Folkrádió

Kutszegi Csaba: Most valami egészen mást?
24. Szolnoki Országos Néptáncfesztiválról

Hiába is reménykedtünk benne még néhány hete (lásd: Mihályi Gábor-interjú), nem rúgta szét senki a határokat a 24. Szolnoki Országos Néptáncfesztiválon. Viszont igen színvonalas, profin és elegánsan megszervezett seregszemlével rukkolt ki a mozgalom (pontosabban: az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ és a Tisza Táncegyüttes munkatársai), és ami külön örvendetes: a verseny utáni gálán fizető vendégekkel telt meg csurig a Szigligeti Színház. Változnak az idők… Ezt tudomásul kell venni, még ha van is okunk egyért-másért visszasírni a múlt század hatvanas-hetvenes éveinek karcosabb, indulatosabb találkozóit, melyek olykor – régi, szájról-szájra járó sztorikból tudható – stílusukban is őszintébben utaltak vissza a hajdani paraszti kultúrára.

A versenyre benevezett valamennyi együttes és alkotócsoport igen színvonalas műsorral jelentkezett. Egyfajta egységesülés figyelhető meg a tekintetben is, hogy nem volt éles határvonal az autentikus anyagok, illetve a táncszínházi, avagy tematikus kísérletek között. Ennek legfőbb (pozitív) oka, hogy ma már a csakis autentikus koreográfiákban és viseletben gondolkodók is vélhetően belátják, hogy a néptánc színpadi megjelenítése elkerülhetetlenül a színházszerű előadások felé mutat, persze a színháziasulás foka, mértéke, milyensége nagyon különböző lehet. Az egységesülés másik (nem pozitív) oka, hogy az új formákat keresők nemigen akarják szétrúgni a határokat, idén ezzel összesen két produkció alkotói próbálkoztak az átlagnál merészebben. Pedig innováció bátorság és mély harapás nélkül nincsen, de ehhez azt is hozzá kell tenni: bármilyen messzire is mutat a határátlépés, a néptáncban egyebek mellett az a jó, hogy mindig van visszaút, sőt: merész újításokat felmutató életutakban is igen hasznos és javallott az időközönkénti rendszeres visszatérés a tiszta forráshoz.

A szervezők a versenykiírásban ezúttal nem várták el, hogy a jelentkezők jelöljék meg: a benevezett számukkal autentikus, avagy táncszínházi kategóriában indulnak. Erre az előírásra nincs is már szükség, éppen azért, hogy a kétféle szemlélet egy alkotáson belül is szabadon termékenyíthesse egymást. A kiíráson úgysem múlik semmi. Ha egy néptáncalkotóban belül megszólal az igény, hogy időtálló történelmi táncos anyanyelvén aktuálisan a mára reagáljon, akkor ezt meg is fogja tenni, miközben valószínűleg eszébe sem jut azon problémázni, milyen kategóriába sorolják majd erőfeszítése végeredményét. Ha egy néptánc-előadás színházszerű, akkor már jól szolgálja a hagyományőrzést is, hiszen a néptánc megmaradási helye csakis a színpad lehet (a táncházak ugyan élnek és virulnak, de a nagyközönséghez, maradandó élményt nyújtva, leginkább a jól sikerült színpadi alkotások jutnak el).

A tizenöt versenyszám közül hagyományos folklór-összeállításra jószerivel mindössze kettő emlékeztetett, ezek sem tagadták a színházat (ízlésesen voltak megszerkesztve, szcenírozva, bevilágítva), de az alapcélkitűzésük az volt, hogy színvonalasan bemutassák a választott tájegység táncait, viseleteit. Ebben egyformán sikeres is volt a Vasas Művészegyüttes Tánckara (Benedek Attila: Rimóci táncok) és a Bihari János Táncegyüttes (Lengyel Szabolcs: Táncok Szucságról).

De már a fesztivál első versenyszáma többféle értéket rejtett magában. A Bem Táncegyüttes Berecz István koreografálta Bem Fiúk – nevünkre eső hull… című dolgozata dinamikus kartáncokkal és férfiszólókkal katonasorsot jelenít meg, ám különböző verbális vendégszövegek betűzésével és egyéb autentikusforma-bontásokkal a mondanivaló, az üzenet sikeresen elemelkedik az első jelentésrétegtől. Hasonlóan tálalja az anyagot a Jászság Népi Együttes A pásztoroké (Szűcs Gábor) című száma: vetítéssel, szimbolikus tárgyakkal, cselekvésekkel, szokatlan térformákkal teremtenek benne színházi kontextust az autentikus táncok számára. A Jászság másik számát a Fundák-Kaszai Lili – Fundák Kristóf szerzőpáros készítette; ennek ellenére a Metamorfózis alapképlete hasonló, csak elvont ábrázolásban, szimbolikus jelentéstartalomban jóval messzebb merészkedik, ezáltal gazdagabb, mélyebb művészi hatást is ér el. Ám erre garancia sosincs.

Az ELTE Néptáncegyüttes dolgozatában (Taba Csaba – Fejér Erika: Hogy szebbet…, hogy bővebbet…, hogy egészségesebbet…!) például már túl sok (szinte állandósuló, önismétlő) a jelzések, szimbólumok, világítási jelek „ha kell, ha nem” szerepeltetése, ez a „színházi közeg” agyon is nyomja az amúgy igen tisztességesen összeszedett, előadott táncokat. Kicsit hasonló történik a Gödöllő Táncegyüttes Székely phonójában (Tóth Judit – Moussa Ahmed). Már a cím írásmódjából kitetszik, hogy fricskára, kicsavarintásra, fejtetőre állításra is számíthat a néző, és ez be is igazolódik a koreográfia majd’ mindegyik pillanatában. Ám a székely kapu (szimbolikus) épülési fázisai és funkcióváltozásai, valamint a táncosok (jelentéses) rángatása szőtt-font „bábumozgató” szálakkal nem teremtenek könnyen megszerethető hátteret a táncoknak.


A Fundák szerzőpáros viszont az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttesnek is jól sikerült, elvontan jelentéses, artisztikusan teátrális koreográfiát készített, Innen és Túl címmel. A koreográfia végig leköti a néző figyelmét, ébren tartja a kíváncsiságát, és nemcsak az első rész, az „Innen” szép autentikus táncaival, hanem a költői színház lírai feszültségteremtésével is. A második rész, az életen „Túl” pedig – adekvátan – egy másik világba vezet el. Az átutazás úgy valósul meg, hogy a néptánc-színpad megszokott látványvilága helyett egy – leginkább kortárs balettek színpadképeire emlékeztető – döntően másszerű képi világ épül fel előttünk (például a népi siratóasszonyokat sorban, mereven álló feketeruhás nők kara váltja fel). Az alkotók – mindvégig népi ihletésű tánc-, zene- és látványmotívumaikkal – ízlésesen kibővítették, megújították a színpadi néptánc eszközhasználatát. Hasonló úton szép eredményt ért el a Tisza Táncegyüttes. A Hold gyermekeiben (Farkas Tamás – Farkas Ágnes) az örök, ősi, sőt atavisztikus jelkép, a Hold befolyásolja misztikus erővel, vagy éppen természettudományos természetességgel a nők és férfiak életét, választásait. Ízléses és ügyesen motivált az égitest és táncképek hangulati egymásra hatása, különös, termékeny feszültséget kelt, hogy a vetítésen nem szokványos sárga kifli holdakat láthatunk csillagok között, hanem éles, kitűnő felvételeket „nagyban” a fogyó és növő holdfelszínről.

A vitatható, de érdekes próbálkozások közé sorolható a Somogy Táncegyüttes előadása (Turi Endre: „Magyarok, kik nem szaladtunk”). A koreográfia, vagy inkább népi dokumentarista-fizikai színházi produkció az 56-os forradalomnak állít emléket, képzett színész által igényesen mondott szövegekkel, erős táncokkal, illusztratív akciókkal. Összességében mégis direktnek, didaktikusnak hat az alkotás, és ezen nem segít a különböző műfajú és eredetű szövegek sokfélesége sem (sőt). A Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes két számmal is indult. A Pletykában (Deffend Irén – Popovics Márk) dzsesszes hatású cigányfolklór ütős (élő) muzsikára mai bőrszerkós fiatalok jó minőségű, kicsit show-tánc felé is kacsingató fergeteges táncot adnak elő – ebben az irányban manapság nem kevesen próbálkoznak, de az előadást akkor sem lehet nem szeretni. Tókos Attila a Lélegzetem is tüntetés című koreográfiáját a Corvinus és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tagjaiból verbuvált alkalmi csapattal mutatta be, főszerepét saját maga táncolta. A kemény, sokat sejttető táncos felvezetés után Tókos versrészletet haragosan intonálva brutálisan kiválik a csoportból, attól kezdve üldöztetés a sorsa. Ám az elementáris erejű „robbanás” (Tókos Attila különleges adottságú, expresszív erejű, kitűnő előadóművész) nemcsak a konvenciókat és a gépies konformizmust veri szét, hanem a műalkotás szerkezetét, értelmezhetőségi, befogadhatósági paramétereit is. A megszólalás nyers ereje mellé mindig kell racionális kompozíciós készség is. Tókos kísérletei mégis reménykeltők.


Az erős személyesség és az átütő erejű személyiségek magával ragadó megjelenése a néptánc-színpadon új dimenziókat nyithat a műfaj számára. A kortárs művészet – legyen az irodalom, film, tánc vagy színház – egyik kihagyhatatlan önépítő, referenciális témája: az értelméből fakadón erősen szubjektív önreflexió. Mintha máris ezt próbálgatná Zsuráfszky-Szabó Judit és ifj. Zsuráfszky Zoltán az Erkel Ferenc Néptáncegyüttesnek készített, Hét szilvafa árnyékában című koreográfiájukban. Kicsit szokatlan, ezért is a néző érdeklődését rögtön felkelti, hogy autentikus környezetben, autentikus anyaggal fogalmazva, igen személyesnek tetsző történet bontakozik ki – hitelesen – a színpadon.

A végére hagytam azt a két előadást, amely megrengette a fesztivált. A Szentendre Táncegyüttes Irgalom! Arany János balladái nyomán című jelenete (Kocsis Enikő és Fitos Dezső alkotása) szinte szó szerint. Az Ágnes asszony ihlette koreográfia tulajdonképpen a régi, cselekményes (nép)táncszínházi előadások módszertanával szerveződik, de a kiállítása, előadásmódjának dinamikája annyira mai és kortársi szemléletű, hogy kicsit sem tűnik avíttnak (sőt!). A 19. századra hajazó, ám mégis kortalan, de kifejezetten rusztikus hatású jelmezekben az erőteljes, drámai hatású fizikai akciók mellett autentikus táncokkal fogalmaznak az előadók, akik – elsősorban a díjjal is jutalmazott női főszereplő – színészileg is elmélyült előadást nyújtanak.

irgoraczjozsef
Szentendre Néptáncegyüttes: Irgalom! / fotó: Gorácz József

Az előadásban nagyon erősek a kitűnően megvilágított, drámai pantomimes képek is. Ehhez képest a Szeged Táncegyüttes Disztópiája (koreográfusok: Lévay Andrea és Ágfalvi György) egy laza, szemtelen tréfa – elgondolkodtató tanulságokkal, a könnyed felszín alatt mély filozófiával. A negatív táncutópia azt üzeni (persze nyilván sokféle értelmezése lehet), hogy a nagy egók megmutatkozni vágyása visszatarthatatlan (még ha az egyen-társadalmakban mindenki folyvást ugyanazt másolja is), és ez bizony jó nagy káoszhoz vezethet. A jellegtelen „egyen” ruháknak csak a színe változik, mindenki ugyanazokat a lépéseket és utat járja, ezért nem kell hinni az önjelölt, hazug prófétáknak, akik mindig „most valami egészen mást” ígérnek (ahogy egy táncos a koreográfiában, megszakítva a táncot, mindig beígéri ezt). Szabad értelmezésemben én itt nem a néptánc megújításával kísérletezőkre gondolok, hanem szélesebb társadalmi kontextusban értelmezem a gondolatot. De hát éppen ez a jó a kortárs művészetekben: míg a közegükön belül maradsz, minden gondolat meg van engedve. Akár el is táncolhatod.

A 24. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál nyertesei

Együttesi díj

helyezett: Szentendre Táncegyüttes
helyezett: Jászság Népi Együttes
helyezett: Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes
III. helyezett: Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes

Koreográfusi díj

helyezett: Fundák-Kaszai Lili és Fundák Kristóf (Jászság Népi Együttes – Metamorfózis)
helyezett: Lévay Andrea és Ágfalvi György (Szeged Táncegyüttes – Disztópia)
helyezett: Kocsis Enikő és Fitos Dezső (Szentendre Táncegyüttes – Irgalom! Arany János balladái nyomán)
Zenei díj

helyezett: Szabó Dániel és Tókos Attila (Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes – Lélegzetem is tüntetés)
helyezett: Samu Zoltán és Zenekara (Vasas Művészegyüttes Tánckara – Rimóci táncok; Bohari János Táncegyüttes – Táncok Szucságról)
helyezett: Buda Folk Band (Erkel Ferenc Néptáncegyüttes – Hét szilvafa árnyékában)
III. helyezett: Ifj. Csoóri Sándor és Berecz István (Bem Táncegyüttes)

III. helyezett: Kovács Márton (Somogy Táncegyüttes - ,,Magyarok, kik nem szaladtunk”)

Táncos szólista díj

Férfi: Tókos Attila (Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes – Lélegzetem is tüntetés)

Férfi: ifj. Zsuráfszky Zoltán (Erkel Ferenc Néptáncegyüttes – Hét szilvafa árnyékában)

Női: Kádár Kata (Szentendre Táncegyüttes – Irgalom! Arany János balladái nyomán)

A ,,legderűsebb percekért” a Duna Művészeti Társaság alkotói különdíja

Lévay Andrea és Ágfalvi György (Szeged Táncegyüttes – Disztópia)

Magyar Táncművészek Szövetsége különdíja

Gödöllő Táncegyüttes Nagykamasz Csoportja

Angyalföldi Kis Vadvirág Táncegyüttes, Budapest

Hagyományok Háza különdíja

Tisza Táncegyüttes – A Hold gyermekei

Csángó Fesztivál Alapítvány különdíja

Bihari János Táncegyüttes – Táncok Szucságról

Folk Pedia különdíja

Gödöllő Táncegyüttes női kara – Székely phono

Foltin Jolán-díj

Vasas Művészegyüttes női kara – a Rimóci táncok viseletéért

ELTE Néptáncegyüttes női kara – Hogy szebbet…, hogy bővebbet…, hogy egészségesebbet…! viseletéért

Fundák-Kaszai Lili – összművészeti teljesítményéért


Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés különdíja

Tisza Táncegyüttes

tánckritika.hu, 2017. június 3.