Folkrádió

Kárpátalján turnézott a Cuháré Táncműhely és a Tiszavirág Zenekar

A Pro Cultura Subcarpathica szervezésében az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartott megemlékezések záróakkordjaként hétvégén megyénk három településén koncertezett a Szegedről érkezett együttes.
Mivel Rahó és Szeged 1939 óta testvértelepülési kapcsolatot ápol, így fellépéseiket a Felső-Tisza-vidéken kezdték. Délelőtt a kőrösmezői magyar iskolában és óvodában láthattak egy bemutatót, majd az érdeklődők ki is próbálhatták a táncot. Délután Rahó kultúrházában egy közel másfél órás műsort láthattak, ezután a táncházban kicsik és nagyok egyaránt elsajátíthatták a néptánc lépéseit. Az együttes este már Ungváron, a bábszínház színpadán lépett a nagyközönség elé. Vasárnap pedig Munkácson a Szent István Katolikus Líceum nagytermében tartottak bemutatót. A műsor után tánctanítással egybekötött táncházat tartottak a lelkes néptáncosok.
Zsigmond József, az együttes vezetője elmondta, a szegedi Cuháré Táncműhely 2004-ben alakult felnőtt táncosokból, 2006-tól egyesületi, 2008-tól pedig közhasznú formában, Cuháré Kulturális Közhasznú Egyesület néven működik. Egy olyan amatőr néptáncegyüttes, melynek célja minél alaposabban megismerni és másokkal is megismertetni a néphagyományokat. Arra törekednek, hogy olyan közönséghez is elvigyék a néptáncot, népzenét, amelyek nem igazán ismerik azt. Utazásaikat nem ritkán a náluk tanuló diákok ötletei alapján szervezik. Terveik megvalósításában a határok sem jelentenek akadályt. Számos országban felléptek már. Kárpátalján most járnak harmadszor: először Munkácson és Beregszászban, másodszor Kőrösmezőn és Nagyberegen léptek fel.
Ungváron a helyi magyar iskola diákjai Csülő Néptáncegyüttesének fellépése nyitotta meg a rendezvényt. Ezután a nézők különböző tájegységekre jellemző táncokat láthattak a Cuháré Táncműhely előadásában, többek közt szatmári táncokat, vajdaszentiváni forgatóst, verbunkost, kalotaszegi táncokat, szalontai táncokat, erdélyi táncokat, somogyi üveges táncot, felcsíki táncot, ördöngősfüzesi ritka fogást, a végén pedig szegedi és apátfalvi gyűjteményt és dél-alföldi táncokat. Valamennyi táncot az adott vidék népviseletében adták elő. Amíg a táncosok átöltöztek, a közönséget a Tiszavirág zenekar szórakoztatta.
A Cuháré tagjai azt vallják, hogy a nép kultúrája nem kizárólag múzeumba való, elavult dolog, ezért minden fellépésükkel igyekeznek felkelteni a nézők érdeklődését a néphagyományok iránt, megszerettetni azt másokkal. A koncert végén mindenkit a színpadra szólítottak, ahol jó hangulatban tánctanítással egybekötött táncházat tartottak.
Rehó Viktória

Kárpátalja.ma, 2017. március 19.