Folkszemle, 2008. július hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás

Pávai István

A magyar népzene moldvai dialektusa

 

A történelmi Magyarország határain kívül, Moldvában él évszázadok óta a legkeletibb katolikus magyar népcsoport. Eredetükkel kapcsolatban számos feltételezés keletkezett. A legmesszebbre tekintő elmélet honfoglalás előtti, etelközi magyar maradványoknak tartja őket, a legrövidlátóbb pedig olyan erdélyi származású románoknak, akiket a feudális magyar hatalom erőszakkal katolizált, a magyar nyelv használatára kényszerített, s akik a hegyeken túl lakó „testvéreikhez” menekülve „félelmükben” a mai napig megőrizték az idegen nyelv ismeretét. Egy másik szélsőséges román teória ezzel is ellentmondásba kerülve úgy tartja, hogy a románság egykor teljes egészében a római rítus szerint keresztelkedett meg, a délebbre lakók később áttértek a bizánci szertartásra, Moldvában pedig részben megőrződött a románok „ősi” vallása.

A magyar történészek, néprajzosok szemlélete sem egységes a telepítés korára és indítékaira vonatkozóan. A feltételezésekhez mellékelt adatokból azonban egyértelműen megállapítható, hogy a moldvai magyarság első telephelyei legalább 750 évnél idősebbek, s hogy a hadi események és a folyamatos elrománosodás nyomán bekövetkezett demográfiai veszteségeik az évszázadok folyamán az erdélyiek több hullámban történő kivándorlásával pótlódtak. A moldvai magyarok fő telephelyei a középkor óta a tartomány legforgalmasabb útvonalai és folyóvölgyei mentén kisebb tömbökben helyezkednek el. Ez a tény arra utal, hogy egy viszonylag korán betelepült népességről van szó. Tekintettel arra, hogy a moldvai helynevek jó része magyar eredetű, feltehető, hogy a magyar lakosság jelenléte már a középkorban számottevő volt.1

Elsősorban nyelvjárási sajátságok szerint a Keleti-Kárpátokon túl lakó magyarokat székely és nem székely eredet csoportokba sorolják, utóbbiaknál pedig megkülönböztetnek egy északi és egy déli alcsoportot. Az elkülönítés a moldvai magyarok tudatában is tükröződik, s a rájuk jellemző endogámia miatt ma is erősen érvényesül. Mindazonáltal több olyan település van ahol a két csoport az évszázadok folyamán összekeveredett.2 A néprajzkutatók eredményei is többé-kevésbé alátámasztják ezt a tagozódást. Dr. Kós Károly három táji csoportra bontja a moldvai magyarok által lakott területeket: Tatros völgye, Bákó vidéke és Román vidéke.3

A köztudat a moldvai magyarokat egységesen csángóknak tartja. Ez az elnevezés elsősorban a tudományos munkák és publicisztikai írások, újabban az elektronikus média nyomán vált általánossá. A szóban forgó népcsoport tagjai általában nem tartják csángóknak magukat, a kifejezést gúnynévnek tekintik, amelyet egy másik magyar népcsoport, a szomszédos székelyek ragasztottak rájuk.4

A moldvai magyar népköltészet kutatása a 19. században kezdődött. Petrás Incze János munkája nyomán innen került felszínre az összmagyar viszonylatban is első jelentős balladagyűjtemény. A népzene kutatása viszont jóval később indult be. A Bartók által 1924-ben meghatározott négy népzenei dialektusterület között (Dunántúl, Felvidék, Alföld, Erdély) még nem szerepelt Moldva, hiszen ekkor még a moldvai magyarság népzenéje ismeretlen volt Bartók számára, bár többször hangoztatta: szándékában áll, hogy körükben kutatásokat végezzen. A legkeletibb magyarok népzenéjének feltárását a román magyar kölcsönhatások vizsgálata szempontjából is igen fontosnak ítélte. 1934-ben írja: „Mennyivel tisztábban látnók ezeket a bonyolult kérdéseket, ha azóta nemcsak ezeket az erdélyi területeket, hanem a székelységgel határos moldvai területeket is alaposan átkutathattuk volna.”5 A moldvai magyar népzenével élő formában az úgynevezett Pátria-felvételek idején, a Magyar Rádió budapesti stúdiójában nyílt Bartóknak kis részben alkalma, 1938. május 27-28-án.6 Az általa ismert kevés adat birtokában később sem nyilatkozott arról, hogy Moldvát, Bukovinához hasonlóan, a negyedik dialektusterülethez (Erdélyhez) számítaná-e vagy sem.

A vidék zenei felfedezésére 1929 és 1933 között került sor, amikor Domokos Pál Péter, Veress Sándor, majd Balla Péter járta be a táj 21 települését, 112 adatközlő 310 dalát rögzítve. Ugyanebben az időszakban végzett itt komplex néprajzi kutatásokat Lükő Gábor. Sajnos 18 fonográfhengere elpusztult, csak helyszíni dallamlejegyzései maradtak fönn.7

A terület zenéjének intézményes kutatását Jagamas János, Szegő Júlia és munkatársaik kezdték el az ötvenes években, a bukaresti Folklór Intézet Kolozsvári Osztályán. 1955-ig 1777 dallamadat került ebbe az archívumba.8 Az intézményes keretek minimálisra csökkenése után Romániában Kallós Zoltán és más magángyűjtők folytatták a kutatást, Magyarországon pedig időközben a Dunántúlra telepített moldvaiak zenekultúrájának föltárása folyt.9 A hatvanas években Szendrei Janka munkája nyomán a moldvai magyarok szájhagyomány útján őrzött, latin nyelv gregorián dallamkultúrája is bekerült a kutatás vérkeringésébe. Legkésőbb a vidék hangszeres zenéjét, illetve tánczenéjét kezdték el vizsgálni.10 Gazdag moldvai népzenei anyagot találunk szinte minden olyan dallamgyűjteményben, hangzó kiadványban, amely a magyar népzene egészéről nyújt képet. Az utóbbi évtizedben pedig több tisztán moldvai anyagot közreadó hanglemez, magánkiadású hangkazetta is megjelent.11

Moldvának külön népzenei dialektusként való kezelése fokozatosan körvonalazódott, a vidék zenei hagyományainak fokozatos feltárásával, a jellemzően moldvaiasnak ítélt sajátosságok feltérképezésével. Veress Sándor 1930 nyarán végzett gyűjtése beszámolójában számos Moldvára jellemző specifikumot említ (régi stílus túlsúlya, csak erre a vidékre jellemző dallamok, csoportos formában is díszített előadásmód, román hatás stb.), de további több éves kutatómunka elvégzését tartja szükségesnek a terület zenéjének mélyebb feltárásához.12

Lükő Gábor 1936-ban megjelent monográfiája több kulturális vonás együttes vizsgálata alapján a moldvai magyar anyanyelvű népességen belül egy székely csoportot és egy, a Szamos völgyéből származtatható magyar réteget különít el. A két csoport zenéje között viszont nem talál dialektusbeli eltéréseket. Ezt azzal magyarázza, hogy a korabeli ismeretek szerint a magyar népzenének Erdélyben sincsenek egymástól eltérő dialektusai , ugyanakkor rámutat a Nagy-Szamos völgyi magyarság népzenéjének, mint a moldvaiakéval összehasonlítandó anyagnak a feltáratlanságára.13

Moldva önálló, ötödik zenedialektusként való kezelését Domokos Pál Péter kezdeményezte 1941-ben, helyszíni és filológiai kutatásai eredményeit közreadó könyve harmadik (bővített) kiadásában, elsősorban a dalok szövegeire hivatkozva: „Az ötödik zenedialektus mellett tudatosan és következetesen kitartok. A közlendő énekek dallama és szövege szerves egység. A szöveg miatt a moldvai dallamanyag nem olvasztható be a IV. zenedialektusterületbe.”14

Jagamas János a Bukaresti Folklórintézet Kolozsvári Osztályának megalakulása (1949) és 1955 között végzett terepmunka során kialakult gyűjteményre alapozva - amelyről előzetesen megjegyzi, hogy „még távolról sem teljes ahhoz, hogy megállapításainkat véglegesnek tekinthessük” - új képet rajzol a romániai magyar népzenei dialektusokról. Megállapítja, hogy Moldva önálló dialektusként való kezelése megalapozott, de belső egységességét megkérdő jelezi, fölveti az aldialektusokra való tagolódás lehetőségét. A vidék népzenei sajátosságait módszeresen foglalta össze többször közölt dialektustanulmányában, illetve partikulárisan a kiadatlan trunki monográfiából közölt szemelvényekben.15 Alább az ő eredményei és a magam észrevételei alapján nyújtok vázlatos képet a moldvai népzenei dialektusról.16

*

A repertoár összetételében szembetűnő a régies dallamrétegek túlsúlya az új stílusú népdalokkal és a népies műdalokkal szemben. Utóbbiak rendszerint csonka formában, jócskán átalakítva bukkannak föl. Jelenlétük a harmincas évek anyagában még szerényebb volt, hiszen szélesebb elterjedésük főleg a sztálini korszakban létrehozott magyar tannyelv iskolák működésének köszönhető. Területi megoszlásban az új stílusú népdalok jelenléte inkább a székelyes vidékekre, főleg a Tatros völgyére jellemző, a déli csángóknak nevezett csoportnál nem számottevő.17

Viszonylag újabban jelentek meg azok a részben régi stílusú dallamokra énekelt közmagyar katonanóták is, amelyek elsajátítására a Trianon utáni időszakban, a székelyekkel való együtt katonáskodás nyomán kerülhetett sor. Az eltanulás tényét rendszerint számon tartják az adatközlők. Az MTA Zenetudományi Intézete Népzenei Gyűjteményében a nem új stílusú strófikus dallamtípusok között 543-ban találunk moldvai adatokat (típusonként átlag 4 változatban). Közülük mintegy 250 csak Moldvából került el . A csupán egyetlen dialektusterületre jellemző dallamtípusok száma tehát itt a legmagasabb a magyar nyelvterületen belül. Ezeknek nagy része viszont jól beleillik a magyar népzene stílustömbjeibe, tehát a jelenség elsősorban nem az idegen eredetű dallamátvételekkel, hanem a sok évszázados különállással és a hagyományőrzés magas fokával magyarázható. Ezt a megállapítást erősítik meg azok a dallamtípusok, amelyek csak Moldvában és egy másik magyar tájegységen maradtak fönn.

A többi népzenei dialektusterülethez képest a moldvai magyarok dalkészletében feltűnően magas a kisambitusú dallamok száma. 18 A vidék egyik jellemző dallamrétegét azok a vagy szó végződésű négyfokú dallamok alkotják, amelyek csak itt és Gyimesben honosak. A szó, továbbá a sorzáróhang az ötfokúságban is jelentkezik. A nem végű pentatónia bár népzenénkben általában ritka, legnagyobb súllyal innen mutatható ki. Az erdélyi Mezőséghez hasonlóan Moldvában is százegynéhány pentaton dallamtípus él. Ugyanakkor a nem ötfokú régies dallamok száma az egész nyelvterületen belül itt a legmagasabb. További jellemző sajátság a fríg zárlat és a bővített szekund lépés. A fríg zárlat gyakran jelenik meg alkalmi (egy-egy versszakban fölbukkanó) elszíneződésként, tehát inkább előadásmódbeli mint hangnemi sajátság. Mindkét jelenség a román népzenében, általában a balkáni kultúrkörben számottevőbb.

Bartók az erdélyi dialektus egyik jellemzőjének a b3-as főkadenciát tartotta. Ez azt jelenti, hogy ha a négysoros dallamstrófa utolsó sorának záróhangját 1-esnek jelöljük, a második sor záróhangja (főkadencia) egy kis terccel helyezkedik magasabban. A moldvai pentaton dallamanyagban is ez a leggyakoribb, a heptatóniában viszont az 1-es mint főkadencia a b3-mal azonos jelentőségű, az 5-ös pedig ezeknél is számottevőbb. Bartók szerint a 4-es főkadencia mindegyik magyar zenei dialektusban megtalálható, de Erdélyre jellemzőbb. Ez a megállapítás Moldvára még inkább érvényes. Itt relatív túlsúlyban van az 1-es végső kadenciánál egynagyszekunddal mélyebb, VII-tel jelölt főzárlat is, amely a román népzenében általános, s a csuvasban szintén jellemző. Dallamtípusonként mérlegelendő, hogy az ilyenfajta moldvai dalok esetében szomszédnépi hatásról vagy keleti örökségről van-e szó.

A moldvai népzene a dallamsorok szótagszáma tekintetében is mutat néhány szembeszökő jellegzetességet. Más tájainkhoz képest a hatszótagos dallamok arányszáma kiemelkedően magas, a 11-12 szótagúaké pedig alacsony. Moldván belül szemlélve viszont az anyagnak szinte fele nyolcszótagos. A Mezőség mellett itt a legjellemző bb a dalon, sőt versszakon belüli szótagszámváltozás. Ezáltal például 4×12-es strófából 4×14-es vagy 4×16-os is létrejöhet, ami arra enged következtetni, hogy az erdélyi népi tánczenére jellemző bővült strófájú dallamok egykor nagyobb területen éltek.19 Az ereszkedő kvint-kvart szerkezet pentaton és heptaton dallamokban egyaránt nagyobb arányban fordul el , mint Erdélyben, s olyanszerű változatosságot mutat, mint az a cseremisz és a csuvas népzenében megfigyelhető: nemcsak -végződéssel, hanem -val és szó-val is előfordul. Ugyanakkor a moldvai magyaroknál minden más vidéknél magasabb a román népzenére is jellemző AABB formájú dalok száma. Moldvában gyakoriak a 2-3 soros dallamok is. Első látásra úgy tűnik, hogy a kétsorosak a strófa kialakulásának valamilyen kezdetleges stádiumát őrzik, a háromsorosak pedig átvételek a román népzenéből, ahol gyakoribbak. Mindkét megállapítás részben igaz, de tekintetbe kell venni, hogy a kétsorosak egy része kimutathatóan négysoros dalok csonkulásával keletkezett, más része pedig úgy, hogy hangszeres táncdallam egyetlen periódusára két szövegsort alkalmaztak.

A dinamikai árnyalás és a drámai expresszivitás hiányzik a moldvai dalok előadásmódjából, a dallamdíszítés hagyománya viszont ma is szinte ugyanúgy virágzik öregek és ifjabbak körében egyaránt, mint hatvanöt évvel ezelőtt. Az ornamenseket, ha nem is egyenlő mértékben, de egyaránt alkalmazzák rubato, parlando és giusto dallamokban, egyéni és csoportos éneklés során. A versszakról versszakra azonos módon való díszítés erre a zenei nyelvjárásra a legjellemzőbb. A díszítmények elhelyezési módja viszont teljesen megegyezik a közmagyar gyakorlattal: a formarészek kidomborítását szolgálja.20 Érdekes jelenség, hogy a Bartók 1907-es csíki gyűjtésében még megfigyelhető, a moldvaihoz hasonló dallamdíszítés a székelyek körében azóta csaknem teljesen kiveszett, ezért a moldvai magyarok régies előadásmódját a székelyek ma már románosnak érzik.

A szöveghasználattal kapcsolatban Bartók megjegyzi, hogy az a,b,c,d elrendezés (négy különböző tartalmú szövegsor a négysoros dallamstrófában) a legáltalánosabb, de Erdélyben az a,a,b,b is gyakori. A megállapítás Moldvára fokozottan érvényes, itt viszont más régies szövegalkalmazási módok is gyakran el fordulnak (pl. a,b,a,b). A magyar népzenében ritka refrénes dalok aránya itt magasabb, és részben román hatásnak tudható be. A változatosság e tekintetben is nagy (magyar szöveg dalok román refrénnel, ugyanazon dallam azonos tartalmú magyar és román szöveggel stb.). A lírai dalok, keservesek gazdag változatkörén túl kiemelkedő a balladák száma, a balladaéneklés itt még ma sem haldokló hagyomány. Tizenkét magyar balladatípus, köztük két klasszikus ballada csak Moldvából került elő. Mellettük számos Erdéllyel, kisebbrészt a többi magyar dialektusterülettel is közös típust találunk. A balladaszövegek viszont itt terjedelmesebbek, rögtönzöttebbek, olyan jellegzetességeket mutatnak, amelyek a tömör balladai stílus kialakulása előtti epikus tradícióra jellemzőek.21 A balladákban, de egyéb dalok szövegében is gyakran fordul el Szent István király, Mátyás király, Magyarország, Nagy-Magyarország, Magyari császár stb., ami adalékot szolgáltat e népcsoport sokat vitatott etnikai azonosság- és származástudatához is.22

Moldva etnikai sokszínűsége a korábbi évszázadokban a mainál jóval tarkább képet mutatott. A számos erre vonatkozó történeti adat közül egy olyat idézek, amelyik zenei vonatkozásban is érdekes. Niccolo Barsi da Luca olasz szerzetes 1633-as moldvai útjáról írt beszámolójában hegedűféléket (violini), dudákat (sordelline), töröksípokat (piffari), dobokat (tamburi) és háromhúros pengetős hangszereket, valószínűleg kobzot (collascioni con tre corde) látott „a moldvaiaknál és a tartomány összes többi lakosainál” (I Muldavi dunque e tutti habitanti in questa provincia). Föl is sorolja a moldovánokkal vagyis románokkal együttélő etnikumokat, amelyek körében látta ezeket a hangszereket: tatrosi magyarok és németek, románvásári és szereti örmények, galaci görögök és törökök.23

A hangszeres zenének a moldvai magyarok körében még a 19-20. században is nagyobb jelentősége volt, mint a többi zenedialektus- területen.24 Dorombon gyermekek, lányok, asszonyok is tudtak játszani. A furulya nem csupán pásztorhangszer volt, guzsalyasban kisebb házimulatságok alkalmával tánckísérő hangszerként is használták, s viszonylag ma is közkedvelt. Petrás Incze János 1843. december 28-án kelt, Döbrentei Gábornak címzett leveléhez csatolt Moldvahoni Csángó Magyar dallok egyikének jegyzetében ez olvasható: „Söltünek neveztetik a furulya, mi ritka legény kinek nincs, ennek hangja hasittya át az erdőt mezőt hol a legények járnak nem epen érdektelen hang ez az aratás vagy más zenei munkával foglalkozó leányoknak”.25 A sültü elnevezés szültü változata az északi és déli csángók egyik nyelvjárási sajátságával, az sz-eléssel magyarázható.26 A sültü szónak több más helyi tájnyelvi változata van. 1978-ban az akkor 56 éves forrófalvi Balog Antal így nevezte meg hangszerjátékát: „sűtüvel fúvok” (1. kotta).

1. kotta
Serény magyaros. Forrófalva (Moldva), 1978




Furulya: Balog Antal, 56 éves, Forrófalva (Moldva).
Gyűjtés: Pávai István, Forrófalva, 1978. V. 17.
Lejegyezte: Pávai István

Ugyanakkor a hetven éves klézsei Benke Pap Ferenc süőtünek mondta hangszerét (2. kotta). Az utóbbi formából jól érezhető, hogy ez a hangszernév a süvölt melléknévi igenév származéka. A Klézsétől nem messze fekvő Lábnikon viszont egy évvel később a 81 esztendős Ádám István érdeklődésemre visszakérdezett: Sültü? Hát miféle az, nem értem? Kiderült, hogy ott frulyának ismerik ezt a hangszert. Egyébként a moldvai magyaroknál, főleg a székelyes csángó nyelvjárásúak körében elég elterjedt a furulya elnevezés is. Vikár László a Volga vidéki cseremiszek között végzett első gyűjtőútjáról szóló beszámolójában megemlíti, hogy egy fiatalember kétlyukú furulyán, ahogy ők nevezik sijaltösön játszott csodálnivaló ügyességgel nagy ambitusú kvintelő dallamot , a lábjegyzetben hozzáfűzve: „Vö. a csángó süvöltős szóval, amely szintén furulyát jelent.” 27


1. kép
Furulyás. Ploszkucén

2. kotta
Serény magyaros. Klézse (Moldva), 1978



Furulya: Benke Pap Ferenc, 70 éves, Klézse (Moldva).
Gyűjtés: Pávai István, Klézse, 1978. V. 17.
Lejegyezte: Pávai István

A moldvai magyar furulyások, a sültü mellett egy ötlyukú hosszúfurulyát is használnak, amelyet kavalnak neveznek, akárcsak a románok. A kaval saját hangsora miatt többnyire más dallamok megszólaltatására alkalmas, mint a hatlyukú furulya.

2. kép
Kavalos. Forrófalva

 

A furulyafélék másik sajátos képviselője a tilinka. Moldvában az ezen a néven ismert hangszer egy közönséges cső, amelynek megfúvásakor a furulyánál használt dugó helyett az ajkával csökkenti a rés nagyságát a hangszerjátékos akkorára, hogy a hangképzés lehetővé váljék (3. kotta). Ezen a csövön nincsenek játszólyukak. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert más vidéken a hatlyukú furulyát,28 illetve a közönséges fűzfafütyülőt nevezték tilinkónak.

3. kotta
Havajgatás. Klézse (Moldva), 1989


Tilinka: Hodorog András, szül. 1941, Klézse (Moldva).
Gyűjtés: Seres András, Klézse, 1989.
Lejegyezte: Szabó Csaba.
Forrás: Seres András - Szabó Csaba 1991. 523.

3. kép
Havajgatás tilinkán. Felsőbuda

Nemrég veszett ki viszont a moldvai magyarok hagyományából a sipnak nevezett duda. Egy 1757-es magyarbölkényi följegyzésből kiderül, hogy egykor Erdélyben a dudát sípnak is nevezték: [Sipos Jánosnak] „az a Sipos név, neki nem igaz neve hanem tsak azért hogy Sipos, es Dudás ragasztották rája”.29

Ez az elnevezés Moldvában napjainkig fönnmaradt. Duma (Porondi) János nagypataki dudás 1978-ban, 86 éves korában mondta hangszerének nevéről, hogy románul „csimpoj [ ] magyarassan aszongyák síp”. A síp szó hangutánzó eredetűnek van elkönyvelve A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárában.30 Azonban nem elhanyagolható a jelentésbeli azonosság mellett a hangtani rokonság sem a síp és a latin tibia között.31 Ennek a hangszernek korábban igen fontos szerepe volt a moldvai magyarok táncéletében, fiatalabb korában Duma János egymagában is muzsikált vele egész lakodalmakat, minden más hangszer közreműködése nélkül (4. kotta). Az utolsó moldvai magyar dudákat a kilencvenes években magyarországi és külföldi folklórmozgalmak képviselői felvásárolták.

4. kotta
Ciganyászka. Nagypatak (Moldva), 1978



Duda: Duma János (Porondi), 86 éves, Nagypatak (Moldva).
Gyűjtés: Pávai István, Nagypatak, 1978. V. 17.
Lejegyezte: Pávai István
A tánc másik román eredetű elnevezése: [ca la] uşa cortului (= mint a sátor ajtajában).
A tánc tréfás pantomimikus mozdulatokkal a cigánykovácsok munkáját utánozza.
Nemcsak cigányok, hanem magyarok és románok egyaránt táncolják Moldvában.

Wichmann 20. század eleji tájszójegyzékében megtaláljuk a citerát, ám citeraszó a vidéken ma már nem nagyon hallható, bár egy-egy hangszer a padlásokról még előkerül, sőt szórványosan moldvai magyar parasztember citerán játszott dallamainak publikálására is sor került.32 Már a 19. század első felében feljegyezték, hogy a moldvai magyarok (és románok) táncaikat „egykét czigány hangászata’ mellett” gyakorolják.33 A vidék állandósult hangszeregyütteseiben a dallamjátszó szerep a hegedűé (cinige, hedegü, muzsika), amelyhez koboz, újabban dob is társul.

Kisebb jelentőségű táncalkalmak esetében a hegedűt furulya is helyettesíthette, de a kettő együtt ritkán fordult elő. Ilyen együttesek magyar parasztemberekből is alakultak. A nekik muzsikáló cigányzenészeknél alkalmilag cimbalom is használatos. Az utóbbi néhány évtizedben a régi együttesformákat rézfúvósok és egyéb modernebb hangszerek váltották föl, illetve gyakran keverednek a régi hangszerek az újakkal, de az új megoldásoknak a hagyomány által történő szentesítése, folklorizációja, a legtöbb esetben még nem következett be.

4. kép
Hegedű-koboz együttes. Tamásfalva

Viszonylag keveset kutatták a moldvai magyarok hangszerekkel, zenével, tánccal kapcsolatos, rendkívül archaikus hiedelemvilágát. 34

A moldvai népi tánczene, tánckultúra hármas (Kárpát-medencei, balkáni és közép-európai) kötődésű. Érdekes ugyanakkor, hogy régi stílusú magyar dallam bekerülhet nem Kárpát-medencei tánc kíséretébe is. A nevükben romános hangzású táncok közül a környékbeli románok egy egész sor táncot nem ismernek. A tisztán románnak tartott táncok közül többnek van sajátos magyar nyelvű táncszó-készlete, néhánynak magyar nyelvű énekelt változata is.

5. kép
Kobzos. Magyarul is beszélő cigány kobzos. Ploszkucén

6. kép
Magyar falvakban is muzsikáló cigány kobzos. Bacsoj

Magyar szöveg és dallam járul a Bákó környéki falvakban kedvelt öreg és serény magyaros nevű táncpárhoz (1-2., 5-6. kottapélda). Ezekben legerősebb a Kárpát-medencei örökség. Éppen ezért különös, hogy ez a két tánc a székely eredetű moldvai magyarok körében ritkább.

5. kotta
S én azért szeretek. Klézse (Moldva), 1953

Ének: Máris György, 53 éves, Klézse (Moldva).
Gyűjtés: Sárosi Bálint, 1953, Egyházaskozár (Baranya vm.).
Forrás: Lsz 9997.

7. kép
Serény magyaros. Klézse

7. kotta
Öreg magyaros. Klézse (Moldva), 1980

Ének: Lőrinc Györgyné Hodorog Luca, szül. 1920, Klézse (Moldva).
Gyűjtés: Pávai István, 1980. VI. 21. Csíkszereda (Csík vm.).
Lejegyezte: Pávai István

Általában elmondhatjuk, hogy a régies, honfoglalás előtti és középkori jegyek megtartásában, valamint az asszimilált idegen hatások mennyisége tekintetében Moldva egyaránt túlszárnyalja a másik négy magyar dialektusterületet (Dunántúl, Felvidék, Alföld, Erdély). Ez az archaikus hangulatú kultúra egyszersmind rendkívül élő. 1978-tól napjainkig tartó helyszíni kutatásaim során közel ugyanazt a dalkészletet találtam — s nem csak az idősebbik nemzedék repertoárjában —, mint amelyet az első moldvai gyűjtések a harmincas években felszínre hoztak, sőt további régi dallamtípusok is előkerültek. A jövőbeli kutatás feladata lesz megvizsgálni azt, hogy az 1990 óta bekövetkezett változások mikor és milyen mértékben bontják meg ezt a történelem viharaival állhatatosan dacoló hagyományrendszert.

IRODALOM

Alexandru, Tiberiu
1980      De vorbă cu Mihai Lăcătuş, un constructor bucovinean de instrumente muzicale populare. Folcloristică - organologie - muzicologie. Studii II. 145-162. Bucureşti

Bálint Zsolt
1993      A moldvai magyar hangszeres népzenei dialektus I. Bevezetés. Hangszerek és hangszeres szokások. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 37 (1992). 180-216. Pécs

Bálint Zsolt
1994      A moldvai magyar hangszeres népzenei dialektus II. Stílusok. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 38 (1993). Pécs. 203-217.

Balogh Sándor
2001      Moldvai hangszeres dallamok sültün, kobzon, hegedűn. Budapest

Bartók Béla
1934/1966         Népzenénk és a szomszéd népek népzenéje. Bartók összegyűjtött írásai I. Közreadja Szőllősy András. Budapest, 1966. 403-461.

Benkő Loránd
1990      A csángók eredete és települése a nyelvtudomány szemszögéből. Budapest.

Dobszay László - Szendrei Janka
1988      A magyar népdaltípusok katalógusa I. Budapest

Domokos Mária - Németh István
2004      Moldva és Bukovina népzenéje. Magyar Népzenei Antológia VII. Hungaroton Records HCD 18264-67 jelzetű CD-album kísérőfüzete

Domokos Pál Péter
1941      A moldvai magyarság. Kolozsvár

Domokos Pál Péter (összeállította)
1981      Bartók Béla kapcsolata a moldvai csángómagya­rokkal. Népdalok, népmesék, népszokások, eredetmondák a magyar nyelvterület legkeletibb széléről. Budapest

Domokos Pál Péter
1990      Szültü. Múltbanéző. Tanulmányok. Szerkesztette és sajtó alá rendezte Fazakas István. Budapest

Domokos Pál Péter - Rajeczky Benjamin
1956      Csángó népzene I. Budapest

Domokos Pál Péter - Rajeczky Benjamin
1961      Csángó népzene II. Budapest

Domokos Pál Péter - Rajeczky Benjamin
1991      Csángó népzene III. Budapest

Faragó József - Jagamas János
1954      Moldvai csángó népdalok és népballadák. Bukarest

Gegő Elek
1838      A moldvai magyar telepekről. Buda

Gunda Béla
1994      A moldvai magyarok eredete. Néprajzi Látóhatár 1-2. 1-38.

Halász Péter
1999      Új szempontok a moldvai magyarok táji-etnikai tagozódásának vizsgálatához. In: Csángósors. Moldvai csángók a változó időben. Szerk. Pozsony Ferenc. Budapest. 33-54.

Jagamas János
1956      Beiträge zur Dialektfrage der ungarischen Volksmusik in Rumänien. In: Studia memoriae Belae Bartók sacra. Budapest

Jagamas János
1957a    A falu nótája. Ethnographia 2. 342-346.

Jagamas János
1977      Adatok a romániai magyar népzenei dialektusok kérdéséhez. Zenetudományi Írások. Szerkesztette Szabó Csaba. 25-51. Bukarest

Jagamas János
1984b    Szemelvények Trunk népzenéjéből. A népzene mikrokozmoszában. Tanulmányok. Sajtó alá rendezte, az utószót írta és a függeléket összeállította Almási István. 208-227. Bukarest

Kallós Zoltán
1973      Új guzsalyam mellett. Bukarest

Kós Károly
1957      Magyar néprajzi tájak hazánk területén. Művelődés 2. 32-34.

Kubinyi Ferenc
1854      Függelékül Mátray Gábor úr cikkéhez. In: Mátray Gábor: A muzsikások közönséges története és egyéb írások. Válogatta, sajtó alá rendezte, a jegyzeteket írta Gábry György. Budapest 1984.

Lükő Gábor
1936      A moldvai csángók I. A csángók kapcsolatai az erdélyi magyarsággal. Néprajzi Füzetek 3. Szerkeszti Dr. Györffy István. Budapest

Lsz = Helyszíni kottás lejegyzés (támlap) leltári száma, az MTA Zenetudományi Intézetének Népzenei Archívumában

Paksa Katalin
1993      A magyar népdal díszítése. Budapest

Pávai István
1993a Az erdélyi és a moldvai magyarság népi tánczenéje. Budapest

Pávai István
1993b    Seres András moldvai emlékei és a Csángómagyar daloskönyv születése. Néprajzi Hírek 3-4. 104-107.

Pávai István
1994      Zenés-táncos hiedelmek a moldvai magyaroknál. Néprajzi Látóhatár 1-2. 171-188.

Pávai István
1995c    A moldvai magyarok megnevezései. Regio 4. 149-164.

Pávai István
1997      Jajnóta-szerű dallamstrófák a moldvai magyar népzenében. Zenetudományi Dolgozatok 1995-1996. Budapest. 295-320.

Pávai István
1999      Etnonimek a moldvai magyar anyanyelvű katolikusok megnevezésére. In: Csángósors. 69-82.

Pávai István
2005      Zene, vallás, identitás a moldvai magyar népéletben. Budapest, 2005.

Péterbencze Anikó
1994      Közösségi alkalmak és táncok Bákó környékén. Néprajzi Látóhatár. 1-2.

Sárosi Bálint
1998      Hangszerek a magyar néphagyományban. Budapest

Seres András - Szabó Csaba
[1991] Csángómagyar daloskönyv. Budapest

Stuber György
2001-2002        Moldvai csángó dudások („síposok, csimpolyosok”) I-II. Folkmagazin, 2001/4. 43-46; 2002/1. 51-53.

Szabédi László
1974      A magyar nyelv őstörténete. Bukarest

Szabó T. Attila
1960      A csángó sültü, szültü hangszer és a székely Söltyős családnév. Magyar Nyelvőr. 84: 97-100.

Szabó T. Attila
1972      Kik és hol élnek a csángók? In: Nyelv és múlt: 122-131. Bukarest, 1972.

Szabó T. Attila (anyagát gyűjtötte és szerkesztette)
1978      Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár II. Bukarest

Szalay Olga
1988      A moldvai dialektus néhány sajátossága Veress Sándor gyűjtése alapján. Zenetudományi Dolgozatok 1988. 183-202.

Tánczos Vilmos
1999      A moldvai csángók lélekszámáról. In: Csángósors. Moldvai csángók a változó időben. Szerk. Pozsony Ferenc. Budapest. 7-32.

Tari Lujza
1985      A jaj-nóta kérdés. Magyar Zene. 148-200.

TESZ =
1967-1976        A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára I-III. Főszerkesztő Benkő Loránd. Budapest

Tobak Ferenc
2001      „Fújják és táncolnak utána”. Síposok - csimpolyosok Moldvában. In: A duda, a furulya és a kanásztülök. Szerkesztette Agócs Gergely. 477-488. Budapest

Vargyas Lajos
1976      A magyar népballada és Európa I-II. Budapest

Veress Sándor
1931      Népzenei gyűjtés a moldvai csángók között. Ethnographia. 3. 133-143.

Veress Sándor (gyűjtötte és lejegyezte)
1989      Moldvai gyűjtés. Magyar Népköltési Gyűjtemény XVI. Szerkesztették Berlász Melinda és Szalay Olga. Budapest

Zsupos Zoltán
1994      A moldvai csángó-magyarok eredetéről. Néprajzi Látóhatár 1-2. 53-60.

 


1 Benkő Loránd 1990. 188.; Gunda Béla 1994; Zsupos Zoltán 1994; Tánczos Vilmos 1999.
2 Vö.: Halász Péter 1999; Tánczos Vilmos 1999.
3 Kós Károly 1957.
4 Pávai István: 1995c; 1999; Pávai István 2005. 9-97.
5 Bartók Béla 1934/1966. 425.
6 Bartók levelezésének idevonatkozó részleteit idézi Domokos Pál Péter 1981. Lásd még Bartók nyilatkozatát a kolozsvári Keleti Újság 1933. december19-i számában, illetve a Rádió Újság 1941/41. számában (Wilheim András 2000. 134, 214).
7 Domokos Pál Péter 1941; Veress Sándor 1989; Lükő Gábor 1936.
8 Faragó József - Jagamas János 1954; Tari Lujza 1988.
9 Kallós Zoltán 1973; Seres András - Szabó Csaba 1991; Domokos Pál Péter - Rajeczky Benjamin 1956; 1961; 1991. A kommunista idők gyűjtéseinek körülményeiről lásd Pávai István 1993b (újraközölve: Pávai István 2005. 181-186.).
10 Pávai István 1993a; Bálint Zsolt 1993; 1994; Péterbencze Anikó 1994.
11 Pávai István 2005. 192-207. Moldvai magyar folklór hangzó kiadványokon
12 Veress Sándor 1931.
13 Lükő Gábor 1936. 33-38, 99, 150-152.
14 Domokos Pál Péter 1941. 242.
15 Jagamas János 1956; 1957b; 1977.
16 Jagamas János 1956, 1957b, 1977, 1984b; A moldvai magyar zenedialektus kérdéseihez lásd még Szalay Olga 1988; Domokos Mária - Németh István 2004. 19-23.
17 Faragó József - Jagamas János 1954. 22, 31-32.
18 Dobszay László - Szendrei Janka 1988.
19 Bővebben lásd Pávai István 1997, újraközölve: Pávai István 2005. 122.
20 Paksa Katalin 1993. 131-154, 175-178, továbbá 0205-0236-os példacsoport.
21 Vargyas Lajos 1976. 171-175.
22 Pávai István 2005. 9-97. Magyar identitástudat Moldvában; illetve a 9. lábjegyzetben felsorolt irodalom.
23 Alexandru, Tiberiu 1978b 200.
24 Az alábbi vázlatos áttekintéshez képest részletesebb adatokat közöl a moldvai magyarok hangszereiről Bálint Zsolt 1993. 196-197; Pávai István 1993a 23-25; Sárosi Bálint 1998; Stuber György 2001 2002; Tobak Ferenc 2001, illetve az ezekben fölsorolt irodalom.
25 Domokos Pál Péter - Rajeczky Benjamin 1956. 57.
26 A különböző csángónak nevezett népcsoportokról lásd Szabó T. Attila 1972.
27 Domokos Pál Péter 1990. 113-121. Szabó T. Attila 1960. 196.
28 Kubinyi Ferenc 1854. 333.
29 Szabó T. Attila 1978. 138, 489.
30 TESZ III: 544.
31 Szabédi László 1974. 167.
32 Balogh Sándor 2001. 80 81.
33 Gegő Elek 1838. 52.
34 Lásd Pávai István 1994, újraközölve: Pávai István 2005. 98-121.

Folkszemle, 2008. július hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás