Folkszemle, 2010. január hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás

Kavecsánszki Máté

Társastáncok a magyar paraszti közösségekben

 

Előszó

„Határozottan igennel kell válaszolnunk arra a kérdésre, hogy az etnológiának vajon a tánc valamennyi formáját be kell-e vonnia kutatásai körébe.”1

Curt Sachs tánctörténésznek, a táncetnológia2 egyik alapító atyjának fél évszázaddal ezelőtt papírra vetett mondata egy akkor új tudomány irányvonalát, tárgyát kívánta kijelölni, amely igen sok vitára adott alkalmat az érintett kutatóknak.3 Úgy gondolom azonban, hogy Sachs mondata tökéletesen megfeleltethető annak a koncepciónak, amelyet jelen tanulmányomban bemutatni szándékozok.

Bár a táncetnológia sachsi értelmezése feladatának tartja az adott közösségben megjelenő valamennyi táncnyelv4 vizsgálatát, és legújabban hasonló elveket fogalmaz meg a táncantropológia tudománya is, Magyarországon a néprajztudomány irányából mindeddig - véleményem szerint - nem kapott kellő figyelmet az a táncnyelv, amely bizonyos időintervallumokban erőteljes kapcsolatot alakított ki a néptánccal.5 Ez a táncnyelv a társastánc6.

Rögtön adódhat a kérdés, hogy mi köze van a társastáncoknak a paraszti táncélethez? A néptánc7 mindenképpen belső alakulást feltételez, míg ebben a vonatkozásban a társastánc kívülről érkező hatás eredményeként jelenik meg a lokális kisközösségekben és így hat a népi táncéletre. Egy idegen kulturális elem viszont csak úgy tud terjedni, ha megtalálja az őt befogadó társadalmi közeget. Ez két módon történhet. Ha az új kulturális egység alapelemeiben megfelel a közösség tágabb értelemben vett elvárásainak, idomulni tud új környezetéhez (jelen esetben folklorizálódik, ami kisebb átalakítást, „hozzáigazítást” is jelent). A másik mód, ha maga a befogadó közösség lép a változás útjára és ennek keretében kerül sor az „új” befogadására (amit már nem kíván vagy nem tud olyan mértékben folklorizálni, mint az előző esetben). Mindkét esetre tökéletes példával szolgálhat a tánc, aminek oka maga a tánc, mint olyan.

„Köztudott, hogy a tánc a kifejezés egyik érzelmi színezetű módozata, mely egyaránt igényel időt és teret. Olyan díszített alakzatokba rendezett, motoros tevékenység, ami a zeneiség meghatározó tulajdonságaival mutat közeli rokonságot.”8 A tánc tehát érzelmeket fejez ki és az a formanyelv, amellyel ezt megteszi, adott táncnyelvre, ezáltal pedig adott társadalomra, közösségre jellemző. Ahogy azt a tánctörténész Vályi Rózsi is megállapította: „a tánc keletkezése... már a legalacsonyabb fokon is elválaszthatatlan az ember társadalmi létének alakulásától s fejlődésében ezt a vonását a mai napig megtartotta”.9 Vagyis tánc a társadalomról szól, és mint kulturális alkotás, mesél az adott közösségről. A sokféle táncnyelv „közvetlenül és lényegében nem leképezi, utánozza, hanem rendszerint az érzelmek tükrében, áttételesen fejezi ki a társadalmi, emberi, a lelki és érzelmi valóságot. A zenéhez hasonlóan leginkább indirekt módon, elsődlegesen az érzelmekre ható karaktere érzékelteti a pszichológiai tartalmat, az emberi relációkat és befolyásolja is azokat.”10 A tánc a zenéhez hasonlóan szimbolikus képet nyújt. „Nincsenek benne meghatározott jelentésű elemek: nincs meghatározott jellem vagy drámai szituáció, hanem csak zenei karakterű folyamat. Áttételes, jelképi értelem fejeződik vagy fejeződhet ki az ilyen tánc folyamatából is, - sajátos reflexió a valóságra.”11

A tánc, mint olyan tehát sajátos képet nyújt számunkra az adott társadalomról, annak működéséről, emberi-pszichológiai és szociológiai jellemzőiről. Így az adott közösségi kereteken belül megjelenő valamennyi táncnyelv rendkívüli fontossággal bír a vizsgálat szempontjából és nem szelektálhatunk közöttük. Vagyis ha a magyar paraszti közösségekben megjelennek nem paraszti eredetű táncok, akkor az más szinten (főként társadalmi, szociológiai téren) bekövetkező változásokra is utalhat, így a vizsgálódás nélkülözhetetlen az e közösségekkel foglalkozó kutató számára. E nézetem lényegében azt a módszert követi, amit a koreológiai megközelítés12 is, csak éppen ellentétes irányból.

Nézetemnek a társadalmi indokok mellett formai-morfológiai, tulajdonképpen tánctörténeti mozgatói is vannak. A tánctörténeti folyamatokat vizsgálva nem egy esetben rá kell jönnünk, hogy az egy adott táncnyelvbe besorolt táncok, hosszú idővel korábban egy másik táncnyelvből átkerülve kezdték meg fejlődésüket.13 Természetesen az is igen gyakran előfordul, hogy az adott tánc „ugrál” a táncnyelvi kategóriák között, ezáltal folyamatosan alakul, változik, igazodik az éppen aktuális kor- és társadalmi réteg-igényekhez. Kérdés, hogy hogyan történhet mindez egy lokális közösségben? A táncot mindenképpen saját közegén (ott, ahol épp megfigyeljük) belül kell értelmeznünk, ugyanakkor egy-egy új táncforma (ez nem feltétlenül jelent más táncnyelvből származó táncot, elegendő csak az adott közösség hagyományaitól való eltérés) megjelenésekor figyelembe kell vennünk, hogy mit jelentett adott tánc az eredeti közösségében, mit jelent az újban és hogy a két jelentéstartalom között kimutatható-e bármilyen összefüggés.

A paraszti és a társasági táncok alapvetően a rendszerré összeállt mozgásfajta, a formanyelvük miatt alkotnak két külön táncnyelvet. Viszont semmi olyan elválasztó tényezőt nem látok a két táncnyelv között, amely megakadályozná, hogy egy adott történeti korszakban kölcsönhatásba lépjenek egymással. Ez magyarázható azzal a fejlődéselmélettel, amelyet Körtvélyes is vall, vagyis hogy a köznapi élet mozgásvilágára valamilyen módon ráépültek a közhasználatú táncok és a közhasználatú (történelmi) társas táncokból „párolódott le az, ami Európában a balett relációjában a művészi tánc alapja.”14 Ha ezt a talán kissé leegyszerűsítő fejlődéselméletet nem is fogadjuk el (a fejlődés itt véleményem szerint a mozdulatkincsre vonatkozhat, mivel pedig a tánc a társadalom modellje, nem tartok indokoltnak semmilyen fejlődéselméletet), mégis megtalálhatók azok a közös pontok a két táncnyelv között, amelyek kapcsolódásukat elősegítik.15

Ha tehát a fentiek alapján a táncot közösségi produktumként értelmezzük, ami egyben modellezi a lokális kultúrák működését, figyelembe kell vennünk a tánchoz fűződő szokásokat, hagyományokat, helyszíneket, időpontokat.16 Így ugyanis értelmezhetjük, hogy egyes táncok miért fejlődnek (formakincs gazdagodása, térbeli és társadalmi terjedés) tovább, miért kerülnek át teljesen más társadalmi közegbe vagy miért halnak el teljesen, illetve miért áll meg a fejlődésük (az előbbivel azonos értelemben). Figyelemreméltó kérdés az is, hogy vajon maga az adott tánc volt-e előbb vagy az a szokáscselekmény, amihez a tánc csak igazodott, vagyis melyik járt előbb a fejlődésben és kényszerítette ki a másik elmozdulását. (Különösen akkor érdekes ez, ha az adott közegben idegen elemként jelenik meg egy bizonyos tánc.)

A táncok, azok funkcióinak és a szorosan az adott táncműfajhoz kapcsolódó szokásoknak a kutatása jól demonstrálhatja a lokális kultúrák működését, változását és bizonyos szinten a változások okát.

„A táncok stílusának és szerkezetének lényegét elemezve tudunk magyarázatot adni a dinamikus folyamatokra. De a stílusból és struktúrákból kihámozható lényegben nem csak egy adott kultúra tánc-sémái nyilvánulnak meg, hanem e kultúra emberi kapcsolatai, társadalmi szerveződése, a környezethez való alkalmazkodása és más kultúrákkal való kapcsolatai. A keverék-táncok szétbogozásához külön-külön elemezni kell az eredeti, meglévő és a beáramló elemeket, valamint magukat a keverékeket. Ezért párhuzamosan kell alkalmazni az antropológiai és a koreográfiai módszereket, és kitűzni a célokat.”17 Figyelembe véve Prokosch Kurath idézett mondatait, módszerem egyszerre antropológiai és táncetnológiai, célom pedig a paraszti táncnyelv és a társastáncok kapcsolatának vizsgálata a paraszti közösségek életében, elsősorban társadalmi szempontból.

Ezek az elgondolások vezetnek akkor, amikor megkísérlem bemutatni egy látszólag teljesen idegen táncstílus megjelenését a magyar paraszti közösségekben. Úgy vélem, hogy mindez nem csak magáról a táncról, a tánckultúra átalakulásáról, hanem magának a közösségnek a változásáról is szól. A tánc - egyetemes kifejező ereje miatt - emberi sorsokról, közösségi mentalitásról, érzelmekről, viszonyulásokról, történelemről mesél nekünk. A tánc „titkait csak az élő ember természetéhez igazodva lehet kifürkészni”.18

Jelen tanulmány egyfajta összegzésnek tekinthető. Összegzésnek, a témával kapcsolatos eddigi tapasztalatok számbavételének, kiegészítve személyes kutatási eredményekkel és mindezek által egyfajta kiindulópontnak a további kutatásokhoz.

1. Bevezetés

A dolgozat első fejezetében egy rövid általános tánctörténeti helyzetelemzést adok a reformkortól a XX. század első pár évtizedéig. Fontosnak tartom röviden bemutatni azokat a tánctörténeti tendenciákat, állapotokat, amelyek keretében megindul egy nagyon markáns átalakulási folyamat. A tánctörténetben bekövetkező erőteljes változás fogja eredményezni a XIX. század második felétől kezdve a táncműfajok és -stílusok addig soha nem látott mértékű keveredését a táncéletben, ami jól megfigyelhető mind a társadalmi elit, mind pedig az alacsonyabb társadalmi rétegek tánckultúrájában. Ebbe a folyamatba helyezhetjük bele a történelmi társastáncok, majd pedig a polgári társastáncok19 kialakulását és szélesebb körű elterjedését. A tanulmány központi fejezetei a paraszti közösségek és a társastáncok kapcsolatát elemzik. Először a reformkortól kb. az első világháborúig terjedő időszakban mutatom be a paraszti közösségek és a történelmi társastáncok érintkezését. Majd az első világháború utáni idők következnek, a hagyományos, de már a történelmi társastáncok hatását magába olvasztó paraszti táncok és a legújabb, polgári társastáncok kapcsolatát bemutatva. Ebben a fejezetben részletesebben lesz szó a paraszti táncalkalmak változásáról, hiszen a polgári hatások keretében nem csak a polgári társastáncok, hanem azok formai kerete, a bál is megjelenik a paraszti közösségben.

