Folkrádió

Hírarchívum

Elismerések a tánc világnapján

Tegnap, a tánc világnapján a Művészetek Palotájában tartott gálaest keretében átadták az EuroPAS Magyar Táncdíjakat. Cserta József, a Magyar Nemzeti Balett tagja kapta a magyar balett kategória díját, a magyarországi néptáncos-koreográfus díjat Mihályi Gábornak, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetőjének ítélték, a hazai színházi koreográfusok közül Bodor Johannát találták díjra érdemesnek, és kitüntették az operettszínház Lőcsei Jenő vezette tánckarát is.

Magyar Nemzet, 2007. április 30.


Ezerlábú néptáncparádé
Szent György-napok

A néptáncot nem lehet túl korán kezdeni - derült ki újfent a Szent György-napok vásári színpadán és a körülötte kialakított táncházas téren, valamint a színház elotti nagyszínpadon. Három nap alatt minden korosztály megfordult a néptánckavalkádban, a színpadosok szebbnél szebb viseletekben, a táncházasok civilben, de közülük többen a vásárban is kapható polgáriasult népi/népies polgári ruhákban forogtak. A Háromszék Táncegyüttes ebben az esztendőben is valóságos néptánciskolát rendezett be a kézművesmesterek szomszédságában, péntektől vasárnapig végigtáncolta Erdővidék, Kalotaszeg, Gyimes, Moldva, Mezőség, Szék, Felcsík, a Küküllő mente legszebb táncait.

Háromszék, 2007. április 30.


Guinness-rekord kísérlet magyar népdalokkal

A Guinness Rekordok könyve szerint a népdaléneklési csúcsot egy indiai férfi tartja, 36 órával. Miskolcon arra készültek, hogy több kamarakórus részvételével 24 órás rekordkísérletet tesznek. A műsoron majdnem másfél ezernyi magyar népdal szerepelt. Az apropó pedig a cserkészmozgalom évfordulója.

Magyar Rádió Online, 2007. április 29.


Egészséges csárdás
Öt éve kezdte el adását a Folkrádió

Fiatal programozók és természettudósok megunták 2002 tavaszára, hogy a magyar népzene jószerével eltűnt a honi médiából. Bár az internetes rádióhallgatásnak még ma sincs túl nagy tömegbázisa Magyarországon, a Folkrádió mögött öt év alatt életerős közösség kovácsolódott össze, amely bátran vitatkozik a táncházmozgalom legégetőbb kérdéseiről. Az április 29-i tánc világnapja előtt erről beszélgettünk Káplár Tamással, a rádió egyik alapítójával, Pávai István népzenekutatóval és Zagyva Natália informatikussal.

Magyar Nemzet Hétvégi Magazin, 2007. április 28.


Szerencsés emberek ugyan, de kemény megdolgoznak azért, hogy a hobbijuknak élhessenek
Szenvedélyük a munkájuk
Részlet a 3 interjút tartalmazó cikkből

Lépes Anikó az Ifjú Szivek fiatal táncosa, a pozsonyi magyar gimnáziumban folyó néprajzi képzés egyik tanára. Tehetséges. Szerény. Bármibe kezd, mindenből kihozza a maximumot, mert önmagával szemben magasak az elvárásai. „Mindenért, amit kiengedek a kezemből, amit mondok vagy cselekszem, felelőséggel tartozom. Magamnak és másoknak.” Gyermek- és serdülőkorában rokonai, barátai, ismerősei révén folyamatosan érték olyan hatások, amelyek következtében végül a főiskolai tanulmányai megkezdésével párhuzamosan komolyabban kezdett foglalkozni a táncolással. Pályafutása a pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttesben kezdődött.

Új Szó, 2007. április 28.


Falkafolk, Esztenás, Sültü és Kolompos

Teljes a táncházi körkép, ami a négynapos ünnepet illeti: ma este Budapesten a Csörsz utcában a Zurgó, az FMH-ban a Falkafolk, a Reviczky utcában az Ifjú Muzsikás húzza a talpalávalót, Miskolcon az Esztenással moldvai és gyimesi, a pécsi Ifjúsági Házban pedig horvát és macedón táncokat tanulhatunk. A holnap este is változatos lehetőségeket kínál, a több évtizedes Kalamajka-táncházzal és a Téka Bem rakparti mulatságával, aki pedig a csángó muzsikát kedveli, annak az FMH-ban a helye a Sültü zenekarral.

Magyar Nemzet, 2007. április 27.


Revü helyett művészi érték
Mihályi Gábor a Magyar Állami Népi Együttes rendkívül sikeres amerikai turnéjáról

Nemrégiben érkezett haza rendkívül eredményes, három és fél hónapos amerikai turnéjáról a Magyar Állami Népi Együttes, amely Mihályi Gábor Harangozó Gyula-díjas koreográfussal, a társulat művészeti vezetőjével Magyar Concerto – Bartók Béla emlékére című műsorukkal meghódította az Egyesült Államok nagy színháztermeit. A tengerentúlon nagy sikerrel bemutatott előadást ma este hét órakor a Művészetek Palotájában mi is megtekinthetjük.

Magyar Nemzet, 2007. április 27.


Nem lehet mindent szó nélkül hagyni a néptáncos szakma képviselői szerint
Hatezren támogatják Hégli Dusánt

Pozsony. 6121 támogató aláírást adtak át tegnap Marek Maďarič kulturális miniszternek. A petíciót a nagyidai Ilosvai néptáncegyüttes indította Hégli Dusán támogatására, akit elbocsátott az Ifjú Szivek művészeti vezetői tisztségéből a januárban kinevezett igazgató, Papp Sándor.

Új Szó, 2007. április 26.


Megjelent a sepsiszentgyörgyi Folker együttes első lemeze

Kecsketánc – Magyar népzene gyerekeknek címmel jelent meg a sepsiszentgyörgyi Folker együttes kettős, CD-t és szöveges mellékletet tartalmazó kiadványa. A zenekar és Kerekes Boglárka énekes 11 tagú gyermekcsoport bevonásával készítette el a moldvai, gyimesi és felcsíki énekek, rigmusok, továbbá közismert gyermekdalok felvételeit.

Krónika, 2007. április 26.


Sikeres volt a magyar népi együttes amerikai turnéja

Sikerrel zárta észak-amerikai turnéját a Magyar Állami Népi Együttes: három és fél hónap alatt mintegy kilencvenezer néző látta a Magyar Concerto című táncszínházi előadásukat – közölte Kelemen László, a Hagyományok Háza igazgatója. Nagyon fontos volt számunkra, hogy 13 év után ismét megjelenjünk ezen a piacon. Bemutassuk, hogy a semleges ízlésű közönség fogékony arra a szemléletváltásra, amely az együttesben bekövetkezett - hangsúlyozta Kelemen László.

Echo TV, 2007. április 26.


Kolozsvár
V. ORSZÁGOS NÉPDAL ÉS HANGSZERES NÉPZENEI VETÉLKEDŐ

A Kallós Zoltán Alapítvány 2007. május 26-27-én szervezi meg Kolozsváron az V. ORSZÁGOS NÉPDAL ÉS HANGSZERES NÉPZENEI VETÉLKEDŐT. A vetélkedő résztvevői számára a Kallós Zoltán Alapítvány szállást, étkezést biztosít, az útiköltséget pedig egyeztetés szerint megtéríti. Nevezési díj nincs. Jelentkezni az on-line jelentkezési lap kitöltése által lehet 2007. május 10-ig.

Kallós Zoltán Alapítvány, 2007. április 25.


Nem kolontos a Kolompos

Talán már nem kell a népmesék izgalmas világát bizonygatni annak a gyermeknek, aki ott tapsolhatott és énekelhetett a budapesti Kolompos együttes valamelyik tegnapi előadásán. Ma már interaktív műfajként tartják számon a közönség bevonásával is zajló produkciókat, és erről minden szülő bonyolult műszerekre gondol, pedig csak a közös játék öröméről van szó - ez esetben kevés és szerény eszközzel (két festett lepedő, néhány színes kartonlap), ám annál több fantáziával, kedvvel, mesterségbeli tudással átadott értékekről.

Háromszék, 2007. április 24.


Népdaléneklő vetélkedő Csáváson

A Kis-Küküllő menti falu református egyházközsége és iskolája népdaléneklő versenyt hirdet. A vetélkedőt tanulóknak szervezik, Dézsi Ferenc (1950–2002) zenetanár, karnagy emlékére – tájékoztatta lapunkat Bíró József lelkész. A korán eltávozott Dézsi Ferenc egykor Birtalan József és Birtalan Judit tanítványa volt Marosvásárhelyen, élete utolsó szakaszában falujában élt, tanított és a csávási dalárdát vezette.

Népújság, 2007. április 24.


Erdélyi tánchagyományok és a Tánc Világnapja

Április 29-e a Tánc Világnapja. Ebből az alkalomból a Bogáncs – Zurboló Egyesület és a Tranzit Alapítvány szervezésében a következő előadásokra kerül sor: április 26. (csütörtök) – 21.00 – Pótlás, a kolozsvári Zurboló Táncegyüttes táncszínházi előadása. Április 27. (péntek) – 16.00 – népzenei és néptáncfilmek vetítése a Duna TV Utolsó Óra sorozatából; 19.00 – XVII. Zurboló Táncfórum – a kolozsvári magyar néptáncegyüttesek ünnepi előadása, fellép a Bogáncs, az Ördögtérgye, a Szarkaláb és a Zurboló; 21.00 – táncház a Tarisznyás és a magyarpalatkai Kodoba zenekarok közreműködésével.

Szabadság, 2007. április 24.


Lábbelik a táncos lábakra
Szerencsejáték Zrt. adománya a Nógrád Táncegyüttesnek

Április 21-én a Nógrád Táncegyüttes Táncházában adta át Székely Gábor, az SzZrt. vezérigazgatója és Veres István miskolci területi igazgató dr. Rozgonyi Józsefnek, a Salgótarjáni Néptáncművészet Közalapítvány kuratóriumi elnökének azokat a cipőket, csizmákat és bakancsokat, amelyeket a Társaság 500 ezer forintos adományából vásároltak az együttes részére.

Folkrádió, 2007. április 23.


Külföldi turnéra indul a Lőrinc Tánccsoport - görög nézők előtt pördül majd a székely szoknya

Az erdélyi népviselet és néptánc görögországi bemutatójáig még van ugyan néhány hét, Dózsa György község Lőrinc Tánccsoportjának a próbáin azonban már kemény munka folyik. A táncosok heti két alkalommal több órát gyakorolnak, hogy mire Leptokáriában színpadra lépnek, tökéletesen elsajátíthassák a koreográfiát.

KözPont, 2007. április 23.


Akinek szájából talpára esik a szó
Vendégünk volt Berecz András

Berecz András, a neves magyarországi mese- és énekmondó, tréfamester Sepsiszentgyörgy vendége volt a múlt héten. Előadása után tapasztalatairól, gyűjtéseiről faggattuk, no meg - mondását idézve - arról, hogy mikor esik a talpára a szó.

Háromszék, 2007. április 21.


Beszélgetés Berecz András népmesegyűjtővel, ének- és mesemondóval

...Egyszerűen egyfajta elemi ösztön húzott el engem idáig. Olvastam, hallottam a gyönyörű dalokat, és akartam látni: kik azok az emberek, hogy néznek ki, hogy mozognak, mit gondolnak a világról, akik ilyen szép dalokat, balladákat, meséket tudnak. Emiatt jöttem el először 1979-ben Moldvába.

Krónika, 2007. április 20.


A mese: nyelvi rezervátum
Beszélgetés Berecz András népmesegyűjtővel, ének- és mesemondóval

- Mesemondónak születni kell, vagy tanulni is lehet a mesélést? - Mind a kettő igaz – úgy gondolom –, viszont a rátermettséget nem lehet kihagyni. Akiben nincs meg a vakmerőség, hogy nehéz helyzetben, unalomban, savanyú emberek közt is meg merje mutatni a jókedvét, az nem lehet mesemondó.

Krónika, 2007. április 20.


Két hétig középpontban a tánc

A tánc világnapjához kapcsolódva csütörtöktől hetedik alkalommal rendezik meg a csaknem két héten át tartó Táncfórumot Budapesten. A fesztivált a Monarchia - Népek Tánczai című előadás bemutatójával nyitják meg a Budapest Táncegyüttes és a Honvéd Táncszínház produkciójában. Fellép az 50 éves jubileumát ünneplő Duna Művészegyüttes, a Győri Balett pedig Az operaház fantomja című előadását mutatja be Budapesten. A programsorozatot a Csabai Attila Társulat Carmens című bemutatója zárja.

Magyar Rádió Online, 2007. április 19.


Tartalékolt népi értékeink

A szórványvidéki mezőségi falvak – többnyire csak archív felvételeken látható – motívumkincsét és táncrendjeit mutatja be a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes legújabb produkciójában. Amellett, hogy az előadás hangsúlyozza, a szórvány

Hargita Népe, 2007. április 18.


PANKKK hozzájárulás élő könnyűzenei tehetségkutató versenyek lebonyolításához

A program célja: a hazai könnyűzenei tehetségkutatás és –gondozás elősegítése
A program kiírója: PANKKK – Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért
Igényelhető hozzájárulás: maximum bruttó 400.000 Ft / rendezvény
Lehetséges igénylők köre: hazai rendezvényszervező gazdasági társaságok és nonprofit szervezetek
Műfajok: pop, rock, blues, elektro, metal, népzene, világzene és ezek tetszőleges fúziói

PANKKK, 2007. április 18.


PANKKK hozzájárulás könnyűzenei előadók első lemezeinek kiadásához

A program célja: az eddig kiadott nagylemezzel nem rendelkező hazai zenekarok első lemezeinek részfinanszírozása
A program kiírója: PANKKK – Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért
Igényelhető hozzájárulás: maximum bruttó 400.000 Ft / produkció
Lehetséges igénylők köre: hazai zenekarokat képviselő kiadók és magánszemélyek (szerzői kiadás esetén)
Műfajok: pop, rock, blues, elektro, metal, népzene, világzene és ezek tetszőleges fúziói

PANKKK, 2007. április 18.


Kínai turnéra készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Új bemutatóval várja a közönséget ma 19 órától a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A Még szólnak a harangok című előadás a Mezőség népi kultúrájából nyújt ízelítőt, abból az archaikus zenei és tánchagyományból, amely mára – az ott élő magyarok egyre apadó lélekszáma miatt – majdnem teljesen kiveszett.

Krónika, 2007. április 18.


Hallgassunk jó zenét!
Interjú Lakatos Róberttel

A 2005-ben alakult RÉV zenekar egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon és a világban is, szülőföldjükön mégis kevesebben ismerik őket. Első lemezük 2005-ben jelent meg Hajnalodik címmel, tavaly az albumot az év hazai world music albuma katergóriában Fonogram - Magyar Zenei Díjra jelölték.

Bumm.sk, 2007. április 18.


Térítésmentesen igénybe vehető stúdióidő
Pályázati felhívás

A Hagyományok Háza pályázatot ír ki hivatásos és műkedvelő népzenei együttesek, hangszeres és énekes szólisták, illetve énekegyüttesek részére. A felhívás célja, hogy a népzenei (revival) mozgalom előadóinak színvonalas produkciói önálló CD-lemezen megjelenhessenek.

Hagyományok Háza, 2007. április 17.


Muzsikás Kárpát-medencei nyomokon

A Muzsikás együttes hétfői koncertjén újfent a magyarság népzenei hagyományából válogat. A koncerten, amelyen Bob Cohen, Yale Strom és Elizabeth Swarz is közreműködik elsősorban az utóbbi tíz-tizenöt évben előkerült zsidó-magyar, főleg erdélyi haszid muzsikát mutatják be.

Fidelio, 2007. április 16.


Tizenhét év ősi bűvölete

Tizenhetedik születésnapját ünnepelte a nagyváradi táncházmozgalom szombaton az Ady Endre Gimnáziumban. A néptánc, népzene, a magyar népi kultúra megtartása olyan kincsesháznak számít, melyet megőrizni kötelessége a mai generációknak. - derült ki Miklós Jánosnak, a Nagyváradi Táncház Egyesület vezetőjének nyitóbeszédéből. Röviden ismertette a váradi táncház létrejöttének történetét, megköszönve azoknak a lendületét, lelkesedését, akik tizenhét évvel ezelőtt egy régi lemezjátszóról hallgatták a magyar népdalokat, melyek táncra, dalolásra késztették őket, megteremtve a Körös-parti táncház kultuszát. S tették mindezt azért, mert érezték, valahogy az összetartozás, a gyökerekhez való ragaszkodás ereje bizonyos szabadságot ad a mai, egyre emberidegenebbé váló modern világban.

Reggeli Újság, 2007. április 16.


Gyöngyszemek a koszorúban

Tudomány, vallás, filozófia az élet terhein kíván könnyíteni, írta Hamvas Béla. A hagyomány az embernek visszaadja önmagát. Talán ez a felismerés mozgatja az Európa-szerte feléledő hagyományőrző, -felmutató, értékmentő mozgalmakat, kulturális programokat. Hogy az a sajátosság, melynek révén bármily árnyalattal gazdagítható a kontinens kultúrpalettája, a helyére kerüljön. Hogy minden hang megtalálja helyét a népek kórusának harmóniájában. Az erdőcsinádi találkozó előrehozott tisztelgés a tánc világnapja (április 29.) előtt, egyébként az első olyan Gyöngykoszorú, melyet a térség népe EU-polgárként él meg.

Népújság, 2007. április 16.


Meseutazás Berecz Andrással és Gyulai Líviusszal

Telt ház, hálás közönség fogadta székelyföldi turnéja valamennyi helyszínén Berecz András ének- és mesemondót, valamint Gyulai Líviusz grafikusművészt, animációsfilm-rendezőt. A gyergyószárhegyi Lázár-kastélyba szombaton a régió valamennyi településéről érkeztek érdeklődők.

Krónika, 2007. április 16.


Vass Lajos emlékezete

Talán neki sikerült utoljára megénekeltetni a magyar népet – mondta Balogh Béla, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke azon az egész napos rendezvényen, amelyet a népzenekutató Vass Lajos 80. születésnapja és Kodály Zoltán halálának 40. évfordulója alkalmából rendeztek a Vasas Székházban. Az ünnepi megemlékezésen neves zenetudósok, pályatársak, karnagyok méltatták a magyar népzene önkéntes rabszolgájának”, Vass Lajosnak a munkásságát, emberségét. Annak idején a népdal sztárjaként valóban megmozgatta az egész magyarságot, gondoljunk csak a Röpülj, páva! népdalversenyre, amely rendkívüli tehetségeket is felszínre hozott.

Népszava, 2007. április 16.


Derecskei verbunkos vígasság – immár hatodszor

A határtalan verbunktalálkozó határtalan hagyományőrző barátsággá nőtte ki magát. „Járjuk, járjuk szaporán, minket néznek igazán…” – énekelte mintegy négyszáz néptáncos a helyi Szivárvány Néptáncegyüttes által megszervezett hatodik Derecskei Verbunktalálkozón, vagyis a határtalan barátságok néptánc fesztiválján. Hogy őket nézték igazán, az biztos, hiszen Derecskén kívül egy nagyszabásúra sikeredett szomszédolás során a hajdú-bihari Konyáron, Mikepércsen és Tépén is megmutatták a szereplők: igazán vérükben van a tánc. Hogy szaporán járták, szintén biztos: a hazaikon kívül az erdélyi Ördögborda és Mákvirág, valamint a felvidéki Kincső hagyományőrző egyesület is elhozta az érdeklődő sokadalomnak tájegységük táncát.

2007. április 15.


Mulatság és jubileum
A 35 éves Jászság Népi Együttes a Művészetek Palotájában

Véget ért a nagyböjt, ismét teljes a táncházi paletta. A mostani hétvége különösen gazdag gyermekprogramokban: ma délután öt órától a Hagyományok Házában lesz gyermektáncház, holnap délután szintén öttől pedig a Fonóban a Kolompos szórakoztatja a fiatalabb korosztályt. A Kolompos a napokban nagyon aktív: vasárnap két alkalommal is mulathatunk velük: délelőtt a mátyásföldi Erzsébetligeti Színházban, délután pedig Veresegyházán. Vasárnap délelőtt tíz órától a Marczibányi Téri Művelődési Központban a Kőketánc gyermektáncházába várják az aprókat.

Magyar Nemzet, 2007. április 13.


Aratott a néptáncos székely virtus

Hangsúlyos visszhangja volt a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes magyarországi turnéjának. A hónap elején napokon át olvashatóak voltak a magyar sajtóban a csíkszeredai néptáncegyüttes vendégszereplésével kapcsolatos vélemények, dicséretet ritkán osztó kritikus tollú újságírók is pozitívan fogalmaztak a góbéságra épülő vidám táncjátékról.

Hargita Népe, 2007. április 13.


„Év múlik évet ér” – gyerek és ifjúsági néptánctalálkozó

Folyó év április 15-én, vasárnap, a csíkszentimrei Rozmaring gyerekcsoport valamint a Fehér Liliom ifjúsági csoport, a csíkszentsimoni Kikerics gyerek – és az Ezüst Liliom ifjúsági csoportok, a kászonújfalusi Búzavirág gyerekcsoport, a csíkszentkirályi Forrás ifjúsági csoport, a csatószegi Kankalin gyerekcsoport és a csíkkozmási Házasemberek Egyesülete lép fel a csíkszentsimoni Művelődési Házban az „Év múlik évet ér” – gyerek és ifjúsági néptánctalálkozó keretén belül.

Erdély ma, 2007. április 13.


Nagyváradi táncostalálkozó

Országos táncháztalálkozót tartanak szombaton Nagyváradon, az Ady Endre Gimnáziumban. A 17. alkalommal tartandó rendezvény gáláján fellép a kolozsvári Ördögtérgye néptáncegyüttes, a kalotaszegi Varga István „Kis Csipás” és bandája, valamint „Türei” Lengyel László, továbbá a magyarpalatkai zenekar és a debreceni Sugalló együttes.

Krónika, 2007. április 13.


Bemutató előtt a Nagyvárad Táncegyüttes

Premierre készül a Nagyvárad Táncegyüttes. Tamási Áron örökérvényű mondandójú novelláját, a Rendes feltámadást viszik színre. A táncjáték próbafolyamata nehéz és gyönyörűséges. A mûvészek igazi kihívásnak tekintik Tamási világának, egy teljes társadalmi rendszernek a megjelenítését, s a fontos közlendő még jobban motiválta õket. A produkcióról a táncjáték két rendezője-koreográfusa, László Csaba és Dimény Levente, valamint Miklós János, a táncegyüttes vezetője mesélt.

Reggeli Újság, 2007. április 13.


Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Fóruma állásfoglalása

A Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Fóruma felháborodással vette tudomásul az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes igazgatója, Papp Sándor március 28-ai döntését, miszerint elbocsátja a csoport művészeti vezetőjét, Hégli Dusánt. Az itthon és nemzetközileg is elismert koreográfus félreállításával valószínűleg az utolsó akadály is elhárul a csoport és a hozzá fűződő tevékenységek átszervezésének (megszüntetésének) útjából. Hiszen Papp Sándor meg is nevezte az új művészeti vezetőt, Brandl Ferencet, akit a Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Fóruma nem tart alkalmasnak az Ifjú Szivek színvonalas munkájának folytatására.

Új Szó, 2007. április 12.


Felmondás fenyegeti az Ifjú Szivek Táncosait is

Petíciót írnak a minisztériumnak a hazai néptáncmozgalom tagjai, a magyarországi szakma levelet ír a szlovák kulturális miniszternek. Panaszukat Marek Maďarič kulturális tárcavezetőhöz és Jana Kresákovához, a minisztérium kisebbségi és regionális kultúrák főosztályának vezetőjéhez kívánják eljuttatni. Az ő hatáskörébe tartozik az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes. Petíciójukban úgy fogalmaznak, Hégli leváltása pótolhatatlan veszteséget jelent a szlovákiai magyar kulturális közeg számára.

Új Szó, 2007. április 12.


Bemutató a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesnél

Április 18-án, szerdán, és április 19-én, csütörtökön, 19,00 órától a Városi Művelődési Házban Még szólnak a harangok címmel a Hargita Nemzeti Székely Népi együttes bemutatja legújabb produkcióját.

Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, 2007. április 12.


Már nem énekelnek
Bár szükség volna rá, elszállt a dal az iskolákból

Más-e a huszonegyedik század gyermeke, mint a tizenkilencediké? Nem a tekintetben, hogy másként öltözik és beszél, másként tiszteli/nem tiszteli a szüleit, más dolgokról tud, hanem igényei, szükséglete, emberi mivolta lényegét tekintve? Ha ma nevelnénk fel egy XIX. századi gyermeket, más lenne-e, mint a maiak? És fordítva, megzabolázhatná-e, a maga igényei szerint alakíthatná-e egy XIX. századi szülő a XXI. századi csecsemőt? A kísérlet esélytelen, marad az elmélet: a drasztikus generációváltás, amelynek eredményeképpen mára megszakadt a kommunikációs híd a szülő és a gyermek között. A felgyorsult idő, a relativizálódó társadalom teremtményeire a világ megpróbálja rákényszeríteni régi igényeit, de vajon azok az igények még érvényesek-e? Mert annak kellene lenniük.

Magyar Nemzet, 2007. április 11.


Japán Kalotaszeg
26. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár. Papp László Budapest Sportaréna

A Táncháztalálkozó az évek során egy hatalmas, minden magyar népzenével, néptánccal, népi iparművészettel foglalkozó halandót megmozgató rendezvénnyé vált: a szervezőknek mindig sikerül teljes, kimerítő képet adniuk a hazai és határontúli magyar népzenei életről ezzel a kétnapos programmal – ráadásul úgy, hogy közben nem ismétlik magukat, mindig tudnak valami újat mutatni. Az esemény lényege persze a megszokottság, a hagyomány: április legelején, egy hétvégére birtokba venni a Budapest Sportarénát, ahol fantasztikus, vásári hangulat, jobbnál jobb népzenei, illetve néptáncegyüttesek, számos (inter)aktív részvételi lehetőség várja a látogatókat.

prae portál, 2007. április 10.


Bakony Virágai Veszprém Megyei Szólótáncverseny
Jelentkezési határidő: 2007. április 20.

A Veszprém Megyei Néptánc Egyesület, a Veszprém Megyei Közművelődési Intézet, a Szindbád Kulturális és Szolgáltató Kht. és a Cserregő Néptáncegyüttes IV. alkalommal hirdeti meg a Bakony Virágai Veszprém Megyei Szólótáncversenyt Várpalotán.

Apte Táncegylet, 2007. április 9.


A hímest felváltja a csoki tojás
Kihalófélben lévő népszokások

Gyermekkorom egyik legszebb élménye volt a húsvét előtti tojásfestés. A Nagydobronyból falunkba került Böske néném - már két héttel húsvét előtt - megkezdte festeni a hímest. Micsoda élmény volt számunkra, a szomszédban lakó serdülő lányok számára, hogy segédkezhettünk, hogy alapozhattuk a tojásokat! Később, ha elég ügyesek voltunk, már mintákat is pingálhattunk! Nem zavart bennünket az sem, hogy húsvétra esetleg nem kopott le kezünkről a festék…

Kárpátinfo, 2007. április 7.


Szagos húsvét reggele…
Locsolóversmondás, hímestojás-festés és kosárfonás az ünnepen országszerte

Az ország minden pontján megelevenednek a húsvéti népszokások az ünnepek alatt. A locsolkodástól a kosárfonáson át a hímes tojás készítéséig, sőt a locsolóversmondó versenyig, a rendezvények színes palettájáról válogathatnak a kikapcsolódni vágyók – egyedül jó időért kell majd fohászkodniuk.

Magyar Nemzet, 2007. április 6.


Táncos mulatságok a nagyhét után

Nagyböjt vége felé még a táncházas világ is elcsendesedik: vasárnapig nem lesznek mulatságok, a táncalkalmak csak a jövő héten indulnak újra. Húsvétvasárnap délelőtt a Művészetek Palotája az ünnepkörhöz igazítja családos programját: a kézműves-foglalkozások többsége a tojásfestéssel, a játékok pedig a húsvéttal foglalkoznak. Az ünnepek múltával viszont országszerte újra teljes a táncházi kép: a locsolás fáradalmait kedd este a Berkóval a Pótkulcsban (VI., Csengery u. 65/B) vezethetjük le.

Magyar Nemzet, 2007. április 6.


Néptáncosok vizsgakoncertje

Az Erkel Színházban tartja április 12-én végzős néptánc-színházi tánc szakos növendékeinek vizsgaelőadását a Magyar Táncművészeti Főiskola. Az intézmény művészeti menedzsere Schanda Beáta szerint a vizsgakoncert ritka eseménynek számít, nemcsak azért, mert a néptánc-színházi tánc szakon három-négy évente végez egy évfolyam, hanem azért is, mert táncelőadáson ritkán látni ennyire sokrétű, változatos programot.

Magyar Rádió Online, 2007. április 6.


Készítsünk hímes tojást!

Az írás, vagyis a minták felrajzolása a tojás felületére a gyimesi csángóknál a batikolás technikájával történik. A hozzávaló felszerelést Gyimesközéplokon - házilag - a következőképpen állítják elő: 10-15 centiméteres fadarabkákat ceruzavékonyságúra faragnak. Egyik végét nyélnek, a másikat fejnek képezik ki. Fémből csövecskéket készítenek (újabban fogpaszta- és borotvakrémtubusból, vagy a cipófűzőzsinór végén lévő pléhdarabból): a megfelelő nagyságúra (15-20 mm x 4-5 mm) kiegyenesített fémlapocskát rácsavarják egy tűre, amit aztán kihúznak belőle.

Erdély ma, 2007. április 6.


Néptáncossiker Amerikában
Kitörő taps, telt ház fogadja a tengerentúlon a Magyar Állami Népi Együttest

Nagy a sikere a Magyar Állami Népi Együttesnek Amerikában, ahol lassan három hónapja turnézik. Az együttes döntően telt ház előtt lép fel, és kitörő tapssal fogadják. Bár az utazás fárasztó, a táncosok jól bírják a tempót, a hangulatuk kifejezetten jó.

Magyar Nemzet, 2007. április 4.


Ritmus kérdése minden
Életek éneke: Bereczki Csaba stábja megörökítette a valódi, viruló Erdélyt

Divat lett a rendszerváltozás után a Királyhágón túl nyaralni, élvezni a Magyarországról kipusztult vendégszeretetet, járni a búcsúkra, vásárokra, tánctáborokba, mindezt úgy, hogy a jóravaló turista siratja, amit lát: a hagyományt, a népművészetet és a muzsikát. Bereczki Csaba erdélyi tradicionális zenéről készült sorozatát látva felmerül a kérdés, érdemes-e búsongani, ünnepélyes hangon az autentikus kultúra pusztulásáról szónokolni? Beteljesült-e az anyaországi jóslat: vége van-e Erdélynek?

Magyar Nemzet, 2007. április 4.


Ördög a csűrdöngölőben
Székely farsang a csíkszeredai Hargita táncegyüttessel

Nincs igazuk azoknak, akik szerint vérlázító, hogy a magyar néptáncszínház egyik legerősebb, legtalálékonyabb művészcsoportját, a csíki Hargita Nemzeti Székely Népi Együttest az idén sem találták méltónak arra, hogy megmutatkozhasson a táncháztalálkozón. Legyen ez a rendezők meg az örök bérletet birtokló szereplők dilemmája. Miért ne maradjon „melléksodor” az, aminek a honi néptánckultusz szellemében éppen „fősodornak”, élő példatárnak kellene lennie? Miért volna elviselhetetlen, hogy a székely táncosoknak valósággal el kell osonniuk az év legjelentősebb néptáncrendezvénye mellett, miközben Egerben vagy Siófokon, netán a budai Hagyományok Házában a közönség nem akarja leengedni őket a színpadról?

Magyar Nemzet, 2007. április 2.


Táncháztalálkozó kicsiknek és nagyoknak
A mozgalom három és fél évtizedes munkájának eredménye vonult fel a hét végén tartott seregszemlén

Közel harmincezren fordultak meg a hét végén a huszonhatodik alkalommal megrendezett táncháztalálkozón a Papp László-sportarénában. A nagyszabású fesztivállal egyben a táncházmozgalom elindításának harmincötödik évfordulóját is ünnepeltük.
Harmincöt évvel ezelőttre datáljuk a táncházmozgalom indulását, s ez a három és fél évtized jól lemérhető a népművészetek legnagyobb ünnepén, a táncháztalálkozón megjelenő közönségen. A mozgalmat életre hívók már nagyszülők, gyermekeik többsége pedig már családos.

Magyar Nemzet, 2007. április 2.


Önmagam szeretnék lenni

Sebestyén Márta március 28-án tartotta jubileumi koncertjét a Művészetek Palotájában, ahol a népdalénekes a 33 éves színpadi pályafutásának legfontosabb szereplőit látta vendégül. Az ünnepi alkalom kapcsán Agócs Gergely beszélgetett a művésznővel.
- Mi a viszonyod a manapság oly divatos, mindent mindennel keverni akaró zenei törekvésekhez?
-Ezek egy részét izgalmasnak találom, más részében idegenül mozgok. Néha úgy érzem, hogy én egy „idejétmúlt bölény” vagyok, aki megmaradt egyfajta ősállapotban, és nem képes felvenni a ritmust, amikor nekem már réges-rég „az” kéne, hogy tessen, ehelyett még mindig nem tetszik, mert nem fog meg. Ami lelki élményt ad, úgy, hogy kicsorduljon a könnyem, az meggyőz. Ami nem, az nem győz meg.

Fidelio, 2007. április 2.


Merre tovább, Folkrádió?

Öt évvel ezelőtt, 2002. március 15-én szólalt meg a világhálón a Folkrádió adása. A fél évtized alatt - elsősorban a technika tekintetében - történt némi változás a rádiónál, de a cél ma is ugyanaz: a Kárpát-medence népzenéit népszerűsíteni minél szélesebb körben. Hogy ez a jövőben hogyan lehetséges, arról tartottak beszélgetést március 31-én este a Sportarénában, a XXVI. Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár programsorozatában.

Kultúra.hu, 2007. április 1.