Folkrádió

Élő táncházmozgalom van Kászonaltízen

Népviseletbe öltözött gyerekek, fiatalok láthatók több pannón is a kászonaltízi Dr. Lukács Mihály Általános Iskola egyik folyosóján. Ezek a Bóbiska csoport tagjai, ez a Zergeboglár, itt az Eszterlánc, a másik kettőn pedig a Sirülő és a Virgonc csoport tagjai láthatók − magyarázza Tima Mária Magdolna, amint nézegetjük a képeket. Ő a csoportok vezetője, mint meséli, 1979-ben végzett a székelyudvarhelyi tanítóképzőben – a tanítás és a tánc az élete.

Hogyan kezdődött?
Egy testvértelepülési kapcsolatnak köszönhetően merült fel a gondolat, hogy Kászonaltízen néptánccsoportot hozzanak létre 1999-ben. A magyarországi Abasárra hívtak ki egy nemzetközi katonadal fesztiválra Kászonaltízből egy énekkart. Abasárra – Kászonaltíz testvértelepülésére – járt tanítani egy gyöngyösi táncpedagógus, Tomory Gábor, neki volt egy Sáricifra nevű tánccsoportja. Megkérdezte az akkori polgármesterünket, Bartha Gábort, hogy Kászonban vannak-e táncos gyerekek, és van-e olyan személy, aki felvállalná egy csoport vezetését. A polgármester megkeresett, hogy volna-e kedvem, és nekem volt − elevenítette fel a kezdeteket a tanítónő. Még abban az évben Kászonba látogatott az abasári tánccsoport, a kászonaltíziek is összeverbuváltak második, harmadik, negyedik osztályos gyerekekből egy csoportot, és Tima Mária Magdolna, Fülöp Ildikó és Becze Franciska vezetésével összeállítottak egy műsort. Mivel a környéken található legmagasabb hegycsúcsot Bóbiskának hívják, ezért is kapta a csoport ezt a nevet. „Ugyanakkor azért is neveztük el így, mert volt egy igazgatónk, Miklós Márton, és ő mindig mondogatta, milyen szép volna, ha itt lenne egy Bóbiska nevű tánccsoport. Így a Marci bácsi emléke is kötelezett, hogy ezt a nevet adjuk. Tomory Márton felvetette, hogy ő szívesen foglalkozna az itteni gyerekekkel, mert úgy látja, itt csiszolatlan gyémántok vannak. Ő elkezdte velük a munkát, hetente próbát tartottunk, nyáron pedig tábort.

Divat lett néptáncolni

A Bóbiska megalakulása után alig telt el egy év, a csoport tagjainak kistestvérei is szerettek volna táncolni, így 2001-ben megalakult a Zergeboglár ötven gyerekkel. „Gábor jött, oktatott, szerveztük a nyári táborokat. Időközben Ildikó kolléganőm gyereknevelési szabadságra ment, egy másik kolléganőmmel, Antal Terézzel vezettük a csoportokat. 2006-ban újabb csoport alakult, ez az Eszterlánc. Aztán a mostani ötödik osztályosoknak, amikor első osztályosok voltak, én kellett tartsam a tornaórát, és gondoltam, hogy táncoljunk. Az osztályban kezdtük, de ott nem volt elég hely, bekérezkedtünk a kultúrotthonba, ott tartottuk a próbákat. De jöttek volna oda még kisebb gyerekek is, így aztán a nagyobbak lettek a Sirülő tánccsoport tagjai, a kisebbek a Virgonc tagjai” − sorolta a csoportok létrejöttét a vezetőjük. Az Eszterlánc tízéves jubileuma 2016-ban. Közösséggé váltak

Táncosok a „világ végén”

2009-ben a kászoni néptáncmozgalom lelke, Tomory Gábor elhunyt, de a gyerekei, Kinga és Gergely, szerették volna tovább vinni apjuk örökségét, és ezentúl ők jártak Kászonba oktatni. Közben Magdolna kollégái is cserélődtek, volt aki elment, de érkeztek újabb segítők: Nagy Imre, Pinti Katika, Bartha Kinga, Nagy Beáta. A csoportokba Jakabfalváról, Kászonaltízből és Kászonfeltízből járnak gyerekek táncolni, az évek során számos bemutatót tartottak otthon, több alkalommal részt vettek az Ezer Székely Leány Napján, a csíkszeredai Csűrdöngölő fesztiválon, a Kosz Szilveszter néptánccsoport emlékműsorain. De rendszeres fellépői a gyöngyösi rendezvényeknek, jártak Szatmárcsekén, Lepsényben, sőt három alkalommal Brüsszelben is, műsorral. „Itt vagyunk a világ végén, és egy kászoni gyereknek – főleg régebb – nincs sok lehetősége innen elmenni, kimozdulni. A Zergeboglárban volt olyan gyerek, hogy amikor mentünk táborozni, akkor járt ki először a faluból, és látott vonatot. Vagy a magyarországi utak, a kiutazások, a táborok mindig nagy élmény a gyerekeknek és nekünk is, akik velük dolgozunk” − fogalmazott a csoportok vezetője.

Felkarolja a közösség

2002-ben megalapították a Kazun egyesületet, így a pályázati lehetőségeket jobban ki tudják használni. De, amint Magdi tanító néni fogalmazott, ha nyernek, ha nem a pályázatokon, ők táncolnak. A szülők havonta pénzt gyűjtenek a csoport kiadásaira, de az altízi, feltízi, impéri közbirtokosságok és a helyi önkormányzat is sokat segít. Tavaly két új oktató érkezett a kászoni táncosokhoz: a székelyudvarhelyi Udvarhely Néptáncműhely két tagja, Boros Béla és felesége, Hilda tanítják a táncokat. Karácsonyra egy nagyobb előadást terveznek, a nyári táborban már elkezdték az előkészületeket. Mint megtudtuk, jól bejáratott rendszerük van, minden évben egy táncstílust tanulnak, a nyári táborban pedig készül egy koreográfia. Nem az a lényeg, hogy nagyon sok táncot megtanítsanak a gyerekeknek, hanem inkább arra törekednek, hogy érezzenek rá a fiatalok az adott tájegység ízére, sajátosságaira. A néptánc egy életforma. A próbák nem maradhatnak el. Jelenlétet vezetünk, komoly szabályokat állítottunk fel. Megszokták a rendet, a rendszerességet és a pontosságot. Itt megtanulnak olyan dolgokat is, amire az életben szükségük lesz: figyelni a másikra, a pontosságra, hogy legyenek önmagukkal igényesek. Beléjük oltom, hogy amikor az adott viseletet felveszik, akkor az egész megjelenés megfelelő legyen. Mindenképp közösségkovácsoló jellege van ennek a mozgalomnak – mind a szülőknek, mind a gyermekeknek − véli Tima Mária Magdolna. Tima Mária Magdolna

Székelyhon.ro, 2017. szeptember 25.