1.1. A társadalmi keret

Az 1880-as, '90-es évek fordulópontot jelentenek a parasztságot érintő társadalmi átalakulások történetében, amikor is sokoldalú akkulturációs hatások érik e társadalmi réteget. Szeretném hangsúlyozni ezen hatás elhúzódó folyamat-jellegét. Külső eredetű kultúraváltozásokkal a korábbi századokban is találkozunk, de sohasem olyan átfogó mértékben, hogy azok végeredménye a teljes műveltség átalakulása lenne. Kósa László szerint éppen emiatt helyénvaló a korszak változásait illetően az akkulturáció kifejezést használni.20 Ebben a tanulmányban nem feladat ezeknek a hatásoknak a részletes bemutatása. Mindössze egyetlen szeletével szeretnék foglalkozni, ez pedig a paraszti táncélet külső hatásra bekövetkező változása, amely természetesen szoros összefüggésben áll az akkulturáció egyéb szegmenseivel és folyamataival is.

Tanulmányomban rámutatok arra, hogy a paraszti táncéletben történő változások már a paraszti polgárosulást megelőző évtizedekben kezdetüket veszik. Ezek a még nagyon finom módosulások főként a lengyel eredetű történelmi társastáncok hatására mennek végbe, mégis jó alapul szolgálnak a XIX. század utolsó évtizedében meginduló erőteljes társadalmi áramlatoknak, amelyek megismertetik a paraszti közösségeket a történelmi és nemzeti társastáncokkal. A paraszti közösség ekkor még képes saját tánckultúrájába beilleszteni ezeket, folklorizálja, sok esetben néptánca részévé teszi őket. Viszont mint ahogy azt Kósa László megfogalmazta, „a polgárosodás,. mint társadalomtörténeti jelenség, ellentettje a tradicionalitásnak, annak elerőtlenítésével érvényesül”.21 Ez az elerőtlenedési folyamat pedig majd a XX. század első évtizedeiben egyes közösségekben a „tetőpontjára” ér, hogy a fentebb említett áramlatok még erőteljesebb hatással hozzák meg a faluba a polgári társastáncokat, amelyeket a közösség már nem tud (és mint látni fogjuk, nem is akar) olyan mértékben folklorizálni, mint korábban.

Az a társadalmi-kulturális folyamat, amelynek részeként a társastáncok megjelentek a falu életében igen bonyolult jelenség és sok irányból megközelíthető. Ennek több oka van. Egyrészt az, hogy a társastáncok is hosszú fejlődési folyamaton mentek keresztül, ami napjainkig tart és mint azt a következőkben megkísérlem bemutatni, számos más műfajjal kerültek kapcsolatba. Az egyes műfajok fejlődését épp ezért nem egymás mellett haladó párhuzamos vonalakként kell elképzelnünk, hanem egymást keresztező, érintő, olykor hosszabb-rövidebb ideig fedő vonalak hálózataként. Többszöri egymásra hatásról beszélhetünk tehát, ami oda-vissza zajlik, az egyes táncok esetében időben elhúzódva akár többször is. Ez az összefonódás, hálórendszer a jelen tanulmány egyik kiindulópontja. Tulajdonképpen már maga ez a tény is fölveti a definiálási problémákat. Nevezetesen, hogy mit tekintünk társastáncnak, meddig társastánc a társastánc és mikortól társastánc a néptánc.

A másik ok, hogy a társastáncok megjelenését előidéző „lokális társadalmi környezet”-en túlmenően a társastáncok adott közösségben betöltött szerepe, életképessége is vizsgálandó, mintegy a társastáncokat megjelentető társadalmi-kulturális átalakulási folyamat működésének, betetőzésének részeként.

Mindezekkel párhuzamosan igaz, hogy a tánc az adott társadalom, közösség kulturális terméke és egyben az adott társadalom, közösség függvénye is. Vagyis a táncot, mint társadalmi tevékenységet, szokáscselekményt befolyásolja a történelmi helyzet, a társadalmi viszonyok, aktuális divatok, sőt politikai tendenciák is, mint azt a későbbiekben látni fogjuk. Arról sem szabad azonban megfeledkezni, hogy bár a társastánc megjelenését fentebb említett és az alábbiakban részletesen kifejtendő változások eredményezik, maga a társastánc is visszahathat a közösségre, hiszen az addig megszokottól eltérő viselkedéskultúrát, etikettet is képes közvetíteni a közösség irányába.

Nagyon nehéz megtalálni azt a kiindulópontot, amelyiktől kezdve arról beszélhetünk, hogy a társastánc ott van a paraszti közösségben, és hatással van rá A problémát részben a már említett definiálási problémák jelentik). Az a korszak, amelyet elsősorban vizsgálni szeretnék, a XX. század első fele. Részben mert ez a mai értelemben vett társastáncok elterjedésének legfontosabb időszaka, részben pedig mert ez az az időszak, amelyből még gyűjtött anyagot tud a kutató bizonyítékként hozni. Viszont a téma hiányos kutatottsága miatt szükséges bemutatni a társastánc és a paraszti kultúra érintkezésének történeti folyamatát, hangsúlyozva a folyamat jelleget, bizonyítva, hogy nem egyszeri alkalomról volt szó a paraszti kultúra történetében. Dolgozatom így viszonylag hosszú időintervallumot ölel föl, vizsgálódásomat a reformkorban kezdem és a XX. század '30-as, '40-es éveivel zárom.

1.2. A tánctörténeti keret (XIX. század utolsó harmada - XX. század első évtizedei)22

Az európai tánckultúrát a XIX. század második felében a stílusok, műfajok, formák sokfélesége, és minden korábbinál erőteljesebb átalakulása jellemezte. Ezt elősegítette, felgyorsította az Európán kívüli népek etnikus táncaival való egyre gyakoribb találkozás. Elsősorban az amerikai tánckultúra hatása volt meghatározó az európai táncvilág megújulásában. A változások hatását talán leginkább az „ellazulás” a könnyedebb stílus megjelenésével lehetne jellemezni. A kialakuló új formájú táncok igen sok forrásból táplálkoztak. Felföldi László is felhívja arra a figyelmet, hogy az újonnan megjelenő táncok többnyire képzetlen koreográfusai a klasszikus balettől a történelmi társastáncokon és néptáncokon át az akrobatikáig és a keleti eredetű etnikus táncokig mindenből merítettek.23

A XIX. század második felében Európa különböző régióiban igen eltérő képet tapasztalhatunk a hagyományosnak nevezhető, népi táncokat (a paraszti táncnyelv értelemben) illetően. Nyugat-Európában, ahol a hagyományos helyi közösségek ekkorra már nagyrészt felbomlottak, a tradicionálisnak nevezett közösségi táncok régebbi rétegei24 nagyrészt háttérbe szorultak a XVIII. század során széles körben elterjedt kadrillok, kontratáncok,25 valamint a XIX. században létrejött nemzeti társastáncok mögött. A rituális gyökerű férfitáncok26 a polgárosodó városi közösségekben szertartásos, az ünnepélyességet kifejező kötött táncformákká (kötött térformációs táncok) alakultak és a századfordulón megindult néptánckutatás és a hagyományápoló, újjáélesztő mozgalmak már ebben a formában találták őket.27 A táncélet alakulása Nyugat-Európában egyre nagyobb mértékben függött a hivatásos és félhivatásos táncmesterek tevékenységétől, ez megváltoztatta a hagyományozódás addigi módjait, ami a hagyományos tánckultúra nagyfokú egységesedéséhez vezetett.28 Ezzel szemben Közép-és Kelet-Európában a helyi közösségek mobilitása és egymás közötti érintkezése még ritkább és korlátozottabb volt és a táncok elsajátítása valamint átörökítése az utódokra a folklór hagyományozódása szerint történt, így a tánckultúra kisebb földrajzi régiónként és etnikai csoportonként igen sokfélének bizonyult. A tánckészlet alapját a főként egyénileg, rögtönözve előadott régies „ugrós” táncok, valamint a reneszánsz korból eredeztethető szerelmi páros táncok alkották. A kadrillok, kontratáncok és a polgári társastáncok ekkor még csak a mezővárosi parasztság körében jelentek meg az egyre nagyobb számú táncmester és a városi polgárság, a nemesség és a parasztság „mozgékonyabb” rétegeinek közvetítése révén.29

Magyarországon a kiegyezés utáni társasági életben, a báltermekben újra megjelent a csárdás, ünnepélyes nyitótánc és a hangulat tetőfokán szenvedélyes mulatótánc formájában, „azonban fokozatosan üres bús-magyarkodássá vált, s amolyan nemzeti ötperc lett a bálok táncrendjében”30 a valcer, a polka31 és a lengyelke mellett. A korabeli táncmesteri könyvek (főként Mangold Gusztáv és Róka Pál munkái)32 német és francia táncmesteri gyakorlatra épültek, és a magyar táncok „taníthatatlanságát” hirdették. E mögött az a XIX. század végén kialakult vélemény húzódott, mely szerint a magyar táncnak nincsenek szabályai és csak a táncosok kedve szabja meg a táncok felépítését. E szemlélet tarthatatlanságára Réthei Prikkel Marián hívta fel a figyelmet.33 A magyar nemzeti társastánc és a korabeli nemzeti gyökerű társastáncok versenytársaként még a XIX. század végén megjelentek Magyarországon „az amerikai négerek táncaiból kialakult új divattáncok, ami az új nemzetközi folklorizmus hatásaként is értékelhető”.34 Az 1910-es években nálunk is fellángol a tangó-láz35 , majd a onestep és a twostep36 hódít (mint azt a későbbiek során bemutatom, nem csak a városokban).

Magyarországon a XIX. században a hagyományos tánckultúra a folklór többi ágához hasonlóan átalakulóban volt. A XIX. században lezajlott nagy népmozgások, a városok felé való törekvés, a summásság, cselédkedés, az új lakosok telepítése egyrészt a tánckultúra bizonyos szintű egységesedéséhez, másrészt a táncos közösségek fölbomlásához, újjáalakulásához vezettek.„A városi kultúrával való találkozás sok helyen a tánckultúra kivirágzását, máshol a hagyományos színek elhalványodását okozta”. Azonban a magyar és a nemzetiségi paraszti tánchagyomány a legtöbb helyen még mindig elég erős volt ahhoz, hogy a városi tánckultúra és más társadalmi rétegek felöl jövő hatásokat (identitásának megőrzése mellett) magába olvassza és a korábbi hagyományokat megváltoztatva, de meg is őrizve, továbbvigye.37 Ez az időszak az új táncstílus széles körű elterjedésének kora a parasztság körében. Részben a nemzeti társastánc-divat hatására főleg a magyar nyelvterület középső és nyugati felén a csárdás és a verbunk válik a tánckészlet uralkodó táncává. Az új stílusú magyar néptánccal38 kapcsolatban idézem Pesovár Ernőt: „A táncos ízlés változását tükröző új néptáncstílus kialakulása nem elszigetelt jelenség, hanem szerves része egy általánosabb érvényű európai folyamatnak. Ennek az új áramlatnak közös vonása, hogy a korábbi hagyományból szervesen bontakoztak ki a kor igényeinek megfelelő korszerű formák, meghatározva a néptánc további alakulását, a néptáncból sarjadó nemzeti táncok és társastáncok jellemző vonásait. E sokrétű, gyökereiben szerteágazó, népi-nemzeti táncstílusok európai példáiként a keringőt, a mazurkát és a polkát idézhetjük (mindhárom tánc történelmi társastáncként szerepel majd - betoldás tőlem). Mindegyikben megragadhatók ugyanis az előzményei a korábbi hagyományban, s jól szemléltetik a népi-nemzeti táncok kialakulását, valamint azt, hogy mint divatos társastáncok szélesebb körben is elterjedtek.”39

A mezővárosi parasztpolgárság, főleg a módosabb gazdarétegek az 1870-es évektől kezdve már a „tour-táncok”40 divatját is követték, de nem adták föl a „paraszti identitásukat kifejező” hagyományos táncokat sem.41 Hangsúlyozom tehát, hogy a paraszti táncéletben egyfajta keveredés zajlik, néptánc és társastánc egyidejűleg, egymás mellett van jelen (a kettő aránya a táncéletben ritkán kiegyensúlyozott), már ahol a társastánc megjelenik.

A társastáncok terén a XX. században folytatódott a különféle divattáncok viharos gyorsaságú váltakozása. A valcer42 visszaszorulása utat engedett az amerikai eredetű társastáncoknak, például a foxtrott,43 shimmy,44 szamba,45 rumba,46 rock and roll. Felföldi László megemlíti a kifejezetten hagyományos paraszti táncok elsajátítására alakult városi táncklubokat, ahol e táncok egyfajta szórakozató funkciójú társastáncként (sic!) jelennek meg.47 A fejezetet azzal a megállapítással zárom le, hogy általános „jelenség a hagyományos tánc- és zenei készlet eltűnése és a polgári társastáncokkal, újabb divattáncokkal való fölcserélése”.48

2. Társastáncok a paraszti közösségekben

Mielőtt konkrétan rátérnék a fejezet tárgyára, néhány megállapítást kell előrebocsátanom. Nevezetesen terminológiai problémákról van szó, amit a tanulmány logikájának töretlensége miatt itt tisztáznom kell.

Véleményem szerint a „történelmi társastáncok” fogalom meghatározása pontatlanul49 szerepel a Magyar Néprajzi Lexikonban. A tudománytár minden XIX. század előtti társastáncot, amellyel kapcsolatba kerültek a magyar paraszti közösségek, történelmi társastáncnak nevez. A probléma a XIX. század táncainál merül föl. Azoknál a táncoknál, amelyek a tánctörténeti fejlődésben a korábbi táncok egyenes következményei, vagyis semmi nem indokolja, hogy ezen táncok már „polgári társastáncok” név alatt szerepeljenek. Épp ezért, tanulmányomban a Néprajzi Lexikon fogalom-meghatározásától elszakadva, történelmi társastáncként fogom aposztrofálni a XIX. század társastáncait is, köztük a némiképp külön csoportot alkotó nemzeti társastáncokat is.50 A polgári jelző már egy teljesen új tánctörténeti fejlődési folyamatként megjelenő táncokra használható (felbomlik a kötött térformáció), amelyeknek megjelenése egyértelműen a XX. század első évtizedeihez köthetők. Kivételt képez a bécsi keringő, amely a talán leghosszabb történeti fejlődést bejáró társastánc. Tehát összegezve és a tanulmány lényegre törő logikai vezetése végett leegyszerűsítve: A XIX. század utolsó pár évtizedéig történelmi társastáncokról beszélünk, a XX. század második évtizedeitől pedig polgári társastáncokról51 . Mindezeknek megfelelően a paraszti közösségekben megjelenő társastáncok két típusát - figyelembe véve a közöttük lévő lényegi eltéréseket, két alfejezetben tárgyalom.

2.1. A paraszti közösség és a történelmi társastáncok

A társastáncok „kollektív vagy individuális formái” fontos szerepet játszottak a magyar parasztság táncéletében. Sok esetben ezek a táncok folklorizálódtak, vagyis bizonyos fokig hasonultak a magyar néptánchoz, szerves részeivé váltak tánckultúránknak, „de stílusjegyeik alapján elhatárolhatók a magyar néptánc és nemzeti tánc történetének és alakulásának fő vonulatától.”52

„A történelmi társastáncok egymást követő áramlatai a magyar táncéletben is nyomon követhetők és különböző divatos táncok magyarországi elterjedése szerves része volt az általános európai folyamatnak”.53

A fenti mondat Pesovár Ernő néptánckutatótól származik. A szerző két lengyel táncot hoz példaként, amelyek mind Nyugat-Európában, mind pedig nálunk rendkívüli népszerűségnek örvendtek a reformkortól kezdve. A polonaise-ről és a mazurkáról van szó. Minden bizonnyal ez az a legkorábbi időpont, amikor a társastáncok és néptáncok érintkezéséről dokumentáció áll rendelkezésünkre. „A paraszti táncéletben csak jóval később, jelentős fáziseltolódással jelentek meg a történelmi társastáncok, hatásuk azonban kimutatható. Szemléltetően illusztrálja tánckultúránk ilyen jellegű gazdagodását néhány, elsősorban szokásalkalomhoz fűződő szertartásos táncunk: a lakodalmi gyertyástánc, a párnatánc. De hogy a lengyel példánál maradjunk az ugyancsak lakodalmi »osztótánc« is a társastánc-kultúra hatását tükrözi és valószínű a lengyel táncokkal került nemesi közvetítéssel parasztságunk táncgyakorlatába”.54 Ezek alapján szeretném kiemelni, hogy a polgári-nemesi réteg társastáncai nem a XX. század első évtizedeiben, a nagy „kivetkőzés” időszakában jelennek meg először a paraszti közösségekben, hanem már korábban, a XIX. század második felében is. És mint arra Pesovár Ernő is rámutat tanulmányában, a társastáncok nem csak hogy megjelentek a paraszti közösségekben, hanem hatással is voltak tánckultúrájukra, beépültek egyes néptáncokba, lényegében folklorizálódtak. Ehhez kapcsolódóan hozzátenném, hogy a társastáncok ezen hatása nem csak a táncéletben figyelhető meg, hanem Sonkoly István kutatási bebizonyították, hogy például a mazurka ritmusa, (lényegében maga a tánclépése) erőteljes hatást gyakorolt a népdalokra és a tánczenére: „Népi tánczenénk és dalaink nagy csoportja követi a mazurka lépését”.55 A mazurka mellett egy hasonlóan nagy népszerűségnek örvendő táncot, a krakowiakot is meg kell említenem, ami - mint neve is mutatja - szintén lengyel eredetű. A XIX. század első felében mindkét tánc jelentős szerepet töltött be a magyar kulturális életben, mint azt a mazurka esetében fentebb már vázoltam is. Pesovár Ernő megállapítása szerint a krakowiak jegyeit elsősorban a (nép)tánczenében, a mazurka sajátos hatását pedig a fentebb említett népdalok mellett a nemzeti társastánccá lett műtáncban (a csárdásról van szó, de ezt az elnevezést itt még szándékosan nem használom) tudjuk megfigyelni.56 A krakowiak ritmusa a mazurkához hasonlóan a népdalokra és népballadákra is hatást gyakorol.

A magyar parasztság körében igen népszerűvé váló lengyel társastáncok hatása egy kissé problematikus kérdést is fölvet. Ugyanis a krakowiak ritmus a népi tánczenében is feltűnik, az erre járt tánc pedig mintegy „gyorscsárdásként funkcionált”.57 Majd pedig kicsivel később a krakowiak ritmusú dallamokat fogják a gyorscsárdáshoz játszani. A paraszti tánckultúrában a krakowiak szorosan összekapcsolódhatott a polonaise nevű szintén lengyel történelmi társastánccal. A lengyel táncok gyakorlatában (és általában így jelenik meg az európai báli életben is) a viszonylag gyors tempójú krakowiakot az ünnepélyes, lassú polonaise után, annak ellentéteként táncolták. És fentebb már említettem, hogy a krakowiak zenéjének van köze a friss csárdáshoz, a polonaise-nek pedig ennek megfelelően a lassú csárdáshoz. A fentiek máris mutatják a társastáncok jelentőségét a paraszti tánckultúrában, illetve lényegében az énekes-zenés folklór műfajokban is, hiszen mint láttuk, nem csak a tánc, hanem zenéje is hatással bírt a falusi közösségekben.

A XIX. század első felét vizsgálva szükségesnek tartom a társadalmi hatások rövid bemutatását, hiszen ez a probléma, illetve jelenség XX. században is megfigyelhető.

A reformkor politikai törekvéseinek egyik fontos kultúrtörténeti vonatkozása volt a nemzeti tánc jogaiért való küzdelem. Ehhez kapcsolódva bontakozott ki az idegen táncokat háttérbe szorító törekvés is. Ez nem jelentette az összes idegen tánc elleni fellépést, különösen nem a reformkorban. Az egyre feszültebbé váló politikai légkörben ez elsősorban a „német táncokra” vonatkozott, ahogy erről a Pesti Divatlap egyik tudósítása is beszámol. A cikk örömmel állapítja meg, hogy a keringő nem szerepelt a pesti orvostanhallgatók bálján, ahol csárdást és lengyelt lejtettek.58 A reformkorban valóban nagy kedvel táncolták a francia és lengyel táncokat a magasabb társadalmi életben és ezen táncok bizonyos mértékig ideált is jelentettek a magyar táncéletet irányító táncmesterek számára.59 Reformkori táncmestereink „a magyar néptánc matériájából, mozgásfiguráiból új magyar színpadi, vagy szalontáncokat szerkesztettek össze.”60 Jó példa erre a Szöllősy-féle körtánc.61

Nem csak a pesti és pozsonyi bálok voltak a politikai állásfoglalás színterei, hanem a falusi táncmulatságok is, amelyről számos korhű dokumentum tanúskodik A műtánc terjedésében jelentős szerepet játszott a táncmesterek (sok esetben paraszti táncmesterek) lelkes táncterjesztő tevékenysége, ami a városok mellett fokozatosan kiterjedt a falvakra is. „A lengyel eredetű történelmi társastáncok vázolt hatása egyúttal utal arra, hogy milyen összetett folyamat eredményeként alakult ki a magyar néptánc újstílusú rétege a verbunk és a csárdás és arra, hogy milyen jelentős szerepe volt XIX. századi fejlődésében a reformkor nemzeti törekvéseinek”.62

2.2. Társastáncok a paraszti közösségekben a XX. században

Az előző fejezetekben történeti áttekintést adtam a történelmi társastáncok és a paraszti kultúra kapcsolatáról. Így próbáltam világossá tenni azt az utat, amelyen eljutunk a XX. századba. Mivel a társastáncok tartósan hatással voltak a paraszti közösségek kultúrájára, a XX. század első pár évtizedében a falvak táncéletében bekövetkező változás korántsem új jelenség, ugyanakkor alapvetően más hatású. Ennek oka pedig, hogy a parasztság ebben az időszakban a tényleges értelemben vett polgárosodás63 útjára lépett, ami kihatott többek között kultúrájára, és mi sem természetesebb, mint hogy a tánc is igyekezett a polgári mintákat követni. A fentebb említett más hatás oka talán abban keresendő, hogy a paraszti polgárosulás felerősítette a polgári tánckultúra terjedésének hatásfokát, egyúttal az ellenállást gyengítette. Bár majd látni fogjuk, hogy az 1930-as évektől heves támadások érik ezeket az új táncokat, többen nemzetellenesnek, magyartalannak minősítik őket, többek között neves néprajzkutatók is, mint például Györffy István. Ennek okai hasonlók, mint a reformkorban és a későbbiekben még lesz szó róluk.

Visszatérve a társastáncok paraszti táncéletre gyakorolt „más hatására” és annak okaira, az újonnan megjelenő táncoknak már „nem maradt idejük” beépülni, pontosabban fogalmazva hozzáalakulni a néptáncokhoz. Fentebb láthattuk, hogy a történelmi társastáncok egy része a faluban folklorizált változatban kelt új életre, az idők során mintegy néptánc lett belőlük. Csakhogy az 1920-as években megjelenő táncoknak erre nem maradt idejük, illetve talán nem is volt rá igény, hiszen maga a közösség is felbomlóban volt, erőteljesen polgárosult.64

A korábbi fejezetekben már sokszor használtam a „történelmi társastáncok” kifejezést, ebben a fejezetben pedig a „történelmi” jelzőt elhagyva beszélünk társastáncokról. Ez némi magyarázatra szorulhat. Mint láttuk, a történelmi társastáncok a XVIII. századtól már jelen vannak az európai tánckultúrában. Ezek a táncok önálló és hosszú természetes fejlődés eredményeként alakultnak ki és nem egy esetben eredetileg néptáncok voltak, ebből jött létre báli változatuk. Azok az új társastáncok, amelyekről itt szó lesz, részben nem európai eredetűek. Pontosabban európaiak hozzák létre, de nem Európában fejlődnek. Ilyen például a tangó, a foxtrott és a slowfox,65 valamint a boston.66 A bécsi keringő némiképp kivételt képez, hiszen nemcsak hogy európai, de még népi eredetű is. Szeretném megjegyezni, hogy míg a történelmi társastáncok java része nemesi-arisztokratikus jellegű, addig a XX. század társastáncai egyértelműen modern polgári táncok.

Végezetül még egy dolgot kell megemlítenem a fogalmi kérdések kapcsán. A néprajzi szakirodalomban is előfordul a divattánc kifejezés. Ez az elnevezés talán a legbizonytalanabb fogalmi kategória, lévén hogy itt is társastáncokról van szó. Általában az adott korszakban legfelkapottabb táncok kerülnek ebbe a kategóriába, mintegy kiemelve őket a többi társastánc közül.

Viszonylag kevés adatunk van arról, hogy hogyan terjedtek a társastáncok a XIX. században, elképzeléseink persze valószínűleg reális alapokon nyugszanak. A XX. század első évtizedeiből azonban már jóval konkrétabb ismeretekkel rendelkezünk. A terjesztők közé tartoztak a hivatásos táncmesterek és a falusi értelmiség. „A katonaságot megjárt legények, a városból, cselédségből, iskolából hazakerült lányok műveltségüket fitogtatandó főleg városi táncot kértek a zenészektől.”67 Továbbá nem feledkezhetünk meg a német telepesekről, akik nyilván már a korábbi századokban is szorosabb kapcsolatba kerültek az akkori idő társastáncaival és vizsgált korszakunkban is szívesebben fogadták a polgári hatásokat (Nem csak a valcer említhető itt, hanem például az Erdélyben gyakori hétlépés nevű tánc is, amely elnevezés a német Siebenschritt-ből származik.)68 Megemlíthetők még - igen izgalmas példa és kutatási téma is - az Amerikából hazatért kivándoroltak, akik elterjesztették a Székelyföldön a gólya nevű táncot.69

A polgári társastáncok különösen az első világháború után kezdtek terjedni a falvakban. Említettem már, hogy a polgári társastáncok némiképp eltérnek a történelmi társastáncoktól, a paraszti közösségekben azonban a társastáncok két műfaja között valószínűleg nem volt éles határ. Nem véletlen, hiszen a történelmi társastáncok beépültek a paraszti táncéletbe (például a polkafélék),70 úgymond folklorizálódtak, és - talán nem túlzás - konzerválódtak. Vagyis amikor a történelmi társastáncok polgári és főnemesi körökben már divatjamúlttá váltak és kiszorították őket az új (polgári) társastáncok, a paraszti közösségekben még virágoztak és a későbbiekben is együtt éltek az új társastáncokkal. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a hagyományos táncrend a XX. század első évtizedeiben már megszűnőben volt.

Vizsgált korszakunkban, mint ahogy arra már a fejezet elején is utaltam, a társadalom növekvő mértékű mobilitása a társadalmi csoportok egymással való kulturális érintkezését eredményezte. Mindez hozzájárult a modern társastáncok gyors elterjedéséhez, azonban még két nagyon jelentős, egymással lényegében összefüggő tényezőről kell szólnom. A városokban egyre szélesebb társadalmi réteg (értem ezalatt a kispolgárságot, munkásságot) számára vált elérhetővé a tánciskola. Ezek a tánciskolák pedig hamarosan a falvakban is megjelentek. Nem feltétlenül állandó intézményként, mint inkább időszakosan és meghatározott időre meghirdetett tanfolyam keretében, amelyeket egy-egy táncmester szervezett.

2.2.1. A táncmesterek

Nincs mód arra, hogy a táncmesteri tevékenység történeti fejlődésével hosszasan foglalkozzunk - ezt egyébként már megtette egyik első kiváló tánckutatónk, Réthei Prikkel Marián71 - e tanulmány keretében, néhány fontos jellemzőről azonban szót kell ejteni. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egyfajta polgári foglalkozásról van szó, amely az elit táncokhoz köthető. Ez azonban nem így van. A táncmesteri tevékenységre utaló történeti adatokból egyértelműen kitűnik, hogy a táncmester eredetileg egyfajta előtáncosi, illetve táncszervezői szerepkört töltött be, ezen szerepet pedig azért vihette, mert a legjobb táncosok közé tartozott az adott közösségben. Az előtáncos funkciója pedig jelen volt a paraszti közösségekben is, gondoljunk csak a Magyar Néprajzban is említett kunszentmiklósi verbunk káplárjára.72 A táncmesteri tevékenységnek ez az előtáncosi értelmezése a paraszti közösségben lényegében napjainkig élt. Ugyanakkor kialakult egy másik értelmezése is, talán összefüggésben a társastáncok egyre szélesebb társadalmi rétegekben való elterjedésével. A táncmester tánctanítóként való értelmezése a XX. század elején tűnik föl a paraszti közösségekben és mára ez az értelmezés vált dominánssá a közgondolkodásban is. Természetesen magasabb társadalmi körökben a tánctanítót már a XVIII. században is nevezték táncmesternek. A magyar táncmesterek kezdetben Pozsonyban és Pest-Budán fáradoztak a magyar nemzeti társastánc megalkotásán. Majd a XIX. század második felében a polgárvárosokban és a mezővárosokban is föltűnnek, hamarosan pedig ott találjuk őket a falvakban is. Az ország nagyobb részén az 1900-as évek elején, vagy még általánosabban az első világháború után, a húszas években tűntek fel tánctanítók.

A falusi táncmesterek egyik legkorábbi működési területe Északkelet-Magyarország volt. Itt az idősebb emberek emlékezete szerint már a XIX. század vége felé sok helyen volt tánciskola. Móricz Zsigmond, kéziratban maradt népköltési gyűjteményének előszavában, élő táncoknak nevezi a szatmári parasztság körében a kor divatos táncait, az ún. „tur” (tour) táncokat: „A bilétás bálnak van rendező bizottsága, nyomtatott meghívója, rendezői jelvénye és este 9 óra felé gyűlnek a táncra, mint az urak(.). Csárdás járja, bár a tour tánc se ismeretlen, s a csűr felgirlandozva, zöldágazva bálterem lesz valójában, mikor körbe-körbe kalamajkózva polkát, mazurt, valcert járnak, amit tánctanítóktól tanultak ám.”73

E rövid részletből is egyértelműen kitűnik, hogy nem csak a polgári társastáncok megjelenésével kell számolnunk, hanem a polgári báli szokások térhódításával is. Ezzel később még foglalkozom.

1891-ben alakult meg és lényegében a második világháborúig működött a Magyarországi Tánctanítók Egyesülete. Ettől kezdve hivatalosan csak okleveles táncmesterek működhettek. Eredeti foglalkozásukra nézve többnyire iparosok. A táncmesterséget is iparszerűen űzték, annak tekintette a hivatalos szemlélet is. A Nyugat-Európában létrejött táncmestercéhek tagjai másfajta ipart is kitanultak a XVI. és XVII. században. Hétköznap ezt a mesterséget folytatták, csak vasárnap rendeztek bálokat. Egyébként táncmestercéhről Magyarországon is van tudomásunk, a XIX. század elején működött ilyen például Debrecenben74 .

Nagyon fontos tehát, hogy a táncmesterek oklevelet szereztek, akik pedig ilyennel nem rendelkeztek, kontárnak minősültek. A kontárok olykor egy-egy táncmester felügyelete alatt dolgoztak, a tánciskolát ugyanis maga a mester vagy valamelyik segédje is megszervezhette. Vagyis a faluban az okleveles táncmester de a kontár is taníthatott. Ezek a tánciskolák lényegében pár hetes (általában 6-8 hét) tanfolyamot jelentettek, amelynek végén ún. vizsgabált rendeztek, ahol a meghívott közönség előtt bemutatták a megtanult táncokat, és városi szokás szerint táncversenyt, sőt bálkirályné-választást is tarthattak ekkor.

Fontos kiemelni, hogy a táncmesterek mindig az aktuális divatnak megfelelő társastáncokat (tulajdonképpen. így divattáncokat) tanították. A század elején, mint már fentebb többször említettem, még inkább a történelminek nevezett társastáncokról van szó. Például: francia négyes, körmagyar, polkaváltozatok (gyorspolka, kraic-/kreutzpolka), mazurka, polonaise, valcer (bécsi keringő), pas de quatre, pas de patineurs. Utóbbi kettőt torzított szóalakban használta a nép: padugáter, patipatinő. A polgári társastáncokat az első világháború után kezdik el tanítani a táncmesterek. Ezek közül legnépszerűbb a charleston,75 rumba, onestep, tangó (standard tangó) és a foxtrott volt. A magyar társastáncok közül a palotást, a magyar kettőst, a magyar szólót és csárdást (mint nemzeti társastáncot) tanítottak. Dánielisz Endre Bihardiószegen (Bihar m.) végzett gyűjtéséből kiderül, hogy a századfordulón „még többnyire csárdást húztak, majd egyre nagyobb teret hódított a hopsz, a mazurka, a valcer, a krájsz-polka; ezeket a húszas-harmincas években a tangó, a keringő és a slow-fox váltotta fel.”76 Jelen esetben látható, hogy a történelmi társastáncok és a polgári társastáncok megjelenése között ezen falu esetében alig több mint 20 év telik el.

2.2.2. A társastánc elsajátításának lehetőségei, illetve társadalmi-kulturális vonzatai

Fölmerül a kérdés, hogy milyen hatással voltak a társastáncok a paraszti közösség kulturális életére. Többször említettem már és ismét csak hangsúlyozni tudom, hogy a társastáncok megjelenése nem új esemény a közösség életében. Hatása viszont más. Részben azért, mert egy sokkal átfogóbb, intenzívebb, mindenre kiterjedő kulturális átalakulás, a paraszti polgárosulás kereteiben illeszkedve jelentkezik. Részben pedig - és előbbivel szoros összefüggésben - mert a polgári társastáncok nem csak magában a tánclépésekben jelentenek mást, hanem például az öltözködésben is. A táncokkal együtt a parasztság átvette a polgári etikett néhány szabályát is. Így például az intéssel vagy a névvel történő megszólítással történő táncba hívás helyett meghonosodott a meghajlással való táncba kérés szokása. Mindezek megjelenése egyértelműen a tánciskolának, illetve a táncmesterek tanító tevékenységének köszönhető: „A tánciskola megjelenése nem csak új táncokkal, de új táncillemmel is gazdagította(a bálok lefolyását).”77 Mindemellett is a tánciskolák egyik leglényegesebb újítása az volt, hogy „a tánctanulásnak egy korábban nem ismert, a hagyományozódás természetes módjaitól idegen módszerét, a direkt tanítást is meghonosította.”78

A polgári társastáncokat viszonylag kevesen tudták a falusi tánciskolában elsajátítani, hiszen a tanfolyam keretében történő tanulás pénz- és időigényes volt. Így inkább csak az iparosok és módosabb gazdák gyermekei élhettek a lehetőséggel. Természetes viszont, hogy egy idő után a szegényebbek is igyekeztek a lépéseket valamely módon ellesni (már aki erre igényt érzett). Ennek helyszíne pedig elsősorban valamilyen táncos rendezvény volt. A mulatóhelyeken azonban az új táncoknak nem könnyen sikerült meghonosodniuk - a tánciskolák gyors terjedése ellenére sem -, aminek részben nagyon egyszerű oka volt. Mint említettem, a jobb módúak megtanulták az új táncokat, a szegényebbek viszont nem. Így komolyabb összetűzésekre is sor kerülhetett, amikor a módosabb legény rendelt valamilyen új zenét, a szegényebbek pedig nem tudtak rá táncolni. Részben ezért (más okokról később még szólok) a parasztság egy része ellenszenvvel fogadta az új táncokat. Példaként idézem itt Katona Imre Sárközben végzett kutatásainak ide vágó elemét: „A legénység átjárt a szomszédos falvakba is, és a táncrend (!) vagy a lányok miatt sokszor véres verekedés támadt, ilyenkor fokosokkal vagy késekkel hadakoztak, és az egyes legénybandák életre-halálra támogatták egymást. Különösen sokszor volt verekedés a szegényebbek és a gazdagok, (valamint a magyarok és a németek) között”.79

Már fentebb is említettem, hogy adott társastánc nem csak a tánciskolának köszönhetően jelenhetett meg az adott közösségben. A gólyát és a hétlépést hoztam példaként, de a modern polgári társastáncokra is érvényes a megállapítás. Példaképp idézem Ratkó Lujzát: „Geszteréden valószínűleg nem tánciskolai, hanem egyéb közvetítéssel felbukkant még a valsztepp (one step) és az ötvenes években a cving (szving) is. A hatvanas évek végétől Bökönyben más twisteltek is a fiatalok.”80

A Magyar Néprajz vonatkozó kötetében olvashatjuk: „Azok a magyar műtáncok, amelyeket a táncmesterek tanítottak, a vizsgabálokra szerkesztett mutatványok voltak. A résztvevők abban a formában, ahogy tanulták, el is felejtették. Ami megmaradt belőlük, az csak a motívumok egy része. Az ilyen motívumok viszont az egész magyar nyelvterületen gyakoriak a hagyományos csárdásban és férfitáncokban (verbunk).81 Arról van szó tehát, hogy a megtanult polgári társastáncok egyes motívumai hasonulni tudtak a meglévő hagyományos táncokhoz, vagyis a folklorizálódás bizonyos szinten itt is jelen van. Méry Margit Tardoskedden végzett gyűjtése is megerősíti ezt: ”A táncolás stílusában a népi táncok mozgásbeli sajátosságaiból sokat megőriznek. A mai 50-55 évesek egészen különös mozgásmódbeli sajátosságokkal táncolják a városi táncokat.„82 Ami viszont eltérést jelent a történelmi társastáncok folklorizálódásához képest, hogy a XX. század társastáncai teljes egészükben továbbra is jelen vannak a tánckészletben, míg a történelmi társastáncok eredeti formájukban nem.

A társastáncok megjelenése kihatással lehetett a tánctechnikára is. Ratkó Lujza nyírségi gyűjtéséből kiderül, hogy ”a harmincas években a tánciskola hatására divatba jöttek más, a túltáncokra jellemző fogásmódok, így például a keringő- és tangófogás.„83 Ezek a fogásmódok nyilvánvalósan és elsősorban a csárdás esetében jelentkezhettek. A Nyírségben más társastánc motívumok is beépültek a csárdásba (például a nő kar alatti kifordítása)84 és hasonló helyzet más közösségekben is előfordulhatott. Akár még maga a táncolási stílus is átalakulhatott: ”népszerű, gyakran alkalmazott fogásmód lett a keringő- vagy tangófogás, valamint sokan táncolták az akkori idők fiataljai közül a kétlépéses csárdás helyett az aszimmetrikus „tangós” formát is, melyben jobbra egyenes, balra pedig kettes csárdást jártak. Több tánctanár tanított a tánciskolában csárdást is, ami bár az adatok alapján ugyan feltételezhetően jóval egyszerűbb, sematikusabb volt a hagyományos csárdásnál, mégis meghonosíthatott új, korábban nem ismert motívumokat, mint például a nő néhányszori, finom megfordítgatását.”85

2.2.3. Röviden a paraszti táncalkalmakról86

A teljesség igénye nélkül röviden kitérek a paraszti táncalkalmakra. A téma csak annyiban tartozik ide, amennyiben kapcsolatba hozható a társastáncokkal. A társastáncokkal összefüggő legfontosabb táncalkalom a bál. Nézzük meg, hogy mit jelent a bál a paraszti közösségben.

A táncalkalmak típusai kialakulásuk körülményei és szervezettségük alapján különböztethető meg. A táncmulatságoknak két alapvető fajtája különíthető el. Ezek közül a spontán tánckedvet szolgáló, kötetlen forma volt a gyakoribb. A másik, a szervezett bál, a parasztság körében újabb jelenség, amelynek lebonyolítását polgári hatások színezték. A bálok és egyéb táncmulatságok egyaránt kapcsolódhattak az év jeles napjaihoz, de különböző munkaalkalmakhoz is. Természetesen jelen esetben a bál vizsgálatával kell foglalkoznunk.

Nem egyszerű feladat meghatározni, hogy mit tekintünk bálnak. A bál formai keretei ugyanis nagyon sokat változtak az elmúlt 100 évben és nem csak a paraszti közösségekben. Eredetileg rendkívül ünnepélyes, alapvetően tánc céljából rendezett magas társadalmi esemény volt.87 Elvileg hasonló értelemben kellene jelen lennie a faluban is. Mint látjuk azonban, a bál elnevezést a táncalkalmak kötetlenebb, spontán formáinál is használták a paraszti közösségben. Ebben az esetben viszont a rendezvény lazább kereteit, könnyedebb hangulatát jelző fejezte ki, például csutribál. Érdekes kérdés, hogy hogyan zajlott le a bál szó jelentésbeli bővülése egy-egy közösségben. A megrendezett bál a táncalkalmak legkésőbb megjelenő formája, amely a XIX. század második felétől, de főleg a századfordulótól a polgárság közvetítésével került a paraszti közösségbe. Elterjedése vidékenként különböző időpontokra tehető. „Elsősorban a mezővárosokban, nagyobb közösségekben lelhető fel elég korán a táncrendezésnek ez az ünnepélyesebb, feszesebb típusa. De megjelent a falvakban is, ott, ahol már táncmesterek is működtek. Az alföldi parasztvárosokban ez volt az egyetlen nagyobb táncalkalom. A városok tanyáin a kisebb táncos összejövetelek ezzel párhuzamosan éltek tovább. Az első világháború előtt nagy általánosságban ritka volt a kisebb falvakban rendezett bál, ugyanis itt még a parasztság hagyományos életrendjéből adódó táncalkalmak elégítették ki az igényeket”.88 A korai gyűjtött anyagokból kiderül, hogy a paraszti bálok a századfordulón jelentek meg egy-egy ünnephez kapcsolódva, de csak ritkán fordultak elő.89 Elsősorban az iparos rétegek kedvelték meg e szórakozási (persze ismerkedési is) formát, és a parasztság szélesebb rétegei kezdetben nem is jártak bálba. Összefügg ez a fentebb mondottakkal, miszerint a polgári társastáncokat is legelőször a módosabb gazdák, iparosok sajátították el. Látható tehát, hogy a korai bálok, tulajdonképpen zártkörűek voltak, ha csak vagyoni-társadalmi alapon is, hiszen a paraszti közösségnek csak egy bizonyos társadalmi csoportja vett rajtuk részt. Persze azok a bálok váltak igazán népszerűvé, amelyek szélesebb társadalmi kört vonzottak. Így például a tűzoltóbál, amelyen iparos, paraszt és értelmiségi egyaránt részt vehetett. „Az aratóbál és a szüreti bál a hozzá kapcsolódó szokásokkal együtt az 1901-es miniszteri felhívás után vált általánossá. Az első főleg az uradalmak táján terjedt el, míg az utóbbi olyan helyeken is kialakult, ahol szőlőművelés nem volt”.90 A bál formai sajátosságai hatással voltak a hagyományos táncalkalmakra, amelyek - mint fentebb említettem - nem ünnepélyes körülmények között zajlottak. Már a vasárnapi táncokat is egyre inkább zárt helyiségben rendezték meg - ami ugye a bál jellegzetessége volt - nem utolsósorban a belépődíj szedése végett. A helyszín kocsma, pajta és csűr volt. A vasárnap délutáni táncra is kezdték a bál elnevezést használni. Fontos megemlíteni, hogy a paraszti bál két típusa között azért végig maradt különbség. Hiszen a vasárnap délutáni bálnak nevezett tánc, valóban délután, három óra körül kezdődött, míg egy ünnepi bál este hét-nyolc óra körül, hiszen az esti kezdés pont az ünnepélyességet fokozta. A vasárnapi tánc mellett a kisebb alkalmi táncos összejövetelekre is elkezdték alkalmazni a bál kifejezést, például csutribál, citerabál. Ezeken a rendezvényeken ahogy az ünnepélyesség sem, úgy a polgári etikett sem játszott különösebb szerepet. Az viszont, hogy a polgári társastáncok milyen szinten képviseltették magukat ezen alkalmakon, még kutatásra vár. A Magyar Néprajzban a bálok két alapvető típusáról olvashatunk. Az egyik az ún. szabad bál, amelyen belépő fizetése ellenében bárki részt vehetett. A másik a zártkörű bál, amelyről fentebb már tettem említést. Ezen csak meghívóval lehetett megjelenni. A szabad bál kapcsolata a hagyományos táncalkalmakkal közösségenként eltérő lehetett, mert az új hatások nem egyidejűleg jelentkeztek. „A tánc és a bál között az utóbbi években talán Erdélyben volt a legnagyobb különbség, és ezt ott tudatosan számon is tartották”.91 Hosszasan lehetne még beszélni a falusi bálokról, a polgári etikett, divat terjedéséről, ennek a tanulmánynak azonban ez nem célja. A polgári társastáncok megjelenése szoros kölcsönhatásban van a kulturális élet átalakulásával, illeszkedik a folyamatba, olykor kezdeményezi azt, máskor idomul hozzá. Mindazonáltal nyilvánvaló, hogy a társastáncokat kutatva elkerülhetetlenül kapcsolatba kerülünk ezekkel a kérdésekkel is, hiszen egy interjú készítése közben ezek szerves egészként jelenhetnek meg egy-egy adatközlő emlékezetében.92

2.2.4. A társastáncok fogadtatása a lokális társadalmakban

A paraszti közösségekben megjelenő társastáncokkal foglalkozva, egy eddig még nem kutatott kérdéssel kerülünk kapcsolatba, amikor arra keressük a választ, hogy hogyan reagáltak az adott közösség tagjai a megjelenő új táncokra. Nem annyira a történelmi társastáncok az érdekesek itt, mint inkább a polgáriak, vagyis a XX. századiak.93 Jelenleg még csak körvonalakban tudom vázolni a kérdést, hiszen ilyen irányú kutatási eredmények csak közvetett formában állnak rendelkezésünkre.

