Folkrádió

Hírarchívum

Születésnapi közös ünnep a Fonóban

Közösen ünnepli tizedik születésnapját a Fonó és a Civil Rádió. A zenés jubileumi ünnepséget szombat este hat órától a budai zeneházban tartják. A 10 + 10 Civil a Fonóban elnevezésű rendezvényen a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band, a Fonó zenekar, a Makám, a Söndörgő, a Szalóki Ági Quintet, a Téka és a Vujicsics együttesek szórakoztatják a közönséget, vagyis a Fonó minden jellegzetes zenei irányzata képviselteti magát.

Magyar Nemzet, 2005. szeptember 30.


Interjú Hamar Dániellel, a Muzsikás együttes tagjával
„Már nem cél, hogy bemutassuk a zenét”

Liszt- és Kossuth-díj, Magyar Örökség Díja, tengerentúli koncertek – mindez összegezhetné is a bartóki örökséget felvállaló Muzsikás együttes 30 évét. Ami azonban talán fontosabb: nemzedékek sora tõlük hallotta elõször a magyar népdalkincs legszebb darabjait, sokszor az avatatlan fülnek kellemesebben hangzó feldolgozásban. Erdélyi koncertkörútjukra – amely pénteken Brassóban zárul – hagyományos népzenei anyagból válogattak.

Krónika, 2005. szeptember 30.


Tatros Forrásánál - Csángófesztivál 2005

A Hargita Megyei Kulturális Központ és Gyimesfelsőlok Polgármesteri Hivatala szervezésében 2005. október 2-án kerül sor Gyimesfelsőlokon a XXIX. Tatros Forrásánál Csángófesztiválra. Az idei fesztivál meghívott résztvevői az Ifj. Kosz Szilveszter csíkszeredai, a Bojzás kozmási, a Keleti Szél Szabad Csapat udvarhelyszéki, a tiszakécskei és a Tücskök, Kismuzsikusok, Ordasok sötétpataki, Kesice gyimesközéploki hagyományőrző együttesek, valamint Nyisztor Ilona Pusztináról.

Hargita Megyei Kulturális Központ, 2005. szeptember 29.


Gyermeknéptánc-találkozó Nagyváradon

Szeptember 30. – október 2. között immár IV. alkalommal rendezik meg a Csillagocska gyermeknéptánc-találkozót Nagyváradon. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Püspöki Székházában sorra kerülő nagyszabású rendezvény holnap 15 órakor kézműves-foglalkozásokkal (szalmafonás, nemezelés, gyöngyfűzés) kezdődik. Késő délután, 19 órakor a világhírű budapesti Csillagszemű gyermek-néptáncegyüttes műsorát tekinthetik meg az érdeklődők, ezt követően pedig táncház lesz Timár Sándor vezetésével.

Bihari Napló, 2005. szeptember 29.


Prímásképzés, táncoktatás Szentegyházán

A Gyermekfilharmónia Alapítvány és a Tanulók Háza közös szervezésében szeptember 5-étől harmadik alkalommal zajlott Szentegyházán tánctábor és prímásképzés. A hegedűprímás- és pikula-oktatásban elsősorban a filharmónia tagjai részesültek, de Máréfalváról, és Fenyédről is érkeztek gyerekek. Ötven, többnyire 12–13 éves gyermeket hívtak a táborba – mondta el Haáz Sándor zenetanár.

Erdély ma, 2005. szeptember 28.


Nem teljesíti a megyei önkormányzat feltételeit a Maros Mûvészegyüttes és a Népi Alkotások Háza
„Ki-ki foglalkozzék a saját kultúrájával”

Az 1956-ban alapított Maros Mûvészegyüttes jelenleg az ország egyetlen hivatásos táncegyüttese, amely két tagozattal mûködik – a román tánckar 1990-ben jött létre. Lokodi Edit szerint a legnagyobb gondot az jelenti, hogy egyelõre a román kollégáknál jóval több elõadást tartó magyar csoport „tartja el” az együttest, így a bevétel meg sem közelíti a törvény által elõírt tíz százalékot. A tanácselnök úgy véli, az egyik megoldást a két tánckar különválása jelenthetné.

Krónika, 2005. szeptember 28.


Nagy sikerrel zárult a harmadszor megrendezett szlovákiai magyar gyermek néptáncfesztivál
Lánc-lánc, Eszterlánc!

Füleken a hétvégén több mint félezer gyermek és mintegy száz kísérő felnőtt: tanár, koreográfus, csoportvezető és szervező vett részt a III. Eszterlánc Szlovákiai Magyar Gyermek Néptáncfesztiválon. Ugyanezen a napon zajlott Füleken a Borvirág fesztivál is, a két rendezvény mintaszerűen erősítette egymást. Ritka az olyan fesztivál, ahol minden olajozottan megy. Az Eszterlánc ilyen! Mosolygós szervezők, nyugodt körülmények, nem volt pánik, minden szépen működött: volt szállás, étel-ital, volt temérdek ajándék, volt jókedv és felvonulás, olyan parádés, hogy olyat milliós nagyvárosban is megbecsültek volna.

Új Szó, 2005. szeptember 28.


Szeptember 30.: a magyar népmese napja

Idén első alkalommal országszerte megrendezik a népmese napját, szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján. A Magyar Olvasótársaság elnöke elmondta, hogy eddig már mintegy 100 intézmény, főként könyvtár csatlakozott a kezdeményezéshez. Az Országos Széchényi Könyvtárban a 6-ik emeleti tanácsteremben délelőtt 10 órakor kezdődnek a programok. Berecz András mesél majd, vendég lesz Dr. Benedek Katalin, aki a dédunoka szemével mutatja be Benedek Elek meseírót, és különböző előadásokat is hallgathatnak az érdeklődők, többek között arról, hogy legyőzheti-e a népmesék sárkánya Pokémont.

Magyar Rádió Online, 2005. szeptember 27.


Az Ifjú Szivek 50 éves: Felhívás

Idén ünnepli fennállása ötvenedik évfordulóját az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes. A díszelőadást Pozsonyban, a Hviezdoslav Színházban, a baráti találkozót pedig az Ifjú Szivek székházában (Mostová 8) tartjuk október 22-én, szombaton. Kérjük az Ifjú Szivek egykori tagjait, a volt táncosokat, énekeseket, zenészeket, legkésőbb október 1-ig jelezzék, hány belépőjegyre tartanak igényt.

Ifjú Szivek, 2005. szeptember 27.


Marosvásárhely - Muzsikás az udvarhelyi árvízkárosultakért

...a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban vasárnap este a közönségnek ajándékozott koncertjük, melyre az együttest elkísérte Petrás Mária, a moldvai Diószénben született csángó népdalénekes. Fellépésük azon koncertsorozat része, melynek során erdélyi városokba látogatva szerveznek gyűjtést az Udvarhely környéki árvízkárosultaknak.

Népújság, 2005. szeptember 27.


Székiek Mosonmagyaróváron

November 12-én (szombaton) széki táncok tanítását szervezzük meg Mosonmagyaróváron. A táncokat Varga Sanyi és Radák Jani fogja tanítani. A programban adatközlők (táncosok és zenészek) is közreműködnek.
Jelentkezési határidő: november 8.

Allegro Alapfokú Művészeti Iskola, 2005. szeptember 26.


Táncol a székely

Nagy sikerű, igazi összművészeti könyvbemutatónak adott helyet csütörtök délután a marosvásárhelyi Bernády Ház. A könyvbemutatót ez esetben akár az ünnepség részeként is szemlélhetjük csupán, hiszen a szerző – Székely Dénes, a Székely Népi Együttes egykori táncosa, majd igazgatója – ez évben ünnepelte 70. születésnapját, és jelentette meg kötetét, Táncol a székely címmel.

Népújság, 2005. szeptember 25.


Teltházas irodalmi est a könyvtárban

Minden előzetes várakozást felülmúló érdeklődés kísérte a XX. Kecskeméti Népzenei Találkozó nyitónapján a megyei könyvtár dísztermében tartott irodalmi-népzenei estet. Még a folyosóról is hallgatták az érdeklődők a meghívott költők, énekesek és zenészek előadását, gondolatait. Ágh István, Budai Ilona, Buda Ferenc, Tornai József, Halmos Béla, Petrás Mária, Fábián Éva, Berecz János, Juhász Zoltán és Sáringer Kálmán valóban egy értékesebb, tisztább Magyarország üzenetét hozta el a legkisebbektől az idősebbekig mindenkinek az estbe nyúló találkozáson.

Hírös.Index, 2005. szeptember 24.


Táncol a székely

Nagy sikerű, igazi összművészeti könyvbemutatónak adott helyet csütörtök délután a marosvásárhelyi Bernády Ház. A könyvbemutatót ez esetben akár az ünnepség részeként is szemlélhetjük csupán, hiszen a szerző – Székely Dénes, a Székely Népi Együttes egykori táncosa, majd igazgatója – ez évben ünnepelte 70. születésnapját, és jelentette meg kötetét, Táncol a székely címmel. Sokszínű kiadványról van szó, amely a szerkesztő önéletrajzi vonatkozású anyagai mellett felöleli a Székely Népi Együttes történetét, világsikereit, az együttes alakulását követő táncházmozgalom sajátoságait, sajtóanyagokat, visszaemlékezéseket, mindannak a legnagyobb részét, ami a romániai magyar néptáncéletben a múlt század második felében történt.

Népújság, 2005. szeptember 24.


Kutatók egymás közt

Több mint egy tucat neves kutató tanácskozik egészen holnapig a magyar és a határon túli népszokásokról Kecskeméten. A népzenei találkozó egyik rendezvényén a szakemberek saját tanulmányaikat osztják meg egymással többek között a regélésről, a locsolásról, a disznótorosról és a karácsonyi szokásokról. A szervezők szerint a sok előadó azt jelzi: népművészet legösszetettebb műfaja ma is ott van az élet minden pillanatában. Kecskeméti lötyögtető tánc, pünkösdi lóverseny vagy bikahajszolás, húsvéti Emmaus-sereglés – ma már jóformán nem is tudjuk, mit takarnak ezek a népszokások.

Kecskeméti Televízió, 2005. szeptember 23.


Román forgatós, zsidó dallamok

A Hagyományok Házában ma este hét órától Lakatos Róbert brácsaművész és a Rév Zenekar vadonatúj albumát, a Hajnalodik címűt mutatják be. Lakatos Róbert pályafutása valóban két áramlat mentén haladt. 1992-től a komáromi Szőttes Kamara együttessel játszik, miközben négy egész estét betöltő táncelőadás zenéjét is elkészíti, majd 2001-ben egy évre a pozsonyi Ifjú Szívek Magyar Táncegyüttes zenei vezetője lett. Közben befejezte a Pozsonyi Zeneművészeti Főiskolát, brácsa szakon. Folyamatosan játszik a Szlovák Nemzeti Filharmonikusoknál. Pályafutásának egyik legemlékezetesebb koncertjét tavaly májusban adta az ENSZ New York-i székházában, amikor is szólistaként lépett fel az Európai Unióba belépő országok tiszteletére rendezett koncerten.

Népszabadság, 2005. szeptember 23.


NKA Táncművészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet

A Táncművészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet független, hivatásos alternatív táncmûvészek, tánccsoportok részére 2005. október 1 – 2006. szeptember 30. között megvalósuló programok támogatására.
1. Új produkciók megvalósítására
2. Meglévő produkciók bel-és külföldi forgalmazására

Nemzeti Kulturális Alap, 2005. szeptember 23.


XX. Népzenei találkozó Kecskeméten

Ma délután öt órakor ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a XX. Kecskeméti népzenei találkozó. Este hét órától Nem sokat ér, ha magunknak dalolunk… címmel irodalmi-népzenei est kezdődik, olyan meghívott vendégekkel, mint Petrás Mária, Ágh István, Csoóri Sándor, Halmos Béla, Kányádi Sándor, Tornai József, Kallós Zoltán és az Egyszólam Együttes.

Népszabadság Online, 2005. szeptember 22.


Jótékonysági koncertsorozat és rendhagyó zeneórák
A Muzsikás Erdélyben

Szatmárnémetiben kezdi meg erdélyi koncertturnéját a Muzsikás együttes. A Liszt- és Kossuth-díjas zenekar a hónap végéig Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson és Brassóban lép fel. A koncertek bevételét az udvarhelyszéki árvíz károsultjainak megsegítésére fordítják, „városi közönségnek” szóló elõadásaik mellett az együttes tagjai rendhagyó zeneórákat is tartanak. „Mi a városi közönséget céloztuk meg: lehet, hogy lesznek köztük, akik komolyzenei mûveltséggel rendelkeznek, lesznek népzenerajongók, lesznek egyszerû érdeklõdõk, és lesznek, akik szolidaritásból jönnek el egy jótékonysági koncertturnéra” – vetítette elõre a leendõ közönség összetételét Hamar Dániel, a Muzsikás együttes egyik tagja.

Krónika, 2005. szeptember 22.


Balkán Hangja Fotópályázat

A Balkán Hangja című rendezvénysorozat 10 éve azzal a céllal indult, hogy a zenekarok és táncegyüttesek évente egy alkalommal bemutathassák tudásukat, fejlődésüket, legújabb koreográfiájukat egymásnak és a közönségnek. A rendezvény kinőtte önmagát, így mára egy multikulturális fesztiválsorozat formájában 2 vidéki helyszínen (Pécs, Békéscsaba) is megrendezésre kerül a Balkán Hangja Fesztivál és kiállítás.

2005. szeptember 22.


Nógrádba látogat a gyermekfolklór
Újra Eszterlánc Füleken

Nógrád magyar szellemi központja, Fülek ad otthont szeptember 23-tól 25-ig, vagyis péntektől vasárnapig a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Eszterlánc – Szlovákiai Magyar Gyermek Néptáncfesztiválnak. A Hagyomány Alap és az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes által kétévente a szlovákiai gyermek néptánc helyzetét felmérő és bemutató fesztiválon idén az előzetes információk szerint közel háromszáz gyermek mutatja be tánctudását. A fellépő tíz együttes az ország szinte minden régióját képviseli. Az Eszterláncot rendezők célja elsősorban az, hogy megerősítsék a gyermekek néptánc iránti szeretetét, hagyományápolásra való hajlamát, és hogy egyben felmérjék, milyen az utánpótlás szakmai felkészültsége, hol kell segíteni szakmai tanáccsal vagy más egyébbel.

Új Szó, 2005. szeptember 21.


A jó koreográfiához sok minden kell
Szakmai gyakorlat Novák Ferenccel

Olyan a néptánc-koreográfia, mint a takarítás. Ha jól csinálják, természetes, ha valami hibádzik, rögtön felszisszenünk. Nem gondolunk bele, mi miért történik, csupán azt várjuk el, hogy minden tökéletesen működjék. Ehhez a varázslathoz elsősorban az kell, hogy a koreográfia a koreográfus fejében szülessék meg, a zeneszerző belső hallásához mérhető belső érzékeléssel. Ezt megtanítani nem lehet, de azt igen, hogyan nem szabad koreografálni. A Romániai Magyar Néptánc Egyesület ennek fényében szervezett az elmúlt héten Sepsiszentgyörgyön munkatalálkozót az erdélyi koreográfusok számára.

Háromszék, 2005. szeptember 19.


Lakatos Róbert és a Rév lemezbemutató koncert

Szeptember 23-án kerül sor Lakatos Róbert és a Rév Hajnalodik című lemezének bemutató koncertjére. A nyolc dalt tartalmazó album zenei anyaga a népzene és a klasszikus zene metszéspontjában található, amelybe Lakatos Róbert saját elképzeléseit, dallamait is beleilleszti. Az együttes repertoárja akár klasszikus zenészi, akár népzenészi szemszögből érdekesnek ígérkezik. A meghatározó szál az alkotás során ugyanaz a folyamt volt, amit Bartók Béla is alkalmazott komponáláskor. Ő először a néphagyomány kincsesládájához fordult. Lakatos Róbert fordított irányból közelít: először Bartók műveiből indul ki, megkeresi a kapcsolatot az eredeti népzenekincshez, majd ezt továbbgondolva új motívumokkal bővíti ki a zenefolyamot.

Hangvető, 2005. szeptember 19.


A Népmese napja felhívás

A Magyar Olvasástársaság azzal a felhívással fordul mindazokhoz, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása, hogy csatlakozzon azon kezdeményezéshez, amely szerint szeptember 30-át, Benedek Elek születésnapját, a Népmese napjaként tiszteljük ezentúl.

Magyar Olvasástársaság, 2005. szeptember 19.


Népzenei fesztivál Topolyán

A nagyszabású rendezvényre a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ szervezésében szombaton este, a Topolya napok keretében került sor. A koncerten a vajdasági népzenei élet meghatározó egyéniségei: szólisták, énekegyüttesek, kisegyüttesek léptek fel. A résztvevőket, és mindazokat, akik éltetik, ápolják, és a legkisebbeknek továbbadják a magyar népi kultúrát Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház alelnöke köszöntötte, aki megnyitó beszédében a betelepítésének 255. évfordulóját ünneplő Topolya művelődési életének meghatározó értékeit felmutató Kodály Zoltán egyesületben folyó munkát méltatta, hiszen táncosainak, népzenészeinek, csoportvezetőinek tevékenysége Vajdaság egész területére kisugárzik.

Magyar Szó, 2005. szeptember 18.


Ma este táncházi évadnyitó

Szezonnyitó táncházi mulatsággal kezdődik ma este a 2005– 2006-os táncházi évad. A Fővárosi Művelődési Házban négy órakor gyermekeknek szóló programokkal, a Budapest Táncegyüttes Tündérmese című táncszínházi előadásával, gyermekjátszóházzal, kézművesprogramokkal és az aprók táncával kezdődik az évadnyitó, amely nyolc órától a felnőttek táncoktatásával egybekötött táncházzal, koncertekkel és bemutatókkal folytatódik egészen hajnalig. A találkozón nemcsak a táncházmozgalom előadói, hanem hagyományőrző zenészek is részt vesznek.

Magyar Nemzet, 2005. szeptember 17.


Jubilál a Kecskeméti Népzenei Találkozó

Jubilál a patinás esemény Kecskemét főterén és közintézményeiben, szeptember 22-25. között. E hosszú hétvége számos tanácskozást, kiállításokat, de 23-án, és 24-én a Főtéren táncos-zenés közönségszórakoztató programokat is a városba hoz. Az 1967-ben indított találkozók a helyi zenetudósok, Kecskeméti és kistérségi polgárok kezdeményezésére jött létre, s két év múlva már elindításának negyven éves jubileumát ünnepelheti majd.

Hírös.Index, 2005. szeptember 15.


A Hargita Székely Népi Együttes felemelt fejjel járt a nemzetek között
Beszámoló a 38 napos nyugat-európai turnéról

Nehéz mindent, ami történt, egyetlen kerek történetté gyúrni. Új tapasztalatok, sosemlátott helyek és emberek együtt szőtték történetünk fonalát. Amikor az ember egy ilyen hosszú turné után visszatekint az események sodrára, nem pusztán tények halmaza, hanem gondolatok, érzések, emberi viszonyok egész amalgámjával szembesül. Amennyire lehet mégis tényekre szorítkozva, hadd meséljem el ibériai kalandozásunkat.

Erdély ma, 2005. szeptember 14.


Népi ínyencségek

A Sóstói Múzeumfalu, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legnépszerűbb közgyűjteménye tavaly rekordot döntött: alig 30 óra alatt ötezren keresték fel a Kóstolja meg Magyarországot! című programjukat. Idén még több vendégre számítanak, ugyanis Ukrajna, Románia, Szlovákia határ menti területei mellett hazánk szinte minden régiója képviselteti magát a 16-án déltől másnap este hat óráig tartó gasztronómiai szomszédoláson. Szombaton nyitják meg a Jászság népviselete című időszaki kiállítást is, amelyet a Jászsági Hagyományőrzők bemutatója és egy jász népzenei együttes műsora kísér.

