Folkszemle, 2015. április

Rőmer Judit

Hagyományok és hagyományozódás átalakulása Magyarpalatkán

A zenészek balról jobbra: Kodoba Lőrinc, Kodoba Márton prímások,
Moldovan Emeric brácsás, Kodoba Károly „Ica” bőgős

Romániában 1945-89-ig kommunista rezsim uralkodott, melynek elsődleges gazdaságpolitikai intézkedése az 1947-től bevezetett mezőgazdasági kollektivizálás. 1Ennek során a magántulajdonban lévő földek és jószágok kényszerű beszolgáltatásával termelő szövetkezeteket (későbbiekben: téesz) alapítottak, ahol a lakosság a közös tulajdonúvá vált földterületeket meghatározott munkanormák szerint művelte, a termény nagy részét pedig beszolgáltatta.

Magyarpalatkán a téesz (helyi elnevezéssel: kollektív) körülbelül 1960-62-ben alakult. Az állam a '60-as évek közepére a magántulajdonok birtokbavételével megszüntette a kalákás munkákat, így lassan az ahhoz kapcsolódó táncalkalmakat is. Talán ez az első, és egyben legmesszebbre menő közösségbomlasztó lépés a politika irányából, melynek mélyreható kultúraváltó hatása lett. A földek elvétele megszüntette a helyhez kötöttséget, a lokális endogámiát (miszerint mindenki csak a saját falujából házasodhat), a lokálpatriotizmust, a paraszti öntudatot, a tulajdontudatot, a felemelkedés és előrelépés lehetőségét és a földművelő-állattartó gazdának minden olyan társadalmi és mentalitásbeli jellemzőjét, amitől paraszt volt. Felborult a gazdálkodó családok hierarchiája, rendje, munkamorálja, a családtagok szerepköre és tekintélye, ami jelentős társadalmi krízist okozott. Így teljes érdektelenséggel fordultak a közös gazdaság felé, elfeledve a felelősségtudatot, megrontva az állami gazdaságok munkamorálját.

A téeszesítés elsődleges szenvedői a magántulajdonuktól megfosztott gazdák. A cigányoktól (beleértve a zenész cigányokat is) azonban – földjük nem lévén – nem volt mit elvenni, így tulajdonképpen a kalákák megszűnésén túl más kár nem érte őket. A vasárnapi táncok sok helyen ettől függetlenül továbbra is megmaradtak, a magánházak, csűrök helyett a kultúrházak szolgáltak a tánc helyszínéül. A kultúrházak is a kollektivizálás idején épültek egyrészt gyűlések, másrészt különféle közösségi rendezvények – úgymint színház, táncok, bálok, lakodalmak – helyszínéül. A kezesek ugyan megmaradtak feladatkörükben, kissé átalakult hatáskörük, felelősséggyakorlásuk tere. Továbbra is az ő dolguk volt a zenészek megfogadása, az alkalmak szervezése és lebonyolítása, de mivel a tánchelyet a kultúrház adta, így az azt üzemeltető személy lett felelős a helyért, illetve a rendért. A zenészek bérét az addigi közösségi munkával való kifizetés helyett önállóan, saját forrásból kellett fedezni.

A közössé tett földet senki nem érezte a közösségének, hiszen nem az döntött megműveléséről, és nem a közvetlen eredményt hasznosították, hanem külső utasításra, meghatározott ütemterv szerint „idegen földként”, motiváció nélkül művelték, valamint bekerült a rendszerbe a pénz eszköze, ami átformálta az értékrendszert és a gondolkodásmódot. Módosította a célt, ami felborította a munka – megélhetés egyensúlyát. Emellett fontos megjegyezni a fokozatos elszegényedést, ami az egyébként is szegény Mezőséget még alacsonyabb életszínvonalra süllyesztette.

....a kollektívbe csak reggel kaptuk a parancsot. Reggel tudtuk meg, hogy hova kell menni. Hétvégén vot, amikor vasárnap is megkövetelték, aki ment, ment, nem büntették meg mondjuk azért ha nem ment valaki, én személyesen, én nem mentem. De voltak akik mentek. Nem vot rendes munkanap vasárnap, de kerültek olyan munkák, hogy kellett munkás. Nagyon gyengén fizettek, úgyhogy abból nagyon gyengén tudtunk megélni. Kukoricát adtak, meg egy pár lejt, hogy éppen sóra, s borsra elég legyen. Nehezebb vot mint előtte, s mint ahogyan most.” 2

A téeszesítés, az ipartelepítés és a területrendezés (szisztematizálás) 3elsődleges okozója volt a falvak elnéptelenedési folyamatának. 4Meghatározó következményei voltak a közoktatást módosító rendeleteknek is, úgymint a tannyelv és a tananyag folyamatos elrománosítása, illetve az 1976-tól kötelezővé tett tíz osztályos elemi iskola. A fiatalok ingyen mehettek a városba tanulni, aki gyengébben tanult otthon maradt, a képzettebbek elköltöztek, csak hétvégente, vagy egyáltalán nem jártak haza. A felnőtt férfiak egy része – aki nem került be a téesz dolgozói közé – ingázni kezdett (helyi nevén: navétázott): városra járt dolgozni, főként építkezésekre. Így a településen alacsony iskolázottságúak és idősek, mezőgazdasággal foglalkozók maradtak. A hazajárók sokat hoztak a városi kultúrából, értékrendből, ízlésből, és keveset tartottak meg a falusiból. Így, a várossal folytatott – egyre sűrűsödő – interakciók révén került le falura a diszkó, a lemezjátszó, a magnó, a városi viselet stb. 5Megszűnt tehát a fiatalok közössége, majd az állandó ingázás következtében tágabb kereteket kaphatott a lokális endogámia. Ennek következtében a lokálpatriotizmus is egyre halványabbá vált. Az életmódváltás tehát éles kultúraváltást hozott magával.

A politikai rendszer hatása a lokális társadalomra

A Ceaușescu rendszer 1974-től tovább szigorította a magántulajdonban maradt földek adóztatását, különböző erőszakos módszerekkel kényszerítette a még talpon álló gazdákat földjeik beszolgáltatására. A végső cél egyértelmű volt: alárendelni, megszervezni a lakosságot az iparosításnak, egy terv szerint kidolgozott rendszer által működtetni a társadalmat, valamint megteremteni a társadalmi homogenizációt, felszámolni a vidék habituális, kulturális sajátosságait, tradicionális élettereit. 6A szocialista nemzetiségi politika, (a kisebbségek folyamatos integrációja), a magyarságtudat teljes kitörlésére irányuló lépések, a megfélemlítések, a Securitate (állambiztonsági szerv) folyamatos megfigyelő munkája jóformán befagyasztotta a falusi kultúrát, azaz lelassította a kulturális ki-be áramlást. Az ilyenfajta elnyomás tehát erősebb identitástudatot szül, a közösségek megtartó erejével dinamikus belső fejlődést, érést, erősebb hagyományokhoz való ragaszkodást eredményez (a politikusok asszimilálódási elképzeléseivel ellentétben). Talán ennek a konzerváló jelenségnek is köszönhető, hogy ilyen sokáig megőrződött a romániai falvakban a funkcionáló folklór, és a téeszesítés, valamint a modernizáció csak nagyon lassú változásfolyamatokat hozott. Emellett a más, idegen kultúrától való elkülönülés is összetartó erőként hatott. 7

A másik hagyománymegtartó ok a szegénység volt. Ceaușescu nem fogadott el külföldről hitelt, megpróbálta saját erőből rendezni az államadósságot, ami hatalmas adókat, alacsony fizetéseket és nyugdíjakat, azaz rendkívüli nélkülözést eredményezett. Ez szintén visszatartotta az életszínvonal emelkedésével járó modernizálódást.

Harmadik megtartó ok a vallásosság, ami általánosságban erőteljesebb hagyományhoz való ragaszkodást hoz magával. A román etnikum erőteljes vallásosságával és hitvilágával a városba özönlés ellenére is őrizte hagyományait. A falusi magyarok számára a város nem jelentett különösebb lehetőséget magasabb színvonalú munka, szakmai pozíció, avagy karrier tekintetében, így jobban megőrizték lokalitásukat, nem léptek ki olyan hamar és könnyen a közösségből, ezáltal a közösségi kultúrából sem.

A médiakultúra hatása a falusi kultúrára

Falun kívüli hírekről az ötvenes évek előtt csak újságból értesülhettek a lakosok. Az információt egy-egy olvasni tudó továbbította. Mozifilmeket ritka esetekben vetítettek szombat este, vagy vasárnap délután az iskola falára. Ezek vagy orosz (a téeszt népszerűsítő), vagy amerikai (indiánokról szóló) filmek voltak. A '60-as években cirkuszosok is meg-megfordultak, de azok nem gyakoroltak különösebb közvetítő hatást. Az ötvenes években is még csak hangszóró volt a faluban, amit egy rádióleadóra kötöttek, az vette a kolozsvári rádióadást. A rádió a hatvanas években került közhasználatba, ezt követően a gramofon (patefon), és a lemezjátszó (pikáp) megjelenésével és az anyaországi rokonság közreműködésével megismerkedhettek a magyarországi táncdalénekesek zenéjével. A városba ingázó fiatalok az ezekre járt táncokat is megtanulták. A legtöbbet emlegetett zenék ebből a korszakból a foksztró (foxtrott), a dzsessz és a twist voltak. A gyakorlatban mindenféle könnyűzenei stílus (főleg a magyar nóta, magyar és román táncdalok, ritkábban a jazz-swing, madison) keveredett ebben az időben. 8A televízió 1970 körül került a térségbe. Hétfőn volt egy órányi magyar, a többi nap román adás, melynek során különböző szocialista filmek, híradók és reklámok áramlottak a falvak vérkeringésébe. Kevés háznál volt készülék, esetenként használatkor az ablakba tették, hogy láthassák mások is. 9(Ez a jelenség is a közösség összetartó erejét példázza, ami a későbbiek során – mikor minden háztartásba kerül készülék – épp az ellenkező hatást váltja ki.) Eleinte leginkább könnyűzenét és filmeket sugárzott, ami vegyes hozzáállást váltott ki a nézőkből. Különösebb jelentőséggel nem bírt, nem a közlendő, inkább a közlésmód, maga a készülék lehetett érdekes számukra. Az idő múlásával azonban a sűrűsödő adások tartalma (köztük a rengeteg román folklór) egyre közelibbé, kézzelfoghatóbbá és meghatározóbbá vált. A tömegkommunikációs eszközök által közvetített populáris kultúra eleinte párhozamosan élt a hagyományos kultúrával, de a későbbiekben egyre nagyobb teret hódított, és elnyomást gyakorolt. 10

A zenészeknek 1975-76 körül lett rádiójuk (többnyire elemes, tranzisztoros), melynek adásaiból hamar tanulni kezdtek. Természetesen a kezdetben fogható rádióadók szinte csak román zenét sugároztak, így elsősorban az került „feldolgozásra” általuk. Lakóterük (a cigánysor) infrastrukturálisan továbbra is fejletlen maradt, hiszen az 1980-as évek elején bevezetett vezetékes áramon kívül sem közvilágítás, sem vezetékes víz, sem gáz, sem csatorna nincsen a mai napig. Az elektromos áram bevezetésével azonban lehetővé vált a televízió készülékek beüzemelése, ami szintén nagy lendületet adott a modernizációs folyamatoknak.

A falusiak és a zenészek egyaránt igényelték a repertoár folyamatos megújulását, mindkét fél hozott be új dallamanyagot. A táncanyagot is hasonló hatások érték, a zenészek ebben is közvetíthettek. Kiváló zenei memóriájuk és zenei termékenységük a modernizáció során egyre nagyobb intenzitással működött, ami a hagyománykészlet folyamatos belső érését és gazdagodását eredményezte, bár mély, és kibogozhatatlan nyomokat hagyott a falusi folklórban. Emellett a modern könnyűzene- és tánckultúra ugyanúgy teret nyert a falusi ember életében: párhuzamosan, egymástól tökéletesen elkülönítve művelték a fiatalok a régit és az újat, a folklórt és a különböző modern társastáncokat (foxtrott, dzsessz, twist). A befogadó közeg szemlélete a magyarok esetében mindig is a szász / német kultúrához való vonzalmat, felfelé törekvést, míg a románok részéről sokkal inkább a keleties, erőteljesen valláshoz kötődő, konzervatív attitűdöt jelentett.

A hagyománykészlet változása

A diktatúra folyamatos megfigyelése és razziái, a munkahelyek és iskolák szellemisége, továbbá a rendkívül lekorlátozott és szerény médiakultúra egy nagyon lassú és finom átalakulást eszközölt. A szokáselemeken nem annyira, inkább magán a tánc- és dallamanyagon érezhető némi elrománosodás, elvárosiasodás. A kommunista diktatúra erőteljes harcot vívott a vallásgyakorlással szemben is, amelyet elsősorban az értelmiségiek szenvedtek el. Bár a falusi téesz-tagok tiltva nem voltak, mégis érzékelhetővé vált a hitgyakorlás háttérbe szorítása.

„Templomba járni lehetett, mondjuk, hogy nálunk falun nem vot éppen eltiltva, de már mondjuk a tanítók, ezek, nem mentek a templomba. Tőlek tiltva volt, már az állami munkásoktól tiltva volt. Nálunk nem panaszolhassuk, nem mondhassuk, hogy tiltva volt. Ha hétköznapra esett egy ünnep, akkor is nem volt problémánk. Ha akartunk mentünk, s ha nem akartunk nem mentünk, nem fizettek. Ez vot, ott már nem úgy vót, mint az állami munkába, hogyha nem megy, akkor mindjárt kiteszik, vagy nem tudom mi, kollektívba nem tették ki. Ott szükség vot munkásokra, mer' a födet meg kellett dolgozni.” 11

Ezeknek köszönhetően a hétköznapi tánc, a jeles napok (javarészt egyházi ünnepek) és az életfordulók ünnepei lassan kezdtek megkopni.

Fontos befolyásoló tényező a külső megfigyelők, folkloristák és folkturisták nagyarányú megjelenésének falusiakra gyakorolt hatása, ami a zenekar hírnevének köszönhetően a nyolcvanas évektől hatalmas lendületet vett. Erre reflektálva a faluközösségben – beleértve a zenészeket – kisebb-nagyobb tudattalan és tudatos retradicionalizáló törekvések jöttek létre, hol lelassítva a hagyományos kultúra eltűnésének folyamatát, hol átértelmezve és új keretek közé emelve azt. Ilyen jelenség például a visaiak bálszervezése, tejbemérési ünnepe, a palatkaiak konfirmálási bálja, illetve táncháza.

A hagyományozódás folyamatainak átalakulása

További fontos tényező a hagyományozás hiánya. A nagyszülői generációk általában azok, akik unokáiknak jobban, vagy nagyobb mennyiségben örökítették kulturális tudásukat (a három generációs együttélések alkalmával). A szülők a napi munka által jobban le voltak kötve, a nevelésnek inkább a napi rutin részét végezték. Ezzel szemben a nagyszülőknek több szabadidejük, ezáltal is több lehetőségük volt tudásuk átadására. A sokszor városon dolgozó szülők szinte nem, vagy alig vettek részt a falu életében, így ők szintén keveset kaptak ebből. Azonban mint már azt fentebb említettem, az egyes korosztályoknak megvolt a környezetük által beszabályozott etikája, így a nagyszülőktől való hagyományozódás magába a korosztályok akadályába is ütközhetett. (Idős ember nem énekelhetett akármit.) Amit mégis eltanultak, azt pedig vajmi kevés lehetőségük volt gyakorlati síkra emelni, inkább az új az, amit módjukban állt befogadni, és azt – a gyakorlat által – sajátjukká tenni. 12

Új funkcionális terek, kapcsolatok kialakulása

„Amíg az életmódminták és a szimbólumok „fentről lefelé” gördülnek, átvételük a felső osztályokkal való azonosulás tudatát táplálja, addig a „felkerült” osztályoknak is van „megmerítkezési” igényük a tőlük távol eső vagy távolra kerülő, alulmaradt rétegek értékeinek, szimbólumainak átvételével....kellő társadalmi távolság kell ahhoz, hogy lentről is felkerülhessenek akár csak a szimbólumok és a jelek is: a paraszti kultúrát nem a munkásság és nem a kispolgárság veszi át, tehát nem közvetlenül a parasztság melletti rétegek vagy osztályok.” 13

A magyarországi táncházmozgalom egyik legkorábbi felfedezettje a magyarpalatkai zenekar. Már a hetvenes évektől egyre többen látogatták őket otthonukban, a kilencvenes években pedig ez a folkturizmus a tetőfokára hágott. Ennek köszönhetően az említett időszakban számtalan felvétel készült velük, köztük sok funkciós felvétellel (lakodalmak, táncok, bálok felvételei), ami hozzájárult egy, a zenekarról kialakult reálisabb képhez. A nagy mennyiségű hangzó- és videóanyag gyorsan terjedt, sok zenészhez, táncoshoz eljutott. A magyarországi táncházaknak hamar repertoárjává vált, jellemzően az estét záró „mezőségi táncrend” palatkai zenére történik – bár táncos tekintetben inkább buzai, feketelaki, visai, vajdakamarási anyagot használnak. Mára nincs olyan revival zenekar, kinek repertoárjából kimaradhatna a magyarpalatkai zene.

Mindezekből kifolyólag Magyarpalatkán jelentős folkturizmus vette kezdetét, ami elsősorban a zenészekre, ritkábban a táncéletre fókuszált. A zenészek és az általuk kiszolgált események köré csoportosuló – többnyire magyar látogatók miatt – mind a románokkal, mind a hatóságokkal komoly konfliktushelyzetek alakultak ki 14, amelyek azonban nem vetettek gátat az eseményeknek. Új piacok és muzsikálási lehetőségek nyíltak meg a palatkai zenészek előtt, melyek fokozatosan pótolni kezdték az elmaradozó tradicionális eseményeket.

Zenei szolgáltatások alkalmai

Tánc, bál

Az ingázás és az iskolai kötelezettségek jelenségének köszönhetően tevődik át a vasárnapi tánc szombatra, tekintettel a vasárnap vagy hétfő hajnalban városba utazókra.

A hétvégi táncok zene- és táncanyaga fokozatosan kopott, és a kilencvenes évekre modernre cserélődött, de a bálok alkalmával – az idősebb generációk részvétele miatt – még mindig ragaszkodtak az előző generációk igényeit kiszolgáló zenekarhoz és táncrepertoárhoz. A tánc szervezése is egyre nagyobb áldozatként jelent volna meg az ingázó fiatalok számára, de a tánctér előkészítését leegyszerűsítette a kultúrház, iskola vagy a kocsma helyszíne, a lemezjátszó, vagy kazettás magnó pedig a zenekar szervezésének, szállításának, ellátásának problémáját is megoldotta. Az '50-es években Magyarpalatkán megszűnt a rendszeres tánc 15, utolsó kezes: Juhos Miklós „Dudás” volt a Béristyából. A '70-es évek elejétől már csak az ünnepekhez kapcsolódóan jelent meg a hagyományos, élő zenével kísért tánc a falusi életben.

A táncrepertoár cserélődése kapcsán fontos kérdés, hogy minek köszönhető az új elemek és a modernizáció befogadása? Hiszen a modern zene- és tánckultúra könnyen megismerhető volt már a '60-as években is, mégsem hatottak olyan elemi erővel a falusi kultúrára. Mindennek magyarázata a közösségi életforma múlásában keresendő. A gépesítés, a városiasodás, a modernizáció, és a kulturális tér megnyílásának (munka és iskola okán) eredményeként megszűnt az egymásrautaltság, eltüntek tehát a munkaközösségek, a generációs közösségek, minek hatásaként funkcióját vesztette számtalan esemény.

A bálok szervezés, tartalom és funkcionalitás terén változatlanok maradtak, egészen a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójáig. Ez a jelenség is a generációk közti egyre növekvő különbséget mutatja, miszerint a hétvégi tánc a fiatalok társas összejövetele volt, míg a bálokon az idősebb generációk is részt vettek, kiknek igénye még a hagyományos falusi kultúra irányába mutatott.

Tánc- és zenekultúra

A tánckincs elszegényedése is kézzel fogható volt, hiszen a táncalkalmak, illetve a külső divathatások is az egyszerűbb motívumkincsű anyagot preferálták. Ebben az időszakban az ifjúság generációja már nem alkalmazta a szülők és nagyszülők által képviselt férfitáncokat (a sűrű magyart / bărbunc, a ritka magyart / ponturi és a româneşte în botă-t), hanem a ritka legényesek egy újabb típusát, a Tîrnăveana/Tîrnăva-t tanulták meg, melynek páros és legényes változata egyaránt ismert volt. A Belső-Mezőségen a tîrnăveana igazán kedvelt tánccá az 1940-es években született legények lábán vált. 16A zenészek kezén is megfigyelhető a dallamanyag kopása. Nyomon követhető jelenség például a négyes magyar dallamanyagának változása a '60-as években, minek során a tîrnăveana egyes kísérődallamai jelentek meg benne. 17Az 1980-as, 1990-es évekre a magyarok lassú cigánytánca a táncházas turizmus eredményeként újra divatba jött. 18Ilyen tekintetben a környéken a legnagyobb közvetítő szerepe Visának volt. (Visa a revival mozgalom táncosai által leglátogatottabb falu a környékben, tánckultúrájának életben tartása és bizonyos hagyományos elemek újjáélesztése a táncházmozgalom és a folkturizmus eredménye. Visa hatására Magyarpalatkán is újra repertoárba került a lassú cigánytánc.) A Belső-Mezőség román falvaiban lakodalmakkor viszont még az 1990-es években is sokan járták a fent említett román lassú forgatós táncot (joc românesc). 19A sűrű csárdás (sârita / haţegana / des) motívumkészlete felfokozott hangulat esetén az 1970-es évektől kiegészülhetett a párelengedő, szembetáncoló figurázásokkal, (megtűzdelve tréfás, groteszk, sok esetben obszcén mozdulatokkal), amit cigánytáncnak, vagy csingerálásnak neveznek. 20Az 1970-es évekre a polgári táncok közül kikopott a párnástánc, viszont a gólyát, a sapte paşi-t a landralist, a sîrbát, és a szirbán valcert az 1990-es évek elején a lakodalmakban elvétve még táncolta az idősebb korosztály, bár virágkoruk a hatvanas évek elején megszűnt. 21A fiatalok mára a csárdásokat és a szökőst tudják, de már azokat is egyre kopottabb formában.

Ebben az időszakban a Belső-Mezőségen modern társastáncokként a foxtrottot, a dzsesszt és a twistet használták. Zenei anyaguk azonban keveredett, ennek megfelelően az ezekre járt táncok is formailag nagyjából megegyeztek egymással: keringőfogással, jobbra-balra lépegetve, néha forogva táncoltak.... A fox és a New Yorki eredetű twist kísérőzenéjének néhány dallama a nyolcvanas években bekerült a sűrű csárdás kísérőzenéjébe. 22

Az 1970-es években megjelent beat, country és rock and roll táncok nem hódítottak nagy teret, zenéjükre továbbra is a keringő fogásos lépegetős, forgós táncot járták, de ezek a táncok a lakodalmak és a bálok hagyománykészletébe nem épültek be.

A nyolcvanas években jelentek meg a kazettás magnók, amelyeken – könnyű és olcsó beszerezhetősége és a szalagok egyszerű terjeszthetősége miatt – már nagyobb iramban hódítottak teret a fiatalok zenei ízlését erőteljesen befolyásoló könnyű- és rockzenei műfajok. Az erre járt táncok már összefogódzás nélküliek, teljesen kötetlenek. A tradicionális zene és tánc ekkor kezdett fokozatosan kiszorulni a hétvégi táncrepertoárból. A románok tánckultúrájára nem gyakoroltak ekkora hatást a divatzenék, sokkal inkább a folklorizált, színpadon megjelenő népzenei- és néptáncstílus, valamint a magyar lakodalmas rockhoz hasonlítható, könnyűzenei és balkánias népzenei elemeket ötvöző, ún. populare-stílus vált kedveltté. Ezekre a zenékre a mezőségi román fiatalság az idősebb generációktól örökölt tradicionális táncformákat használta, gyakran stilizált, színpadias formában. 23

A zenészek a '70-es évektől divatba jött modern táncokat már nem használták, sem a zenei anyagot, sem a táncanyagot nem sajátították el. Megmaradtak a hagyományos folklór rétegnél. Adaptációs, közvetítő szerepük megszűnt, kapcsolatuk a fiatalsággal egyre lazult.

Ebben az időszakban a románok a hazai lemezboltok által terjesztett román folklórhoz és a komolyzenéhez fértek hozzá, míg a magyarok a Szabad Európa Rádió, illetve magyarországi kapcsolataik révén megismerkedhettek a nyugati divatzenékkel, illetve a Hungaroton kiadó bármilyen műfajú (bár kissé egyoldalúan cenzúrázott) kiadványaival. 24

Ünnepek

Az ünnepek és szokásanyaguk eltűnése nem minden esetben elvágólag történik, hanem fokozatosan, egy-egy szokáselem kikopásával megy végbe. Például a karácsonyi betlehemezési, kántálási, vagy a lakodalomhoz kapcsolódó bizonyos szokások már az 1950-es években kezdtek elmaradni, (esetenként modernre cserélődni), de más elemek, úgymint az ahhoz kapcsolódó bál, csak pár évtizeddel később, a fiatal korosztály megszűnésével törlődött el teljesen. A farsang azonban egyszerre szűnt meg a fonókkal, a gyáripari termékek faluba özönlésével az 1950-es években. A visszajáró fiatalok, középkorúak pedig a folklór anyagot változtatták meg, a lakodalmakon, táncalkalmakon egyre nagyobb teret nyertek a modern zenei irányzatok, leváltva a hagyományos elemeket.

Az ünnepek családi jellege állandósult, a vallásosság mértéke azonban a politikai elnyomás hatására megváltozott. Az oktatás közvetítéssel népszerűsödő mozgalmak végett az iskolás korúak vallásos nevelése leépült, a szocialista munkarend következtében pedig a fiatalok és a férfiak is egyre kevesebbet jártak templomba. Egyedül a nyugdíjas korosztály vallásossága maradt töretlen, így azonban számtalan hagyományelemnek nem volt örököse.

Jeles napok

A jeles nap ünnepeinek szokásrendjében az egyházi események jelenléte szinte csak az idős korosztályt érintette. A hiedelmek és a babonák ugyan még ismeretesek voltak, de mikortól a fiatalság java már nem foglalkozott földműveléssel és állattartással, lassan az is funkcióját vesztette. (Nem befolyásolta munkájuk kimenetelét az időjárás, az állatok egészsége stb...) A szokásanyag kopása az azt gyakorló generációk megváltozott életkörülményeihez kapcsolható. Az étkezési kultúra a nagy szegénység miatt csak lassú változásfolyamaton ment keresztül, a hagyományos ünnepi ételek (kalács, töltött káposzta kásával, laska, tojás, gulyás) nem mentek ki a divatból. (Az italok közül megmaradt a pálinka, viszont a bort a magán szőlőterületek beszolgáltatásával – ha nem is teljes mértékben, de – kiszorította a sör.)

Az utolsó szilveszteri bálok nagyjából az 1980-as évek második felére tehetőek, amikor még nem csak a fiataloknak, hanem külön a házasembereknek is volt táncos báljuk. Már ekkor is előfordult, hogy magnóra táncoltak, de még palatkai zenére.

A valamikor legények és gyerekek által használt kántálás a '60-as évektől kötelező, sok esetben bentlakásos iskolák térhódításával, illetve a falvak lassú elöregedésével a paraszti közösség használatából teljesen kikopott, végül mára már csak a zenészek kezén él. A kántálás a zenészeknek jó alkalom volt személyes kapcsolataik építésére, ápolására, elmélyítésére. Azokhoz a lakosokhoz jártak leginkább, akikkel szorosabb viszonyban álltak, vagy bármilyen érdek (baráti, vagy üzleti kapcsolat) fűzte őket össze. Ilyenek lehettek a kezesek, vagy egy-egy jobb táncos, zenekedvelő, aki esetleg rend szerint húzott pénzt a vonójukba, jobb módú gazda, illetve mindenki, akitől bármilyen nemű juttatást vagy munkát remélhettek. Cigányokhoz nem jártak kántálni, legfeljebb a zenészek látogathatták egymást, olykor akár egy nappal később is.

A húsvét és a pünkösd megmaradt a falu vallásos rétegének egyházi, más részének családi ünnepként. A zenészek számára ezért továbbra is munkaalkalom maradt, melyen kántálni jártak, illetve a két etnikum húsvéti, illetve pünkösdi bálját muzsikálták egészen az 1950-es évekig. (Alkalomhoz kötött pünkösdi kánta nem szerepel repertoárjukban, feltehetőleg azért, mert ezt a szokást nem a falusiaktól örökölték, hanem ők alakították ki.) A húsvéti locsolkodást pedig – a víz mágikus erejébe vetett hit a megtisztulás, termékenységvarázslás jelképeként – a magyarok városi szokásként, a fiatalság városba özönlése óta tartják számon.(Természetesen csak legény korúak mehettek, akik a vendégül látás mellett piros tojást kaptak.)

Az egyetlen egyházi ünnep, amivel ebben az időszakban gazdagodott a magyar faluközösség, a reformációemlékünnepe október 31-én. 25

„A nagy ünnepeken kívül – a karácsony, a húsvét és a pünkösd – azon kívül volt az október 31. az, ha hétköznapra is esett, október 31., akkor is lehetett, szoal mentünk a templomba. Mentünk a templomba, csak aztán nem ünnepeltünk. Azér, mer nem votunk hozzászokva, mert a régi időkbe nem vot megtartva. Az a reformáció emlékünnepe. Akkor függesztette ki Luther Márton a 95 tételt ... de régen nem ünnepeltük. S a miután jött a kollektivizálás, akkor már ünnepeltük.” 26

Mivel sem egyházi, sem állami, sem gazdasági kötődése nincs, nem érinti a modernizáció sem, ezért a november elején ünnepelt Mindenszentek, illetve Halottak napja az egyetlen ünnep, aminek mai napig semmit sem változott hagyománykészlete. A sírok rendbetétele, a halottak és rokonságuk látogatása, sőt még a cigányzenészek temetőbeli zenés alkalma – ami nem tekinthető munkaalkalomnak – is változatlan létjogosultságban él. Sok esetben a faluból elköltözött zenészek is hazalátogattak, bekapcsolódtak a muzsikálásba. Változás tehát egyedül az ingázásban, a rokonság felkeresésében mutatkozik.

A karácsonyi táncalkalmak feltehetőleg az újévihez hasonlóan a '80-as, '90-es években szűntek meg, a táncdivat teljes átalakulásával. A karácsonyi kántálás szokása a cigányzenészek számára viszont máig fontos munkaalkalom.

Gazdasági ünnepek

A gazdasági ünnepek a gépesítés és a privatizáció következményeként veszítettek jelentőségükből. Az állattartás részleges fennmaradása a '80-as évekig még életben tartotta a Juhbemérés szokását. Ilyen ünnepek, ahová zenészt is hívtak, az 1960-as években még voltak. Visában a folkturizmusnak köszönhetően tartják még ma is, bár 1990. és 2010. között több alkalommal is magyarországi táncházasok szervezték, ahol szintén a palatkaiak muzsikálnak. 27

Juhmérés Visában (2000). A fejést követően viszik a tejet a falun végig
Fotó: Henics Tamás

Vásárokra is egyre kevesebb igény mutatkozott, a modernizáció és annak ízlésvilága a kilencvenes évekre szinte teljes mértékben kitaszította a kézműipari termékeket, azok inkább csak a turizmus szempontjából kezdtek érdekessé válni. A falvak vegyesboltjaiban (helyi terminussal: szövetkezet) minden szükségeshez hozzájutottak a lakosok, az ingázókkal pedig a város termékei is elérhetővé váltak. Az állatvásárok azonban még működőképesek voltak, mindezek, illetve fekvése miatt, a környék legnagyobb vására, a mócsi vásár maradt életben legtovább.

Az aratási és egyéb kalákás munkák a mezőgazdasági kollektivizálás – azaz a magántulajdonú földek megszüntetése – óta veszítették el jelentőségüket. A zenészek vasárnapi tánc-bérét a hatvanas évektől belépődíj szedésével biztosították a kezesek.

Életfordulók

Azokon az eseményeken, ahol házas és idős generációk is részt vettek, valamint amelyek nagyobb reprezentatív jelentőséggel bírtak, a hagyományos repertoár maradt jellemző. Az általuk hordozott kulturális tudás azonban nem öröklődött, ők vitték magukkal, és velük együtt tűnt el. Ilyen a berukkoló bál, a lakodalom, illetve a temetés alkalmának zene-, tánc- és szokásanyaga.

A zenészek magyar vagy román keresztelőbe nagyjából 1989-ig, míg cigányokhoz egészen 1997-ig jártak. A kicsi tánc megszűnése szintén a fiatalok generációjának eltűnéséhez köthető, a gyermek korosztály előtt nem maradt példamutató erő. A hetvenes évek második felében született zenész adatközlőim még muzsikáltak gyermekként kicsi táncot, ami szerint ez a tanulási- és szórakozásforma a nyolcvanas évek vége felé szűnhetett meg. A református közösség apadásával a konfirmálók száma is egyre csökkent.

Az utolsó berukkoló bálok szintén az 1950-es, '60-as évekre datálhatóak. Ezután már a fiatalok városon éltek, közösségük megszűnt. A katonaság ideje alatt még felhangoztak régi dallamtípusok, de már egyre kevesebb, fokozatossá vált a városi modern zenei hatások érvényesülése. A katonasorban lévő cigányzenészek nagy zenei anyaggal (főként román) és modern játékstílussal (újszerű melódiai és harmóniai jegyekkel) bővítették repertoárjukat, amit később szívesen játszottak hazai környezetükben. Ezeknek a dallamoknak és stíluselemeknek már nem volt idejük a szétvariálódásra. A hallgatóság is nyitottabb volt már az új zenei anyagra, így a kulturális határok (mind a lokális, mind az etnikai), ha lassan és csekély mértékben is, de egyre jobban összemosódtak.

A lakodalom változatlanul az egyik legjelentősebb eseménye volt az életfordulóknak, egyben a zenészek számára is sokáig biztosított keresetet. Mivel a lakodalmat hagyományosan a szülők szervezték, és a meghívottak közt sok a nagyszülők generációjának képviselője, így egyértelműen az ő általuk képviselt értékek voltak mérvadóak, megtartva a számukra hagyományos szokásrendet, – kezdve a hívogatástól, kikéréstől, egészen a menyasszonytáncig – illetve a zene- és táncrepertoárt. (Ez a folyamat azonban előrevetíti a következő generáció által szervezett lakodalmak szokásrendjének változását.)

A „magángazdálkodás” idejében vasárnap tartott lakodalmak a kommunista munkarend eredményeképpen szombatra tevődtek át, és már nem tartottak három napig (tekintettel az ingázókra és a városi rokonokra). A kollektivizálás előtti időkben télen-nyáron, azt követően csak nyáron tartottak lakodalmat. (Ez köszönhető a színvonalasabb lakodalmak szervezésének, mely a menü bővülését, ezáltal több fajta – nyáron termő – terményt igényelt.) A lakodalmak helyszínéül egyre gyakrabban választott kultúrházak befogadóképessége, illetve a lakodalom reprezentatív jelentőségének emelkedése a násznép létszámának növekedését, mindennek következményeként a zenekar létszámának bővülését hozta magával: a három tagú – hegedű, brácsa, bőgő összetételű – banda az 1970-es évektől öt tagúra – két hegedű, két brácsa, bőgő – bővült. 28

Lakodalom, 1996. Öttagú banda, feldíszített hangszerekkel.
Balról jobbra: Kodoba Florin, Kodoba Márton prímások, Kodoba Lőrinc brácsás, Kovács Márton „Puki” bőgős, Moldovan Stefan brácsás

A lakodalom és a temetés a két legnagyobb, ezáltal a legtöbb hagyományos elemet magában hordozó esemény. A virrasztás és a temetés rendje sem mutat változást egyik nemzetiségnél sem. Ami figyelemre méltó, hogy egy-egy nagyobb zenészt, temetésén a református pap is elbúcsúztatta. Ez lehet egyrészt főhajtás a zenész előtt, másrészt tiszteletadás a zenészek református őseinek.

Halottak napi muzsikálás a cigánytemetőben, 2006. november 2.
Balról jobbra: Radák Rémusz brácsás, Boldi Ioan bőgős, Kodoba Lőrinc prímás, Moldovan Stefan brácsás, Kodoba Florin prímás. Fotó: ifj. Haáz Sándor

Vokális zene

Talán az alkalomhoz nem kötődő vokális zene kophatott ki leghamarabb zenei kultúránkból, hiszen a téeszesítéstől kezdődően maguk a helyzetek – munkavégzés, családi vagy közösségi együttlétek – formálódtak át. A ház körüli és a földmunkákhoz egyaránt zajos gépeket használtak, a családi vagy közösségi együttlétek – az idegen vidéken történő munkavállalás, továbbá az ennek folyományaként a nem egységes időbeosztás révén – ritkábbakká váltak. Egyre kevesebb nótát ismertek, illetve a gyakorlat hiányában egyre kevésbé tudtak énekelni a fiatalok. Az olykor mégis felcsendülő énekszót sok esetben rádióval, sőt olykor televízióval helyettesítették. Az énektudás és -alkalmazás hiánya pedig az arra való igény hiányát is jelentette, azaz kevesebb munkát kaptak a zenészek. A házas és idős generációk azonban még ha ritkán is, de szívesen használták azt, így esetleg a lakodalmak, vagy családi események alkalmával tanulhattak az ifjabb generációk.

A vokális zene másik élettere azonban még működött tánc közben (főként a férfiak), valamint a jeles napokon és az életfordulók ünnepein.

Szöveges folklór

A mesék, mondák, történetek életében jelentős szerepe van az örökítésnek. A szellemi javak átadása azonban alkalomhoz, térhez kötött. Amennyiben az megszűnik, úgy az átadás folyamata is megszakad. A zenészek fantazmagóriái viszont ma is fontos szerepet töltenek be közösségükben, azok működésével párhuzamosan élnek. 29

A hagyományőrzés funkcionális státuszának átértékelődése

Mezőségen a folklór a kilencvenes évektől már nem élő része a falusi közösségi kultúráknak. Megjelent azonban egy másfajta, a nemzeti identitástudatot és lokális értékeket reprezentálni vágyó belső igény, minek következtében a tradicionális kultúra nem a maga naiv funkcionalitásában, hanem a néptáncmozgalom részeként, tudatos hagyományőrző státuszban, színpadiasított formában (mintegy kulturális szerepváltás) őrződik tovább. Ez az igény részben külső indíttatásra jött létre: a revival mozgalom mintegy tükröt tartott a helyi lakosoknak, ami által tudatosult és felértékelődött saját hagyománykészletük. Ennek köszönhetően táncegyüttesek, hagyományőrző csoportok jöttek létre.

Táncegyüttes

Ahogyan más erdélyi falvakban, úgy itt is alakult magyar tánccsoport, mégpedig 1992-ben, Kónya Tibor – székelyföldi születésű református lelkész – munkája által. Ez a hagyományőrző együttes házasokból és fiatalokból verbuválódott. A táncanyagot így nem visszatanulással, hanem az öregektől sajátították el, ha nem is szocializáció útján, de örökítéssel. Az indíttatás tehát megváltozott, de a szórakozási funkciót ugyanúgy betölti. A férfitáncok „eltűnt” részét a ZTI '60-as években készült filmjeiről újratanulták, illetve tanultak a cigányzenészektől is. A próbák – eleinte táncházak – alkalmával az olcsón vagy ingyen játszó fiatal zenészek voltak megfogadva, akik gyakorlatilag a mai „Palatkai banda” alkotói. A táncegyüttes újabb folkturistákat (táncos, zenész érdeklődőket) vonzott a faluba.

Az együttes Székelyudvarhelyen, Széken, Szamosújváron, Vicén, Kolozsváron, Mócson, Magyarország több nagyvárosában, illetve Szlovákiában szerepelt. Rendszeresen táncolnak a visai juhbemérésen és a szamosújvári Mezőségi Fesztiválon. A fellépések száma évente körülbelül három alkalom.

Repertoárjuk időközben más falvak táncaival is kibővült, a táncanyagokat kissé ugyan megkopott formában, de stílushűen, színpadiasság nélkül táncolják. A táncnemekből egyre kevesebbet: a páros táncokból is főként a lassú csárdást, szökőst és sűrű csárdást, néha a lassú cigánytáncot táncolják, férfitáncot a fiatalok alig-alig tudnak. Ma a kis létszámmal működő csoportot Juhos Attila vezeti. Néhány éve román tánccsoport is alakult az általános iskolásokból, egy kolozsvári román tanító vezetésével.

A zenészek

A magyarpalatkai cigányzenészek folyamatosan alkalmazkodtak a lokális tér zenei igényeihez. Alkalmazkodásuknak egyik alapköve a funkcionalitás. A falusi folklór ugyanis funkcionalitásra épülő esztétikai megnyilvánulás. Annak instrumentális zenei anyaga pedig egy kettős kölcsönhatáson alapuló, éppen ezért is folyton változó produktum. A huszadik század folyamán gyökeresen megváltoztak a fiatalság szórakozási és ünneplési szokásai, így a század végére a zenés alkalmak szinte teljesen megszűntek. Mára a faluban nincs funkcionáló tradicionális folklór.

A másik alapkő az ifjú korosztály. A folklór anyag jelentős részét ugyanis a fiatalság igényei szabályozzák. Ők pedig mindig a modernizáció zászlóvivői, akik ráadásul egyre kisebb számban vannak jelen falun. A gyermekek a fiatalokkal együtt hiányoznak, az idősebb korosztályok pedig nem sok zenés megnyilvánulásban vehetnek részt, és főként nem indítványozhatnak abban. Még ha bizonyos eseményeken (pl.: lakodalom) részt is vehetnek, azoknak szervezésébe mára többnyire nincs beleszólásuk. Tehát megszűnt a zenészek befogadó közönsége, a fiatalság zenei igénye már nagyon távol áll a vonós bandák által játszható zenétől. A zenészek ezáltal vagy modern hangszereken kezdenek tanulni, vagy más piacot kell keresniük.

A harmadik kérdés pedig a kiszolgáló közeg alkalmazkodási készsége, a piacérzékenység és a mobilitás. A cigányok zenészségükkel egy olyan túlélési stratégiát tettek magukévá, mellyel hosszú ideig megélhetnek, annak reményében, hogy zenészre minden időben szükség lesz – még ha változik is az igények intenzitása, vagy a befogadó közeg műfaji, stílus-beli elvárása.

A zenész cigányok több ezer év alatt sem alkottak nemzeti, politikai, gazdasági, vagy kulturális egységet. Egyetlen egységük a család, a rokonság, ami fontos összetartóerőkből, elsősorban gazdasági egymásra utaltságból áll. Alkalmazkodásuk és mobilitásuk mindig feltételek nélkül való, és rendkívül gyors. Nem számít a társadalmi státusz, az etnicitás, az identitás, a lokalitás, a nyelv, a vallás, a személyi öntudat vagy az öltözködés. Rugalmasságuk azonban mindig a szakmán belül, és annak megőrzése érájában értelmezendő, mert abból teljességgel kilépni csak kevesen hajlandóak.

Testi és mentalitásbeli adottságaik, öröklött és tanult motorikai képességeik, kitűnő zenei memóriájuk, kiváló emberismerő, kommunikációs és előadói készségük társadalmi érvényesülésükhöz elengedhetetlenül szükségesek.

Mindezeknek együttes hatásaként érdemessé váltak e szakma a generációkon át való örökítésére. Ezért gazdasági stratégiájuk mindig az aktuális piaci igényekhez való alkalmazkodás, megújulás.

Az 1900-as években virágzó falusi folklór biztos megélhetési forrással kecsegtetett. Ennek köszönhetően egyre több zenész örökítette szakmáját gyermekeire, és a zenészek gyarapodásával egyre nagyobb területen váltak foglalkoztatottakká. E viszonylagos jólét pedig társadalmi, státuszbeli és gazdasági kiemelkedést biztosított számukra a cigányok közegéből. Csoportjuk etnikai kötődése meglazult, a magyar viseletet városias viseletre váltották, mellyel nem fejeztek ki nemzetiségi vagy társadalmi hovatartozást.

A Ceauşescu-rendszer falusi kultúrára gyakorolt hatása is kedvezett a zenész mesterség népszerűsödésének, így abban az időszakban volt Palatkán a legtöbb zenész. Kiváló szakmai tudásuknak, repertoárjuk folyamatos bővítésének, zenei termékenységüknek (a modernizációhoz való alkalmazkodásuknak) köszönhetően hatalmas körzetben váltak foglalkoztatottá, újabb munkaterületeket hódítottak meg, illetve egyes zenészek át is települtek más falvakba. Az asszimilációs kényszer szüleményeként a '40-es évek korosztálya már román anyanyelvű, a magyart egyre kevesebben, majd a kilencvenes évekre alig néhányan beszélték. Örökítik azonban a cigány nyelvet, mellyel csoportjuk szegregációját erősítik. A '70-es évekre vallásukat is a román ortodoxra váltották, az ekkor született gyermekek román keresztneveket kaptak, magyar vezeték- és keresztneveiknek pedig a román megfelelőjét kezdték használni. Ezen megnyilvánulások a többségi társadalomba való integrációs törekvések, melyek főként külső kényszerből fakadtak. Különállásuk megtartásának egyedül a városi viselet és a cigány nyelv, valamint elkülönített lakóterük adott lehetőséget.

A rendszerváltások okozta felgyorsult kultúraváltáshoz azonban még nekik is kevés idejük maradt alkalmazkodni. A máshol már virágzó revival mozgalom, folyományaként a körzetben jó hírnévnek örvendő zenekar előtt új terek nyíltak meg. A határok megnyitása lehetővé tette a zenészek külföldi útjait, ami pótolta a saját körzetükben fokozatosan keletkező munkahiányt. Ez nem csak anyagi, de némileg erkölcsi kiemelkedést is jelentett, minek köszönhetően a falu neve többlettartalommal ruházódott fel. Magyarpalatka tehát Magyarország és külföld számára a zenekara által fémjelzett faluvá avanzsálódott.

Itt kell megjegyeznem egy másik mentalitás-béli tényezőt, mégpedig azt a hedonista, szangvinikus lelki alkatot, ami a pénz ésszerű beosztásának, az élet tervszerű felépítésének, egzisztenciális megalapozásának vet gátat. Tény, hogy jó keresetet biztosított nekik külföld, a pénzből akár más szakmai alapokat, eszközöket vagy befektetést is kezdeményezhettek volna, mégsem tette egyikőjük sem. Emellett nyilván való az érzelmi kötődés a muzsikus léthez, státuszhoz, illetve életformához, az örökített szakmai öntudat, ami nem engedi annak elhagyását.

A zene rohamos elgépiesedésével együtt jár a közönség hallásának és ízlésének, zeneértésének, tánctudásának leépülése, amihez egy határon túl nehéz alkalmazkodni. Ez tapasztalható a palatkaiaknál is. Az ő alkalmazkodási útjuk túlnyomórészt nem a modernizálódás, hanem a hagyományőrző státuszba való átlépés. Kisebb részük városba költözött és a modern zeneigényekhez próbál alkalmazkodni, nagyobb részük megmaradt a folklór anyagnál és előadási stílusnál, csupán a közönségük cserélődött ki.

A magyarpalatkai tánc- és zenekultúra funkcióváltáson ment keresztül (egyfajta "természetes" megnyilvánulásból tudatos, színpadi műfajjá alakult), tehát nem tűnik el, csupán a kultúrahordozók státusza változott meg.

Mellékletek

3.„A hetvenes évek elejére Nicolae Ceausescu konszolidálta hatalmi pozícióit, félreállította a potenciális politikai ellenfeleit, a külpolitikai taktikázásokkal erős politikai és társadalmi bázist kovácsolt magának, belföldi és külföldi népszerűsége jelentősen megnövekedett. A feltételek adottá váltak a hatvanas években, elméletben kidolgozott grandiózus társadalmi és gazdasági átalakítási projektek (iparosítás, városok és falvak szisztematizálása, a homogén szocialista nemzet kialakítása) megvalósításának felgyorsítására.1971-től kezdődően több jel is arra utalt, hogy hamarosan radikális gazdaságpolitikai és ideológiai változások következnek be: júliusban megjelent az RKP legújabb tézise az ideológiai nevelésről és az év végén a KB pontosította és felgyorsította a területrendezési (szisztematizálási) terv gyakorlati kivitelezését. 1971 végére elkészültek az első területrendezési projektek és decemberben a VB meg is vitatta ezeket, majd a párt 1972-es országos konferenciája elfogadta az országos területrendezés irányelveit. A romániai területrendezés megszervezését és lebonyolítását a pártvezetés két szinten képzelte el: városrendezés, valamint falu- és községrendezés …..A városrendezési elképzelések egyértelműen az ország gazdasági érdekeinek, a nagyfokú iparosításnak voltak alárendelve....Az alapkoncepció szerint a szétszórt falusi települések helyett ún. „agrár városokat”, nagyobb centrumokat hoznak létre. Ezen új centrumok kialakításában is elsődleges szerepet kapott a terület- és a nyersanyagforrás megtakarítása és a minél nagyobb népsűrűség elérése. 1971-ben, a tervek alapján az ország 13149 faluja közül 1220 esetében gondolták úgy, hogy a párt szempontjai alapján fejlődőképesek.... A hetvenes évek elejére a pártvezetésen belül diadalmaskodott a Ceausescu képviselte politikai-gazdasági irányvonal. A kitűzött cél, a lehetőségek között egy gazdaságilag és politikailag független és erős nemzeti jegyeket is magán viselő román állam megteremtése volt.

A hatvanas évek közepére és utolsó felére jellemző politikai-ideológiai nyitás fokozatosan véget ért. A kultúra területén a cenzúra újra erőteljesebben követelte meg, hogy minden kulturális tevékenység kizárólag a párt új társadalmi-politikai programját szolgálja ki. Előtérbe került az „új típusú ember” és a „román szocilista nemzet” kialakításának igénye....A területrendezés tehát ebben a politikai kontextusban kapott új lendületet, illetve kapcsolt különböző fokozatokra a nyolcvanas évek során. A tervszerűen kialakított új városok, mezőgazdasági centrumok és falvak e gazdasági irányvonalat kellett volna, hogy kiszolgálják. A nagy népsűrűségű városoknak az lett volna a rendeltetése, hogy befogadják ezt az iparosítási hullámot, ipari egységeket és munkaerőt biztosítsanak. Az új vidéki gazdasági centrumok az adott regionális sajátságaik függvényében szolgálták volna ki az ipari centrumokat, nyersanyag-előkészítéssel vagy feldolgozással, élelmiszer előállításával, vagy éppenséggel turisztikai szolgáltatásokkal....

Ceausescu modernizációs álmának része volt az új embertípus alkotta homogén szocialista nemzet is. A területrendezéssel járó lakosságcserékkel, településfelszámolásokkal pedig a homogenizációt akadályozó, még létező társadalmi sejtek (család, szomszédi viszony, vallási, nemzetiségi mikroközösségek) felszámolása is lehetővé vált volna.... Az előkészítő tanulmány nagyszabású, az egész országot lefedő projektet tartalmazott. Olyan projektet, amelynek megvalósítása több száz falut érintett közvetlen vagy közvetett módon. ...Kolozs megyében a turisztikai kisrégiók, a mezőgazdasági centrumok, faluösszevonások a tervek szerint 58 községközpontot, valamint 287 települést érintettek volna valamilyen formában. A területrendezés elméleti kérdéseinek megvitatása és az első tervek elkészítése után a munkálatok elkezdéséhez szükséges jogi keretet az 1974-ben megjelent 59. számú törvény fogalmazta, illetve teremtette meg....

Ceausescut 1974-ben megválasztották Románia elnökévé, ő volt a párt főtitkára, a hadsereg parancsnoka is. Az összes potenciális politikai ellenfelet eltávolító diktátor innen kezdve szinte a legelemibb, legapróbb részletkérdésekbe is beavatkozott. A falurendezést illetően 1986-ban jelentek meg az 1974-es törvények alapján az első konkrét intézkedések. A KB szervezési osztálya jelentésében már az szerepelt, hogy az ország területén létező 13123 falu közül 9192 marad, 3931 települést pedig felszámolnak, lakosaikat a legközelebb található centrumba vagy városba költöztetik....Ez a rendelet elméletileg 1863417 családi gazdaságot érintett volna, városok esetében pedig újabb 275755 családi házat. Ezzel az intézkedéssel a pártvezetés számításai szerint a mezőgazdasági megművelésre szánt terület 339419 hektárral gazdagodott volna....1988-ban Ceausescu már arról beszélt, hogy a falvak számát közel felére kell csökkenteni. A lakosságot többszintes lakóházakba telepítették volna... Az új településekről hiányzott a közművesítés, a víz, a konyhák és mosdók pedig emeletenként közösek voltak. … A községek számát a létező 2705-ről 2387-re csökkentették. Ez a lépés még nem jelentette konkrétan a megszüntetendő falvak lebontásának kezdetét, de bizonyos szolgáltatásokat (orvosi ellátás, posta stb.) már ekkor kivontak onnan, óriási tömegpszichózist váltva ki ezzel.... A végső cél egyértelmű volt: alárendelni, megszervezni a lakosságot az iparosításnak, egy terv szerint kidolgozott rendszer szerint működtetni a társadalmat, valamint megteremteni a társadalmi homogenizációt, felszámolni a vidék habituális, kulturális sajátosságait, tradicionális élettereit....Nemzetiségpolitikai szempontból külön kiemelendő, hogy a párt ebben az átalakítási folyamatban sem számolt az országban élőnemzetiségek kisebbségi helyzetéből fakadó sajátosságokkal, a tényleges megmaradásuk zálogát jelentő állapotok fenntartásával, az életterükbe való „óvatosabb” beavatkozással. A szisztematizálási tervezet modernizációt, megjavult életfeltételeket ígért egyfelől, másfelől viszont a régi, hagyományos életterek beszűkülését vagy megszűnését irányozta elő, mentális, életmódbeli változásokat is előrevetítve.” (Novák Csaba Zoltán, 2012.)

4.„Az erőteljesebb ipartelepítés 1950 után, de főleg 1965-öt követően indult meg, amikor az iparfejlesztés a területfejlesztés részesévé válik. Ezzel egy időben megindul az agrárnépesség városokba, ipari központokba való áramlása. 1965 után tehát a fejlődő ipar munkaerő-tartalékait a mezőgazdaságból merítette. A könnyű- és élelmiszeripar fejlesztését részben rekonstrukciókkal, részben új üzemegységek telepítésével oldották meg. Növekedett az ipari centrumok száma és azok teljesítőképessége. Az iparosítás elsődlegesen az urbanizációt serkentette, elősegítve az infrastruktúra fokozatos kiépítését.” (Dr. Vofkori László, 1994., 101-102.o.)

„A mezőgazdaság kollektivizálása, s különösen az 1959-60-as második téesz-szervezés után megkezdődött a népesség eláramlása a falvakból, amely az aprófalvak esetében meneküléssé gyorsult. A racionális üzemméret kialakítása jegyében a hatvanas években zajló téesz-összevonások, vagyis az, hogy egy-egy településre koncentrálták négy-öt kisközség termelőszövetkezetét, világossá tették az itt élők számára, hogy az önálló falusi paraszti létnek nincsenek többé perspektívái.” (Virág Tünde, 2007., 136.o.)

5. "Hát igen, vót (mozi). Már jöttek falura, hogy vetítettek egy-egy filmet. Emlékszek, hogy az elsők úgy voltak, hogy az iskola falán kívül. És akkor a nép oda gyűlt ki a az udvarra, és … hogy milyen jó lesz majd, a sajkával megyünk, és jön a tsz be. Ezek voltak ezek az orosz filmek. Be kell menni a tsz-be, ott milyen jó lesz, ott egyenlő lesz mindenki, mutatták, hogy dolgoznak az oroszoknál. Az asszonyok dolgoztak, a férfiak meg csak ezek csak kártyáztak. Nem tetszett. Egyáltalán nem tetszett. Hát ez inkább ilyen szombat este, vasárnap este, hétköznapokon nem vot. Szombat este, vagy vasárnap délután. Jött a kocsi és fel az uton dudálta, hogy milyen film lesz. A hangszororol ment körbe, hogy máma este vetítnek egy filmet.

...mind ez a tsz hozta be eztet, hogy azok a gyerekek, akik már abba' az időbe iskolát végeztek falun, mind elmentek a városra. Mer' hát megvot ez az ingyen tanítás, hogy lehet tanulni szakmát, lehet tanulni akármit, s akkor minden fiatal gyermek elment városra. Akkor persze már falun kezdett megszűnni, mer' ki maradt otthon? Aki gyengébben tanult, ugye. Nem sok okos gyerek maradt falun. Hanem mind bementek városra, akkor bementek városra, akkor falun már kezdett megszűnni a tánc. Akkor bejött ez a...Jöttek haza a gyerekek vagy má' felnőttek is, városról, akkor már városon láttak discót, akkor már csinálják falun is ezt a diszkót, akkor votak a lemezjátszók, akkor mán vannak a kazetták, és aztán evvel foglalták magukat el, nem mind tanulták a népzenét." (F.J. Visa, magyar, 1932.)

9. „Hát az a rádió jött be én nem is tudom, de az a '60-as évekbe'? Körülbelül. Jött a rádió. Az ötvenes évekbe' az csak egy oan hangszóró volt. Ott a szomszédba a községbe van egy oan rádió leadó, mán akkor épült, s akkor megépült az a rádióleadó, akkor már kitalálták valaki, hogy igy lehet tenni egy ilyen hangszórot, csináltak neki egy valamilyen hálózatot drótból, és akkor ott már fogta a zenét. Mindenki magának csinálta. Egy oan kis hangszorot feltett a falra és akkor aztat hallgatta. Ez vot a zene. Hát aztán a kolozsvári műsor vot. Aztán utána jött be a rádió, aztán a tv az körülbelül olyan 1970 körül. Akkor vot az első tévé amikor Jánosnál, a Ördög Jánosnál. Úgy mondjuk mi, Papp János. Tette ki az ablakra. S az utbol nézte a nép. Pont akkor lőtték fel, hogy mutatták, hogy járnak a Holdon. Az vot az első, hogy néztük a tévét. Már a '71-ben mik is vettünk tévét. És akkor aztán néztünk egy-egy filmet néztünk meg, még annyira nem is értettük. Aztán má' votak műsorok akkor ilyen népzene kevesebb vot benne. Más zene vot. Ilyen könnyűzene. Én nem tudtam kedvelni.” (F.J. Visa, magyar, 1932.)

15. „...én '52-ben jöttem férjhez, már akkor ennek vége vot. Nem azért, hogy én férjhez jöttem, hahaha...de akkor már az olyanszerűseknek vége vot, mer'...régen vot az, hogy szombaton este rendesen vot tánc, még vot, amikor kedden este is vot, vasárnap este, a mi időnkbe. Onnét erre már nem tudom. Magyar időben is vot. Igen, de ez a tánc, ez már a régieknél is vot, mik így örököltük. Na, de utánunk már többet ez nem vot." (J.Zs. Magyarpalatka, magyar, 1929.)

25. „Mikor már beállt a nagyböjt, ahogy szoktuk mondani, akkor már vége volt minden bálnak, minden mulatságnak húsvétig. S akkor aztán vot egy bál, de hát ez annak idején.... 1945-50 közt vot ez, amikor még ezek votak. Ha nem fontak, nem vot fonó, nem votak farsangosok, mert mikor mik jártunk a faluba, akkor jártak a farsangosok. Ötezetek fel a fiuk ki tudja milyen grimászoknak, s mentek a fonókba. Na, s ezek votak a farsangosok. Na de ez addig vot, amig vot a fonó.” (J.Zs. Magyarpalatka, magyar, 1929.)

29. A cigányzenészek temperamentumához is közel áll ez a szerep, gazdag fantáziaviláguk és előadói készségük alkalmassá teszi őket a mesélésre. Az egész nyelvterületen számtalan zenésztől hallhatóak csodás, mágikus történetek főként zenészekről, esetleg magukról is. Ezek elsősorban a hangszerek megelevenedéséről, illetve a tanulási folyamat beavatási szertartásáról szólnak. A palatkai zenészek közt is éltek ilyenek. Erről mesél egy vajdakamarási parasztprímás is:

"Az Öreg Lajos (Kodoba Lajos) mikor meghalt, muzsikált a szegen a (hegedű)... biztos megereszkedett egy húr...nem tudom elhinni...Mikor meghalt. Van piritusa. Hallották, hogy régebben vot a cigányoknak piritussa, hogy ement két cigány a bálba, miko összetalálkoztak, vot az fiunak is hegedüse, s a másiknak is, miko' összetalálkoztak, mind elszakadtak a hurjaik. Nem tudott csinálni semmit se. No ilyeneket beszéltek rég....s amikor ivott egy kis pálinkát, először leköpött a gödörig. S mikor evett egy falatot: "la dracu!" – az ördögnek! Így vot régebben." 30

„A zenészek az európai népek hiedelemrendszerében egy jól meghatározható mágikus specialistának, az ördöngös muzsikus alakjának szerepkörében is ismertek... A tudásszerzés természetfeletti lények, és/vagy ördöngös muzsikus „tanítómesterek” segítségével történik. A természetfeletti tanító szerepébe szinte kizárólag az ördög mitikus alakja van belehelyezve. Ennél a motívumcsoportnál jelentkezik az oly sokszor idézett pokoljárás mozzanata is.” 31A zenésznek tanulással kapcsolatban szintén éltek általánosan ismert hiedelmek. Ezek mind a zenész cigánnyal való cimborálását, egyfajta beavatási szertartást elevenítenek meg. Agócs Gergely 32részletesen leírja ezeket a hiedelmeket mind a dudások, mind a vonószenészek vonatkozásában. Magyarpalatkán is maradt fenn erről szóló narratíva:

"Azt mondják, hogy bétették egy pincébe, tiszta csórén, s ott béka, kígyó, mindenféle mászkált rajta, és hogyha kibírta, akkor kapott piritust, szoal afféle engedélyt, hogy dolgozzék az ördöggel." 33

Felhasznált irodalom

A Ceauşescu-korszak - in.: Az Erdélyi magyarság honlapja (http://users.atw.hu/erdelymagyar/Oldalak/ceausescu.htm)

Agócs Gergely: Ördöngös muzsikusok a Felföld hagyományos zenei kultúrájában www.folkinfo.hu/agocs/ordongos.rtf (2013.10.17. 11:13)

Assmann, Jan: A kulturális emlékezet (Atlantisz könyvkiadó Budapest, 1999.)

Jeles Napok, a Neumann-ház Irodalmi Szerkesztőség honlapja (http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/a_reformacio_emleknapja)

László Márton: Kollektivizálás a Székelyföldön (2010.11.19.)

http://lexikon.adatbank.ro/tematikus/szocikk.php?id=79 (2014.01.29. 15:40)

Losonczi Ágnes: Az életmód az időben, a tárgyakban és az értékrendben (Társadalomtudományi Könyvtár; Gondolat kiadó Bp., 1977.)

Novák Csaba Zoltán: Modernizáció falurombolással A területrendezés kezdetei Romániában I-II. (2012.02.13.; in: transindex.ro; Történelem; http://itthon.transindex.ro/?cikk=16559; http://itthon.transindex.ro/?cikk=16616; 2014.01.29. 16:55)

Pávai István: A népi és a nemzeti kultúra viszonyának néhány zenei vetülete Erdélyben in: Népzenei tanulmányok, Kriza könyvek 3.; (Kriza János Néprajzi Társaság Kolozsvár, 1999.)

Varga Sándor: Változások egy mezőségi falu XX. századi tánckultúrájában (Doktori disszertáció; Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, 2011.B)

Varga Sándor: Formai változások az erdélyi Belső-mezőség tánckészletében a 20. század folyamán In.: A táncművészet és tudomány V. – Kultúra-érték-változás a táncművészetben, a táncpedagógiában és a tánckutatásban; III. Nemzetközi Tánctudományi Konferencia a Táncművészeti Főiskolán 2011. november 11-12.; (Magyar Táncművészeti Főiskola Kiadó Bp., 2013.)


  1. László Márton, 2010.

  2. J.Zs. Magyarpalatka, magyar, 1929.

  3. A romániai területrendezésről bővebben: Novák Csaba Zoltán, 2012.; Lásd: Mellékletek

  4. Dr.Vofkori László, 1994., 101-102.o.; Virág Tünde, 2007., 136.o.; Lásd: Mellékletek

  5. F.J. Visa, magyar, 1932.; Lásd: Mellékletek

  6. Novák Csaba Zoltán, 2012.

  7. „Semmi sem forraszt össze szorosabban, mint az ellenséges környezettől való elsáncolódás. A belpolitikai nehézségek legjobb ellenszere az agresszív külpolitika.” (Jan Assmann, 1999., 151.o.)

  8. Varga Sándor, 2013., 221.o.

  9. F.J. Visa, magyar, 1932.; Lásd: Mellékletek

  10. 1968-ban indult be a bukaresti televízió magyar nyelvű adása is, valamint ekkor szervezték meg a magyar nyelvű könyvek kiadásával foglalkozó Kriterion Könyvkiadót is, Domokos Géza vezetésével. 1984-ben megszüntették a kisebbségek nyelvén sugárzott televízióadást, a rádióadások idejét jelentősen korlátozták. (A Ceausescu-korszak, é.n.)

  11. J.Zs. Magyarpalatka, magyar, 1929.

  12. Pávai István, 1999., 148-150.o.

  13. Losonczi Ágnes, 1977., 190.o.

  14. 1974-ben bevezették azt a rendeletet miszerint magánszemélyeknek, első fokú rokonok kivételével tilos külföldi magánszemélyeket elszállásolnia. Ezt 1976-ban annyiban módosították, hogy a tiltás alól kivételt képeznek a román származású külföldiek. (A Ceausescu-korszak, é.n.)

  15. J.Zs. Magyarpalatka, magyar, 1929; Lásd: Mellékletek

  16. Varga Sándor, 2013., 215.o.

  17. Varga Sándor, 2013., 216.o.

  18. Varga Sándor, 2013., 217.o.

  19. Varga Sándor, 2013., 217.o.

  20. Varga Sándor, 2013., 218.o.

  21. Varga Sándor, 2013., 221.o.

  22. Varga Sándor, 2013., 221-222.o.

  23. Varga Sándor, 2013., 222.o.

  24. Varga Sándor, 2013., 223.o.

  25. Martin Luther 1517. október 31-én függesztette ki a wittenbergi vártemplom kapujára 95 pontba foglalt téziseit. A történelemi protestáns felekezetek a reformáció emléknapján emlékeznek meg az ellenreformáció áldozatairól, köztük a gályarabnak eladott prédikátorokról. (http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/a_reformacio_emleknapja)

  26. J.Zs. Magyarpalatka, magyar, 1929.

  27. Varga Sándor, 2011.B, 176.o.

  28. Adatközlőim elmondása szerint nagyjából 1958-tól játszottak nagyobb létszámmal: két hegedű, két kontra, bőgő, bár ekkor még csak a nagyobb horderejű eseményeken (pl.: lakodalom). Az ilyen összetételű bandák állandósulása azonban későbbre, a '70-es évekre tehető. Ennek oka egyrészt belső eredetű, a sok zenész jelenlétében, illetve a munka könnyítésében, egymás – anyagi eredetű – segítésében keresendő. Másrészt pedig lehet külső igényekhez való alkalmazkodás, például a kultúrházak nagy terének betöltése, amely hangosabb zenekart kívánt, illetve olykor egy-egy módosabb gazda (mint ahogyan Mezőgyéresen) igényelhette a zenekar bővülését, módosíthatta összetételét.

  29. Lásd: Mellékletek

  30. V.D. Vajdakamarás, magyar prímás, 1905-1983.

  31. Agócs Gergely, 2013. 2.o., 7.o.

  32. Agócs Gergely, 2013.

  33. V.D. Vajdakamarás, magyar prímás, 1905-1983.