Folkrádió

Varázslatos délután a Magyarság Házában

Pedig a kezdet nem volt bíztató. Amikor a program egyeztetése történt a felvidéki szereplőkkel, a szervezők nem számolhattak azzal, hogy a dátum egybeesik egy kiemelten jelentős diplomáciai eseménnyel: a kínai miniszterelnök valamint 16 Közép- és Kelet-európai ország vezetőjének budapesti tárgyalásával. Így a Magyarság Háza rendezvényére a Duna palotába csak azoknak a nézőknek sikerült bejutniuk, akik még a szigorú forgalomkorlátozás előtt megérkeztek, és sajnos ők kevesen voltak. Akik lemaradtak, bánhatják.

Amíg a szervezők reménykedtek, hogy a Széchenyi terem szélén körbeállított székek közül egy sem marad üresen, volt idő egy kicsit beszélgetni Kupec Mihállyal, a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes vezetőjével, akitől először szép mellénye eredetéről érdeklődtünk, mert láthatóan nem Abaújban vagy Gömörben készült. „Ez györgyfalvi viselet, a györgyfalviak, Kolozsvár mellett, nekünk testvérgyülekezetünk. Tőlük kaptam, hordom is büszkén. Gyakran járunk össze, éppen a hét végén tartunk betlehemes találkozót, amelyre ők is jönnek, s az ő előadásuk unikum lesz, mert református betlehemest mutatnak be. Nálunk, a Bódva völgyében minden kis településen élő hagyományőrzők mutatják be saját betlehemes játékukat, s ennek találkozója lesz Jánokon, de Kassán is, hogy még nagyobb közönség lássa. Jönnek sokfelől, Kassán a Thália Színházban fognak fellépni szombat este, másnap vasárnap ökumenikus istentisztelet lesz Jánokon és utána a bemutató.”

Az itteni műsorról előzetesként elmondja, hogy egy kisebb csapattal jöttek, nyolc pár fog gömöri csárdást előadni, de tanítani is fogják a gömöri csárdást, meg egy népdalt is, de mindenekelőtt a tornagörgői betlehemest mutatják be, s közben mézeskalácsozni is fogunk.

A debreceni Bakator zenekar muzsikájára időközben helyet foglaló táncosokat látva a Fölszállott a páváról érdeklődünk, hiszen a válogatón szerencsésen továbbjutott az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes, de következik az elődöntő.

„A december 8-i elődöntőn csallóközi táncokkal mutatkozik be az együttes, aztán majd meglátjuk, lesz-e folytatás, mert nagyon szigorú a zsűri. (A gömöri Agócs Gergely sem jelent protekciót). Nagyon magas színtű szakemberek mind, és abszolút tisztában vannak azzal, hogy a hagyományokból mit lehet színpadra engedni és hogyan. A Páva szerkesztősége olyan segítséget ad, hogy jól tudunk felkészülni. És tényleg a gyökereinket kell színpadra engedni és a tévében bemutatni, mert nagyon gazdag és értékes hagyomány. De ha adná Isten, tovább jutnánk, akkor azt a gömöri csárdást fogjuk bemutatni, amit most az itteni közönség láthat.”

Ki gyűjtötte föl a táncokat?

„A csallóközit, mivel az Nyugat-Szlovákia, azt barátom, Dobsa Tamás tanította be, a koreográfiát közösen szerkesztettük meg, főként videofelvételekről ismerjük a táncokat, mert sajnos a csallóköziekkel nincs olyan szoros kapcsolatunk mint a gömöri hagyományőrzőkkel, akikkel gyakran vagyunk együtt, például a betlehemest is élő hagyományőrzők adták át, hogy vigyük tovább. Én is a gömöri csárdás módszertanából írtam a szakdolgozatomat a Táncművészeti Főiskolán.”

Kupec Mihályt a betlehemes játék szereplőihez hívják, így csak az a gyors kérdés marad, hogy ő maga táncol-e még színpadon?

„Nem, vannak fiatalabbak, akik jobban mutatnak a színpadon, mint én. Ugye mondják, hogy aki nem tud valamit, az tanítja. Hát én tanítom. De van is kiket, hiszen harminc fős a gyerekcsoportunk, ők 6-12 évesek, és van még egy huszonnégy fős ifjúsági csoportunk is.”

A tornagörgői betlehemes-játék kedves is, humoros is, és helyigényes is. Nehéz elképzelni, hogy valaha házról-házra járva adták elő, annál inkább színpadra szánt produkció.

Amíg a szereplők átöltözve csatlakoznak a táncosokhoz, népdalt tanulunk a Bakator zenekartól, majd olyan gömöri táncrendet kapunk, hogy már csak ezért is kívánjuk: jussanak a Páva középdöntőjébe a nagyidaiak, hogy újra láthassuk ezt a fergeteges produkciót.

A tánctanítás után a mézeskalács veszi át a főszerepet.

Vrannai Erika mézeskalácsos a Kassa melletti Csécsről hozta el művészetének produktumait és kellékeit. Vele már előzőleg, amíg szállingóztak a vendégek, volt időnk beszélgetni, és megcsodálni, mi mindent rakott ki az asztalra. A nagy, áttetsző fedelű dobozt már kinyitotta, hadd szálljon a mézeskalács illata, hogy máris felidézze az adventi hangulatot. „A mézeskalács illata csak a szeretet illata lehet, mert szeretetből készítjük, és aki adja, szeretetből adja.”

Erika nagyon szeretheti a munkáját, pedig ilyenkor talán a nap 24 órája sem elég, biztosan fáradt lehet, véljük, de nem látszik rajta, örömmel mesél: „Egész évben van munkám, amikor a fiam kicsi volt, és még nem tudta pontosan a fogalmakat megkülönböztetni, azt mondta, hogy ’nálunk egész évben mézeshetek vannak!’ Persze ilyenkor az advent előtti időtől karácsonyig egyszerre kell eleget tenni az egyéni megrendeléseknek, eljutni a bemutatókra, és a különböző kulturális rendezvényekre, ahol megmutathatom, hogyan készül, és kicsit meg is taníthatom a gyerekeket, felnőtteket a díszítésre.”

Megcsodáljuk a sokféle figurát, – angyalka, csengettyű, karácsonyfa, betlehemi csillag, házikó, csizmácska, – és azt, hogy teljesen azonos a színe, fénye mindegyiknek. „Aranybarna, mi így szeretjük nevezni ezt a színt, és ezekben a kis zacskókban a porcukor és tojásfehérje keveréke, amiből a mintákat rajzoljuk. Ilyenkor csak fehérrel tanítok, de bemutatónak hoztam néhány színes mézeskalácsot is.”

Kérdésünkre, hogy mit lehet megtanulni ebből a művészetből egy-egy ilyen alkalommal, nevetve válaszol: „Hát én 24 év alatt tanultam meg – de bátorításként hozzáteszi – az alapokat el lehet sajátítani, aztán ügyességen, fantázián és szorgalmon múlik a többi.”

Miután a nézők, de a táncos lányok közül is néhányan körbeülték Erika asztalát, s a bátrabbaknak kiosztotta az eszközöket, megmutat néhány fogást: „A máz kétszer érintkezik a mézeskaláccsal, a kívánt minta elején, aztán a levegőben mint egy cérnát húzom a vonalat, és csak a végén teszem le.” Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatónője egyre szebb mintákat készít. Példájára és Erika biztatására egy-kettővel a tudósító is próbálkozik, de aztán a szomorú eredményt inkább gyorsan megeszi, és megmarad a fényképezésnél.

Írta: Cservenka Judit

Felvidék Ma - felvidéki hírportál, 2017. november 27.