Népszabadság, 2005. szeptember 14.


Elhunyt Kovács Gábor a hajdúszoboszlói művelődési központ igazgatója

Hajdúszoboszló művelődési központjának igazgatója, Kovács Gábor, életének 51. évében, szeptember 13-án este tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Hajdú Online, 2005. szeptember 14.


Énekórákat ad a Muzsikás

A Muzsikás együttes ingyen énekórákat tart országszerte, mert az iskolákban központilag csökkentették az énekórák számát, legföljebb heti egy énekóra van, sok helyen még ennyi sem. Most indult a tanév, és indulnak ők is az ország iskoláiba, hogy Kodály országában helyrehozzanak valamit. Erdélyben pedig jótékonysági koncertsorozatot adnak az árvízkárosultak megsegítésére. Az együttes egyik alapító tagja, Hamar Dániel, aki civilben geofizikus-űrkutató, és az ELTE TTK-n tanít.

Magyar Rádió Online, 2005. szeptember 14.


Zenészbarátságok hanglemezen

Meglepő erdélyi anyaggal rukkolt elő Mohácsy Albert és Nagy Zsolt zenész barátaikkal, s a népzenében eddig szokatlan módon egy irodalmi alkotás részleteire, Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjére fűzték fel a dalokat. Céljuk a Tíz év Méta után egy eredetileg Tíz év banda elnevezésű lemez volt, amelyen az 1989-ben a Métában kezdődött zenészbarátságoknak állítottak volna emléket a tízéves évfordulón. A lemez késett, de alighanem bővült és csiszolódott is a repertoár, s így végül Tizenkét Banda – Erdélyország címmel jelent meg. A lemezen nincs semmi „újdonság”, mindenki a kedvencét muzsikálja, vagyis a nagy táncházas slágerek köszönnek vissza új, szép és lendületes előadásban, mint a „Szalmazsúpos a mi házunk teteje”, a „Szép szivárvány koszorúzza az eget” vagy más, szöveg nélküli, ismert táncdallamok.

Magyar Nemzet, 2005. szeptember 13.


A helység kalapácsát mutatja be a Háromszék Táncegyüttes
Hõsköltemény bohóctréfákkal

Idén – a hagyománytól eltérõ módon – bemutatóval kezdi meg az évadot a Háromszék Táncegyüttes. Az évadnyitó elõadást ma este hét órától tartják Sepsiszentgyörgyön, a Szakszervezetek Mûvelõdési Házában.
Az elõadás két különálló részbõl áll: az elsõ felében az elmúlt öt év alkotásainak szinopszisát viszik színpadra, ezzel emlékeznek az együttes fennállásának tizenötödik évfordulójára, és bemutatják az együttes keretében idén megalakult Mozgásszínházi Mûhelyt. A tulajdonképpeni bemutató az elõadás második része: a Petõfi Sándor A helység kalapácsa címû hõskölteménye alapján színre vitt, komikus elemekkel fûszerezett táncjáték, amelyet a magyarországi Novák Ferenc rendezett.

Krónika, 2005. szeptember 12.


Sepsiszentgyörgyön rendez Novák Ferenc

Bemutatóval kezdi idei évadját a Háromszék Táncegyüttes. A kibővült társulat kedden este a neves Novák Ferenc által színre vitt, A helység kalapácsa című táncjátékkal lép közönség elé, Petőfi verses költeményét a tánc, a zene, a mozgásszínház eszközeivel mutatják be. A helység kalapácsát Novák Ferenc 1992-ben rendezte meg először a budapesti Honvéd Táncegyüttesnél, most Sepsiszentgyörgyön viszi színre, ahol visszatérő vendég, hisz ez a harmadik közös munkájuk. Ez vérbeli profi társulat, a Ludas Matyi rendezésekor jöttem rá, itt bármilyen előadást meg lehet rendezni, most a bővítés után repertoárjukat a végtelenségig kiterjeszthetik — mondotta Novák, és hozzáfűzte, nagyon jó hangulatban zajlottak a próbák, igen tehetséges emberekkel dolgozott együtt, jó néhány táncos színészi, énekesi tehetsége is kiemelkedő.

Háromszék, 2005. szeptember 10.


Prímásképzés, táncoktatás Szentegyházán

A Gyermekfilharmónia Alapítvány és a Tanulók Háza közös szervezésében szeptember 5-étől harmadik alkalommal tartanak Szentegyházán tánctábort és prímásképzést. A hegedűprímás- és pikula-oktatásban elsősorban a filharmónia tagjai részesülnek, de Máréfalváról, illetve Fenyédről is érkezett egy-egy gyerek. Ötven, többnyire 12–13 éves gyermeket hívtak a táborba, a legkisebbek 8 évesek, de van néhány 16 éves is – tudtuk meg Haáz Sándor zenetanártól. Tíz tanuló részesül hangszeres képzésben Sinkó András marosvásárhelyi zenetanár, népzenei szakértő irányításával, ugyanakkor szatmári táncrendet tanít a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttestől Elekes András, Opra Levente és Lázár Ibolya. Ma moldvai táncot sajátíthatnak el a résztvevők Kovács Imre fenyédi táncoktató vezetésével.

Hargita Népe, 2005. szeptember 9.


Bemutatkozik a Nagyvárad Táncegyüttes

Arad megyei bemutatkozó körútjára készül a Nagyváradi Állami Filharmónia Folklór Szakán belül működő magyar néptáncegyüttes, a Nagyvárad Táncegyüttes. Az erdélyi magyar tánchagyományokból összeállított, ízelítőnek és kedvcsinálónak szánt folklórműsort szeptember 16-án Simonyifalván, szeptember 18-án Nagyzerinden, szeptember 23-án Ágyán, október 2-án pedig Kisjenőben láthatja a közönség.

Nyugati Jelen, 2005. szeptember 8.


Rendhagyó összevont iskolai énekóra a Muzsikással

Kimutatták, hogy a rendszeres zenei élmény a fegyelmet, a koncentráló képességet és a teljesítményt is fokozza. A rendkívül gazdag Kárpát-medencei hagyományos népzene egyszerre ősi és modern, mindezeket a szerepeket képes betölteni. Ezért tartja fontosnak a Muzsikás a jövő nemzedéke számára a népzene megismerését, befogadását.
Nagyobb szabású programba kezdett az együttes melynek része a rendhagyó iskolai énekóra.

Muzsikás, 2005. szeptember 8.


Levél a miniszternek

Az öntevékeny alkotók és művelődési közösségek – százezrek – nevében tiltakozunk a kormányzat és a kulturális tárca közelmúltban megvalósított és tervezett, a magyar civil társadalmat sértő intézkedései ellen.

Mester Porta, 2005. szeptember 7.


X. Vajdasági Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár
Felhivás kézműveseknek

A Vajdasági Magyar Folklórközpont és az újvidéki Csűrdöngölő táncegyüttes PÁLYÁZATOT hirdet a kézművesek számára a X. Vajdasági Táncháztalálkozón és Kirakodóvásáron való részvételre, melyet 2005. október 1-én szerveznek meg Újvidéken a József Attila Általános Iskolában. A szervezők az érdekelt kézművesek részére díjmentesen biztosítanak kirakodóhelyet. Mivel a kirakodóhelyek száma korlátozott, a jelentkezéseket beérkezésük sorrendje alapján vesszük figyelembe.

Vajdasági Magyar Folklórközpont, 2005. szeptember 7.


Tánc, kilátással

Szeptember 7-től negyedik alkalommal rendezik meg a Keszthelyi Táncpanoráma című programsorozatot: jövő hétfőig hét előadással és egy kiállítással várják a tánc iránt érdeklődőket a Balaton Kongreszszusi Központ és Színházban (Keszthely, Fő tér 3.). A Balaton barokk fővárosának is nevezett Keszthelyen négy éve azért rendezték meg a Táncpanorámát, hogy bemutassák a magyar táncművészet legjelesebb, meghatározó képviselőinek előadásait a folklór, a kortárs tánc és modern balett műfajaiban. Gondoltak a kisebbekre is, idén is lesz gyermekelőadás.

Népszabadság, 2005. szeptember 6.


Vajdasági Magyar Folklórközpont felhívása

A Martin György Néptáncszövetség – Budapest és a Vajdasági Magyar Folklórközpont – Szabadka, meghív valamennyi vajdasági felnőtt, magyar hagyományápoló és hagyományõrzõ néptáncegyüttest a minõsítési értékelést adó Néptáncosok Országos Bemutató Színpada rendezvényre.

Vajdasági Magyar Folklórközpont, 2005. szeptember 5.


Színes évadot ígér a Háromszék Táncegyüttes

Öt bemutatót, három régebbi előadás műsoron tartását, a már bejáratott népzene- és néptánctalálkozót, valamint egy nemzetközi tánckaraván forgatagát kínálja a szeptember közepén kezdődő évadban a Háromszék táncegyüttes, mégpedig széles skálán: hagyományostól a kísérleti táncszínházig. A gazdag tervek mögött megújult, feltöltődött csapat áll: kilenc új táncost (öt lányt és négy fiút), mozgásszínházban gyakorlott öt színészt vettek fel a nyáron, valamennyien friss végzősök (a sepsiszentgyörgyi művészeti líceum és a kolozsvári főiskola jól ismert növendékei), új ember a társulatnál Fazakas Mihály művészeti tanácsadóként, Nyitrai Mariann énekesként és egyben művészeti titkárként.

Háromszék, 2005. szeptember 4.


Jótékonysági koncertkörút Udvarhelyszék árvízkárosultjainak megsegítésére

A Muzsikás együttes 2005 szeptember 23. és 30. között erdélyi hangversenykörútra indul, végiglátogatva a nagyobb erdélyi városokat. A régóta tervezett út az Udvarhelyszéket sújtó természeti katasztrófa miatt jótékonysági köncertkörútra változott. A Muzsikás a turné során keletkezett bevételt az árvízkárosultak megsegítésére ajánlja fel. A hangversenykörút támogatója a MOL Rt. A koncertek állandó vendége Petrás Mária moldvai énekes.

Muzsikás, 2005. szeptember 3.


Ha a pacsirtának elvágják a szárnyát
Kitüntették Fehér Anikót, a népzenei televíziózás egyik kulcsfiguráját – és elküldték a Duna TV-től

Nem sokan vannak a Kárpát-medencében, akik érdeklődnek a népi kultúra iránt, és ne ismernék Fehér Anikót a Duna TV-ből. Rengeteg énekes-muzsikus, hagyományőrző és táncházas köszönheti neki széles körű ismertségét, de maga a műfaj is hálás lehet: nagy lépéseket tett a népzenei televíziózás megteremtéséért. Minden, e témával foglalkozó újságíró-riporter példának, mintának tekintette szakmailag is helytálló, értékmentő és ismeretterjesztő műsorait, amelyekből még most is sugároz időnként a Duna TV. Augusztus 20-a alkalmából Duna TV-s munkájáért a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki. A sors iróniája, hogy még az elismerés átvétele előtt – indokolás nélkül – elküldték a televíziótól.

Magyar Nemzet, 2005. szeptember 1.


Évadkezdés az erdélyi magyar hivatásos néptáncegyütteseknél

Szeptember elején az Erdélyben működő valamennyi magyar hivatásos néptáncegyüttes az új évadot készíti elő. A sepsiszentgyörgyi Háromszék továbbra is a kísérletezést választja – mozgásszínházzal kiegészülve. Az Udvarhelyi Néptáncműhely hagyományosabb produkcióiban szintén kerettörténetbe ágyazott táncokat visz színre. Több együttes a szórványba viszi el műsorait, így a Nagyvárad Táncegyüttes, valamint a Maros Művészegyüttes, az utóbbi egy táncjátékával a magyarok fogyatkozására, a beolvadásra is fel kívánja hívni a figyelmet. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes hang-, filmanyagok, fotóalbum, könyv kiadását tervezi tizenöt éves születésnapjára.

Krónika, 2005. szeptember 1.