Folkrádió

Hírarchívum

Fuvolától a népi hegedűig

Nyéky Emese elsőéves népzene tanszakos hallgató. Népi furulyában „utazik”. A „sima konziból” – vagyis a váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskolából (számos tehetség, főként népzenei, „keltetőhelye”) került egyenesen a Zeneakadémia népzene tanszakára.

Népzene.hu, 2008. szeptember 30.


A Bodó Banda

Írország, Anglia… és magyar népzene. Hogy is jön össze mindez? Merthogy összejön, összejött a Bodó Bandánál, név szerint Marssó Bélánál és Tamás Katánál, akik a Nagykállóban megalakult zenekar állandó tagjai.

Népzene.hu, 2008. szeptember 30.


”A mama nem énekel mindenütt…”

Létezik olyan művész, kinek pályafutása nyílegyenes; egyáltalán nem jellemző rá semmiféle elbizonytalanodás, hullámvölgy, alkotói válság, viszont vitális, érzékeny és a lehető legtermészetesebb. Sebestyén Márta – a kevesek egyike –, nem titok, hogy olyan értékrendbe született, melyben minden tiszta és egyértelmű: szellemi hagyománytisztelet, kötődés, sőt, alázat, s az erre alapozott őszinte késztetés, hogy mindezt átadja, megossza másokkal.

Fidelio, 2008. szeptember 30.


A népmese napja Zentán

Zentán a hétvégén a népmese napja alkalmából több olyan rendezvényt is szerveztek, mely a mesemondással kapcsolatos. Pénteken este az Alkotóházban népmesemondókat megörökítő fényképkiállítás nyílt. A budapesti Hagyományok Háza Az élő népmese című fotókiállítását Dévavári Beszédes Valéria néprajzkutató nyitotta meg.

Magyar Szó, 2008. szeptember 30.


Hagyomány és Média konferencia

2008. október 22-én tervezzük a hagyományos kultúrának a magyar médiában elfoglalt szerepével foglalkozó konferencia megrendezését. A tanácskozás célja feltérképezni, hogy a magyar mediális kultúrában, a különféle sajtóorgánumokban zajló szakmai tevékenység során hogyan jelennek meg a hagyományos műveltség értékei, hogyan hasznosulnak a hagyományos kultúrában fogant tapasztalatok, és egyáltalán, milyen szerepe van a mai magyar véleményformáló információs csatornákban a hagyományos kultúrának.

Hagyományok Háza, 2008. szeptember 30.


Fergeteges Szeredás ünnep

15 éves Szeredás együttes jubileumi rendezvényén, szeptember 27-én Debrecenben a Megyeháza udvarán előbb a fiatalok szórakozhattak a János vitéz bemutatóján, Boka Gábor közreműködésével. Már ekkor érződött az a felszabadult hangulat, amely az együttes Magyar Kalendár II. című lemezbemutató koncertjén hangos és átütő sikerré avanzsált.

Varjasi Imre, 2008. szeptember 29.


Messze még a huszonnegyedik óra
Találkozás Kallós Zoltánnal Válaszúton

Zoli bácsi, mint a falusi öregemberek, a kollégium bejáratánál üldögélt, Sajó kutya buksiját simogatta. Borostásan, talán kicsit fáradtan is. Nyolcvankét évesen. Üldögélt birodalma közepén, lelki nyugalomban, bölcs derűvel szemlélve mindazt, ami megtörtént, s amin már aligha lehet változtatni...

Közéleti Társaságok Szabad Hálózata, 2008. szeptember 29.


Dúdoltam én – Kallós

Minden műfajnak vannak sztárjai, felesleges is lenne tagadni, hogy a népzenén belül is találunk olyan igazi nagy művészeket, akik alapjaiban határozták meg ennek a stílusnak, mozgalomnak a fejlődési irányát és az ismert repertoárját. Abba ugyanis ritkán gondolunk bele, miért a „Fordulj kedves lovam…” vagy „Hallod-e te szelídecske…” kezdetű népdalokat dúdolgatjuk magunkban a buszon zötykölődve, és vajon kinek is köszönhető, hogy éppen ezek lettek a közismert táncházi slágerek, közös táncházas népdalkincsünk alapjai. A Hagyományok Háza „Dúdoltam én…” sorozata a szakma nagy „öregjeinek”, legismertebb énekeseinek felvonultatásával ezekre keresi a választ.

Magyar Nemzet, 2008. szeptember 26.


„Folkrendőrség” ? – Lovasi András gondolatai a népzenéről

Népszerű-e ma Magyarországon a népi kultúra? Popularizálódni fog-e a népzene a közeljövőben? Hol a határ a népzene és a rockzene között? – Mindannyiunkat foglalkoztató kérdések. Lovasi András a kilencvenes évektől kezdve meghatározó szerepet tölt be a rockzenei, alternatív zenei életben. A Kispál és a Borz zenekar dalait, mely zenekarnak ő oszlopos, alapító tagja, fiatalok tömkelege fújja kivülről. Aztán 2004-ben, az Én, szeretlek, téged című, legutóbb megjelent nagylemezükön, az első számban Csík János hangja csendül fel. Ugyanis Lovasi András és a népzene közt szoros barátság fűződött. Éppen ezért a fenti kérdésekre ezúttal ő válaszol.

Népzene.hu, 2008. szeptember 26.


Folk-krajcárjaink

Amikor a közértbe megyünk, amikor ebédelni, vagy amikor utazni mindig vigyázva tapogatjuk tárcánkat, mi fér még bele a kosárba, a tálcára, féltve fontolgatjuk, vajon nem foltozható-e még valahogy az a nadrág, nem kéne mégis inkább itthon nyaralni. Mindannyian pénzből élünk, pénzért dolgozunk és a pénz magánéletünkre, szórakozásainkra is jelentősen kihat. Hajh, mennyire jó, amikor azt látom, hogy a folktársadalmunk határait átlépve megfeledkezhetem erről.

Népzene.hu, 2008. szeptember 25.


Pályázati felhívás
Táncház – Népzene 2009
Beérkezési határidő: 2008. november 3.

A Hagyományok Háza Népművészeti Műhelye a Magyar Művelődési Intézet „Táncháztalálkozó” sorozatának folytatójaként nyolcadszor ír ki lemezpályázatot hivatásos és műkedvelő népzenei együttesek, hangszeres és énekes szólisták, illetve énekegyüttesek részére. A felhívás célja, hogy a népzenei mozgalom különféle előadóinak színvonalas produkciói egy igényes válogatás keretében CD-lemezen megjelenhessenek.

Hagyományok Háza, 2008. szeptember 25.


Koncert a fiatal népzenészekért

2008.október 4-én 18.00 órai kezdettel másodszor kerül megrendezésre „Ifijúság gyöngykoszorú” címmel népzenei est a Paksi Városi Művelődési Központban. A koncerten Berta Alexandra és fiatal népzenész barátai lépnek fel, többek között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem másodéves népzenész hallgatói, a paksi Vetővirág Citerazenekar, a péceli Gyöngyharmat Együttes, a veszprémi Virtus Együttes. A jótékonysági koncert bevételét a fellépő fiatal népzenészek támogatására fordítják.

2008. szeptember 25.


VI. Csíkkozmási Néptánctalálkozó

Folyó év szeptember 27.-28. között kerül sor a VI. Csíkkozmási Néptánctalálkozóra. A résztvevő csoportok, előadók: Kolozsvári Szarkaláb, Csíkkozmási Bojzás, Csíkkozmási Bojzácska, Csíkkozmási Ifjú Házasok, Lázárfalvi Harmatfű, Lázárfalvi rügyecske, Zöld Fák fúvószenekar és András Orsolya népdalénekes.

Erdély ma, 2008. szeptember 24.


Marczi
20 éves a Guzsalyas táncház

A zene és a tánc mindig fontos szerepet kapott a művelődési ház életében. Idén ez különösen igaz, hiszen több szempontból is jubileumi évadot kezdtünk meg szeptemberben. Ez évben ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a gyimesi és modvai táncokat bemutató Guzsalyas táncház és ennek gyermek „változata”, a Kőketánc gyermektáncház. Szeretnénk egy felhívást is közzétenni, miszerint várjuk az elmúlt húsz év alatt a táncházban megfordult részvevők jelentkezését, valamint ott készült fotókat, videofelvételeket, egyéb kapcsolódó ereklyéket, amelyekből azután kiállítást rendeznénk. A Guzsalyas táncház születésnapját december 13-án egy Csángó-bál keretében ünnepeljük majd.

Budai Polgár Online, 2008. szeptember 23.


Irány a Hagyományok Háza!
A Dúdoltam én... sorozat első vendége Kallós Zoltán

A sorozat célja az, hogy az elmúlt harminc év népdalénekeseinek pályáját a dalokon, az előadók történetein keresztül, egy-egy estébe tömörítve mutassa be. Az első előadás szeptember 26-án, 19 órakor lesz a Hagyományok Házában. A sorozatot Kallós Zoltán, a táncházmozgalom nagy öregje, a Kossuth-díjjal, Corvin-lánccal kitüntetett tudós nyitja. Kallós Zoli bácsi hosszú és eredményes életpályája során minden eszközt megragadott, hogy a népdalt visszavezesse a Kárpát-medencei magyar társadalom által kedvelt és mindennapos értékek közé.

ma.hu, 2008. szeptember 23.


Döntés van, akarat nincs

A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes székházgondját egy új épület vásárlása oldotta volna meg, ám az új önkormányzati testület nem támogatja egyértelműen a tervet. A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttesnek embertelen körülmények között kell dolgoznia – panaszolta lapunknak Deák Gyula Levente, az intézmény igazgatója. Az együttes 1990-ben alakult, tagjai azóta a sepsiszentgyörgyi Szakszervezetek Művelődési Házában dolgoznak. Az igazgató szerint a kultúrpalotának nevezett épületben nincs kultúrateremtő környezet, művészi munkára alkalmatlan, több albérlője is van, ezért „olyan, mint egy átjáróház”.

Krónika, 2008. szeptember 23.


A Tatros forrásánál fesztivál jelene és múltja

Gyimesközéplokon tartották vasárnap a harminc­kettedik A Tatros forrásánál csángófesztivált. Egyre önállóbb és erősebb a rendezvény, melynek a helyi önkormányzat mellett minden évben társszervezôje a Hargita Megyei Kulturális Központ. Kí­ván­csiak voltunk, hogy az annak idején az identi­tás­építést szolgáló rendezvénynek melyek lehetnek a mai üzenetei. Alábbi összeállításunkban a fesz­tivál jelenéről és múltjáról a szervezőkkel beszélgettünk, vagyis Ferencz Angélával, a HMKK igazgatójával, Mihók Györggyel, a helyi kultúrigazgatóval, valamint Ádám Gyulával, a HMKK fotósával, aki nemcsak remek plakátjaival építette a rendezvény sajátos arculatát, hanem a kilencvenes évek elején a Hargita Megyei Népi Alkotások Házának munkatársaként a rendezvény egyik főszervezôje is volt.

Csíki Hírlap, 2008. szeptember 22.


Keleti körútra indul az Ifjú Szivek

Hétfőn egyhetes kelet-szlovákiai körútra indul az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes. Hétfőn délelőtt 9 órakor Csicsón, 11.30-kor Nemesócsán a Tánciskola 2-t mutatja be iskolásoknak, kedden Nagytárkányban 11.30-kor szintén gyerekelőadás lesz, este fél hétkor pedig a Felföldi levelekből, valamint az együttes készülő, új műsorából láthat összeállítást a közönség.

Új Szó, 2008. szeptember 20.


Ciki a népzene?!
-válaszol a Rekontra zenekar-

Tarisznya, pörge bajusz, kontyba fonott haj, és Érik a szőlő.... A köznép képzeletében hasonló, kissé „cikis” képek jelennek meg, mihelyst hallanak egy „folk arcról”. Néptáncolni, népzenét hallgatni ugyanis maradi dolog. Szerintük. Éri Márton, Tárkány-Kovács Bálint szerint (és különben sokan mások szerint is) pedig ez az egész népi mozgalom egy rendkívül vagány dolog. Népzenélni lehet piros, csőrös cipőben, angyalszárnyas ingben, Budapest feliratú pólóban; másnap pedig lehet vágyni koktélozni és toptíz sláger számokat énekelni bármelyik hétköznapi kocsmában. A Rekontra zenekar, - melynek ők is tagjai - , vagány népzenét játszik.

Népzene.hu, 2008. szeptember 20.


Háromszék Táncegyüttes
A sikertől a székházgondig

Huszadik születésnapját saját székházában kívánja megünnepelni a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes, erre azonban csak akkor van esélye, ha a fenntartó önkormányzat nem halogatja tovább a társulat sokéves gondjának megoldását. Addig ellenben nem ülnek tétlenül, megkezdték a tizenkilencedik táncos évadot, ami az előadásokon túl gazdag lesz más jellegű hagyományőrző eseményekben is.

Háromszék, 2008. szeptember 20.


A Tatros forrásnál csángófesztivál

Vasárnap, szeptember 21-én szervezik meg Gyimesközéplokon a térség egyik legrangosabb és legnagyobb múltra visszatekintő hagyományőrző rendezvényét, a Tatros Forrásánál Csángófesztivált.

Csángómagyar levelezési lista, 2008. szeptember 18.


A „Dúdoltam én…” sorozat első vendége: Kallós Zoltán
2008. szeptember 26., 19 óra

A sorozat célja, hogy az elmúlt harminc év népdalénekeseinek pályáját a dalokon, az előadók történetein keresztül, egy-egy estébe tömörítve mutassa be. A sorozatot Kallós Zoltán, a táncházmozgalom nagy öregje, a Kossuth-díjjal, Corvin-lánccal kitüntetett tudós nyitja. Kallós Zoli bácsi hosszú és eredményes életpályája során minden eszközt megragadott, hogy a népdalt visszavezesse a Kárpát-medencei magyar társadalom által kedvelt és mindennapos értékek közé.

Hagyományok Háza, 2008. szeptember 18.


Dorombszó Zengőpatakán: mese a népi hangszerekről

Mesejátékkal próbálja népszerűsíteni a népi hangszereket és a zenét a Kovászna Megyei Művelődési Központ. A tervek szerint több falusi óvodába és iskolába is eljuttatják majd a megszemélyesített hangszerek történetét bemutató előadást. [...] A keretmesét a népi hangszereket is készítő Csibi Szabolcs zenész írta, aki a Folker együttes tagjaként az egyik gyerekeknek szánt lemezükhöz találta ki a történetet.

Krónika, 2008. szeptember 18.


Néptáncos évadkezdés Sepsiszentgyörgyön

Az elmúlt évad nyolcvan előadása és rövid nyári szünet után a tizenkilencedik őszi kezdés első előadására készül a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes. Holnap este a májusban bemutatott, Kádár Kata balladája nyomán készült Hol jársz, hová mész című táncjátékot láthatja a közönség a sepsiszentgyörgyi kultúrpalota Lajtha László Termében, az első új bemutatót hamarosan három mese összefűzéséből állítják színpadra a Reneszánsz év tiszteletére.

Háromszék, 2008. szeptember 17.


FolkdanceNet

FolkdanceNet, magyarul NéptáncHáló címmel nagyszabású zenés-táncos programot rendeznek szeptember 19-én és 20-án Szolnokon, ahol két napon át Jász-Nagykun-Szolnok megye 17 táncegyüttese, valamint hét testvérmegyéjének néptáncos és hagyományőrző csoportjai találkoznak.

HírExtra, 2008. szeptember 16.


Molnár István előtt tisztelegnek

Kedden este hét órakor a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában a 100 éve született táncművész-koreográfusra emlékeznek – a Tisztelet Molnár Istvánnak című jubileumi díszelőadáson egykori híres koreográfiáit láthatjuk Galambos Tibor szerkesztő-rendező felújításában.

Magyar Nemzet, 2008. szeptember 12.


Nagy Koppány Zsolt: That´s all, folks!

[...] Valamikor, az aranyszínű tavasz közepén, egy remek rádióműsor kapcsán keresetlen szavakkal illettem a táncházmozgalmat, de a szöveg megjelenését követően nem öntött el a kivégző kritikák írása után érezhető, sokunk által jól ismert, perverz gyönyör, az ebben a szakmában munkálkodó számos felebarátom kedvenc életérzése - innen tudtam, hogy valami nem stimmel. Nem bocsánatkérés lesz ez, persze, az nem a kritika műfaja, de még a legelvetemültebbel is előfordulhat, hogy újraolvas vagy más nézőpontból néz dolgokat, s ilyenkor azzal nyugtatja magát, amivel, emlékeim szerint, Julien Sorel, azaz: Miért kívánják tőlem, hogy ma is ugyanaz legyen a véleményem, mint hat héttel ezelőtt? A saját kijelentéseim zsarnokoskodjanak fölöttem? Egyszóval nem hagyott nyugodni a dolog, hogy valamit talán félreértettem, vagy nem értettem meg, így néhány hete korábbi, fésületlen rádiós- és internetes kalandozásaim nyomásának, no meg feleségem unszolásának (aki mindig tudja, miről írjak, csak ippeg azt nem mondja meg, hogy mit) engedve rákerestem a folkradio.hura. Azóta egyfolytában szól a cucc, szomszédaink, a néptáncos illetők legnagyobb örömére, és bizony mi magunk is gyönyörködve hallgatjuk.

Élet és Irodalom, 2008. szeptember 12.


Kárpát-medencei Magyarok Zenéje

A Periferic Records 2001 óta szervezi a Határon Túli Magyarok Zenéje koncerteket. Bartók és Kodály nyomdokait követve úgy gondolják, hogy a népzenének, világzenének is ott a helye a Zeneakadémián, színházakban, fényes hangversenytermekben.

Duna TV, 2008. szeptember 11.


Székely táncok Zaragozában

Zsúfolt tíz napban volt részük a zaragozai világkiállításon vendégszereplő Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosainak: naponta három előadást tartottak, színültig telt nézőtérrel és óriási közönségsikerrel.

Krónika, 2008. szeptember 11.


Felhívás hivatásos és amatőr fotósokhoz
Jelentkezés: 2008 szeptember 30-ig

2008. október 11-én „A szívben még megvan” – In memoriam Zerkula János, Halmágyi Mihály, Pulika János és elődeik című jótékonysági est alkalmával fotókiállítást szeretnénk rendezni. A kiállított képeket az est folyamán árverés keretében értékesítjük, az árverés teljes bevételét pedig a gyimesi prímások sírjainak rendbetételére fordítjuk.

Hagyományok Háza, 2008. szeptember 11.


Tesszük a dolgunkat
Beszélgetés Nagy Istvánnal, a Vajdasági Magyar Folklórközpont elnökével

Nagy István, a Vajdasági Magyar Folklórközpont elnöke mintegy három évtizede a népművészet elkötelezettje. Munkásságával nemcsak a hazai, hanem a magyarországi szakmai körök elismerését is kivívta. Augusztus 20-án vehette át a Wlassics Gyula-díjat, amelyet a magyarországi Oktatási és Kulturális Minisztérium azoknak a közművelődési szakembereknek adományoz, akik az iskolán kívüli népművelésben elméleti tevékenységükkel, új módszerek kidolgozásával szolgálták a művelődés ügyét.

Hét Nap, 2008. szeptember 10.


Lakodalom gyerekzsivajjal

Volt menyasszony-vőlegény, násznép, lakodalom – csak épp az esküvői szertartás maradt el. Szom­baton székely ruhás gyerekek vonultak végig Cso­botfalván a gyermeklakodalom főszereplőiként zeneszóval, dínomdánommal. Két évvel ezelőtt tartottak először gyermeklakodalmat Csobotfalván, megmozgatva a városrész apraját-nagyját, még az utat is elkötötték a fiatal pár előtt.

Csíki Hírlap, 2008. szeptember 9.


Utolsó óra táncház a Fonóban

Újra megnyitotta kapuit a nyári szünet után a Fonó Budai Zeneház, amelynek egyik legnagyobb újdonsága a tematikusan felépített Utolsó óra táncház lesz, amely most szerdán rajtol. Eddig is volt szerdánként tánctanítás és mulatság, most azonban Mulassunk együtt! jelszóval ezt tájegységekre lebontva, nyolc-nyolc alkalmas minitanfolyamokra osztották, amelyekre a jegyet akár bérletben is meg lehet vásárolni. Az első sorozat Kalotaszeg muzsikájára és tánchagyományaira épül, szeptemberben a Téka és a Rekontra zenél.

Magyar Nemzet, 2008. szeptember 8.


Elhunyt Jakab József Zsiga, magyarózdi táncos

Jakab József a szomszéd faluban, Magyarszentbenedeken született, és korán, 11 évesen került Magyarózdra. Ma a helyi ­kollektív­ (termelő szövetkezet) kőműveseinek vezetője. De vezetője volt - amíg létezett - a magyarózdi felnőtt tánccsoportnak, tanított gyerekeket, tanította az őt felkereső ­magyarországiakat­ és külföldieket. A faluban általánosan ismert két férfitánc, a pontozó és a szegényes mellett ma már csak ő tudja a szegényeshez hasonló, de rövidebb, tripodikus sorszerkezetű lassú legényest, ahogy ő nevezi, a ­Károly bácsi verbunkját­. Nála maradt csak meg töredékesen a csárdás lassú változata, a frissét egyedülállóan gazdagon díszíti és szintén csak tőle látható a többiek táncgyakorlatából mára kikopott, de a történeti táncleírásokból ismert, nőt elengedő külön táncolás is. Kiemelkedő táncos egyéniség, a hazai táncéletben tulajdonképpen az ő táncát ismerik ­magyarózdi­-ként.

Folklista, 2008. szeptember 8.


Folklórfesztivál Bodzafordulón

Kovászna megye román folklórfesztiváljára négy szomszédos megyéből érkeztek neves néptáncegyüttesek és népdalénekesek. A juhászkodás hagyományos kelléke, a havasi kürt üdvözölte a résztvevőket a Csukás hegység lábánál. Bensőséges ünnepe ez a Bodza környékén élőknek. Arra emlékeztet bennünket, hogy a folyamatos fejlődés közben időnként térjünk vissza a gyökereinkhez

Duna TV, 2008. szeptember 7.


Gyerekkorom tükörcserepei

Októberben jelenik meg Sebestyén Márta első önálló lemeze, Nyitva látám mennyeknek kapuját címmel. At albumon a művésznő pályafutásának legkedvesebb dalai hallhatók.

Reggel.hu, 2008. szeptember 7.


Pávai István a fonográfhengerek megőrzéséről, a népzenei ihletésű világzenéről és a divat szeszélyeiről
Erdő és faház

Míg a táncházas zenészek zöme előbb kezdett el muzsikálni, mint népzenét kutatni, Pávai István népzenekutatónak tanult Kolozsváron, s csak később alakított zenekart társaival – a hírneves Barozdát. Számára ma is elsődleges a kutatás, s azért él Magyarországon, mert Erdélyben nem adatott számára lehetőség a hivatásszerű népzenekutatói munkára. Oroszlánrésze van abban, hogy irányításával a Hagyományok Házában és az MTA Zenetudományi Intézetében létrejött az egyedülállóan komplex folklóradatbázis-rendszer.

Magyar Nemzet Hétvégi Magazin, 2008. szeptember 6.


Lovász Irén a Sebő Junior Klubban

2008. szeptember 6-án 19.00 órakor kezdődik az őszi idény első Sebő Junior Klubja. A klubban ez alkalommal is lesz tánctanítás. Csidu, azaz Csatai László ismét arra készül, hogy ne csak a lépéseket, hanem a tánc kultúráját is megtanítsa a klubba látogatóknak. Természetesen a klubban a házigazda Sebő Együttes muzsikál a tánc alatt is, és a koncerten is. az est érdekessége azonban, hogy a tanárok mellé beállnak a diákok is muzsikálni - a népzene szakos egyetemistáknak ez szinte kötelező. És hogy ne maradjon az est női hang nélkül, a Sebő Együttes meghívta Lovász Irén énekest, néprajztudóst is. A házigazdák énekelnek és beszélgetnek is az I. kerületben élő művésszel.

Budavári Művelődési Ház, 2008. szeptember 6.


Az Utolsó Óra után
Szeptemberben táncházsorozat kezdődik a Fonó Budai Zeneházban

Tovább él az Utolsó Óra program: az 1997-ben elkezdett és tavaly lezárult népzenei gyűjtés hangulatát szeretnék átadni a Fonó Budai Zeneházban induló táncházsorozattal, melyben idén öt tájegység táncaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Mulassunk együtt! - ez a szlogenje a szeptember 10-én kezdődő új táncházsorozatnak. Telegdy Balázs, a Fonó igazgatóhelyettese szerint azt próbálják ezzel jelezni, hogy a program szakmaiságának, méltóságának megtartása mellett elsősorban a tánc élményét szeretnék átadni.

Népszabadság, 2008. szeptember 6.


Kendi Csillagok

2007 tavaszán támadt a tánccsoport alakításának ötlete, és miután sikerült egyeztetnünk Veress Kálmán táncoktatóval, áprilisban elkezdődtek a próbák. A gyerekek nagyon örvendtek a tánctanulás lehetőségének, az első próbákon 65–70 tanuló is részt vett. Az idő múlásával átfésülődött a csapat és csak azok maradtak, akiket valóban nagyon érdekel a néptánc. Így alakult ki a mai létszám : 25 tanuló a haladó, 24 tanuló az előkészítő csoportban, akik szerda délutánonként gyűlnek össze a muzsika hívó szavára.

GóbéFolkPortál, 2008. szeptember 6.


Harmincéves a Kalyi Jag

Példamutatónak nevezte a ma harmincadik születésnapját ünneplő Kalyi Jag együttest a köztársasági elnök.
Sólyom László azt mondta: nemcsak az autentikus cigány kultúra életben tartásáért végzett munkáért, hanem a roma fejlesztési programok kidolgozásában játszott szerepéért is kiemelkedőnek tartja az együttest.

Duna TV, 2008. szeptember 5.


Hegyvidéki zenés péntek délutánok

Népzenei koncertekkel, táncbemutatókkal és táncházzal várják az érdeklődőket a Hegyvidéki zenés péntek délutánok programjain a most induló őszi szezonban. A szabadtéri táncos rendezvényeket a XII. kerületi polgármesteri hivatal melletti téren tartják. Pénteken, az első délutánon a moldvai csángó zenét játszó Fakutya zenekar fellépésével kezdődnek a programok, majd egy hét múlva a magyar népzenét játszó Tündök muzsikál.

kulturport.hu, 2008. szeptember 4.


Marosfelfalu
Gyöngykoszorú Néptáncfesztivál

Másodszor kerül megrendezésre Marosfelfaluban a Gyöngykoszorú Néptáncfesztivál. A Biborka Néptáncegyüttes és a Biborka Egyesület szeretettel vár minden néptánc-, népzenekedvelőt! A fesztivál felvonulással kezdődik d.e. 11 órakor, ezt ökumenikus istentisztelet követi, majd d.u. 4 órától 15 néptáncegyüttes lép színre a kultúrotthonban. Este táncház Moldován-Horváth István és népi zenekarával és a Palatkai Bandával.

2008. szeptember 4.


Muzsikásék hitvallása

Manapság a gyerekek nagyon ritkán tapasztalják, hogy a felnőttek hitet tesznek valami mellett – állítja Hamar Dániel, a Muzsikás együttes tagja, ismert bőgős, gardonos, dobos és énekes. A zenekarnak augusztusban ítélték oda a rangos Womex-díjat, amelyet november elején vesznek át Sevillában az együttes tagjai, utána pedig egyesült államokbeli koncertkörútra indulnak.

Magyar Hírlap, 2008. szeptember 3.


Idén szeptember hetedikén tartják a bogdándi nemzetiségi néptánctalálkozót
Nemzetiségi folklórfesztivál – tizennyolcadszor

Amint Mészáros Lőrinc iskolaigazgatótól, a rendezvény egyik főszervezőjétől megtudtuk, idén megújult helyszínen tartják a megye legrangosabb néptánctalálkozóját, ugyanis az önkormányzatnak sikerült parkosítania a színpad körüli területet. A Megyei Művelődési, Vallásügyi és Nemzeti Kulturális Örökség Igazgatósága, a Népi Alkotások Megyei Központja, valamint a helyi polgármesteri hivatal és a művelődési otthon közös rendezvényén idén is gazdag kínálat várja az érdeklődőket.

Szatmári Magyar Hírlap, 2008. szeptember 3.


Még mindig kérdéses, hogy lesz-e hivatásos népi együttese a megyének
Se táncosok, se zenészek nem jelentkeztek

Mint ismeretes, a megyei tanács tavasszal döntött a zenészekből és táncosokból álló együttes létrehozásáról, és pénzt is irányoztak elő fenntartási költségekre, fizetésekre, illetve hangszerekre. Az eddig kétszer meghirdetett versenyvizsga azonban eredménytelen volt – mindössze egy igazgató- (Carmen Sas személyében, aki a Cununiţa együttes egyik vezetője) és egy karmesterjelöltet (Ion Florea, a közgazdasági líceum zenetanára) találtak. Azonban – zenészek és táncosok híján – ezeket sem alkalmazták.

Szatmári Magyar Hírlap, 2008. szeptember 3.


30 éve alakult a Kalyi Jag együttes
Koncert a Művészetek Palotájában

Harminc éve alakult az autentikus cigány zenét játszó Kalyi Jag (Fekete Tűz) együttes, amely ebből az alkalomból koncertet ad pénteken Budapesten, a Művészetek Palotájában. A jubileumi esten beszédet mond Sólyom László köztársasági elnök.

Népszava, 2008. szeptember 3.


Hagyományőrzők Akadémiája
Jelentkezési határidő: szeptember 10.

30 órás továbbképző tanfolyam hagyományőrző együttesek vezetőinek és a hagyományőrzés iránt érdeklődőknek.

Muharay Elemér Népművészeti Szövetség, 2008. szeptember 3.


Táncvásár

Táncbemutatók, módszertani és készségfejlesztő foglalkozások mellett énektanulás is várja az érdeklődő pedagógusokat a fővárosi Hagyományok Házában pénteken rendezendő Táncvásáron.

Hagyományok Háza, 2008. szeptember 3.


Folklór és nyelv
MTA tudományos konferencia 2008. december 4-5-én

A sorozat tudományközi együttműködésre törekszik, az eddigi tanácskozások a Folklór és irodalom, a Folklór és vizuális kultúra, Folklór és történelem, valamint Folklór és zene címmel kerültek megrendezésre.

MTA Néprajzi Kutatóintézet, 2008. szeptember 3.


Táncosok „Madzsarisztánból”

Rekordszámú külföldi fellépést hozott az idei év a Debreceni Népi Együttes számára. A csoport nyáron Törökországban, Svájcban és Lengyelországban is vendégszerepelt, szeptemberben pedig Görögországba utaznak. A török és a svájci út kalandjairól Hercz Vilmos az együttes művészeti vezetője számolt be.

Debrecen On-line, 2008. szeptember 2.


Székelyek a világkiállításon

A csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes augusztus 25. és szeptember 4. között a román pavilon meghívottjaként naponta több alkalommal mutatja be műsorát. A spanyolországi világkiállításra való ötnapi fárasztó kiutazás során sok kellemes és felejthetetlen élménnyel gazdagodtunk, hiszen az autóbusz kötelező tizenhat óránkénti pihenőjét kihasználva ellátogattunk a Balatonra, Velencébe és a francia tengerpartra is.

Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, 2008. szeptember 2.


Fonó, Utolsó óra táncházi program: Mulassunk együtt!

Manapság nem könnyű választani, ha egy este szeretnénk kikapcsolódni. Tömegével kínálják magukat a mozik, színházak, kávézók, disckók, mulatók, korosztálytól és érdeklődéstől függően. De kiknek és miért érdemes táncházba menni? Ennek a sajátos közösségi formának a különlegessége abban áll, hogy tudás, kulturális hagyomány és szórakozás természetesen kapcsolódik össze. Más szóval úgy érezhetjük jól magunkat, hogy közben tanulunk is valamit a világról, más időkben, más tájakon élő emberekről, és persze egymásról és magunkról.

Népzene.hu, 2008. szeptember 2.


A saját kultúránkat vegyük örökségbe

A Csík-zenekar manapság többnyire sokezres, tomboló tömeg előtt játszik, lemezeik gyorsan bearanyozódnak. A zenekar vezetője, Csík János prímás megpróbálja becsempészni az ősi magyar dallamokat a mai fiatalok életébe.

Magyar Nemzet Online, 2008. szeptember 1.