Föntebb már említettem, hogy a falusi bálok alkalmával az új táncok összetűzésre adtak alkalmat a közösség szegényebb és módosabb elemei között. A különböző táncokműfajokkal kapcsolatos véleményeket a vagyoni-társadalmi pozíció is determinálja. Ugyanakkor a reformkori tánctörténeti helyzetelemzéskor szóltam már a tánchoz való hozzáállás politikai meghatározóiról is. És mi sem természetesebb, hogy ezeket a XX. század első évtizedeiben, különösképpen pedig a két világháború közötti időszakban is figyelembe kell vennünk. A polgári társastáncokkal szemben megnyilvánuló negatív vélemények94 közös eleme, hogy magyartalannak, és valószínűleg ezzel összefüggésben ízléstelennek minősítik. Katona Imre sárközi adatközlőinek egyikétől idéznék: „.Gondoljunk a városiasan öltözött legényekre, amint a népies ruhában levő lányokat átölelve elcsoszogják ezeket a táncnak nevezett, egyéniségüktől oly idegen táncmozdulatokat. Csúnya!95 De hasonlóan látta a helyzetet például néprajzkutatónk, Györffy István is: „Minden falu a várost majmolja és ahelyett, hogy példát mutatva a városnak, hogy kell magyarnak maradni, vakon követi a várost minden nemzetietlen sőt ízléstelen, divatával egyetemben. Azokat a többnyire nem magyar eredetű tánc- és illemtanárokat, akik a divatos és ízléstelen táncokat tanítják, meg kellene magyarosan táncoltatni”.96 A néprajzkutató véleményét persze erősen meghatározta az az eszmei-ideológia légkör, amelyben munkáját végezte és amely kutatásainak szakmai irányultságát megszabta. És valahol itt kell keresnünk azt az eszmei hátteret is - bár nem feltétlenül ugyanebben az ideológiai körben -, amelynek keretében Dánielisz Endre, belényesi tanító a '40-es években fellépett az új táncok ellen. Szintén idézném: „A táncrendet a lassú és a gyors csárdás uralta. A magyarországi menekülésből, katonáskodásból hazatért legények bevezették a körcsárdást, a ritmusos körbeforgást. Azonban nem csupán ezt hozták magukkal, hanem a tangót, foxot is. 1945-1947 között tanítóként - népi elkötelezettségem folytán - ezek beiktatását igyekeztem megakadályozni. Nem így Fenesen. Ott éppen a szalontai kőműves Domján Lajos, mint tánctanár, indított kurzust a »városi műveltséget« terjesztendő ”.97 Mindezek mellett nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az új táncokkal kapcsolatos negatív vélemények egyik oka maga az új dolgokkal szembeni bizalmatlanság is lehetett. Jó példa erre Balázs Lajos egyik csíkszentdomokosi adatközlője, aki ugyan már a 70-es évekből tekint vissza, de a polgári társastáncok báli divatját látja el pozitív jelzővel, szembeállítva azokat a fiatalság legújabb szórakozási alkalmával, a diszkóval.98 És természetesen attól sem tekinthetünk el, sőt tulajdonképpen a változásvizsgálat szempontjából az a lényegi jelentőségű, hogy az a bizonyos korosztály, amelyik éppen a polgári társastáncok jelentkezésekor élte fiatal éveit, többnyire kedvelte és befogadta ezeket a táncokat. „Azoknak a generációknak, akiknek fiatalkora a negyvenes évek második felére, illetve még inkább az ötvenes-hatvanas évekre esett, a tánc már nem csak a csárdást jelentette, mint a korábbi nemzedékeknek, hanem elsősorban a túltáncokat (túrtáncokat). .A harmincas évek második felétől kezdődően a fiatalabbak - az éppen bálba járó - korosztályok akár tánciskolában, akár más módon megtanulták és szívesen táncolták is ezeket.”99

3. Befejezés

A tánctörténetben bekövetkező változás az érintett társadalom változását is feltételezi. A társadalom és táncélete egymástól elválaszthatatlan tényezők, kölcsönösen feltételezik egymást. A paraszti társadalomban megjelenő társastáncok (mind a történelmi, mind pedig a polgári) önmagukban is érdekes kulturális jelenségek, egyúttal a lokális közösségben végbemenő változásokra, illetve azok szintjének időbeli eltéréseire is utalnak. Egy újfajta tánckultúra terjedése kihat a lokális közösség kulturális életének szinte valamennyi szegmensére, a táncalkalmakra, a viselkedési szabályokra, még az öltözködésre is. Az „idegen” megjelenése megbonthatja a lokális kultúra hagyományos egységét, befogadása ütközőpontot jelenthet a helyi közösség különböző társadalmi pozíciót betöltő csoportjai között. A társastáncok kutatása így egyben a lokális közösségekben bekövetkező változások kutatása is, nem pusztán tánctörténeti feltárás, hanem társadalomkutatás is.

Tanulmányomban a paraszti közösségek és a történelmi- valamint a polgári társastáncok kapcsolatának folyamatát mutattam be a XIX. század első felétől indulva a XX. század első évtizedeivel bezárólag. Röviden bemutattam annak a tánctörténeti változási folyamatnak néhány elemét, amelynek keretein belül a társastáncok érintkezésbe léptek a paraszti közösségekkel. Mivel a tánc szoros kapcsolatban áll a társadalommal, ez az összekapcsolódás nem történhetett volna meg, ha a társadalomban nem következnek be azt lehetővé tevő változások. Dolgozatom két központi fejezetében foglalkoztam a társastáncok két nagy csoportjával. Míg a történelmi társastáncok jelentős mértékben folklorizálódnak a lokális közösségekben, addig a polgári társastáncok már egy átformálódó paraszti társadalom táncéletére bírtak hatással. Néhány gondolat erejéig kitértem a táncmesteri tevékenységre. Jeleztem, hogy a társastáncok terjedésével más kulturális változások is összeköthetők, így például a polgári etikett hódítása. Röviden foglalkoztam a bálokkal, mint a társastáncok megjelenésének legfontosabb formai keretével. Tanulmányomat a társastáncok terjedésével kapcsolatos társadalmi reakciók, vélemények meghatározóinak vázolásával zártam.

Tanulmányom előszavában már említettem a jelen dolgozat célját. Egy olyan összegző munka létrehozását, amely kiindulópontként szolgál a további kutatásokhoz. Míg jelen dolgozat általános áttekintést ad, addig a későbbi kutatásokat adott lokális közösségeken belül képzelem el. Elsősorban a polgári társastáncokat vizsgálva számos izgalmas kérdés vár még válaszra. Mikor és mely társastáncok jelentek meg a vizsgált településen? Tudunk-e éles időbeli határt húzni a megjelenő történelmi- és polgári társastáncok között? Hogyan tudjuk megragadni adott település életében a társastáncok terjedésének okait? Milyen más változási folyamatokkal kapcsolhatók össze? Jártak-e a faluban táncmesterek? Kik voltak a terjesztők a falun belül? Működött-e a településen tánciskola és milyen információk szerezhetők erről? Hogyan fogadta a falu lakossága az új táncokat, mely társadalmi csoportok körében terjedtek először? Voltak-e ellenzői? Milyen tényezők okozhatták az esetleges negatív véleményeket az új táncokkal kapcsolatban? Hol táncolták a társastáncokat, milyen gyakran és milyen sorrendben? Hogyan illeszkedtek be ezek a táncok a hagyományos táncok közé, ha egyáltalán beilleszkedtek? Összességében hogyan alakult a falu táncélete a társastáncok hatására? Felfedezhetők-e a polgári társastáncok folklorizálódásának nyomai? Mindezeket tehát fontos kérdéseknek tartom a lokális közösségben megjelenő társastáncok kutatása során.

Irodalom

Balázs Lajos
1994 Az én első tisztességes napom. Bukarest

Banes, Sally
2001 Terpszikhoré tornacsukában. Az amerikai posztmodern tánc. Bp.

Bornemissza Péter
1578 Ördögi kísértetek. Sempte

Dánielisz Endre
1976 Munkavégző táncszokások Bihardiószegen. In Kós Károly (szerk) Népismereti dolgozatok. Bukarest. 147-150.
2000 A Fekete-Körös-völgyi magyarság. Honismeret XXVIII. 6. http://www.vjrktf.hu/carus/honisme/ho000606.htm

Farkas Edit
1985 Történelmi társastánc II. XIX. századi társastáncok. Bp.

Felföldi László
1999a Tánctörténet. In Szentpéteri József (szerk) Magyar Kódex 5. Bp. 256-263.
1999b Tánctörténet. In Szentpéteri József (szerk) Magyar Kódex 6. Bp. 242-250.

Gertrude Krombholz - Astrid Leis-Haase
1997 Társastáncok. Az alapformáktól a versenytáncig. Bp.

Györffy István
1984 A magyar tánc. In Selmeczi Kovács Attila (szerk) Alföldi népélet. Bp. 458-461.

Karsai Zsigmond - Martin György
1989 Lőrincréve táncélete és táncai. Bp.

Katona Imre
1962 Sárköz. Bp.

Kósa László
2003 Parasztosodás - polgárosulás (A parasztság változásai Magyarországon a XIX. században). In Uő. Nemesek, polgárok, parasztok. Bp. 340-360.

Körtvélyes Géza
1999 Művészet, tánc, táncművészet. Bp.

Mangold Gusztáv
1900 Tánckedvelők tankönyve. Bp.

Méry Margit
1982 A tánc egy mátyusföldi közösségben. In Balassa Iván - Ujváry Zoltán (szerk) Néprajzi tanulmányok. Debrecen. 551-558.

Pesovár Ernő
1965 A lengyel táncok hatása a reformkorban. Néprajzi Értesítő XLVII. 159-176.
1982 Történelmi társastánc. Szócikk In Ortutay Gyula (szerk) Magyar Néprajzi Lexikon V. Bp. 340.
2003 Tánchagyományunk történeti rétegei. A magyar néptánc története. Szombathely

Pesovár Ernő - Lányi Ágoston
1995 A magyar nép táncművészete. Néptánciskola. Bp.

Pesovár Ferenc
é.n. A magyar nép táncélete. Tánctanulás, táncalkalmak, táncrendezés. Bp.
1982 Turtáncok. Szócikk In Ortutay Gyula (szerk) Magyar Néprajzi Lexikon V. Bp. 372.
1990 Táncélet és táncos szokások. In Dömötör Tekla (szerk) Magyar Néprajz VI. Bp.195-250.

Prokosch Kurath, Gertrud
1986 Körkép a táncetnológiáról. In Pesovár Ernő (szerk.) Táncetnológia. Bp. 5-48.

Ratkó Lujza
„Nem úgy van most, mint vót régen.” A tánc mint tradíció a nyírségi paraszti kultúrában. Nyíregyháta-Sóstófürdő

Réthei Prikkel Marián
1924 A magyarság táncai. Bp.

Róka Pál
1900 A táncművészet tankönyve. Nagykőrös

Sonkoly István
1963 Mazurka-ritmus a magyar népzenében. EthnographiaLXXIV. 268-272

Vályi Rózsi
1969 A táncművészet története. Bp.


1 Sachs 1958. Idézi Prokosch Kurath 1986. 12.

2 Prokosch Kurath szerint „az etnikai táncok olyan tudományos tanulmányozása, amely e táncokat összes kulturális jelentésükkel, vallásos funkciójukkal, szimbolizmusukkal, és társadalmi szerepükkel együtt vizsgálja.” (Prokosch Kurath 1986. 11.)

3 Vázlatosan lásd: Prokosch Kurath. 1986. 10-13.

4 Tanulmányom egészében használni fogom a „táncnyelvi fajták” kifejezést, amely Körtvélyes Gézától származik. Körtvélyes az emberi mozgást csoportosítva különbözteti meg a „köznapi élet mozgásvilágát”, valamint a „művészi mozgásokat”. Tanulmányom szempontjából utóbbi kategória két alcsoportja fontosabb: „közhasználatú táncok” és az „autonóm táncművészet”. Körtvélyes a közhasználatú táncok közé sorolja a természeti népek táncait, a paraszti táncokat és a társasági táncokat (ezen belül a társastáncokat). Mindhárom alcsoport olyan mozgásvilágot jelent „amelyben folyamat van, s azt egy mozdulatnyelv határozza meg.” Mindhárom említett fajtának meghatározott formanyelve van. Ennek megfelelően az említett három fajta táncot egy-egy táncnyelvként értelmezi. Ebben az értelmezésben használom én is a fogalmat. (Az elméletet részletesen lásd: Körtvélyes 1999. 74-79.)

5 A néptánc fogalmának pontos meghatározása e tanulmány keretében nem lehetséges, hiszen a munkám - bizonyos esetekben - pontosan a merev definíciók relevanciáját fogja megkérdőjelezni. A néptánc fogalmával kapcsolatban mindenképpen szeretnék hivatkozni Thurston meghatározására, amely lehetőséget ad a merev kategóriák kibontására. A néptáncnak négy kategóriáját különbözteti meg: 1. „Folklore táncok”: A legszorosabb értelmezés, amely a vallásos és mágikus táncokat, a munkatáncokat, haditáncokat, stb. foglalja magába. 2. „A nép táncai”: Az 1. pont táncai, valamint a nép mulatozó, szórakozó táncai. 3. „Hagyományos táncok”: A 2. pont táncai kiegészülnek a sajátos ügyességet megkövetelő „sztepp-táncokkal”. 4. A legszélesebb értelmezésben minden „nem professzionális tánc”. (Thurston 1954. Az elméletet bemutatja: Prokosch Kurath 1986. 11. Lásd még Franzisca Boas, Ted Shawn és Amatole Chujoy meghatározásait.)

6 A témában végzett több szempontú vizsgálódásom győzött meg arról, hogy a társastánc fogalmának meghatározása meglehetősen komplikált feladat. Épp ezért a fogalom konceptualizálása jelen tanulmányban csak nagyon leegyszerűsítve történhet meg, ami következésképp eredményez bizonyos szintű tartalmi károsodást. Jelen tanulmányomban tehát társastáncként határozom meg a nemzetközi latin-amerikai (samba, cha-cha-cha, rumba, paso doble, jive) és standard (angolkeringő, tangó, bécsi keringő, slowfox, quickstep) versenytáncokat, a mai divattáncokat (pl. mambo, salsa, tango argentino, disco fox, twist, rock'n'roll), az eddig felsorolt kategóriák táncainak közvetlen tánctörténeti előzményeit képező táncokat (pl. foxtrott, charleston, onestep, ragtime), illetőleg azon történelmi táncokat, amelyek a tánctörténetben a fenti táncokkal kapcsolatba hozhatók (pl. galopp, polka, valse, mazurka). Mindemellett a társastánc fogalmának alternatív definícióját jelentheti - természetesen csak a jelen dolgozat kontextusában -, ha minden, a falu életében bizonyíthatóan polgári - illetőleg idegen - hatásra megjelenő táncot társastáncként határozok meg, függetlenül attól, hogy az adott tánc valóban polgári eredetű-e (a szó társadalmi értelmében). Szintén a társastáncok kategóriájába kell sorolnom az eredetileg társastáncként jelentkező, de időközben (különböző mértékben) folklorizálódott társastáncokat is. Végezetül pedig különbséget kell tenni a történelmi és a polgári társastáncok között, amelyre tanulmányom egy későbbi szakaszában kerül sor.

7 A „néptánc” szó tartalmáról lásd az 5. lábjegyzetet. A „néptánc” fogalmának, pontosabban a szóval jelölt tartalom bizonytalansága miatt szívesebben használom a „paraszti táncnyelv” szókapcsolatot Körtvélyes nyomán - lásd 4. lábjegyzet -, de a szókapcsolat saját konstrukció (Tisztában vagyok vele, hogy a „paraszti” megjelölés is fölveti az értelmezés problematikáját).

8 Joann Wheeler Kealiinohomoku nyomán Banes 2001. 143.

9 Vályi 1969. 11.

10 Körtvélyes 1999. 89.

11 Körtvélyes 1999. 90.

12 „A koreológia úgy értelmezi a tánc kulturális helyzetét, hogy ebbe beleérti az egyének, és mindkét nem kulturális pozícióját, a társadalmi szervezet és a gazdasági működés formáit.” (Prokosch Kurath 1986. 13. Lásd tovább: ugyanitt.)

13 Számos példa áll rendelkezésünkre: mazurka, polka, bécsi keringő stb.

14 Körtvélyes 1999.79. A két táncnyelv esetében már inkább a szórakozás és az érzelmi kifejeződés kerül előtérbe (ellentétben a természeti népek mágikus befolyásoló táncaival). „Nincs közvetlenül kötött jelentésvilága a folklór-táncoknak és a társasági táncoknak sem - a művészi kifejezés és ábrázolás értelmében, de ugyanakkor ezek is spontánul karakterizálnak - olyannyira, hogy jellegzetes képviselői lehetnek népeknek, nemzeteknek.” Természetesen a táncnyelvi fajták korszakot is karakterizálhatnak.

15 Ratkó Lujza a fentiekkel ellentétes véleményt fogalmaz meg. A hagyományozódással kapcsolatban egy olyan közös „szubsztrátum” tradíciójáról beszél, amely azt eredményezi, hogy „hiába térnek el jelentékeny módon formálisan egymástól például egy nyírségi és egy hátsó-indiai falu táncformái, e kettő között sokkal szorosabb lényegi kapcsolat van, mint az általunk vizsgált három falu század eleji és századvégi táncélete között.” (Ratkó 1996. 310.)

16 Vö. Ratkó 1996. 16-17.

17 Prokosch Kurath 1986. 20.

18 Vályi 1969. 11.

19 Mindkét fogalom meghatározásával foglalkozom a későbbiekben

20 Kósa 2003. 349.

21 Kósa 2003. 353.

22 Természetesen e fejezetben csak arra vállalkozom, hogy a témában megjelent rendkívül gazdag szakirodalom, és elsősorban Felföldi László munkája alapján egy nagyon rövid, tanulmányom témájának megfelelően - azt mintegy keretbe illesztve - célirányos áttekintést adjak.

23 Felföldi 1999a. 256.

24 Középkori eredetű énekes körtáncok, reneszánsz kori szerelmi páros táncok

25 Kontratáncoknak nevezzük a francia négyes nevű báli tánc jellegét követő táncokat. A francia négyes ősének tekinthető a Contredanse Francaise nevű tánc, e szóból származik a kontratánc elnevezés, míg a kadrill szó a francia négyes francia nevéből (Quadrille Francaise) eredeztethető. Fontos itt megemlíteni, hogy a különböző népek kontratáncainak figurái sok esetben népi eredetűek.

26 Például a morris-táncok és a lánc-kardtáncok.

27 Felföldi 1999. 256.

28 Felföldi 1999a. 257.

29 Felföldi 1999a. 258.

30 Felföldi 1999a. 259.

31 2/4-es ütemű cseh népi eredetű társastánc, amely a XIX. században egész Európában elterjed. Jelentős szerepet kap a magyar paraszti táncéletben is.

32 Mangold 1900; Róka 1900.

33 Réthei Prikkel 1924.221-223.

34 Felföldi 1999a. 260.

35 Afrikai szálakra visszavezethető elsősorban Argentínához köthető latin-amerikai tánc, amelynek modern változata (Tango Argentino) először 1907-ben jelenik meg Európában. A táncnak hosszú utat kellett megtennie, míg elfogadott báltermi társastánccá alakult. Európában 1912-ben valódi tangó-láz tört ki. Az 1922-ben a tangót az angol mozgásstílushoz alakították, így lényegében két fő formája van jelen a mai napig is. Érdekes kérdés lehet jelen kutatás szempontjából is, hogy vajon melyik kezdett elterjedni inkább Magyarországon.

36 A onestep és a twostep is az 1910-as években Európában divattáncként funkcionáló afro-amerikai tánc, nem bizonyultak túlságosan hosszú életűnek, viszont a onestep egy ideig olyan népszerű, hogy Angliából lényegében kiszorítja a bécsi keringőt. A onestep a foxtrott egyik őse, társastáncként a twostepet váljta föl.

37 Felföldi 1999a. 260.

38 Az új stílusú magyar néptánccal és a táncélet struktúrájának megválozásával kapcsolatban lásd még: Pesovár E. 2003; valamint Pesovár F. é.n.

39 Pesovár E. 2003. 69.

40 A szó összefoglaló értelemben jelölte az Északkelet-Magyarországon (Szatmár, Nyírség) a falusi tánciskolákban tanulható polgári társastáncokat. A fogalom alatt a táncmesterek meghatározott irányba haladó, a terem középpontja körül forgó, kötött szerkezetű táncokat értettek (keringő, mazurka, polka). A „tour” szó torzult változatokban is előfordult. (Pesovár F. 1982. 372.)

41 Felföldi 1999a. 260.

42 A valcer szó a keringő (pontosabban a ma ismert bécsi keringő) szinonímája. A legrégibb ma is élő társastánc, melynek eredete a XII. századig vezethető vissza. Az eredetileg délnémet néptánc a XVIII. század végén indul meg a báltermi tánccá alakulás útján. Néptánc változata a mai napig megtalálható a bajoroknál Landler néven. A XIX. század második fele a bécsi keringő fénykora, majd az I. világháború után egy ideig visszaszorul, mivel Nyugat-Európában német táncnak minősítik. A keringő iránti igény miatt ekkor hozzák létre az angolkeringőt. A keringő már a reformkor idején megjelenik a paraszti táncéletben. Folklorizálódásának jegyei elsősorban az erdélyi magyar tánchagyományban figyelhető meg.

43 A már említett onestepből és a ragtime-ból kialakuló tánc, amelynek végleges formája 1922-ben jön létre Angliában. Lassúbb változatából 1924-ben jön létre a slowfox, gyorsabb változatából pedig a quickstep.

44 Európában az 1910-es években megjelenő, rövid ideig népszerű afro-amerikai eredetű divattánc.

45 Eredetileg afrikai törzsi néptánc, amely a rabszolgákkal jut el Brazíliába (jellegzetes mozdulatai is a megbilincselt rabszolgákat idézik). Magyarországon az 1920-as években jelenik meg, de a „charleston-őrületben” nem válik népszerűvé. Új formája az 1950-es években alakul ki és majd Párizson keresztül jut el hozzánk. Ma nemzetközi latin-amerikai versenytánc.

46 Kubai eredetű tánc, de New Yorkból kerül át Európába 1930-ban. Az eredeti gyors stílusú rumba a II. világháború után elhal és csak a lassú rumba él tovább a mai napig. Nemzetközi latin-amerikai versenytánc lesz.

47 Felföldi 1999b. 244.

48 Felföldi 1999b. 246.

49 Tánckultúránk történetében és a tánchagyományban egyaránt kimutathatók az európai táncáramlatok hatásaként a történelmi társastáncok nyomai. Így a középkori kör- és füzértáncoknak még a XVI. században is népszerű formáiról, a branlek hazai változatairól tudósít Bornemisza Péter (Bornemissza 1578.) a sövénytánc és baráttánc említésével, s e korai táncdivat hatását őrzik női körtáncaink, a karikázók. A reneszánsz tánckultúra térhódítását követhetjük nyomon a páros táncok megjelenését és elterjedését dokumentáló XVI-XVII. századi történeti emlékeinkben, és erről a folyamatról tanúskodnak a Kárpát-medence peremterületein élő forgós, forgatós karakterű páros táncok. A XVII. században a lengyel táncok és a kontratáncok megjelenése jelzi az európai táncdivat újabb hullámát. A XVII. századi tánczene polonicái, és a főúri körökben népszerű lengyel táncokról szóló feljegyzések ennek első jelei. Apor Péter pedig a kontra táncok változatait örökítette meg az egeres, süveges és lapockás táncokban. E kontratáncok emléke él a táncfolklórban is, elsősorban néhány szokásalkalomhoz kötődő szertartásos vagy játékos táncban, ilyenek a menyasszonyfektető gyertyás tánc vagy a párválasztó párnás tánc. S amíg a történelmi társastáncok e korábbi formái teljes egészében felszívódtak tánckultúránkban, vagy jelentős mértékben asszimilálódtak, addig a XVIII-XIX. századi polgári társastáncok zömét a folklorizálódás kezdeti stádiumában örökítették meg az elmúlt évtizedek gyűjtései. (Pesovár E. 1982. 340.)

50 A XIX. századi társastáncok a történelmi társastáncok között szerepelnek Farkas Edit főiskolai docens történelmi társastáncokat elemző munkájában. (Farkas 1985.)

51 Ezzel nem azt állítom, hogy a történelmi társastáncok a paraszti közösségekben csak a XX. század előtt jelenhettek meg. Hiszen számos példa bizonyítja, hogy egyes közösségekben csak az 1910-es években jelennek meg a történelmi társastáncok. Mindössze arról van szó, hogy a terminológiai rendszert követve ezeket nem lehet polgári társastáncoknak nevezni.

52 Pesovár-Lányi 1995. 8.

53 Pesovár E. 1965. 159.

54 Pesovár E. 1965. 160. A gyertyástáncról és a párnatáncról Réthei Prikkel Marián ad részletes leírást. (Réthei Prikkel 1924. 118-120; 123-125. )

55 Sonkoly 1963. 268. A szerző számos példát említ, szerintem ezek közül a legismertebb a „Hej Vargáné.”

kezdetű népdalunk.

56 Pesovár E. 1965. 160.

57 Pesovár E. 1965. 167. A csárdásról lásd még: Pesovár E. 2003. 88-94.

58 Ez a felfogás a legnyilvánvalóbban a Radikál magyar hölgyek kívánatainak 21 pontja című dokumentumban tűnik ki: „Kívánjuk: hogy különösen nagyobb társas összejöveteleink, mulatságaink, főképp táncvigalmaink tisztán magyarszelleműek, magyar színezetűek legyenek. A magunk népies táncaink kívül csak azon nemzetek táncát lejtsük, . kikre a múltak miatt sincs okunk bosszankodni, - ilyen: a lengyel és a francia”. (Pesovár Ernő idézi Szentpál Olga munkájából. Lásd: Pesovár E. 1965. 173.)

59 „A lengyel táncok rokon karakterében és nemes pátoszában találták meg táncművészeink azt az ideált, mely példaként állhatott előttük a kor igényét kielégítő magyar társasági és színpadi táncnak megteremtésében”. (Pesovár E. 1965. 173.)

60 Réthei Prikkel 1924. 213.

61 Szöllősi Szabó Lajos a francia kadrille mintájára alkotta meg reformkori szabályozott báli táncunkat, amely azonban mindenféle magyar előzményt nélkülöz. A körmagyar elnevezés az Ellenzéki Kör nevét őrzi, Fáy András javasolta ezt a nevet. Sohasem vált igazán népszerű tánccá, a csárdás pedig végleg kiszorította.

62 Pesovár E. 1965. 176.

63 Kérdésként merül föl, hogy mennyire tekinthető polgári hatásnak a történelmi társastáncok megjelenése.

64 Idézni szeretném Ratkó Lujza markáns álláspontját a kérdés kapcsán: „Az új táncok.már nem ráépültek a régire, már nem gazdagították a régit, hanem fokozatosan elnyomták, éspedig olyan mértékben és olyan ütemben, hogy az kultúrtörténeti léptékkel mérve hihetetlenül rövid idő alatt megszűnt. Noha ez az elhalási folyamat nem 1945-ben kezdődött, vitathatatlanul jelentős szerepet játszott benne a szocialista kultúrpolitika. Ne áltassuk azonban magunkat: ez a folyamat akkor is lejátszódott volna, ha Magyarország nem kényszerül bele negyvenöt éves történelmi zsákutcájába.” (Ratkó 1996. 311.)

65 Korábban már volt szó a foxtrottról. A slowfox a foxtrott lassúbb változata, amely 1924-től kezdett kialakulni. Ma nemzetközi standard versenytánc.

66 A boston nevű észak-amerikai eredetű, keringőhöz hasonló tánc az angolkeringő közvetlen őse. Tulajdonképpen a bécsi keringő utódjának tekinthető, amely a régi „kerek” fordulások mellett már az egyenes irányú mozgás új elemeit is tartalmazta, így válhatott az angolkeringő előképévé. Nehézsége miatt nem tudott tömegesen elterjedni, 1924-ben váltotta föl az angolkeringő. Magyarországon némiképp tovább lehetett jelen, viszont nálunk francia keringő néven ismerték.

67 Dánielisz 1976. 149.

68 Pesovár F. é.n. 5.

69 Pesovár F. é.n. 5. Itt meg kell jegyeznem, hogy a gólya nevű tánc a lőrincrévei táncmonográfiában „németes polgári társastáncként szerepel (bár itt is székelyföldi tánc): Karsai- Martin 1989. 23 .

70 Példaként Katona Imre Sárközben végzett gyűjtését említeném, ahol is megfigyelte, hogy az eszközös kanásztánc egyes típusai a tempó és a zenei anyag egyezése miatt keveredett a polkával. Katona 1962. 200.

71 Réthei Prikkel 1924. 65-74. Lásd még: Pesovár F. é.n. 20-24.

72 Pesovár F. 1990. 208.

73 Idézi Pesovár Ferenc. (Pesovár F. 1990. 209.)

74 Pesovár F. 1990. 210

75 Afro-amerikai eredetű, Észak-Amerikából Európába is átkerülő divattánc, amely hihetetlen népszerűségre tesz szert. Igen kedvelt lesz hazánkban is. A charlestont a ragtime mellett egy korszak kulturális szimbólumának tekinthetjük.

76 Dánielisz 1976. 149.

77 Méry 1982. 556.

78 Ratkó 1996. 309.

79 Katona 1962. 199. l. Az idézett szövegrészlettel összecsengő információkat szereztem saját adatközlőimtől is ( Komádi 2006. )

80 Ratkó 1996. 258.

81 Pesovár F. 1990. 210.

82 Méry 1982. 553.

83 Ratkó 1996. 219.

84 Ratkó 1996. 223.

85 Ratkó 1996. 231-232.

86 Lásd még: Ratkó 1996. 101-106; 129-133 és Pesovár F. é.n. 39-46.

87 A bál a 17-18. századi francia és nyugat-európai udvarokban alakult ki, amelyet ünnepélyes merevségével együtt az arisztokrácia és a polgárság is átvett. (Az elnevezés az olasz ballo 'tánc', ballare 'táncolni' szóból ered.) A hivatalos és magánbálok mellett mind általánosabbá váltak a 17. században a nyilvános bálok, amelyeket a különböző vendégfogadókban és borkimérésekben tartottak meg. Különösen Mária Terézia idejében kezdtek terjedni ezek a tartományi székhelyeken és nagyobb városokban. Híresek voltak akkor a pozsonyi, pesti, szebeni, bánáti (Temesvár) bálok. Farsang alkalmával tartották meg ezeket, de később kiterjesztették a nagyobb ünnepekre, így például húsvétra. Egyes tartományi székhelyeken a királyi kamara bérbe adta a báltartás jogát, hogy így is bevételre tegyen szert. A 18. századi bálokban mindenki részt vehetett, aki a taksát lefizette. Rendszerint vacsorafogyasztással járt együtt. A különösen népszerű álarcosbálokat tanácsi rendeletek szabályozták. (Lásd még: Pesovár F. 1990. 220-221. és Pesovár F. é.n. 40.)

88 Pesovár F. 1990. 222

89 Pesovár F. 1990. 223

90 Pesovár F. 1990. 223

91 Pesovár F. 1990. 224.

92 Mindezt saját magam tapasztaltam az interjúkészítések során.

93 Egyértelműen idegenebb hatást keltettek a polgári társastáncok, mind a zenei stílust, mind pedig a táncformát és tánctechnikát tekintve.

94 Azért a negatív véleményeket emelem ki, mert a ha az adott társastánc valahol terjedni kezd, az eleve bizonyos pozitív hozzáállást feltételez.

95 Katona 1962. 195.

96 Györffy 1984. 459.

97 Dánielisz 2000.

98 Balázs 1994. 61.

99 Nyírségi példa. (Ratkó 1996. 256. Lásd még: Ratkó 1996. 259.)

Folkszemle, 2010. január hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás