Folkszemle, 2009. május hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás

A Művelődés archívumából
XXXII. évfolyam (1979) 12. szám 25-26. o.

Pávai István

Népi harmóniavilág

1. rész | 2. rész | 3. rész

A harmóniát mint több zenei hang együtthangzásának eredményét, a népzenében a többszólamúság formái határozzák meg. A legkülönbözőbb népek zenéjében találkozunk többszólamúsággal. Köztudomású, hogy az oroszok gyakran énekelnek 2-4 szólamban népdalokat. A többszólamúság legegyszerűbb formája ugyanazon dallam egyszerre elhangzó két változatának különbségeiből keletkezik. Ezt heterofóniának nevezzük. Máskor úgy jön létre, hogy valamely dallammal egyidejűleg megszólal annak állandó vagy helyenként változó hangköztávolságra fekvő párhuzama (ilyen például a tercelés).

A magyar népdal énekelt formában mindig egyszólamú, csupán jelentéktelen eltérésekből alakuló heterofónia jöhet létre csoportos előadás esetén. A Szászcsáváson és egyes szilágysági falvakban hagyományos, egyházi úton elterjedt többszólamú éneklés, amelyet népdalokra is alkalmaznak, ritka kivételnek számítható.

Hangszeres népzenénkben gyakrabban találkozunk a többszólamúság egyszerűbb-bonyolultabb formáival. Egyes hangszerek (duda, tekerő, citera) önmagukban is alkalmasak többszólamú játékra. Többféle hangszer együttes játéka szintén többszólamúságot eredményez. A hangszeregyüttesek összetétele általában hagyomány által meghatározott. Fő rendeltetésük a táncmulatságokhoz és más népszokásokhoz (lakodalom, temetés, kántálás stb.) kapcsolódó zene biztosítása.

Általában tájegységekként kialakult hangszeregyüttes-típusok vannak, melyeknek játékmódja, hangzásvilága is sajátos. Mégis, a tájinak vélt lényegesebb sajátosságok általában történeti-fejlődésbeli különbségeket takarnak, ahogy ez a népi kultúra többi ágában is gyakran előfordul (lásd például a néptáncok stílusrétegződését). A ma megtalálható népi előadói stílusok különböző korok játékmodorát, illetve azok keveredésének, egymásra hatásának egyes fokozatait képviselik. Az előadásmód minden fontosabb összetevőjére (dallamdíszítés, dallamvariálás, hangszerösszeállítás, hangszertechnika stb.) érvényes ez a megállapítás.

A népi harmónia milyenségét is a fenti törvényszerűség határozza meg. Nagyjából körvonalazható egy régiesebb harmóniastílus, amely néhol újabb elemekkel keveredik, máshol pedig csak töredékei találhatók meg, feloldva egy új harmonizálási stílusban.

A továbbiakban a régi népi harmóniastílus fontosabb jellegzetességeiről lesz szó, pontosabban arról a harmóniavilágról, amely Erdélyben még sok helyen megtalálható, többé-kevésbé ép formában.

*

Magyar népi harmóniáról összefoglaló szaktanulmány nem jelent meg, de nem található ilyen munka román szakirodalomban sem. Ennek oka, hogy a hangszeres zene gyűjtését kezdetben elhanyagolták, részben azért, mert hiányoztak az ehhez szükséges műszaki feltételek. Az úgynevezett klasszikus gyűjtések nagy többséggel az énekelt dallamokat rögzítették. A kutatók figyelme kezdetben inkább a nép által előállított hangszerekre terjedt ki (furulya, duda, citera stb.), mellőzték a gyári hangszereket (hegedűt, brácsát, cimbalmot, bőgőt). Kivétel Seprődi János, aki már 1909-ben felrója ezt a hiányosságot, ugyanakkor rámutat ennek okaira is A székely táncokról című tanulmányában (Seprődi János válogatott zenei írásai és népzenei gyűjtése. 143. lap) értékes megjegyzéseket tesz a hangszeres népi tánczenére. Az általa gyűjtött 323 magyar dallamból 44 hangszeren előadott darab, ami elég soknak számít, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy többségben egyetlen falu, Kibéd tánczeneanyagáról van szó.

Bartók Béla 1917-ig nagy mennyiségű román hangszeres zenét gyűjt fel. A magyar népi hangszerekről megjelentet néhány írást (lásd Bartók Béla összegyűjtött írásai I., 59-76, 358-365), de ezekben nem esik szó vonószenekari együttesről.

Kodály Zoltán hangszeres gyűjtésében 200 dallam szerepel. Tari Lujza írja: "Kodály és Bartók gyűjtőmunkásságát a magyar népzene minél teljesebb megismerésére való törekvés jellemzi. 1911-1926 között a vokális zene legváltozatosabb csoportjai mellett ezért veszi fonográfra Kodály is fakürtös, trombitás, klarinétos és cigánybanda, valamint furulyások, dudások, hegedűsök játékát. [...] "Szlovák és román szöveges dallamok mellett nem csekély szlovák és román hangszeres zenét is gyűjt" (Tari Lujza: Kodály hangszeres gyűjtése, in Magyar Zene 1978/2). A magyar népzene című tanulmánya 1937-ben megjelent első kiadásának előszavában a népzenekutatás legközelebbi feladatai között a hangszeres népzene együttesek vizsgálatának szükségességét is megemlíti: "Parasztbandák kotta nem értő falusi cigányok zeneéletéről nincs semmi pontos leírás. Milyen hangszerekkel élnek, ki a szervezőjük, tanítójuk, hogyan készülnek, egyenként és együtt a szereplésre. Hogyan gyarapodik zenekészletük." E tanulmány 133. jegyzetében utal arra, hogy a cigányzenekaroknál is létezett egy egyszerűbb és régiesebb kíséretmód: "Bihary: 15 Ung. Tänze für 2 Violinen c. Bécsben, Artarianál, 1808 táján megjelent füzet, úgy látszik, megőrzött egyet-mást e primitív kísérőmódból."

A népi vonós hangszerek módszeres tanulmányozására a 40-es években kerül sor. 1942-ben Dincsér Oszkár hosszabb időt tölt el csíki és gyimesi zenészek között. Megfigyeléseit Két csíki hangszer, Mozsika és gardon című tanulmányában közli 1943-ban, ahol általánosságban a kontrázásra is kitér. Ideírja a kontrások fogáskészletét és a régiesebb kísérőstílus elhatárolódását az újtól: "A gyimesi kontrások játéka inkább ritmikus szerepű, s így nem is érzik szükségét, hogy a kontra kettősfogása az európai összhangrendszer elvei szerint mindig harmonikusan kövesse a dallamot. Legalábbis nem sikerült valamiféle rendszert találni a dallam melodikus funkcióváltása és az egyidejű kontra ritmikus kettősfogása között. A záróhang kontrája azonban mindig harmonikusan illeszkedett, rendszerint a-e1 kvinttel az a-ban játszott dallamhoz. Beljebb, a csíki kontra azután egyre inkább harmonikusan alkalmazkodik a prímás játékához, s a gyergyóújfalusi banda kontrája már egészen az európai összhangrend elvei szerint változik." (i. m. 43.)

Szintén a negyvenes évek elején Lajtha László az észak-mezőségi Széken rögzít fonográfhengerre (majd gramofonlemezre) teljes falusi népzene együttest, "bandát", amelynek anyagát 1954-ben közli Széki gyűjtés című kötetében. 1955-ben jelenik meg a Kőrispataki gyűjtés, amely egy udvarhelyszéki, hegedű-kontracimbalom-bőgő összeállítású banda repertoárjába nyújt bepillantást.

Az ötvenes évek elején a kolozsvári folklórintézetben tevékenykedő Jagamas János és munkatársainak gyűjtései ilyen falusi bandákra is kiterjedtek. Az erdélyi hangszeres magyar népzene gyűjtésében legnagyobb jelentősége napjainkig Kallós Zoltán munkásságának van. Számtalan helyen, számtalan alkalommal gyűjtött ilyen bandáktól. Felvételeinek jó részét lakodalmakban, táncmulatságokon készítette, ami lehetővé teszi a népi tánczene funkcionális vizsgálatát. E zene népszerűsítésében jelentős szerepet vállalt Demény Piroska rádió és televízió műsorain keresztül (Vetettem violát, Szivárvány havasán, Felsütött a nap sugara, A bölcsődaltól a siratóig).

Lécfalui Márton prímás, Andacs Lajos kontrás
(Vice, Beszterce-Naszód megye)
Csapai Géza prímás
(Gagy, Hargita megye)

A román és magyar népi harmóniáról a következő fontosabb tanulmányok jelentek meg:

1. Alexandru, Tiberiu: Instrumentele muzicale ale poporului român. Bukarest 1956.
2. Alexandru, Tiberiu: Armonie şi polifonie în cîntecul popular românesc. Muzica IX. (1959)/3, 10, 12 ; X (1960) /3, 9, 10.
3. Avasi Béla: A széki banda harmonizálása. Néprajzi Értesítő XXXVI (1954).
4. Bentoiu. Pascal: Cîteva aspecte ale armoniei în muzica populară din Ardeal. Studii de Muzicologie I (1965).
5. Ciobanu, Gheorghe: Circulaţia tamburei în ţările române în perioada medievală. "Revista de etnografie şi folclor X (1965)/2.
6. Ciobanu, Gheorghe: Lăutarii din Clejani. Bukarest 1969.
7. Habenicht, Gottfried: Acompaniamentul tarafurilor năsăudene. Revista de etnografie şi folclor IX. (1964)/2.
8. Ligeti György: Egy Arad megyei román együttes. Emlékkönyv Kodály Zoltán 70. születésnapjára, Budapest 1953.
9. Rădulescu, Speranţa: Armonia populară brăileana. Studii de etnografie şi folclor din zona Brăilei, Brăila 1977.
10. Suliţeanu, Ghizela: Muzica dansurilor populare din Muscel-Argeş. Bukarest 1976.
11. Vancea, Zeno: Contribuţii la studiul armoniei noastre populare. Muzica III. (1953)/4.

Folkszemle, 2009. május hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás