Folkrádió

ÚZ-VÖLGYI MAGYAROK
A tanyavilág szerelmese
– Beszélgetés dr. Bárth János néprajzkutatóval, a kecskeméti múzeum igazgatójával –

– A múlt kedden a Csíki Székely Múzeumban Rapcsányi László, a Kossuth Rádió munkatársa az ott bemutatott impozáns, Úz-völgyi magyarok című nemrég megjelent tanulmánykötetéről szólva Önt a tanyavilág szerelmesének titulálta. Okkal és joggal, hiszen kötődése van e világhoz, lévén, hogy a bácskai Jánoshalma határában, az illancsi tanyán látta meg a napvilágot hatvan évvel ezelőtt. Mégis mi késztette arra, hogy a szülőföldjétől nagyon messze eső székelyföldi tanyasi élet kutatója legyen?

– Hosszas története van Erdélyhez, s főleg a Székelyföldhöz való vonzódásomnak. Először 1971-ben jártam errefelé, amolyan kóborlóként, még csak ízlelgettem e világot, ismerkedtem annak embereivel. Aztán a nyolcvanas években egy megszállott Erdély-rajongó ember, név szerint Molnár János volt az, akinek csábítására örömmel szegődtem útitársul. Megyek Erdélybe, jössz-e? – szögezte nekem a kérdést valahányszor találkoztunk. S én jöttem! Volt egy Skodája, s minden faluban egy-egy ismerőse, akikkel engem is összehozott, s e kapcsolatok a későbbiekben hasznomra váltak. Aztán 1990-től megadatott a lehetőség, hogy a székelyudvarhelyi múzeum igazgatójának a meghívására immár rendszeresíthessem erdélyi útjaimat. (Egyébként e kapcsolat eredményeként köttetett meg az udvarhelyi Haáz Rezső múzeum és a Bács-Kiskun megyei önkormányzat múzeumai – melynek igazgatója is vagyok – között a testvérintézményi kapcsolat.) Egy alkalommal Zepeczáner Jenő múzeumigazgató kezdeményezésére ellátogattunk Székelyvarságra. S amikor az ottani tanyabokrok elém tárultak, különös érzés fogott el. Erdélyt immár mélységében és magasságában is megtapasztalhattam, ezért úgy döntöttem, hogy a székelyföldi tanyasi települések tanulmányozásába fogok. Ettől fogva minden utam a Székelyföldre vezetett. Már munkatársaim azzal heccelődtek, hogy: te most már mész, vagy jössz Erdélyből. A varsági kutatás eredményeként látott napvilágot a Havasalja havasa című tanulmánykötet (1998), melyet az időközben hozzám szegődött magyarországi munkatársakkal írtunk és szerkesztettünk meg. Közben bejártam más vidékeket is, olyan településeket (Gyimesek, Fiságmente, Gyergyóorotva, Vargyas-pataka, Hágótő, Pálpataka, Fenyőkút, Zetelaka), ahol egyre elmélyültebben tanulmányozhattam a székelyföldi tanyavilág kialakulását, szerkezetrendszerét. A vigasztaló Napbaöltözött Asszony (2000), Gyimesfelsőloki emléklapok (2003) című tanulmányköteteim népszerűek lettek...

– És itt van most a legfrissebb, az Úz-völgyi magyarok című vaskos tanulmánykötet. Még ilyen veretes munka nem született a két világháború idején a hadak útjába eső tanyavilágról. Hogyan került kapcsolatba az Úz-völgyével, s mi késztette arra, hogy ekkora munkába fogjon?

– Megint csak egy utazással hozhatom összefüggésbe e különös világgal való megismerkedésemet. 1998 tavaszán egy barátommal jöttünk a pünkösdi búcsúra, s magunkkal hoztuk a Kecelen tanuló csíkszentgyörgyi diáklányt, Nyírő Juditot. A szüleinél szálltunk meg, édesapjának elmondtam, hogy mennyire mániákusan vonzódom a tanyákhoz. – No, ha igen, akkor keresse fel az Úz-völgyét, ott talál tanyát eleget – így hangzott válasza. Lenyűgözött a látvány, olyannyira, hogy hosszabb időre ide szegődtem. Tanulmányoztam a település szerkezetrendszerét, interjúkat készítettem a település 76 lakójával, fényképeztem, rengeteget gyalogoltam, folyton jegyzeteltem. Aztán tavaly, Luca napján dolgozószobámban kiteregettem magam elé a hatalmas anyagot, s elkezdtem írni a tanulmányt. Huzamos munkaritmusban dolgoztam, így is hat hónapig tartott, míg befejezhettem...

– A csíki múzeumban tartott könyvbemutató lehet apropója egy testvérintézményi kapcsolat megalapozásának.

– Miért ne, ez az ünnepség mintegy mottója is lehet a kapcsolatteremtésnek...

– Köszönöm a beszélgetést, s további sikereket kívánok lapunk nevében is munkásságához.

Lejegyezte:
KRISTÓ TIBOR

Gyimesi csángó gazdák hajdani szállásai az Úz-völgyben

Az Úz-völgyi csángó tanyák a XX. században havasi farmtanyaként jöttek létre. Ez körülbelül azt jelenti, hogy a gyimesi eredetű csángó jövevények csíkszentgyörgyi és csíkbánkfalvi gazdáktól megvásároltak egy-egy kaszálót, amelyen fából fölépítették hajlékukat. Megszerzett birtokukon letelepedtek, vagyis állandóan havasi tanyájukban laktak, amelynek környéke teljes értékű, komplex funkciójú emberi teleppé vált. Az Úz-völgyi csángó tanyáknak tehát, más erdélyi magyar vidékek tanyáival és az alföldi magyar tanyák többségével ellentétben nem volt tartozéktanya jellegű korszakuk.

Ennek ellenére az Úz-völgyi, tanyák korai históriájában is fellelhetők olyan sajátosságok, adatok, amelyek némiképp a más erdélyi vidékeken és az Alföldön hajdan jellemző tartozéktanyákra emlékeztetnek.

Ilyen vonás a kibocsátó Gyimeshez való erős kötődés. Ez nemcsak rendszeres visszajárással, házassági kapcsolatokkal, intenzív rokonságtartással járt együtt, hanem például néhány esetben a gyimesi ház hosszú ideig tartó megtartásával. Azt lehet mondani tehát, hogy a korai gyimesi csángó tanya, formailag bármennyire is farmtanya képét öltötte, néha ezer szállal kötődött egy távoli, hegyeken túli gyimesi kibocsátó házhoz.

Az Úz-völgyi csángó családok története arról tanúskodik, hogy némely családok esetében az Úz-völgybe költözés néhány éves kétlakisággal járt együtt. Előfordult, hogy a megvett Úz-völgyi kaszálón csak tavasszal, nyáron és ősszel tartózkodtak kint az áttelepedésre készülő gyimesi család tagjai. Szénát csináltak, amelyet ősszel feletettek állataikkal. Karácsonyra marhástól visszamentek Gyimesbe, ahol tavaszig laktak.

A Gyimesből való elköltözés tehát nem mindig ment gongütésre, óramű-pontosságú menetrend szerint. Visszautak, visszatérések, nyári és téli lakóhelyváltások tarkították az Úz-völgyi térfoglalás históriáját. Ez megint csak a tartozéktanyákra emlékeztető vonás.

A népi emlékezetben homályos adalékok utalnak arra, hogy a XX. század első felében létezett gyimesi tartozéktanya az Úz-völgyi és az Úz-völggyel érintkező tájon. A XXI. század elején Gyürkében lakó és gazdálkodó, 1947-es születésű Tankó Tulit Imre öregapja, ugyancsak Tankó Tulit Imre a XX. század első felében tartósan olyan gazdaság tulajdonosa volt, amely két község területére terjedt ki és két központtal rendelkezett.

Szülőhelyén, Gyimesfelsőlokon, Ugra-patakában volt a háza és ott terül el birtokának egy része. Ugrai birtoklása révén gyimesfelsőloki polgárnak számított. Csíkszentgyörgy község területén, Gyürkében ugyancsak volt birtoka, rajta egy kis lakóházból és csűrből álló szállással. A gyürkei szállás, használata erőst emlékeztet a magyar tanyatörténetből megismerhető hajdani tartozéktanyák használatára.

Tankó Tulit Imre elvileg Ugra-patakában lakott, de otthon érezte magát gyürkei szállásán is. Járt-kelt a két telep között. Unokája szavaival élve: az öreg Ugrában telelt, Gyürkében nyaralt. Öt fia és négy leánya volt. Gyermekei hol Gyimesben, hol Gyürkében tartózkodtak, aszerint, hogy mikor, melyik birtokon volt aktuális a munkálkodásuk. Viszonylag nagy állatállománnyal rendelkezett. Állatai késő ősszel és a tél első felében Gyürkében ették fel a nyáron összegyűjtött havasi szénát. A szarvasmarhák gondozását a család legényfiai végezték, akik ezekben a hetekben, hónapokban a gyürkei szálláson tartózkodtak. Apjuk ilyenkor már ugrai házában töltötte az időt. A nagy hó leeste előtt néhány nappal, de legkésőbb a karácsony közeledtével az állatgondozó legények a Szellő nevű hegyen keresztül az egész állatállományt hazahajtották Ugra-patakába, hogy a tél második felében ott teleltessék tavaszig. A hó elolvadása után a szarvasmarhákat ismét visszahajtották a Szellő hegyén keresztül Gyürkébe, hogy az ottani birtokon legeljenek.

Tankó Tulit Imre gazdasága a XX. század közepén felosztódott gyermekei között. A gyürkei szállást és a hozzá tartozó birtok egy részét Tankó Tulit András (1920–1995) örökölte, aki végleg hátat fordított Gyimesfelsőloknak és állandóképpen a gyürkei szálláson telepedett meg. A régi házacskát szétszedte. 1955 táján új házat épített helyette. Tanyai lakos lett, aki csak rokonait látogatni járt el Gyimesfelsőlokra. A gyürkei szállás, amely hosszú ideig a tartozéktanyák jellemző életét élte, Tankó Tulit András végleges letelepedésével elvesztette tartozéktanya jellegét, és ugyanolyan farmtanya lett, mint gyürkei és egerszéki tanyatársai.





Havasban járó ünneprontók és havasi káromkodók
A havasok emlegetésének sok esete a csíkszentgyörgyi megyeszéki határozatokban a misemulasztás és a káromkodás vétségével kapcsolatos.

Ha valaki saját hibájából nem vett részt a misén és ezért a megyeszéke büntetésben részesítette, igyekeztek följegyezni hanyagságának, mulasztásának okát. 1756-ban például bánkfalvi Hideg István „...Pünkösd másod napján hajnalban az esztenára ment, harmad napján jött haza, 2 nap misét, prédikációt vesztett. Vétségéért 2 forint büntetést fizetett. Hasonló vétséget követett el a bánkfalvi Péter Kelemen, aki 1745 nyarán „... zab aratáskor vasárnap jó reggel harmad magával szekéren az esztenára ment, ... azon vasárnap este haza is jött terhesen, vagyis rakománnyal, ami növelte bűnének súlyát, mivel ékesen bizonyította, hogy nemcsak mászkált a havasokban mise helyett, hanem munkát is végzett a szent ünnepen. Nem vétett kisebbet a bánkfalvi Péter István sem, aki 1767-ben „... a Szent Misét Szent Bertalan napján el mulatta, esztenára ló szekéren járván. Többen estek abba a hibába, hogy 1761-ben „... Szent Jakab havában Mária Magdolna asszony napján az erdőbe voltak, szent misét és prédikációt vesztegettek. 1757. december 9-én a szentgyörgyi megyeszéke felelősségre vonta nemes Bors Gábor uramat, amiért „... ünnep napon Szent Mise vesztéssel a’ béressét, s. v. ökrös szekérrel Bagjodra expediálta. 1750. október 2-án a „megye vezetői azzal vádolták bánkfalvi Balla Mátyást, hogy „nyáron és őszön ... nagyobbára ... Szaladj nevű havasunkban hevervén, ünnepeken és vasárnapokon szentmiséket és prédikációkat vesztett el. A „Bánkfalvi hütős Megye Bíró Szabó Mihály 1750-ben azzal vádolta egyik falusfelét, hogy az a „... közelebb el mult nyáron egy vasárnap és utána következendő ünnepen kaszáláskor az kaszálóban maradván, két szent Misét el vesztegetett.

1761-ben, amikor elmarasztalták azokat, akik Mária Magdolna ünnepén a havasokban jártak, valószínűleg vita támadt az ítélet körül. A szűkszavú határozatból sejthető, hogy egyesek valamiféle „régi úsura hivatkozva hangoztatták, „... hogy ünnepeken, vasárnapokon marhái őrzésére minden gazda ... egy cselédit a havason hagyhassa.

Ha valakit káromkodásért büntetett meg a megyeszéke, legtöbbször följegyezték, hogy hol történt a vétkes megnyilatkozás. Ezért kerülhetett káromkodással kapcsolatos határozatba a havasok emlegetése. 1760-ban például Sipos Ferenc bánkfalvi jobbágy „... nagy Boldog Asszony nap tájban a Csík Bánkfalvi havason azt merte mondani, hogy disznó teremtette. 1746. szeptember 7-én azzal vádolták bánkfalvi Antal Balázst „..., hogy ... az közeléb el múlt nyáron, a Bánkfalvi havason, Szallárd nevű heljben, bizonyos személyek hallatára, ördög adtával, ördög teremtettével, hunczut teremtettével, egyebekkel is szitkozódott, nem gondolván sem Isten sem haza törvényének tartásával. 1761-ben csíkszentgyörgyi Lacz József vádolta egyik falusfelét, amiért az „... a Csík Szent Györgyi havason harukáj ... nevű helyben ... Isten ő Szent Felesége ellen eb adtával káromkodott, azonkívül pediglen mások botránkozására a tarisznyáját lábravalóstol együtt a’ bokájába le eresztette. Az utóbbi két eset közös jellemzője, hogy „mások botránkozására, vagyis valószínűleg olyan munka idején történt a vétség, amikor sokan tartózkodtak a havasokban.

DR. BÁRTH JÁNOS

Részletek az Úz-völgyi magyarok című tanulmánykötetből

Hargita Népe, 2004. szeptember 14.