A Fonó év végi sorozata nem zárul, hanem átnyúlik az új évbe, hiszen a Fonó Folk Szilveszteren estétől reggelig remek zenészek muzsikájára, több táncházban mulathat a közönség
A döntők 2025. március 10-én és 11-én lesznek Székesfehérváron, az SZKKK Fürdő sori épületében. Az előválogatók és a döntő is szabadon látogatható, a közönség számára a belépés ingyenes. A jelentkezési határidő 2025. január 17., péntek.
Sajóörs
A helyettes államtitkár a Csoóri Sándor-program elismerő okleveleit adta át a Cuháré Oktatási és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. és a Csűrdöngölő zenekar képviselőinek.
Csipkefa bimbója
Többnyelvű műsorral készült a több mint mint száz különböző nemzetiségű fiatal tehetség. A szervező a helyi Testvériség Művelődési Egyesület.
Különleges programokkal és ünnepi gálával készülnek az évfordulóra
A Kincskeresők Néptáncegyüttes fennállásának 10. évfordulóját ünnepli 2024. december 22-én a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban.
Zentagunarason a legutóbbi két hétvége a néptánc és a népzene jegyében telt.
Táncosok történetei a jubiláló Csallóköziről
A fennállásának 70. évfordulóját ünneplő Csallóközi Táncegyüttes egykori és jelenlegi tagjai, fiatalok és idősebbek osztották meg gondolataikat.
Igazi néptáncünneppel emlékezett meg alapításának 30. évfordulójáról a Kecskeméti Kurázsi Táncműhely november 9-én a lakiteleki Hungarikum Ligetben.
Pályázati felhívás
Ha fiatal népzenész vagy és szeretnéd megvalósítani saját tematikus koncertedet, most itt a lehetőség! Jelentkezési határidő: 2025. január 24. 23:59
Egy kisebbségi kezdeményezés sikeréről
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány ősszel indította el Őshonosok a hazában – európai kisebbségek népművészete címmel programját.
Iván András, a zenekar brácsása mesél a közös munkáról, a tánc és zene elválaszthatatlan egységéről.
Három szaktekintély véleményét kérdeztük
A csárdás tánc hagyománya gyarapítja a világ szellemi-kulturális örökségét. Vármegyénk három néptánc szaktekintélye is közreadta véleményét.
Bár Szolnokon született, Kacsó Hanga erdélyi gyökerei a mai napig maghatározóak számára
A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Kötődés-díjjal ismerte el a Palenik József és Balogh Tímea vezette Lajta Néptáncegyüttes munkáját.
A nyár igazi különlegessége volt a kiscsőszi Minden Magyarok Tánctábora. A Kárpát-medencéből, valamint a diaszpórából is meghívtak vendégeket.
Újra Kazár adott otthont a folklór különböző szegmenseit középpontba állító és körbejáró háromnapos programsorozatnak.
75 éves évfordulóját ünnepli ma a Honvéd Együttes, Magyarország legrégebbi, 1949-ben alapított művészegyüttese.
Magyar népművészet és közművelődés kategóriában Salamon Beáta, népzenész, előadóművész, tanár vehette át az elismerést.
Táncban élő hagyomány
A néptánc nem csak a múltunk része, hanem egy csodálatos módja annak, hogy kifejezzük magunkat, és megéljük az örömöt.
Felvette a csárdás tánc hagyományát az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára szerdán az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága a paraguayi Asunciónban zajló ülésszakán.
A Hagyományok Háza mellett a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézete Népzene és Néptánckutató Osztályának munkatársai is magas színvonalú, a közönség érdeklődését kiváltó előadásokban mutatták be a digitális archívumok létrehozásának különböző lépéseit.
A jászfényszarui Táncház ünnepélyes átadóján kicsik és nagyok is táncra perdültek.
Tánclépések 70 éve
A Csallóköz Néptáncegyüttes immár 70 éve a szlovákiai magyar közösség egyik meghatározó kulturális szereplője, és egyben a legrégebben működő magyar néptáncegyüttes Szlovákiában.
Az Ünnepváró Forgatag koncertekkel, bábelőadássokkal, ajándékkészítő műhelyekkel, mesével, gyerektáncházzal, kézműves vásárral és mesterségbemutatókkal, valamint kedvezményes kiadványárusítással várja a látogatókat.
20 éves Fajkusz banda alapítója, Fajkusz Attila osztott meg lapunkkal a hagyományőrzésről, a tanításról és a népzene iránti szeretetről.