Folkszemle, 2010. október hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás

Molnár Péter

A táncház mítosza és valósága:
amit a 21. század néprajzosa Széken talál1

2001 szilveszterének egyik bálja Széken az iskolában zajlott. Fiatal, harmincas éveikben járó házaspárok gyűltek össze az óév közös búcsúztatására. Hagyományos széki viseletükben jelentek meg, s az éjszakát is a régi szokások szerint mulatták át. Volt vacsora, tánc és nótázás, a megfogadott banda hajnalig muzsikált. A vendégek meghívás alapján vettek részt a bálon. Fizetniük nem kellett sem zenészért, sem ételért, sem italért, de csak úgy mehettek el a bálba, ha "székibe" öltöztek, s csak olyan emberek kaptak invitálást, akik "jól tudnak mulatni" - e két kritériumnak kellett megfelelni. De vajon kinek?

A mulatság rendezője egy japán férfi volt, aki gondoskodott a szervezésről és az anyagiakról is. Tizenhárom fős csoportot hozott magával Japánból Székre. A társaság tagjai már odahaza megismerkedtek a magyar táncfolklórral, széki táncokat is tanultak. Akár be is állhattak volna a táncoló székiek közé, ők azonban "csak a sarokban ücsörögtek" egész végig - nem mulatni jöttek, hanem végignézni egy hagyományos széki bált. Rajtuk kívül még egy videokamera kísérte figyelemmel az este minden mozzanatát. Éppen ezért csak a viseletet öltő székiek mozoghattak szabadon a teremben - a fekete csizmák, kerek szalmakalapok, kék lajbik és a közöttük "fekete-pirosló" szoknyás, kendős asszonyok látványának rendezettségét nem zavarhatta meg a farmerkabát. A két pécsi egyetemista sem léphetett a táncterembe,2 kénytelen-kelletlen beérte a "rezervátumból" a folyosóra szivarozni ki-kiszabaduló széki férfiak társaságával, akik mosolyogva meséltek a japánok számukra furcsa, bár már megszokott viselkedéséről. Mi nem mehettünk be, mert a magunkfajta "városiak" rontották volna a filmfelvétel néprajzi hitelességét, hiszen e szilveszteri mulatság célja magának az élő népi kultúrának a megtestesítése volt, a felvétel pedig néprajzi gyűjtésként kerül majd forgalomba a távol-keleti országban.3 Az iderepülő japán vendég két napra a múltba repülhetett vissza: olyan helyre került, ahol nem működik a mobiltelefon,4 nincs minden házban angol WC, ahol a szállásadóknál felpróbálhatja a tradicionális paraszti viseletet, s elmehet egy hagyományos bálba. De hogy kerül a japán folklorista Székre? Láthattuk, hogy érdeklődik a magyar néptánc iránt, de miért éppen Székre irányul figyelme? Egyáltalán - hol és kitől hallottak Japánban Székről? Honnan ismerik a széki táncokat? És miért ők rendeznek szilveszteri bált a székieknek? E kérdésekre akkor kaphatunk választ, ha megvizsgáljuk, mitől vált Szék neve ismertté Magyarországon, s hogyan juthatott el híre akár Japánba is.

Szék község az erdélyi Mezőség északnyugati részén, Kolozsvártól körülbelül negyven kilométerre északkeletre található, többségében református magyarok lakta település, melyben csekély arányú román és cigány nemzetiség is él (összesen alig több mint négy százalék).5 Az egykoron városi ranggal6 rendelkező község lakói napjainkig zárt közösséget alkottak - ehhez hozzájárul Szék földrajzi elszigeteltsége is. E zárt közösség a XX. század végéig gondosan őrizte hagyományait, s ennek köszönhetően a közelmúltig virágzó zene- és tánckultúrával rendelkezett; nem véletlen, hogy Martin György néptánckutató a Kárpát-medence "élő tánctörténeti múzeumának" nevezte.7

Szék neve az 1970-es években a táncházmozgalom kibontakozásának köszönhetően vált széles körben ismertté. Az erdélyi község azóta a folkloristák zarándokhelyévé vált, mitikus fogalomként él a népzenészek-néptáncosok tudatában. A "hőskor" azonban lezárult - a XXI. század Széken is megvetette lábát, s átformálja a mindennapi életet, a közösség értékrendjét, kultúráját: mindazt, ami évtizedeken át nagy hatást gyakorolt a magyar folklorizmusra, ami forrása és ideálja volt a táncházmozgalomnak.

Zsoldos István és családja (Szék, 1973)
A jobb oldalon álló férfi, ifj. Zsoldos István, kiváló táncos
Fotó: Cservenka Ferenc
A Néprajzi Múzeum fotótárából (leltári szám: F 286934)

Dolgozatomban olyan jelenségeket tárok az olvasó elé, amelyek a széki táncélet és a belőle kiinduló folklorista áramlat, a táncházmozgalom együttélését, kölcsönhatásait példázzák. Szék és a belőle táplálkozó folklorizmus kapcsolatát interaktív folyamatként értelmezem - a folklorizmus a múltban sokat merített Székből, manapság viszont egyre inkább együtt él, s visszahat forrására. Bemutatom a tánchagyományok életében azokat a változásokat, amelyek a magyarországi hatások jelentős szerepéről tanúskodnak. Mindezek megértéséhez először is végig kell járnunk azt az utat, amely Szék néprajzi felfedezésétől napjainkba vezet - megpróbálok áttekintést nyújtani a néprajztudomány helyi megjelenésének történetéről; ismertetem a táncos és zenei hagyományok kisugárzásának eredményét: a táncházmozgalom elindulását. Ezen előzmények után térek át a széki táncélet jelen állapotára, nagy hangsúlyt fektetve Szék és Magyarország viszonyára, a magyarországi folklorista érdeklődés szerepére.

 A néprajzi érdeklődés kibontakozása

[...]8 1959 és 1969 között több filmfelvétel készült a széki táncokról, melyek csúcspontját Kallós Zoltán, Martin György és Sztanó Pál 1969-es gyűjtése képviselte: itt már hanggal együtt filmezték a táncokat, s rögzítésre került a teljes táncrend, lehetőséget nyújtott a táncciklus mélyebb vizsgálatára. Novák Ferenc saját gyűjtései nyomán szakdolgozatában összegezte Szék táncéletét, a táncolás társadalmi szerepét (Novák 1965). Ezen eredmények jelentősége óriási volt, hiszen ilyen nagy mennyiségű és gazdagságú táncanyag semmilyen más településről nem állt rendelkezésre a Kárpát-medence területéről. (1969-ig 1330 méter filmes gyűjtés készült, s a következő évtizedben az MTA gyűjteménye további 3100 méterrel bővült.) Az épen fennmaradt táncrend a tánc történeti fejlődésének tanulmányozására is alkalmassá vált (Martin 1981:248-249).

Sűrű tempó
Szék, 1969
Gyűjtők: Kallós Zoltán, Martin György,
Sztanó Pál, Emil Petruţiu

Forrás: MTA Zenetudományi Intézet Néptánc Adatbázis - Filmtár

A néptánckutatók egyre intenzívebb vizsgálódásai az MTA Népzenekutató Csoportja (melynek utódja 1974-től az MTA Zenetudományi Intézete lett, itt alakult meg a néptánc osztály) intézményi hátterével kibontakozó, szervezett néptánckutatás keretein belül valósultak meg (Martin 1979:479). A Martin György és munkatársai vezetésével folytatott gyűjtések és tudományos munka az 1970-es évekre megteremtették az alapját a néptánc újrafelfedezésének és újraértelmezésének - egy újfajta, kiterjedtebb folklorista áramlat, a táncházmozgalom kialakulásának. S ebben egyedi szerepet játszott Szék - mintát szolgáltatott. A következőkben tekintsük át a széki hagyományok Magyarországra irányuló, széles körű kisugárzását: a budapesti táncházak létrejöttét.

Szék a városi táncházakban9

Az első budapesti táncházat 1972. május 6-án rendezték. Kezdeményezői a Bihari együttes táncosai voltak, akiknek Széken tett látogatásuk maradandó élményt nyújtott. Hazatérve elhatározták, hogy az ott látottak mintájára táncházat szerveznek. Az első alkalmon négy budapesti együttes vett részt: a Bihari, a Bartók, a Vadrózsa és a Vasas táncosai. Hogy mennyire a széki táncház állt az összejövetel középpontjában, azt legtömörebben a meghívó szövege fejezte ki: "zene és tánc, úgy mint Széken". A belépőt "petróleumpénz" címen szedték, ahogyan Széken nevezték. A Liszt Ferenc téri könyvklubban Korniss Péter széki fotója díszelgett.10 A zenét a Sebő együttes szolgáltatta - ekkor még csak ők tudtak széki tánczenét játszani. A táncház jól sikerült, így további alkalmak követték a táncegyüttesek részvételével, melyeken olykor széki vendégek is bemutatkoztak.11

Tánctanítás székiekkel a Kassák Klubban
(Csorba István "Kádár" és felesége)
A HH Folklórdokumentációs Központ Táncház Archívumából

A kezdeti, szűkebb körű összejöveteleknek aztán terjedt a híre - egyre több fiatal érdeklődött a táncház iránt. Timár Sándor és a Bartók együttes felismerte, hogy a táncház akkor teljesíti be leginkább feladatát, ha nem zárják el az együttesekben nem táncoló fiatalság elől, hanem nyitottá teszik mindenki számára. Ezt így fogalmazták meg: "A táncház célja: néptánccal, népzenével szórakozni minél szélesebb körben, nyilvános keretek között." Az ő vezetésükkel tehát megindult a nyílt, intézményes táncház. Az első helyszínek a Kassák Klub (Sebő együttes), a Fővárosi Művelődési Ház (Muzsikás) és a Bem-rakpart (Virágvölgyi zenekar) voltak. A széki táncok mindenütt kiindulópontot jelentettek. Bár a táncházak programjába más vidékek táncai is beilleszkedtek, jó ideig a széki státusa maradt az "alap" és a "legnépszerűbb".12 Számos vidéki városban is indult táncház, ezek a fővárosi példákat követték - az első táncanyag Debrecenben13 és Jászberényben is a széki volt.

Széki lassú a Kassák Klubban
A HH Folklórdokumentációs Központ Táncház Archívumából

Az, hogy éppen Szék vált a táncházmozgalom kiindulópontjává és ideáljává, a körülmények alakulásának eredménye:14 a tudomány innen rendelkezett kellő mennyiségű és minőségű gyűjtéssel; itt találta meg a hagyományos táncéletet élő, szervezett állapotában; és éppen itt jártak azok a táncosok, akikben egy táncház élménye maradandó nyomokat hagyott. Mindemellett segítette az első táncházak vezetőinek munkáját, hogy viszonylag egyszerű páros táncanyag állt rendelkezésükre.

Szék bemutatására megjelent néhány ismeretterjesztő jellegű publikáció is: 1974-ben a Valóság közölt részleteket egy széki asszony visszaemlékezéseiből, melyben a táncházra vonatkozó részeket is találunk;15 1975-ben pedig a Sebő együttes kiadványában, a Síppal dobbal lapjain olvashattak a Kassák Klub látogatói a széki tánc "rendje-módjáról".16 A széki táncházi kultúra jelentősége a táncházmozgalom első éveiben megjelenő hanglemezek műsorán is kidomborodik: Az 1977-ben megjelent, Táncház című lemez széki muzsikával kezdődik, a Sebő együttes előadásában. 1978-ban önálló lemezt adott ki az együttes (Táncházi muzsika címmel), melyen az első szám a széki táncrend. A lemezborítón Korniss Péter széki fotója látható. (Az album 1979-ben elnyerte "Az év hanglemeze" címet.) Az Élő népzene I. (1978, Muzsikás együttes) műsorán szintén szerepel a széki táncrend, s a széki népdalok nem maradnak ki a második lemezből sem (Élő népzene II., 1978), melyen Budai Ilona énekel. A borítón a népdalénekest - természetesen - széki viseletben láthatjuk. Szék a múlt, a paraszti világ egyik utolsó őrszemeként jelenik meg Korniss Péter könyveiben. A fotográfus megvallja: a népi kultúrával Széken történt találkozása indította a magyarság még élő népszokásainak fényképezésére, egy eltűnő világ megörökítésére. Albumait lapozgatva láthatóvá válik Szék hatása: Elindultam világ útján. című, népszokásokat dokumentáló könyvében külön fejezetet szentel a széki táncháznak, a Múltidő című kötetben pedig csaknem minden harmadik alkotása széki jelenettel idézi a megálló időt.17 Szék tehát reprezentatív funkciót is ellátott az első években: a táncházmozgalom kiadványain a minta megtestesítőjeként jelent meg rendszeresen, a szélesebb nyilvánosság előtt pedig a tradíciók, a múlt kiemelkedő reprezentánsává vált.

Táncház a Sebő-Halmos duóval
A HH Folklórdokumentációs Központ Táncház Archívumából

A magyarországi táncház mozgalommá szélesedése tehát fontos dolgokat eredményezett Székre nézve: a székiek népi kultúrája viszonylag széles körben ismertté vált, s a táncházmozgalom vezető egyéniségeinek köszönhetően tovább folytatódott a tudományos gyűjtőmunka is.18 Martin György 1982-ben ekképp summázta a Szék megismerésében kialakult helyzetet: "nincs a magyar népterületen, sőt a Kárpát-medencében sem egyetlen olyan település, amelynek tánc- és zenehagyománya ilyen mértékben összegyűjtve állana a tudományos kutatás rendelkezésére". A táncházmozgalom nemzetközi szinten is nagy sikert aratott, így napjainkra a széki tánc és zene világszerte ismertté vált. Nem csak a magyar diaszpórákhoz jutott el az erősen hagyományőrző falu híre - a külföldet járó táncoktatók San Franciscótól Tokióig elterjesztették. Így már könnyebb megérteni, hogyan jutottak a japánok Székre.

Ádám István "Icsán" és Porteleki László. Szék, 1976.
A HH Folklórdokumentációs Központ Táncház Archívumából

Székről - különös jelentőségénél fogva - sajátos kép alakult ki a táncházasok tudatában. Fogalma a táncházmozgalom "eredetmítoszaként" jelenik meg, s tánca-zenéje továbbra is nagy közismertségnek örvend. A táncházas eredetmítoszhoz hozzákapcsolódik még az "ökológus", "természetvallásban élő" parasztember mítosza, mely a táncházmozgalommal megjelenő újfajta, jelentős részben erdélyi hagyományok felé fordulás eredménye.19 Ilyen tartalmakkal gazdagodva Szék meghatározó jelentőséggel bír a táncházakban, igaz, a kezdetekhez képest szerepe jelentősen megváltozott, hiszen a mozgalom fejlődésével új táncok kerültek előtérbe, más divatok is jelentkeztek. "Ha úgy veszem, nagyon egyszerű tánc, és nem virtuóz" - mondta egy néptáncoktató-együttesvezető.20 Ami előnyére vált a táncház terjedésekor, azt ma már kevesebb figyelemre méltatja a táncostársadalom, hiszen más erdélyi vidékek látványos és technikai képzettséget igénylő táncai kerülnek előtérbe. Az is szerepet játszhat a viszonylagos háttérbe szorulásban, hogy Széken már nincs teljes zenekar, a legendás hírű muzsikások kihaltak, ezzel szemben Kalotaszegnek még van "Neti Sanyi bácsija", Magyarpalatkán együtt van a "Palatkai Banda", s az utóbbi néhány évben vált sztárzenekarrá a "Szászcsávás Band". Az ilyen, Magyarországot rendszeresen járó zenekarok éltetői vidékük tánc- és zenefolklórjának a táncházakban, mesterei a táncházi zenészeknek. Mindezek ellenére megállapítható, hogy Szék még ma is különleges státussal rendelkezik a táncházmozgalomban - jól illusztrálja ezt néhány mai, táncházba járó fiatal egy-egy gondolata: Szék "alapdolog", "kultuszhely", olyan hely, ahova "el kell menni egyszer", "onnan indult a táncházmozgalom".21 Szék státusa híven mutatkozik meg a mozgalom indulásának huszonötödik évfordulója alkalmából készített filmben is, melyet a Magyar Televízió adott le 1997-ben: széki csárdás szól az elején, széki táncot járó párokról készült fotókat vetítenek be (Székről és Budapestről), s egymást követik a széki vonatkozású bejátszások (Martin György 1969-es gyűjtéséből, egy budapesti táncházból).

A táncházmozgalom kibontakozása kapcsán érdemes még egy jelenséggel foglalkoznunk: a folklorizmus egy egészen új típusának kialakulásával. A városi közegben élő folklorizmus egyik formája, a folklór színpadi feldolgozása és bemutatása Niedermüller Péter szerint a folklór esztétikai szempontból történő bemutatásán, esztétikai értékek felmutatásán alapszik. Hiányzik viszont mögüle a közösség - a csoport, mely birtokolja a bemutatott folklórt, melyben a folklór betölti közösségi funkcióját. A szociális kontextus híján a színpadi folklór társadalmi szempontból tehát "vákuumban lebeg".22 E gondolatot a számunkra lényeges folyamatra aktualizálva megállapíthatjuk, hogy a táncház szerepe éppen eme űr kitöltésében valósul meg, hiszen az oda járó fiatalok szórakozni mennek, közösséget alkotnak - nem csupán interpretálói, hanem aktív birtokosai az ott megtanult táncoknak. A táncházmozgalom indulása előtt ugyanis a néptáncegyüttesek tagjai nem ismerték mélységében, nem használták közösségi, társastánc szinten a színpadra vitt táncanyagokat, az ő "folklorizmusuk" kimerült egy-egy koreográfia betanulásában, a tánc igazán nem élt a lábukban. A táncház révén azonban a folklór valódi világától idegen előadóból és a passzív nézőből aktív, közösséget alkotó folklorista válhatott. E folklór és közösség között megfigyelhető viszonyváltozással a néptánc és népzene közelebb került eredeti, falusi környezetben betöltött funkciójához, bár az új, városi közeget a tradicionális élettérrel sok szempontból nem szabad párhuzamba állítanunk. A táncháznak a városban új értelmezhetőséget kell nyernie, hiszen teljesen más társadalmi rétegek állnak mögötte, másfajta intézményrendszerbe ágyazódik, más jelentéseket hordoz - nyilvánvalóan nem valósulhat meg ugyanabban a formában, mint például Széken. Tény azonban, hogy mozgalommá szélesedésében nagy jelentősége volt e szociális szerep megjelenésének, a közösségben táncolás szemléletmódja eredményességének. A tánc és a közösség közötti viszony fontosságát a színpad is felismerte: a mai magyar néptáncegyüttesek első lépése egy koreográfia betanulásához az adott táncanyag "táncházi szintű" elsajátítása, s ennek a módszernek köszönhetően a mozgalom legfőbb társadalmi bázisát az együttesek tagsága képezi.

A paraszti néptánc városi megjelenése tehát felveti a következő kérdést: miként élhet tovább a foklór - mennyire tarthatja meg a falusi közegben működő viselkedésformákat, szabályokat, s kell-e, egyáltalán lehet-e ezekhez ragaszkodni? Ez attól függ, milyen utakat ítél járhatónak a táncházmozgalom: egy olyan szórakozási forma elterjesztését, mely a népi kultúrából táplálkozik, de azt a város világához idomítja, tehát beilleszti a társadalmi térbe, vagy a népi kultúra hiteles megőrzését egy olyan közegben, amely viszont számos tekintetben eltér az eredetitől, s ezzel alapjában nehezíti (vagy lehetetlenné teszi) a cél tökéletes megvalósítását. Ha a táncházmozgalom indulását tekintjük, úgy látszik, a társadalmi szerep érvényesülése volt a cél. Ezt igazolja a nyilvános táncházat szorgalmazó együttesvezetők és táncosok fentebb már idézett felhívása, s jól illeszkedett elképzeléseikhez a "Pillanatok alatt megtanulható." széki tánc. Aztán felnőtt egy olyan réteg, amelynek már nem elég ez a viszonylag felületes megismerés, amely mélyebb azonosulásra vágyik: "ehhez mindent kéne tudni - hogy miért olyan, miért olyanok a nők, miért így viselkednek" (egy táncoktató-együttesvezető véleménye).23 Az ilyen gondolkodásmódot képviselő táncosok fő kritikája a táncházban látottakkal szemben így hangzik: nem tudják a "pestiek" úgy csinálni, mint Széken, az "eredeti" táncházban. Az ő gondolataikban pont kerül a nyitva hagyott mondat végére: "Pillanatok alatt megtanulható, idézőjelben. De egyáltalán nem." (N. I.)

A városi táncházakban, ahol a folklór megjelenítésére, minél hitelesebb újraalkotására törekednek, az eredeti közegükből kilépő paraszti táncok statikussá válnak - elveszítik rugalmasságukat, a továbbfejlődés lehetőségét, hiszen meghatározott és idealizált vonatkoztatási keretekhez kötik őket. Így viszont elkerülhetik a felhasznált folklór túlzott eltávolodását önmagától. A városi táncház tehát megállítja az időt a folklór életében, bizonyos állapotokat konzervál. Emiatt az is előfordulhat, hogy "lemarad" ideálja mögött, amely eredeti helyén folyamatos változáson megy keresztül.

A mély megismerésben gondolkodó táncházasok megpróbálnak minél szorosabb kapcsolatot fenntartani az "adatközlőkkel", erre Széken is számos szemléletes példa akad. A táncházmozgalommal meginduló Székre járás során ismeretségek alakultak ki, melyek aztán baráti kapcsolatokká fejlődhettek. E kapcsolatok mindkét fél számára előnyösnek bizonyultak: a magyarországiak részt vehettek táncos eseményeken, s ezen felül betekinthettek a székiek mindennapjaiba is, a székiek számára pedig szélesebb út nyílt a magyarországi lehetőségek felé, hiszen barátaik révén könnyebben szerezhettek munkát és szállást Budapesten. (Ezt főként a rendszerváltás óta használják ki: 1989 óta nagy arányban járnak Magyarországra munkát vállalni.) Az efféle cserekapcsolat intézményesült formáját jelenti a komaság - több magyarországi táncházasnak vannak már komái Széken.24 A rokonsági kapcsolatba kerülés egyrészről megkönnyíti a széki társadalomba való beilleszkedést, emeli az idegen presztízsét ("Azért fogadnak el szerintem bennünket is, mert visszajárunk, és vannak már rokonaink" [N. I.]), másfelől pedig biztosítja a támogatást Magyarországon a székiek számára. A táncházasok egy része tehát a hagyományokon túl magukkal a széki emberekkel is igyekszik minél mélyebb kapcsolatba kerülni. Ezzel kétségtelenül bővülnek az interakciós lehetőségek, kiszélesedik az egymásra hatás folyamata.

Hofer Tamás azt elemezte, miért jelentett újdonságot a táncházmozgalom a néphagyományokhoz való viszonyulásban: a korábbi "lágy", reprezentatív és kommerciális jelleget öltő értelmezéssel szemben "kemény", azaz erősen hagyományőrző törekvéseket képviselt.25 Ha gondolatai alapján végigkísérjük a táncházmozgalom alakulását az 1972-es kezdetektől napjaink imént ismertetett tendenciáinak megjelenéséig, kirajzolódik a "keményedés" íve a folklorizmus és a hagyományok viszonyában. S minél keményebb a hagyományok felé fordulás, annál intenzívebb kapcsolatot tart fenn a hagyományokkal, annál nagyobb hatást gyakorolhat rá.

A folklorista érdeklődés visszahatásainak megjelenése

Végigtekintettük, milyen úton kerültek a széki hagyományok a magyar folklorizmus érdeklődésének középpontjába, hogyan élnek tovább a város új, modernebb, résztvevőit tekintve tágabb környezetében. A folklór ilyen mértékű kisugárzása esetén - mint már utaltunk rá - számolni kell a kisugárzási területre gyakorolt visszahatás folyamatával is. Erre például szolgáló jelenségek szép számmal megfigyelhetők Szék esetében: a folklórnak és birtoklóinak a folklorizmussal folytatott interakciója annak első megjelenése óta zajlik.

A folklorizmus jelenléte először az adatközlőként szereplő székieknek a helyi közösségbeli megbecsülésében mutatkozott meg. A budapesti rádiófelvételek (Lajtha gyűjtése), az augusztus 20-i Gyöngyösbokréta-bemutatókon való részvétel a falu társadalmában tekintélyt kölcsönöztek a "felgyűjtött" és "megmutatott" zenészeknek, táncosoknak, nótafáknak.26 A megmutatás magyarországi igényére Szék már az 1940-es években Gyöngyösbokréta együttes alakításával reagált (lásd fentebb), s ma is működik tánccsoport, mely fel-feltűnik Magyarországon - és külföldön - egy-egy rendezvényen.

A néprajzi érdeklődés hatásának ékes példája Csorba János széki születésű szamosújvári lakos könyve, amely 1978-tól huszonkét esztendőn át íródott, s 2001-ben jelent meg Bár emlékezete maradjon meg. címmel. A bevezetőben olvashatjuk a könyv megszületésének történetét: szerzője, miután találkozott Kallós Zoltánnal, aki népdalokat gyűjtött tőle, s látta a házában a kutató népművészeti gyűjteményét, elhatározta, hogy leírja emlékeit szülőfaluja kultúrájáról az utókor számára. Hiszen "ezek [értsd: a néprajzosok] biztosan nem ok nélkül jőnek, hanem itt ténylegesen valami kincs ez a hagyomány".27

A falu hozzászokott a magyarországi látogatókhoz, az emberekben tudatosult a kíváncsiság jelenléte. Ennek köszönhetően kialakult néhány intézményes jellegű forma a hagyományok bemutatására. Ilyen jelenség a "múzeum", mely már régóta nyitva áll a vendégek előtt - már ha kinyitják, hiszen e múzeum nem más, mint egy elhagyott kis ház, telezsúfolva régi képekkel, cserepekkel és egyéb tárgyakkal, melyeket gondozói a zsibvásárokon gyűjtögettek össze. Székre érkezésemkor megkérdeztem vendéglátóimat, mit érdemes megnézni a faluban, s erre többek között a múzeumot ajánlották. A magamfajta látogató furcsállná a dolgot: múzeum van azon a helyen, amelyet önmagában élő múzeumként képzelünk el? Kiderült, hogy nem a széki népművészet kincsestáráról van szó. Ezzel kapcsolatban érdekes kérdéssel találja szembe magát a néprajzos: mi az, amit egy széki ember múzeumba való tárgynak gondol? Úgy látszik, a saját hagyományvilág még túl közeli ahhoz, hogy múzeumi kirakatba tegyék - a székieknél még nem ment végbe az attól való elidegenedés. Mindenesetre láthatjuk: a megmutatás igénye megjelent a közösségben, s úgy hiszem, joggal vélhetjük, hogy ez összefügg azzal a szemléletmóddal, amelyet elsősorban Magyarország közvetített Szék felé.

Hasonló fogalom a "széki szoba", amely kitüntetett státusú tér néhány házban. Széken az utóbbi években - városi mintára - hatalmas házak épültek, sok régi épületet felújítottak vagy kiegészítettek. Egyre kevesebb a tradicionális szerkezetű, kékre meszelt falú épület. Néhány esetben azonban egy-egy szoba berendezését meghagyták eredeti állapotában (előfordul, hogy a család idős tagjai ragaszkodnak ehhez). A múlt az ilyen szobákban koncentrálódik: hagyományos festett bútorok, cserepek, szőttesek és varrottasok találhatók itt. S ahogyan fentebb azt mondtuk, hogy a székiek nem idegenedtek el annyira hagyományaiktól, hogy múzeumba helyezzék, úgy most azt kell feltételeznünk, hogy az elidegenedés akkor kezdődik, amikor a ház egy meghatározott részébe különítik el a régi tárgyakat, s helyükre, a mindennapi használatba modern megfelelőik kerülnek. Hogy mi köze ennek a folklorizmushoz? Ha egy-egy emberöltő elteltével, az öregek kihalásával ezekből a szobákból is eltűnnek a tradicionális tárgyak, akkor semmi. Ha viszont az egyre jobban polgárosuló közösségben valamilyen formában tovább él a "széki szoba" intézménye - akár a házon belül, akár valamilyen helyi múzeumban -, akkor már folklorista jelenségről beszélhetünk, melynek eszmeisége nyilvánvalóan nem mentes a Magyarországról érkező hatásoktól. A tudat, hogy a széki szoba olyan dolog, amire a "pestiek" kíváncsiak, ma is jelen van a széki emberek gondolkodásában, hiszen fontosnak tartják megmutatni a vendég számára.

A hagyományápolás szempontjából befolyásoló tényező lehet a folkloristák, magyarországi táncházasok közvetlen jelenléte is Széken. Ezt a következő élményem támaszthatja alá: A II. Széki Napok lezárulása után egyetemistatársaimmal még pár napot Széken töltöttünk. Egyik este bementünk a kocsmába, s leültünk egy asztalhoz, a helybeli fiatalok közé, akikkel a tábor ideje alatt ismerkedtünk össze. A magnóból diszkózene szólt. Néhány perc elteltével az egyik legény odaszólt a kocsmárosnak, hogy vegye ki, s tegye be a széki kazettát. A zene a jelenből nyomban átváltott a múltba: felcsendült Ádám István "Icsán" széki prímás és bandája muzsikája, 1970 környékéről. Miért éppen ekkor lett elege a széki legénynek a diszkózenéből, és miért éppen Icsánra vágyott? Egy másik alkalommal - szintén jelenlétünkben - vita bontakozott ki ugyanabban a kocsmában a zenét illetően: egész este diszkózene szólt, amit néhányan megelégeltek. "Megyek haza, hozok egy jó kis Zsukit!" - indult el egyikőjük a kazettáért, melyen Ferenczi Márton "Zsuki" régi széki prímás és Ádám István felvételei voltak, Lajtha gyűjtéséből. Rövidesen meg is szólalt " Zsuki" és " Icsán" bandájának muzsikája 1941-ből, a diszkó hívei azonban nem nyugodtak bele a helyzetbe. Közülük a leghangosabban méltatlankodó ki akarta venni a kazettát a magnóból, de amikor a banda lehúzta, s a prímás bemondta, hogy ki muzsikált, így szóltak oda neki: "Lásd, itt van öregapád!" A hangoskodó elhallgatott - a felvételen muzsikáló prímás az ő nagyapja volt.

Ezzel a történettel elérkeztünk a következő momentumhoz, a Széken felgyűjtött hagyományok direkt módon folyó visszakerüléséhez eredeti környezetükbe. A kazetták ugyanis, amelyek a kocsmában megszólaltak, Magyarországról származnak, a széki fiatalok magyarországi ismerőseiktől kapták őket. Természetes gesztusnak tekinthetjük, hogy a magyarországi táncházas visszaad valamit a széki barátjának, akinek a kultúrájából az származik - visszaad egy "kölcsönt", melyet elődei kaptak a széki fiatal elődeitől. Mégis, érdekes helyzet áll ezzel elő: az eredeti széki zene most már a magyarországi táncházasok közreműködésével szól a kocsmában, nem pedig azért, mert a széki banda húzza. Ha nem születtek volna ilyen felvételek, talán ma már nem is szólhatna széki muzsika a széki kocsmában. A folklorizmus láthatóan visszahatást gyakorol Székre.

