Folkszemle, 2009. december hozzászólások (1 db) | továbbküldés | nyomtatás

„Aki tud táncolni, az egy élményember”
(Fodor Mihály „Jakab”)

Varga Sándor

Gondolatok a tánctanulás hagyományos és intézményesített formáiról

I. Bevezetés
II. A hagyományos és az intézményesített tanulás útján megszerzett műveltségről
III. A belső-mezőségi tánckultúra vázlatos bemutatása
IV. A szocializációról általában
V. Táncos szocializáció a Belső-Mezőségen
V. 1. A hagyományozódás előfeltételei
V. 1. a. A tánc fontossága és a hagyományok ereje. Az érdeklődés felkeltése
V. 1. b. A családi háttér
V. 2. A hagyományozódás lehetőségei, alkalmai és a kapcsolatos technikák
V. 3. A változatképződés a tanulás során
V. 4. Az intézményesített tánctanuláshoz hasonló helyzetek. A tánc tanítói és tanulói
V. 5. Tánctanítás és tánctanulás jó táncos családokban
V. 6. Tánctanulás az iskolában és városon
VI. A kreativitás és improvizáció
Epilógus

Irodalom
Melléklet

Visai férfiak

Visai férfiak az ötvenes években
A fénykép Fodor Miklós „Biri” tulajdona, készítője ismeretlen.

I. Bevezetés

A tánctudás megszerzésnek hagyományos módjairól rendkívül vázlatos a tudásunk. A táncfolklorisztikai összefoglalások, valamint egy-egy falu táncmonográfiájának tánctanulásról szóló fejezetei általában megmaradnak az adatközlő leírás szintjén, azonban elemzésre, illetve a tágabb kulturális és társadalmi kontextus bemutatására ritkán találunk példát.1 A néptáncot gyakorlatban oktató szakemberek a tánctanulás módszertanáról gondolkodva a fenti ismereteket is alig használják. Általános gyakorlat az, hogy az oktatók a néptáncot szinte kizárólag formai elemekre, mozdulatsorokra és tánctechnikára koncentrálva tanítják.2 Ennek során az intézményesített oktatás hazánkban leginkább elfogadott formájára, a frontális tanításra támaszkodnak. A közösségbe való belenövekedés szociális és kulturális folyamatára, a táncnak az emberi kommunikációban, önkifejezésben játszott szerepére kevés figyelmet fordítanak. Ezzel a problémával szorosan összefügg az a tény, hogy a tudományos eredményeket kevés gyakorlati szakember ismeri pontosan és naprakészen, a kutatók pedig nem tartják fontosnak az eredményeik gyakorlati használatóságáról szóló diskurzust. E tekintetben a gyakorlat és az elmélet mára eltávolodott egymástól. 3

A kérdés több szempontból is fontos: egyrészt tudjuk, hogy az 1990-es évek eleje óta Magyarországon a művészeti alapoktatás több tízezer táncos gyermeket érint, ezek oktatását az állam fejkvóta rendszerben támogatta, részben támogatja ma is. Elmondhatjuk, hogy ebben az időszakban az intézményesített néptáncoktatásnak társadalmi, politikai, sőt gazdasági szerepe is jelentősen megnőtt.4 De más szemszögből is lehet a problémát érinteni: a globalizáció miatt az elmúlt évtizedekben az egész világon felértékelődni látszanak a hagyományos, kisközösségi kultúrák, amelyek egyik kifejező megjelenési formája a tánc, Magyarországon első sorban a néptánc. Az érdeklődés nagyságát a néptáncmozgalom, és az erre épülő országos intézményrendszer nagysága bizonyítja.

A fent említett közösségekben a tánc sokkal többet jelentett - egyén és közösség számára egyaránt - színpadi élménynél, szórakozásnál, szórakoztatásnál, illetve extrovertált önmutogatásnál. Önkifejezési és kommunikációs eszköz volt, mely rendkívül fontos szerepet töltött be az ember és ember közötti, valamint az ember és a transzcendens világ közötti kapcsolatban.5 Ezért jelenlegi, csonka szerepénél sokkal többre hivatott - művészi, pedagógiai értelemben - szociális és mentális téren egyaránt.


1 Ilyen pl. Belényesi 1958. 72-74, illetve Vasas 1992.

2 A néptánc így a városi táncházakban, illetve a színpadon teljesen új szerepkörbe kerül, hasonlóan más ún. revival jelenségekhez. A köztudatban és a néptáncosok diskurzusában azonban a revival-t összemossák a hagyományőrzéssel, hagyományápolással.

3 A magyar táncfolklorisztika a népi kultúrával foglalkozó tudományágak között egyedülálló helyzetben van, hiszen eredményeit közvetlenül használhatná fel a színpadi táncművészet, sőt az egész társadalmat átszövő táncházmozgalom is. Ezzel akár hasonlóvá válhatna az olyan alkalmazott bölcseleti tudományokhoz, mint például a pszichológia, vagy a humánetológia. A visszacsatolás során eredményeink relevanciáját mérhetnénk, tudományunk társadalmi hasznosságát növelhetnénk.

4 „Az utóbbi másfél évtizedben [...] rendkívül megnőtt az érdeklődés a nem verbális kommunikatív formák, az integrált művészeti nevelés iránt. Gomba módra szaporodtak a művészeti iskolák, amelyek jelentős teret szentelnek a több művészeti ágat integráló táncművészetnek. Az 1998/99. tanévtől hatályos pedagógiai programok és helyi tantervek kapcsán országszerte sok-sok iskola keresi önálló arculatát, iskolafilozófiáját, és találja meg a gyermek- és érzelemközpontú iskola ideáljában, amelyhez az út elsősorban a művészeteken keresztül vezet. E munkának egyik legjárhatóbb útja - az óvodában és az iskola kezdő szakaszában mindenképpen - a gyermekek által oly kedvelt táncművészet alapjainak elsajátíttatása. [...] Magyarországon az elmúlt ötven év során, és sok vonatkozásban, napjainkban is, a táncművészet az iskolai művészeti nevelés egyik méltatlanul mellőzött területe. Hosszú évtizedeken át egyik ágazata sem szerepelt az általános iskolai nevelés törzsanyagában, tanítása esetleges módon, rendszerint tanórán kívül, öntevékeny, lelkes amatőr pedagógusok munkája révén valósult meg. A Nemzeti Alaptanterv első változata hozott némi változást, innentől az iskola döntésétől függően, adódott némi lehetőség a helyi tantervben. A lehetőség azonban széles körben kevéssé vált valósággá, egyrészt a hagyományismeret, a játék és tánc területén szakképzett pedagógusok hiánya miatt, másrészt az angol nyelv és informatika iránt mutatkozó mindent elsöprő érdeklődés miatt, ami rendszerint az egyébként is igen alacsony óraszámú művészeti tárgyak rovására terjeszkedett az elmúlt évtizedben és terjeszkedik napjainkban is.” (Kraiciné 2008.) A 2006-os finanszírozási szigorítások miatt sok, korábban több száz fős gyermeklétszámmal dolgozó művészeti iskola, illetve tanszak szűnt meg. A Közoktatási Információs Rendszer, 2009. 07. 12-i adatai alapján jelenleg Magyarországon 338 néptánc tanszak működik magyar művészeti alapiskolákban, mintegy 120.000 gyermekkel. (KIR)

5 Erről bővebben lásd: Andrásfalvy 2007a, 2009, valamint Ratkó 2001.

Irodalom

Folkszemle, 2009. december hozzászólások (1 db) | továbbküldés | nyomtatás