Folkszemle, 2010. június hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás

Martin György

Mezőségi falvak tánckultúrája1

A Mezőség a Kis- és Nagy-Szamos, a Sajó, a Maros és az Aranyos közötti kopár közép­erdélyi dombvidék összefoglaló tájneve. A mintegy 300 magyar, román és szász települést magába foglaló nagy terület a régi Kolozs, Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód, Torda-Aranyos és Maros-Torda megyék egymással érintkező vidékein fekszik.

A Mezőség tánc és hangszeres zene tekintetében a legérdekesebb és legfontosabb foltja Erdélynek. Táncélete igen régies, helyenként szinte középkori állapotokat őrzött meg, nem olyan kifinomult és polgárosult, mint Kalotaszeg. Itt még mindenki ismeri és szinte egyformán jól táncolja a hagyományos táncokat.2

A Mezőség gazdag és fejlett tánc- és zenekultúrája több tényező együtthatásának köszönhető. Ez a közép-erdélyi nagy táj őrzött meg a legtöbbet az erdélyi reneszánsz és barokk örökségéből, s ezt fejlesztve alakította ki a sajátos újabb erdélyi tánc- és zenestílust. A későbbi magyarországi új stílus és más idegen, polgári hatások ide csak későn jutottak el, s ezeket erős válogatással olvasztotta magába. A magyar, román, cigány és szász kultúra összefonódása, kölcsönhatása itt fokozta a legmagasabbra az erdélyi tánc- és zenekincs gazdagságát. A táncok és a táncdalok állandó csereberéje következtében a Mezőségen teljesen összemosódnak a magyar és román jellegzetességek határai, s valódi zenei és táncbéli kétnyelvűség érvényesül. A képet tovább színezik a hajdan eltérő jogállású – jobbágyi, kisnemesi, mezővárosi – közösségek árnyalatnyi különbségei is. A nemzetiségek, a falvak és falucsoportok eltéréseiben a közép-erdélyi tánc- és zenestílus fejlődési fáziskülönbségeit szemlélhetjük.

A Mezőség nem egységes táncdialektus, több kisebb, bizonytalanul körvonalazható területe különböztethető meg:

1. A Borsa- és Kis-Szamos-völgyi falvak a hasonló csárdásuk révén a kalotaszegi és szilágysági magyarsághoz kapcsolódnak. A gazdag mezőségi férfitánckincsből itt a legjellemzőbb a „lassú magyar” tánc. A környezetétől eltérő sziget a régi mezővárosi kultúráját megőrző Szék sokrétű, de egyszerűbb közösségi jellegű tánckincsével, hagyományos táncrendjével és gazdag táncmuzsikájával.

2. A polgárosultabb észak-mezőségi, Nagy-Szamos- és Sajó-völgyi, valamint északabbi Lápos-völgyi népsziget táncairól még keveset tudunk.

3. A Mezőség nyugati részén a sokféle férfitánc igen gazdag s fejlett párostánc-kultúrával kapcsolódik. A leglassúbb páros táncok mellett a legvirtuózabb „forgatós csárdást” a magyarok és románok egyaránt sajátjukként táncolják. A vidék nagy körzetben muzsikáló híres cigányzenészei a magyarpalatkaiak, de több helyütt paraszt prímások is működnek (Buza, Vice, Mezőkeszü, Magyarszovát). A vidék különösen gazdag, régies dalkultúrájú települése Magyarszovát.

4. A délnyugati Mezőségről (Torda vidéke és Aranyosszék) – a Maros-Küküllő-vidékkel és Kalotaszeggel határos átmeneti területről – keveset tudunk.3 „Legényes” tánca és egyszerű „csárdása” a Maros-Küküllő közi dialektussal rokonítja.

5. Az alig ismert keleti Mezőségen a tánczene már modernebb, hiányzik a régi lassú páros tánc, megjelenik a Marosszék felé mutató „korcsos”, s a többféle férfitánc helyét a „székely verbunk” foglalja el.4

A Mezőség a Kárpát-medence férfitáncokban leggazdagabb tája: falvanként 2-3, néha 4 különböző típust is találunk. A zenei, ritmikai, tempóbeli és szerkezeti eltéréseik tulajdonképpen a férfitáncok fejlődésének különböző fokozatait jelentik. E táncfajtákhoz falvanként, vidékenként más-más tulajdonképzet kapcsolódik: egyiket magyarnak, másikat románnak tartják, valójában mindegyiket mindkét nép ismeri. A férfitáncokat cikluskezdő és bemutató funkcióban, egyéni, kettes és csoportos formában járják, s gyakran egymással összefűzve alkalmazzák lassú és gyors típusait. A közép-erdélyi legényes (vö. kalotaszegi legényes, Maros-Küküllő-vidéki pontozó) régies, egyszerűbb altípusa a ♩=120-138 tempójú ♪-os alapritmusú „sűrű legényes” (sűrű tempó, sűrű magyar, sűrű fogásolás). Motívum­ és dallamkincse szerényebb, mint másutt, pontjai is egyszerűbb felépítésűek (aaab), de több helyütt még általános használatú (Szék). A „ritka legényes” (ritka tempó, ritka magyar, ritka fogásolás ) a Mezőség jellemző férfitánca. Ritmikailag gazdagabb a sűrű legényesnél, mert lassúbb a tempója (♩=80-90), s így tizenhatod, nyolcad, negyed értékeket is alkalmaz. A gyorsdüvős kíséretű kanásztáncdallamok pontjaihoz ez a típus is szakaszosan illeszkedik. A mezőségi verbunk tulajdonképpen a gyorsabb tempójú (♩=140-160) lassú düvős kíséretű, ♩-es metrumú verbunkzenére alkalmazott sűrű legényes, amely ezáltal nehéz, virtusos táncnak számít. A „lassú magyar” (magyar tánc, ritka magyar) a Szamos-völgyi falvak lassú (♩= 126-160) ♩-es metrumú férfitánca. Augmentált, pontozott ritmusú, aszimmetria felé hajló, gyakran sánta (szeptolás-hétosztatú) lassú dűvővel kísért fejlett hangszeres darabokban gyakori a heteropódia (a sorok ütemszáma változó). A „lassú magyar” az eddigieknél oldottabb szerkesztésű, szabadon szárnyaló, egyénibb felépítésű férfitánctípus.

A férfitáncokat néhol női körtánc is kísérte (Bonchida), s másodlagosan kialakultak belőle vegyes négyes, kis körben járt táncformák is - mint a széki négyes magyar, vagy a „sűrű legényes” zenéjére táncolt vegyes körtánc (Magyarpalatka, Mezőkeszü, Magyarszovát).

A fejlett, sokrétű mezőségi páros táncokat tempó szerinti csoportokban tekintjük át:

1. A lassú, cigánytánc, akasztós vagy butykos elnevezésű,5 igen lassú (♩=40-80) tempójú, rubato hatású aszimmetrikus ritmusú páros táncot gazdagon díszített, régi stílusú 11, 16 szótagos és ún. „Jaj-nóta” típusú dallamok kísérik. A csaknem egyöntetű táncot egyszerű lépő és forgó motívumok alkotják. A széki lassú csak a kétlépéses, körben és helyben járt változatából áll, s ezt a forgó friss (csárdás) követi a táncrendben. Magyarszováton a lassú cigánytánccal kezdték a táncot: a banda előtt karéjban összefogódzó éneklő párok lassú ringó mozgásából bomlott ki a tánc frisse, összerázása. Vajdakamaráson, Magyarpalatkán, Visán a sántító páros forgások sorozatából álló cigánytáncot a gyorsabb 4/4-es lassú csárdás követte.

