Folkszemle, 2013. december hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás

Varga Sándor

Néptáncgyűjtések adatolása és értelmezése
Visai (mezőségi) példák alapján

tartalom | I | II | III | IV | IV.1 | IV.2 | IV.3 |IV.4 | IV.5.a | IV.5.b | IV.5.c | IV.5.d | IV.6 | IV.7 | V

III. A mezőségi népi kultúra térbeli tagolódása

A Mezőség mint önálló népi műveltséggel rendelkező terület pontos körülhatárolását, valamint belső tagolódását tekintve a néprajzkutatók között nincs egyetértés.[5] Különböző kistájakat (Borsa völgye, Kis- és Nagy-Szamos völgye, Lápos mente, Erdőalja, Sajó mente) egyesek a Mezőséghez tartozóként, mások pedig külön tárgyalnak.[6] Hasonlóan rendezetlen a kép a Felső-Maros mente, a marosszéki (vagy Székely-) Mezőség, Aranyosszék, Torda és Torockó környéke, a Lozsárd völgye, valamint Mezőség kulturális kapcsolatait illetően.[7] Emiatt nehéz megállapítani a régió pontos méretét (néhányan száz, többen kétszáz-kétszázötven, esetleg háromszáz falut sorolnak ide). Problémákba ütközik a külső és belső kulturális határok megvonása is. Egy, a magyar népi kultúra régióit tárgyaló újabb összefoglalás az Erdélyi-Erdőhátot, a Lápos völgyét, a Nagy-Szamos völgyét, a Sajó mentét, a Felső-Maros mentét, a Mezőséget, Erdőalját, Aranyosszéket és Torockó környékét is külön tájegységként kezelte.[8] A kutatók mindegyike kiemeli az egykori mezőváros, Szék kulturális különállását.[9]

A pontos behatárolást a modern kor demográfiai változásai és a kutatók egymástól eltérő kérdésfeltevései mellett az egyes tájak kutatottsága terén tapasztalható különbségek is nehezítik.[10] Összefoglalóan azonban elmondhatjuk, hogy a fent említett felosztások megjelölnek egy központi területet, amihez körben a perem- illetve határvidékek csatlakoznak. Ezek szerint a mezőségi régión belül megkülönböztethetünk egy központi falucsoportot. Ez az ún. Belső-Mezőség. Innen kifelé haladva, a következő koncentrikus körben az ún. peremterületek (Nyugat-, Észak-, Kelet- és Dél-Mezőség) találhatók, a régió legszélén pedig a következő határvidékek: Nagy-Szamos mente, Lápos mente, Sajó mente, Beszterce vidéke, Szászrégen környéke, Felső-Maros mente, Maros mente, Marosszéki Mezőség, Ludas környéke, Torda vidéke, Erdőalja, Borsa völgye és Kis-Szamos mente.[11]

A régió középpontjában, az infrastruktúra tekintetében legizoláltabb terület, az egykori Tóvidék fekszik. A határterületek viszont már éles kulturális különbségeket felmutató városok és kapcsolódó nagytájak közvetlen közelében találhatóak. A Kis-Szamos mentén és az Erdőháton (Szamos menti hátság) egykori kisnemesi falvak, a főbb utak mentén lévő vásáros települések műveltségbeli különállása tovább színezi a vidék kulturális összképét. Kérdéses, hogy mennyire lehet pontosítani ezeket a koncentrikus köröket, és a különböző kulturális jelenségek (népszokások, viselet, tánczene, tánc) mennyire mutatnak hasonló elterjedést. A kistájak között (lsd. Melles-patak menti falvak, Borsa völgye), és néhol azokon belül (pl. Szék esetében) is meglehetősen nagy kulturális különbségekkel lehet számolni.[12]

Az eddigi összehasonlító kutatások (gazdálkodás, építészet, viselet, néptánc, népzene, népszokások) a környező néprajzi tájak erőteljes kulturális hatását mutatják a határvidékeken, ami a Belső-Mezőség felé haladva fokozatosan gyengül. Barabás szerint az itt élők tájszemléletére és az összetartozás tudatára vonatkozó, a kultúráról alkotott belső (émikus) képük is ezt támasztja alá.[13] Az alapos regionális identitáskutatás hiánya miatt ez utóbbi állítást nem érzem megalapozottnak.

III.1. A mezőségi népzenei és táncdialektus körülhatárolása és belső tagolódása

Mezőség önálló dialektusként csak az 1950-es évektől – Lajtha László, Kallós Zoltán, Jagamas János és munkatársaik vizsgálatai nyomán – szerepel a magyar népzene területi felosztásában.[14] Bár a Mezőség lehetséges belső tagolódására Lajtha már az 1950-es években felhívja a figyelmet,[15] a terület néptánczenei szempontok szerint történő körülhatárolását és belső felosztását azonban rendkívül későn, csak 2005-ben végezte el Pávai István. Ennek során Pávai a Mezőség mellett külön említi a Kalotaszeg–Mezőség átmeneti területet (az Erdőalja és az erdélyi Erdőhát kisnemesi falvait), Aranyosszéket, a Maros és Sajó vidékét, a Marosszéki Mezőséget, valamint a Felső-Szamos vidéket (ide értve a Nagy- és a Kis-Szamos mellékét),[16] a régión belül pedig az Észak-, Belső-, Dél- és Kelet-Mezőséget különbözteti meg.[17] A szerző figyelmeztet a tánc- és a tánczene területén észlelhető dialektális eltérésekre, mondván, hogy a tánc- és tánczene stílusának egységessége, a táncrend azonos felépítése, ugyanazon tánctípusok jelenléte illetve hiánya mellett a tánczenei kistájakat meghatározó tényező lehet a falusi zenekarok működési területeinek megállapítása is.[18]

Pávai vizsgálatának eredményeit tanulságosnak tartom egybevetni Martin György a mezőségi táncdialektusra vonatkozó megállapításaival, melyek nyomán a magyar néptánckutatás Mezőséget a keleti vagy erdélyi táncdialektusba sorolja.[19] Martin az erdélyi táncdialektusokat vizsgálva Mezőséget elhatárolta három másik közép-erdélyi tájtól, Kalotaszegtől, a Maros-Küküllő vidéktől és Marosszéktől,[20] utolsó vonatkozó munkájában a vidék kisebb belső egységeit körvonalazva pedig öt kistájat különböztetett meg:

1. Borsa és Kis-Szamos völgye (Kide, Válaszút, Bonchida, Ördöngösfüzes, Szék). Csárdásuk hasonló a kalotaszegiekéhez és szilágyságiakéhoz. Itt a legjellemzőbb a lassú magyar tánc.[21]

2. Nagy-Szamos és Sajó völgye, valamint Lápos mente. Polgárosultabb vidék, táncairól keveset tudunk.

3. A Mezőség középső részén található vegyes lakosságú falvak (Feketelak, Buza, Mezőkeszü, Visa, Vajdakamarás, Magyarpalatka, Magyarszovát). Sok férfitánc, valamint gazdag párostánc-kultúra jellemzi. A leglassúbb aszimmetrikus páros táncok (lassú cigánytánc, akasztós, butykos) mellett a legvirtuózabb forgatós-figurázó páros táncokat (lassú és sűrű cigánytánc, csárdás, szásztánc, szászka, szökős) a magyarok és románok egyaránt táncolják. A vidék nagy körzetben muzsikáló cigányzenészei a magyarpalatkaiak, több helyütt paraszt prímások is működnek (Buza, Vice, Mezőkeszü, Magyarszovát).

4. Délnyugat-Mezőség (Torda vidéke, Aranyosszék, Erdőalja). A Maros-Küküllő vidékkel és Kalotaszeggel határos átmeneti terület. Legényes tánca és egyszerű csárdása révén a Maros-Küküllő közi dialektushoz áll közel. Tánckultúrájáról keveset tudunk.

5. Kelet-Mezőség (Nagysármástól és a Záhi völgytől keletre). A terület tánc- és zenekultúrája modernebb, székelyes hatások jellemzik. A régi aszimmetrikus lassú páros tánc hiányzik a vidéken, megjelenik viszont a marosszéki területen jellemző korcsos és a székely verbunk.[22]

Martin tehát Mezőség középső részéről beszélt, amikor a Visa, Magyarpalatka, Feketelak, Mezőkeszü stb. falvakból álló kulturális egységet próbálta meghatározni.[23] Párhuzamként Kallós Zoltán megállapításait is érdemes figyelembe venni. Az általa – ha nem is mindig következetesen – Észak-Mezőségnek nevezett területen három kisebb egységet különít el: 1. a Kis-Szamos völgyét és az attól nyugatra eső, erdőháti területet; 2. a régies kultúrája révén különálló, központi falucsoportot (Visa, Vajdakamarás, Mezőkeszü és Magyarpalatka), amihez az itteni szórványmagyarság kulturális jellegzetességei alapján még néhány települést (Kötelend, Mezőszava, Légen, Gyeke és Katona) hozzárendel; 3. Cege, Feketelak és Vasasszentgotthárd környéki, ún. tóvidéki falvakat.[24]

Kós Károly a fonóbeli szokások, játékok valamint az énekkultúra és a táncszervezés területén megfigyelt különbségek tárgyalásakor északnyugat-mezőségi (Girolt, Kecsed stb.) és belső-mezőségi falvakról beszél. Ez utóbbiakon belül kijelöl egy szűkebb kört: Magyarpalatkát és házassági körzetét (Visa, Vajdakamarás, Mezőkeszü), ahol a fonóbeli játékok és a dalkincs tekintetében fedezett fel hasonlóságokat. Ebből a szempontból külön kezeli az ezektől keletebbre található falvakat (Katona, Mezőköbölkút stb.).[25]

A következőkben az 1990-es évek óta lezajlott saját kutatásaimra, néhány táncos kutatótársam tereptapasztalataira, valamint újabban felbukkant történeti anyagokra támaszkodva megkísérlem pontosabban körülírni a Belső-Mezőséghez tartozó falvak helyét a mezőségi táncdialektuson belül.

Barabáshoz és Martinhoz hasonlóan a következőképpen határozom meg a Belső-Mezőséget: az egykori Tóvidék falvait (Cege, Buza, Feketelak, Melegföldvár, Vasaszentgotthárd, Gyeke stb.)[26] és ettől a sávtól nyugatra elterülő falvakat sorolom ide, egészen a Gyulatelke – Visa – Kötelend vonalig. A területet északon behatároló Füzes-patak menti falvakat (Ördöngösfüzes, Füzesmikola stb.) – csakúgy, mint az egykori mezővárost, Széket – már nem számítom ide. Délen a Kolozsvár - Szászrégen útvonal mellett fekvő, még ide tartozó falvak (Magyarszovát, Mócs) képeznek határt.

A Belső-Mezőség területén a tánc- és zenei kultúra szempontjából körvonalazható még egy kisebb falucsoport, amelyekben az 1960-as évekig, a helyi fiatalság által rendszeresen megszervezett, hétvégi táncalkalmakat a magyarpalatkai cigányzenészek muzsikálták ki. A továbbiakban palatkai tánckörzetnek nevezem ezt a területet, ahol huszonhárom falu (és a hozzájuk tartozó kisebb tanyacsoportok), köztük Visa is található.[27]

Belső-mezőségi táncdialektus
A palatkai tánckörzet sötétszürke, a Tóvidék világosszürke

Az itteni települések tánckészletét és a táncok koreológiai sajátosságait összevetve a Tóvidékével, halvány eltérések rajzolódnak ki. Buza, Katona, Melegföldvár és Feketelak környékén ugyanis nem találtuk nyomát a palatkai tánckörzetben jellemző, magyarok által táncolt aszimmetrikus lüktetésű, lassú páros táncnak (lassú cigánytánc). A románok aszimmetrikus lüktetésű, forgós-forgatós páros tánca (vaţitură) pedig némileg más koreológiai jegyekkel rendelkezik, mint a palatkai körzetben táncolt joc românesc. Az eddigi adatok alapján a (romîneşte) de-a lungu nevű vonulós sortánc, valamint a (romîneşte) în ponturi nevű ritka román legényes divatja körülbelül 20-30 évvel korábban szűnt meg itt, mint a palatkai tánckörzetben. A Tóvidéken a vegyesen (férfiak és nők által összekapaszkodva) járt magyar vagy négyes tánc használata a két világháború között szűnt meg, míg a palatkai tánckörzetben körülbelül húsz évvel később.

A két kistáj elválasztását – a különböző zenekíséret és táncterminusok mellett – a helyiek saját tánckultúrájukról alkotott képe (az általuk meghatározott tánckörzet) is indokolja. Az adatközlőim információi szerint a települések közül az általam legtöbbet vizsgált falu, Visa magyarjai a kötelendi, keszüi, palatkai, pulyoni, kamarási, szavai és szováti magyarsággal ápolnak ma is szorosabb rokoni kapcsolatokat, ezekkel a falvakkal vallják magukat egy néprajzi egységbe tartozónak. A visai románság jóval szélesebb házassági kapcsolatai Kisbogács, Magyarpete és Légen kivételével az összes eddig említett falut érintették, ezeken kívül ritkán a Kis-Szamos menti román falvak lakóival is házasodtak. Az 1960-as évekig az itt felvázolt házassági körhöz tartozó falvak hétvégi táncalkalmait látogatták a visai magyar és román legények.

Az 1992-es népszámlálási adatok szerint a palatkai tánckörzet lakossága 11882 fő volt, aminek 59.5%-a a román, 37%-a a magyar és 3.5%-a a cigány etnikumhoz tartozott. A magyar lakosság elsősorban két, körülbelül ezerfős közösségben (Vajdakamarás és Magyarszovát) él, de Mezőkeszüben (393 fő) és Visában (435 fő) is többségben találhatók a magyarok. Kályáni-Vámban (62 fő), Kiskályánban (70 fő), Kispulyonban (65 fő) és Magyarpalatkán (378 fő) körülbelül az összlakosság felét-harmadát teszik ki. Ugyanakkor Mócson jelentős számuk (238 fő) ellenére csak a falu összlakosságának nyolcadát adják. A többi, tizennégy faluban egyáltalán nincsenek magyarok, vagy erőteljes mélyszórványban élnek. Jelentősebb cigány közösség Magyarpalatkán, Magyarszováton és Mócson él.

Az aldialektus legnépesebb faluja, egyben a gazdasági és kereskedelmi szempontból is a legjobban prosperáló vásártartó falu Mócs (tartozéktelepüléseit is beleszámolva mintegy 3200 fővel).[28]

« előző fejezet

[5] Keszeg 2010. 7-8.

[6] K. Kovács László például a Borsa völgyét nem tartja a Mezőség részének, de utal a két táj közötti földrajzi átfedésekre, és kulturális kapcsolatokra. (K. Kovács 2008. 21.)

[7] Balassa 2003. 276-277; 293-295; 317-320; Kallós 1999. 1; Kallós 2006. 297; Kós 2000. II. 9-12; Kósa 1977a-b; 1980; Kósa 1998. 298-301; 318-319; 334-337.

[8] Magyar 2011. 189-235.

[9] Keszeg 2010. 8; Kósa 1998. 334.

[10] Pávai 2005. 22-23.

[11] Kós Károly a viseletet, a népi építészetet és néhány folklórjelenséget vizsgálva többször utal a mezőségi kultúra táji eltéréseire. Ennek során elkülöníti egymástól az észak-nyugati, a déli és az „igazi” (belső-) mezőségi falvakat. (Kós 2000. II. 77, 196-239, 257-259, 269, 271, 273.) Barabás László az eddigi tárgyi-néprajzi és folklórkutatások tapasztalatai, valamint saját népszokáskutatásai alapján hasonló véleményen van. (Barabás L. 2010. 57-58.)

[12] Barabás L. 2010. 59-60. K. Kovács 2008. 25-26.

[13] Barabás L. 2010. 59. Vö. Kallós 2006. 297; Kós 2000. II. 10.

[14] Jagamas 1977; Pávai 2005 27.

[15] Az addig gyűjtött anyag alapján északi és déli mezőségi dialektus meglétét feltételezi. (Lajtha 2000. 80.)

[16] Pávai 2005. 38-39.

[17] Pávai 2005. 38.

[18] Pávai 2005. 37.

[19] Martin 1997b. 256-259.

[20] Martin 1997b. 254-264.

[21] Martin 1985. 5.

[22] Martin 1985. 6.

[23] Korábbi munkájában Nyugat-Mezőségnek nevezte ezt a területet. (Martin 1997b. 257.)

[24] Kallós 1999. 1; 2006. 297; Kallós szerk. 1993a-b; 1999; 2001.

[25] Kós 2000. II. 257-258; 269, 271; 273.

[26] Pávai István a Tóvidéket a népi tánczenéje alapján Észak-Mezőséghez sorolta. Tóvidék tánckészlete, a táncok formai és strukturális jellemzői (elsősorban a magyar anyag tekintetében) azonban olyan mértékben eltérnek az ördöngösfüzesitől, szépkenyerűszentmártonitól stb., hogy véleményem szerint tánc szempontjából nem lehet őket egy kistájhoz sorolni.

[27] Ezek a falvak a következők: Báré, Bélditanyák, Gyulatelke, Kisbogács, Kályáni-Vám, Kolozskorpád, Kötelend, Kiskályán, Kispulyon, Lárgatanya, Légen, Magyarkályán, Magyarpalatka, Magyarpete, Magyarszovát, Mócs, Marokháza, Mezőgyéres, Mezőkeszü, Mezőszava, Omboztelke, Vajdakamarás, Visa. A távolabb eső falvakban (Apahida, Botháza, Gyeke stb.) sokkal ritkábban, egy-egy naptári ünnep, vagy lakodalom alkalmával zenéltek a palatkai cigányzenészek. (A félkövér betűtípussal szedett falvakban magyar többségű a lakosság. A dőlt betűvel jelzettekben nagyjából 50-50% a magyarok és a románok aránya. Ezekben a falvakban, ha tehették, külön táncoltak a nemzetiségek. Az aláhúzással jelölt falvakban elenyésző a magyarság aránya – maximum 10-12 család – a többiben nem laknak magyarok.)

[28] Vö. Varga E. 2001.

« előző fejezet
Folkszemle, 2013. december hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás