Folkszemle, 2010. november hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás

Pálfy Gyula

Egy erdélyi vegyes lakosságú falu - Gerendkeresztúr - táncai1 

A címbeli falu, az egykori Torda-Aranyos megye keleti felének marosludasi (Luduş) járásában található zsákfalu. Az 1913-as helységnévtár szerint 1910-ben 1.341 lakosa volt (román többség, magyar kisebbség), a cigányok nincsenek föltüntetve, pedig szinte bizonyos, hogy már akkor is voltak - mármint helyben lakók -, valószínűleg a felekezeti hovatartozás szerint készült a statisztika. Azt a filmfölvételt, amelyből az előadáson részleteket láthattunk, 1986. augusztus 9-én készítettük.

Martin György halála után közel 3 évvel ez volt az első olyan film, amely reliktumterületen is készült, és még pénz is volt a meghangosítására. A fölvétel idejének politikai légköréből fakadó sajátos ellentmondás, hogy végeredményben az akkori román hatóságok kényszerítettek bennünket arra, hogy ezt a filmet elkészítsük. Mégpedig azáltal, hogy lehetetlenné tették azt, hogy a Marosvásárhelyt zajló öreg táncosok=öreges táncok fesztiválján készítsünk fölvételeket. Minthogy Könczei Csilla, gyűjtőcsoportunk központi tagja - részben más társasággal - két évvel korábban már gyűjtött ugyanitt, kézenfekvő volt, hogy legkisebb kitérővel alighanem itt tudunk hasznosan időt tölteni az - egyébként nemkívánatos - előkészítetlenség és a szűkre szabott idő ellenére is. [A kis befektetés nagy haszon elvének reményében.] A gyűjtőcsoport további tagjai voltak még Fülöp Hajnalka és Teszáry Miklós.

Serény vagy csűrdöngölő
Gerendkeresztúr,
1986. augusztus 9.
Táncosok:
Csegödi József; Csegödi Józsefné;
Dél István; Dél Istvánné;
Gabudean Ileana; Hategan Ilie;
Hategan Laureau; Margineau Susana
Zenészek:
Ioan Voivod (sz. 1932) prímás, helybéli lakos;
Ambrus János [Nucu] (sz. 1927) brácsás, marosludasi lakos
Gyűjtők:
Fülöp Hajnalka; Könczei Csilla; Pálfy Gyula; Teszáry Miklós
Forrás: MTA ZTI Néptánc Adatbázis - Filmtár

A helybéli prímást egy falubeli tangóharmonikás szokta kísérni. Őt - mármint a harmonikást -, egy Marosludason megfogadott kontrással tudtuk helyettesíteni a régiesebb hangzás érdekében. Külön érdekesség volt ezzel összefüggésben - legalábbis számomra -, hogy: 1. Eddig soha nem muzsikáltak együtt; 2. Az öntudatos városi kontrás mélyen lenézte a falusi prímást. Nem a mi kedvünkért, hanem a gázsiért volt hajlandó leereszkedni mellé. Olyannyira lenézte, hogy a forgatás egész ideje alatt rá sem nézett; 3. Ennek ellenére az előbbi körülmények egyike sem befolyásolta károsan az együtthangzást.

Az akkor általános közhangulat ellenére ebben a faluban egyáltalán nem jelentett gondot a helybéli románok rábeszélése-beszervezése, legalábbis a férfiaké. Lélekmelengető volt, hogy a máshol - szinte mindenütt - tapasztalható bizalmatlanság légköréből itt - igaz kívülállóként -, feszültségnek a nyomát sem éreztük, pedig a kiválasztott helyszín nem közterület, hanem egy magyar gazda udvara volt. [Bizonyára emberséges pap, pópa és tanítók működtek ez idő tájt a faluban.]

Tehát éppen a Marosvásárhelyre koncentráló elhárítás fénykévéjén kívül esve - mintegy 30 km-rel arrébb - tudtuk szerencsésen elkészíteni ezt a filmet közvetlen zaklatás, és a benne résztvevők későbbi zaklatása nélkül.

térkép

forrás: terkep.jacsa.net

Sem a filmen rögzített, sem a bemutatott összeállítás nem tükrözte a - rendszeresen ismétlődő vasárnapi táncok megszűnte után kb. 25-30 évvel - az egyre ritkábban használt táncok egykori időtartambeli arányát. Több más mellett azért, mert legfőképpen a férfitáncokat igyekeztünk minél több változatban filmre venni. Mint ismeretes, a hagyományos táncélet táncai a paraszti hagyományozódás utolsó szakaszáig szvitszerű táncfüzérbe rendeződve jelentek meg (táncrend v. táncciklus). A többi vegyes lakosságú faluhoz hasonlóan itt is nemzetiségenként eltérő ciklusokban találkozhattunk a falu teljes tánckészletével.2

A magyar táncciklus 1. tétele a sűrű legényes típuscsaládhoz tartozó tánc - helyi nevén csűrdöngölő v. verbunk -, amelyet ugyancsak hangszeres zenére járt páros tánc követ, amit csűrdöngölőnek v. serénynek neveznek. A váltásnál a típusok szétválási folyamatának az a kezdeti fázisa figyelhető meg, amikor azonos szerkezetű, és még közel azonos tempójú kísérőzenére járják a cikluskezdő férfi- és páros táncot. Ez a szétválás néhol egyáltalán nem történt meg [pl. a Mezőség néhány pontján vagy pl. a Maros-Küküllő közi Királyfalván]. Másutt csak a páros forma maradt fönn - pl. a Fölső-Maros mentén -, néhol pedig - mint pl. Kalotaszegen - eltérő etnikai tulajdonérzet kapcsolódik a közel azonos zenére párosan vagy a szóló férfitáncként járt változatokhoz.

A verbunk táncnév előfordulása itt is azt a dél-dunántúlival közös táncnévadási gyakorlatot mutatja, amely szerint az újabb keletű névalak a régi réteghez tartozó táncot jelöli.3 A magyarok ciklusának folytatásában a serény után a lassú és friss csárdást találjuk a hozzájuk kapcsolódó egyre fejlettebb, azaz újabb kísérőzenékkel.

Megjegyzendő, hogy a negyedes dűvős verbunktípust mindenki ismeri, a fiatalabbak csak ezt a férfitáncot, székely verbunk néven, azonban ez nem épült be szervesen a táncciklusba. Ezért föltételezhető, hogy a hagyományosnak nevezhető táncciklus rendszeres használatának a megszűnése körüli időben vált ismertté, tehát viszonylag kései jövevény és ezért is nem vált a ciklus szerves részévé.

A magyarok táncciklusában románokat is láthattunk a táncosok között. Egymás táncainak a kölcsönös ismerete legnagyobb valószínűséggel onnan fakad, hogy a kicsiny falu fiatalsága az egykor rendszeres vasárnapi táncokat közösen tartotta, mert csak így tudták a zenészeket megfogadni. Ennél fogva természetes módon, akaratlanul is megtanulták egymás táncait. Úgy tűnik, hogy nem volt semmiféle nyelvtől, felekezeti hovatartozástól, főként felsőbb politikai érdektől vezérelt kirekesztő szempont. Az egyes táncváltozatok kristályosabb, vagy amorfabb szerkezete sem az etnikai hovatartozástól, hanem az adott táncos egyéni adottságaitól függött.

Varró Dániel magyar prímás (1905-1983)
fotó: Molnár Zsolt, 1983. II. 8.

A román táncciklusban nagyjából a fejlődés relatív időrendje szerint követik egymást a különböző táncok, természetesen a kapcsolódó dallamokkal együtt.

A sűrű és a ritka legényes viszonyát Martin György több helyütt is kifejtette, az itt előforduló konkrét esetről csak annyit érdemes megjegyezni, hogy a ponturi és az învârtita viszonya gyakorlatilag azonos a sűrű legényes-serény mag viszonyával augmentálódott formában, egy közéjük ékelődött vonulós-páros jellegű de-a purtataval. A cikluszáró friss forgós-forgatós párost pedig haţeganának nevezik.

A bemutatott sorrend nem volt azonos a fölvételi sorrenddel. Ennek az volt az oka, hogy a kapun kívüli árokpartról nézelődő román asszonyokat a román páros táncok fölvételéhez szinte csak - kedves és mérsékelt, de - erőszakkal lehetett berángatni, akkor pedig a hirtelen kezdéskor érthető módon a felszínen elevenebben meglevő zenék-táncok jöttek elő. Amikor rájöttünk arra, hogy a régies román táncrendből a purtata elmaradt, addigra eltűntek a román asszonyok az árokpartról is, ezért a pótláskor már magyar asszonyok helyettesítették őket. A román táncciklus tehát a következő fölépítésű volt: ponturi, de-a purtata, învârtita, haţegana.

Végezetül: Ha a két táncciklust grafikusan ábrázoljuk, a következő vázlatos képet kapjuk. (A függőleges tengelyen a M. M. tempóértékek, a vízszintesen a ciklusok tételei láthatók. A folytonos vonalak a magyar, a szaggatott vonalak a román táncokat jelképezik.)

Azt állapíthatjuk meg, hogy a két táncciklus dramaturgiai fölépítése - mondhatni természetes módon, ahogy ez a szerkesztésmód más folklórműfajokban is gyakran megfigyelhető - teljesen azonos logikát követ a belső tempóarányok tekintetében. Összességében pedig a román táncciklus régiesebbnek mondható. Már pusztán a mérsékeltebb tempók miatt is, de nemcsak ezért. A magyar és román táncciklus közötti különbözőség magyarázataként vagy a hajdani társadalmi különállásra, vagy pedig az ugyancsak hajdani divatkövetési hajlandóságbeli különbségre gondolhatunk, föltételezve, hogy a két körülmény egymással szorosan össze is függ(het).

A fölépítés úgy tűnik a lehető legelemibb, teljesen természetes emberi igény szerint alakul. Gondolhatunk teljességgel különböző szöveghez kötött alkotásokra - akár népmesékre, vagy akár a zenedarabok sokaságára -, a fölépítés lényege (természetesen az ördögi részletektől eltekintve) a következő: 1. Expozíció v. magyarul bevezetés; 2. tárgyalás (gyakran hullámzó) fokozódással; 3. befejezés (esetleg csattanóval).


1 E rövid tanulmány korábbi változatai előadás formájában elhangzottak Kolozsvárott 2009-ben, valamint Körmenden. Cikk formájában megjelent a Művelődés (Kolozsvárott megjelenő közművelődési folyóirat) 2009/9 számának 19-21. oldalain.

2 Martin György: A táncciklus - a néptánc legnagyobb formai egysége. Magyar Zene XIX. (1978) 197-217.

3 Martin György: 1970-72 Magyar tánctípusok és táncdialektusok. I-III melléklettel. passim.


Folkszemle, 2010. november hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás