Folkrádió

Ők az idei Fölszállott a páva döntősei

Kialakult a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor döntőjének mezőnye, miután a pénteki második középdöntőből is öt versenyző jutott tovább.

A zsűri döntése nyomán a Cickom Énekegyüttes, Horváth Áron, a Jászság Gyermek Néptáncegyüttes és Albert Csaba, a közönség szavazataival pedig a Dusnoki Aprók Néptáncegyüttes jutott tovább a tehetségkutató második középdöntőjéből, amelyet pénteken élőben közvetített a Duna televízió.

Az első középdöntőből Erdélyi Luca, a Sarjú Banda, Molnár Bence és a somorjai Csali Gyermek Néptáncegyüttes, míg a közönség szavazataival a Mérai Cifra Néptánccsoport került a döntőbe, ahol így összesen 10 produkciót tekinthet meg a közönség és a zsűri.

A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a Nemzet Művésze; tagja Timár Böske táncművész, a Csillagszeműek művészeti igazgatója; Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa; Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes; Kocsis Enikő Harangozó-díjas táncművész, a Fitos Dezső társulat művészeti vezetője és Berecz István, az első Fölszállott a páva győztese, kétszeres aranysarkantyús táncos volt.

Az MTVA, valamint a Hagyományok Háza negyedszer megrendezett tehetségkutatójában a középdöntők után a december 16-i döntőben választják ki kategóriák győzteseit.

MTI, 2016. december 10.