Folkrádió

Hírarchívum

Jubilálnak a táncházasok

Jubileumi esemény lesz a hétvégén a táncház-mozgalomban: a XXX. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár április 1-3. között lesz a Papp László Budapest Sportarénában, a Művészetek Palotájában és a Petőfi Csarnokban.

Heti Válasz, 2011. március 31.


„Bozótharcos” állami kitüntetéssel

Több lehetőséget kellene adni a fiataloknak a magyar népzene, népdal megismerésére Kobzos Kiss Tamás szerint. Az Óbudai Népzenei Iskola igazgatója március 15-én kiemelkedő zenei és előadóművészi tevékenységéért Liszt-díjat vehetett át nemzeti ünnepünk alkalmából. Az intézményvezetővel tevékenységéről és a magyar népzene helyzetéről beszélgettünk.

Reformátusok Lapja, 2011. március 31.


Felkéréssel köszöntötte Bátyai Edina a 80 éves Novák Ferencet

Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfust a művész 80. születésnapja alkalmából a Szegedi Szabadtéri Játékok 2012-es néptánc produkciójának megrendezésére kérte fel Bátyai Edina igazgató.

Önkormányzati Sajtószolgálat, 2011. március 30.


Néptáncra perdül az ország apraja-nagyja

Szemnek, fülnek és persze a táncos lábaknak kedves programokkal várja az érdeklődőket április első három napján a főváros három különböző helyszínén a harmincadik Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár.

Fejér Megyei Hírlap, 2011. március 29.


Hagyományőrzés a nagy öregek nélkül

Túl a negyed évszázadon idén a XXVI. Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedő elé nézünk, melynek nyomában halad a valamennyivel fiatalabb Kőketánc rendezvénye, azaz az általános iskolások énekesnépijáték- és néptáncvetélkedője, melyet tizenötödik alkalommal szerveznek meg. Az előbbit a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének népzenei szakosztálya és az Újvidéki Rádió, az utóbbit pedig a VMPE és az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör hirdette meg.

Magyar Szó, 2011. március 28.


Lakótelepi tánccsoda

Ebben az évben ünnepli fennállásának 30 éves évfordulóját a Kincső Együttes. Az együttes neve magában rejti, amit a néphagyományról, mint közös kincsükről gondol, ars poétikájához hűen vállalja a Kárpát-medence magyar táncanyagának hiteles elsajátítását és bemutatását, melyet az adott néprajzi tájegységet jól ismerő, avatott koreográfusok állítanak színpadra.

MIX Magazin, 2011. március 25.


XX. Hajnal Akar Lenni népdaléneklési verseny

Huszadik alkalommal szervezik meg március 25-27 között a Hajnal akar Lenni népdaléneklési verseny országos szakaszát. A rendezvény keretében sor kerül „A győztesek éneke gálára, amelyen fellépnek az elmúlt 19 verseny nyertesei és meghívott művészek.

Szatmar.ro, 2011. március 25.


A hagyományőrző együttesek gálaműsorának részletes programja a Táncháztalálkozón
Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 2. 19 óra

A Duna két oldalán a török hódoltság idején elnéptelenedett területeket a 18. századtól a 20. század közepéig etnikailag sokszínű embercsoportok népesítették be. A magyar ajkú lakosság mellett hazára találtak a betelepített németek, élnek itt szlovákok, otthonra leltek a földjükről elűzött felvidéki magyarok és a sorsüldözött bukovinai székelyek. Kézenfogva, egymás mellett élve őrzik sajátosan sokszínű népművészetüket, mely külön-külön és együtt is része a magyar nemzeti kultúrának. Műsorunkban Bács-Kiskun-, Baranya- és Tolna megyei együttesek mutatják be e gazdag hagyományt, Hosszúheténytől Hartáig.

Muharay Elemér Népművészeti Szövetség, 2011. március 25.


Életük a tánc Földesen

Földes - Március 26-án „Egy élet a tánc, melyben lélek a dal” című jubileumi gálaműsorával köszönti harmincötödik születésnapját Földesen a Szélrózsa Néptáncegyüttes. A ma már országosan és nemzetközileg is ismert közösség Hagyományőrző Egyesületként működik. Az András napi hagyományőrző napok, a Kárpát-medencei Vőfélytalálkozók szervezésében is jeleskedő együttes 1976-ban néptánccsoportként kezdte el működését. Az alakulástól hét évig Krizsán Mihály, ezt követően tizenhat évig Nagy József, 1999-től pedig Gyönyörű Zsigmond a szakmai vezetője a Néptáncegyüttesnek.

Hajdú Online, 2011. március 25.


Ismét regionális néptáncversenyt tartottak a Gyermek- és Ifjúsági Központban

Országos gyermek néptáncfesztivál regionális fordulójának adott otthont Sopron múlt csütörtökön. A rendezvényen szólóban és párban, kötelező koreográfiában és szabad táncban bizonyíthattak a 4 korcsoportba sorolt tehetségek.

SopronTV, 2011. március 23.


Olsvai Imre születésnapja

Április 2-án ünnepeljük dr. Olsvai Imre népzenekutató, zeneszerző és mindenekelőtt a legjobb „népnevelők” egyikének 80. születésnapját. A legújabb ZeneSzóban részletesen olvasható életútja. Láthatjuk , miként került kapcsolatba a népdalgyűjtéssel, milyen élményei voltak Kodály-tanítványként. Külföldi útjairól is olvashatunk és mindarról, amit úgy hívnak, népzene.

Dr. Gerzanics Magdolna zenei, népzenei és művészeti lapja, 2011. március 22.


Virágom, világom – portréműsor Varga Zoltán táncgyűjtéseiből – AUDIÓ

Ez az én világom, de egyben a virágom is, mert ennél gyönyörűbb nincs – mondta Varga Zoltán koreográfus, a solymári Cédrus együttes vezetője. Az általa felgyűjtött és színpadra állított táncok szépségeiről. A csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes által bemutatott portréműsorban Varga Zoltán négy évtizedes munkásságából válogatott táncok szerre veszik a gyűjtőút állomásait.

Erdély ma, 2011. március 22.


Etno Mozi a 30. Országos Táncháztalálkozón

Etno Moziban találkozhatnak a szakemberek és az érdeklődő nézők a magyar néprajzi filmek, folklór témájú televíziós műsorok legjavával a jubileumi, 30. Országos Táncháztalálkozón, amelyet 2011. április 2-3án rendeznek meg. A Budapesti Tavaszi Fesztivál eseményének a Papp László Budapest Sport Aréna ad helyet.

Konkam Stúdió, 2011. március 22.


Táncháztalálkozó – már a harmincadik!

A jubileumi, immár harmincadik Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárt április 2–3-án, több mint 3000 közreműködővel, közel 20000 fős várt látogatóval, a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik legkiemelkedőbb és legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseményeként rendezi meg Táncház Egyesület a Budapest Sportarénában.
A Táncháztalálkozó a hagyományos népművészet és a színpadi előadó-művészet, a falu és város, az archaikus és modern izgalmas egymásra hatásának eleven megjelenítése, a nagyközönség aktív közreműködésével.

Élőnépművészet.hu, 2011. március 22.


Kelemen László: A hagyományőrzés jubileumai

Az idei esztendő bővelkedik évfordulókban. A Hagyományok Háza immár egy évtizede folytatja sikerrel működését, az Országos Táncháztalálkozót és Kirakodóvásárt harmincadik alkalommal szervezi a Táncház Egyesület, a Magyar Állami Népi Együttes pedig eljutott a hatodik ikszhez. A hétköznapokból és ünneplésből a részét egyaránt kivevő Hagyományok Háza főigazgatójával, Kelemen Lászlóval beszélgettünk.

Fidelio, 2011. március 20.


