Folkrádió

Kelemen László műsorajánlója
A közmédia ajánlója a 12. hétre (március 20. - 26.)

Kelemen László népzenész, zeneszerző a Hagyományok Háza főigazgatója a Fölszállott a páva, népzene- és néptánc- vetélkedő egyik megálmodója. Fontos feladatának tartja, hogy a Kárpát-medencében az élő és újraélhető népművészetre irányítsa a figyelmet.

Mindig nagy örömmel hallgatom a Bartók Rádiót, s a hétfői napra már egy igazi különlegességre leltem: 125 éve született Lajtha László zeneszerző. Lajtha- Bartók és Kodály mellett – a huszadik század emblematikus magyar komponistája és folklórgyűjtője volt. Elévülhetetlen érdeme, hogy Széki gyűjtése a táncházmozgalom egyik alapja lett (Bartók Rádió 19.00).

A Hagyományok Háza hosszú évek óta együttműködik a közmédiával, s számos műsort készít. A korán kelőknek ajánlom a Hajnali népzenei összeállítást, amit két éven keresztül én is szerkesztettem. A félórában olyan eredeti, hiteles népzenészek szólalnak meg, akik már nincsenek ugyan köztünk, de művészetük – a rádiónak is köszönhetően – tovább él (kedd, Kossuth Rádió 4.03).

Felhívom figyelmüket a Bartók Rádióban délben sugárzott népzenei műsorokra. Ezek nemcsak a tudásunkat bővítik, hanem egyben a szívünket is melengetik. Szerdán a szászcsávási zenészeket hallhatjuk. Most éppen román népzenét játszanak, de ez ne tévesszen meg senkit: e dallamokhoz nekünk is legalább annyi közünk van, mint a románságnak (12.05).

A Kossuth Rádió régóta sugározza a Határok nélkül magazint. Már akkor hallhattuk, amikor a kulturális nemzetegyesítés még gondolati csírájában sem létezett a magyar közéletben. A műsor szinte sebészi látleletet mutat a kárpát-medencei magyarság politikai és kulturális harcairól (csütörtök, 18.30).

Nemeskürty István nevét nagyapám ajánlotta a figyelmembe, ő ugyanis a Don-kanyarban esett fogságba, s csupán 1948-ban térhetett haza. Az író-irodalmár pótolhatatlan műveket helyezett a nemzet asztalára, ezúttal A magyar irodalom képes története műsorban találkozhatunk életműve egy szeletével (péntek, M3 0.05).

Éri Péter, a Muzsikás együttes meghatározó személyisége régóta végzi komoly rádiós munkáját. A Népzene határok nélkül az ő szellemi terméke, s nagyon sok okos gondolatot, élményszerű előadást osztott meg az eddigi műsorokban is a hallgatókkal (szombat, 20.06).

Idén emlékezünk meg Kodály Zoltán halálának ötvenedik évfordulójáról. Akit érdekel a nagy magyar zeneszerző pályája és személyisége, annak felhívom a figyelmét vasárnap a Lexikon-Kodály adására az M5 csatornán (17.05).

Felvidék Ma - felvidéki hírportál, 2017. március 18.