Folkrádió

BETLEHEMEZÉS

A legnépszerűbb karácsonyi szokás a magyar nyelvterületen a betlehemezés volt. Nagyobb előkészületet, betanulást igénylő dramatikus játék, melynek több táji típusa is kialakult. A játéknak általában több szereplője van. Egyes változataiban bábok is szerepelnek, ez az ún. bábtáncoltató betlehemezés. A betlehemezés fő kelléke a jászol vagy templom alakú betlehem. A betlehemezés főbb jelenetei lehetnek az ún. szálláskeresés: József és Mária szállást keresnek, de nem fogadják be őket, a király, gazdag ember, vagy a kovács végül az istállóba küldi őket. A következő jelenetben az angyal a pásztorokat Betlehembe vezeti. Költögeti a mezőn alvó pásztorokat, akik azután ajándékaikkal az {7-233.} újszülött Jézushoz mennek. A betlehemezés része lehet az ún. Heródes játék is. Ebben a jelenetben a napkeleti bölcsek találkoznak Heródessel, majd az angyallal, aki figyelmezteti a bölcseket, hogy kerüljék el Heródest. A napkeleti bölcsek látogatását mutatja be Jézusnál, és Heródes haragját, esetleg a betlehemi gyermekgyilkosságról is szól.

A betlehemezés fontos részét képezi a pásztorok évődése az öreg és süket pásztorral. A betlehemezés egyes jeleneteit gyakran önállósulva, külön szokásként adták elő. Így például a szálláskeresést az advent időszakában, a Heródes-jelenetet vízkeresztkor. Gyakran jártak házról házra csak a pásztorok tréfás jelenetével. A Magyar Népzene Tára a betlehemes játékokat négy fő típusba sorolta: I. erdélyi, II. alföldi és felső-tiszai, III. dunántúli, IV. felföldi. Az erdélyi típusban az angyalon, pásztorokon kívül szerepel Szűz Mária, Szent József, a király szolgája. Ebben a változatban jellegzetes jelenet a szálláskeresés. Az alföldi és felső-tiszai típusban az angyalokon, pásztorokon kívül betyár vagy huszár szerepel. Jellegzetes része a cselekménynek a perselyezés. A dunántúli változatokban a pásztorok jelenete a játék központi része. A felföldi típusban az angyalon, pásztorokon kívül a Gubónak, Jakabnak, Kecskésnek nevezett figura tűnik fel.

Az erdélyi típus előadása különösen nagy előkészületet, betanulást igényelt. A szereplők feladatuknak megfelelő jelmezeket viseltek. Felnőtt férfiak játszották, kivéve az angyal és Mária szerepét, amit jó hangú gyerekre bíztak.

Az andrásfalvi betlehemesek bekéredzkedés után karácsonyi éneket énekelnek, majd a szálláskeresés történetét. Ezután a Király behozza a betlehemet és beköszöntő verset mond. Utána lép be József, és párbeszéddel, énekkel folytatódik a szálláskeresés története. E jelenet után következik a pásztorok ébresztése, ajándékvitele, az Öreg csobánnal folytatott párbeszéde. A pásztorok énekelnek, táncra kerekednek, majd célzásokat tesznek az adományra. Végül énekkel távoznak:

Serkenj, lelkem, mély álmodból, vigyázz magadra
Mert ma urad jött a világra, szép váltságodra.
Drága kincset hoz magával orvoslásodra.
(Sebestyén Á. 1972: 124)

Az alföldi típus egyik változata a konyári betlehemezés. A szereplői: Heródes, juhász, öreg juhász, betyár és az angyalok. A Heródest alakító legény kér bebocsátást. Együtt éneklik a „Mennyből az angyal” kezdetű karácsonyi dalt, majd a betyár bemutatkozása következik. A játék a pásztorok ébresztésével, az ajándékvitellel, a pásztorok évődésével folytatódik. Búcsúzó ének és áldáskívánások után távoznak. A betyár versének részletében emlegeti a perselyt.

A dunántúli változatban a szereplők gyakran antikizáló neveket viselnek, például a nagymizdói (Vas m.) változatban Titeris, Maksus a két pásztor, a harmadik, az öreg neve Koredob. Rajtuk kívül még egy szereplője van a betlehemesnek, az Angyal. A pásztorjelenet után közösen éneklik az adománykérést:



1. Ó, ó, ó, háromesztendős tokló,
vöröshajma, egy kis só a bográcsban volna jó,
ó, ó, ó!

{7-234.} 2. I, i, i,
az kalács mindennapi.
Hogyha adna valaki,
úgy lehetne jólakni,
i, i, i.

3. É, é, é.
egy korsó bor emellé.
Torkainkat megkenné,
nem lehetne jobb enné,
é, é, é.

4. A, a, a,
kolbász ide, szalonna,
Pásztoroknak jó volna,
gazdasszony ha anna,
jó volna!
(MNT II. 361. sz.)

A felföldi típus változatai az Ipoly mentiek. Az Ipoly menti falvakban mindenütt szokás volt a betlehemezés, ma azonban már csak töredékesen emlékeznek vissza rá. Kelenyén és Ipolyfödémesen még a hatvanas években is betlehemeztek a cigányok, de ez már egy leegyszerűsödött változat volt. Az Alsó-Ipoly menti betlehemezésnek 5 szereplője volt. A Kubó tréfás, nevettető bojtárnak öltözött figura. Szakállas volt, kifordított báránybőr kucsmát viselt és ködmönfélét, vállán hátizsákot, kezében botot. A többiek fehér rojtos, bő szárú gatyában, piros szalaggal átkötött ingben mentek, a fejükön papírból készült püspöksüveg, a kezükben csörgősbot volt. A betlehemvivő nyakszíjon hordta a betlehemet. Engedélykérés után – a Kubót kivéve – bementek a házba, meggyújtottak két gyertyát a betlehem előtt. Karácsonyi énekeket énekeltek, a csörgősbottal adva meg az ütemet. A karácsonyi ének után kiszóltak a Kubónak, akivel megkezdődött a tréfás párbeszéd:

Vezető: – Kubó! Voltál Betlehembe?

{7-235.} Kubó: – Hol a tehenbe?

Vezető: – Kubó tudsz keresztet vetni?

Kubó: – Mit kereket vetni? (próbálgatja a kerékvetést).

Ipolyvarbón karácsonynap előestéjén járt a két angyal, öregapó, és aki a betlehemet vitte. Csizmában voltak, kifordított báránybőr sapkát viseltek. A betlehemet deszkából készítették. A jászol mellé szalmát is tettek, s a betlehemet szentképekkel díszítették. Engedélykérés után az alábbi köszöntőt mondták:

Eggy nagy vigaságos örömöt hirdetek,
Mer a Krisztus Jézus szűztől született.
Mennyei királyunk kösztünk megjelenik,
Aki jövendöltetik.

Majd a közismert „Pásztorok keljünk fel...” kezdetű éneket énekelték. Tréfás párbeszédre is sor került, a szobába szólították az öreget:

– No, gyűjj be te öreg!

– Jaj fijajim de nagy finyességet látok!

– Betlehem az öregapó!

– Be-he-he?

– Nem be-he-he, Betlehem!

Végül adománykérő éneket énekeltek:

Kolbász, odal, szalonna,
Pásztoroknak jó vóna.
Ó, ó, ó, É, é, é,
A kenyér mindennapi,
A kalács csak ünnepi,
Úgy lehetnye jóllaknyi,
Hotyha anna valaki.

Ó, ó, ó, háromesztendős toklyó,
A bográcsba vóna jó,
Abba vóna hagyma, só,
É, é, é, ety kulacs bor amellé.
Kolbász, oldal szalonna,
Pásztoroknak jó vóna.
É, é, é, a kenyér mindennapi.

Kolbászt, szalonnát, kalácsot kaptak, majd boldog ünnepeket kívánva mentek tovább (Csáky 1987: 38–39).

A betlehemezés változata a bábtáncoltató betlehemezés, mely a Balaton környékén, a Felső-Tisza-vidéken és Esztergom környékén, de szórványosan másutt is előfordul. A templom vagy jászol alakú betlehemben mozgatják az angyalt, ördögöt, Heródest, pásztorokat, halált, adománygyűjtőt stb. megjelenítő figurákat.

A betlehemezésből kivált jeleneteket is főként advent és karácsony idején játszották el. Egyik változatát bölcsőskének, bölcsőjárásnak nevezik. Szereplői – egy fiú kivételével, {7-236.} aki József szerepét játssza – mind lányok. A Máriát alakító lány bölcsőt visz magával. Pereszlényben (Hont m.) az alábbi éneket énekelték:



1. Midőn a Szűz bepólyázza gyermekét, gyermekét,
örömében így kezdé el énekét, énekét:

2. – Ó, én szerelmes magzatom,
buj-buj-buj, buj-buj-buj,
aludj, szívemnek öröme,
csuj-csuj-csuj, csuj-csuj-csuj!

3. – Nem alhatok, édesanyám,
jaj-jaj-jaj, jaj-jaj-jaj,
mert érkezett a szívemre
baj-baj-baj, baj-baj-baj.

4. – Mi bajod hát, ó gyönyörü
Jézusom, Jézusom?
Mondd meg nekem, te anyádnak,
Krisztusom, Krisztusom!

5. – Látod, anyám, az egeket
elhagytam, elhagytam,
és egy rongyos istállóba
szállottam, szállottam.
(MNT II. 507. sz.)

A bölcsőjárás a szálláskeresés-jelenet változata.

A szálláskeresés mint a paraszti ájtatosság egyik megnyilvánulása Szentcsalád-járás néven ismert a magyar nyelvterületen. Karácsony előtt kilenc napon át általában egymáshoz közel lakó család viszi egymáshoz a szentképet vagy szobrot. Énekelnek, imádkoznak, és másnap reggelig a háznál hagyják a képet vagy a szobrot. Jellegzetes énekük első versszaka:



1. Szállást keres a szent család, de senki sincs, ki helyet ád.
Nincsen, aki befogadja őt, ki égnek s földnek Ura.

{7-237.} (Olaszfa, Vas m.; MNT II. 351. sz.)

A betlehemezésből önállósult pásztorjelenet dunántúli változatára példa a vasszilvágyi pásztorozás. Az 1960-as évek végén egy szegényebb, többgyerekes család három, tíz éven felüli fiaiból kerültek ki a szokás szereplői. Rossz ruhákat, bundát vettek magukra. Engedélyt kértek a háziaktól, hogy lehet-e pásztorozni. Ha megkapták, az egyikük bement és elkezdte:

Hopp taljás jó estét kedves házigazda,
Tericcse asztalát fehér abroszával.
Nem tuggya miféle pásztorok lepik meg a házát.
Hű posztor a helyem!

Bemegy a második:

Hopp taljás jó estét kedves házigazda
Hol az a szitykes, szutykos szolgáló leánya?
Később jöttem vóna, kurugla már egybeégett vóna!
Hű posztor a helyem!

Végül bemegy a harmadik is:

Hopp taljás jóestét kedves házigazda
Akkorát zikkentem, zökkentem a kentek ajtajába,
Ha hat mázsa lelkem lett vóna még az is kipottyant vóna.
Hű posztor a helyem!

Ezután együtt énekelték:

Elaluttunk az erdőbe,
Üzenet jött a fülünkbe,
A madarak énekeltek,
A vadak meg zengedeztek,
Hideg télbe, meleg nyárba.
{7-238.} Köpüljünk a Jézuskának tejecskét, vajacskát.
Főzzünk neki lisztecskét, darakását.
Jobb ez a gazda, mint a másik
Jól tartott bennünket
Sonkával, szalonnával,
Sonka, kolbász, szalonna,
pásztoroknak jó volna,
ha a gazda nyújtana,
Egy icce bor melléje,
Pásztoroknak köllene.
ha a gazda töltene.

Ezután boldog karácsonyi ünnepeket kívánva az adományok átvétele után továbbmentek (Tátrai Zs. gy. 1966).

Lukácsházán a pásztorok tréfás álmaikkal szórakoztatták a hallgatóságot:

– Hű pajtás mit álmottál?

– Mit álmottam? Azt álmottam, akkora szunyogot láttam, hogy két betyár vitte vasdurungon és a hátsó kérdezte az elsőtől: Komám megvagy? (Tátrai Zs. gy. 1966).

Magyar Néprajz, 2004. december 24.