a maszkurások,22 azokkal volt aztán játék s mulatás.”

Ha egy asszonynak sok fonnivalója volt, kiosztotta a leányoknak, s meghagyta mikorra végezzék el. Ilyenkor nagy fonókalákát rendeztek. „Fonókalákába' sokszor vegyesen voltunk fiatalok, különböző nemzetiségűek. Ha jó szomszédja, vaj barátja volt, vagy egy román, vaj cigány azt is elhitták a kalákába, mert nálunk még a cigányleányok is mind tudnak fonni.” „Mikor ott helybe' egy este fontuk meg a fonalat akkor csak főtt kukoricát kaptunk, egy kicsi pálinkát s kalácsot vagy kenyeret nyomtatéknak a pálinka után. Játszódtunk, énekeltünk, még táncoltunk is, babonáztunk, hogy melyik legény jöjjön oda az estére. Nagy kalákába töltött káposzta volt vacsorára vagy pörkölt. Zenészek csak a nagy kalákába voltak. Az volt a jobb, mert az reggelig tartott. Amíg a vacsora tartott a muzsikások ott húzták a hátunknál. Úgy énekeltünk, hogy veszett el a világ. Megjött a hangunk a pálinkától. A legények leskelődtek künn, akkor mük mentünk s hittuk bé üket. Adtunk a fiúknak is egy kicsi pálinkát, aztán ük meg el is lopták a leányoktóI, ha hozzáfértek. Békötöttük az ajtót, hogy ne jöjjenek be, vagy ük kivülről, hogy ne tudjunk kimenni. Amíg bé nem jöttek a legények táncoltunk mük magunkra, leány leánnyal. Még a magyar táncot23 is eljártuk tréfából. Aztán ha bejöttek, vettük mi őket táncolni, mert miénk volt a tánc, mük fontunk érte. A tánc a leányoké volt, mük dirigáltunk a zenésznek, hogy mit húzzon, mük voltunk a kezesek. Legényest csak úgy tudtak húzatni, ha mük leányok megengedtü. Csak tettükatempót, hiszen alig vártuk, hogy húzzák a magyar táncot, mer' mük is szerettünk forogni.” 24

Nyáron szénagyűjtő, kaszáló, arató, hordó vagy kapálókaláka volt. Arató és kaszáló kaláka mindig vasárnap reggel volt, de lehetőleg más kalákát is inkább vasárnap reggel, vagy szombaton délután rendeztek. „Vasárnap olyan jókor, mikor pitymallott már a borozdába' voltunk, hogy mire a templomba harangoznak oda is el lehessen menni. Sallóval vágtuk a búzát. A gazda egy cseber mézelt pálinkát hozott. A zenész ott muzsikált a pászmába,25 ott húzta a hátunknál. Énekeltünk úgy, hogy zúgott a határ. Minden pászma végébe táncoltunk egyet, s ismét mentünk vissza dolgozni.”

Bonchidán mikor nagyvásár volt, ha hétköznapra esett is, a vasárnapján mindig volt tánc. Régebben még napközben is táncoltak ott kint a piacon. Az egész vidékről odagyűlt a fiatalság. A leányok itt ismerkedtek meg a másfalusi legényekkel. „A leányoknak szép szőrtarisznyájuk volt, zöldre festve leginkább, szép szedetten szőve vagy kivarrva. Vették a vásárfiát a fiúk, pogácsát, s cukrot. Amelyik ügyes leány volt, egy tarisznya pogácsát is vitt haza estére.”

A családi élet eseményeihez fűződő táncalkalmak közül legjelentősebb a lakodalom. A lakodalomba csak a hivatalosak mehettek el, azonban a lakodalmat megelőző nap estéjén volt a sirató este, melyen viszont minden fiatal részt vehetett. A sirató a leányos háznál volt, régebben mindig hétfőn este, mert a magyarok mindig kedden lakodalmaztak.26

Régebben a fiatal legény vagy leány temetésekor megülték a halott lakodalmát.27 „A zenésszel együtt énekelték a fiatalok is. Fútták a halott kedves énekeit. Még táncoltunk is temetés után. Koszorús leányok, nyüszüleányok s vőfik28 voltak, a halott legjobb barátai nyolcan vagy hatan. A legények karján szalag volt, mit aztán a sírba dobtak. A nyüszüleányok koszorúval mentek. Ha szeretője volt, meg is gyászolta. A sírnál búcsúztatót mondtak. Temetés után meghívták a népet a torba: Igen tisztelt gyülekezet! Akik elkísérték halottunkat végtiszteletire, jöjjenek el a torba, mert reá vagyunk készülve. Marhahúslevest főztek, pálinkával, kaláccsal kínálták a népet. A torravalót a rokonok és a szomszédok adják össze. Visznek egy tyúkot, lisztet, zsírt, tojást s egyebeket. A zenész az úton, a sírnál, sátorba' is végig muzsikál.”

Mikor sorozásra mennek a legények, a megelőző nap estéjén mindig táncot rendeznek, valamint tánccal van egybekötve a bevonuló katonák lekísérése is az állomásra. A berukkolás előtti este egyik legénynél vacsorát rendeznek. „A reguták szülei összepótolnak, töltött káposztát raknak, kalácsot, kenyeret sütnek. Itókárul a legények gondoskodnak.” Zenészt is fogadnak erre az alkalomra, hogy aztán elkísérje őket az állomásra. Minden falunak megvan a maga katonakísérő nótája,29 mit a legények énekelnek végig a falun. Közben megállnak s egyet-egyet táncolnak is. A vonat megérkezéséig az állomáson is folyik a tánc.

Táncok

Ritka magyar

Ritka magyar

A tánc mindig a férfitáncokkal, a ritka vagy más néven „lassú magyar”-ral kezdődött, utána következett a sűrű magyar. A két különböző tempójú férfitáncot szokták összefoglalólag magyar táncnak30 is nevezni. Ezután következett a még gyorsabb verbunk is, ha valaki kérte.

Lassú magyar
Táncol: Kallós György „Duka”
Válaszút, 1961. október 12.
Gyűjtők: Andrásfalvy Bertalan, Kallós Zoltán,
Martin György, Pesovár Ferenc
Forrás: MTA Zenetudományi Intézet Tánc Film Adatbázisa

Mindhárom egyéni és csoportos férfitánc. A magyar táncot 10-12 személy is szokta egyszerre táncolni. A tánc körsétával és ritmikus tapsolással kezdődik, azután következnek a különböző figurák, amikor füttyögetéssel31 kísérve csavargatják és tekergetik a lábukat, majd ezeket csizmaveréssel váltogatják. Minden mozdulatot lehetőleg egyszerre végeznek, igazodnak egymáshoz. „Az egykorúak - azok, akik egyszerre legénykedtek - egyszerre csinálják, mert többször táncoltak együtt és a táncuk összevág, össze vannak szokva.” „Amíg a legények figuráztak, mük a leányok összefogóztunk 2-4-5-6-an, ahányan voltunk, s forogtunk.” A legényest nem minden legény tudta járni, volt olyan legény is, aki beállott a leányok közé forogni. „A mostani legények közül nem hiszem, hogy valamelyik tudná a magyar táncot. Régen még a gyermekek is járták, mikor táncoltunk volt” - mondták az idősebbek.

Sűrű magyar
Táncol: Kallós János „Dici”
Válaszút, 1961. október 12.
Gyűjtők: Andrásfalvy Bertalan, Kallós Zoltán,
Martin György, Pesovár Ferenc
Forrás: MTA Zenetudományi Intézet Tánc Film Adatbázisa

A válaszúti románok a legényes táncokat szintén járják, ungureşte-nek (magyarul, magyaros), fecioreşte-nek (legényes), săriţa-nak (ugrós) nevezik. A táncot a zenésztől így kérik: Zi ungureşte! - azaz: Muzsikálj magyarul! A lassú és sűrű magyar elnevezése a mezőségi román lakosság körében gyakran ungureşte, vagy ahogy a Kolozsvár melletti erdőfeleki (Feleacu) románok nevezik: ungureştede măgan (magyarul magára, vagyis egyedül).

Eddigi ismereteink szerint a „lassú magyar” csak a Mezőségen ismeretes tánc. Elterjedését pontosan meghatározni még nem tudjuk. A volt Kolozs megyei mezőségi falvakban, a volt Szolnok-Doboka megye egyes falvaiban Pusztakamarás (Cămăraşu), Nagysármás (Sărmaşu) vonaláig, Déstől (Dej) Naszódig (Năsăud) elterülő magyar lakosságú falvakban lehet még általános. A Szilágyság, valamint délre a Maros vonala felé való elterjedését nem ismerjük.32 A székely lakosságú megyékből nincs adatunk előfordulásáról. A sűrű magyar megfelel a középerdélyi részeken „legényes” vagy „pontozó” néven is ismert táncfajtának.

Ritka csárdás

A mai lassú csárdásnak megfelelő párostánc a régi lassú vagy más néven cigány tánc. Az utóbbi táncnév magyarázatára vonatkozóan még a legöregebbek sem tudnak tájékoztatást adni. Legtöbb mezőségi faluban cigány táncnak hívták, kivéve Széket, ahol lassúnak, Feketelakon (Lacu) pedig Kissek vagy Ballák táncának nevezték. („Húzzad a Kissekét vagy a Ballák táncát!” mondják a zenésznek.) A személynév azonban inkább bizonyos dallamokra vonatkozik. A hajnali vagy hajnalozó elnevezés szintén a lassú párostánc bizonyos alkalmi dallamaira utal. A lassúnak ugyanis mindig szerves kiegészítője az éneklés. ” A lassúba úgy énekelt mindenik, hogy zúgott a ház a szánktóI. Mikor húzták azokat a szép lassú cigánytáncokat még csujogattunk33 is közbe vaj egyet.”

„A mostani fiatalok össze-vissza járják a lassút. Régen összefogóztunk szépen kettesével, mint amikor a csárdást járják. Körbe álltunk, s úgy jártuk. A körön belül a leányok, s kívül a legények. Mindenki egyszerre lépett jobbra is, balra is. Mikor a cigány elé értek, a leány a legény vállára tette az egyik kezét, s a másikat leeresztette maga mellé. A legény egyet figurázott a cigány előtt. Utána forogni kezdtek s aztán tovább mentek. Mindenki rendre ment a cigány eleibe, mint ahogy szokás most is a csárdásba'.” A lassút ma már nem járják körben állva, ez már csak a távolabb eső Magyarszováton fordul elő.

Sűrű csárdás

Sűrű csárdás

A lassú után járták a sűrűt vagy más néven sűrű csárdást. „Ezt már nem körbe állva járták, hanem csak úgy rendre mentek a cigány eleibe. Ez most is így van. Több pár egyszerre is odamehet, ha akar. A leányok mind csak úgy leeresztik az egyik kezüket. A legények füttyögetnek, verik a csizmaszárikat. Úgy döngetik a földet, hogy szakad bé alattik. Ha többen vannak, egyszerre csinálnak minden figurát. Miután kitáncolják magukat, forogni kezdenek, s tovább mennek, helyet adnak a többinek. A jó táncosok ki is eresztik egymást, s úgy járják szembe', hogy a lábik nem éri a földet. Ezt vaj egy-kettő ha tudja járni. ”

A vegyes nemzetiségű Válaszúton a románok és cigányok is járják ugyanezeket a párostáncokat kisebb-nagyobb eltérésekkel. A tánchoz használt dallamok nagy része közös, de a románoknak is vannak kedvelt saját, a magyarok által román csárdásnak nevezett dallamaik, s a cigányoknak is cigánycsárdásaik.

A románok a lassút szintén ţiganeşte-nek (cigányul, cigányos) nevezik. A három nemzetiség párostánca közötti csekély különbségek abban nyilvánulnak meg például, hogy a románok a leányt sohasem eresztik ki, míg a cigányok többet járják, szembe, a leányt kieresztve.

Az eddigiektől eltér a románok sajátos învîrtita (forgatós) vagy romăneşte (románul, romános) nevű igen lassú tempójú zenére járt külön párostánca. A tánc dallamainak stílusa a lassú férfitánc zenéjéhez hasonló.

învîrtita
Válaszút, 1961
Fotó: Andrásfalvy Bertalan
forrás: MTA Zenetudományi Intézet fotóarchívuma

Az utóbbi időben kezdett meghonosodni a válaszúti románság körében egy újabb táncforma, ami a Bonchidán és Széken túli, Mocs irányában elterülő román és magyar falvakban általános. Ez a tánc Székelyföldön marosszéki, Marosvásárhely környékén korcsos néven él. Válaszút közvetlen szomszédságában a visaiak járják.

A kevésbé jelentős, ritkábban, alkalmilag előforduló, kihalófélben levő táncokat is megemlítjük a teljesség kedvéért. Ilyen volt a gyéren előkerülő, valószínűleg polgári eredetű, kötött szerkezetű magyar sor (sormagyar), melyben kettőt léptek előre, kettőt hátra, s akkor kifordult a leány is, a legény is. Kézenfogva haladtak körbe. Lakodalmak alkalmával járták még a közismert párnástáncot és már csak a válaszúti öreg magyarok és románok emlékezetében élő kecsketáncot. Erre egyik legöregebb adatközlőnk így emlékezett vissza: „A kecsketáncot csak a férfiak járták. Én az én időmbe' nem értem már a kecsketáncot, csak úgy hallottam én is az öregektől, ahogy beszélték. Azt mondják laskanyújtókkal34 járták, úgy verték össze, s forgatták a fejük felett. Már nem is hiszem, hogy valaki tudná a faluban. Azok az öregek, akik járták, már mind elhaltak. ”

Tánckiáltások

Hiányos lenne a válaszúti táncokról és táncéletről alkotott képünk, ha a táncokhoz szorosan kapcsolódó, jellegzetes népköltészeti műfajról, az ún. táncszavakról, tánckiáltásokról nem emlékeznénk meg. A táncszók használata még ma is általános minden mezőségi faluban. Válaszúton és a közvetlen szomszédos falvakban csujogatásnak nevezik, míg távolabb a rikótozás elnevezést használják.

A csujogatás legalább két hét- vagy két nyolc-szótagos verssorból tevődik össze. A sorok ritmusa tehát ennek megfelelően kétféle lehet:

vagy

Általában kétsorosak, de előfordul három, négy, sőt több soros is. Néha egyetlen kis versen belül is váltakozhatnak hét- és nyolc szótagos sorok. A táncszavak többsége azonban izoritmikus.

Alábbi 6 soros példánkban a két sortípust keveredve találjuk meg:

„Le az úton menöleg,
Visszafelé jüvöleg,
Szeretömmel találkoztam,
Megöleltem, megcsókoltam,
De ha ismét találom,
Én újból megcsókolom.”

A csujogatáshoz szervesen hozzátartozik, mintegy befejezésként, az u-ju-jú, ju-ju-jú, csu-ju-ju, vagy csú-jú-ju-ju-jú kiáltás is. (Az első három ; a negyedik pedig ritmusú.) Ezt magas fejhangon, szinte sikítva kiáltják. Innen ered valószínűleg a táncszavak csujogatás, ujjogtatás elnevezése, melyek egyszerű hangutánzó szavak.

A közölt néhány tucatnyi csujogatásból (s ez csupán kis töredéke a faluban élő összes táncszavaknak) is kitűnik, hogy tartalmilag milyen sokrétűek, változatosak lehetnek. Javarészük tréfás, csipkelődő tartalmú, melyben a leányok, legények, asszonyok egymást vagy akár a lakodalomban a mátkapárt figurázzák ki. A lakodalmi csujogatások a násznagytól, a szakácsnékig mindenkire vonatkozhatnak:

„Kicsi leány be megnöttél,
Eddig férjhez mé' nem mentél,
Mentem vóna, de nem vittek,
Engem itthon felejtettek.
De ne busulj me' most visznek,
Három féle gunyát vesznek,
Egyik bikkfát, másik cserfát,
A harmadik mogyorófát.”

„A szakácsné fersinge35 ,
Egy kicsi helyt fekete,
De csak azér' fekete,
Hogy az üsthöz értette.”

„Násznagy uram tartsa magát,
De nem ér egy hajitófát,
Násznagyasszony nagy a hája,
Tapogasd meg hogyha ájja.”

A táncszók élces csipkelődése leginkább a másfalusiakra vonatkozik. Nem kímélik a lakodalomban vagy kalakában felszolgált étkeket sem, de még a szent és sérthetetlen papot sem hagyják nyugodni. A gyermekek is ezekkel a versikékkel gúnyolják ki egymást. A két szomszédos falu határában marhát legeltető gyerekek egymásnak kiabálják át a „falucsúfoló” táncversikéket. Sohasem esik meg lakodalom vagy tánc anélkül, hogy másfalusiak is ne legyenek hivatalosok. „Ilyenkor aztán kurázsira csujogattunk,36 hogy ki tudna nagyobbat mondani a másikra” .

A szövegeket az adott viszonyokhoz képest állandóan változtatják. Egyesek maguk is költenek a már meglevőkhöz, vagy az ismerteket alakítják át.

Lakodalmas násznép esküvőről visszajövet mindenkibe beleköt az úton, akivel szemközt találkoznak. Különösen jó alkalom kínálkozik erre, ha más faluból hoztak, vagy más faluba vittek leányt. Ilyenkor 10-20 falun keresztül is folyik a tréfás csúfolkodás, kiabálás:

„Három leány Kidébe',
Kiment a kenderfődre,
Néztek egymás szemibe,
Melyiknek szebb a szőre.”

„Bonchidai legények,
Zöld kalapat viselnek,
Házasodni nem mernek,
Félnek megszegényednek”

Tánc vagy bál alkalmával mindenki egyénenként csujogatott, szemben a lakodalommal ahol asszonyok és leányok csoportosan is összeállnak kiáltozni a zene, a tánc ritmusára. A rikoltozás mindig a zene ritmusára történik. Egyes mezőségi falvakban külön számon tartott dallamokat használnak a csujogatás céljára a lakodalomban.

A jó hírű csujogató asszonyok és leányok különös en szívesen látott vendégek a mulatságokban. Ezek a fő hangadók, akik egy-egy jól sikerült, találó táncszóval a végsőkig tudják fokozni a hangulatot:

„Bárcsak ez az éccaka,
Szentgyörgy napig tartana,
Keresztelö, lakadalom,
Nincsen akko' beteg asszony,
Ez a kicsi kaláka,
Éljen aki csinálta.”

„Huzzad édes muzsikásom,
Mer' én néked megszógálom,
Vaj aratok, vaj kapálok,
Vaj egy éjen veled hálok,
Csak uramnak meg ne mondjad,
Fersingemmel megborítlak.”

A leány tánc közben, egy-egy csujogatással szíve érzelmeinek is utat ad:

„Hogyha szeretsz, ollyant szeress,
Hogyha elhagy, könnyen felejtsd,
Mer' én szerettem egy szépet,
Felejteném, de nem lehet,
Felejteném, de nem tudom,
Még éjjel is megálmodom.”

Az alábbiakban közlünk egy sor válaszúti csujogatást:

„Ez az igaz magyar tánc,
Ebbe' forog minden ránc.”

„Két-három csók nem a világ,
Száradjon meg, aki nem ád!”

„Forgassátok, serítsétek,
Amíg bennük zeng a lélek.”

„Ládd' e' kicsit adhatnál,
S azér' leánykodhatnál.”

„Ez a leány ugy járjo,
Térgyig látszik a lábo.”

„A menyecske drága kincs,
Sohase mondja, hogy nincs,
A menyecske drága lélek,
Ad ö nekem, amit kérek,
De a leány tagadja,
Mégis szivesen adja.”

„Járd ki lábam, ne hibázz,
Mer' engem a hideg ráz,
Egyik lábam kijárjo,
A másik elhibázzo.”

„Hagyjon békét, ne nyugodjék,
Jaj Istenem, mér' hágy békét!?”

„Válaszuti híd alatt,
Rézsarkantyum ottmaradt,
Gyere babám, keresd meg,
Ha megkapod, pengesd meg!”

„A plajbászom olyant ír,
Kilenc hónap mulva sir.”

„Rugd ki lábom, rugd ki most,
Nem parancsol senki most,
Ha parancsol, ha nem is,
Rugd ki lábom azér is!”

„Hej kisasszony, kisasszony,
Lehetne már menyasszony,
Megnött már a csicsikéje,
Lehetne már kicsikéje.”

„Ugy táncolnak Kidébe',
Mint a légy a cibrébe'.37
Ugy táncolnak Bádokba',
Mint a csizma lábomba'.
Ugy táncolnak Dobokán,
Mint a bolha tű fokán.
Ugy táncolnak Fejérden,
Mint a szamár a réten.
Ugy táncolnak mifelénk,
Mint egy leány s egy legény.”

„Válaszuti menyecskék,
Ugranak, mint a kecskék,
Szeretöjük mindig más,
Az urik csak ráadás.”

„Válaszuti leányok,
Pohárbeli virágok,
Legények, ha akarják,
Kalapjukba hervasszák.”

„Válaszuti legények,
Szilvaizes lepények,
Leányok, ha akarják,
A hamuba takarják.”

„Válaszuti leányok,
Cukorporos a szájok,
Bonchidai legények,
Mind lenyalják szegények.”

„A legénynek jár a keze,
S a leánynak legyen esze!”

„Igaz vótam, mind a gyertya,
Mégse' hittél nekem soha.”

„Válaszuti csurgó-víz,
Olyan édes mint a míz,
Aki iszik belöle,
Vágyik a szerelemre.”

„Járj elöttem lábujjhegyen,
Hogy vigyelek át a hegyen,
Este jüvek, reggel menyek,
Még a világ nállad leszek.”

„Nem kell engem tanitani,
Hogy kell szeretöt tartani,
Megtanultam én azt régen,
Esztendeje mult a télen.”

„A szeretöm pakulár,38
A hegyeken furujál,
Fözek neki vacsorát,
Fekete tyuk taréját.”

„Ez az üveg az enyém,
Csókolom is sürücskén,
De az a baj üresedik,
S az én fejem részegedik,

A feneke akármerre,
Csak a szájo düjjen erre.”

„Az az igaz magyar gyermek,
Aki sohase kesereg.”

„Válaszuti sürü berek,
Csak ott terem ügyes gyermek,
Magos vékony, mint a nádszál,
Hajlik, mint a gyöngyvirágszál.”


1 Korábbi megjelenése: Kallós 2006. (1964.) (a szerk.) A közölt dallamokat és táncokat Andrásfalvy Bertalan, Kallós Zoltán, Martin György, Pesovár Ferenc gyűjtötte 1961-ben. A dallamokat hegedűn játszotta: Kolbász Béla 51. é. bonchidai prímás. A táncok adatközlői: Kallós György, Duka (sz. 1909) és Lőrinc Károly (sz. 1901). A dallamokat Martin György, a táncokat Lányi Agoston jegyezte le az MTA. Ft. 495. sz. filmről. A fényképeket Andrásfalvy Bertalan és Pesovár Ferenc 1961-62-ben.

2 E meglehetősen nagy terület egyes pontjainak tánckincséről, táncéletéről a következő munkák tájékoztatnak: Faragó 2006; Karsai 1958, 2006. (1956.) (E tanulmány megírásakor /1963-64/ a magyar néptánckutatás még a Maros - Küküllő vidéket is Mezőséghez sorolta. Lásd: Lelkes 1980. 39-41. Ennek köszönhető, hogy a szerző Karsai publikációit itt említi. - a szerk.)

3 Ezek a falvak a következők: Magyarköblös, Esztény, Magyarszarvaskend, Felsőtök, Kérő, Nagyiklód, Ormány, Girolt, Dengeleg, Kide, Bádok, Magyarfodorháza, Bodonkút, Kolozsgyula, Kolozskovácsi, Csomafája. A Borsa-völgyi magyar lakosságú falvakra vonatkozólag tájékoztatást nyújt Szabó T. - Gergely 1945. Egy Borsa-völgyi falu zenei monográfiája: Járdányi 1943.

4 Gyökkent: álmosságtól lekókad a feje. (a szerk.)

5 Erdély egyes helyein még ma is divatos, pl. a gyimesi csángóknál. Válaszúton az emlékezet szerint az utolsó gyermektánc az 1949-50-es években volt.

6 Kaláka: társasmunka, lásd később a Táncalkalmak c. fejezetben.

7 Muzsikus: prímás, gordonos: bőgős.

8 A véka régi űrmérték, nagysága általában 25-35 liter között változott. (a szerk.)

9 Dézsmára: bérbe.

10 Egy darab: egy délutáni, vagy egy estétől reggelig tartó tánc végigmuzsikálása.

11 Egy pár: két szünet közötti táncidőszak, mely több táncfajtát magába foglalhat.

12 Bekároltak: Kárt vallottak.

13 Hibás: ebben az értelemben adós. Hibázott, mert még nem adta meg a rá háruló összeget. (a szerk.)

14 A leányok a vasárnapi sétálás közben szoktak énekelni.

15 Versengésszerűen, virtusra. ” Kurázsi” névvel jelölik a mezőségi Magyarszováton (Suatu) a legényest, a férfitáncot.

16 Mezőségen általános szokás volt, hogy a legények elmentek másfalusi táncra. Ezt általánosan úgy nevezték: elment idegen legénynek. Az idegen legény intézményének a szórakozási alkalmak keresése mellett, valószínűleg a lokális endogámiának (a falun belüli házasodás szokásának) feloldása is szerepe volt. Ezt a feltételezést támasztja alá, hogy a szokásjog szerint az idegen legénynek táncospárt kellett osztani az ottani ismerőseinek, vagy a kezesnek, sőt a legtöbb helyen a tánc után az előbbi módon „felkínált” lánynak haza kellett vinni a vendég legényt és beszélgetnie kellett vele négyszemközt! Itt kell megemlíteni, hogy lányok szinte soha nem mentek idegen faluba táncolni. (a szerk.)

17 Bonchidán más a szokás, itt bálban vagy lakodalomban is mindenki csak a feleségével táncol. Ezért csúfolják így a bonchidaiakat: ” Gyere Rózsi, ülj le Rózsi!”