A Bartina két párosa is bejutott a legjobbak közé

Tehetséges ifjú táncosok, kiváló muzsikaszó, szemet gyönyörködtető népviseletek – röviden így lehetne összefoglalni a szombati Gyermek Néptáncosok XII. Országos Szólótánc Fesztiváljának szekszárdi regionális fordulóját.

Tolnai Népújság, 2011. március 20.


Idén is sikert aratott a néptáncest

A Kecskemét Táncegyüttes és a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes lépett a Kulturális Központ színpadára március 19-én, szombaton este. A Tavaszi Fesztivál hagyományos néptáncestje ismét óriási sikert aratott.

Kecskeméti Lapok, 2011. március 20.


Népdaloktól volt hangos a Táncház Vásárhelyen

Hagyományos Táncházat tartott a Kankalin Néptáncegyüttes szombaton este, 18 órai kezdéssel a Hordó Pizzéria és Pubban Hódmezővásárhelyen. A rendezvényen előbb a fiatalabbak, majd az idősebbek rophatták. A táncosok és az idelátogató érdeklődők autentikus magyar táncokat járhattak.

Promenád, 2011. március 19.


Főszerepben a Szilágyság

A Kendertől a pendelyig címmel holnap 18 órától kerül sor a szilágysági Kraszna népművészetét bemutató estre Budapesten, a Polgárok Házában, a Kárpát-medencei Magyar Népművészet című sorozat 11. rendezvényén. Kiállítás nyílik, színpadra lép a Bokréta néptáncegyüttes, de szilágysági ételeket és italokat is kóstolhatnak majd a vendégek.

Magyar Hírlap, 2011. március 17.


Brüsszelben vendégszerepelt a Maros Művészegyüttes

Az idei nemzeti ünnep alkalmából Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti (EP) képviselő újabb nagy sikerű kultúrdiplomáciai eseménysorozatot szervezett Brüsszelben, ezúttal a Maros Művészegyüttes közreműködésével.

Erdély ma, 2011. március 16.


III. Határ Menti Népművészeti Fesztivál

A Békés Megyei IBSEN Oktatási, Művészeti és Közművelődési Nonprofit Kft. Kulturális Irodája, a Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége és a Sinka István Művelődési Központ szeretettel várja az érdeklődőket a III. Határ Menti Népművészeti Fesztiválra 2011. március 19-én 14 órától Vésztőn.

Békés Megyei Hírlap, 2011. március 16.


Felhívás
XXVI. Szólj síp, szólj! népzenei vetélkedő
Jelentkezési határidő: 2011. március 30.

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének népzenei szakosztálya és az Újvidéki Rádió huszonhatodik alkalommal hirdeti meg az általános iskolások népzenei vetélkedőjét. A jelentkezők különböző kategóriákban és korcsoportokban versenyezhetnek. Három-öt perces műsorral léphetnek föl, a csoportok létszáma nem haladhatja meg a tizenötöt.

2011. március 16.


Felhívás
15. Kőketánc énekes népi játék és néptánc vetélkedő
A jelentkezési határidő 2011. április 20.

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének népzenei szakosztálya és az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör tizenötödik alkalommal hirdeti meg az általános iskolások énekes népi játék- és néptánc vetélkedőjét. Időpontja 2011. május 21., szombat, a helyszín az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör.

2011. március 16.


Berecz András: amit én mondok, nem az enyém, hanem mindahányunké

Kossuth-díjat kapott hétfőn Berecz András népdalénekes, mesemondó. Az indoklás szerint a magyar néphagyományok ápolásáért, a Kárpát-medencében élő magyar közösségek érdekében és annak körében végzett három évtizedes példaértékű, népdal- és népmese gyűjtői, műfordítói munkásságáért és varázslatos előadásaiért kapta az elismerést.

Független Hírügynökség, 2011. március 16.


Sikert aratott a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes új bemutatója Pozsonyban

A Szőttes Kamara Néptáncegyüttes 2011. március 14-én 19 órakor mutatta be „Bár emlékezete maradjon meg” című műsorát Pozsonyban, a Nová Scéna Színházban. Az előadás Magarország uniós elnöksége kulturális rendezvénysorozatának részeként, magyarországi védnökséget is élvzett, s bár a népszerűsítése nem volt igazán hangos, a színház megtelt közönséggel.

Felvidék Ma - felvidéki hírportál, 2011. március 15.


Elhunyt Karsai Zsigmond

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy ma reggel elhunyt Karsai Zsigmond festőművész, a Népművészet Mestere, kedves Zsiga bácsink, sokunk Nagy Mestere. Pihenése legyen áldott. Tanításait, táncát, méltóképpen őrizzük és továbbvisszük.

Folklista, 2011. március 15.


9 éve szól a Folkrádió

2002. március 15-én szólalt meg először a Folkrádió. Azóta sokat fejlődött a rádió és a honlap is. Köszönjük mindenkinek, aki tanácsokkal, önkéntes munkával vagy adománnyal segített az elmúlt 9 évben.

Folkrádió Közhasznú Alapítvány, 2011. március 15.


Berecz András: Mikor pesti beszédet hoztam haza, azt édesanyám hamar lecsavarta a számról

Lassan építkezik a közösségi művészet, de ami érték, azt megőrzi, ebből származik a gazdagsága - mondta az InfoRádiónak Berecz András népdalénekes, mesemondó, akit a népi hagyományok ápolásáért ás három évtizedes munkásságáért tüntettek ki Kossuth-díjjal.

InfoRádió, 2011. március 14.


Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat

Hétfőn a Parlamentben átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetéseit. A díjazottak között van többek mellett Berecz András, Hobo, Vidnyánszky Attila és a Szarka-testvérek is.

Kultúra.hu, 2011. március 14.


Debrecen: Közösséget kell formálni

Debrecen - Az Észak-alföldi Regionális Hálózatkoordinációs Központ által március 2-án rendezett konferencián tartott előadást Törökné Csécs Lenke A néptánc és a folklórismeret szerepe a tehetséggondozásban elnevezéssel.

Hajdú Online, 2011. március 14.


Tavaszköszöntő az Új Színházban

A tavalyi évhez hasonlóan, március 13-án, vasárnap ismét néptáncosok népesítik be az Új Színház nagyszínpadát. A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség rendezésében sorra kerülő Tavaszköszöntő elnevezésű nagyszabású gála keretében kilenc egyesület néptáncosai lépnek majd fel.

Kultúra.hu, 2011. március 13.


Dobroda – Jó víz, nagyszerű zene.

Ifjabb Gelencsér Jánost kérdeztük, a Dobroda zenekar tagját a 2. CD lemezük megjelenése alkalmából.

Népzene.hu, 2011. március 12.


Egy hónap alatt harminckét településen népszerűsíti a kisebbségi kultúrát az Ifjú Szivek
Turné az öntudat jegyében

Az Ifjú Szivek Táncszínház, a szlovákiai magyarság egyetlen hivatásos táncegyüttese olyan kulturális értéket képvisel, amely segítheti megőrizni az itteni magyarok identitását. Ez a „tudás” a népszámlálás előtt fokozott hangsúlyt kap. Március 15-én, Rozsnyón kezdi a népszámlálás előtti fellépéssorozatát az Ifjú Szivek Táncszínház. Onnan egy ukrán-lengyel-szlovák hármas határ melletti községbe utazik az együttes, majd Dél-Szlovákián keresztül araszol vissza Pozsony irányába. Hégli Dusánnal, az Ifjú Szivek művészeti vezetőjével beszélgettünk.

Új Szó, 2011. március 12.


Kultkocsmák a romokon
A magyar sajátosságnak tekinthető helyek, ha tetszik, ha nem, kultúrát adnak a sör mellé

Költészeti est, irodalmi szalon, népzenei klub, koncerthelyszín, kiállítóhely sőt mozi: ezt mind megtalálhatja, aki belemerül a pesti Király utca két oldalán elterülő romkocsmavilágba. És máris itt az első vitakérdés: romkocsma vagy kultkocsma? (részlet a Népszabadság cikkéből)

Népszabadság, 2011. március 12.


Bemutatóra készül a Szőttes

Pozsony. Ritkán látni magyar néptáncot a pozsonyi Új Színpad (Nová Scéna) deszkáin. Hétfőn, március 14-én, nemzeti ünnepünk előestéjén tehát különleges alkalom kinálkozik a népi kultúra szerelemesi számára. Láthatják a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes új bemutaţóját, méghozzá illusztris környezetben. Reicher Gellértet, az együttes szervezőtitkárát kérdeztük a részletekről.

Új Szó, 2011. március 11.


Pályázati felhívás művelődési tevékenység támogatására
A pályázat leadásának határideje 2011. március 29.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2011. évi alapjából, a jogi bejegyzéssel rendelkező intézmények, egyesületek, szervezetek kulturális tevékenységének támogatására. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.

2011. március 11.


Muzsikás lelkek a Zelkben Nyíregyházán
Elhintették a népzene szeretetének magját Nyíregyházán is

Olajozottan működik az egyik legismertebb magyar népzenei együttes és a határokon túl is terjeszkedő óriáscég kapcsolata. A sajátságos frigyből született a több mint 250 településen, 300 iskolában 75 ezer diáknak és 4 ezer pedagógusnak épülésére szolgáló rendhagyó összevont énekóra. Csütörtökön a nyíregyházi Zelk-iskola diákseregét hódították meg, megnyerve egy nemes ügynek.

Szabolcs Online, 2011. március 11.


Tamási Áron-novella néptáncban

Tamási Áron novelláján alapul a Nagyvárad Táncegyüttes legújabb előadása, a Bambuc ördög. A főképp sóvidéki néptáncokból álló darab elsősorban a gyerekeknek szól – Miklós János, a tánckar vezetője elmondta, azért döntöttek gyerekelőadás mellett, mert úgy véli, fiatalkorban sokkal könnyebb az embert „megfertőzni” a népzenével és a néptánccal, mint felnőttként.

Krónika, 2011. március 11.


Tánc mindenkinek

Már a harmincas évek végén megjósolták a néptánc kihalását. Szerencsére máig nem következett be. Ez főként annak köszönhető, hogy sok szülő kisebb korban elküldi gyermekét táncolni. Ha a kicsik már ekkor megkedvelik ezt a mozgást, és részévé válnak a közösségnek, egész életüket végigkísérheti. Már ha kitartanak mellette kamaszkorban is, amikor általában nem számít népszerűnek ez a hobbi.

Népszabadság, 2011. március 11.


A doroszlai nagykocsmában
Topolyai néptáncosok, szentmihályi zenészek, doroszlói táncok a budapesti Operettszínházban – A Cirkalom táncegyüttes hatodszor a Néptáncantológián

A topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ táncműhelye a múlt évben is kimagasló eredményeket és sikereket ért el a magyar néptánchagyomány ápolásában és annak színpadra állításában. Ennek eredményeként a Kodály központ képviselte Vajdaságot a Kárpát-medence múlt évi legjobb tánccsoportjait és koreográfiáit felvonultató gálaműsorban Budapesten.

Magyar Szó, 2011. március 10.


Az Európai Parlamentben lép fel a Maros Művészegyüttes

Turnékkal teletűzdelt hónap előtt áll a Maros Művészegyüttes, a vendégjátékok talán legjelentősebbikére március 14-én és 15-én kerül sor. Ekkor, két előadással az Európai Parlament épületében, annak képviselői előtt játszik a marosvásárhelyi hivatásos néptánc-együttes. A részleteket Barabási Attila Csaba, a magyar tagozat igazgatója árulta el.

Népújság, 2011. március 10.


Az együttlét örömében
Hangulatos táncház a Petőfiben

Az újvidéki magyar művelődési központ székházában az idén két alkalommal szerveztek néptáncoktatást. A táncház rendezői és vezetői a helybeli Giricz László és Jankovics Andrea néptáncosok. Mindketten oszlopos tagjai a topolyai Cirkalom táncegyüttesnek.

Magyar Szó, 2011. március 10.


Pályázati felhívás
Népművészet Ifjú Mestere
Határidő: 2011. május 6.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium ösztönözni kívánja a fiatalok népművészeti előadói, tudományos és alkotótevékenységét; a magyar nemzeti és a magyarországi nemzetiségi hagyományok ápolását, továbbéltetését. Ezen szándéka kifejezéseként az érintett szakmai szervezetekkel és állami intézményekkel egyetértésben minden évben pályázatot ír ki a „Népművészet Ifjú Mestere” cím elnyerésére.

Hagyományok Háza, 2011. március 9.


A Szőttes új műsorának bemutatója Pozsonyban
Bár emlékezete maradjon meg

Március 14-én, 19 órakor a pozsonyi Nová Scéna Színházban mutatja be új műsorát a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes. A műsort, mely a Bár emlékezete maradjon meg címet viseli, Gémesi Zoltán a Szőttes művészeti vezetője rendezte, s a Kárpát-medence hagyományos népzenei és néptánc kultúrájának harmóniáját, sokszínűségét, változatosságát és szépségét
hivatott a közönség elé tárni.

Bumm.sk, 2011. március 7.


Utolsó óra táncház

Lezárult a Fonó Budai Zeneház és a Hagyományok Háza közös, példátlanul nagy ívű folklórgyűjtése, de a táncház még folytatódik.

Kultúra.hu, 2011. március 7.


XIII. Marosszéki népzene- és néptánctábor Jobbágytelkén

Családias, erdélyi hangulat, falusi környezet várja az ideérkezőket. A nyárádmenti tánchagyományokra, népzenére, népszokásokra, kézműves örökségre épülő táborban a vidék hagyományos szellemi és tárgyi kultúrájával ismerkedhetnek meg a résztvevők. Nagy szeretettel várunk egyéneket, párokat, csoportokat, korhatár és előképzettség nélkül. Helyszín: Jobbágytelke (Sâmbrias), Nyárádmente, Maros megye, Románia.

Erdély ma, 2011. március 7.


Fülöp Noémi
Sikeres fricska
Zurboló, tömörítve: erdelyi_neptancok.zip

A mindössze tíz perces, kilenc táncot tartalmazó műsor nem csak a türelmetlen közönség felé irányuló kritika, hanem egyben a néptánc-mozgalom önbírálata is. A zenészek felteszik a mozikból ismerős 3D-szemüveget, aztán rázendítenek. A táncosok bepördülnek a színpadra, de alig néhány másodpercig ropják, a terem elsötétül, Sebesi Karen Attila felolvas egyetlen szót a bevezetőből. Új dallam, új ruha, új tánc néhány másodpercig, aztán újra sötét, jöhet a következő műsorszám – a Tranzit Házban összegyűlt népes közönség hüledezik és kuncog.

Transindex, 2011. március 6.


A zene sok mindent segít megoldani

Ahhoz képest, hogy szinte az anyatejjel szívta magába a népzene és a néptánc szeretetét, meglehetősen későn, már érett ifjúként kötelezte el magát a családi örökség és hagyományok mellett, igaz, azóta sokszorosan behozta a lemaradást.

Somogyi Hírlap, 2011. március 6.


Lakodalmas mulatság Pocsajban

Negyedik alkalommal rendezte meg a Román-Magyar Lakodalmas és Vőfélytalálkozót Pocsaj önkormányzata és a Román Kisebbségi Önkormányzat a hét végén.

Hajdú Online, 2011. március 6.


Fehér Anikó a zenetanítás rendszerváltásáról, Kodály százéves tervéről és az elfogadható cukormázról
Írni, olvasni

Hamis közhely, hogy a Kodály-módszer népszerűbb külhonban, mint szülőföldjén; ám igaz, ami igaz: alaposan meg kellene újítani ahhoz, hogy eljusson a XXI. század diákjainak fülébe egyedülálló kincsünk, a magyar népdal. A honi zenei élet elhivatott alakjával, az egykori Duna televíziós szerkesztővel beszélgettünk minderről.

Magyar Nemzet Hétvégi Magazin, 2011. március 5.


Már temetnék a telet Nyíregyházán is

Nyíregyháza, Sóstó - Szombatra erőteljes felmelegedést ígérnek a meteorológusok, vasárnap viszont már ismét röpködhetnek a mínuszok. A Sóstói Múzeumfaluban azonban megpróbálják azt, ami eddig nem sikerült: végre elűzni a telet. Március 5-én, szombaton délután háromtól a Nyírség táncegyüttes szatmári farsangoló játékával köszöntik a tavaszt.

Szabolcs Online, 2011. március 5.


Halljunk szót!

Észre sem vettük, de az idő senkit sem kímélve, nagyon gyorsan elmúlt. Mi, akik valamikor világot megújító fiatalok, éjszakákon áttáncoló vadak voltunk, mára őszülő öregek, gyerekeinkért (unokáinkért) felelős bölcs (?) szülők, nagyszülők lettünk. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy gondolkodásunkban, világszemléletünkben is megöregedtünk volna. Hisszük, hogy a táncházas nemzedék ma is progresszív gondolkodású, újító szándékú generáció, amelyik fontos, a magyar, a Kárpát-medencei és az európai kultúra szempontjából meghatározó mozgalmat indított és terjesztett el, nem csak Magyarországon, de az egész világon.

Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár, 2011. március 2.


„A néptáncoktatás mindennapi problémái” – szakmai konferencia

A Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége „A néptáncoktatás mindennapi problémái” címmel szakmai konferenciát szervez Békés megyében és a dél-alföldi régióban működő néptáncoktatók és együttesvezetők részére 2011. március 12-én szombaton az Orlai Petrics Soma Kulturális Központban (5650 Mezőberény, Fő út 4-6.).

Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége, 2011. március 2.


Poros – népzene rock and rollként

Családi muzsikálásnak indult, ma a népzenei színtér egyik legreménytelibb formációja, amely úgy mereget a múltból, hogy közben folyamatosan előrefelé mutat. A Poros egyszerre hordozza az öregek bölcsességét és a fiatalok vitalitását, ahogy ők négyen a mezőségi vagy szatmári zenéket játsszák, az már szinte rock and roll. A Fonóban nemrég indított heti rendszerességű klubjuk pedig idővel a színtér egyik fontos műhelyévé válhat.

Népszabadság Online, 2011. március 1.


Fellépnek a CD-sorozat közreműködői
Utolsó Óra táncház a Fonóban

Utolsó Óra táncházat rendeznek szerdán este a budai Fonóban: este héttől a sorozat zenészeinek közreműködésével tánctanítás és koncert, valamint kiállítás várja az érdeklődőket abból az alkalomból, hogy befejeződött a Jövőnk Öröksége projekt. Az est során fellépnek az Új Pátria CD-sorozat zenészei és táncosai: a Guta-Nagymegyeri zenekar (Csallóköz) Farkas János Manus vezetésével, a Budatelki zenekar Hirlet Ioan Nucu vezetésével, táncosokkal, Csiszár Aladár (Magyarpéterlaka), illetve a Dűvő zenekar. A táncokat Szűcs Gábor és Szűcsné Urbán Mária, Busai Norbert és Busai Zsuzsanna tanítja.

kulturport.hu, 2011. március 1.