Folkszemle, 2010. október hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás

Varga Sándor

Belső-mezőségi példák a táncosok és zenészek közötti kapcsolatra1

 
„Pont a sörgyárnál kezdtek el játszani. Az összes asszony kiszaladt... oda, ahová a vándorzenészek mentek... az asszonyok és a gyerekek körülülték őket, nézték a zenészeket, és nem tudtak betelni a látásukkal, annyi érzéssel játszottak, hogy azok az asszonyok is, akik állandóan nevettek, elkomolyodtak, elhallgattak, valahogy megszépültek attól szomorúságtól, amit a vándor zenészek ébresztettek bennük...”
- Bohumil Hrabal: A sumavai zenészek (részlet) -

I. Bevezetés

Leány ünneplőben (Mezőkeszü, 1968)
Fotó: Hofer Tamás
A Néprajzi Múzeum fotótárából
(leltári szám: F221825)

Az erdélyi Mezőség tánckultúrájára vonatkozó szakirodalmat2 áttekintve feltűnik, hogy leíró jellegű írások mellett főleg formai, illetve zenei szempontú elemzések láttak napvilágot. Tartalmi és funkcionális jellegű kutatás, mely a táncnak a paraszti társadalomban betöltött szerepére, valamint a táncélet szereplőinek kapcsolatára vonatkozna, nem történt. Fontos kulturális jelenségek, mint például a zenészek és a táncosok közötti interakciók eddig nem kutatott részletei maradtak figyelmen kívül. Ezek felvillannak ugyan a különböző táncalkalmak során, de a rájuk vonatkozó tudati megnyilvánulásokat összegyűjteni és rendszerezni rendkívül nehéz. Ilyen esetekben ugyanis nem mindig, vagy nem teljesen tudatos cselekvésekről van szó. Dolgozatomban a zenészek és a táncosok közötti kapcsolat, hagyomány által szabályozott, tehát formális elemei mellett, mentális -­­­ érzelmi alapon nyugvó, informális elemeit szeretném bemutatni. Formális elemnek tartom például a zenészfogadás módját, a zenészek kifizetését és ellátását stb. Ezekre vonatkozóan a paraszti visszaemlékezésekből viszonylag pontos képet kaphatunk. A táncos-zenész kapcsolat informális elemei -­­­ mint például, amikor a zenész az előtte táncoló táncos kedvenc dallamát húzza, ő pedig ezt egy fejbólintással köszöni meg -­­­ nehezebben, szinte csak résztvevő megfigyelés során ismerhetők meg.

II. Szakirodalmi áttekintés

A mezőségi paraszti tánckultúráról szóló írásokban jórészt a táncos-zenész kapcsolat formális elemeire találunk említést. Faragó József A tánc a mezőségi Pusztakamaráson című monográfiája3 megemlíti a tánc megszervezésével és rendezésével megbízott kezesek és a muzsikusok tárgyalását és megegyezését, a költség előteremtését, valamint a kialkudott táncalkalmak számát. Ezen kívül megtudhatjuk még, hogy a kezes igazgatta tánc közben a zenészeket, a kalákákra megfogadott zenész költségét a kalákát tartó gazda állta. A házi mulatságok esetében a résztvevők közösen fizették a zenészt. A táncpár végén a táncosok ismétlést követelhettek, aminek a muzsikus mindig engedelmeskedni tartozik. A zenészeknek ismerniük kellett a helybeli darabokon kívül a modernebb tánczenéket is. A különböző táncok kísérőzenéjét átmenet és szünet nélkül váltogatták.4 A harmadik fejezetben a bandák felállásáról, a helybeli, illetve más falusi zenészek befogadásáról, a pontos juttatásokról, a muzsikusok szállításáról, valamint a magyar-román vegyes táncon való muzsikálás nehézségeiről, zenészekkel szembeni erőszakról olvashatunk. Ha más falusi legények jöttek táncolni, annak oka az is lehetett, hogy otthon zenészhiány miatt nem tudtak táncot rendezni. A zenész előtti tér használatáról is szó esik. A gyermektánc esetében megfigyelhető, hogy a kezesek és a zenészek is a gyerekek közül kerülnek ki. Az utóbbiak általában cigányok, akiknek fizetése kisebb, mint a nagytáncon zenélőknek.5

Novák Ferenc Szék táncéletéről szóló tanulmányában,6 a zenészfogadás menetéről, a zenészeknek adott juttatásokról, valamint a zenészeknek a táncok lebonyolításában játszott szerepéről olvashatunk.7 Fontos megemlíteni még a térhasználattal kapcsolatban, hogy a zenész előtti hely annyira preferált volt, hogy gyakran már a tánc megkezdése előtt odahúzódott egy-egy szemfülesebb pár.8 A szerző szerint a "...muzsikusok úgyszólván összenőttek a táncosokkal. Társadalmi helyzetük sokkal előnyösebb volt, mint sok más vidék muzsikusának. A fiatalság egyenrangúnak tekintette őket, nem voltak kitéve ízetlen tréfának."9

Kallós Zoltán Válaszút táncéletéről szóló tanulmányában10 két kezest említ, akik gondoskodtak a zenészekről. Ezeket gyakran más faluból hozták. A zenész fizetése pénzben vagy terményben történt. A kezesek szedték össze a cigánypénzt, ha ez nem volt elegendő, akkor a hiányt a saját zsebükből fedezték. A lányok nem fizettek, csak ennivalóval, ünnepek alkalmával pedig kaláccsal látták el a zenészt. A táncmulatságon kívül a zenészeknek még az ételadó lány házánál, illetve onnan a táncos ház felé vezető úton is muzsikálniuk kellett. A lányok megbüntetése, a kitáncoltatás, a kimuzsikálás is szokásban volt.11 A zenészek feladatai közé tartozott többek között még a nagyobb fonókalákákon való muzsikálás is, ekkor a lányok irányították a zenészt. A mezei munkával kapcsolatos kalákák is muzsikaszóval zajlottak le, ezen kívül más táncalkalmakat is említ, igazából a szereplőkkel kapcsolatos szituációs helyzetek jellemzése nélkül: így például a vásárokat, a lakodalmakat és az azokhoz kapcsolódó siratókat. A fiatal halott temetése és sorozás alkalmával a zenésznek a tánc alá való muzsikáláson kívül a menetet is kísérnie kellett.12 A táncok leírásánál találkozunk az egy-egy tánc megrendelésének, illetve a zenész előtti térhasználat szabályainak rövid felsorolásával.13

Tóbiás István és egy mócsi cigány brácsás zenél (Mezőkeszü, 1968)
Fotó: Hofer Tamás
A Néprajzi Múzeum fotótárából (leltári szám: F221860)

Pálfy Gyula Vajdakamarás táncéletét bemutató tanulmánya14 számunkra sok fontos adatot tartalmaz. A vajdakamarási gyerekek közül is kerültek ki kezesek, akik egy furulyást, vagy vonós zenészeket, gyakran csak egy idős hegedűst fogadtak a kicsi táncra, akik irányították, tanították a kicsiket.15 A táncalkalmak bemutatásából kiderül, hogy ünnepnapokon a fiatal házasok a tánc befejezése után, éjfél körül kezdődő mulatságra a fiatalságnak muzsikáló cigányokat fogadták meg. Sorozáskor az éjfélig tartó tánc után a zenészek elkísérték a legényeket a sorozás helyszínéig. Az útközbe eső falvakon mindig zenével haladtak keresztül, ugyanígy visszafelé. A fiatal halott lakodalmán a zenészek a halottas háznál, a halottas menet közben és a sírnál is muzsikáltak, a szertartások közötti szünetekben, majd este táncot is rendeztek a fiatalok. Idősebb halott zenés temetéséről is tesz említést. Lakodalmak alkalmával a zenésznek az előző este a siratóban, utána való este pedig a hérészben kellett muzsikálni. Az esketés előtt, valamint este a vőlegényes háznál, esketéskor a templomnál kellett tánczenét szolgáltatni. A fonókalákába az asszonyok fogadták a zenészt. Aratókalákára a zenész köteles volt elmenni, sőt már az előző napon, a kalákahajtásnál is ő muzsikált. A kaláka napjának reggelén ismét zenésszel kerülték meg a fiatalok a falut. Az aratók mögött haladva egész a munka befejeztéig hegedült a muzsikus, két három pászma elvégzése után a termőföld szélén volt egy pár tánc, csakúgy mint ebéd után. A kaláka végén estétől másnapig tartó mulatozás volt. A mocsi vásárban minden falu a saját zenészével jelent meg. A katonaság alatt is táncoltak a legények, ha volt közöttük zenész.16 A táncrendezéséről szóló fejezet ír a kezesek és muzsikusok jó viszonyáról, ami a későbbi időkben is megőrizve előnyt biztosíthatott mindkét fél számára, például lakodalomra való zenészfogadáskor.17 A vegyes táncon a zenészek felváltva húztak román és magyar táncokat, ahogy a kezesek rendelték tőlük. A magyarpalatkai és helyi zenészekről, a tánchelyen való elhelyezkedésükről, a banda felállásáról, a hangszerekről is részletes leírást ad a szerző. A zenészeket bizonyos időegységekre fogadták meg, amiért pénzben vagy természetben fizették őket. Ezen kívül természetesnek számítottak az egyéb juttatások, például pálinka a fiúktól, ennivaló a lányoktól. A tánc során a zenész tudta, hogy mit kell játszania, külön rendelések esetén gyakran pénzt húztak a vonójukba. Több egyidejű rendelés esetén a muzsikus nehéz helyzetbe is kerülhetett.18 A legények akkor mentek más falusi táncba, ha otthon nem volt tánc, mert a zenészük elment lakodalomba muzsikálni. A vendég legényt általában megbecsülték, engedték táncolni a zenész előtt.19

Sebő Ferenc Népzenei olvasókönyvében20 egy, a zenész-táncos kapcsolatról írt rövid fejezetet olvashatunk. "Érdemes említést tenni arról az egészen kreatív, különleges kommunikációs kapcsolatról is, amely a táncolók és a zenész között kialakult. Valójában mindkét fél - egy megadott szabályrendszeren belül ugyan - egyidejűleg, együtt rögtönöz. A zenei és táncbeli szerkezetek összeillesztése mellett a zenésznek külön figyelemmel kell kísérnie a táncost mind technikai, mind pedig érzelmi szempontból. (...) A repertoár ismerete (...) nem merülhet ki a dallamok tudásában, arra is emlékeznie kell a zenésznek, hogy ki, melyik dallamra tud, szeret táncolni."21

Tánc a magnetofonfelvétel szünetében (Mezőkeszü, 1968)
Fotó: Hofer Tamás
A Néprajzi Múzeum fotótárából (leltári szám: F221847)

Martin György A táncos és a zene22 című írása főleg a táncos egyéniség, a zene és a tánc összefüggéseire vonatkozó tudati megnyilvánulásait, és az ezzel kapcsolatos népi terminusok használatát vizsgálja, ezzel párhuzamosan a táncos és zenész kapcsolathoz is nyújt adalékokat. A rossz táncos jellemzője például, hogy nem igazodik a kísérőzenéhez, ezért például "...a zenész is húzta a fejit, mer' nem tudott pontosan muzsikálni a tánc után... Mer' annak a zenésznek kétannyi ereje van muzsikálni, ha látja, hogy egy jó táncos van előtte."23

Sárosi Bálint Hangszeres magyar népzene24 című munkájában érzékletesen írja le azt a szerepet, amit a zenét szolgáltató cigányok a falujukban betöltenek. A zenei illetve táncos igényeket kielégítő zenészeket két csoportra lehet osztani. Az egyik csoportba az úgynevezett hivatásos vagy félhivatásos zenészek tartoznak, akik főleg a zenélésből élnek, de keresetüket különböző alkalmi munkákból, vagy mellékes foglalkozásból egészítik ki.25 A szerző szerint ezek a mellékes foglalkozások is éppen úgy lenézettek a falusiak szemében, mint maga a zenélés. Erre vonatkozóan már az ókortól kezdődően több adatot talált. Ezt a szerepet általában a "kívülről jött" népek tagjai vállalják fel, mint a cigányok, zsidók, tótok stb.26 A második csoport tagjai azok a parasztemberek, akik munkájuk mellett akár kedvtelésből, akár mellékesen pénzt keresve zenélnek. Ez a két csoport természetesen nem esik azonos megítélés alá. A hivatásos zenésznek tekintett cigány sohasem válik a paraszti társadalom egyenrangú tagjává, ugyanakkor, főleg ennek a sajátos helyzetnek köszönhetően, ő válik igazi specialistává.27 Parasztbandák csak ott léteztek huzamosabb ideig, ahol nem volt jó cigányzenekar.28 A falusi társadalom tehát igényli a jó zenét, a reprezentatív táncalkalmakra igyekszik jó, "hivatásos" bandát megfogadni.29 A szerző említ néhány, közvetlenül a táncos és a zenész kapcsolatára vonatkozó példát is. A tánczene megrendelésekor a kívánt táncdallam elfütyülése, éneklése mellett, gyakran a dallam nevét említik. Az elnevezés kapcsolódhat egy személyhez is például a Kisseké.30 A táncosok énekelhetnek és csujogathatnak is tánc közben, de "...a zenésznek urrá kell lennie a táncosok zaján, s miközben arra is vigyáz, hogy lehetőleg az éppen eléje kerülő táncolók nótájára váltson, épkézláb zenei folyamattá kell összefűznie a tánchoz való dallamokat, vigyáznia kell a táncciklus (...) arányos szerkesztésére."31

Könczei Csongor szerint a hivatásos falusi cigányzenészeket32 a helyi társadalmak szerves részeként tartják számon, még akkor is, ha más etnikumúak. Ennek ellenére érheti őket megalázás, kiközösítés.33 Egy másik tanulmányában Könczei Csongor a kalotaszegi népzenészek tánctudását jellemzi, megállapítva, hogy a népzenei improvizációs készség segíti a zenészeket a néptáncbeli improvizációk során is. Ezért a zenészek tánctudása, ritmikai pontossága kiemelkedő, táncszerkesztésük az átlagosnál bonyolultabb.34

Pávai István könyvének35 a népi tánczene előadójáról és közönségéről szóló fejezetében jellemzi a falusi hivatásos zenészeket. Leírja, hogy az erdélyi zenészeknek gyakran több nemzetiség táncigényét is ki kell szolgálnia.36 A táncdallam tulajdonjogára vonatkozóan említ egy érdekes esetet, amikor egy széki legény megvesz egy dallamot a zenésztől. Ezután, ha a zenész előtt táncol, az köteles ezt a dallamot húzni.37 Ezen kívül is igyekszik a zenész az egy- egy tánctípushoz tartozó dallamokat olyan sorrendben játszani, hogy azt banda ne "érezze meg", és a táncost is magával ragadja.38 "A falusi népzenészek többsége jó táncos is egyben, így vizuális úton is tartani tudja a ritmikai kapcsolatot a táncossal, amikor az olyan figurát jár, amelyekhez nem kapcsolódik hangkeltés (...), de a tánc hangzó elemeit"39 is alátámasztja a zene. A prímás dallamváltozatait befolyásolja a tánc, illetve fordítva. Széken például a négyes tánc kísérőzenéjében a kör forgásirányának megváltozásakor néhány ütemes toldalékot játszanak a megfelelő dallamsor után. Ugyanitt szokás volt, hogy a négyes táncolása alatt, csak minden második dallamsorra énekeltek, ilyenkor a zenész kevesebbet díszítve kísérte a táncot, a közbeeső dallamsorokat viszont jobban cifrálva zenélte.40 A táncszók használatáról megállapítja a szerző, hogy a táncos-zenész kommunikációnak nem a legfontosabb eszköze. A "duhaj" mulatók különböző kívánságairól is szó esik, amikor a zenész gyakran megalázott helyzetbe kerülhet, főleg, ha rá van utalva erre a fajta pénzkeresésre. A szerző szerint ez nem annyira kellemetlen, mint ahogy a leírásokból kitűnik, mivel itt inkább az "úri" mulatás utánzásáról van szó.41

Már ebből az összefoglalásból kitűnik, hogy a táncosok és a zenészek egymással szoros kapcsolatban álló, ugyanakkor bizonyos tekintetben szembehelyezkedő, legfontosabb szereplői a hagyományos táncéletnek. E rendhagyó viszony fenntartása biztosítja tulajdonképpen a táncélet folyamatosságát. A következőkben ezt a viszonyt szeretném az előbbieknél egy kicsit árnyaltabban bemutatni, az adatközlők elmondásai, valamint saját megfigyeléseim alapján. A témát a táncélet szereplőinek életkora szerint több fejezetre osztva vizsgálom.

Páros táncra készülő gyerekek az aprók táncán (Szék, 1973)
Fotó: Cservenka Ferenc
A Néprajzi Múzeum fotótárából (leltári szám: F 287384)

III. Gyermekkor

A tánc hagyományozódása szempontjából fontos szerepet töltöttek be a zenészek. A jó táncos szülők gyermekei már egészen kisgyermek korban kapcsolatba kerültek házi mulatságok alkalmával a szüleiket mulattató zenészekkel, és ezek mint egykori híres muzsikusok élnek tovább az emlékezetükben.

KZ - "Mondjuk ugy, ahogy édesapám... ő benne vót, de az biztos! Az öreg Náci is, s vót neki a veje Zsiga, akik a mi házunkba'... Nekem reszketett a szivem, ott állottam mellettük, nem mentem vona el onnan egy percet se', ameddig húzták édesapámnok... - Erzsi menj, vágjál le egy csirkét! Csinálj e' jo pulszkát csirkepaprikássol a cigánoknak! - Jaj, Sándor drága! Csukolták idesapámnok a kezeit. Tehát ezeket az élményeket én mind itt... (mutat a szívére) Itt vannak leírva nekem amiket én átéltem gyermekkoromba'. Sokszó' nappal is, éjjel is! Vót úgy, ho' három éjjel, három nap!"

A gyerekek táncalkalmain általában egy-egy idősebb vagy gyengébb zenész muzsikált, de előfordult az is, hogy egy-egy gyermeket fogadtak meg az aprók táncára, vagy a gyermeklakodalmakra42 . Az idősebb zenészek gyakran tanították és fegyelmezték is a táncolókat.

SzA - "Rávágtunk a fejükre a nyírettyűvel, ha nem jól mentek..."

KI - "...há' megállott a cigán'... Örökké megmondta, hogy most mit muzsikál, me' nem tudtuk, hogy csárdás, vagy porka, vagy magyar, vagy miféle. Meg kellett mondja, hogy mit... Addig, hogy aztán megtanútuk."

Az aprók tánca hangulatát, és a gyermekek viszonyát a zenészhez jól illusztrálja a széki Kocsis Rózsi vallomása:

"Na de már bentről kihallatszik a muzsikaszó, bár ez inkább cincogás... Bent nagy zaj van, kacagnak, beszélnek, még dúdolnak is, a muzsika csak úgy hallik, mintha egér cincogna egyfolytában. Hátul egy sarokban gyúródás van, sok gyermek táncolna, ha lenne hely. Egyik táncol, a másik várja, hogy legyen hely. Lökdösődnek... Van két-három ember is, azok buzdítják a cigányt -Fordítsd már reá a csárdásra, húzzad, Icsán! Húzzad, húzzad szaporán! Péterrel táncolok a cigány előtt. El-elkiáltotta magát még ő is -Húzzad cigány!... Egy szál cigány húzza, olyan széles, amilyen hosszú, s a nagy hasa kidagadva, nemhiába, hogy nagyhasú Icsánnak csúfolták. Mostanáig üldögélt a padon, úgy muzsikált, de a sok biztatásra felállt, húzta, húzta. - Dúdoljál valamit ezeknek a jótáncú gyermekeknek! Mit szoktál dúdolni? -szólt egy ember. A cigány elkezdett nagy, durva hangon, mintha gordonolna, minden vonóhúzásra toppintott, s mondja -Így kell nektek, úgy kell nektek, dió nektek, így jó nektek, úgy jó nektek, dió nektek! Na, aztán erre még nagyobb kedvünk kerekedett, azt hittük, pont így kell. Az akarat megvan, s hallottuk, még szaporábban húzza a cigány."43

Előfordult az is, hogy a muzsikus figyelt fel egy ügyes táncos tehetségére.

LJ - "Gyermek votam s ...vot egy zenész Kékesrül. Idejüttek arra a felső utcáro, s na odahúztak, ho' táncoljak én is magyarul. A cigány megköpdösött, ho' -Vigyék el innen! Me' ő meghal... Ördöngösnek mondott."44

Tempó az aprók táncán (Szék, 1973)
Fotó: Cservenka Ferenc
A Néprajzi Múzeum fotótárából (leltári szám: F 287377)

IV. A nagyok táncán

A fiatalok életében volt egy rövid időszak, amikor nappal már elmehettek a nagytáncra. Kocsis Rózsi szerint ekkor még a gyerekek csak a csűrön kívül a hátulsó saroknál táncoltak, a bátrabb fiúk ott próbálkoztak a legényessel.45

ZsI - "Próbáltom ott a... táncháznál, hátul ott ni, hogy zene utánkijün a figura?

Ekkor természetesen a zenészekkel még minimális volt a kapcsolatuk, táncolni csak akkor táncolhattak a zenész előtt, ha a nagyobbak odaengedték őket, ez ugyanis rangot, a nagylegények közé való befogadást je1entette.

KZ - "Egy oan ládo volt... a csűrbe' és oda én felültem és én odanéztem, melyik hogy táncolt, ki hogy táncolt. S van itten egy Fodor Mihály... s egysze' aszondja - Ej, kicsi Császár, gyere ide le!... S volt egy Puju nevezetű zenész. Na, aszondta -Puju! Húzd a verbunkot!... Min' körbeálltok a leginyek. És ütöttem a láboimat, hogy pirosra ütöttem üket... de nem hagytam magamat!"

CsM - "...mentünk a táncra, ott már látták, hogy... még éppen tudunk, aztán a nagyobb fiúk, leginyek -Na gyerekek, most a tiétek ez a tempo! Na, öreg! Pista báty, húzza a tempot nekik!"

A zenész előtt táncolni rangot jelentett. Később már az is előfordult, hogy a zenész tanította őket táncolni.

CsM - "...mikor úgy vót a kedve, s felhúztuk egy kicsit, hogy -Tempózzon egy kicsit, öreg!"...aztán két-három figurát ott... Hát rá is lehetett beszéni, mikor olyan vót a kedve... nem vótak sokan... ezt a figurát tőle loptam le, de vót egy mozdulatja neki, amit sose tudtam megtanúni... Magyarázto, de nem tudtam ezt lefogni... Ilka Gyuri bácsinak hítták."

A zenészek és a táncosok kapcsolatát talán legszebben azok a történetek mutatják be, amelyek arról szólnak, hogy a zenész az előtte táncolónak a kedvenc dallamát húzza.

CsM - "...itt mindenkinek vót egy... egy tetszetős valami... A csárdásbo' létezik a legtöbb dallam... azér' itt nállunk majdnem mindenkinek vót állítólag egy csárdáso... S akkor kétsze'-háromszó' mondta a zenésznek, hogy -­­­ Eztet húzzad nekem! S akko ' aztán azt húzta!"

Ezeket a dallamokat gyakran a tulajdonosukról nevezik el, ilyen például Széken a székelyestempo.

SzI - "Aztá' minden öste, vaj e' héten kétsze'... mentünk a zenészhez... Aztá' mi neki tempozni, eztet a leginyest járni el, s akkor ott tanultunk is. Hát akko' a zenész meghallatta... valahol ezt a Székely-tempot. - Na, járjuk el! -Hát, hogy? Milyen formán? Milyen formát adjunk nekie? Mer' az, hogy elhúzta, elhúzta, de valahogy különbözzék a másik tempóktul... Akkor osztán meg is adtuk az izét neki, hogy milyen, s hogy legyen. Én kísőbb mentem,... mind a többiek katannok, s akko' még jártuk még mindig a tempot, s azé' maradt reá a Székely tempo. Osztá' azután mondták, ha ment a cigánhoz, hogy húzza a Székelyét..."

Néha abból probléma is adódhatott, ha többen rendeltek egyszerre zenét.

DA - "Akadt egy-egy a legények közt, amelyik ivutt és nem szerette a csárdást... Nem szerette, megállítatta, s neki kellett csak cigántánc... A cigán nem nagyon engedelmeskedett annak, de az, ha ivutt, kezdte mutatni magát, hogy ü erős..."

A zenészek anyagilag függtek a táncosoktól, akik e miatt, valamint cigány voltuk miatt sem tartották őket magukkal egyenrangúnak, ezt gyakran kifejezésre is juttatták.

FJá - "...ő a zenészre haragudatt meg... Ez a Gubás Sándor. Akko ', ha nem engedték, hogy verje meg a zenészt a másik leginyek... Felkapta a muzsikát és mind összerágto mérgibe'... Fogávol mind darabokra rágto az egisszet."

A magyarpalatkai zenészekkel beszélgetve kiderült, hogy gyakran előfordult, főleg lakodalmak alkalmával, hogy részeg vendégek összetörték a vonójukat, néha a hegedűjüket, sőt volt, hogy meg is verték őket. Ha többen rendeltek zenét egyszerre, általában az erősebbnek látszónak engedelmeskedtek. A zenészeknek volt lehetőségük, hogy néhány percre kicsit kibújjanak az alárendelt szerepkörből. Idősebb zenészek megengedhették maguknak, mintegy megelőzve a ráadást, hogy a pár végén felszólítsák a táncosokat, hogy menjenek pihenni. Magyaroknak, románoknak és cigányoknak egyaránt nehéz volt zenélniük, falvak között azonban volt különbség. Vajdakamaráson, Mezőkeszűn és Mezőgyéresen voltak leginkább igényesek a táncosok, hosszan húzattak maguknak lassú tempóju táncokat, így a zenészek nem tudták őket kifárasztani.46

KZ - "...sîrban valcer, hogy... ugy léptünk s aztán ugy forgunk körbe... De aztán van, amiko' aztat sürün húzzák, nagyon sürün. De én nem hagytam el soha, főleg Zsuzsival. Én soha, hogy abból kidögöljek. Nem! Én aztot végigtáncoltam. Pedig a cigán' olyankor még o... izélte, ho' lásso, ho' melyik bírja ki! Melyik fogja most aztot kibírni..."

Egy-egy híresebb zenész azt is megengedhette magának, hogy felrúgja a legényekkel kötött egyezséget és máshova menjen el zenélni.

ZsI - "Vót, amiko' megfogadták azok a... öt évvel idősebbek, mind én... s lejött az öreg Zsúki Márton. Aztán olyan beteg lett, hogy azt mondja, hogy - Nem tudok lelkem gyermekeim muzsikálni, olyan beteg vagyok! Büdös tekergő vót az öreg... Leült, s aztán hazavitték szekérrel... hazavitték, nem akart muzsikálni itt Forrószegen. S hazavitték, s akko' csomagolta a muzsikáját, s elment Felszegre, s muzsikált."

A táncház és tulajdonképpen az egész táncélet irányítói a kezesek, akik megfogadják a zenészeket. Ha a cigányfogadók határozottak voltak, nem történt semmi baj a táncon, a mulatság fennakadás nélkül zajlott le és a zenészek is megkapták járandóságukat.

PS - "Hát az a feladata vót, hogy a zenészt ne bántso senki. Nem vót szabad, hogy -Na, most nekem ezt muzsikálj, nekem azt muzsikálj! Ezt nem engedték a kezesek, mer ők... parancsótak a zenésznek...

A tánczene folytonossága, ezáltal az egy táncciklusba tartozó, füzérszerűen egymás után következő tánctípusok folyamatossága, a dallamok zökkenőmentes váltása a zenészek tudásától függött.

FJá - "Akkor ezeknek a palatkai zenészeknek nagyon sok tánczenéjük vot, amit ők komponátok... Igaz, hogy ők azt dógozták minden nap... Itt nem parancsolt senki a zenésznek, hogy mit húzzál, csak mikor akarta vátoztatni. Másko' azt mondta,hogy -Na, kezd meg a párt! Akko' ü kezdte meg. Aztán olyan zenéket húzott, amiket... akart."

Gyakran megesett az is, hogy egy-egy táncot megismételtettek a zenésszel, természetesen ilyenkor ezt illett pénzzel meghálálni.

FÁ - "Nekem tetszett egy tánc... Akko' inkább még tettem a vonóba... -Na eztet még húzzad még egysze'!"

A kezesnek a táncon kívül is ügyelnie kellett a zenészekre.

KZ - "Áj... mondom - Gyere velem Gyurkuca! -Huva menyünk te? Mondom -Gyere, me' iszunk egy kicsi bort, olyat, amilyet csak az angyalok isznak. De ügyeljetek, hogy isztok!"

Az is gyakran előfordult, hogy a zenész vendégül látta a kezeseket. Erről előszeretettel mesélnek a táncosok, mindig kiemelve azt, hogy mennyire jól érezték ilyenkor magukat, annak ellenére, hogy nekik is előítéleteik voltak a cigányokkal szemben.

DA - "S aztán elmentünk haza a muzsikushoz, kifizettük... De ott osztán még muzsikált, még táncoltunk és ittunk... Nem votak ippeg oan mucskosak ük... A leginyek nem törődtek, hogy cigánház..."

A zenészeknek járó juttatások falvanként különbözhettek. A táncházas gazda gyermekeinek természetesen nem kellett fizetni a táncért, de azok is fizetés nélkül táncolhattak, akik szállást adtak a zenésznek. A két világháború között, valamint az 1950-es években Széken és Válaszúton a lányoknak nem kellett cigánypénzt fizetniük. Visában, Kispulyonban és a többi kisebb, szegényebb környékbeli faluban fizettek a lányok, de általában kevesebbet, mint a fiúk. Ételt, ünnepekben pedig kalácsot kellett vinniük a zenészeknek. Ezért a kezesnek meg kellett táncoltatnia azokat a lányokat, akiket a többiek nem kértek fel.

DA - ".. majnem minden leányt meg kellett táncoltassunk. Me' a leány megharagudt,... ha a kezes nem vette el táncolni... A leányro rá kellett szoruljunk, ho' adjan enni... - Én nem adak vacsarát, me' nem táncoltattál meg! Akkor mindjá' eszünkbe jutott! Nekünk, ha kezesek vagyunk... meg kell forgassunk minden leányt, ha nem is tudott oan jol... De lehet, hogy még az a szó is vót, ho' meg vót mondva a muzsikusnak, hogy - Rövid táncot húzz! Csak intettünk a lány megett, s a zenész abbahagyta."

A zene szeretetéről is szép példákat ismerünk szóbeli visszaemlékezésekből.

Fjó - "Vótam egysze'... avval a Kiss Pistávol állítottunk egysze' cigánt, egy ősszel. De drágáér' állítottuk bé. Palatkárul jütt a cigány el. És beállítottuk három víkacsűre egy legin'. Husz vosárnoprá. S a leányok két víkáro. Táncoltunk... én, s ű, Kiss Pista. Egy vosárnop délután... Ült és nem táncolt senki, csak mük ketten a két kezes. Me' drágáták. -Na, itt megette a nyavalya! De a cigány úgy húzta, hogy rengett minden , ugy huzta. Csak forgolódtak a fiuk. Táncoltak vóna is, nem is. Me' drágo vót a cigány. Még péz is kellett! Node osztán öste mondtam a cigánnok. - Húzzad, ho' menjen, hagyj békit, me' táncolnak ük öste! Aztán adtunk nekije még pálinkát is, osztán öste felállott az egisz. Na osztán hajtatták, ho' menjen. Me' a nagy táncú fiú... vaj leginy, vaj leány nem tudja megtűrni, ho' ne táncoljan, ha ott a cigány..., s húzza. Mintha felemelte vóna a lábárul... ugy van az ember."

V. A házas élet

Szék kivételével, ahol a házasságkötés után a házasok számára megszűnt a kapcsolat a táncházzal, a többi, főleg kisebb mezőségi faluban még a gyermekes szülők is eljártak a fiatalság táncalkalmaira, nem ritkán cigánypénzt és a házbért is fizetve. Az idősebb házaspárok, főleg az asszonyok számára a táncos alkalmak száma megcsappant, maradtak a emberbálok és a lakodalmak.

A lakodalomban gyakran előfordult, hogy két bandát is fogadtak, az egyik a vőlegény, a másik a menyasszony vendégeinek muzsikált, egészen addig, amíg a vendégek száma megfogyatkozott. A maradék násznép egy helyre ment táncolni, ahol a két zenekar, egymással versengve, felváltva zenélt.47

Egy-egy jó táncost az öregkoráig is elkísérte a híre, a zenészek ismerték, nem szakadt el teljesen a tánctól.

FJá - "...ott mentek a zenészek keresztül az erdőn Palatkára. Bika bácsi is ott szántott két tehénnel. Pont oda összetalálkoztak. Akkor a zenészek ott, ...má' ismerték. Ott helybe' huztak neki egy táncot. Elhagyta az eke szarvát, a teheneket és ott járt egyet, ott az úton. Igen... olyan vot."

A jó zenészeknek is sokáig fennmarad a hírük, gyakran emlegetik őket, néha még hiedelemszövegek is kapcsolódnak hozzájuk.

TS - "Igen, hogy oan lüdércesek... mit tudom én, hogy... Osztán a leginyek nem hatták, hogy vigyék haza a muzsikát. Hogy... vasárnop jüjjen újra muzsikálni. Ők kérem, miko' mentek haza, vették a muzsikákot, s tették nálunk így ni a kemencére. Me' nálunk vot a tánc. Aztán odaakasztották a muzsikákot, a szegbe. S miko' meghalt... az az ember, Lajos bácsi, az első muzsikás... Há'...peng, peng...min' pengett a muzsika a szegen."

VI. Saját megfigyelések

A magyar táncfolklorisztika eddig kevés figyelmet szentelt a kiáltott rigmusok48 tánckultúrában betöltött szerepének. Egy báréi táncfilm49 elemzésekor kiderült, hogy a táncosok ezekkel a rigmusokkal irányíthatják a zenészeket. A román de-a lungu (magyarul: hosszan, hosszasan) elnevezés egy asszimetrikus lüktetésű, lassú tempójú páros táncot jelöl, amelyet a párok, kötött figurasorokat használva, előre-hátra sétálva, egymás mögött, sorban elhelyezkedve táncolnak.50 A joc romînesc (magyarul: román tánc) megjelölés a de-a lungu improvizálva táncolt, nem kötött figurasorokból álló, szabad térhasználatú változatára vonatkozik. A filmen látható táncosok közül egy asszony a de-a lungu közben, a "Drag me jocul romînesc..." (magyarul: Szeretem a román táncot...) kezdetű rikatozással mintegy jelzi a zenészeknek, hogy a másik táncot szeretne táncolni, a zenészek erre azonnal dallamot válltanak, a táncosok pedig improvizált táncba kezdenek.

A férfiak és a nők másképpen viszonyultak a zenészhez. A lányok egy évben egyszer, nagyobb fonókaláka vagy fonóbál esetén fogadhattak maguk zenészt, átvéve így a férfiak szerepét. Egyébként a táncalkalmakat kizárólag a férfiak irányították, ők mulathattak extrovertált módon. Lakodalmakban, főleg hajnalban néhány óráig, azonban az asszonyok sokkal szabadabban viselkedhettek, mint a férfiak. Ilyenkor előfordult, hogy a zenészeket szájon csókolták, vagy a féktelen mulatság hevében papírpénzt ragasztottak a homlokukra. Visai kiáltott rigmusok vizsgálatakor51 kiderült, hogy vannak rikatozások, amiket a hangulat fokozása érdekében kiabálnak az asszonyok.

LZs - "Húzzad édes muzsikásom, mert én neked megszolgálom. Megszolgálom, megpróbálom, hogy egy éjjel veled hálok."

Egy 1997-ben készült egyetemi szemináriumi dolgozatom52 egy visai lakodalomban végzett proxemikai megfigyelés eredményeit tartalmazza. Ebben rámutatok, hogy a zenész előtti térhasználati forma, amikor egymás mögött, sort álltak a táncosok, akkor még élő hagyomány volt, de csak akkor került rá sor, ha már túlságosan sokan voltak a táncoló párok ahhoz, hogy mindegyikük egyszerre táncolhasson. Ha idősebb táncosok kerültek a zenész elé, gyakran lassabb zenét kérve megállították néhány pillanatra a muzsikást, ha azonban egy, a zenész által is jól ismert táncos közeledett a zenészek felé, akkor a prímás már figyelt rá, felvette táncának tempóját,53 és készült, hogy a kedvenc dallamát zenélje. A táncos ezt gyakran egy köszönő gesztussal, például fejbólintással, mosollyal, kacsintással vagy intéssel honorálta. Különösen a vastag, G-húron játszott dallamok álltak nagy becsben, ezek illették meg a jó táncosokat. A szóló legényesek esetén a táncos közvetlenül a zenész előtt, a zenésznek táncol, míg mögötte egy félkörben a táncot bámulók helyezkednek el. Figyelemre méltó, hogy ilyenkor a zenész a zenei hangsúlyokkal mennyire segít a táncosnak az ütemek lezárásakor, illetve kiemel bizonyos lábütéseket. Az ütés pillanatában a vékony E-húrra erőteljesebben nyomták rá vonójukat a zenészek. De a zenészek elmondása szerint nem csak a hangot adó mozdulatokra kell figyelniük, hanem magára a tánc lüktetésére, a táncos mozgásának folyamatára. "Ezt a vizuális alapon nyugvó tánc alá muzsikálást megkönnyíti az, hogy a falusi zenészek legtöbbje jó táncos."54

A zenész előtt táncolók közül a megkülönböztetett figyelem nem csak a jó táncosokat illeti meg. Megfigyelésem szerint egy-egy gyengébb tánctudású de jó anyagi, vagy társadalmi helyzetben lévő táncost is megtisztelik ily modon a zenészek. Az sem mindegy, hogy milyen kiállása, megjelenése van a táncosnak. Arra is láttam példát, hogy egy kivételesen jó tánctudású, de alacsony, gyenge testalkatú, a falu társadalmában kevésbé megbecsült férfinak zenélés közben egyszerűen hátat fordítottak a zenészek, és amikor annak egy hirtelen mozdulatnál leesett a kalapja, kinevették. Ezt, az általam vizsgált közösségekben, egy köztiszteletben álló emberrel szemben soha nem engedhették meg maguknak a zenészek.

1999 augusztusában, egy visai lakodalom alkalmával a lakodalmas menet a volt szövetkezeti brigádos, ma is köztiszteletben álló, nagy táncú ember háza előtt haladt el. A zenészek észrevették a kapuban könyöklő gazdát, és köszönésképpen, a muzsikálást abba sem hagyva, szinte egyszerre hajoltak meg, mire az illető visszaintett nekik. Később kiderült, hogy ő is fontosnak tartja a jó kapcsolatot a zenészekkel. A mulatság színhelyére belépve elsőként velük fogott kezet. Elmondta, hogy táncrendelésnél ügyel arra, hogy mind a két prímásnak55 adjon pénzt.

A zenészek és a táncosok közötti fizikai távolság gyöngíti a köztük lévő kapcsolatot. A zenészek ilyenkor nem voltak a táncosokkal testközelben, gyakran egymás felé fordulva, mintegy kört alkotva zenéltek. Az igényesebb táncosok ilyenkor szóltak a zenésznek, vagy az ujjukkal megfenyegették őket, hogy figyeljenek rájuk. Szűk helyen viszont a táncosok hangulata gyorsan emelkedik, mindenki a zenész előtt akar táncolni. Ilyenkor a muzsikusok már nem tehették meg, hogy ne figyeljék az előttük táncoló(ka)t.

Természetesen a táncosnak is figyelnie kellett a zenére, annak ritmusára, de dallamaira is. Idősebb visai táncosoknál megfigyelhető volt, hogy a lassú, páros tánc táncolásakor, igyekeztek úgy forgásirányt váltani, hogy az egybeessen a zenekíséret tempójának, a zenei sorok végén bekövetkező gyorsulásával. Ezt a hangsúlyt a prímás is jelezte mozdulataival.56

A vizuális kapcsolat fontosságát a legjobban a visai és környékbeli románok táncrendjében, a párkezdő lassú, páros tánc, a joc romînesc és a vele szoros kapcsolatban lévő ritka legényes, a romîneste î n ponturi használata példázza. Ritmusukat tekintve a két tánc nem különbözik egymástól, csupán dallamkincsükben és tempójukban. A román lassúból a ritka legényesbe történő átmenet lehetséges módozatai a következők: A zenész magától átfordítja a páros táncot legényesre, ilyenkor a férfi táncosnak választania kell: vagy folytatja a páros táncot, immár gyorsabb tempóban, vagy elkezdi a legényest, a párjára támaszkodva, illetve a zenész előtt egyedül, szólisztikusan.57 Ezután a zenész folytathatja a lassú páros táncot, vagy gyorsabb páros táncot, szökőst kezdhet el húzni. A másik esetben a táncos a "Rupel în ponturi!" (magyarul: Szakítsd át pontozóra!) kiáltással irányítja a zenészt, aki sokszor a páros tánc zenéjét be sem fejezve, azonnal elkezdi a ritka legényest muzsikálni. A férfi elkezd figurázni a zenész előtt, a párjával még összefogózva. A zenész a figurák tempójának megfelelően, a páros tánc dallamát átfűzi egy ritka legényes dallamba. Mikor a férfi, vagy az időközben csatlakozó többi táncos abbahagyja a legényest, a zenész új táncot, általában szökőst kezd muzsikálni. Az is lehetséges, hogy a táncos csak néhány lábfigurát mutat a román lassú közben a zenésznek, aki rögtön egy ritka legényes dallamot kezd el, de csak néhány ütem erejéig, amíg a táncos abba nem hagyja a figurázást. Ezután, minden átmenet nélkül folytatódik a lassú páros tánc.

Cigány gyermekmuzsikusok szolgáltatják a zenét az aprók táncán (Szék, 1973)
Fotó: Cservenka Ferenc
A Néprajzi Múzeum fotótárából (leltári szám: F 287373)

VII. Összefoglalás

A fenti adatokból kiderül, hogy a táncos-zenész kapcsolat rengeteg apró, finom mozzanatból áll össze, amelyek pozitív, illetve negatív irányba is terelhetik ezt a viszonyt. A két fél még pillanatokra sem válik egyenrangúvá, ez főleg a zenészek szolgáltató szerepe miatt van így. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy a falusi zenészek általában cigány származásúak, és mint ilyenek - néhány kivételtől eltekintve - soha nem váltak a falusi társadalom egyenjogú tagjává. Igaza van Sárosi Bálintnak, mikor leírja, hogy a zenei szolgáltatás általában nem tartozik a megbecsült foglalkozások közé.58 Ennek ellenére a parasztbandák illetve egyéb zenekarok soha nem estek hasonló elbírálás alá, mint a cigánybandák. A falusi parasztzenész egyenrangúnak számított a mulatság többi résztvevőjével, nem éreztették vele, hogy, mint kulturális igényt kiszolgáló személy alárendelt viszonyban állna velük, és nem is volt hajlandó minden követelésnek eleget tenni, sőt, idősebb lévén a táncosoknál, alkalom adtán rendet is teremthetett a mulatságban.59 Igaz volt ez olyan kiélezett helyzetre is, amikor egy legény kimuzsikáltatta az őt megsértő, visszautasító lányt a táncról. A cigány zenész ennek a követelésnek mindenkor eleget is kellett tegyen, a parasztzenészek itt is viselkedhettek a saját normáik szerint. A cigány bandák lenézettsége60 véleményem szerint inkább összefügg a nemzetiségi hovatartozásukkal, mint a zenei szolgáltatás alacsony rangjával.61

Szemtanúja voltam, hogy egy 1998-as vajdakamarási lakodalom végére a zenészek már annyira elfáradtak, hogy a kikötött időpont előtt két órával abbahagyták a muzsikálást, azzal sem törődve, hogy nem kapják meg a kialkudott bért, illetve hogy a részeg vendégek veréssel fenyegették őket. Később elmondták, hogy ennek ellenére itt szerettek a legjobban muzsikálni, mert mindig itt voltak a legjobban megfizetve, és a legjobb táncosok is Vajdakamaráson voltak. A zenélést ők nem szórakozásnak, hanem kemény munkának tekintik, amelynek ugyan lehetnek szórakoztató pillanatai, de az alárendelt szerepük, sok alkalmat ad a parasztoknak (saját szóhasználatukban pejoratív jelentéssel bír ez a kifejezés) a velük szembeni durvaságokra, megalázó viselkedésre. Ez a viszony azonban ritkán válik ennyire kiélezetté, többször megfigyelhettem olyan megható pillanatokat, amikor a mulatság tetőfokán, a zene és tánc okozta eufórikus hangulatban a táncosok és a zenészek is elsírták magukat. A zenész általában igyekszik kedvére muzsikálni a táncosnak, a kedvenc dallamát játssza, igazodik az általa diktált tempóhoz, így a táncosnak is jobb kedve lesz, igyekszik jobban és pontosabban táncolni, ezzel segítve a zenészt. Tehát, ha a zenész maximálisan kiszolgálja a táncost, akkor ezáltal a saját munkáját könnyíti meg, másrészt ezzel mintegy biztosítja a táncossal a már fenn álló jó kapcsolatát, ami egy későbbi alkalommal "megtérülhet". A táncosokat megkérdezve kiderül, hogy egy gyengébb táncos is sokkal jobban tud a cigány után menni, mint ha például megrendezett táncfilmezéskor magnófelvételre táncolna. A táncosokat jobb teljesítményre sarkallja, ha a zenész a lábuk alá muzsikál.

A táncos-zenész kapcsolatot vizsgálva megállapíthatjuk, hogy formális és informális elemekből épül fel. Formális, hiszen a legények és a zenészek közötti szerződés, valamint a különböző szokások, például kötelező, de a megállapodásban nem rögzített juttatások teszik azzá. Ebből a szemszögből nézve a táncosok általában egy, vagy két közvetítő személyen, a kezeseken keresztül, illetve azok felügyeletével érintkeznek a zenésszel. Ezek a formális megkötöttségek azonban csak részben jellemzik, illetve formálják a kapcsolatot. Ahhoz ugyanis, hogy minél tökéletesebb táncos és zenei alkotás jöjjön létre, hogy tánc lehetőleg zökkenőmentesen folyjék, szükség van, a táncosok és a zenészek között egy olyan mentális-kommunikációs kapcsolatra, amelynek elemei természetes tartozékai az adott tánckultúrának.

Egy jól működő táncos - zenész kommunikáció alapfeltételeit, illetve működési elveit hét csoportra osztva mutatom be.

I. Összeszokott zenészek és táncosok.

II. A zenészek hallják, látják - "érzekelik" egymás hangszerkezelését, a kontrás és a bőgős figyelme megoszlik a táncos és a prímás között.

III. A prímás hallja a kíséretet, vizuálisan követi a táncos mozgását.

IV. A táncos hallja a zenét, vizuálisan általában csak a prímást figyeli, alkalomadtán szóval vagy gesztussal utasítást küld neki.

V. A zenészek észlelik az utasítást, így a prímás dallam-, ritmus-, tempóváltását a kíséret már felkészülve várja.

VI. Ha a prímás a táncostól függetlenül akar váltani, azt egy gesztussal (megfordul, ránéz a többiekre, felgyorsítja a zenét, felemeli a hegedűt, feláll stb.) jelzi a a kíséretének. Ugyanezt teszi, ha a kíséretben hibát észlel.

VII. A táncos gesztussal köszöni meg a szolgáltatást.

Ez a kommunikáció nem teljesen egyenrangú felek között zajlódik le, hiszen láthatjuk, hogy a zenész igyekszik maximálisan kiszolgálni a táncost, egy bizonyos határig engedelmeskedik az utasításainak. Így azonban egy olyan hangulatot, kedvet teremt a tánchoz, amikor már a táncos is önkéntelenül segítségére van a zenésznek, azzal, hogy igyekszik jobban, pontosabban táncolni. A táncos és a zenész társadalmi helyzete, tánc- illetve zenélni tudása, testi ereje, kiállása befolyásolja a kapcsolat formális jellegét, de tapasztalatom szerint a tánc és a zene szeretete, egymás megbecsülése, az egymásra való odafigyelés teszi informális jegyeken keresztül élővé, működőképessé ezt a kapcsolatot. A táncmulatság közben, a fent említett alá- és fölérendeltség annyira finomul az informális elemek hatására, hogy szinte kiegyenlítődni látszik. Az ilyen típusú vizsgálatok rendkívül fontosak lehetnek a táncos egyéniségek kutatása során, sőt a különböző táncfolyamatok formai-strukturális elemzésénél is. Tanulmányomban arra szerettem volna rámutatni, hogy a táncos-zenész kapcsolat fontos, éltető eleme volt annak a paraszti tánchagyománynak, amely az 1960-as évekig élt, és nyomaiban még ma is megfigyelhető Mezőség falvaiban.

Köszönet illeti meg azokat, akik értékes információikkal segítségemre voltak munkám során:

CsM = Csatári Márton, (1956) Szék
DA = Duzsárdi András, (1930) Kispulyon
FÁ = Fodor Árpád (1943), Visa
FJá = Fodor János "Selyem" (1932), Visa
FJo = Fodor József "Öreg" (1907), Visa
KI = Kocsis István, (1910), Szék
KZ = Kiss Zoltán "Császár" (1942), Visa
LZs = László Zsuzsanna "Kuli" (1944), Visa
LJ = Lőrinc János (1916), Szépkenyerűszentmárton
PS = Papp Samu (1937), Visa
SzA = Székely András "Beni" (1968), Szék
SzI = Székely István "Futurás" (1932), Szék
TS = Timándi Samu (1919), Mezőgyéres
ZsI = Zsoldos István (1934), Szék


1 A tanulmány k orábbi változatának megjelenése: Varga 2007a.

2 Faragó 1946; Kallós 1963; Lajtha 1954; Martin 1970b, 1997; Novák 2000; Pálfy 1987b.

3 Faragó 1946.

4 Faragó 1946. 3-12.

5 Faragó 1946. 12- 17.

6 Novák 2000.

7 Novák 2000. 34.

8 Novák 2000. 70.

9 Novák 2000. 39.

10 Kallós 1964.

11 Kallós 1964. 236-239.

12 Kallós 1964. 239 - 242.

13 Kallós 1964. 242-243.

14 Pálfy 1987b.

15 Pálfy 1987b. 262 - 263.

16 Pálfy 1987b. 263-271.

17 Pálfy 1987b. 271 - 272.

18 Pálfy 1987b. 272-275.

19 Pálfy 1987b. 281.

20 Sebő 1997.

21 Sebő 1997. 86.

22 Martin 1977a. 366.

23 Martin 1977a. 365-366.

24 Sárosi 1996.

25 Sárosi 1996. 11-13.

26 Sárosi 1996. 14.

27 Sárosi 1996. 15. A népzenei szolgáltatás társadalmi és történeti beágyazódottságáról bővebben olvashatunk Szilágyi Dániel tanulmányában. (Szilágyi 2003.)

28 Sárosi 1996. 32.

29 Sárosi 1996. 36.

30 Ugyanezt olvashatjuk Mezőségre vonatkozóan Lajthánál is. (Lajtha 1954. 2.)

31 Sárosi 1996. 117.

32 Itt elfogadom Pávai István megállapítását. "Hivatásos népzenésznek tekinthetünk minden olyan hangszerjátékost, akit fizetség ellenében rendszeresen igénybe vesz a faluközösség, még akkor is, ha nem kizárólag ebből él." (Pávai 1993. 173.)

33 Könczei 2004a. 56.

34 Vö. Könczei 2004b. 70-72.

35 Pávai 1993.

36 Pávai 1993. 174.

37 Pávai 1993. 176.

38 Pávai 1993. 177.

39 Pávai 1993. 178.

40 Pávai 1993. 179.

41 Pávai 1993. 180.

42 Pesovár F. 1997. 25.

43 Kocsis 1988. 56-57.

44 Lőrinc János a magyarul táncol kifejezésen a legényes tánc előadását érti.

45 Kocsis 1988. 107, 110.

46 Kodoba Márton szóbeli közlése.

47 Zsoldos István széki lakos közlése.

48 Békési Tímeával írt korábbi tanulmányunkban rámutattunk arra, hogy a táncszó nem megfelelő terminus az általánosan csujogatásnak,réjjának, a Mezőségen rikatozásnak, rikobálásnak nevezett folklórjelenség megjelölésére. (Békési -Varga 2006. 294-295) Egy későbbi tanulmányunkban a kiáltott rigmus kifejezést javasoltuk helyette. (Békési - Varga 2010. 99.)

49 Készítette Bodo-Bán János 1998-ban.

50 Lásd Martin 1995. 37.

51 Békési -Varga 2006.

52 Varga 1997.

53 A zenészek jól ismerik egy-egy falu jó táncosait, tudják, hogy melyikük milyen tempóban szeret táncolni.

54 Pávai 1993. 178.

55 A hetvenes évektől szokás, hogy a magyarpalatkai banda, a hagyományos három tagú felállást kibővítve, öt taggal - két prímással, két kontrással és egy bőgőssel - vállal fel lakodalmakat.

56 Bővebben tárgyalja ezt a témakört Martin György Mátyás István "Mundruc"-ról szóló kötetében. (Martin 2004.)

57 Mezőségen általános jelenség, hogy legényes zenére is táncolnak páros táncot.

58 vö. Sárosi 1996. 13. Erre példa, hogy egy visai parasztember összetört hegedűjét a saját gyermekei nem hagyták, hogy megjavíttassa, mert a faluban minden zenészt cigánynak hívtak, ha történetesen magyar volt is az illető, és ők ezt szégyellték.

59 Vö. Ratkó 1993. 180-181.

60 A kolozsvári Bodzafa népzenekar 1978 és 1980 között többször muzsikált Visában. Megfigyelésük szerint a cigányzenészekkel sokkal keményebben bántak, mint velük, bár tréfásan őket is cigányoknak nevezték. (Könczei Árpád szóbeli közlése.)

61 Hasonló témáról bővebben lásd Görög Veronikánál. (Görög 1993.)

 

Folkszemle, 2010. október hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás