Folkrádió

Cserépsípon akár Papageno
Ismét szól a körtemuzsika meg az okarína

Az agyaghangszerek oldalán hárombetűs, benyomott mesterjegy: SSS. Somogyi Sándornak a Sípos-sal kiegészített névjele. A cserépsípok készítőjének tanult mestersége: keramikus. Kedvtelése: a spirituálééneklés, a hegedű, a furulya. Mindebből szinte magától következik, hogy - már akkor is a szentendrei skanzen restaurátoraként - negyed százada belekezdett első cseréphangszere megformálásába.

- A síp nagyon régi hangszer - kezdi a magyarázatot. - A cserépsíp is több ezer éves már. Hangja a szálló lelket jelképezte. Ha hosszan fújták, a régiek hite szerint meggyógyult tőle a beteg. A cseréphangszer legegyszerűbb formái egy vagy két hangot adnak ki csupán. Ezeket megcsinálni nem nagy ördöngösség, már a honfoglaló magyarok is képesek lehettek rá. A tatai múzeumban van is egy honfoglalás kori példány. Talán hozták magukkal őseink, talán már ebben a hazában készült. A nemrég meglelt síp legendája szerint a megtalálója egy ideig hamutartónak használta, csak utóbb derült ki, hogy páratlan kincsre bukkant. Nekem is volt a kezemben. Meg is szólaltattam, amikor arra kértek, másoljam le. A guminegatívról magamnak is csinálhattam friss példányt.

Somogyi nemcsak ezt mutatja meg - gyermekökölnyi, belül üres, háromlyukú emberfejforma, az arcon mongolos vonásokkal -, hanem azt is, hogyan születnek a kései utódok, a sima falú, többlyukú agyaghangszerek, mai nevükön a körtemuzsikák.

A mester a gipsznegatív inkább fél sárgabaracknyi, mint fél körtényi mélyedésébe kevéske agyagot nyom, olyat, amilyet a fazekasok használnak. Az agyagot a hüvelykujjával rásimítja, rátapasztja a gipszminta falára. Az agyag félujjnyira kitüremkedik a negatívból. Ugyanez történik a gipszforma másik felével és a másik agyagcsomóval. Ezután a kitüremkedéseket késsel meg kell vagdosni, irdalni, hogy a formákat összenyomva a két fél majd jobban összetapadjon. A gipsz az agyag nedvességtartalmát gyorsan kiszívja annyira, hogy le lehet róla választani. A munkának - a 900-1000 fokon való kiégetés előtt - jószerivel még annyi híja van, hogy ki kell vágni a befúvó- meg a hangadó nyílást és az ujjaknak legföljebb tíz másik lyukat.

- A hangadó lyuknak a befúvóréssel szembeni oldalát élesre kell alakítani, hogy azon kétfelé váljon a levegő, s létrejöjjön a megfelelő rezonancia - szól a magyarázat. - A körtemuzsika hangterjedelme általában egy oktávnyi. Gyakorlattal azonban egy másik oktáv néhány hangja is megszólaltatható. Ha pedig egy-egy lyukat csak félig zárok le az ujjammal, félhangokat is tudok játszani.

És a bizonyíték: a parányi agyagsíp alkotója megszólaltatja Papageno dalát a Varázsfuvolából. Pedig a körtemuzsika csupán gyerekjáték - egy németországi óvónő rendszeresen vásárol is belőlük a gondjaira bízott apróságoknak. Az igazi cserépsíp azonban nem a körtemuzsika - a cseh Janácek egy zenekari darabjában önálló szólammal ajándékozta meg - hanem az okarína.

Somogyi elmondja, hogy ezt a leginkább halhólyagra emlékeztető alakú, oldalsó befúvónyílású hangszert a véletlen szülte. Az 1870-es évek tájékán egy olasz hangszerkészítő fia véletlenül eltört egy fából készült kürtfélét. Próbálta megjavítani, a hiányt agyaggal pótolni - Budrióban sok keramikus élt, senkitől sem volt idegen a fazekastudás. Aztán hasonló hangszert formált teljes egészében agyagból is. Bevált. Az okarína népszerű lett. Amikor megjelentek különböző hangmagasságú példányok, egész okarínazenekarok is alakultak. Az új hangszerrel hamarosan megismerkedtek a magyarok is, az első világháborúban olasz fogságba esett katonák. Magukkal hozták, megcsinálták itthon is. A második világháborúig nálunk is sokan játszottak rajta. Aztán néhány évtizedre elfeledkeztünk róla, ám a hetvenes években újra megjelent a boltokban, vásárokban.

Eközben elkészül egy nyers, később kiégetendő okarína is. A módszer ugyanaz, mint a körtemuzsika esetében. Ugyanolyan meggyőző az alkotó biztonsága - húszezernél több cseréphangszert formált már meg. És egyformán szólal meg mindegyik. A hangolás persze más, mint sok más hangszeréé. Egy adott okarína hangjainak magassága - a hangszer nagyságán kívül - attól függ, hogy mekkora az egy-egy ujjbeggyel lezárható lyuk. A kisebb lyukkal mélyebb, a nagyobbal magasabb csalogatható elő. Ezért az először az agyagba vágott lyukak szűkebbek a kelletüknél. A végleges méretüket égetés előtt faragja ki - vagy inkább: faragja beléjük - a mester, akkor, amikor próbaképpen először fúj a hangszerbe. És két jól behangolt okarina d-je, g-je vagy bármelyik más hangja tökéletesen egyforma. Így már zenekarban is alkalmazhatók. Efféle együtteseknek Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Franciaországban nagy hagyományuk van, nemzetközi fesztiválokon is rendszeresen felléphetnek. Akik látták Bertolucci filmjét, a Huszadik századot, azok emlékezhetnek egy okarínazenekarra. Nálunk a szentendrei református gimnázium diákjai próbálkoztak együtt játszással, és néha megszólal a hangszer a Vujicsics együttesben is.

Somogyi Sándor kitart - kevés a kivétel - a szólójáték mellett. Ha az elkészített okarínák meg a hangszer iránti vonzódás okán külföldön jár, megtanulja s eljátssza az ott élők néhány népdalát, gyermekdalát. Olyankor sokan körülállják. Örülnek, hogy egy idegen játssza a dallamaikat. Utána jó szívvel hallgatják meg a mi dalainkat is.

Daniss Győző

Népszabadság, 2004. október 28.