18 Kudus: koldus. (a szerk.)

19 Az utolsó ilyen kimuzsikálás Válaszúton 1943-44-ben volt.

20 A kimuzsikálás az egész Kárpát-medencében ismert megszégyenítő rítus volt. Szerepe a táncillem, a táncos szokások tiszteletben tartásának biztosítása volt. Oka legtöbbször a felkérés visszautasítása volt, ami mögött általában társadalmi különbségek demonstrálása állt. (Gazdag lány nem akart táncolni szegényebb fiúval.) Véleményem szerint így ez a szokás a falu társadalmi egyensúlyát is védte. (a szerk.)

21 Vidékieknek nevezik a másfalusiakat. (lásd a188-as lábjegyzetet - a szerk.)

22 Maszkurások: álarcba öltözött, elváltoztatott külsejű farsangolók. (a szerk.)

23 Magyar táncnak nevezik Válaszúton a férfitáncokat. Lásd később, a táncok c. fejezetben.

24 Míg a legények a férfitáncot járják a leányok karikába összefogózva forogni szoktak.

25 Pászma: egy előre meghatározott egységnyi terület, amit egy fordulóval megkapálnak, lekaszálnak stb. ( a szerk.)

26 Egyes mezőségi és moldvai magyar falvakban a lakodalmat most (1960-as évek) is keddi napon tartják.

27 A fiatal halott lakodalmának megülése, a temetési szertartáshoz kapcsolódó tánc elterjedésének adatait, valamint a szokás történeti vonatkozásait lásd Morvay 1951; Felföldi 1982 valamint Pesovár E. - Pesovár F. 1997. 91- 94.

28 Nyüszüleány: nyoszolyóleány. Vőfi: vőfély.

29 Ez a dal egyben a falu fő-dallamának tekinthető, mivel mindenki tudja. Hat, nyolc, tizenegy, tizenkettő és tizenhat szótagos változatai ismeretesek. Leggyakoribb a 11 szótagos.

30 A magyar tánc kifejezés helyi terminus, a Borsa-völgyi és Szamos-völgyi falvak egy részében összefoglalóan a „lassú magyarra”, a „lassú”, vagy „ritka legényesekre” és „sűrű legényesekre” egyaránt alkalmazzák. Kapcsolódó helyi kifejezések lehetnek még: legényes, fogásolás, tempo, csűrdöngölő, pontozás, kurázsi. A ritka magyar és a sűrű magyar is helyi elnevezések, ezeket Martin Györgyék „ritka legényesnek”, vagy „lassú legényesnek”, illetve „sűrű legényesnek” nevezték el. A „lassú magyar” csak a tudományos köznyelvben használatos kifejezés, helyileg ezt is magyar táncnak, esetleg ritka magyarnak nevezik. Erről bővebben lásd Martin 1997a. 148-157. (a szerk.)

31 Ujjpattintással. (a szerk.)

32 Későbbi kutatások szerint a Maros-Küküllő vidék egyik tánctípusa, a „lassú pontozó” is ide tartozik. Lásd Martin 1997a. 155-157. (a szerk.)

33 Csujogatás: ritmikus tánckiáltások, táncszavak. A csujogatás, rikoltozás stb. kifejezéseket a mezőségi falvakban nem csak a tánc közben elhangzó ritmikus kiáltásokra értik, hanem mindenféle alkalommal elhangzó „kiáltott rigmusra”. Ezekről bővebben lásd ugyanezen tanulmány „Tánckiáltások”, a következőkben Pálfy Gyula tanulmányában a „Táncszók” c. fejezeteket, illetve Kallós 1972; Pesovár F. 1997. 56-59., valamint Békési - Varga 2006, 2008, 2010. (a szerk.)

34 Laskanyújtó: sodrófa. (a szerk.)

35 Fersing: szoknya. (a szerk.)

36 Kurázsira csujogat: egymással vetélkedve kiabálja a rigmust, „ki tud többet, megalázóbbat a másiknál” alapon. (a szerk.)

37 Cibre: savanyúleves. (a szerk.)

38 Pakulár (rom. păcurar): juhász. (a szerk.)

 

Folkszemle, 2010. június hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás