Folkrádió

Évzáró gálán adtak számot tudásukról a tördemici táncosok

A Tördemic Néptáncegyüttes Egyesület évzáró gáláján a táncosok számot adtak az egész évben tanultakról, bizonyítva, hogy kiérdemelték az elért eredményeket.

A faluházban rendezett gálán Szántai Attiláné, az egyesület elnöke köszöntő beszédében elmondta, hogy az eltelt egy év alatt újabb gyerekek, fiatalok csatlakoztak az egyesülethez, a táncegyütteshez.

A nyolc éve alapított Tördemic Néptáncegyüttes Egyesület próbáira ma már több mint hetven gyermek, köztük több tehetség jár, számtalan csoportos és egyéni díjat nyertek, megyei, régiós és országos versenyeken szereztek hírnevet

– Újabb szülőkkel és hagyományokat szeretőkkel gazdagodtunk így. Az együttes alakulása óta eltelt nyolc év hamar eltelt, azóta folyamatosan fejlődik az együttes, ma már három korcsoportban több mint hetven gyermek, köztük sok tehetség jár naponta próbákra a Faluházba. Számtalan csoportos és egyéni díjat nyertek, megyei, régiós és országos versenyeken szereztek hírnevet. Mindehhez persze kellett egy olyan vezető, mint Szabó Csaba. Őt sem kell már bemutatni, a Népművészet ifjú mestere, Fülöp Ferenc-díjas, Aranysarkantyús táncos, legutóbb pedig a Pro Comitatu díjat kapta a Veszprém Megyei Közgyűlés elnökétől, Polgárdy Imrétől – mondta Szántai Attiláné.

Horváth Zoltán polgármester arról beszélt, hogy egy év elteltével mindenki számot vet, tervezi a következő esztendőt. – Úgy gondolom, hogy néptáncegyüttesünk itt, Badacsonytördemicen az egyik legaktívabb, sőt, talán a legaktívabb civil csoport. Nagyon sok szép eredményt értek el idén a táncosok. Az egyik kiemelkedő ezek közül az, hogy szeptembertől az együttes csatlakozott a badacsonytomaji Szín-Vonal Művészeti iskolához, és így a néptáncoktatás iskolai rendszerben folytatódik. Ez hatalmas előrelépés, amellyel élni kell és meg kell ragadnunk minden forrást, hogy még tovább segíthessük az együttest – mondta a polgármester. Hozzátette, hogy talán hamarosan már egy háromszor ekkora faluház is elkelne majd az együttes gálái rendezéséhez.

A Szín-Vonal Művészeti Iskola igazgatója, Baranyai Zoltánné köszöntőjében arra emlékeztetett mindenkit, hogy régen az embereket nem kellett megtanítani táncolni, mert egyszerűen belenőttek abba. A hétvégi összejövetelek rituáléja volt a tánc, a fiatalok számára pedig az egyetlen közösségi élményt jelentette.

– Biztosította számukra, hogy a közösségben jól érezzék magukat. Gyerekkoromban az iskolai szünetekben mondókákat tanultunk, népi játékokat játszottunk. Lehet, hogy akkor az nem tűnt fontosnak, de utólag már tudom, hogy hihetetlenül nagy szerepet játszott abban, hogy milyen felnőttekké válunk. Nemcsak azért, mert összerendezett lett a mozgásunk, jó ritmusérzékünk alakult ki, és nemcsak arról szólt, hogy megismertük egymást és el tudtuk fogadni a legkülönfélébb tulajdonságainkat. Hanem arról is, hogy egy nyomasztó matematikaóra után kimentünk, mozogtunk, játszottunk, élménnyel telt meg a szívünk és lelkünk. Nemcsak a testünk, hanem az agyunk is aktív lett, az agyi aktivitásnak köszönhetően pedig rendkívül könnyen vettük a következő, akár hatodik vagy hetedik órát. A mai gyerekek többnyire nem közösségben töltik az órák közti szünetet. Elvonulnak a sarkokba, kis klikkeket alakítanak, nincs meg az az élményük, amely biztosítja számukra, hogy frissek legyenek a következő órára. Minden életkorban fontos, hogy jókat tudjon játszani a gyerek, tudjon táncolni, de ahhoz megfelelő tanára legyen. Nem mindegy, hogy ki tanítja a táncot. Nagy szerencse, hogy rendkívül jó szakember kezében van nálunk a táncoktatás. A gyerekek számára lehetőség nyílik arra, hogy a kreativitásukat, önkifejezésüket kialakítsák. Mindenki szeretne tartozni valahová, hogy legyen egy közösség, ahol elismerik a tudását, felnéznek rá. Ez a csoport ilyen, akik részt vesznek itt a munkában, soha nem fognak elkallódni, mert egy jó közösséghez tartoznak. Olyan élményekkel vértezik fel magukat, amelyeket sehol máshol nem lehet megszerezni, csak egy ilyen együtt gyakorlásban, együtt táncolásban – mondta az igazgatónő.

A gálán a táncegyüttes Kukonyák csoportja moldvai, nyárádmagyarósi, bakonyi, Balaton-felvidéki és karácsonyi táncokkal szórakoztatta a közönséget. A Barkócás csoport felcsíkit, szatmárit táncolt ezúttal. A felnőtt lányok a szomszédos település, Raposka egykori asszonyfarsangját mutatták be, majd a lánycsapat magyarbődi énekeket kötött csokorba. Bolla Szebasztián méhkeréki férfitáncai nagy sikert arattak, amint Horváth Gergő sóvidéki verbunkja és Samu Vajk bakonyi, Balaton-felvidéki dusolása ugyancsak, és a kukonyás fiúk pontozója nem kevésbé. A táncegyüttes legifjabb, részben még óvodás tagjainak csoportja, a Kacamajkó népi gyerekjátékokkal állt színpadra. A felnőttek dusolást mutattak be, bonchidai koreográfiával készültek, de a közönséget regöléssel és legényessel is meglepték a táncosok. Az est vendége, a Sümeg Néptáncegyüttes ajaki táncokkal érkezett, a házigazda Titz Tibor volt a gálán.

Tóth B. Zsuzsa

Veszprém On-Line, 2018. január 7.