Folkrádió

Hírarchívum

Nárciszmezők, fenyves erdők közt tanulva

Visszatért Csíkszeredába a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a Homoródfürőn május 17-23 között – az Apáczai Közalapítvány, András Alapítvány, a csíkszeredai Burgonya Kísérleti Állomás és a Domokosi malom, az IFEMAL KFT támogatásával – megszervezett továbbképző-edző táborból. A gyakori eső és az enyhén hűvös szél ellenére a tábori élet gördülékenyen haladt a betervezett program szerint. Mi tagadás, sokak számára talán már ennyi is elég lett volna, hogy kedvét szegje, de a táncos székelyeket más fából faragták, ezt az időjárás is belátta és a tábor második napjától gyakrabban tiszteletét tette a nap

Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, 2004. május 31.


Az intercity utasai
Kerekasztal-beszélgetés a néprajz jövőjéről

Ósdi tudomány vagy a XXI. század jelenségeinek vizsgálatára és leírására is alkalmas modern diszciplína? A Magyar Nemzet kerekasztalánál helyet foglaló kutatók szerint a néprajztudomány egyre gazdagabb, sokszínűbb lesz – már ha a felsőoktatási reform nem állít elé akadályokat. Az oktatási minisztérium és az egyetemek között zajlik az egyeztetés.

Magyar Nemzet Hétvégi Magazin, 2004. május 30.


Bonyhádi XI. Országos Népzenei Találkozó felhívás

A bonyhádi Vörösmarty Mihály Ifjúsági és Művelődési Központ és a
Magyar Rádió Rt. Bartók Főszerkesztőség Népzenei Szerkesztősége 2004. október 2-3. között rendezi meg Bonyhádon a XI. ORSZÁGOS NÉPZENEI TALÁLKOZÓT

2004. május 30.


A levetkőztetett dudás

Tíz tülkös és öt dudás virtuóz játéka hallható azokon a fonográfhengereken, amelyek Budapest ostromait és a Néprajzi Múzeum költözéseit túlélve, ma is hiánytalanul őrzik a csaknem száz éve, az ipolysági dudaversenyen felröppent dallamokat. 1910. november 13-án zajlott le a nevezetes kompetíció, amely – ma már kimondhatjuk – tulajdonképpen álverseny volt. Szokoly Alajos megyei levéltáros kifejezetten azzal a szándékkal szervezte meg a találkozót, hogy Györffy István és Bartók Béla rögzíthesse a felvonult pásztorok és kanászok muzsikáját.

Népszabadság, 2004. május 29.


Játékos, táncos hagyományápolás
VIII. KÕKETÁNC

Az idén különösen csodálatos volt a Kõketáncnak az énekes népi gyermekjáték- és néptáncvetélkedõnek a hangulata. Volt benne vetélkedõ elõtti izgalom, fellépés utáni öröm vagy éppen szomorúság, feszült várakozás. Igen megnyerõ volt az elõadói termen kívüli színes kavalkád is.

Magyar Szó, 2004. május 28.


Református Zenei Fesztivál

Református Zenei Fesztivált rendeznek a hét végén a Ráday utcai sokadalomban, amelyen ma délelőtt tizenegytől három napon át kórusok, zenekarok, versmondók adnak műsort a Ráday utca teológia előtti szakaszán. Az előadók repertoárjában a hagyományos református népénekek mellett a magyar népzene is fontos szerepet kap.

Magyar Nemzet, 2004. május 28.


Gyergyószentmiklós
Népi muzsikusok pünkösdi találkozója

Május 30-án, pünkösdvasárnapján 17 órai kezdettel Gyergyó környéki és gyergyószentmiklósi kórusok találkozójának ad otthont a Korona nagyterme Gyergyószentmiklóson, a Domokos Pál Péter Nôi Kórus szervezésében.

Romániai Magyar Szó, 2004. május 28.


Nyárádszereda
Népmûvészeti találkozó

Sorrendben tizedik, kiállítással egybekötött találkozóját tartotta a napokban Nyárádszeredában a református egyház Bocskai termében a Romániai Magyar Népmûvészeti Szövetség (RMNSZ). Az 1995-ben alakult szövetség alkotói idehaza és külhonban kirakóvásárokon, kiállításokon vesznek részt, ahol mesterség-bemutatókat is tartanak.

Romániai Magyar Szó, 2004. május 28.


Ma mutatják be Komáromban Méry Margit Szlovákiai magyar parasztviseletek című könyvét
Tájegységeink hagyományos öltözködéskultúrája

A népviselet mára elvesztette eredeti funkcióját, és jóformán már csak színpadon látható. Ennek ellenére az utóbbi években a kutatók és a népi kultúra iránt érdeklődők figyelme újból a népviselet irányába fordult.

Új Szó, 2004. május 28.


Komárom
Ékes-hímes gyűjtemény

Két érdekes néprajzi témájú rendezvényt is kínál holnap a közönségnek A Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma.

Új Szó, 2004. május 27.


Népmesetábor Magyarpolányban

Második alkalommal szervezi meg a továbbképzés jellegű népmesetábort a Hagyományok Háza Népművészeti Műhelye július 26-30-a között. Elsősorban a népmese iránt érdeklődő pedagógusok, leendő pedagógusok, illetve néprajzosok, közművelődési szakemberek jelentkezését várják június 10-ig.

Magyar Nemzet Online, 2004. május 27.


Először rendeznek református zenei fesztivált

Először rendeznek ezen a hétvégén református zenei fesztivált. Nálunk mindenképpen, de nincs tudomásunk arról, hogy bárhol másutt lenne ilyen. A péntektől hétfőig tartó háromnapos eseménysorozatot, amelynek fő helyszíne a budapesti Ráday utca, egy kedvelt népzenei és könnyűzenei lemezkiadó vezetője gondolta ki, és szervezi, akinek édesapja és két nagyapja is lelkész volt.

Magyar Rádió Online, 2004. május 27.


Kalapozós táncfesztivál

Hiába kapta Magyarország a 2004-es Folklóriáda, azaz a néptáncosok világtalálkozójának rendezési jogát, a rendezvény pénzhiány miatt elmaradhat. Szigetvári József, a százhalombattai Forrás együttes vezetője elmondta: az esemény költségeihez a kulturális minisztérium 100 millió forintos támogatást nyújtott, ám ez legfeljebb a nyitó és a záró rendezvényre elég, a további programokhoz szükséges pénzt pályázatokon kellene megszerezni.

Népszabadság, 2004. május 27.


Zilah
Színvonalas énekléssel a zenei anyanyelvért

Hétvégén a Szilágy Társaság szervezésében jubileumi rendezvényként tartották meg a XV. Szilágysági gyerek vagyok elnevezésû megyei magyar népdalvetélkedôt. A tövisháti varrottasokkal, szôttesekkel díszített helyszín, a polgármesteri hivatal díszterme órákon át mintegy félszáz résztvevô énekétôl volt hangos.

Romániai Magyar Szó, 2004. május 25.


Méra
Gazdag, hangulatos műsor várta a III. Mérai Napok résztvevôit

Május 22-23 között harmadik alkalommal szervezett Mérai Napokat a Diakónia Keresztény Alapítvány a helyi RMDSZ, valamint a református egyház és iskola segítségével. Mindenki sajnálatára az idôjárás nem volt kedvezô, az esô és lehűlés ellenére azonban nagy számú érdeklôdô gyűlt össze szombaton és vasárnap a falu központjában.

Szabadság, 2004. május 25.


Az ötletbőség mellett a műsor erőssége a táncok, a dalok, a zene magas művészi fokon történő előadása
Vasárnapi iskolában voltam!

A látottak alapján le merem írni: ez a műsor az alkotók és az előadók közös műveként jött létre, és éli mindennapi bemutatóját. Ez a műsorkompozíció a megismételhetetlen kategóriába tartozik, magyarul: kétszer ugyanúgy nem lehet előadni, a szereplők előadásonként újrafogalmazzák.

Új Szó, 2004. május 22.


Hetvenéves az intézményes néprajzi oktatás a budapesti egyetemen – nagyszabású konferenciával ünnepeltek
Igényes szakemberképzés

Az akkori kultuszminiszter május 8-i keltezésű levelében Györffy Istvánt a néprajz professzorává nevezte ki az ezzel párhuzamosan létrehozott Néprajzi Tanszék élére, ahol még az év őszén el is indult a szervezett néprajzoktatás. Györffy rövidesen megszervezte a Néprajzi Intézetet, amely két, közös könyvtárral rendelkező tanszék, a Folklore és a Tárgyi Néprajzi Tanszék szimbiózisában a mai napig létezik.

Új Szó, 2004. május 21.


Beszéd, járás, tánc

Az lenne az ideális, ha a gyermekek a járással, a beszéddel együtt sajátítanák el az éneket és a táncot – vallja Timár Sándor világhírű koreográfus. Nem költőinek szánja a kérdést: Hová lett a játék és a tánc az iskolából?

Hargita Népe, 2004. május 21.


A Hagyományok Háza idei lemezpályázatának nyertesei

A Hagyományok Háza idei lemezpályázatán a következő öt zenekar nyert 50 óra stúdióidőt: Palya Bea és zenekara, Berecz András, Matokabinde zenekar, Hírös zenekar, Majorosi Mariann.

Hagyományok Háza, 2004. május 21.


Sebestyén Márta Budavár díszpolgára

A Budavári Önkormányzat, Budavár visszafoglalásának 155. évfordulója alkalmából tartandó pénteki ünnepségén díszpolgárává avatja, Sebestyén Márta Kossuth-díjas előadóművészt.

gondola.hu, 2004. május 20.


III. Mérai Napok

A Diakóniai Keresztyén Alapítvány május 22–23-án rendezi meg a III. Mérai Napokat. A szombati műsor 9 órakor isten-tisztelettel kezdôdik. Utána ünnepélyes megnyitó, elôadás a mérai hagyományokról, gazdaverseny, kirakodóvásár, jellegzetes helyi ételek kóstolója, fogathajtó ügyességi verseny, falulátogatás, kézműves foglalkozás, ügyességi- és sportvetélkedô gyermekeknek, hagyományôrzôk fellépése , bál.

Szabadság, 2004. május 19.


Marosvásárhely
EMKE Tavaszi Fesztivál

Hétvégén elsô alkalommal szervezte meg Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Közmûvelôdési Egyesület Maros megyei szervezete az EMKE Tavaszi Fesztivált.

Romániai Magyar Szó, 2004. május 18.


Szentegyházi nárciszfesztivál

A szentegyházi nárciszréten május 23-án immár 29. alkalommal rendezik meg a hagyományos nárciszfesztivált. A virágünnep szervezôje a Hargita Megyei Tanács, a Hargita Megyei Kulturális Központ, a Román Kulturális Minisztérium, Hargita Megye Egyházügyi Felügyelôsége, Szentegyháza Tanácsa, valamint a Gábor Áron Mûvelôdési Ház – tájékoztatott György László, a kultúrház igazgatója.

Udvarhelyi Híradó, 2004. május 17.


Az EMKE a népi hagyományok megőrzéséért

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szombatot és vasárnapot átfogó rendezvénysorozata, a Tavaszi Fesztivál méltó keretet nyújtott népi hagyományaink felelevenítésére és ápolására. Az esemény nem csak Marosvásárhely apraját-nagyját mozgatta meg, hanem a megye majd minden részéből érkeztek táncos lábú és tiszta hangú iskolások, alkotó kedvű felnőttek.

Népújság, 2004. május 17.


Kovászna
Moldvai magyar gyerekek a Kőrösi Csoma Sándor Napokon

A háromszéki fürdővárosban, Kovásznán már 15. alkalommal szervezték meg az elmúlt hétvégén a Kőrösi Csoma Sándor Napokat. Május 16-án részt vettek a rendezvénysorozaton a moldvai magyarságot képviselő pusztinai, frumószai gyerekek, kik Nistor Ilona vezetésével egy gyönyörű műsort adtak elő a helyi kultúrház nagytermében.

Csángómagyar levelezési lista, 2004. május 17.


Budapest
Csángóföld Európában – Európa Csángóföldön

A fenti címmel nyílt kiállítás Budapesten a hét végén; a tárlaton a csángók ünnepeihez, hétköznapjaihoz tartozó tárgyak láthatók. A Magyar Kultúra Alapítvány székházában június 4-ig nyitva tartó kiállításon ünnepi, hétköznapi öltözékek, szôttesek, használati tárgyak, valamint fotók adnak betekintést a csángók életébe, szokásaiba.

Romániai Magyar Szó, 2004. május 17.


Kolozsvár
Széki hangulat a Gy. Szabó Béla Galériában

Képzeletben ellátogathatnak Székre, ebbe a nevezetes mezôségi falucskába mindazok, akik a következô három héten megtekintik a Wagner Péter budapesti építész fotóiból, rajzaiból és metszeteibôl összeállított kiállítást, amelynek megnyitóját május 15-én, szombaton délelôtt tartották a Gy. Szabó Béla Galériában, a Kolozsvár-Külsô Református Egyházmegye, a Művelôdés folyóirat és a Nemzeti Kulturális Alap szervezésében.

Szabadság, 2004. május 17.


Az Ifjú Szivek kétrészes műsora az Astorkában
Fellépés Pozsonyban

Nemrég érkezett vissza kéthetes dél-szlovákiai körútjáról az Ifjú Szivek pozsonyi magyar táncegyüttes, melyen nagy sikert aratott Magyar tánciskola és Régi szokás szerint című műsorával. Mindkét program koreográfusa, dramaturgja és rendezője Hégli Dusán, az együttes művészeti vezetője. A Magyar Tánciskola főként a gyerekek körében aratott osztatlan sikert, egyebek közt azért is, mert a bátrabbak bemutathatták tánctudásukat, együtt szerepelhettek az Ifjú Szivek táncosaival.

Új Szó, 2004. május 15.


Tánciskola az Ifjú Szivekkel
Rúgj ki, lábam, rúgj ki most!

Az együttes számos helyen mutatta már be Magyar Tánciskola című műsorát. Mi Párkányban néztük meg, ahol a muzsikás, játékos néptáncfoglalkozás egyetlen nap alatt több alkalommal is zajos sikert aratott.

Vasárnap, 2004. május 14.


Homoródfürdôn tart edzôtábort a Hargita

Továbbképzô táborban vesznek részt Homoródfürdôn a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosai. A május 17-én kezdôdô táborban a táncosok elôadásokat hallgatnak, elméleti képzésben részesülnek, és lesz tánctanulás, edzés is.

Udvarhelyi Híradó, 2004. május 14.


Csángó kiállítás Budapesten

Csángóföld Európában - Európa Csángóföldön címmel nyílt kiállítás a Magyar Kultúra Alapítvány budavári székházában.

Magyar Rádió Online, 2004. május 14.


Gyalu
Elsô nemzetközi néptáncfesztivál

Az I. Gyalui Nemzetközi Néptáncfesztivált szervezi a gyalui Polgármesteri Hivatal a kultúrotthon igazgatóságával és a helyi tanáccsal együttműködésben, május 14–16. között. A fesztiválon magyarországi és olaszországi gyermekegyüttesek is részt vesznek, ugyanakkor fellép a két helyi — magyar és román — együttes is.

Szabadság, 2004. május 13.


Égi és földi édesanyák
Boldogasszony-dalok, mesék, gyermekdalok, mondókák

Az anyák halhatatlanok. Csak testet, arcot, alakot váltanak; fiatalok, mint az idő. Újraszületnek minden gyerekkel; megöletnek minden halottal – harmadnapra föltámadnak, mire virradna. Adassék nekik gyönyörűség, szerelmeikért örökös hűség, s adassék könny is, hogy kibírják a világ összegyűjtött kínját. – Ratkó József verse szinte mottóként, kiemelt helyen jelenik meg Budai Ilona Anyám, Édesanyám című legújabb lemezén, amelyen a Magyar Örökség-díjas népdalénekes-mesemondó az édesanyákról szóló népdalokból, mesékből állított össze egy csokorra valót, egy-egy rövid verssel megtűzdelve.

Magyar Nemzet, 2004. május 12.


Herder-díjas Pócs Éva néprajztudós

Pócs Éva, a néprajztudomány doktora lett az idei magyar Herder-díjas. Georg Winckler rektor pénteken adja át az Alfred Töpfer hamburgi üzletember alapította – bécsi, linzi, salzburgi, müncheni és greifswaldi profeszszorokból álló kuratórium által odaítélt – díjat a bécsi egyetem dísztermében.

Magyar Nemzet, 2004. május 12.


Gyergyószentmiklós
Hagyományôrzô napok

Hétvégén a hagyományôrzô napok rendezvénysorozata ugyancsak megmozgatta a diákságot Gyergyószentmiklóson: pénteken minden szünetben zengett a Salamon Ernô Gimnázium a szebbnél szebb népdaloktól, s aki csak tehette, székely népviseletben jött iskolába.

Romániai Magyar Szó, 2004. május 12.


Edzőtáborba készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

A csíkszeredai András Alapítvány az Apáczai Közalapítvány támogatásával továbbképzést szervez Homoródon Szőcs Elek tanyáján a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes számára. A táborra folyó év május 17-től 23-ig kerül sor, amelynek utolsó napján május 23-án az együttes táncosai részt vesznek a Szentegyházán megrendezésre kerülő Nárciszfesztiválon is.

Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, 2004. május 12.


Múzeumavató a szamosújvári Téka-házban

„Szalmazsúpos a mi házunk, a mi házunk teteje / A szegénység kikönyököl, kikönyököl belôle.” Ezzel a nótával avatták fel a szamosújvári fiatalok a Téka Alapítvány legújabb intézményét, tetteik mégis inkább szellemi, illetve, a lehetôségek függvényében, anyagi gyarapodásról beszélnek.

Romániai Magyar Szó, 2004. május 11.


Hajdú-Bihar megyei Népművészeti Napok Hajdúböszörmény

Sikeresen zárultak a Hajdú-Bihar megyei Népművészeti Napok eseményei
Hajdúböszörményben. Az idei néptáncfórum a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Napok keretében a korábbi évekhez képest még teljesebb körű ízelítôt adott a népművészet gazdag tárházából a résztvevôk és a közönség számára is.

Hajdú-Bihar Megyei Hirmondó, 2004. május 11.


A tavalyinál kevesebben mentek el a szamosújvári néptánctalálkozóra
Néptáncfesztivál múzeumavatóval

A vártnál kisebb méretűre sikerült a hétvégén Szamosújváron megszervezett IX. Nemzetközi Ifjúsági Néptáncfesztivál: a magyarországi meghívottak utolsó percben visszamondták a részvételt, a szervező Téka Alapítvány anyagi és energiaforrásainak java részét pedig a szórványkollégium épületének bővítési munkálataira fordították.

Krónika, 2004. május 10.


IX. Ifjúsági Néptáncfesztivál Szamosújváron

Újra népzenétôl volt hangos a szamosújvári kultúrotthon, valamint a Téka Ház környéke az elmúlt hét végén. A Téka Alapítvány ugyanis most szervezte meg az egész hét végén át tartó IX. Ifjúsági Néptáncfesztivált. A fesztivál keretében sor került a Téka Néprajzi Múzeumának a felavatására, amelyhez Lengyel Mária néprajzkutató adta a kiállítási anyagot saját gyűjteményébôl.

Szabadság, 2004. május 10.


Furcsa zöld
Juhász Zsolt a nagyüzemi balettrúdról, a szemellenzőről és a korszerű korszerűtlenségről

Évente előrukkol zavarba ejtő darabjaival. Eredeti magyar néptánc és kortárs mozgásművészet, pátosz és abszurd kavarog koreográfiáiban, mint legutóbb a Derengőben és a Muszáj-Herkulesben is. Juhász Zsolt nehezen beskatulyázható alkotó. Arról beszélgetünk, hogyan érdemes megőrizni táncos anyanyelvünket az európai egységben.

Magyar Nemzet, 2004. május 8.


Lemezbemutató Gyimesfelsőlokon

Vasárnap este 8 órakor a gyimesfelsőloki kultúrotthonban kerül bemutatásra Antal Tibor A legszebb gyimesi csángó népdalokat tartalmazó CD-lemeze, mely a Dancs-Markett kiadásában készült. Különben a népdalok előadója arról ismert, hogy az 1993-ban Budapesten bemutatott, Attila, Isten kardja című rockoperában ő jelenítette meg a pásztorfiút. A rockopera rendezői előzetesen több erdélyi települést is bejártak, hogy a pásztorfiú szerepére megfelelő személyt találjanak. Jól választottak, Antal Tibor gyimesi hangja elbűvölte a hallgatóságot.

Hargita Népe, 2004. május 8.


XV. „Szilágysági gyerek vagyok” Népdalvetélkedô

Tizenötödik alkalommal szervezi meg — a helyhatósági választások miatt elôrehozott idôpontban, május 22-én — a zilahi Szilágy Társaság a Szilágysági gyerek vagyok népdalvetélkedôt. A Zilahi Polgármesteri Hivatal Tükörtermében szombaton 10 órai kezdettel mutatkozhatnak be a versenyzôk.

Szabadság, 2004. május 8.


Kopács, Eszék, Csúza
Jön Sebestyén Márta!

A világhírû magyar énekesnõ menedzsere a múlt héten állapodott meg a HMDK vezetõivel a vendégszereplésrõl.
Fellépett már a londoni Queen Elisabeth Hallban, a Royal Festival Hallban, a Barbican Hallban és a sydneyi Operában. Turnézott a Deep Forresttel és az Oscar-díjas Angol beteg címû filmhez is adta a hangját. Hamarosan pedig Baranya és Szlavónia közönsége is megismerheti.

Új Magyar Képes Újság, 2004. május 6.


Szamosújvár
IX. NEMZETKÖZI IFJÚSÁGI NÉPTÁNCFESZTIVÁL

A IX. NEMZETKÖZI IFJÚSÁGI NÉPTÁNCFESZTIVÁLT rendezi meg a Téka Alapítvány Szamosújváron, május 7–9. között. Május 7-én, pénteken este 6 órától Széki estet tartanak a Téka Házban. Muzsikál Pali Marci és zenekara, a buzai hagyományôrzô zenekar, a szamosújvári Sóvirág zenekar. Szombaton fél 11 órától mezôségi ének és tánctanítás, délután 4 órától kerül sor a gálaműsorra a helyi művelôdési házban, amelyen magyarországi és erdélyi együttesek lépnek fel. Este 7 órától a sepsiszentgyörgyi Mereklye műsora a Téka Házban, utána felavatják a Téka Néprajzi Múzeumát, este 8 órától közös táncház, amelyen a kolozsvári Tarisznyás és a szamosújvári Sóvirág zenekar lép fel.

Szabadság, 2004. május 6.


Hosszifurugla, a mágikus hangszer
A jellegzetes dallamokat hatlyukú furulyán, citerán és énekhangon őrizték meg

Csak még egy utolsó nótát a hosszifuruglán – mondta a molnár a zsiványoknak, akik azért rontottak rá egy este, hogy pénzét és életét elvegyék. A zsiványok nem tudták, mi az a hosszifurugla, hát megengedték, hogy fújja. A zenét meghallották a molnár kutyái, bejöttek a csukott ajtón, és a kéménykürtben még éppen elérték a menekülő zsiványokat – egynek sem kegyelmeztek.

Magyar Nemzet, 2004. május 5.


REFORMÁTUS ZENEI FESZTIVÁL
2004. MÁJUS 28-29-30 (Pünkösd)

A 2001-ben elindított a Református Énekek a Zeneakadémián hangversenysorozatot idén 3 napos Református Zenei Fesztivállá bővítjük, mely 2004. május 28-29-30-án kerül megrendezésre.

Periferic Records, 2004. május 5.


Pozsony
A szegedi Rozsdamarók vendégeskedik Pozsonyban
Rendhagyó Deja vu klubest

Rendhagyó esttel várja a Deja vu klub szerdán az érdeklődőket a Bazova utcai Hlava 22. étteremben. A Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének és a Szőttes művészeti csoportnak köszönhetően a szegedi Rozsdamaró népzenei együttes ad koncertet a klubban.

Új Szó, 2004. május 3.