2. A mérsékelt tempójú (♩=120-138) 4/4-es, lassú dűvővel kísért, fokozatosan gyorsuló csárdásszerű páros tánc elnevezései: ritka csárdás, cigány tánc. A régi stílusú dalanyag több új stílusú és műzenei darabbal is kibővült. E tánc hiánya egyes régies szigeteken (pl. Szék) az újabb elterjedéséről tanúskodik. Leggazdagabb formái a Mezőség középső részén élnek magyarok és románok körében egyaránt. A keleti csárdástípusok a legfejlettebb, leggazdagabb formájának motívumkincsére a kétlépéses, a fent hangsúlyos páros forgás, az állandó átvetések, kar alatti kiforgatások, a nő eldobása, hát mögé vetése, többszörös sarkonforgó pördülései, féloldalra való kivezetése és a férfi virtuóz csapásoló figurázása jellemző. Az állandósult csalogató-kiforgató formulák, a nő fölényes, elegáns kezelése és a nők virtuóz forgótechnikája miatt ezt a csárdástípust a legvirtuózabb páros táncaink között tarthatjuk számon.

3. A mezőségi páros táncok leggyorsabb tempójú, ún. „esztam” kontrakíséretű típusa a sűrű csárdás, sűrű cigány tánc, szökős, összerázás és a zsidótánc neveket viseli. A friss, mérsékelt tempójú (♩=120), csak hosszú, sima zárt forgásra korlátozódó régies egyszerű típusa a tetrapodikus zenéjű széki csárdás. A gyorsabb, fokozódó tempójú, gazdagabb formakincsű „mezőségi frissre” ugyanazok a fordulatok, motívumok jellemzőek, mint a lassú csárdásra. E virtuóz formában gyakoriak a hosszú elengedő, szembetáncoló figurázások, amit csingerálásnak neveznek. Ezt az erdélyi cigányság jellemző táncának is tartják, amelyben a groteszk, tréfás gesztusok is gyakoriak. A „mezőségi friss” zenéje a magyar népies műzene, a romános és cigányos darabok gyűjtőmedencéje, a régies tetrapódia azonban még itt is dominál.

A felsorolt főtípusok mellett még néhány, szűkebb területre jellemző vagy alkalmi páros tánc is él a Mezőségen, amelyek csak zene és tempó tekintetében térnek el az előzőektől.

4. A Közép-Mezőségen a bătută vagy ritka szökős sánta-esztam kíséretű, mérsékelt tempójú (♩=80-120) páros tánc, amely a „lassú csárdás” után mintegy előkészíti a „frisset”.

5. Hasonló funkciójú (Beszterce, Felső-Maros-vidék) az esztam kíséretű batuka (♩=112-142), amelyet egyes magyar falvakban is járnak (Vajdaszentivány). Hangszeres kanásztánczenére ♪-os alapritmusban, kopogósan táncolnak.

6. Alkalmi használatú a Mezőségen a keletről terjedő gyorsdüvős „korcsos” tirnava, vagy tîrnăveănă nevű forgatós páros tánc, amelyben a lent- és fenthangsúly még következetlen ingadozása az újabb elterjedést mutatja.

7. Alkalmi jellegű bemutató tánc a szásztánc , vagy szászka. A lassú vagy friss zenéjére egy férfi két nővel virtuóz forgatós csárdást táncol. Magyarszováti kötött formáját néhány állandó, lassú csárdás-dallamra járják.6

A mezőségi tánckészletben a polgári eredetű táncok szerepe csekély, s ezek is szervesebben, asszimilált formájukban illeszkedtek a hagyományos táncok közé. Így például Széken a porka és a hétlépés, Györgyfalván a gólya helyi stílushoz illeszkedő változataival találkozunk, s egyes mezőségi falvakban még a valcer figurázó, bokázókkal színezett formájával is találkozhattunk (Feketelak, Visa).

Az alkalmi, szertartásos táncok közül említésre méltó a juhait kereső pásztor történetét megjelenítő táncpantomim, amelyben botforgatós mozzanat is előfordult (Szék), a két botot összecsattogtató lakodalmi kecsketánc (Szék, Válaszút, Györgyfalva, Magyardécse), a lakodalmi gyertyás kígyótánc, valamint a fonójátékként alkalmazott szarkatánc (Szék).

Mezőségen a táncciklust, azaz a szünettől szünetig terjedő, egyvégtében (egy nővel) járt táncszakaszt párnak, egy párnak nevezik. Itt találjuk a pár legépebb formáit. A táncok rendje szinte falvanként különböző. Magyarpalatkán, Mezőkeszűn, Visában a lassú cigánytáncot a lassú csárdás, majd a ritka szökős követi, és a „sebes csárdással” zárul a táncciklus. Magyarszováton a lassú cigánytáncot és a lassú csárdást az összerázás („friss”) követi, s a magyar vagy „korcsos” is kapcsolódhat. Bonchidán és Válaszúton a lassú és sűrű magyar után járták a lassú és sebes csárdást. A legépebb, leggazdagabb széki táncrend két „félpárra” tagolódik: az első „félpár” a sűrű és ritka tempó, verbunk és négyes magyar után rövid szünetet tartottak, majd a lassú, a csárdás, végül a porka és a hétlépés következett.7

A táncélet rendkívül szervezett, a legénybírók, ún. kezesek irányítják a bál- és táncrendezést. Ők fogadják meg a zenészeket, irányítják a mulatság lefolyását, összeszedik a fiatalságtól a tánchelyiség bérletéhez és a zenészek fizetéséhez szükséges pénzt vagy természetbeni juttatást.

Jelentős szerepet töltenek még be a munkaalkalmakhoz fűződő táncok. Aratás, házépítés, fonó s más kalákamunkák végeztével mindig táncolnak. A tánchely bérlete fejében végzett kaszáláskor pl. a cigány a tábla végén, minden sor után kimuzsikál egy párt, azaz egy táncot.


1 Összeállítás Martin két, a Mezőség táncfolklórjáról írt áttekintéséből. (Martin 1980a. 39-41; 1995. 110-113.) A kutatástörténetről szóló részt kihagytam, hiszen a következő tanulmányok ezt részletesen tárgyalják. (a szerk.)

2 Martinnak ez a megállapítása a gyűjtései idejére vonatkoznak: kb. az 1960-as évektől az 1980-as évekig terjedő időszakra. (a szerk.)

3 Borbély S. 1891. (2004)

4 A 4-es és 5-ös számmal jelzett területekről Martin korábban a következőket írta: „A terület délkeleti-keleti része (Torda-Aranyos, Maros-Torda megyék, Nagysármás és Marosludas környéke) már a marosszéki székelység tánckultúrájához jelent átmenetet. A „verbunk” és „legényes” keveredik itt, a kettőt gyakran együtt is alkalmazzák: a „verbunkot” a táncrendben „legényes” követi. A lassú tempókat és a régies aszimmetrikus tánczenét itt már többnyire csak a románság alkalmazza. A „lassú” és a „friss csárdást” (cigánycsárdás) itt gyorsabb, s újabb zenei anyag jellemzi. A „korcsos” vagy „forgatós” e vidék jellemző párostánc típusa.” (Martin 1980a. 39. Vö. Könczei Cs. 2005. - a szerk.)

5 Későbbi kutatások rámutatnak, hogy a helyi, népi terminológia, valamint a kutatók által használt táncmegnevezések sok esetben keverednek egymással. (szerk.)

6 Vö. a 17-es lábjegyzettel. A szászka elnevezést vélhetően csak ez utóbbi (pl. Magyarszováton is járt) szabályozott formához érdemes kötni. A népi terminológia a két nővel járt csárdást, szökőst és sűrűt általában nem nevezi külön néven, ha mégis, akkor kettősnek vagy hármas csárdásnak hívja. (a szerk.)

7 Erről bővebben lásd Martin széki tanulmányát válogatásunkban.

 

Folkszemle, 2010. június hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás