Folkszemle, 2013. december hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás

Varga Sándor

Néptáncgyűjtések adatolása és értelmezése
Visai (mezőségi) példák alapján

tartalom | I | II | III | IV | IV.1 | IV.2 | IV.3 |IV.4 | IV.5.a | IV.5.b | IV.5.c | IV.5.d | IV.6 | IV.7 | V

IV.5.b. A csárdás és a szökős

Nemzeti tánctípusunkkal, a csárdással kapcsolatban a Mezőségen rendkívül vegyes képet találunk.[138] A 19. század első harmadában kialakuló és mindent elárasztó zenei divat vélhetően csak az 1800-as évek végén jutott el a Belső-Mezőség falvaiba,[139] de a jelenleg rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy maga a tánctípus nem vált uralkodóvá, csupán az Erdőhát, a Szamos mente és Észak-Mezőség magyar lakossága körében.[140] A csárdás tánczene újabb elterjedését bizonyítja, hogy a közeli, régies tánckultúrájú Széken, csak az I. világháború körül került be a táncrendbe,[141] valamint hogy a belső-mezőségi csárdás lassú dűvős, fokozatosan gyorsuló kísérőzenéjében még a régi stílusú dallamok is tetten érhetőek.[142]

A csárdás alapvető mozdulatát, a kettőslépést Visában és környékén is csak esetlegesen használják, helyette gyakran egyet jobbra, egyet balra lépnek. Az itt csárdás-ként ismert tánc formakincsében egyébként teljesen megegyezik a régiesebb forgós-forgatós tánctípus helyi változataival (lásd alább szökős).[143] Formakincsére még a csalogató-kiforgató formulák, a nő fölényes, elegáns kezelése és a nők virtuóz forgástechnikája jellemző.[144]

A belső-mezőségi páros táncok leggyorsabb tempójú típusa a sűrű csárdás (des, săriţa).[145] A gyorsabb, fokozódó tempójú, gazdag formakincsű táncra a lassú csárdásnál már tárgyalt fordulatok, motívumok jellemzőek.

F.22. Fodor Mihály Jakab (1938-) és Fodor (Papp) Sára Csutri (1938-1999), valamint Kiss József Sziki (1926-2005) és Kiss (Kiss) Erzsébet Micsurin (1944-) sűrű csárdást táncolnak. Magnetofonfelvétel szolgáltatja a zenét. Mihály bácsi a párelengedős motívum után körbetapsolja a nőt, miközben ő folyamatosan forog. A motívumfűzés nehézségét az adja, hogy a párnak külön táncolva is össze kell hangolnia mozdulatait, ezért folyamatosan szemmel tartják a másik mozgását. Mihály bácsi a csapásolás végén felemeli karját, jelezve, hogy végzett, erre Sári néni is abbahagyja a forgást és összekapcsolódnak. Ezt a térhasználati formát általában akkor alkalmazzák, ha nem a zenész előtt táncolnak. (A térhasználatról bővebben alább olvashatunk.) Általában a tömegben is így táncoltak, ilyenkor ugyanis a férfi a nőt körbetáncolva, mintegy védi azt.[146]

A tánc motívumkészlete felfokozott hangulat esetén az 1970-es évektől kiegészülhet a párelengedő, szembetáncoló figurázásokkal, amit cigánytáncnak vagy csingerálásnak neveznek.[147] A csingerálást a magyarok és románok a cigányokra jellemző aprózó lábfigurák mellett leginkább a tréfás, groteszk sokszor obszcén mozdulatokkal tűzdelik meg. Ezt az extrovertált előadásmódot helyben bolondozásnak hívják, ezzel a lakodalmakban, mérési mulatságokban a hangulat tetőfokán szórakoztatják magukat és egymást.[148]

Az esztam ritmusú kísérőzenében a magyar népies műzene, a romános és cigányos darabok nagy gyakorisággal fordulnak elő, de a régies tetrapódia azonban még itt is dominál.[149] A visaiak a sűrű csárdásban megkülönböztetnek, és külön elnevezéssel illetnek néhány általuk kedvelt dallamot (császu, ill. uszkátye muere). [150]

„Szóval ez a szomszéd, ez a román ember, ennek vót egy tánca, azt mondták neki, úgy nevezték el, hogy a császu. Császu az a... olyan taktusra ment ez, aztán nagyon szerette, hogy akkor állandóan verte össze a sarkantyúját, hogy...azé' kellett neki, ez volt az ő tánca. /És ez gyors volt?/ Valamivel gyorsabb, mind a... Nem pont mind a tirnáva, de gyors. A mostaniak közül Kuli Feri kedveli… látom.” [151]

A 19. század közepén keletkezett, új stílusú népdalokat a románság és magyarság egyaránt kedveli és használja a csárdás zenében. Ezt a tánczenét a magyarok a legtöbb helyen (ritka) csárdásnak, ritkábban cigánytáncnak hívják. A románok is használják mindkét elnevezést (ceardaş, ţiganeşte).[152]

Újabb tánczene az ún. magyar csárdás, amely kizárólag 20. századi magyar népies műdalokat, nótákat tartalmaz.[153] Ezek a második világháború után terjedtek el a környéken. A magyar nótákra járt tánc formája is megegyezik az előzőkével, azzal a különbséggel, hogy a kettőslépést következetesen használják benne. A románok ezt egyértelműen magyar táncnak tartják, a saját mulatságaikon nem kérik a zenésztől.[154] A 19. századi csárdást és az újabb magyar csárdást a régies belső-mezőségi tánckultúra teljes mértékben asszimilálta.

F.23. A visai tánccsoport színpadi műsora Mosonmagyaróváron. A táncosok, fiatalok és idősek egyaránt a magyar csárdást egyöntetű kettős lépéssel kezdik. Ebből alakul ki a tradicionális páros táncokra egyébként is jellemző forgós-forgatós jelleg. Kísér a Kodoba banda.[155]

A történeti forrásokban, a 16. századtól nyomon követhető mérsékelt tempójú, forgós-forgatós páros táncok közül a szökőst (bătută) táncolják az általunk vizsgált területen. Kísérőzenéje 2/4-es ütemű, gyorsdűvő kontrakíséretű, két kontra esetén az egyik esztam kíséretet biztosít.[156] A csárdások mellett ez a tánc az, amit a táncmulatságok nagyobb részében táncoltak és táncolnak ma is, még a mai, harminc év körüli korosztály is – román és magyar egyaránt – ismeri. A szökős tánczene dallamai közül néhány férfi a vastaghúrost kedveli. Ha a zenészek elé kerülnek, a prímás igyekszik nekik ezt húzni. A visszaemlékezések szerint ezeknek a dallamoknak nagy volt a presztízsük, csak a jó táncosokat illették meg. Az egyik ilyen dallamot néhány visai adatközlőm az öreg Náci táncaként emlegette.[157]

A belső-mezőségi forgós-forgatós táncok egyik virtuóz, bemutató jellegű változata a kettős – mikor egy férfi egyszerre két nővel táncol.[158] Erre vonatkozóan a környékbeli románoknál is találtam utalást, bár előfordulása magyar falvakban gyakoribbnak tűnik. A szakirodalomban ezt a táncformát gyakran szászkának, ill. szásztáncnak írják.[159] Ugyanakkor, az elnevezés Magyarszovát és Magyarpalatka kivételével nem ismert a belső-mezőségi magyarság körében. Visában is csak halvány emlékei vannak a táncnak és még kevesebben ismerik a vonatkozó terminust (szászka, szászok tánca).[160]

F.24. és F.25. Hagyományőrző csoportok a szamosújvári Mezőség fesztiválon. A Maneszes Márton (1938-) és zenekara által kísért magyarszovátiak (F.24.), majd magyarpalatkaiak (F.25.) a szászka vonulós és kar alatt átbújtatós részét táncolják. A magyarpalatkai csoport idős táncosok elmondása alapján rekonstruálta a táncot. A palatkaiak a végén sűrű csárdást táncolnak. Kísér a Kodoba banda kiegészülve Mácsingó Kicsi Nácival (1965-).[161]

A visszaemlékezések, valamint a magyarpalatkai és magyarszováti filmfelvételek alapján úgy vélem, hogy a szászka egy kötött sorrendű és figurakincsű vonulós sortánc lehetett, melyhez meghatározott dallamú lassú csárdás és szökős kísérőzene kapcsolódott.[162] A tánc Visában valamikor a két világháború között kopott ki a használatból, korábban a visszaemlékezések szerint leginkább lakodalmakban fordult elő. A kettőshöz pusztán formai hasonlósága kapcsolja – ugyanúgy két nővel táncolják. Román falvakból a szászkára vonatkozóan nincs adatom.

« előző fejezet

[138] A csárdás történetéről bővebben lásd: Pesovár E. 1997. 56.

[139] Pálfy Gyula adatai szerint Vajdakamarásra az 1910-1920-as években érkezett el a csárdás zenéje. (Pálfy 1988. 267.)

[140] A tánc elterjedésében rendkívül nagy szerepet játszott az iskola, a városban szolgáló fiatalság, a katonaságot megjárt férfiak, valamint a falvakba ellátogató városiak kulturális közvetítő szerepe. (Vö. Járdányi 1943. 35-44.) Ez utóbbi helyeken, a kisnemesi falvak, valamint a főutak, kereskedelmi központok közelsége okozhatta a csárdás – a korábbi forgós-forgatós tánctípust teljesen eltüntető – elterjedését. Mindezt alátámasztja az is, hogy a kérdéses területek román lakossága a régiesebb táncformát őrizte meg.

[141] Martin a tánc széki megjelenését az 1940-es évekre datálja (Martin 2010. Széki tánckészlet c. fejezet.), saját kutatásaim szerint azonban a táncot már ismerték jóval korábban, az első világháború előtt is. Véleményem szerint a tánc régies koreológiai jellemzői (szoros összefogás, a lassúból kölcsönzött lépésanyag) szintén a tánc régies jellegére utalnak. (Varga S. 2010c. 31.)

[142] Vö. Martin 1997b. 258; Pálfy 1988. 267.

[143] Vajdakamarásra vonatkozóan írja Pálfy Gyula: „A dallamokkal ellentétben a tánc megőrizte régies karakterét.” (Pálfy 1988. 267.) Martin György is „csárdásszerű páros táncról” beszél. (Martin 1997b. 258.)

[144] Martin 1997b. 258.

[145] Visai névváltozata még a szökőtánc.

[146] Megrendezett videofelvétel a kocsmában. Gyűjtötte Békési Tímea, Radák János és Varga Sándor, 1997. 03. 06-án, Visában.

[147] Martin 1997b. 258. A csingerálás az erdélyi cigányság jellemző tánca, amiben a groteszk, tréfás gesztusok is gyakoriak. (Martin 1997b. 258.) Vö. Pálfy 1996. 7.

[148] Vö. Busai 2000. 15.

[149] Martin 1997b. 258; Pálfy 1988. 267.

[150] Ceas. Jelentése: óra. Uscăte muire. Jelentése: Fáradj el asszony! Ez utóbbi dallam az 1980-as évek végén lett divatos a román rádió adásaiból.

[151] Fodor János Selyem (1932-). Gyűjtötte Varga Sándor, 1999. 08. 05-én, Visában.

[152] A kérdést bonyolítja, hogy a korai csárdás zenét ma már egyik etnikum sem tartja magyarnak. A magyarok erre gyakran a román csárdás vagy cigánycsárdás kifejezéseket használják.

[153] Az 1960-as – 1980-as években még Magyarországon is közkedvelt dallamokról van szó, mint például: Piros, piros, piros, háromszor is piros..., Befogom a lovam a zöldre festett kiskocsimba…, Meguntam az életemet, felmegyek Budapestre… kezdetű nóták. (Vö. Busai 2000. 11-12; Tamás 1991. 37.)

[154] Terepmunkám alatt többször tapasztaltam, hogy az interjúk során a magyarok és a románok egyaránt szívesen reprezentálják saját tánc és zenei kultúrájukat, kiemelve, hogy a másik etnikum táncait nem táncolják, tánczenéit nem használják. A különböző táncalkalmakon történt résztvevő megfigyelés során azonban ez a kép rendszeresen hamisnak bizonyult. Több olyan román táncalkalmon vettem részt, ahol a zenészek csárdást muzsikálva, magyar nótákat is használtak. Meglepetésemre a román vendégek ezeket a dallamokat ismerték, sőt láthatóan kedvelték is. Magyar lakodalmakban is hasonló jelenségeket figyelhettem meg, román populáris zenével kapcsolatban.

[155] Megrendezett videofelvétel. Gyűjtötte Békési Tímea, Radák János és Varga Sándor, 1996. 03. 10-én, Mosonmagyaróváron.

[156] Vö. Martin 1997b. 258; Pálfy 1988. 266-267; Pesovár E. 1997. 49-53.

[157] Visában más pédát nem találtam a Mezőségen egyébként gyakori személyneves táncnévadásra. (Vö. Busai 2000. 11-14; Lajtha 2000. 82; Martin. 1984b. 159-162; Megyeri 2003. 36-38, 40; Novák 2000. 75.)

[158] Pálfy Gyula vajdakamarási dolgozatában hármas csárdásként említi. (Pálfy 1988. 267.)

[159] Vö. Martin 1997b. 259; Pálfy 1988. 267. Valószínűnek tartom, hogy az akasztóshoz és a ritka magyarhoz hasonlóan a szászka terminus is Kallós Zoltánnak köszönheti a széles körben való elterjedtségét.

[160] Volt olyan adatközlő, aki szerbek tánca néven emlegette a szászkát.

[161] Megrendezett videofelvétel. Gyűjtötte Antal Áron, 1997. 10. 17-én, Szamosújváron.

[162] Vö. Martin 1997b. 259; Pálfy 1988. 267. A tánc magyarszováti változatának leírását lásd: Tamás 1991. 37; a magyarpalatkaiét lásd: Busai 2000. 11.

« előző fejezet
Folkszemle, 2013. december hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás