Folkrádió

Dalokba írt sorsok - Mesi meghallgatja azokat is, akikre senki nem figyel

A világ és népzene lehet az életöröm kulcsa, morfondírozok magamban, miközben a fiatal, vidám lányt hallgatom dalolni. Guessous Mesi énekel magyarul, törökül, hindi és arab nyelveken. Meg még sok más nemzet nyelvén. Úgy tűnik, jókedvét semmi sem szegheti. Amikor nem énekel, figyel, meghallgatja azokat is, akikre senki nem figyel.

Niki arca mosolytól ragyog, egyfolytában. Fesztelenül nyilatkozik. Alig múlt harminc. Öt éve költözött el a szüleitől, inkább az utcára ment, nem bírta elviselni az italozásukat, a balhékat. Próbálta fenntartani magát, dolgozott, ha nem volt munka, kéregetett. Hajléktalanszállóra nem szívesen ment. Három éve újra hallott szüleiről: apja brutálisan megölte az édesanyját. A lakást elvesztette, az adósságok a nyakába szakadtak.

Ő maga soha nem ivott, kábítószerhez sem nyúlt. Most kezd az élete „egyenesbe jönni”, munkája is van. Ha bánatos, verset ír, mandalát színez. Sorsa, gondolatai egy dalt ihletnek, amely egyben a hajléktalanságról is kíván üzenni.

„Mikor meghallottam Niki történetét, tragikus múltját, egy pillanatra megijedtem, de tudtam, dolgunk van egymással. Ez a fiatal lány annyi tragédiát átélt már, mégis fel tudott állni belőlük. Nem tudtam, vajon közel enged-e magához, megosztja-e velem történetét, érzéseit” – emlékszik vissza Guessous Majda Mária, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Mesi. A választ azóta tudjuk: Niki kinyílt Mesinek. Olyannyira, hogy egyik találkozásukra minket is beengedett. Mesiről először ezt olvastam: a magyar lány, aki a legtöbb nyelven énekel. Édesanyja magyar, édesapja marokkói, életét pedig meghatározza a népzene.

„Amióta az eszemet tudom, éneklek. Nyolcévesen kerültem zeneiskolába, csellóztam, majd Sáriné Szebenyi Jutka néni szárnyai alatt megismerkedhettem a magyar népdalok varázslatos birodalmával. Állandóan daloltam, hétvégente fellépésekre és versenyekre jártam. Tizennyolc évesen adtam az első önálló koncertemet. Mindeközben a debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban biológia faktos voltam, nem gondoltam, hogy az éneklésből hivatás lesz.”

Aztán 2007-ben – amikor érettségizett – a Zeneakadémián elindult a Népzene Tanszék. Ez volt a fordulópont, Mesi beadta a jelentkezését, és felvették a történelmi első évfolyam énekesei közé. Azóta már két zenekart is alapított, a Mesi Trióban férjével, Boros Gerzson Dáviddal és Barvich Ivánnal (Sebő-együttes) muzsikál – zenéjükben összefonódik a magyar, a török és a marokkói zenei hagyomány.

A Meshinda együttesben pedig Tóth Szabolcs szitárművésszel és a Mesi Trió két tagjával alkotnak kvartettet, leginkább magyar és indiai zenei hagyományból merítve alkotják dalaikat. Mindkét formációval hazánkon kívül a világ számos pontján bemutatkozhattak, számos diplomáciai jellegű felkérésnek eleget téve. Az énekesnő a koncertezés mellett óraadó tanárként népi éneket tanít a Zeneakadémia Népzene Tanszékén.

Mesi azonban jóval több, mint a legtöbb nyelven zenélő, alkotó művész. Miután két formációval összesen három albumuk jelent meg az utóbbi években – ezeken különböző népek dalait szólaltatták meg –, és miután Junior Prima díjas lett, még nagyobb fába vágta a fejszéjét. „Gyerekkorom óta nagyon kíváncsi vagyok a körülöttem élőkre. Én voltam az a gyerek, aki mindenkinek előre köszönt az utcán, aki vég nélkül tudta hallgatni az idősebbek történeteit. Szeretek egyedül is lenni, de igazán akkor érzem jól magam, ha emberek vesznek körül.”

A rengeteg koncert, utazás után társadalmi célú művészeti kezdeményezésbe fogott. „Az új album dalai még »forrnak az üstben«, de az első szám már a nagyközönség számára is elérhető, Átváltozás címen. Én írtam a szöveget – egy gyerekkori versem alapján –, a dallamot, segítőtársam egy szövegíró és egy producer volt. Ez az új dal elindított bennem és – a visszajelzések alapján – másokban is valamit, többet akartam tenni. Olyan dalokat alkotni, amelyeknek nem csak művészeti értékük, de társadalmi üzenetük is van.”

Szerette volna a nehéz sorsú, de változtatni akaró emberek történeteit, gondolatait, üzeneteit dalba öntve megosztani a közönséggel.

Felkereste a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot, ők kötötték össze például Nikivel, aki pár alkalom után már könnyedén beszélt legbelsőbb lelki történéséiről, szüleiről, római útjáról – amikor a pápával találkozhatott –, az utcán töltött évekről, a kéregetésről.

„Egyik alkalommal vidáman kérdeztem: ugye, milyen jó, hogy már nem kell kéregetned, Niki? Ő csak komolyan rám nézett: néha bizony hiányzik a kéregetés; mert akkor lehetett beszélgetni az emberekkel.” A beszélgetés, az egymásra figyelés gyógyíthat, vallja Mesi is. Ha a lélek emelkedik, a test is gyógyul. A beszélgetések, Niki élete a hozzá hasonlóan otthontalan emberek dalát hívja életre.

Mesi másokkal is találkozik. Például András bácsival. A 93 éves, egykori neves színésszel szintén a máltaiak kötötték össze Mesit.

„András bácsi nincs olyan rossz helyzetben, mint Niki, családja, otthona is van. Mégis, naponta felkeresi a szeretetszolgálatot. Társaságra vágyik. Hihetetlen történetei vannak, élete során rengeteg hányattatás érte. Székelyföldről indult, megjárta a háborút, hadifogságot, végül színész lett Pesten.”

Az énekes nehéz sorsú gyerekekkel is foglalkozik, már hét éve vesz részt a Yehudi Menuhin által megálmodott MUS-E programban, melynek célja, hogy szociálisan hátrányos helyzetű, alsó tagozatos gyerkőcök is közvetlenül érintkezhessenek a művészet varázslatos világával. A fiatal lány a budapesti Vörösmarty Mihály Általános Iskolában tart művészetterápiás jellegű órákat. „Nagyon hálás vagyok, hogy ezekkel a gyerekekkel foglalkozhatok. Látom rajtuk a fejlődést, egyre nyitottabbak, figyelnek egymásra, rám, a zenére.”

Mesi lelkesedése, a közös alkotás, a zene iránti rajongása mindenkire átragad. „A zene, a különböző népek dalai átszövik az életemet. Miközben e dallamokat dúdolom, éneklem, mintha ősidők üzenete, bölcsessége folyna át rajtam. Nagyon fontosnak tartom, hogy minél többet énekeljünk az anyanyelvünkön, hisz így tudjuk kifejezni leginkább örömünket, bánatunkat, legbelsőbb érzéseinket. A régi dallamok, a szövegek kifogyhatatlan energiával töltenek fel.”

Bár létezik tudományosan bizonyított hasonlóság a magyar és a törökségi népek népdalai között (ám ez a sok hasonlóság nem a hódoltság hosszú éveire, hanem sokkal korábbra, a honfoglalás előtti időkre vezethető vissza), a magyar és a marokkói népdalok közt ez nincs kimutatva. Ennek ellenére Mesi legutóbbi utazása során talált egy dallampárhuzamot. „Marokkóban egy fezi énekesmesternél jártam, elénekeltem neki egy moldvai népdalt, mire ő egy marokkóival válaszolt: a dallam szinte teljesen azonos volt. A szöveg különbözött csak, magyar nyelven szerelemről énekeltem, ő arabul a szülőkre kért áldást a Jóistentől. Számomra nagyon fontos, hogy ahova csak eljutok, találjak valakit, aki mestere az adott zenei hagyománynak.

Ahogy Marokkóban, úgy Törökországban, Indiában vagy a legeldugottabb magyar falvakban is.

A népdalokon keresztül újra és újra rádöbbenhetünk: nem is vagyunk olyan nagyon mások, sőt.”

Hardi Judit

Szabad Föld Online, 2017. december 20.