Folkrádió

Egy élet a tánc, melyben lélek a dal
Litéri Zöldág Gyermek Néptáncegyüttes

Mit jelent a tánc? Tartást ad, megtanít tisztelni a másikat, legyőzni önmagunk gyengeségeit. Örömben jó barát, bánatban gyógyír.

Közösséggé formál, örömet ad annak, aki táncol, és annak is, aki nézi. Testileg, lelkileg, szellemileg erősebbé tesz bennünket, érvel szenvedélye, hivatása mellett Pintér Katalin, a Litéri Zöldág Gyermek Néptáncegyüttes vezetője, a Litéri Református Általános Iskola igazgatóhelyettese.

Ki nevezte Pintérkatusomnak, miért ez az e-mail-címe?


– Anyai nagyapám hívott Katusomnak. Nagyon kedveltem ezt a megszólítást, hiszen nem volt mindennapos. Szoros köteléket jelentett kettőnk között.

Mikor kezdett el táncolni és miért?

– A Litéri Általános Iskolában második osztályos voltam, amikor Ertl Pálné, Marika néni szeptember elején bejött hozzánk, hogy táncolni hívjon bennünket a gyermektáncegyüttesbe. Ez azért volt számomra nagy szó, mert addig felső tagozatos lányokat láttam csak a csoportban, és nagyon hízelgő volt, hogy nekünk, kicsiknek is megadatik ez a lehetőség. Szerettem próbákra járni, énekelni, játszani, táncolni. Aztán egyre nagyobb feladatok elé álltunk. Ötödikes voltam, amikor felkérést kaptunk Veszprém megye képviseletére a Röpülj, Pávában. Megismerkedhettem a tévéstúdió világával, az egyenes adások izgalmával. A legnagyobb ismertséget ez a műsor hozta meg együttesünknek, hisz elnyertük a zsűri különdíját. Nagyon jó közösség kovácsolódott össze. Sokat énekeltünk, híres emberekkel találkoztunk. Nagy élményt nyújtott, de felejthetetlenek maradtak a versenyek, a zánkai táborok, a Nagyvázsonyi Lovasjátékok, a fellépések izgalmai.

A középiskolát Pápán, az óvónőképzőben végezte. Mi lett a szenvedélyével?

– Természetesen folytattam. Olyan szerencsém volt, hogy akkor a csoportunkat Töreki Imre vezette, a híres Szanyi Bokréta vezetője, és bepillanthattam a hagyományőrző csoport életébe. A mai napig tisztelettel és szeretettel gondolok vissza Imre bácsira és táncosaira. Még középiskolás voltam, amikor Marika néni kiszemelt utódjának a litéri csoportba. Elvitt magával országos továbbképzésekre, ahol szívtam magamba azt a sok tudást, tapasztalatot, amit az előadóktól kaptunk. Tanítóképzős éveimben a győri Rába Táncegyüttesben táncoltam. Ott szélesedett ki számomra a néptánc. Már nemcsak koreográfiákat tanultam, hanem tájegységek táncanyagából improvizálni is. Ott ismerkedtem meg a táncházak hangulatával, első külföldi szereplésem is hozzájuk kötődik. Már Győrben két gyermekcsoportot is vezettem, miközben elvégeztem a C-kategóriás néptáncoktatói képzést.

Litéren kezdte meg tanítói pályáját is harminc évvel ezelőtt.

– És nagy lendülettel vetettem bele magam a zöldágas életbe. Marika nénivel a próbák mellett táncházakat, ismeretterjesztő előadásokat, vetélkedőket szerveztünk. Fontosnak tartottuk a néptánc mellett a hozzá kapcsolódó hagyományok, szokásvilág, zene, dalkincs, gyerekjátékok megtanítását, ezt Pásztorélet a Bakonyban című műsorunkban feldolgoztuk és nagy sikerrel több helyen bemutattuk. Kialakult egy aktív kör, amely segítette a munkánkat. Egyik részéből nőtte ki magát a szülőkből verbuválódott Szárazág Táncegyüttes, amelynek évekig készítettem koreográfiákat. Országos bemutatókon, szólótáncversenyeken szerepeltek tanítványaim, bejártuk Európát. Szoros kapcsolatot tartunk máig Szlovákiában Berencs táncegyüttesével, Kárpátalján az eszenyi Ritmus Táncegyüttessel és Erdélyből, Sepsiszentgyörgyről a Székely Mikó Kollégium Táncegyüttesével. Számos nemzetközi, országos és regionális néptánctábort szerveztem, olykor 120-130 fővel. Fesztiváljainkon több száz gyermek ropja a táncot. Marika nénivel tíz évig vezettük a Zöldágat, majd ő háttérbe vonult, de haláláig biztos pont maradt az életünkben. Tíz évvel ezelőtt, kisfiam születésekor bekapcsolódott Szabó Sándor, volt tanítványom a tánccsoport vezetésébe, ma feleségével együtt tanítják a nagyobbakat. Van, aki átveheti majd tőlem a stafétabotot.

Litéren négy csoportban szinte minden generáció a parkettre perdül.

– Van olyan család, ahol kisgyermekek, szülők, nagyszülők is részt vesznek a Litéri Zöldág Kulturális Egyesület munkájában. Nagyon sok támogatást kapunk a családoktól, civil szervezetektől, az önkormányzattól. Évente többször megmozgatjuk a falu lakosságát ünnepeinken, így a tavaszköszöntőn, a szilvaünnepen és karácsonyi műsorunkon.

A tánc mit jelent az életében?

– Csoportunk ötvenéves jubileumára Arany János gondolatát választottam mottóul: „Egy élet a tánc, melyben lélek a dal”. A néptánc egy életforma. Tartást ad, megtanít tisztelni a másikat, legyőzni önmagunk gyengeségeit. Örömben jóbarát, bánatban gyógyír. Közösséggé formál, örömet ad annak, aki táncol, és annak is, aki nézi. Testileg, lelkileg, szellemileg erősebbé tesz bennünket. Megláttatja a szépséget magunkban és a világban.

Mi volt eddigi legnagyobb sikerélménye?

– Nagyon sok szép emlékem van úgy mint táncos, és úgy is mint tánccsoportvezető. De a legnagyobb, hogy volt tanítványaim hozzám hozzák táncolni gyermekeiket. Nagyon boldog vagyok, amikor a kicsik próbája végén a szülőket is táncba hívjuk, és együtt ropja a táncot két generáció, akiket én tanítottam. Öröm nézni nálunk egy-egy táncházat, amikor kicsinek bizonyul a művelődési házunk. Nem szakad meg a hagyomány, hanem tovább él, apáról fiúra, anyáról leányra száll. Ilyenkor úgy érzi az ember, érdemes volt ezt a harminc évet belefektetni.

A családja is követi?

– Természetesen kisfiam, András is táncol a litéri Zöldág Gyermek Néptáncegyüttesben. Még menni sem tudott, de már ott volt velem a próbákon. Két és fél évesen táncolt először közönség előtt, amikor egy betegség miatt be kellett ugrania egy másik kisgyerek helyett. Négyévesen már szólót énekelt a karácsonyi műsorban. Alig várom, hogy megtáncoltasson a táncházakban.

Mi mindent lehet elmondani tánccal?

– A mozgás nagyon sok mindent elárul a táncosról. Egyrészt megismerhetjük tulajdonságait, de talán ennél fontosabb, hogy a koreográfiáknak legtöbbször mély mondanivalójuk van. Az életről és rólunk, emberekről szólnak. Tükröt állítanak nekünk.

Milyen céljai vannak a jövőre nézve?

– A legközelebbi célom, hogy az új kiscsoportomnak egy ütős kis számot összehozzak. Tánccsoportunk 2019-ben ünnepli megalakulásának 60. évfordulóját. Szeretnénk méltóképpen megemlékezni az elmúlt évtizedekről, és megmutatni, jó talajba hullott a mag. Újból és újból kihajt a „Zöldág”, egyre jobban terebélyesedik és virágzik. Ehhez viszont az kell, hogy a gyökerekből táplálkozzon.

NÉVJEGY
1987: Győr, Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola
1999: Gyermektáncoktató szakképzettséget szerzett a Budapesti Tanítóképző Főiskolán
2007: Megnyerte a Tanító Módszertani Folyóirat országos pályázatát Az óvoda-iskola közötti átmenetet segítő program című pályamunkájával
2007. Litér önkormányzata a Litér Községért-kitüntetést adományozta a Litéri Zöldág Táncegyüttesben végzett kiemelkedő nevelői munkájáért és a község hírnevének emeléséért

Veszprém On-Line, 2017. december 30.