Látható tehát, hogy a külső érdeklődés nem marad válasz, következmény nélkül a helyi hagyományok továbbélésében, a tradíciókhoz való viszonyulásban - igaz, a legizgalmasabb példákra még sort sem kerítettünk. Elöljáróban, a széki táncélet jelen állapotainak bővebb elemzése előtt azonban érdemes annyit megjegyezni, hogy a Széken érvényesülő folklorista hatás nem egyedülálló jelenség a néprajz-folklorizmus és a népi kultúra kapcsolatának történetében. Hasonló példát mutat Kalotaszeg, ahol a 19. század végétől a tárgyi népművészet virágzott fel a kívülről megnyilvánuló érdeklődésnek köszönhetően. Kalotaszeg háziipara bemutatkozott az 1885-ös országos kiállításon, ahol Gyarmathy Zsigmondné rendezett be kalotaszegi szobát. A díszes népművészeti darabok iránt - az uralkodócsalád és az arisztokrácia példája nyomán - rövidesen nagy kereslet bontakozott ki: "A herczeg Esterházynénak varrt abroszt száz meg száz követte azután és kifejlődött az ősi szép munka e nép háziiparává."28 A legnépszerűbb árucikké a varrottas vált - egy olyan népművészeti termék, amelyet Kalotaszegen már csak kevesen tudtak készíteni. Hírneve külföldön is elterjedt. Mindezek eredményeként megkezdődött a nagymértékű termelés, az értékesítés megszervezése és az elfeledett technikák újraélesztése: "Az 1885-iki kiállítás után én kezdtem visszatanítani az ősi munkát" - írja Gyarmathyné.29 Kalotaszeg több településén ma is jelentős kereseti forrást jelent a népművészeti (és egyéb, a kereskedelembe beépült) tárgyak árusítása - erre a legékesebb példa a Nagyvárad-Kolozsvár főút mentén fekvő Körösfő, ahol szinte minden főút menti ház portáját árusításra rendezték be. De Magyarország vásáraiba is rendszeresen átjárnak árulni a kalotaszegiek. Hasonló körülmények között bontakozott ki Mezőkövesd matyó népművészetének sikere a népcsoport határain kívül. Ez esetben is az 1885-ös országos kiállítás hozta meg a közismertséget és népszerűséget, s szintén a legfelsőbb körök érdeklődése és támogatása mutatkozott meg elsőként. Matyóföld rövid időn belül a magyar népi kultúra reprezentánsává emelkedett. A mezőkövesdi népművészet szereplése erősítette a matyó identitástudatot, és serkentőleg hatott a háziiparra, megkönnyítve a megélhetést.30

Kalotaszeg és Mezőkövesd példája jól mutatja, milyen erős befolyással lehet a folklorizmus a helyi hagyományápolásra, főleg akkor, ha gazdasági érdekeket is megmozgat. Eredménye részben a retradicionalizálás, illetve a hagyomány életének meghosszabbodása, konzerválása, részben pedig a tradíciók külső igényekhez és piaci termeléshez igazítása.31 Ilyen, gazdasági jellegű hagyományőrzés jelen van Széken is, hiszen az ismertté vált viseletek és egyéb vászonneműk, jellegzetes kalapok bevételt nyújtanak a magyarországi vásárokon, táncháztalálkozókon és egyéb árusítási lehetőségek alkalmával. A székiek magyarországi piacozása 1973-ban kezdődött32 - emlékezzünk csak vissza az első budapesti táncház dátumára: 1972. május 6. -, s az évek alatt kifejlődve, a lehetőségekhez igazodva ma is folyik. (A széki árusok nemcsak saját háziipari termékeiket váltják forintra, de máshonnan is hoznak olyan árut, amely eladható.)

Széket vizsgálva Kalotaszeg és Mezőkövesd párhuzama értelmezhetővé válik a szellemi népművészet vonatkozásában is. Ezt a megállapítást legszemléletesebben a táncélet jelenségei igazolják. Lássuk hát, hogyan is alakult a táncolás helyzete, milyen változások és újdonságok figyelhetők meg a közelmúltban és a jelenben!

Táncház ma, Széken és Magyarországon

A romániai rendszerváltás radikális változásokat hozott Szék életében. A modernizáció betörése és az általánossá váló magyarországi vendégmunka következtében a székiek jóval nyitottabbá váltak a külvilág felé, s életük számos területén új dolgok váltak részévé mindennapjaiknak. A megváltozott világról egy régóta Székre járó népzenész története ad számot:

"...olyan negyvenéves lehetett az a nő, aki, mikor egyszer magnón mutattam neki ezt a Lajtha-felvételeket, és azt nem értette már, hogy hogy lehet benn abba az, aki már meghalt, az hogy énekelhet. Szóval, most ilyen szinten volt abba az időbe, most meg, most meg már teljesen rutinosak, teljesen a székiek, tehát hamar. hamar eltalálnak mindenhova, hogy így mondjam - jobban ismerik már itt a pesti közlekedést, mint te."33

Jelentős változások érték a hagyományokat, a táncélet alakulását is. A közösségi táncolás, a fiatalok szórakozásának intézményes alkalmai eltűntek a község mindennapjaiból, illetve átalakultak, megfelelve a modern, követni vágyott világ elvárásainak. A korábban szegenként,34 hetente két alkalommal rendezett tánc(a táncház), a fonó, valamint a szintén rendszeresen működő aprók tánca és kicsik tánca 1993-ra kiveszett a közösség életéből.35 Ez egyrészt a diszkókultúra térnyerésével magyarázható, amely a külvilág felé egyre nyitottabbá váló széki fiatalok számára a modernizálódást jelentette, s ezért szorította háttérbe a hagyományos táncalkalmakat, másrészt pedig azzal a ténnyel, hogy a tradicionális intézmények mögül eltűnt a közösség, hiszen a fiatalok nagy része Magyarországra jár dolgozni, így nincs kinek rendszeres táncházat tartani. "Fele Szík ott van Pesten innét" - summázta a helyzetet egy idős széki asszony. A táncolásba történő "belenevelődés", a táncélet hiányát a község újfajta intézmények működtetésével próbálja kompenzálni, ilyen a széki tánccsoport és az iskolai táncoktatás.36 A régi alkalmak közül csak az az évi néhány lakodalom, bál maradt a széki táncok gyakorlására, ami viszont kevés ahhoz, hogy életben tartsa és továbbörökítse a tánchagyományokat.

Ezeknek a változásoknak megfelelően egyre több az olyan fiatal, aki már nem ismeri gyakorlati szinten, nem tudja táncolni a széki táncokat. A tánctanulás hagyományos kereteinek megszűnésével megszakadt az utánpótlás - azok, akik már nem tanulhattak meg az aprók és kicsik táncán táncolni, már nem állnak föl akkor sem, ha van rá alkalom, mert szégyellik a botladozást. A fiatalságnak csak az az idősebb része táncolja még a székit, amelyiknek volt alkalma rendesen megtanulni. Azonban ez a réteg keveset tartózkodik otthon - az év legnagyobb részében Magyarországon dolgozik.37

S ha fogytán a táncos és a táncalkalom, de töretlen az iránta tanúsított érdeklődés, akkor következik az újabb lépés a folklorizmus részéről - megeshet, hogy Magyarországról rendelnek táncmulatságot Széken. Ez történt 2001 nyarán, amikor az egyik magyar televíziós társaság munkatársa megbízta a széki fiatalokat egy táncház rendezésével, hogy filmfelvételeket készíthessen. A kamera, a mikrofon már régóta megszokott dolgok Széken, hiszen a táncházakban, lakodalmakon és egyéb tánccal-zenével járó eseményeken már számos felvétel született, gyakran volt magyarországi vendége az ilyen alkalmaknak. Arra azonban aligha volt példa, hogy a teljes táncalkalmat Budapestről rendeljék. A jelenség jól érzékelteti, mekkora szerepet játszik a folklorista érdeklődés a széki hagyományok életében. Ezen a ponton újra a dolgozatot bevezető "japán szilveszter" történetére utalnék - most már az is kiderült, miért kellenek a japánok a szilveszteri bál megrendezéséhez. Ez a hagyományos kereteket megőrző táncalkalom feltehetően létre sem jött volna, ha a világ másik végéről érkező folkloristák nem szervezik meg a székieknek (és persze önmaguknak, akik azon tradíciókra voltak kíváncsiak, amelyek már nem feltétlenül tartoznak a közösség mindennapjaihoz).

Az efféle, külső megrendelésre vagy idegen szervezéssel létrejött táncalkalmak fölvetik a következő kérdést: hagyománynak tekinthetjük-e azt, amit a helyi közösségtől független, kívülálló kezdeményezés tart fenn? Márpedig itt erről van szó. Jelentős változás zajlott le a széki "adatközlő" és a folklorista viszonyában: korábban a folklorista vendég, kívülálló, befogadott személy volt, akit beengedtek, aki részese lehetett egy-egy eseménynek. Mára, amikor japánok rendeznek bált Széken, a viszony megfordult: az idegen teremt lehetőséget a mulatásra (amit a székiek kihasználnak, hiszen elmondásuk szerint van, aki saját erőből nem engedhetné meg magának a bálozást, így viszont nyilvánvalóan él a lehetőséggel), s az általa alkotott Szék-kép alapján szabja meg a körülményeket - zene és tánc, viselet stb. (Gondoljunk csak vissza ismét a bemutatott szilveszterre!) Vajon ha nem rendeznének a japánok négy esztendeje szilveszteri bált Széken, a helybeliek megfogadnák-e a "cigányt"? Lehet, hogy a folkloristák megjelenése nélkül már nem is báloznának viseletben és széki zenére azok a fiatalabb házasok, akiknek leány-, illetve legénykorában még működött a rendszeres táncház? Meglehet, hiszen a 2001-es szilveszter egy másik bálján, az újonnan felépült Sóvirág Panzióban szamosújvári szintetizátoros szolgáltatta a zenét - itt már a város volt a minta, nem a helyi tradíciók. S abban az esetben, ha nagyrészt a külső igény és beavatkozás tartja fenn a táncélet néhány megmozdulását Széken, nem beszélhetünk többé hagyományos értelemben vett táncéletről, hiszen a külső közeg szándéka a konzerválás - egyébre nem is képes, nem biztosíthatja a tánchagyomány önálló továbbfejlődését. Így az - csakúgy, mint a hitelességre törekvő magyarországi táncházakban - nem lép, nem él tovább.

A külső kezdeményezésre megvalósuló táncalkalmak esetén az eredeti társadalmi szerep mellett megjelenik és előtérbe kerül a táncháznak egy újfajta funkciója. Ezek az alkalmak egyre kevésbé színterei a székiek társadalmi életének, hiszen ha továbbra is betöltenék e funkciójukat, nem szorulnának háttérbe, s nem adnának helyet a külső résztvevők beavatkozásának. A táncház funkciója szempontjából ezzel szemben egyre inkább figyelembe kell vennünk a külső szervezők megjelenését, akiknek sajátos motivációi sajátos funkciókat rendelnek a táncos eseményhez, mely számukra az eltűnő paraszti kultúra reprezentánsaként, néprajzi adatként szolgál. A táncház e funkcióját akár a gyűjtők megjelenése óta számon tarthatnánk, igazán releváns tényezővé azonban akkor válik, amikor a funkcionálás érdekében az idegen aktívan befolyásolja a táncház létrejöttét, körülményeit. A folklorizmus közreműködésével lezajló táncházak eszerint kettős funkcióval rendelkeznek, visszatükrözve két különböző társadalmi csoport elvárásait.

Széken tehát nemcsak egyre ritkább a tánc, s egyre kevesebb a fiatal, aki táncoljon, de - mint láttuk - a fennmaradó alkalmak is sok esetben külső kezdeményezésre valósulnak meg. De teljesen eltűnik a táncos tradíció? A kérdés megválaszolásához ki kell terjesztenünk figyelmünket Magyarországra, a táncházmozgalom helyszíneire, intézményeire is. Ez két szempontból fontos. Az egyik az a tény, hogy - a táncházmozgalom kiteljesedésének köszönhetően - Magyarországon ma sokszor annyian járják a széki táncokat, mint Széken. A másik tényező a székiek "tömeges" méretű vendégmunkára járásával kialakult állapot:38 az ingázók körében kialakult egy csoport, amelyik Budapesten "éli táncéletét". Ezek a fiatalok rendszeres vendégei a pesti táncházaknak, sőt egy időre saját klubszerű találkozóhelyet is kialakítottak egy kocsma pincehelyiségében. Ezeket a jelenségeket figyelembe véve feltehetjük a kérdést: hol van valójában a "széki táncház"? Amint fentebb már kiderült: Széken aligha. Magyarországon viszont egy egész mozgalom próbál hasonló dolgot megvalósítani (melyben természetesen nem a széki tánc az egyedüli, de stabil pontként van jelen a táncházak repertoárjában), s a széki fiatalság egy része is többet táncol Pesten, mint odahaza. Úgy tűnik, a széki táncház - ha nem is tartotta meg eredeti formáját - "átköltözött" Magyarországra!39

Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a hagyományőrzés gondolata leginkább azokban a széki fiatalokban tudatosul, akik Magyarországra járnak munkát vállalni. Mint láthattuk: odahaza eltűnőben van a hagyományos táncélet, a budapesti táncházak viszont rendszeres találkozási és táncolási lehetőséget jelentenek a dolgozni átjáró fiatalok számára. De mi lehet az oka annak, hogy a hagyományápolás igénye főként a Magyarországra járó fiatalok tudatában alakul ki? Ha Bausinger megállapításából indulunk ki, miszerint a folklorizmus természetes szükséglet, ha az ember kiszakad szűkebb környezetéből40 akkor magyarázatot találhatunk a helyzetre. A saját folklór támpontot, biztos alapot jelent az identitás meghatározásában, ami a helyi közösség érthető, születéstől fogva adott világából az idegen nagyvárosba kerülés után új, megoldásra váró feladat. A Széken maradó fiatal számára a folklór nem tartalmaz ilyen jelentést, így őneki ebből a szempontból nem olyan fontos, hogy éppen széki zenére, széki tánccal szórakozzon, sőt inkább a múltat idéző hagyományokból való kiszakadás jelenti számára az előrelépést a modernizáció felé. Ezzel szemben Budapesten sokkal inkább szükség van a gyökerekre, az identitás újraalkotására. Az öntudat tradíciókon keresztül történő megerősítése segíthet az idegennek elhelyeznie magát az őt körülvevő szokatlan világban. S a pesti táncházakban éppen olyan környezetbe kerülnek a székiek, amely példáival ösztönző erőként hathat rájuk a hagyományápolásban. Ráadásul, ha az ember széki, "adatközlői" státust nyerve azonnal valakivé válik a táncházasok szemében, míg e "tulajdonság" nélkül névtelenül elveszne a tömeg szürkeségében. (Ez a szürkeség elsősorban abból a körülményből adódik, hogy a Magyarországon vállalt munka alacsony presztízsű. Ezért a táncház közege a vendégmunkás fiatalok számára egyfajta "presztízskompenzációt" is jelenthet.)

Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a munkavállalás és a táncházmozgalom szálai sokszor összefonódnak. Példaként szolgál az az eset, amikor a piacozó székieket behívták egy táncegyüttes próbájára táncolni, akik ennek örültek, mert "gondolták, hogy hátha jobban el tudnak adni valamit".41 A táncházmozgalom fontosabb eseményein mindig jelen vannak a viseletet, népművészeti tárgyakat áruló székiek. Másrészt abban is megjelenik az összekapcsolódás, hogy kinél jutnak munkalehetőséghez a Magyarországra érkezők. A táncházasokkal Széken kötött ismeretségek ugyanis segítik a munkavállalást, s az is előfordul, hogy a táncház révén megismert személy adja a munkát. Lássunk egy ilyen esetet:

"Szék az benne van az életemben hetvenkettőtől folyamatosan, és akkor. szóval onnantól kezdve a felkérések meg minden, minden úgy lökdöste is az embert arra, abba az irányba, hogy. hát, hogyha már nekem tanítani kell székit, meg. akkor elkezdtem foglalkozni jobban vele, mélyebben. Aztán odáig jutott, hogy például a nyolcvanas évek végén vettem Tordason egy házat, illetve vettünk, és azt már székiekkel építtettük a. illetve újíttattuk föl, és az új részt, azt ők építették hozzá." (Sz. Sz.)

A magyarországi táncházmozgalom tehát befolyásolja bizonyos széki fiatalok önképét és viszonyát tradícióihoz, amit haza is visznek magukkal. Ebből megérthetjük, miért a vendégmunkára járók a kezdeményezői a széki tánctábor, a Széki Napok megrendezésének. 2000 után a következő két évben, második és harmadik alkalommal is megszervezték a helyi fiatalok a tábort. (Néhány évvel korábban magyarországi népzenészek is rendeztek Széken tábort, annak azonban nem volt közvetlen folytatása, lásd lentebb.) Erdélyben a rendszerváltás óta számos helyen indult hasonló rendezvény, melyekre sok száz résztvevő látogat az egész Kárpát-medence, sőt a világ számos távoli területéről.42 Ezek a táborok lehetőséget nyújtanak a tánc- és zenetanulásra, a megismerkedésre a hagyományőrzőkkel és a táncházban a hajnalig tartó mulatásra. Ha megnézzük, a szervezőkön kívül kik is a szereplői a széki tábornak, ez is igazolja a táncházmozgalom központi szerepét: a széki táncokat magyarországi oktatók tanítják, az esti táncházakban - a hiányos széki bandát kisegítve - pesti zenészek is muzsikálnak, s a tábor vendégeinek többsége is Magyarországról érkezik. Láthatjuk: az ötlet, a szervezés, a megvalósítás és a részvétel sem független a magyarországi sugallattól és segítségtől.

A széki táncháztábor szervezésében, a táncok oktatásában és a muzsikálásban közreműködő magyarországiak a széki táncos- és zenei hagyományok eredeti helyen való továbbélését próbálják elősegíteni. Ez nem más, mint válasz a széki táncélet közelmúltbeli átalakulására, a táncház eltűnésére; a táncházmozgalom gyorsan reagál, hiszen Szék esetében a híresen hagyományőrző, a táncház mítoszát megtestesítő közösség veszíti el mindazt, amire a folklorizmus, a táncházmozgalom rátalált. A széki folklórból táplálkozó táncházasok értékvesztésnek tekintik a hagyományok elhagyását: "most van ott a csúcsromlás" (N. I.) - ideologikus keretben értelmezik a Székre is betörő modernizáció folyamatát. A népi társadalom idealisztikus képe lebeg a szemük előtt - az egység, a hagyomány és a rend világa, s ezzel állítják szembe a változásokat - a gyökértelenedésnek, az idealisztikus közösség bomlásának képzetével. Egyrészt megfogalmazódik egyfajta kiábrábrándulás az évtizedekig mintául szolgáló közösségből - "Ezeknek nincs már széki tudatuk, már nincs, már ők, ők már világemberek. Már Chicago Bulls, meg izé, ezek már teljes izé, teljes sérülés" (Cs. S.), másrészt pedig megjelenik a retradicionalizálás szándéka. Ennek célja már nem csupán a hagyományok átmentése egy folklorista mozgalomba, hanem visszaültetése, újraélesztése abban a közegben, ahol az gyökeredzik. Ezáltal megváltozik a folklorista szerepe a folyamatban - eddig a "folklór" aktivizálta őt, s most ő az, aki a "folklórt" aktivizálja. E törekvés megnyilvánulása volt az 1997-ben, magyarországi táncházasok által szervezett első széki fesztivál, melynek azonban nem volt sikere a helyiek körében - a székiek nem igazán tudtak mit kezdeni az eseménnyel: nem érezték magukénak, s a hagyományőrzés igénye ekkor még nem talált tevékeny támogatókra a fiatalság körében. A fesztivál ötletében mindenesetre visszatükröződik a retradicionalizálás gondolata:

"az volt benne a lényeg, hogy négy napig most a Szék épülésére szolgáljon az, hogy ... hogy valahogy visszaadjuk, amit elvettünk onnan kölcsön" (Cs. S.).

A széki népzenei gyűjtések már említett visszakerülése is e jelenséget példázza. Az egyik jelenlegi prímás kapott egy kazettát budapesti népzenész barátjától Ádám István bandájának felvételeivel, hogy tanuljon róla muzsikálni. A prímást tehát magyarországi népzenész segítette hozzá, hogy saját falujának muzsikájával foglalkozzon! Másokat is értek ilyen hasonló inspirációk: a már elhunyt híres prímás, Ádám István "Icsán" unokája Pestről brácsát kapott ajándékba, hogy megtanuljon rajta játszani, és folytassa a család mesterségét. Bár az eredmény ez esetben elmaradt, e példák világosan szemléltetik, hogy a magyarországi táncházmozgalom milyen intenzitással próbálja retradicionalizálni Szék modernizálódó társadalmát.

A helyzetet ellentmondásossá teszi az a tény, hogy míg Magyarország egyrészről érdeklődéssel tekint a széki hagyományokra, s retradicionalizáló folyamatokat generál, addig - ezzel párhuzamosan - részt vesz Szék modernizációjában is; annak a világnak a része, melyet a székiek követni kívánnak, a vendégmunka vonzásával pedig hozzájárul a hagyományos széki társadalom és életforma átalakulásához. Tehát amit az egyik kezével "ad", azt a másikkal "elveszi" - helyesebben éppen fordítva! E kettősség összetevői közül kétségkívül az utóbbi bír erőteljesebb befolyással a széki társadalomra, sőt - mint láttuk, leginkább a modern világgal intenzív kapcsolatot fenntartó vendégmunkás fiatalok a közvetítői a folklorista hatásoknak. Eszerint modernizáció és retradicionalizáció folyamatának szálai összefonódnak Széken: a hagyományok felé fordulás a modernizációhoz kötődik.

Az újfajta, retradicionalizáló folklorista szemléletmód, az "aktivizáló" szerep megjelenésének megállapítása után érdemes átgondolnunk, hogyan alakult a folklorizmus viszonya tárgyához, a folklórhoz. Szék történetét szemlélve ugyanis egy olyan ív rajzolódik ki előttünk, melyen végighaladva hagyomány és folklorizmus kapcsolatának változását figyelhetjük meg. Száz esztendeje Bartók és Kodály megkongatta az utolsó óra vészharangját, és felhívta a figyelmet a paraszti közösségekben pusztuló folklór megmentésének - összegyűjtésének, megismerésének és terjesztésének - fontosságára. Az "utolsó óra" Széken a 20. század végéig elhúzódott, így az utódoknak még több generációval nagy népzenekutatóink működése után is lehetőségük volt követni útmutatásaikat, s jelentős népzenei és néptáncgyűjtemény jött létre. Emellett olyan mozgalom született, mely birtokba vette a felgyűjtött hagyományokat, s az utolsó óra elteltének folyamatát figyelemmel kísérve kötelességének érzi, hogy tegyen valamit a világ számára negatív előjelet hordozó változása, a hagyományokból való "kivetkőzés" ellen. Lezajlott tehát a folklór felfedezése, megtörtént "átmentése", s ráeszmélve eltűnésének folyamatára megfogalmazódik az igény visszaültetésére. A folklór vidékről eljutott a városba, majd visszaindul eredeti helyére. Sajátos keretet ad e jelenségnek az a helyzet, hogy Széken alig van űr a tánchagyományokat még aktívan birtokló, az "ő idejében" még funkciójában használó korosztály és az ebből már kimaradó mai fiatalság között. Szinte nem is látszik megszakadni a tradíció - ezt gondolhatnánk, amikor a huszonéveseket és az idősebbeket a III. Széki Napok esti mulatságán együtt, viseletben látjuk táncolni. Egy nagy különbség mégis van a generációk között: a mai fiatalok számára a nyári tánctábor azon évi néhány alkalom egyike, ahol magukra öltik régi viseletüket és vele együtt hagyományos tánckultúrájukat; számukra a táncház már nem létezik funkcionáló közösségi intézményként. Talán ez az a pont, ahol feltehetjük a kérdést: folklór vagy már inkább folklorizmus az a jelenség, melynek tanúi lehetünk?

A retradicionalizációs kezdeményezések legitimitását az adja, hogy a helyi társadalomban is támogatókra találtak - összekapcsolódtak a széki fiatalok fentebb már bemutatott csoportjának hagyományőrző szándékával. A tánctábor egyik szervezője így fogalmazta meg a Széki Napok feladatát: "A lényeg, hogy a székiek jöjjenek el!". A tábor küldetése számára tehát az, hogy a helyi közösség, a helyi fiatalság folytassa, illetve fedezze fel újra eltűnő hagyományait. E törekvés hatásának jelentőségét, eredményességét bizonyítja a 2002-es széki tábor: az előző évihez képest jóval többen jelentek meg a helyiek közül a tábort záró esti mulatságokon. (Igaz, nem mellékes, hogy ezúttal Bertalan-napon végződött a tábor, ami a község legnagyobb lokális ünnepe, s amire aki csak tud, hazautazik a magyarországi vendégmunkából.) S az esti táncházban sokan viseletbe öltöztek - olyan fiatalok is, akik csupán évente néhány alkalommal öltik magukra a " székit". De e néhány alkalomnak talán részévé vált a Széki Napok is olyan rituális eseményként, melynek fontos momentuma a saját tradíciókhoz való kötődés kifejezése mind a közösség, mind pedig a külvilág számára. Ha ez valóban így van, akkor a hagyományápolás Széken egy alapvetően folklorista gyökerű, a hagyományőrzést intézményesítő rendezvényhez is hozzákapcsolódik, ami azt jelenti, hogy valamilyen formában működik a tábor széki és magyarországi szervezőiben, lebonyolítóiban megfogalmazódó retradicionalizáció. A magyarországi "hátszéllel", szervezetten és tudatosan megvalósuló hagyományőrzés során újfajta viszony körvonalazódik a széki fiatalok és tradícióik között. A táncház új tartalommal gazdagodik, immár a székiek számára is: eredeti társadalmi funkciói mellé (helyére?) beépül a hagyományápolás gondolata. S ekkor a kör bezárul Szék és a folklorizmus kapcsolatában. Csak azt nehéz eldönteni, innentől kezdve hol a határ - meddig a mitikus Szék és honnantól folklorizmus az a valóság, amelyet látunk?

Végigkísértük a széki táncház útját, mely felfedezésétől indult, s elterjedésén, majd a helyi társadalomban felgyorsuló hanyatlásán keresztül egészen az eredeti közegébe meginduló visszafordulásáig vitt. Kanyarulatait a folklorizmus, a modernizáció és a retradicionalizáció szimultán folyamatai rajzolták elénk. Megismerhettük Szék sajátos helyzetét, amelybe a közelmúltban került: lakossága egyedülálló módon hosszú ideig kitartott tradíciói mellett, majd a modern világgal egyre intenzívebbé váló érintkezése során látszólag egyik napról a másikra hagyta (hagyja) el hagyományait. A kontrasztot felnagyítja, hogy mindeközben a táncházmozgalomban megtestesülő folklorizmus olyan képet őriz Székről, amely már a múlté, s olyan tükörképet tart Szék elé, melyben régi arcát látja. Míg a mai táncházak egykori széki prototípusuk emlékét őrzik, addig a kilencvenhat esztendős széki bácsi már régen azon mosolyog, hogy a diszkóban táncolva a fiatalok hogyan " fenyegetik egymást". Múlt és jelen, tradíció és modernizáció, mítosz és valóság kettősségéről és összefonódásairól szól Szék és a rátaláló folklorista érdeklődés interakciója. S az e találkozásokkal megjelenő retradicionalizáció észrevétlenül mossa össze a hagyományt a folklorizmussal.

Ez az, amit a 21. század néprajzosa Széken talál.


1 A tanulmány korábbi megjelenése: Molnár 2005.

2 Egyetemi hallgató-társammal, Pulay Gergellyel együtt látogattunk el a bálra.

3 2002 nyarán, a III. Széki Napok ideje alatt a hangfelvételekből készült magnókazetta már megvásárolható volt a büfében.

4 2001 szilveszterén még érvényes a kijelentés, azóta viszont már használhatók a mobiltelefonok Széken.

5 A 2002-es népszámlálás adatai szerint Szék lakossága 2764 fő, ebből 2650 magyar, 105 román és 9 cigány. A domináns vallás a református: 2082 fő, más vallásoknak (csökkenő nagyságrendben: római katolikus, adventista, ortodox, pünkösdista, jehovista és szabadkeresztény) jóval kevesebb, összesen 682 követője van. Az információk a Széki Polgármesteri Hivataltól származnak.

6 Szék 1882-ben veszítette el városi rangját ( Kósa 1997:334; Kádár József: Szék város-nagyközség története [Dés, 1904] című munkájára hivatkozva).

7 Martin 1981a. 248

8 A tanulmány szerzője Martin György1982-ben, de a jelen sorozatban is megjelent tanulmánya (Szék felfedezése és tánchagyományai) alapján írta meg ezt a fejezetet, ezért azt itt - az eredeti szöveghez képest - rövidítve közöljük.

9 A mozgalom indulásának körülményeit Siklós 1977. 9-47 alapján mutatom be.

10 Martin 1982. 77.

11 Martin 1982. 78.

12 Sági Mária 1976-os, Kassák Klubban végzett felméréséből kiderül, hogy a táncházba járók körében a széki tánc a legnépszerűbb. Hogy miért? Talán mert azt tanítják a legrégebben. (Sági 1978. 72.)

13 A debreceni táncház indulásáról lásd: Kardos 1987. 76.

14 Timár Sándorral készített interjúm alapján (Budapest, 2001. november 23.).

15 Győri Klára visszaemlékezéseiből. (Győri 1974.)

16 A cikk a lentebb még előkerülő Csorba János elbeszélése alapján született. (Görbe János álnévvel; Halmos-Sebő 1975.)

17 Korniss 1975; 1979.

18 Martin 1982. 78-79.

19 Hofer 1989. 72-73.

20 Interjú Sz. Sz.-szel. (Budapest, 2002. március 17.)

21 Pécsi táncházasok válaszai a következő kérdésre: "Mi jut eszedbe arról, hogy Szék?" (Pécs, 2001. november.)

22 Niedermüller 1989. 97-98.

23 Interjú N. I.-vel. (Budapest, 2002. március 17.) A továbbiakban: N. I.

24 A komasági kapcsolatban a komák egymás gyermekének keresztszülei (a viszony nem feltétlenül kölcsönös). Ettől kezdve rokonsági kötelékek fűzik őket össze, melyek intézményesítik a kapcsolattartást.

25 Hofer 1989. 72.

26 Martin 1982. 74.

27 Csorba János szavainak idézése a könyv előszavában; az előszót Sebő Ferenc írta. (Csorba 2001.)

28 Jankó 1993:101-102; Gyarmathyné feljegyzései alapján.

29 Fejős 1991. 144-147.

30 Fügedi 1997. 7-20.

31 Fejős 1991. 152.

32 Kovács 2000. 28.

33 Interjú Cs. S.-sel. (Üröm, 2001. november 23.) A továbbiakban: Cs. S.

34 Szék utcái három főutca köré csoportosulnak, s így három részre tagolják a községet. E három részt nevezik Széken szegnek: Felszeg, Csipkeszeg és Forrószeg.

35 Kovács 2000. 17-21.

36 Kovács 2000. 20.

37 Kovács 2000. 21-22.

38 Megdöbbentő az a tény, hogy ebből az elzárt, pár ezer lelkes erdélyi faluból naponta jár mikrobusz Budapestre és vissza, holott a Magyarországra dolgozni indulók nem szoktak sűrűn hazatérni. Még jobban kidomborodik a helyzet visszássága, ha hozzátesszük, hogy a Székhez legközelebb lévő városba, Szamosújvárra is napi egy alkalommal indul buszjárat.

39 Itt tartom fontosnak megjegyezni, hogy nem szabad megfeledkeznünk az erdélyi táncházmozgalomról sem, amely - kis késéssel a budapesti táncházak megjelenése után - szintén a hetvenes években indult útjára. Természetesen az erdélyi városok táncházaiban is jelen van a széki zene- és táncfolklór, a dolgozatban tárgyalt jelenségek szempontjából azonban a magyarországi táncházmozgalom szerepe érvényesül látványosabban, mind a székiek nagy arányú budapesti tartózkodása, mind pedig a magyarországiak Székre járása miatt.

40 Bausinger 1983. 438.

41 Interjú Timár Sándorral. (Budapest, 2001. november 23.)

42 A Folkmagazin, a Táncház Alapítvány folyóirata minden évben közli a nyári táncháztáborok választékát. 2002-ben tíz erdélyi felnőtt-táncháztábort hirdet (Folkmagazin 9[1]:9-15, 2002. tavaszi szám).

 

Folkszemle, 2010. október hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás