Folkszemle, 2013. március hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás

Virágvölgyi Márta

Beszélgetés Zerkula János, gyimesi prímással

„Én muzsikáltam, Zerkula János, gyimesközéploki,
születtem 1927-be, 57 esztendős vagyok.
Kedves feleségemmel vagyok itt, kicsi Mártának a lakásán.”

 

Gyimesben többször jártam gyűjteni, először Zerkula János, majd Halmágyi Mihály bácsinál. Ez az 1983-as gyűjtés azért volt nagyon emlékezetes és fontos, mert először tudtam filmfelvevővel felvenni a prímás játékát (Super8-as, 3 perces film), ami lehetőséget nyújtott arra, hogy a hangokon kívül a muzsikálás mikéntjét, a vonó mozgását, irányát, a kötéseket, s ezen kívül a balkéz mozdulatait is rögzíthessem. Ekkor derült fény arra a fontos, alapvető különbségre, hogy a gyimesi muzsikusok bal keze első fekvés helyett második fekvésben van, általában csak 3 ujjal játszanak, a 4. ujjukat alig használják, a második fekvésben el nem érhető hangokat pedig csúszással szólaltatják meg. Természetesen ez a játékmód minden prímásnál változik, de a második fekvés, mint alaphelyzet, mindegyiknél megfigyelhető. Például Vak Zolti csak két ujjal játszik, nagyon sok csúszással, Halmágyi Mihály három ujját használja, a negyediket egy másfél órás muzsikálás alatt csupán kétszer, Zerkula János tulajdonképpen mind a négy ujjával muzsikál, de a második fekvést, mint alaphelyzetet ő is megtartja. Ez a felfedezés azért nagyon fontos, mert a gyimesi zene archaikus dallamkészletén túl egy archaikus hegedülési stílust is megőriz.

Maga a gyűjtés nem János bácsi otthonában történt, hiszen gyűjteni tilos és büntetendő cselekmény volt, így hát kimentünk Borospatakára a fenyvesbe, a csobogó patak mellé. Segítőtársam Elekes Gyula, székelyudvarhelyi barátom volt. Ahogy kiszálltunk a kocsiból, János bácsi kezébe vette a hegedűt és muzsikálását lemezre lehetett volna venni, olyan tisztán és gyönyörűen játszott. Izgalmamat még fokozta az, hogy a napokban lezuhant egy repülőgép a közelben és teherautóval katonák jöttek arra. Azt gondoltam, kiugrik a szívem a helyéből, a felvevőgépbe kapaszkodtam. János bácsi nyugodtan játszott tovább, azt mondta: "Maga olyan nyúlszívű, nem kell ezektől félni, ezek csak katonák". Nem teljesen nyugtatott meg, de a gyűjtést folytattuk. Ezt az élményt János bácsi is feleleveníti az "A szívben még megvan." című 1994-ben, Szomjas György által rendezett portré filmben.

Két hónap múlva, életükben először, János bácsi és felesége, Regina néni megkapta az útlevelet, és Magyarországra jöttek. Itt már félelem és időbeli korlátok nélkül lehetett velük lenni. Ez a gyűjtés akkor készült, Baross utcai lakásunkban. János bácsi gyönyörűen beszél, szavaiból nem vettem el egy hangot sem. Szeretetre méltó egyénisége, szavai, muzsikálása, éneklése itt él a szívünkben.

Zerkula János és felesége, Fikó Regina

Zerkula János és felesége, Fikó Regina
Gyimesközéplok, Megálló, 1995
Fotó: Kása Béla (forrás: www.kasabela.com)

V.- János bácsi hol született?

Z.- Én Gyimesbükkön születtem 1927-ben, augusztus 27-én.

V.- Szülei?

Z.- Édesapám született Somlyón, Csíkba. Somlyó, ott, ahol van az a nagy templom. Pontosan mellette volt a szülői háza. Aztán az édesapja, szóval a nagyapám özvegyen maradott, s akkor ők bejöttek oda, egy fehérnéppel megismerkedett nagyapám s így mondják nálunk, odaszállt.

V.- Hogy hívták?

Z. - Mihály. Jaj, a fehérnépet? A fehérnépet úgy hívták, Ilona, Ilona.

V. - De ez nem a nagyanyja?

Z. - Nem, nem, idegen volt, idegen. Osztán gyerek nem született, úgyhogy csak édesapám volt. Neki volt egy lánytestvére, ami az édesanyjától lett s az édesapjától, az meg itt maradt, Csíkba ment férjhez. Osztán azoknak vannak maradványai.

V. - S nagyapját hogy hívták?

Z. - Zerkula Mihály.

V. - És a nagyanyját?

Z. - Sojla Ilona, Sojla Ilona. Hát Farkasok, de így mondták nálunk, Sojla.

V. - És ő mit csinált, mivel foglalkozott? Muzsikás volt ő is?

Z. - Az asszon nem, a második. Osztán édesapám volt, mint fiúgyermek, hát ő is csak azt folytatta, mint az apja, muzsikás volt.

V. - Prímás volt?

Z. - Prímás, prímás. Aztán én nagyapámat nem is ismertem, de sokat meséltek szüleim rólla.

V. - És miket meséltek?

Z. - Hát, bejöttek, osztán ott volt a határ, Gyimesen a Palánkán, úgy mondják, a palánkai határ, aztán le, elfogadták őköt, szóval ilyen parsusval, úgy mondták, mint nekünk az útlevelet, hogy átjöttünk, hát parsusval le lehetett menni abba az időbe, 14 előtt a határon, s akkor megfogadták lent a román részen a Palánkára, levitték őköt muzsikálni.

V. - Románoknak muzsikált?

Z. - Románoknak muzsikált.

V. - Románul muzsikált, vagy magyarul?

Z. - Nem, magyarul, csak erre a, erre voltak ők tanulva ezek, amíg a határ le nem záródott, hogy mint a csángók, ahogy szoktak táncolni. S ők azt a zenét szerették. A gardont, meg a muzsikát. S aztán édesapám elhalt 36-ba, akkor mü maradtunk árván, akkor néném elvett engemet, mer ők gyermektelenek voltak, sógorom is muzsikás volt.

V. - Őt hogy hívták?

Z. - Sinka János. Mellékneve.

V. - Ő is prímás volt.

Z. - Prímás, de ő suszter is volt, s akkor ő elvett engemet, bátyám Péter otthon maradott, s Boriska, s egy lánytestvérem.

V. - Hányan voltak testvérek?

Z. - Négyen. Két lány és két fiú. S édesanyám otthon maradt a szülői háznál.

V. - Akkor még Csíksomlyón voltak?

Z. - Nem, nem, Bükkön.

V. - És mikor jöttek Bükkre?

Z. - Hát édesapám a 14-i háborúkor már azelőtt bent volt. Ott növelkedett föl.

V. - És miért éppen Gyimesbükkön?

Z. - Hát oda ment ahhoz az asszonyhoz.

V. - Ja úgy, az asszony miatt mentek oda.

Z. - Igen, innet Somlyóról. S akkor édesanyámat megkérte, szóval elvette feleségül, édesanyám született Palánkán.

V. - Hogy hívták az édesanyját?

Z. - Ádám Anna. Ádám Anna. S akkor ők is római katolikusak voltak, magyarok, akkor összeismerkedtek édesapámval, mer édesapám legényül, fiatalul ott lent muzsikált, s akkor összeismerkedtek, s elvette feleségül, s felhozta ide Gyimesre férhez édesanyámat. S aztán akkor onnat nemzettünk le mü. Hogy elvett a testvérem engemet, a nagyobb, hát gyermektelenek voltak, akkor aztán én má egészen odavoltam a muzsikáér éltem-haltam. Há, akkor sógorom kezdett foglalkozni velem, megtanított.

V. - Hány éves volt akkor, amikor elkezdte?

Z. - 7 éves. 7 éves.

V. - Iskolát, mennyit járt?

Z. - Én csupa 2 osztályt jártam, mer akkor má megtörtént a baj, leestem egy hídról, s akkor történt ez a.

V. - Ez hol történt?

Z. - Ott, szintén Bükkbe, Bükkbe. Gyimesbükk. S akkor még nem lehetett észrevenni, de aztán már második osztályos koromba.

V. - És hogyan esett le?

Z. - Hát milyen hamis a gyermek! Ott voltak valami deszkák, s ott azon szaladgáltunk, s közbe nem volt leszegezve, s megbillent a deszka, s leestem.

V. - S mire esett?

Z. - Én e, a vízbe estem belé, s két nagy kőre estem rá, fejjel, valamennyit fogott mégis ki a víz, de, úgyhogy akkor történt, mer mondták aztán, 39-be Brassóba egy orvos, hogy abból keletkezett nekem ez a rövidlátásom.

V. - Mentek utána is orvoshoz?

Z. - Igen, hogyne.

V. - És akkor nem tudtak segíteni semmit?

Z. - Nem. Nem, mer azt mondták, hogy ki fogom nőni, s szemüveget rendeltek, s aztán így tovább, tovább, s aztán nem bírtam a szemüveget, s akkor azt mondták, hogy ne is hordjam. Mer a kisagy fájt, s nem mertem hordozni. S aztán akkor sógorom megtanított muzsikálni, s őt a 4O-es háború elvitte. Ott is maradt, Oroszországba meghalt, s néném maradt özvegyen, s aztán mi ketten aztán jártunk muzsikálni, s

V. - Nénje gardonozott?

Z. - Igen, igen.

V. - Nénjét hogy hívták?

Z. - Zerkula Anna a leánneve. Az asszonyneve Sinka Anna. Aztán akkor 47-be megismerkedtünk a kicsi feleségemmel.

V. - Hol ismerkedtek meg?

Z. - Hát, gyerekkorunktól ismertük má egyik a mást, de hát még olyan kicsi, pici korba még nem foglalkoztunk ezzel, osztán ha nagyot nőttünk, akkor aztán...

R. - Most se vagyunk nagyok.

Z. - Há jó-jó, de mikor már 2O éves voltam, akkor ő is még akkor lány volt, akkor megbeszélgettük a dógot, s ő, ha nem bánta, én meg úgyse. Aztán akkor elvittem Szent Miklós estéjén. Mikulás hozta a drága feleségemet. Aztán attól elkezdve, 37-től elkezdve mindig muzsikálunk. Mer 9 éves voltam, mikor a legelső lakodalmat muzsikáltam. Olyan pici gyerek voltam.

V. - Mit tanult legelőször? Hogyan kezdett el hegedülni tanulni?

Z. - Há bizony egy kicsit nekem nehéz volt, azér, mer én szerettem volna mindig a muzsika a kezembe legyen, de nem engedték. Aztán csak délelőtt 2 órát s délután 2 órát, mer dolgozott a műhelybe a sógorom. A suszterműhelybe, nem volt szabad elővegyem a hegedűt.

V. - Egyedül nem engedte?

Z. - Nem. S akkor aztán éjjel egyszer felköltött, sose felejtem el, álmodtam, azt mondták, hogy fütyöltem. Azt a nótát, amit nappal kellett volna tanuljak. S egy helyt hibásan csináltam, s letetette. S az nekem olyan rosszul esett, hogy még mai napig se felejtem el sose. Reakoppantott a fejemre, mer akkor, abba az időbe nem volt nagy haja a gyerekeknek, tiszta kopaszra voltunk nyiretkezve. S a vonó fejivel így, rácsapott így a fejemre, hogy figyeljek oda. Falcs hangot ne fogjak. Én odakaptam a fejemhez, oszt megvakargattam, az nekem egy olyan rosszul esett, hogy talán még most is érzem. Becsületszavamra, az olyan rosszul esett. S abba a helybe letetette. S az még rosszabbul esett. Akkor aztán éjszaka felköltött 1 órakor, mer hallotta, hogy fütyölök. Na, azt mondta, kelj fel, s vedd le a muzsikát, s ha el tudod muzsikálni, akkor holnap megengedem, egész nap hújzad, azt mondja. Úgy tudtam, mint a huzat, úgy tudtam muzsikálni azt az egy nótát. Semmi falcs hangot nem fogtam. Na, azt mondta, nagyon jól húzod, tedd le, aludjál el, tovább pihenj, oszt reggel elmuzsikáljuk ketten, s ha jól fogod húzni, akkor megengedem, egész nap hújzad. Há kinek volt nagyobb öröme, mint nekem. Osztán akkor reggel má alig vártam, hogy vehessük a hegedűt elé, megreggeliztünk, s akkor aztán mondta a sógorom, na, vegyed elő a hegedűt! Elővettem, s ő is elé az övét, s kezdtük húzni. Aztán akkor nagyon helyesen csináltam, nem szólt semmit, hogy helytelenül fogtam a hangokat. Azt tanultuk legelőször, hogy "Apró szemű kendermag".

Apró szemű kendermag, Milyen ügyes gyerek vagy.
Se nem pici, se nem nagy, Bizony Isten, éppen nekem való vagy.

S az olyan jó fogható volt, hogy se nem siettünk, szépen úgy raktam a húrokra az ujjaimat, s úgy szép tisztán kimuzsikáltam. Aztán akkor maradtunk ezzel egy hétig. Mindig ezt csináltam.

V. - Egész nagy hegedűn kezdett?

Z. - Nagy hegedűn, nem adta a kicsi hegedűt a kezembe. S akkor aztán a második az volt, hogy (dúdol) lassú magyaros, ez is olyan jól fogható a tanulásnál, hát ezt mutatta meg. Ezt vagy 3 hétig mindig ezt muzsikáltam.

V. - Elmuzsikálná ezt most, amit először tanult?

Z. - El. S ugyanúgy hújzam, ahogy...

V.- Ugyanúgy, úgy, ahogy tanulta, igen.

Z. - Na, ezzel kezdtem meg a tanulást

l m l m / l m l / t l s f / m r d /

m l m d / m r l / md md md tl / s t l /

Ez volt az első. Ezt muzsikáltam el egy hétig. Minden nap csak ezzel foglalkoztam. S akkor aztán megtanított a sógorom a másikra, arra lassú magyarosra. Erre ni:

ls ss ls ss / l s l / rm mm sfm rrd / rd r /

sl ls / d r s l / sm rd rd sd / ll l /

Ezt muzsikáltam vagy 2-3 héten keresztül, de mindig csak ezt húztam, hogy legyen tiszta. Osztán azután akkor kezdett vinni magával muzsikálni. Eztán otthon is még csárdásokat, olyanokat muzsikálgattunk, ami könnyebb volt, mindig azokat vette, osztán elvitt magával, mer nagyon kívánkoztam, hogy menjek én is vele a táncokba, meg a lakodalmakba, meg minden. Keresztelőkbe, ilyen helyekre, bálokba, délutáni táncokba, mindenhova. Aztán, mikor má lett olyan 2-3 éve, hogy járok vele, akkor osztán egyedül is elmentem.

V. - Akkor hogyan ment egy táncpár, amikor ilyen gyerek volt és elmentek lakodalomba? Akkor miket muzsikáltak?

Z. - Hát akkor csárdásokat muzsikáltunk, meg lassú magyarosokat, meg kettős, kettős sirülőket, ezeket muzsikáltuk, úgy, mint most is, csak annyi benne most, hogy a fiatalság nem nagyon óhajcsa ezeket. De a középkorú emberek, ha odakerülnek, akkor ott aztán legények. Kicsi legények, azok akkor má, ha akarnak táncolni, táncolnak, s ha nem, akkor csak nézik.

V. - És akkor úgy tánc közben is tanult új dallamokat, ahogyan a sógora húzta?

Z. - Igen, igen, hógyne, úgy jöttem aztán bele. S aztán őt elvitte ez a háború, 43-ba úgy elment, én többet sose láttam. S akkor maradt a — mint a közmondás mondja — járom a nyakamba.

V. - És otthon is gyakorolt?

Z. - Gyakoroltam, igen, mikor 9 éves voltam, mondom, én külön muzsikáltam má lakodalmat. Vagy a lánynál voltam, vagy a legénynél, sógorom a lánynál, vagy a sógorom volt a testvéremmel, a feleségivel a legénynél, nekem gardonosom volt.

V. - Ki volt a gardonos?

Z. - Hát azt úgy hívták, hogy Kalányos Sanyi. Egy mingyá, ahogy jövünk át Hidegség szádánál, tetszik emlékezni, ott Nagypatak szádába lakott egy, ügyes fiú volt az, jól tudott gardonyozni, az volt a neve, Kalányos Sándor. Aztán azzal jártunk vagy 3-4 éven keresztül, osztán ő is valamerre elment arra Békás felé, megházasodott, s osztán akkor, ha egyszer a sógorom elment, aztán akkor nénémmel jártunk ketten. Mindig, de mindig.

V. - S az új dallamokat hogyan tanulta?

Z. - Ugyan utánna. S még ugye amikor osztán a sógorom elment a háborúba, akkor osztán maradtam magamra, mondjuk hát akkor bizony kicsit nehéz volt, mondjuk avval a szempontból, mint fiatal, egy 16-17 éves voltam, muzsikálni nagyon jól tudtam akkor is, de mégescsak családfőnek kellett maradjak. Több volt a gond is. Osztán fiatalság kellett, ahogy jöttek a nóták, ezt meghallottam, én abba az időbe úgy volt, mint most a magnót, ahogy egyszer valahol fütyölték, az már az enyém volt. Azt én már rögtön megtanultam. Most már annyira van az öregség, annyira szépen eléhajtott, hogy most egy 3-4 nap kell, amíg megtanulok egy - most már nem úgy fog, mint a fiatal korba, nem, most is megtanuljuk, de későbben, mint abba az időbe.

V. - Hogyan ment egy bál? Sorrendben miket muzsikáltak? Mivel kezdték?

Z. - Csárdással kezdtük meg, aztán húztunk magyarost, 2-3-at, s osztán került valcer, nálunk úgy mondják a valcernek. Németes, a csángók úgy nevezik, németes, ugye a németektől maradott valamikor az a szó. Hát utána akkor húzzuk a polkát, a polka után osztán vannak esetek, hogy fölszólnak, hogy az aprókat ne hagyjuk ki, az apró táncokat. Akkor azt elmuzsikáljuk, ez aztán nóta, s akkor megállunk. Pihenés 1o-1o perc, vagy mondjuk 15 perc pihenés, mer ez hosszú nóta, németes, polka, s az aprók. 12 versszakból áll az aprók.

V. - Ez mind különféle?

Z. - Különfélék, igen, de úgy kapcsoljuk, hogy egymás után mennek

V. - 12 féle tánc, ami egymás után van.

Z. - Egymás után van, úgyhogy azt nem, egyáltalán nem vegyíccsük össze egymással. Sem kettőssel, sem semmivel, a valcer, a polka, s akkor kezdődnek az aprók. Osztán ezt lemuzsikáltuk, akkor pihenünk, s 1o perc vagy 15 perc, leghosszabb, aztán akkor vagy lassú magyarossal kezdünk, vagy egy kettős, kettős sirülő, vagy akkor héjsza vagy kerekes, má mindegy, akkor má mindegy.

V. - Akkor már mindegy? Nincsen ennek külön rendje?

Z. - Nincs, ekkor má az aprók után. Ahogy mü akarjuk, úgy csináljuk.

V. - És a lassú magyaros után mit húztak?

Z. - Az szintén egy nóta, a sebes magyaros. Sebes magyarossal végzünk. Lassú magyaros, sebes magyaros, ez egy nóta megint. Ez külön van. Lehúzzuk, és akkor pihenünk. S a pihenés után vagy csárdás, vagy magyaros, s akkor jön a csárdás utána.

V. - Kettőst mikor húztak, meg sirülőt? Az külön van?

Z. - Külön, külön. Van eset, hogy mondjuk 1o-kor, 11-kor, 12 felé, tehát, ami a rendje, az éjfél után 2 órától kezdődnek ezek a dolgok, lakodalom alkalmával. Addig vacsora, meg asztalülés, akkor még az asztaloknál muzsikálás, hallgatók, keserves, ezek-azok, népdalok, olyanok, amit a nép is énekel, azt kell muzsikálni. Azzal úgy eltelik a vacsora alatt, hogy megvan már 11 óra, mikor táncra kerüljön. Ajándékszedés, minden. Úgyhogy ezek jönnek sorrendbe, s aztán, ha nem olyanyok vannak, s olyan vendég van, hogy olyanyok is vannak ugye, hogy olyan helyek vannak, hogy egyáltalán héjszát se kérnek. Csak lassú magyaros, vagy kettősöket, ezeket kérik. Ezeket szeretik jobban. Csárdás, magyaros csárdás, lassú magyaros, sebes magyaros, akkor még közbe egy-két németes, de akkor kivételivel az apróknak, nem kell húzzuk az aprókat. Utána akkor kell húzzunk a németes után, s a polka után egy magyarost, csárdást, s akkor bevégeztük. Akkor pihenés. Oszt vannak olyan helyek, hogy még kétszer-háromszor is megkövetelik, hogy mondjuk németest hújzunk, s akkor belekapcsolni az aprókot a polka után. Mer azt szeretik jobban. Úgy gyűlnek össze a népek, hogy.

Z. - Lefoglalnak korán. Hát mondjuk, jön a vőlegény, vagy a vőlegénynek az édesapja, vagy az édesanyja. Úgy is van, hogy nő jön.

V. - Akkor mit mond?

Z. - Hát, azt mondja, nehogy máshoz menjünk, nekik ekkor lesz a lakodalmik, megmondják, hogy hányadikán, azt a 1oo lejt vagy 2oo lejt vagy 5oo lejt, mennyi pénze van, előleget leelőlegez, és oszt akkor híhatnak akárhova, - me úgy is van, hogy ő elment, s akkor jön a másik. Rögtön, még 1 órája sincs, hogy elment, s akkor jön a másik egy más faluból. S akkor azt mondja, hogy hát János bácsi, hát erre nem gondoltam, igazán hát, most ezelőtt egy órával szegődött el, hát adjuk vissza az előleget duplán, s - jaj, lelkem, mondom, bocsánatot kérek, én soha a becsületemet el nem adtam, én ezt nem csinálom. Mér nem jöttél hamarább? S akkor ott én lettem volna. Akkor csak így maradunk, akkor elmegy, akkor merre menjek János bácsi, igazítson, s hát menj el sógoromhoz, vagy menj el Halmágyihoz, nézd meg őköt, mondom, hogy lássuk. Ha meg nem tudja, hol lakik a sógorom, akkor elmegyek vele, s megmutatom. Mer Jánoska beljebb lakik az úttul egy kicsit. S akkor, ha Halmágyit nem ismeri, mondjuk a lakását, hogy hol lakik, akkor elmegyek, mer vannak messzünnet jőve, nem csak valami közeli, mer amelyikek mondjuk Felsőlok, Középlok, Hidegség, hát azok mind ismerik, mind tudják, hogy hol van. Mer a lakás, az enyim is olyan helyt van, hogy tudják, s a Jánosé es, a Mihályé es. Aztán amelyik nem tudja, távolról jön, az mondjuk, mint Lóvéc, mint Csügés, mint Gyepece, ezekről jönnek, akkor azt mondjuk, hogy elkísérjük a vendéget, ugye. Ha egyszer nem tudott engem megfogadni, akkor megkér, hogy vigyem el őt a másik muzsikushoz, s akkor elviszem, mer nem lakunk messze egyik a másiktól.

V. - Most mennyit fizetnek egy lakodalomra?

Z. - Hát, attól függ, hogy mondjuk melyik mekkora lakodalom.

V. - Pénzt fizetnek, vagy terményt?

Z. - Pénzt, pénzt, mindig pénzt.

V. - És az attól függ, hogy mekkora a lakodalom, hogy mennyit fizetnek?

Z. - Igen. Ha mondjuk, 25o pár van, akkor 25oo lej a fizetés nekünk, kettőnknek. S ha má két zenész kell, akkor 5ooo lej.

V. - A gardonosnak fizetnek külön. vagy nem?

Z. - Nem, hát aztán a feleségemvel kapom, hát osztán. Akár neki adják oda a pénzt, akár nekem, ugyanegy, együtt kőccsük el. Akkor van olyan lakodalom is, hogy 45o pár ember van, 5oo pár ember. Na de hát azok má nem a háznál vannak, mer azok a kultúrháznál van. A kultúrba rendezik be, mer rengetegen vannak, s ott az emeleten is férnek, oszt folyosókon is férnek, asztalt tudnak csinálni, meg a kultúrok nagyok, meg középre marad a tánc, táncra meghagyják a helyet. Úgyhogy ott rengeteg nép van, sok baj van velük.

V. - Miért van sok baj velük?

Z. - Ki kell szógálni őköt, mer ugye van eset, hogy én kell muzsikáljak, mondjuk a színpadon, s a sógoromat elhívják, hogy ott az asztaloknál, fönn az emeleten, vagy künn a folyosókon, az ódalszobákban isznak, énekelnek. Hallgatót énekelnek, vagy keservest, akkor kő kísérje egy mozsikás, mer akkor az a részeg má fel van gyúlva, hogy ő egész hosszú éjjel nem kapott egy, egy csepp zenét se. Nahát, akkor aztán vagy ő muzsikál a színpadon, vagy engemet elhívnak. Mer egyszerre kezdünk muzsikálni, de akkor tánc közben odajő valaki, s azt mondja, hogy vagy ő, vagy én, kettő közül az egyik, egy maradjon itt, s a másik jöjjön velem. Na, akkor el kell. Vagy a gazda jő, vagy a vőlegén, Jani bácsi, nagyon szépen megkérjük, ne tessék haragunnyi, vagy János, nehogy megharagudjék. Engem elvisznek, hát akkor mán ugyan mindegy, egy kicsit terhesebb, amelyik ott marad a színpadon, de nincs mit csináljon, me oda is kell a zene.

V. - Mikor hívnak két zenészt?

Z. - Mikor van ez, ez a nagy lakodalom.

V. - Csak nagy lakodalomkor?

Z. - Csak, csak, szívem, csak. Mondjuk hát, ha ajándéktánc van. Hogy tudjam mondani, hogy értse meg, leányos ház, ott csak délután van. Oda csak egy zenészt fogadnak.

V. - Akkor, amikor a lakodalom van, aznap?

Z. - Nem, annak nincs lakodalma. Van úgy, hogy van, de akkor el is viszik a leánt a legény házához. De amelyik otthun marad, az a legény is ott marad estig, s este osztán adnak egy vacsorát. Amelyikek ugye jobb ajándékokat adnak, rokonság, satöbbi, azokat visszamarajszák, este 7-től 1o-11-ig megvacsoráztassák, s akkor egy-két nótát húzunk, s azt megfizetik, s megyünk el, s kész. Mindenki megy haza. Ez az ajándéktánc. De ha mondjuk nagy lakodalom van, úgy is csak ajándéktánc van, de akkor megyünk a leán után, a vőlegény a násznépivel megy a leány után, s akkor olyan 4 órakor elhozzuk onnat, s akkor a leánnak a szülei adnak szintén egy vacsorát a meghívóknak. Akik a menyasszonnak a szüleivel maradnak, vendég, azt hívják meghívóknak. Tetszik érteni? Akkor azok a szülők adnak egy vacsorát, akik ott maradnak, s akkor a muzsikus es ott kell maradjon, s kész, a vacsorával főszógálták minden a gazdák, akkor indulunk. Úgyhogy még úgy is van, sokszor még útközben a lakodalmasokat utolérjük, de csak lassítunk annyira, hogy csak megelőznek ők annyira, hogy érjenek haza.

V. - Az utcán is kísérik őket nótával?

Z. - Igen, igen. Muzsikával. Mind olyan nótákat, énekelhető nótákat húzunk, hogy mind ismerik, hogy tudjanak énekelni arra.

V. - Nincsen külön menyasszonykísérő?

Z. - Nincs, aztán van menyasszonytánc bent azután, amikor odaértünk.

V. - És akkor meghatározott dallam van.

Z. - Akkor meghatározott. Akkor mindenki tudja, hogy mi az, hisz odajár.

V. - János bácsi, milyen táncalkalmak vannak még a lakodalmon kívül?

Z. - Hát, mondjuk a keresztelő, hát, még kérnek olyant is, na mondjuk ezeket a modern nótákat, miaféle, vannak esetek, de ritkán, nagyon ritkán.

V. - Keresztelőn mit húznak?

Z. - Há ugyancsak ezeket húzzuk, mer mind csángók az egész. De aztán a fiatalság, mikor, mondjuk fiatalok vannak a kultúrba, akkor még megkövetelik, hogy csináljunk egy-egy tangót.

V. - Azt is gardonnal?

Z. - Angol valcert, csak má visszafelé penget akkor Regina, az angol valcerra, nem úgy, mint a németesnél. Akkor nem jön ki az ütem.

V. - Aztán milyen ünnepek vannak még?

Z. - Van keresztelő, s van aztán Húsvétkor, Karácsonkor. Karácsonkor meg megyünk kántálni, azt tetszik-e ismerni? Na így a házakhoz elmenyünk direkt a szomszédságba, úgy van, ha akarunk menni, ha nem akarunk, de menni muszáj. Osztán összegyűl 3-4 fiatalember nálunk, s bemenyünk, szinte mind komások vagyunk, vagy ők kereszteltek nálunk, vagy mük nálik, akkor a legtöbbet mi kereszteltünk, hát csak Gyurit keresztelték. Na dehát úgyis van komám elég, me 39 keresztfiam van, s abba van leánka is, leán is, vagy 41, na, legyen 41 akkor. S akkor jönnek Karácsonkor, nagymisérül hazamegyünk, Karácson napján nálunk az a szokás, hogy nem megy senki senkihez. Mindenki menyen haza, s otthon a családba az ebédet megeszi. S akkor délután indulnak, be egyik a máshoz. Megénekelik , tetszik érteni, szent énekeket, Mennyből az angyalt, s ezeket.

V. - Gardonnal, vagy csak hegedűvel?

Z. - Gardonnal, hát persze. Mondjuk, hát van olyan hely is, hogy elmuzsikáljuk egyszer a szent énekeket, ezeket a Mennyből az angyalt, osztán akkor siríccsük másra. Osztán összevegyítik.

Akkor aztán ezekből a szomszédokból egy kerül szamárnak. Tetszik érteni, mi az?

Elmegyünk Karácson napján a misére, mindenki hazamegy, otthon megebédel mindenki, oszt mikor az ebédnek vége van, ki fél 2-től kezdve má indulnak, 2 órakor, kinek milyen családja van, ugye hogy későbbre ebédelnek, stb. Me kész az étel különben, úgyhogy mikor hazamegyünk, rögtön asztalterítés, fognak hozzá. Na de van olyan hely is, hogy még vendégje is van, s vagy az apa a fiait összeszedi, nem messze van a lakásik, odahívja ebédre, akkor aztán má akármilyen későt mondjak, de 2 órakor má megindulnak. Szomszéd a szomszédhoz, koma a komához, gyere el egy kicsit hezzám, gyere, jó helyt vagy itt, akkó mondjuk, ülj le, s veszünk elő bort, vagy mit iszol, pálinkát, egy pohár pálinkát, na jó, na azt mondja, azt ittam. Nem egyíti össze. Akkor este hova megyünk, azt mondja, most délután hova szervezzük a dolgot, hogy merre menjünk énekelni. Hát ahová mondjátok. Itt megindulunk, azt mondják, itt le ezen a soron, a másikon kimegyünk, másik utcán, mer náluk a - maguk úgy tudják, hogy sáv, az utcának, má kicsi Márta tudja, hogy mi az utca nálunk. Na. Ezen az utcán kimegyünk, átmegyünk a főútra, ha úgy van kedvünk, lemegyünk egy bizonyos távolságra az úton, s aztán jövünk föl a túlsó soron. A komának a rokonok mijeinkekhez menyünk, s akkor az a, nálunk úgy nevezik - egy ezekből lesz a szamár. Osztán azt az átalvetőt, amit mondtam, tarisznyát veszi magára, s azt, ő mond egy verset, mikor a, muzsikálunk a künn az ajtóba egy szent éneket, s utána hallgatót, s utána egy lassú magyarost, vagy csárdást, sebes csárdást utána.

V. - S erre táncolnak?

Z. - Nem, künn nem, künn az ajtóba, osztán benn táncolhatnak, mer olyan vendégekre is találunk, hogy úgy táncolnak benn, amíg szól a zene künn, hogy szakad össze minden, me alig várják má, hogy nyíljon az ajtó, hogy végezzünk künn, addig nem nyitnak ki. S amikor a nótát lehúztam, akkor az ajtó már nyílik es. Akkor a gazda fogad. De addig nem menyünk be, amíg a szamár oda nem ér, és azt mondja, hogy „Hallom gazdasszonyomnak sűrű mosolygását, zergeti-pengeti ládájának kócsát, eléveszi a 7 singes kolbászát, mellé egy Szent János felfonott kalácsát”, melléje azt mondja, egy liter mézes pálinkát, vaj van pálinka, s vaj nincs, de bor akkor van. Jó, hogy mondjuk a zenészek nem, mink nem iszunk éppen annyit, hogy, de mégiscsak el kell fogadni, egy pohárral el kell, de nem fontos meginni. Ha jól esik, megissza, s ha nem, akkor leteszi. De minden háznál, ha elveszi, akkor 1o háznál, ha elveszi, akkor nem kell menjen többet muzsikálni, akkor bukfencet vet olyant, hogy. Akkor hát mondjuk, pálinkát nem adnak neki, mondjuk a hogy elvigye, nem is vinné el, csak ez a mondás, tudja. Akkor ez az illem, ahogy a mondja a versbe. Akkor aztán bé, bévisznek, csókolnak, fogadnak, mint olyankor. Még féligre jó spiccesek es, az a vendég ott, ugye má időt vesz fel, aztán má besötétedik, el, reggelig, másnap reggelig menyünk.

V. - Házról házra?

Z. - Házrul házra. S aztán egyik háznál adnak egy kalácsot, a másiknál egy felet. Másiknál szalonnát, meg kóbászt.

V. - S azt hová teszik?

Z. - Abba a tarisznyába, abba az átalvetőbe. Tetszik tudni. Osztán ezek a fiúk elosszák, mikor hazamegyünk. Megosztoznak rajta. 3-4 fiú jön velünk. Énekelni.

V. - Maguk mondják meg, hogy ki jöjjön magukkal,

Z. - Nem, ők szerelnek le engemet, Reginát. Nem mennénk semmiképpen, ha ők nem jönnének. Csak az ő kedvükér hát elmenyünk. Na, de hát eközben mind nekünk is adnak, me vannak olyan helyek, hogy - János bácsi egy kicsit úgy ne siessen, megfizetem! Húzzon má egy pár nótát, hogy táncoljunk! Olyan házhoz es találunk, hogy egy 5-6 pár ember van. S kedvük van, na hát ad 1oo lejt, s húzok egy nótát, kettőt nekik, s egyet, kettőt, jól táncolnak, kimulassák magukat. Aztán köszönünk el, s megyünk a másik házhoz, mer ezek a 4 fiú, vagy 5 van velünk, vagy 3, de háromnál soha sincs kevesebb. Osztán vagyunk úgy, hogy nők is vannak, hozzák a feleségiket ezek. De nem legények ezek, akik jönnek velünk, mind fiatal házasemberek, hát mondjuk mind komáim ezek, olyan fiatal, 3o-4o korosok, hát ezeknek nagyobb az élmény, hogy mehetnek velünk, tudja, visznek, hogy muzsikáljunk az ajtókba. Osztán mü elmenyünk a plebániára es, osztán ott olyan ellátást ad a plebános, hogy osztán le a kalappal! Misebort ad nekünk, azt ott megigyák, mint a huzat, a fiúk. De aztán a másik házaknál bizon nem, úgy mondom, ahogy van. Elfogadnak egy kicsit, de ha jő megisszák, ha meg nem jő leteszik, nem részegednek meg egyáltalán. Osztán jól érzik magikat egész másnap reggelig. Úgyhogy olyankor osztán hazamenyünk, akármilyen messze elmenyünk. Hát mondjuk fel, egész felmenyünk oda Boros szádáig, s ott bemenyünk arra Boros szádátul úgy átmenve, úgy be a hegy alatt, ott le. Pulikáék fele. Na, akkor osztán Pulikáék mondjuk jönnek alolról, ők is akkorra hazaérnek, mü es addig a Pulikáékig, akkor osztán összecsapunk ezekkel. Oszt bémenyünk. János sógorom is el volt a barátjaival, a komáival így kántálni, s akkor oda összejövünk. Neki is van 4 legényje, szóval mü azt így mondjuk, hogy 4 legény, de hát azok mind házas emberek, mind családos emberek. Feleségikkel, ha nem jött az asszon, vagy beteg, vagy nem érzi jól magát, akkor nem jön. Akkor is ü jő, mer ő csak azér jön, hogy lássa ezt az élményt, hát hogy mulasson, s kedve van jönni. Akkor oda bemegyünk, osztán akkor, akkor lesz aztán igazán mulatsága. Több zenész összeáll, akkor osztán.

V. - Egyformán húzzák?

Z. - Egyformán, igen. S akkor ezek a, ha négyen vannak velem, s négyen Jánosval, ilyen fiatal emberek, akkor azok aztán nyúlnak a zsebbe. S Pulikáéktul elküldünk a bodegába, s hoznak sört, vagy hoznak bort. Hát inkább a bor van nálunk, s borvíz. Inkább ott ezt szeretik ilyenkor, a pálinka az már részegítős erőst. S akkor aztán táncolnak, oszt ott mulatunk, hát mi is, úgy mondom, ahogy van. Ez, ez nem kizárt dolog, hogy mü es akkor már nem, hát akkor nem kell muzsikálnunk egy kultúrba vagy lakodalomba, nekünk nem parancsol ott senki, hát akkor jókedvünkre ott iszogálunk, most múlatunk, meg énekelünk, osztán egész estig, másnap estig. Na de hát másodnapján este, mire má ügyekezünk mü, én is haza, meg János es, tegyék rendbe a lakást, a szobát, ugye hát érkezik Szent János, harmadnapján, Akkor neki es vendégje megy, nekem es, akkor aztán, akkorra is egy órát, kettőt alszunk, s akkor is van valahogy. Ez a kántálás.

V. - Na és akkor jön még Szilveszter is, nem?

Z. - Há Szilveszterre ott bál, bálba megyünk, ott nem kántálunk, nem, nem.

V. - Ez a kántálás végül is akkor hány napig tart?

Z. - Hát, mondjuk, mint a naccságos asszony mondja, Szilveszterkor is tartalmazza, ha nem mennénk bálba muzsikálni, amelyik nem megy ki bálba, menyen kántálni. S a kántálásba keres annyit, mint mi a vendéglőbe. Becsületszavamra. Na, mondom, kerülnek olyan házak, olyan helyek, hogy, mondjuk 6-7 pár ember van, vagy fel 1o párig, má több nincs, na, mondjuk, de kerül ilyen is.

V. - Most tánc közben szoktak-e fizetni? Úgy, hogy na, János bácsi, húzzon egy ilyen nótát, vagy olyan nótát, s közbe a nyirettyűbe húzzák, vagy csak úgy zsebbe rakják?

Z. - Van úgy is, hogy zsebembe teszik, van úgy is, hogy a vonóra húzzák fel, hogy mégis ő egy kicsit büszkélkedik, hogy neki nóta kell, stb., van egy szeretteje, hogy lássa, hogy ő is má legény, legénykedik. Hát azt megengedjük mi is, húzza bele a vonóra, hát aztán mér ne lássák, hogy ő milyen legény. Hát ilyen van, van, sokszor van.

V. - Van-e olyan, hogy valaki megvesz maguktól egy nótát, hogy azt csak őneki húzzák?

Z. - Van, van.

V. - És akkor azt maga tudja, hogy ennek a szomszédnak, vagy annak a szomszédnak. ennek, vagy annak a legénynek mi a nótája?

Z. - Hát mondjuk, ha idegenből jön, meg kell mondja. Amelyiket ismerjük, azt tudjuk.

V. - Ilyenkor hogyan fizetik meg a zenészt?

Z. - Ad egy 1oo-ast, vagy 5o-est

V. - Egyszer és aztán tovább már nem az ő nótája?

Z. - Csak az nem tart sokat az a nóta.

V. - Meddig tart az a nóta?

Z. - Az csak egy keveset. Egy hallgató, vagy ilyesmi.

V. - Igen, de a legközelebbi bálban is azt a nótát fogja neki húzni, ha ő táncol ott maga előtt?

Z. - Nem. Csak arra az egy alkalomra adja. Osztán jövő szombaton este vagy jövő vasárnap meg, ha kell neki, akkor újra fizet. Mondjuk, Felsőlokról legyen egy fiú, azt mondja, nekem ez a nóta kell, megállít nóta közben. Olyan is történik, tetszik tudni. Nóta közben, legjobban mulatnak, osztán itt tűnik ki, hogy mondjuk hát neki ki a szeretteje, vagy ki a legény a bálba, vagy a táncba. Bizon vannak társai es neki olyanok, hogy szembeszállnak. Mindegy, hogy megfizette, de szembeszállnak. Úgy pufon üti, hogy a vér ellepi.

V. - Azért, mert megállította a táncot?

Z. - Megállította, mér állítottad meg a táncot, ezt nem engedjük, hogy neked csi. - Nekem nem engeded? Akkor már sirít is, há, s úgy megcsapja, hogy a másik felhöndörödik. Akkor odaszökik ennek a fiúnak egy bátyja, vagy rokona onnat Középlokon, jó,hogy ő felsőloki, de felpártolják, tudja, mer van rokonság. Odamegy, s aszongya .. ez meg van fizetve, s osztán a többit megkapják akkor. Akkor osztán tovább csinálom, mer akkor kezdődik a verekedés, ha nem csinálom. De úgy es van, hogy nem engedélyezik, ők magikban nem tudnak megegyezni, s akkor csinálnak egy nagy verekedést. Olyant is, hogy még el is boncsák a táncot. Bejön a rendőr, s összeszedi őköt s elhajcsa, s mögbünteti. A mulatságot megzavarták annyira, hogy el kell, szóval megmondja rögtön és azonnal a rendőr, hogy vége a táncnak, mer bicskázódnak, ez a legnagyobb nálunk. Mer ha el, mondjuk egy pufot, kettőt kapnának egyik a mástól, vagy kujakolódnának, azt kibírnák ők, de má mindjár bicskázódnak. S ezért úgy büntethet, van es igazik, na, a törvényes embereknek, hogy hát mé kell a bicskát elővenni? Me anélkül es, szóbélileg es meg van mondva, hogy csak valaki egy rossz szót szóljon a nép között, szóval a fiatalság között, ezt nem szabad, duhajkodni. Me ezér büntet a törvény. Mondjuk egy-két legény előtt valahol az utcán hogy összevesznek, ezt ők magikban elintézik, ezér nincs baj. De ha még a kultúrba egy szó történt, abba helybe bünteti a törvény. S ússe félnek, - amelyik ezt meg akarja csinálni. S olyan is történik, hogy közbe vág, s nem tudja a buta, hogy milyent vág. Rögtön meghal a másik. Úgy szíven kapja a bicskával, hogy összeesik és meghal. Olyant, olyant is muzsikáltam, hogy ott előttem rögtön összeesett és meghalt. Na, dehát azér mondjuk a táncot nem, nem tilcsák meg, 1-2 vasárnap nem lesz, aztán tovább adják az engedélyt megint. Azt a fiút elviszik, és elzárják rögtön.

V. - Most engedélyt kell kérni külön a táncra?

Z. - Hogyne, mindig.

V. - Minden ünnepre?

Z. - Minden, minden vasárnap. Minden szombat estére.

V. - Tánc minden szombat és vasárnap van?

Z. - Mindig, mindig van, vagy mikor a fiatalság, mikor melyik akarja, veszi ki, 5o lej egy engedély, s lemegy a Néptanácshoz, s akkor a Néptanács ad egy papírt, s viszi a kultúrigazgatóhoz, s az igazgató akkor kiadja ezeket a, amivel mennek bé, a blokkokat, nálunk így mondják. Aztán nem fontos, a kultúrigazgató odajöjjön, a fiúnak odaadja a blokkokat, azt nem tudja meghamisítani, ha leszakította a jegyet, aki jön be, annak a másolata megmarad a blokkon. A blokkfej, tetszik érteni. Hogy osztán ő hogy számol, ha rosszul számol el, valakit beenged úgy, hogy leszakította s a pénzt nem vette el ő, azt ő kell tegye ki a zsebibül akkor. De a kultúrigazgatónak, mikor leszámol, akkor ő, ő számolja a fejadagot, tetszik érteni, amit leszakasztott. S ő kiszámíccsa, hogy ennyi pénz kell legyen. Akkor osztán, ha hiányzik belőle, ő belenyúl a zsebibe a fiú, ki kell fizesse. Igen, s azon küjjel az 5o lejt, azt ő fizeti ki a zsebiből, osztán kiveszi a ebből a kasszából, amely csinál annyit magának, hogy azt ő kiveszi.

V. - Most ilyenkor táncra hogyan fizetik a zenészeket?

Z. - Hát nálunk, mondjuk egy ilyen bálra, szüreti bálra 17oo-18oo lej, még 19oo is kijön, mikor mondjuk, egy szüreti bált csinálnak, akkor vannak négyen. Me ők, egy nem tudja megcsinálni a szüreti bált, mer oda nagy kiadás van, szőlőt kell vegyenek, italt kell venni. Osztán az nekik visszajön, mer ők adják el az italt, és ők adják el a szőlőt is. A csőszlegények össze kell társalogjanak, kell pénzt tegyenek össze, megveszik a szőlőt, mögvöszik a bort, akkor a zenészt is kifizetik, akkor oszt szépen a kultúrba körbe ilyen hosszú spárgákra kiaggassák a szőlőgerezdeket. Másképpen is kidíszítik előtte a termet, szépen, s akkor osztán körbe húznak olyan spárgákot, vagy pedig drótot, s arra a spárgára felkötik a szőlőgerezdeket, s aki ellop egyet abból, azér vannak a csőszlegények, hogy azt rögtön megfogják. Ha leán, ha fiú, nezik a szőlőt, nem veszik el a szőlőt tőlle, 1o lej. Ha meg nagy a szőlőgerezd, 15 lej. Ha meg kevesebb, akkor kibékülnek ott, hogy 8 lej, vagy 6 lej, s így. Osztán vannak olyan csőszlegények es, hogy a leányoknak lássák, hogy mégiscsak vagy udvarol, vagy mi, akkor ő veszi ki a zsebiből, s na, menj, edd meg, aszongya. Máskor többet ne lopjál! Akkor ő kifizeti, rögtön és azonnal. De ugye, akik má tényleg a bálba mennek, há már vesznek abból a szőlőből, me azok azér vannak kiaggatva, hogy vegyenek. Tetszik érteni, azér van ez a lopás, hogy minden szőlőt, minden gerezd szőlőn kijön az a 1o lej, 15 lej, hogy amit beraktak a fiúk erre a bálra, hogy jüjjön vissza nekik az a pénz. De má abból a pénzből, ami jegyet adnak, abból nem szabad hiányozni. Osztán a koszorút, mikor eladják, me van egy koszorú csinálva, tetszik érteni, abból.

V. - Miből csinálják azt a koszorút?

Z. - Szőlő. Gyönyörű szép koszorút kötnek, s akkor abba van 5 liter bor, 3 liter pálinka vagy 4, akkor oszt azt éjfélkor elárverezik. Jegyet adnak arra rendesen, s akkor ( az Isten éltesse, a keziket csókolom, koccintás), akkor osztán az hozza ki nekik a pénzt. Amit így ők beleraknak ebbe az összegbe, szóval a koszorú hozza ki nekik. Mer ott még 3-4 ezer lej is kijön. De vannak olyan fiúk, hogy azt mondja, megkezdik 1oo lejbe az árverezést. S akkor megy följebb, 2oo lejt adnak, de a dupláját kell adják bé a legény, há ki ad többet, s egy kicsit gondolkoznak, s nincs pénz, s nincs erre, s nincs arra, s akkor pontulnak össze a fiúk, többen, hogy vegyék meg. Osztán húzódnak úgy félre, tudja, úgy a kultúrba, megbeszélésre, de addig megy örökké az árverezés. Ott egy bíró, annak teszik a kalapjába a pénzt, vagy táska van, vagy ilyen doboz, szépen le van födve, akkor azt mondja, hogy főment 5oo lejre. ki ad 1oo lejt? Há csak úgy az övé. Má, ha 6oo lej, akkor még nem adja oda. Na, akkor kerül 4-5 legény, megduplázzuk. Összehányják a pénzt, s osztán a végén azt mondják, hogy ha ők nyernek, akkor elojszák azt a koszorút. Nem sikerült. Betették az 5oo lejt, nem sikerült. Me ott ott, sarokba megint még több pénzt tesznek. Jönnek, s oszt akkor megduplázzák az 1ooo lejt. Na de most itt esmét ki teszen most 2ooo lejt? Hát azt mondják, hogy annak is odaadjuk, aki mondjuk 2oo lejvel többet ad. Tetszik érten. Akkor abból a sarokból egy elékiált, semmit bíró úr, aszongya, 2ooo lejt adok! Akkor visszaadják a 2oo lejt annak, aki adott vóna, ha már adott, annak visszaadják a 2oo lejt, megmaradt a 2ooo lej, onnat hozzák a 2ooo lejt, s akkor 4ooo lej az összeg. Há most a 8ooo lejt ki, ki szedi össze? Ott várnak, 1 óra van kitűzve, hogy akkó má a bírók megbeszélik, hogy vagy 1ooo lej, vagy 5oo lej, szóval erre még a 4ooo lejre reatesznek, azé. Különbent akkó má nincs, aki belészóljon, me má a pénz úgy kiment a kezükből a csóróknak, szóval a legényeknek, hogy má nincsen több, aki úgy összepótolja. Osztá akkor, ha egyszer bekövetkezett, me nézik mindegyik az órát, mikor a bíró kijelentette, hogy ettül a perctül nem fogadunk el senkitő se, vagy duplát ad, vagy így, vagy úgy, de ezen megmaradnak. Egy óra múlva gondolkojzanak, aki 8ooo lejt ad, azé a koszorú. Nade, há most ki áll elő 8ooo lejjel? Senki. Akkor jönnek elő azok a fiúk, me azok es nézik az órát, mikor a perc átlépett azon a számon, hogy betelt az óra, akkor jönnek elé s veszik le a koszorút. Akkó kiabálás, éjenzés. Aztán azok a fiúk, akik már megnyerték ezt, azok osztá összeülnek, megisszák, meg barátok összeülnek, azok is, akik azelőtt adtak bé 1oo lejeket s 2oo lejeket, azokkal aztán leülnek a színpadon s úgy rendesen megojszák, ha rendesek. De vannak olyan helyek, hogy bizon, aki 2oo lejt adott, vagy 3-at, az busszúskodik, az fennáll közöttük, úgyhogy aztán még lenne is baj belőle. De örökké úgy volt, na, hogy egy-két házasember került, erre vigyáztak, hogy ne legyen baj köztük, hanem igyák meg ott együtt, egyék meg. Me abba van kalács is, van torta is, a koszorúba. Akkor egy nagy kenyér, akkor szalonna, hús, minden, úgyhogy erre az italra, a pálinkára azér van az téve, hogy azt megeszik, hogy ne részegedjenek meg, hogy egyenek. Na de hát, azt nemcsak azok eszik meg, aki megnyerte a koszorút, hanem a többiek es. Akik má raktak bé 2oo lejt, 3oo lejt, 5oo lejt, azok ott mind feviszik oda a színpadra s együttesen ehasználják. Nahát, akkor most még vannak olyan fiúk es itt lent, akik nem adtak pénzt be, de hát barátok, meg rokonok, akkor hívják oda, annak is tőtnek, úgyhogy abból erőst nem ittasodnak meg a legények.

V. - Ez volt a szüreti bál, aztán arató bál? Kaláka?

Z. - Arató bál, az nincs. A kalákák, azok kimaradtak. A volt, sok, de sok. 195o-be legombolták, úgyhogy kimaradt. Az jött törvénybe, hogy ezt úgy vették, mintha csalás lett volna, vagy nem tudom, hogy vették. Törvénnyel vették el, igen, betiltották.

V. - Akkor hogy ment egy kaláka?

Z. - Hát, mondjuk, kinek nem vót fődje, volt egy disznaja, ugye nyárba könnyű vót, mer vót sarjú, meg csalán, ezeket szedték, adták a disznóknak, lisztet hintettek rea, az tartotta. De má ilyenkor őszre, mikor a pityóka kijött a fődből, értik, mi a pityóka, akkor csináltak egy pityóka-lopót. Az az ember, akinek nincsen fődje, hát ez nagyon helyes vót valamikor,

V. - És ez hogyan zajlott?

Z. - Az úgy zajlott le, hogy akinek vót, vittek egy tarisznya pityókát, vagy egy fél zsák pityókát vagy egy egész zsákval. Mindenki vitt, aki jött a táncra, az vitt. Mer ugye sajnálták, hogy ne, annak nem volt. Hát biza egy kosárval is hoztak, egy olyan vékát. Akkora vót az a kosár, hogy mint egy vékaszerűség. Ha közelibe vót, akkor hozta kosarastul, ha nem volt, távolabb volt, akkor hátizsákba, vagy tarisznyába tette, zsákba tették. Akinek volt a kalákája, az má zsákba úgy begyűjtötte magát, úgy feszerelte, hogy, mindenki ott tartották, s tőtötték belé, s mikor megtőt a zsák, akkor kötték össze, s tették tovább. Úgyhogy egy ilyen embernek, mondjuk, került még 2o-3o zsák pityóka is. S egy zsákba belément 5 véka, vagy 6 véka pityóka. Hát ez nagy előny vót szegénnek, mer családja is vót, meg a disznaját is meg tudta hízlalnyi, a családnak is maradott egész, egész esztendőn keresztül, egész télen.

V. - S akkor ennek fejében ő csinálta a táncot.

Z. - Igen, ő csinálta, megfogadott egy zenészt, má mindegy, hogy engemet, vagy Pulikát, vagy Halmágyit, az má nem számított. A háromból egyet elkapott erre. Akkó ez tartott éjfélig. Este 6 órakor megkezdődött a kaláka. Mindenkinek adott egy pohár pálinkát, aki hozott pityókát. Akkor adott egy pohár pálinkát s egy szelet kenyeret. Az vót az illeme, vagy egy palacsintát, így ezt a kőttes palacsintát, tetszik ismerni. Az ment a kenyér helyett. Akkor muzsikáltunk 12-ig, me addig adták az engedélyt a kalákára, vagy pedig kinyúlt 1 óráig. Ő szegény kivette az engedélyt, azér fizetett 5o lej, 6o lej volt abba az időbe, kifizette. Megfizetett münköt is, na de neki nem is vót kárára. Mer így, így, így kijött neki a lépés az esztendőn keresztül.

Akkor a ganyézó kaláka. Hogy másképpen érti maga, mi az, trágya, az állatoktul ami trágya van. Van olyan gazda is, hogy fődje van sok, de állat nincs sok. Van egy tehén, de nem elég arra a fődre a ganyéja. Hát ekkó csinált egy, úgy, úgy mondták nálunk, ganyézó kaláka. Csángó úgy mondja, nem trágya, hanem ganyé. Akkor möghívta, megfogadott egy zenészt, vagy engem, vagy Pulikát, vagy Halmágyit, na, ott is megkezdődött akkor a kalákatánc. Az is szintén így ment el. Megkínálták egy pohár pálinkával, egy szelet kenyérrel, vagy a szelet kenyer helyett ez a kőttes palacsinta.

V. - A ganyét hogy vitték oda?

Z. - Állatokkal. Állatokkal, hogyne, de addig má el is vitték, amíg a tánc elkövetkezett. Azon a héten, mondjuk hétfőn hordani kezdték egész szombatig, akinek csak annyi ideje vót, bevitte. Arra a fődre, az embernek a fődjire. S akkó szombat este nem maradt el, aki akart vinni, senki sem maradt, hogy a másik héten vigye. De még akkor is elég volt. Mer ezt télbe csinálják. miután teljesen aztán kiszedődik a fődből minden, akkor má kezdődött a kaláka.

Akkor volt nálunk fonókaláka. A kendert kitilolták, kidógozták, hát azt meg is kell fonni. Na, de abba az időbe, az én gyermekkorom idejébe, még legénykorom idejébe, egész 5o-ig, má házas voltam, meg a fiam is megvót má. Úgy vót, hogy ezt ugye a nők dógozták kü a kendert és a lent, azt má hosszú vóna elmeséljem, hogy tették egyszer, s leszedték, s azt kitilolták, akkó tették olyan kévékbe kötték, akkó tették a tóba, úgy nevezik, tóba (vízbe). Azt aztán nem tudom pontosan, 4 hetet-e, 5 hetet-e, ők értettek hozza, hogy mikor ért ki az a vízbe, mikor kiért, akkó kiszedték és felállogatták olyan helyre, ahol a nap jól érte, tetszik tunni, megszáradott, akkor ilyenkorra má meg volt tilolva. Az a tilolás az vót, hogy kiverte rendesen, az a tiló. S akkor meg gereben is vót, azt ők kiszálolták, kicsinálták, guzsalyat tekertek belőle, de a szálat, amit húztak, azt megint szépen helyré, szépen feldolgozták úgy, úgy fejet tettek neki, egyet csavartak rajta, s az má húzott szál vót, úgy mondták. S akkor a kendert, amit mondok, hogy olyan guzsalyra forgatták ők, hát azt beletették, mondjuk zsákokba. S osztán csináltak - mer má sok volt - abból szőttek, mondjuk ezt a szőnyeget, szőttek abból inget, szőttek abból gatyát, szőttek abból lepedőköt. Így ágyra lepedőköt, azt má őtötték gyapottal, a másikot őtötték gyapjúval, szép színes dógokkal, szépen dógoztak a nők valamikor evvel. S én nem tudom, hogy akkor elértek, s most semmire se érnek. Mindenki olyan rohanva, s mennek s jönnek, s semmire se tudnak az ilyesmivel, felhagytak rajta. De lehetséges, hogy még csináltak volna, ha be nem tiltották volna ezt a kalákát. No, de ez a kaláka egy akkora nagy előny vót ez a fonókaláka, hogy ezt a kendert kiosztották minden asszonnak, vagy lánnak, hogy egy családhoz adtak, mondjuk egy zsákkal. Másiknak egy zsákkal, megint a másiknak, úgyhogy úgy elosztotta, hogy mindenkinek jutott.

V. - És ezt otthon fonták meg?

Z. - Szombaton estére meg volt fonva az egész. De nem egy fonta, el vót osztva.

V. - És a kész kendert, amit megfontak, azt hozták be és akkor volt a tánc.

Z. - Vissza, visszahordták mind, s arra táncoltak, ez volt a fonókaláka. Ez. Osztán mindenki otthon megfonta szépen, s abból egy ekkorát el nem vett senki. Há, mindenkinek vót, há mé vegyen el, ha nem ért egy olyan kicsi, úgy nevezték, duvaszka, tetszett látni, ami az orsón feltekerődik, hát egy ennyit mér vegyen el? Há mindenkinek vót abba az időbe. Nem, hogy aki nem termesztett, még nekünk is vót elég. Akkor, ez vót a kalákatánc, szóval a fonókaláka. Hát ez nagyon jó vót, mert ugye amelyiket elősegítette, úgy, hogy má Karácsony után má mingyá tudta feltenni a szövőszékre, vagy hogy nevezik. Nálunk úgy mondják, osztováta. Osztováta. Akkor a nők hozzafogtak télbe, oszt leszőtte, csergét is szőttek, me annak is amelyikje kenderből van. Akkor szőttek bizon sok szép mindent szőttek abból. Me abból aztán ki, kiszedték, ami a szebbje vót, a szebbhez tették, ami csúnyább vót, azt tették ilyen szőnyegre, né, vagy tették ilyen lótakarónak, vagy tették tehéntakarónak, mer ugye azoknak is kellett betakarni, mikor fáér mentek, vagy valahova künt, hogy ne verje a hó, vagy, védték ugye, na, hát aztán magától értetődik. Hát azt mindenre felhasználták.(Na, kezüket csókolom, a Jóisten éltesse, Isten tartsa meg, Bélacska, adjon egészséget mindnyájuknak!)

Egész 5o-ig így ment el a kalákatánc, Osztá ebbe vót ugye pityókalopó, ebbe vót ugy mondják nálunk, nem trágya, hanem ganyé, ganyézó kaláka, ugye parasztosan úgy mondták. Oszt még téli fársángba is vót, egész, egész hamvazó szerdáig. Csak éppen hamvazó szerdán nem tudták, kedden, hamvazó kedden csinálni, kedden estére, me akkó senkit se kaptak, me akkó húshagyat vót, hát akkorra má igazán nem hagyta, me akkó mindenki bált csinált, úgyhogy mentek bálba, húshagyatkor, az vót a rend abba az időbe, az én időmbe. Mostan csak a kultúrba csinálnak. De abba az időbe háznál, háznál. S olyan bálak, hogy aztán le a kalappal, haj!

V. - Bált hányszor csináltak egy évben? Régen?

Z. - Régen bált? Hát nálunk a bált csináltak, mondjuk így ősszel, nem vót ez a szüreti bál, hanem kosaras bál, úgy mondták. Ha legények csinálták, kosaras vót, ha házas emberek csinálták, úgy is csak kosarasnak mondták, de akkor a házas emberek közé nem mentek a legények, vagy a lányok. Egy és egyáltalán oda nem is hívták. Me mind házas emberek vótak meghíva, házas emberek, fiatal házas emberek, 3o évtől elkezdve, vagy 25-ig, ha már 25 éves vót, ha meg vót házasodva, me az én időmbe nem nagyon korán szöktek neki a házasságnak. Nem, sem a lányok nem mentek, sem a fiúk nem házasodtak olyan korán. Hát, szerintem nagyon helyes vót akkor. Hát most tessék elképzelni, egy 14 éves leánka mit tud csinálni, ha férjhez megy? Az se főzni még nem tud, az semmit. Nálunk az vót, az én gyermekidőmbe, s az én koromba, hogy25-től 3o-ig. A leán, mikor már, mondjuk 3o éves vót, még akkor se vót öreglány. Csak osztán, 35 éves korba mondták, öregleán. De addig még nem. Me 3o éves legények es vótak, 4o éves legények es vótak, 5o éves legény es, 55 vót az én szomszédomba, mingyá, ahogy mentünk be ott a Csík martján, ott 55 éves vót Csíki Imre. Na, s mégis megházasodott, mer olyant vett el ő is, hogy talált az évszám a menyasszonval. Me az se siette el, s ő se siette el.

V. -Ez nem volt szégyen.

Z. -Nem. A lány is tudott gazdálkodni, meg a fiú es. Ez egyszer biztos. Na és aztán olyan öregségükre is lett gyerek. Igen, bizon. Na, s még az öreg, mikor meghalt, má akkor Imre vót olyan 21 éves, na, úgy sajnálta, mintha 3o éves apja lett volna. Pedig má 8o-on fejül vót az öreg. Hát aztán , mindenesetre mindenkinek fáj az édesapja az s ajz édesanyja nem baj, ha 12o éves es, úgyes neki fiatal az édesanyja meg az édesapja.

V. - Mér változott ez így meg?

Z. - Hm, én nem tudom. Most megházasodnak, 2o éves korba, megházasodnak 17, 18 éves korba, a livrétje, addig nem esketik. Élhetnek a lánnyal, azér baj nincsen, nem szólnak belé, de esküvésről nem lehet szó. Akárhogy akarják a szülők, vagy satöbbi, ez a törvén. Amíg a livrétet nem mutassa a legén, addig házasságról nincs szó. A leán lehet 14 éves is, 15 is, 16 is, megesketik, de a fiúnak kell lenni livrétje. Addig nem. Me úgy, úgy rájöttek, hogy sok helyt ugye, hogy megházasodtak, mondjuk katonaság előtt, s ebbe igazik es vót a törvénnek, hogy amíg, amikor elvitték katonának, született má nekik 2 gyerek vagy 1 gyerek, a katonáékhoz elment, s visszajött, akkó má neki nem kellett az első asszon, akkó má ment másfelé. S akkor meg volt semmisülve egy család. A gyermeknek az apja má nem vót. Akkor osztán ezért betiltották azt a fiatalkori házasságot. Osztá, igaz, hogy muzsikáltam nem soknak, de a többibe kerül egyszer olyan, hogy még ki es prédikálta a pap, és Felsőlokon a szülőket es, 13 éves vót a leán. S 35 éves vót. Hát, mondom, na. Én muzsikáltam, hogy én es meglepődtem, mikor a menyasszont elővezették. Hát, ez még iskolás gyermek vót. A növetele megvót neki, s a fejlezzsége, de hát, hiába, úgyis csak fiatal vót. Nem eskítette meg a pap. Egy és egyáltalán. Ki es prédikálta, hogy szégyelljék meg magikot a szülők, hogy odaadták a fiúnak. Na, de hát, a lánnak kellett. A fiú meg gazda vót, a lánynak is az édesapja gazdaember vót, s osztán nálunk megvan ez, tudja, hogy a gazda a gazdagot, má lenézik, ha egy gazdafiú megkér egy szegényebb leánt. Pedig a szegényebb lánnak lehet, hogy több staférungja van, mind a nagygazdának. De úgyis csak meg, ez a, ez a, ez a megvetés megvan, hogy a szegény szegényet kérjen, a nagygazda nagygazdát, me a vagyon tesz . S ebből, ebből mennek osztá össze úgy vagy a szülők, vagy a fiatalok, hogy osztották, hát akkor pillanatnyilag nem, eltelik egy év, eltelik 2-3 hónap, el vannak válva. Evégett. Én magam muzsikáltam ott a szomszédoknak, ott följebb, ott mingyá, ahogy tőlünk kimentünk, följebb van, ott a második utcán feljebb van az a szép sorház, a Bárányok ott laknak. Na, ott megkért egy nagygazda fiú ezekbül, az út mellett szintén a patikával szembe a fiúnak egy gyönyörű szép lakása, pincelakásos lakás, nagy vagyonosok. Ezek a Bárányok is elég nagy gazdák. Igen, de hogy a fiúnak a szüleinek nem tetszett, hogy nem tudom, valami szó történt, hát a Bárányok ilyenek vagy olyanok, s nem tudom mi, s még ők még följebb látták magikot, tetszik érteni, vagyonilag-é, okosságilag-é, de annál butábbak vótak, úgyhogy teljesen, képzeljék el, szerencsétlenné tették a fiikat. A lán megsértődött, hogy ezt osztották, s nem ment bele a lakásba, abba, me oda be a ... laktak, s kellett vóna kikőtöjzenek ide az út mellé, a fiatalok, az új lakásba. A menyecske szedte magát, megsértődött, s hazament. Mögpanaszkodott az apja, meg az anyjának, s osztán az apja annál jobba fővágott, megharagudott, béfogta a lovakot ,s gyerünk le, s fepakolták a leánnak a batyuját, a holmit, amit vitt vót. Úgyhogy kellett oda vagy 7-8 szekér mind azután, ehoztak mindent, a leányának kocsit es adott vót, összeszedték és ehozták. Elment le Szentgyörgyre szégyelletibe a leán, oda egy nénjihez. Mikor esztendeje vót, akkor ement férhez egy máshoz. De a fiú nem házasodott meg, me ezt a leánt szerette. Ennek lett gyereke attól a férjitől. Na, nem megsemmisítést csináltak? Most a fiú es megházasodott, de hát nem nagyon szereti a feleségit. Állandóan feszt részeg, feszt iszik. Bánatába. Na, hát akkor van értelme belészólni az ilyen házaséletbe? Há, minek hagyják el a fiatalt, a fiatalok intézik, s az öregek ott, ahogy tudják, csinálják. De ilyen sok van. Na, például, a fiúk le vót szerelve, de a lány még ha vót 17-18 éves csak. Nem kellett vóna olyan fiatalon. Hiába, me megvan a, mondjuk a fejlettség, a növetel, de csak gyerek, gyerekésszel van, na, hát hiába, nincs még megérve az ész, úgy ahogy. Olyat muzsikáltam Felsőlokon egy - minek is hívják, Jóisten, nem jut - me, valami Kálmánnak hívják az apát, 4 leányja vót, s mind a 4 az iskolából szökött el. Férhez. Tera Kálmán, na, az. Hogy az ember szégyellett, ott becsületszavamra, mikor eljött, hogy fogadjon meg a lakodalmára a leányának, ha nem sírt innet, úgy éljek, én ne tudjak fekelni, ha nem sírt. Há mondom, hát te Kálmán, há mit tudsz csinálni, hát nem szégyelled magadot? Nincs mit csináljak, Jánoska, azt mondja. Ehagytak, s eszöktek, s nincs, amit csináljak, s vasárnap lesz, aszongya, me vasárnaphoz 3 hétre lesz az esküvő, s azér jöttem hézád, nekem más zenész nem kell, te kellesz, az egésznek te muzsikáltad, ennek es, a legküsebbnek. Ha otthagyta a tanszereit az iskolába, s az iskolából szökött el. Nahát, aztán szégyellhette is a szülő, me ez a helyzet. Én, én egyet éreztem vele. Sírt nálunk az ember, na, nincs mit csináljak, aszongya, eszökött a, így mondta, a taknyos varasbéka, így mondta, így. Meg vót haragúva, nem akart semmiképpen kibékülni, csak a legénnek a szülei szintén nagyemberes vót Kálmánval, s nem akarta megsérteni az apatársát. Mer ő meg tudta vóna a vőlegényt téríteni, s a menyasszont hazavitte vóna s megverte vóna, me neki joga lett vóna, me gyermeke vót, s fiatal vót. Én a szülőket nem akartam, mer aztán a szülők elmentek rea egy hétre, s ne, drága jó komám, me komásak vótak, bocsássanak meg, me fiam így akarta, s eléget tudjuk, hogy nem jól csinálták, kellett volna bár a tanítónak szóllani, aszongya, hát az is szégyen, bár járja ki a 8 osztályt. Onnat szökött el az iskolából. Hetediket végzett vót, azt hiszem, vagy hatot, osztá ement onnat, s vannak ilyenek es.

V. - János bácsi merre muzsikált? Merrefelé járt, muzsikálni hova hívták?

Z. - Jaj, drága naccságos asszon, ejhiszen fejem sincs rá, hogy elmeséljem magának. Jártam a regáti részen lent a Aszóba, arra Komunyes felé.

V. - Az mikor volt? Régebben, vagy mostanában is?

Z. - 51, 52, 53. Osztá Régina megharagudott, s azt mondta, én nem bánom, ha egy milliót adnak, akkor sem menyek többet közükbe. Me nem tud románul. S a román szó olyan, tetszik tudni, hogy mikó azok isznak, vagy mulatnak, mintha veszekednének. Hangosan beszélnek, osztá kiabálnak, minden, úgy félt, hogy, mondom ez, Regina olyan, mint a szerencsétlen tyúkeszű. Becsület, olyan gyengeszívű Regina, hogy egy nagy kiabálás van valahol, ő má nem szereti. Ő fél. Há osztán eleget mondtam, ne félj, édes fiam, s ne törődj, - há, menj el Jani, me látom, a nők, azt mondja, karikával verekednek, ezzel a füttő karikát kivették, s azzal dobálták egymást. Há, menj el, aszongya, há látom, mit csinálnak! Há, mondom, én es látom, mit csinálnak, de téged nem bántanak, ne félj semmit! Na de hát münköt nem bántottak, azt kiverték a teremből, vagy elhajtották, akire haragudtak, osztá visszajöttek, mulattak, osztá hajnal felé, mikor világodott, levetkőztek derékig csóréra, s a hóba höngörődztek és táncoltak, azt gyorsabban kell muzsikálni, mint itt nálunk, Középlokon.

V. - Ugyanilyet muzsikáltak ott is?

Z. - Ilyent muzsikáltunk, csak össze kellett a, mint nálunk az aprókot, ahogy hújzuk, össze kellett azt, hogy fejezzem ki, nem akasztani, hanem forrasztani, valcer, polka, akkó jött a héjsza, a románnak héjsza kell sok, akkó jöttek ezek az apró héjszák, azokat úgy, mint nálunk az aprókat, el kell muzsikálni, s utoljára a kerekesvel végezték. Aki nem tudta ezt, azt mondom, a muzsikus a nyelvét kiveti, annyira kiölik ott. Csak ezt be kell osztani, mindenből kicsit, hogy lakjanak osztá jól vele. Legyen egy nóta belőle. Tetszik érteni? Akkor muzsikáltam Kóstelek, Gyepece, Csűgés.

[szalagcsere]

Z. - Hát, itt is kilátszik, nem akarok hazudni, mikor minket tanítottak szülők, akkor megmagyarázták nemcsak úgy, hogy - előre egy, majdnem egy évig csak úgy, úgy, csak hangokot, s kontráztunk, csak, na de engemet, mondjuk a többiköt így tanították, de engemet sógorom első kezdettől prímásnak tett. Úgyhogy végig prímáztam. S ő megmagyarázta, az Isten éltesse, s legyen egészség. Akkor, ahogy jönnek a nóták, édes szívem, tessék meghallgatni, meg lássa is, mondjuk, van olyan ritmus, ahol nem, nem csúsztatunk. Hol az ujj nem kell csússzék. Úgy mondjuk mü a mi nyelvünkön, a kézfekvés. Az, így beállíccsuk, így fogjuk a muzsikát, aztán fölső fekvés, alsó fekvés, attól függ, hogy mennyit kell mozdítsuk. Középfekvés, felső fekvés, minden, osztán, hogy a nóta milyent követel, milyen hangokot, az szerint. Van az nekünk má, ez a csárdás, nagyon fárasztó, s hogy mi mindig ide, itt fönt, fönt jádzódjuk. Fölső fekvésbe. mer ,ha itt ez az alsó fekvésbe muzsikálunk, akkor a nóta is szebb, a csángó nóta, mer nem tudnak akkor énekelni, tetszik tudni, ha ilyen magosan játszunk. Na, a többit nem mondom, mer ők is pont így muzsikálnak, de mondjuk bőgővel, meg ilyen bandával nem muzsikálnak ők, de én igen. Csíkba is, meg zongora után, satöbbi, de ezek a többi sógorom, vagy Mihály, nem, ők nem, nem fogtak tábort annak idején. Nem mondom, hogy nincsen fülük, mert ők is jártak, s csinálják ők is, de nem éppeg tökéletesen, mer má, ha Csíkba muzsikálunk, akkor ott má felső fekvésbe kell muzsikálni. Tetszik most érteni. De csángó nótát húzni, olyan nem létezik, hogy felső fekvésbe, mer akkor el van romolva. Van eset, hogy egy-egy fogást belé teszünk, de azt csak díszből, tetszik tudni, díszített, az csak odaért, s már vissza van jőve az ő helyibe.

V. - Először hogy tanulta meg a nótákat? Még csak egy fekvésbe?

Z. - Csak, csak, szívem, hát aztán ugye mutattam, hogy melyik volt az első, melyik volt a második, osztán evvel el kellett muzsikálni biztosan 3-4 hónapot, hogy én olyan tisztán ki kellett azt muzsikálni, símán, de csak símán, abba nem volt semmi cifrázás, semmi díszítés, semmi.

V. - Ezeket a csúszásokat ő megmutatta?

Z. - Meg, hogyne, megmagyarázta, s oszt azt mondta, hogy füled van, s akkó odacsússzál te is, ahova kell. Aztán mind, mikó má kikerültünk, hogy muzsikálni ketten, akkor oszt nem sokat beszélt, akkor azt mondta, van füled, s jobb volt a látásom nekem is, s osztán néztem a kezit. Osztán ha elhalt abba 4o-es háborúba, akkor, - szóval addig es őköt vitték, mer olyan korosztálya vót, 12-be született vót ő, s akkor má 37-be má ott Románia elvitte őköt koncsentrálni, tetszik tudni, me má akkor kezdődött a németek ott mentek bé Oroszország felé, s akkor Románia is tartott ilyen katonákot, tartalékos katonákot.

V. - A románoknak miféléket muzsikált?

Z. - Hát, ugyanezeket muzsikáljuk, csak ők gyorsabban táncolnak. A fordulat nagyon gyors, az övék, - több a fizetés is, de ette meg a kutya a meggyet, de mondtam, többet oda nem megyek muzsikálni. Hát például sógorom, Pulika Jánoska, meg Mihály, ha egész Romániának odaadnák a pénzit, akkor se tudnának ők ott muzsikálni. Ők egyáltalán nem mentek sose muzsikálni, mer ők azt mondták, hogy akarnak élni. Egyszer elmentünk Reginával, még kétszer is elmentünk fiatal korba béjüttem, s ő is, de hát ott úgy kell muzsikálni, naccságos asszon, hogy jaj! Rettenetes gyorsan. S aki nem tudja, nem tudja beosztani, hogy náluk legyen egy nóta, abba van, - megkezdik a csárdáson, jobban mondva héjszával, a románnak a héjsza az első, s a lányok kezdik meg. Lányok vezetnek elöl, nem a fiúk, mint nálunk. Akkor az egy, úgy kell beossza a muzsikus, hogy húz egy héjszát s egy korobjászkát. Korobjászka után rögtön be ké kapcsolja, úgy, hogy pihenés nincs semmi, csak lehúzta, s ők nem bomolnak széjjel, a táncosok, mindenki megmarad a párjával, akkor kell húzni a csárdás után, szóval a héjsza után, vagy a korobjászka után, akkó má rögtön bele kell foglalni a csárdást. Csárdás után a németest, annyit különbözik, hogy olyan össze-vissza kell beosztani nekik, mer így tudják ők a nótarendet. Hogy nálunk a németes csak délután egyszer van, tetszik tudni, de akkor el kell muzsikálnunk, amikor egyszer van németes nálunk, akkor el kell muzsikálni a polkát, és a polka után nem csárdás, hanem az aprók jűnek. No, de itten a regáti részen úgy kell, hogy mihent végeztem a héjsza után a korobjászkával, akkó belé kell foglaljam a csárdást. Nem magyaros! A gyors csárdást elmuzsikáljuk, azt es egy kicsit, nem sokáig, csak olyan 5-6 percig. De, ha mondjuk, húzzon többet, akkor a muzsikus onnat leesik az ülőről. Akkor utána kell beléfoglalni a csárdás után a kerekest. A kerekes után belé kell foglalni a csárdást, a csárdás után, szóval a magyaros, nem csárdás, magyaros, az má lassabb tempóba megy, akkor má, jön a magyaros után jön a drumu drákuluj, úgy nevezik ők. Az egy olyan tánc, mint a héjsza, csak figurák vannak benne. S vezényelnek, tetszik tudni, egyet, kettőt, hármot, nem úgy dobbantsanak. Ott vannak, akik mondják, lányok is vannak, meg fiúk is vannak.

V. - Ilyen vezető táncosok?

Z. - Persze, aki jól tudja a ritmust. De nagyon jól mondják, tudja, úgyhogy abba hiba nincsen. A vezénylésbe. Akkor utána, a drumu drákuluj után jön a kettős, s a kettős sirülő. S akkor aztán jön, ők úgy nevezik, a békási ruszka. Avval aztán végzünk. Ez egy nóta, s ha ezt bé nem húzza a muzsikus, nem tudja ezt a nótarendöt, hát onnat kidöglik. S ezé nem ment se János többet muzsikálni, egyszer- kétszer lejártak ők is, de többet, azt mondták, sose mennek, mer ők nem értik. Eriggy magad, Jani! Ha följöttek, eriggy magad, Jani, mer én nem megyek, azt mondja. Ha nekem adják Romániát, üsse meg. Akkor Regina aztán beleunt azér, nem másképpen, csak ű azt hitte örökké, hogy veszekednek, mer ő nem bírja a román szót érteni. Osztán legeslegutoljára, mikor elhagytam Romániát, mer többet oda, le a regáti részen nem muzsikáltam, megteltünk ott erőst. Szóval én csak tetübe. Úgy megtetvesedtem, hogy még a gombházak is csupa tetüből állott, de neki egy sem volt. S ketten aludtunk, mégse volt tetüje. Hogy az úristókul lehetett, én nem tudom, őt nem szereti se a tetü, se a bóha. Én, ha a vonatra felülök, és ha van, egy van a vonaton, a másik kocsiból is átjőnek, ő tudja, franc, hogy hogy van. Aztán akkor megharagudtam, s többet nem mentem. Igaz, hogy Regina is kijelentette, akarsz, evődj el oda, akár se, me én nem, többet nem megyek gardonyozni. Hát, jól meg volt fizetve, me nem annyit fizettek, mondjuk, mint nálunk, nálunk 25oo lej rendes lakodalomnak az ára, mondjuk, de ha 4oo-on küjel van, 4oo páron fejül van, csak 1o párral legyen több, akkor 3ooo lej, fel 5oo párig, 3ooo lej. Na, de ezek adtak nekem még 27ooo lejt is egy lakodalomba. Azt mondta Regina, nem megyek, ha nekem adják egészen Romániának amennyi pénze van, üsse meg, többet azér, mer úgy csinálnak, örökké veszekednének, mer olyan a beszédjük, tetszik tudni, olyan hangos, olyan hő, kiabálnak, s végül azt hitte örökké, hogy őt szidják, hogy, ki tudja, mit gondolt ű magába. Örökké sírt, állandóan, mondom, menj el, te Regina, osztán, nem mondom, me jólelkűek, annyi bort hoztak oda, annyi italt, hogy az ülésem alatt teli volt, igen, de hát, mikor tudtunk enni s mikor nem, attól muzsikálni kellett. Mese nem volt. Aztán igaz, hogy éjfélkor odajön a gazda, s azt mondja, vége a mulatságnak, mindenki meen haza lefekünni, aztán ott az a szokás van, reggel, ez van szombaton este az ajándéktánc, úgy mondják, hogy edre, rományul. Az ajándéktánc, akkor adnak sok ajándékot, égnek a gyertyák, tetszik tudni, a násznagygyertyák, akkora gyertyák, naccságos asszon, hogy itt Erdélyben nincs is akkora gyertya. S azok a gyönyörű szép gyertyák, tudja, fonott gyertyák, azok színesre vannak, akkor rendesen vederbe van, ilyen vizes vederbe beállítva, s oda belé van dermeszelve, hogy ne dűljön el. Azok égnek 12-ig, 12-kor vége ennek az ajándéktáncnak, s akkor elmenyünk, s lefekszünk, s lesz akkor 1 óra, akkor má reggel 8-ra fel kell kelni. Kell menni az utcán muzsikálni, felültetnek egy szekérre, s mennek esküvőre. S ott mindenkinek is szórják a tésztát, meg a búzát, s aki abból eszik, mind mennek az esküvőre. Fölülnek a szekerekre. Akkor, mikor visszajöttünk, akkor kezdődik megint a lakodalom. Megesküdt a fiatal pár, akkor aztán vasárnap van 1o órától hetfőn délig, hetfőn délután 1-2 órakor, és akkor a gazda megint kikiálcsa, hogy, szóval, aki, az a gazda, aki szedi az ajándékot, aki parancsol a lakodalomba, hogy milyen ételhez, ide, oda. A magyaroknál úgy mondják, a vőfély. Nahát, minden lakodalomba van egy gazda. Akkor mindenki elmegy, lefekszik, s akkor meg van híva, ahogy mennek ki a kapun, ki kell kísérni őköt minden, minden pár embert a muzsikus kell kísérjen. Oszt mennek a kapuba ilyen italkiszolgálók, kettő-három, kínálják itallal, s megmondja a vőlegény s a menyasszony, hogy kedden reggelre, 6-7-re vissza kell jönni, mer meg kell tudni, hogy, szóval így mondják, ahogy én mondom, a menyasszonynak meg kell mutassák az alsó szoknyáját,tetszik tudni, a kombinéját, hogy ő szűz volt. S akkor azt egy fára, szóval egy olyan díszített fára felakajszák, és látszik. Aztán, akkor, akkó vonul a társadalom, hogy ments Úristen! Oszt ezekből csak a rokonság jön vissza, de annyian vannak, hogy szinte majdnem fele visszajön. S akkor aztán kedden délig megy a menet. A mulatság. Erre a tiszteletre, hogy a leán megtartotta a leánságát, úgyhogy, az ő tisztaságát, hogy úgy kapta a legény, ahogy született. Tetszik érteni. Aztán, ezt nálunk nem csinálják, tudja, magyaroknál, magyaroknál csak az, hogy fölkontyolják, osztán, ő már tudja, a vőlegény, mikor esküvésrül van szó, mer a papír kimutassa a doktornál, ugye vért vesznek, minden vizsgálatok, keresztülesnek mind a vőlegény, mind a menyasszony, s ott nem kell hírbe adni, hogy a leán hogy vót, vagy hogy van. S aztán akkó, nálunk az tart délután 4-ig, 5-ig, mink, sokszor a sötét is ott kap, ahol jó nagy lakodalom van. Aztán ezeket a regáti részen, amit tetszett mondani, a románoknál, ugyanezt táncolják, csak tudni kell, hogy mi mi után jön. Ha meg nem tudja, akkor aztán kidöglik a muzsikus.

V. - És van olyan külön nótájuk, ami a magyaroknál nincsen?

Z. - Hát van, például a drumu drákuluj, azt nem járják nálunk. Azt a többiket mind járják, mer úgy ismerik csak. Annyi benne, mer mondom, innet származott valamikor, amikor lenemzettek a csángók, hát a bákói csángóknál is csak egy család ment bé valamikó, há rokonok voltak ezekkel, hát a, valamikor a történelemből is, ha ezt vegyük, a szittyából származtunk le mü, a csángók. S oda letelepedtek, s egy család lehúzódott oda, s megalakult, s meg a másik, s úgy, osztán elszaporodtak, s így lettek csángók belőlük. A bákói csángók is velünk tartanak, de erőst, de erőst, mer most már kezdtek lányok is férjhez menni ide, s a fiúk is onnat házasodnak. Vagy a bákói fiúk innet bévisznek. Mer a munkahelyen megismerkednek, s hát akkor, hát űk rokon vérnek veszik a csángókat, hát azt biztos, hogy annak veszik, ez egyszer szent. S olyan katolikusok, mint mü. Muzsikáltam ott egy lakodalmat, Egerszékbe, ott megint összeismerkedett egy egerszéki fiú, a lánnyal ott csemetét ültettek, tetszik tudni, ilyen bojtocskákat ültettek. S az meg jól meg vót fizetve, s akkor a lány ott dolgozott, s akkor a fiúval összeismerkedett, s akkor összeházasodtak, s akkor engem megfogadtak, de hát én nem tudtam, hogy hol van Egerszék, júúj, hát azt hittem, borzasztó messze vót, osztán csak hazasegített a Jóisten.

V. - János bácsi, amikor muzsikálnak, akkor a táncosok kiabálnak-e? Mondanak-e szókat? Vagy ezt hogy mondják?

Z. - Nálunk a kettősbe.

V. - Csak a kettősbe?

Z. - Hát, mondjuk cihogtatnak, mikor így lakodalomba jókedviből, valamiket, de mondjuk a, azon nagy dolgokat nem csinálnak, csak a kettősbe.

V. - És azt hogyan nevezik, amikor békiáltanak, az előbb mondta, mit csinálnak akkor a lányok?

Z. - Hát a lányok is kiabálnak, meg a fiúk es.

V. - De úgy nevezik, hogy kiabálnak?

Z. - Hát nálunk úgy mondják, szóval, vezényelnek, vezényelnek a táncba, tetszik tudni, hogy egyszerre menjen. S osztán jókedvibűl, mikor má jó hangulatba vannak, csak akkor kiabálnak jobban. Mondjuk délután nem. A délutáni táncba nem, mondjuk csak az ilyen korosabb emberek, ha felállnak táncolni, akkor azok egy vagy kettő elkiabálják magikat. De az aztán olyant mond belé, hogy jaj, hát, azt aztán lehet kacagni, és minden, de szépen menyen. Osztán, mondjuk lakodalom alkalmával, akkor többen belemondanak, sőt, több, több szótagokat mondnak, tetszik érteni, nemcsak egyet, hanem, ez is tud egy szebbet, s a másik még csúfabbat, s a harmadik még csúfabbat, s mind az ilyeneket keresik, tetszik tudni, hogy a nők előtt, hogy ők miket tudnak mondani. Na, már egy kicsit felöntöttek a garatra, hát akkor aztán kimondják magikat.

V. - És ezt mindig egy kezdi, és aztán válaszolnak rá?

Z. - Persze, persze, megvárják, mindig egyik a másik után mondják, nem egyszérre, hogy összezavarják, úgy, hogy mindenkinek érthető az a vezényelésik, az ő, nálunk úgy mondják, hogy kiabálásik, úgyhogy ez érthető.

Z. - Az első sorba, ha táncolnak a kettősbe, inkábbat a jártatóba, má aztán, mikor átsiríccsük a sirülőre, akkor má kevesebbet, csak az, amelyik tudja a nótát, s tudja, hogy azon túl nem lépünk. Megvan az ő maga ritmussa benne. Aztán, ha, amelyikbe nincs meg, mondjuk az a jó ritmus, akkor az, akkor az elnyúl, a másik ritmusba átmegy, s akkor már nem jó. S abba aztán kiabálnak, sok szép dolgot, s vannak olyan csúfok es, hogy még sokszor még én magam es kacagom.

V. - Maguk cigánypadon ülnek?

Z. - Igen. Rendesen egy asztalt odavisznek, s akkor arra annyi hosszat csinálnak ugye, hogy ilyen 3 szék elfér, vagy pedig olyan kisebb lócára tesznek föl, hogy az legyen olyan, hogy megfelelő legyen, hogy egy 24 óra alatt sokat kell ott üldögélni. Igen. Mer csak mindig akkó szállunk le, mikor egy hallgatóra lehívnak, vagy egy keserves, az asztalokon. Osztán vacsoránál ott, ott föltétlen kell csinálni. Mikó vagy Pulika, vagy Mihály, szóval vagyunk úgy, hogy estére összekerülünk egy lakodalomba, s akkor két prímás, két gardonyos van, de csak egy gardon szól, osztán ők válcsák egymást.

V. - Amikor összekerülnek, akkor egyformán húzzák a vonót?

Z. - Egyformán, egyformán. Hát aztán letudjuk a nótákot, s az egybe kell kijöjjön. S egy vezet, egy vezet, szívem. Ha hárman vagyunk, vagy ha négyen vagyunk, akkor is egy vezet.

V. - Ezt megbeszélik előtte?

Z. - Nem, amelyik a gardonyos felől ül, az vezet. Akár én, akár Pulika, akár Halmágyi, amelyik ott ül a gardonyos mellett, az vezet. A többiek mennek utána, aztán mikó a más, vagy egy van mellette, vagy kettő, mi nem forgassuk akkor a nótát, hogy melyik jő, hogy, ő forgassa az eszit aztán, hogy mi után mi jő. Mikor átsirítette, akkó má mü es ott vagyunk rögtön.

V. - Férfitáncot mikor játszanak?

Z. - Azt csak reggel felé. Mondjuk 4 órától elkezdve úgy 5-6-ig, amíg elkezdődik a mosakodás, s a többi, aztán kell kikísérni a - ha mondjuk, messze van a folyó vize, akkor van kút az udvaron. S akkor oda kimennek, nagy lavorok, minden,tekenyők, ilyesmik, meg vannak tőtve vízzel

V. - Ez hajnalban?

Z. - Nem, má virjadtkor van a mosakodás, de mondjuk az ilyen dolgok elkezdődnek olyan 6 óra tájon má. Kej kísérni ki őköt.

V. - És akkor férfitáncot mikor játszanak?

Z.- Olyan 4 órától, mondom, éjfél után 4-től, melyiknek milyen kedve van, el 6-ig, osztán akkó végeznek evvel.

V. - Mit játszanak?

Z. - Verbunkot, vagy féloláhost, amelyik mit szeret, s mit kér.

V. - Ezt külön kérik?

Z. - Külön, hogyne, külön, külön. Osztán vannak olyanok, hogy mondjuk, hát kurázsira. Tetszik tudni, mi az, melyik járja jobban. S akkor aztán tapsolnak, s meg fogadoznak, hogy ez jobban tudja, s az még jobban tudja, s akkor ott fogadoznak, meg borokba, meg pálinkákba, s akkor, mikor lejátszották, lejárják, akkor osztán ott mennek hátul oda az asztalokhoz, s ülnek le, s kiabálnak, éjenyeznek, hogy úgyes csak Péter járta jobban, vagy András járta jobban, vagy Kárulyka tudta jobban.

V. - S ezért fizetnek-e a zenészeknek?

Z. - Igen, hogyne, igen, igen.

V. - Mindig külön kérésre és külön fizetésre?

Z. - Külön kérésre, minden. Akár csárdás, akár lassú magyaros, akármi. Ha úgy tudjuk a táncrendet, de a táncrenden kívül, aki mit kér, az fizet. S a nép es tudja akkó má, hogy ez kiment a sorbul, s akkor ez meg van fizetve. Úgyhogy ilyenek vannak.

V. - Van olyan, hogy akár lassú magyaros vagy csárdás zenészről vagy táncosról van elnevezve, hogy például a Pulikáé ez a nóta?

Z. - Van, édes lelkem, van, van, hogyne. Sok, de sok nóta van.

V. - S ez hogyan ragadt rá?

Z. - Hát úgy, hogy többször húzatta ő. Azt már tudja, hogyne, még a nép is tudja, ott a lakodalmas nép má tudja, me ő azt má mulatásba énekli, tetszik tudni, mikor má hújzuk a magyarost, akkor ő má azt énekli, és a többi es énekeli utána, de mondjuk, ő má mulat es rea. Aztán ott előttünk olyanokat, hogy ropogtat, satöbbi, de a másikok nem. Osztán vannak jókedvű emberek, aztán azon mán kitűnik, hogy mán tudják, hogy az az ő nótája. S mü es tudjuk, hogy mikor béjött. Hát az öreg Busulánnak is vót, lassú magyarosok. Az öreg Busulán Péter bácsinak. Akkor vót az öreg apósomnak is, Pulika Péternek, vót lassú magyarossa az öreg Mihály bácsinak is, az nekem nagybátyám volt, Mihálynak, Halmágyinak az édesapja. Csak ők azér maradtak Pulikának, hogy az apjik az anyjikkal nem vót megesküve, s ők Halmágyiknak maradtak, de az anyjik Pulika vót, s aztán akkó Pulikának nevezték, me kicsi korikba az apjuk elhalt, s akkó azért maradtak Pulikának. Bár különben a vezetéknevik Halmágyi. Ezeket a nótákat mind aztán örökölték, mondjuk, vót gazda Finánc Gyula, s vót Kóta János, s ezeknek mind, mind külön lassú magyarosik van, mer odajöttek, s osztán elénekelték, s azt meg kellett a zenész tanulja. Mer, egy közmondás azt mondja, amíg élünk, addig tanulunk, s úgy es tanulatlan meghalunk. Vannak mai napig es, fiatal házas emberek is vannak, például ott van kicsi Busulán komámnak, van neki es. Akkó Hosszú Bélának, komám az is. Mikor ezek béjünnek, akkor én má tudom, hogy ezeknek el kell ebbe a táncrendbe, hol, mikor, hol kapcsolom belé, de akkor belé kell kapcsolni, me tudom, hogy ott vannak. S akkó, mikor má elkezdtem, akkó osztán cseng az épület, úgy énekelnek. Ha egy kicsit ittak, akkó má.

V. - A tánc, vagy a lakodalom végén van-e bevégző nóta?

Z. - A mars, a mars, édes szívem, a Rákóczi, vagy másik, akármelyiket húzhassuk, me, mondjuk például nem úgy, mint a színpadról elindulunk egy csapattal, hanem mindenkit úgy páronkint haza kell kísérjünk. Ezzel a nótával, szóval mással kikísérjük az ajtón, van olyan hely, hogy csak az ajtóig, van olyan időszak, hogy havaz, vagy es, csak az ajtóig. De azt meg kell csinálni, ezt aztán nem lehet elhagyni, semmi pénz. Ha valamelyiket nem találod elkísérni, akkor el van veszve. Akkó má kész veszekedni, hogy őt nem kísérték el, s ő hát nem érdemlette meg, s ott beléköt a háziakba. Tetszik tudni, mer a vőlegény s a menyasszony mindenkit kell kísérjen ki az ajtón. S akkor a tálcán van pálinka meg tészta, viszik, s kínálják, ugye, hogy megköszönik, hogy eljüttek az ő lagzijukba, vagy lakodalmukba, s akkor, ha szép az idő, akkor bizon el kell kísérni a kapuig. S vannak olyan helyek, hogy egy-egy 1oo, 15o metert es kell kísérjük, amíg elérjük a kaput, de mindenkit páronkint, van eset úgy, hogy 3 pár meny el egyszerre. Van úgy, hogy 4, 5 pár, úgy szomszédságul összebeszélnek, na, most indulunk, s jertek tük es, nos, jertek, menjünk egyszerre haza. Inkább ott a nők terelik a férfiakat, me a férfiak meg nem akarnak menni, me ők még akarnak inni. Akkor aztán összeszerkelődnek, s összeszerelik a hóbeleváncot, osztán akkó mennek. Akkor egy fehérnép odaszalad, s kicsinyem, jertek, azt mondja, s végigmegy, s akkó má indulóba vagyunk, azt mondja, s na, osztán fel, menyünk lelkem, menyünk, csak éppen induljatok. Akkó kezd, ott még álkációskodnak, ott még lustálkodnak ide-oda, még poharazgatnak, osztá, mikor én megkezdem tényleg a marsot, akármelyiket ebből, vagy a Rákóczit, vagy a másik marsokból, akkor...

V. - Azoknak is van nevük?

Z. - Hát van. Ahogy az öregektül hallottuk, s tanultuk, hát van a Rákóczi, s van akkor a Török mars is, meg a, van akkor a, jaj, most mér nem jut eszembe, hogy is nevezték ezt, ez a mars:

drm m / l m r / dsdm r d /m m m /

Ez is magyar, csak nem a Rákóczi, hanem, vót, a szűzmáriás úristenit, melyik vót, ha nem egyeb, az Árpádé volt.

V. - Az is táncosról van elnevezve?

Z. - Nem, az Árpád apánkról. Igen. Magyar mars ez. Akkor ezzel kikísérjük a kapuig, vannak esetek, amikor egyik jobb táncol, mint a másik, akkor egy százast feldobtak az úton, és egy kicsit, egy kicsit, mer avval tüntet, tetszik tudni. Mer ő jó mulató. Na, akkor elkísérjük, hát, itten má két muzsikus vót. Nem én egyedül.

V. - És ketten kísérik ki?

Z. - Ki, hogyne egy húron. Egy húron. Osztán egy gardonyos elég, mikor fáradt, elfáradott Regina, mondjuk, vagy Gizella, s a sógorasszonya, mondjuk a Pulikának, nekem sógorom Pulika, akkó vagy az ő felesége jön velünk, vagy Regina, úgy ők válcsák egyik a másikat, ne fáradjanak ki. Úgy is van, hogy János muzsikál benn a házba csárdást, s én meg Reginával kísérek. Mer nem győzzük. S ott benn követelőznek, hogy kell a nóta is.

Isten éltesse sokáig!

Z. - Vagy Regina gardonyoz Jánosnak, vagy nekem Gizella, kell menni, ott osztán mese nincs. Egyszerre hosszú nóta nincs, hogy vége nincs. Egyszer oszt elvégezzük, osztán van olyan eset, hogy, nem mondom, vannak ügyes vőlegények, szülők, hogy nem engedik este, mikor végeztünk el, menjünk haza. Még olyan hely es van, hogy aludjunk ott. Hogy messze vagyunk, hogy egy kicsit igyunk. Me, e közbe mi nem iszunk egyáltalán. Semmi, hiába is hozzák, annyi az ital, hogy meg lehetne fürödni. Igen, de mit csinálsz muzsikus, ha iszol? Akkor nem vagy ember. S ha egy pohárral, kettővel megittál, akkor könnyen szembeszállsz a másikval, másik való részegbe. Így nem iszunk. Még sok helyt azt mondják is, hogy nekünk Zerkula kell és Pulika. Ők úgy megbeszélik a dolgot, hogy úgy képviselik az embereket, hogy semmi baj nincs, semmi verekedés. Mer megostromoljuk űket, hát ez, ez szégyen, egyik a másik között ojszátok el, hogy ne itt a lakodalomba, otthon, amit akartok osztani, vagy veszekszetek, s vagy haragusztok egymásra. Na, egy réjsze ojsza a vagyonát. Hát ez nem idevaló, mondom. Ojszátok el otthon, itt mulassatok, azér jöttetek, s csend legyen! S megszidjuk, s annyiba helyt. Tényleg, osztán annyira, annyira bémagolunk nekik, hogy szót fogadnak. Megszégyellik magikat, s aztán akkor, má kész vóna a dolog, hogy készen vónának, hogy kezdjenek verekedni. Olyan lakodalmakat is muzsikáltunk, testvér a testvérrel esszeverekedtek. Osztán a sógorom odajött, s azt mondta, hogy nem szégyellitek magatokat, te sok szégyentelen, ne hojzatok szégyent a fejemre, itt vagyunk Felsőlokon, nem szégyellitek magatokot, szedjétek magatokat s menjetek haza. Igazam van, Márta? Akkor egyre csókolták Jánost, kijózanodtak, elvitték nekik egy házhoz külön-külön, s lefektették, s mikor reggel felébredtek, akkor bánta mind a kettő, s akkor osztán jöttek békülésre, csókolództak ott két testvér, s a nők szidták s, na akkor menjünk János bácsiékhoz, hogy valamivel nem sértettük-e meg. Akkor osztán jőnek, s könyörögnek, hogy, hát mondom, kettőre az a válaszom, nincs baj, gyerekek, semmi baj, nem, ingem nem sértettetek. Biztos, biztos. A fiú csókolt, drága János bá, megsértettem, mondja meg, bocsássa meg! Há mit csinál, részeg emberrel, akkor Jánoshoz ment, mér nem fogadtatok szót, me ha szót fogadtatok vóna, essze nem vesztetek vóna. Hát mit mondtunk, kicsi János? Ezt mondtátok egymásnak s szégyelljétek magatokat, ezt többet, ha ember közi mentek, akkor ezt, ilyet ne csináljatok! Akkó többet nem is csinálják.

V. -Hát, nagyon szépen köszönöm, János bácsi! Mondja be a nevét, legyen szíves!

Z. -Én muzsikáltam, Zerkula János, gyimesközéploki, születtem 1927-be, 57 esztendős vagyok. Kedves feleségemmel vagyok itt, kicsi Mártának a lakásán.

V. - Nagyon szépen köszönöm. Isten éltesse sokáig!

Z. - S magukat es.

V. - Köszönöm.

 

Folkszemle, 2013. március hozzászólás | továbbküldés | nyomtatás