Folkrádió

Hírarchívum

Jubileumára készül a szanyi Bokréta

Nyugat-Magyarország népi hagyományok szempontjából legjelentősebb tájegysége a Rábaköz. Csorna és Kapuvár mellett a hagyomány értékeit leginkább a szanyiak őrizték meg, dalban, táncban, viseletben, rituális szokásokban, szövegekben.

Kisalföld, 2011. április 30.


Magyar és nomád táncokat visz színpadra a Tűzvirág együttes

Magyar és nomád táncokat mutat be a Tűzvirág Táncegyüttes idei gálaestjén, amelyen egyúttal fennállásának harmincadik évfordulóját is megünnepli pénteken és szombaton Pakson, a művelődési központban.

Kultúra.hu, 2011. április 29.


„Egyszerűen csak szeretek muzsikálni!” Beszélgetés Pál István Szalonnával az új lemez apropóján

Népzene a Kárpát-medencéből címmel került a boltok polcaira Szalonna és bandájának legújabb lemeze. Mint a cím is mutatja, elég szerteágazó CD-ről van szó. Arra, hogy a zenekar mennyire otthonosan mozog a tájegységek színes palettáján, ez az album a remek bizonyíték. A zenekar vezetője, Pál István Szalonna mesél az album készítéséről és a hozzá kötődő személyes élményeiről.

Népzene.hu, 2011. április 29.


Szente János: A magyar táncház egyedülálló a világon

A táncház magyar specialitás, ilyen sehol máshol nincs a világon: a saját népi hagyományunkat beemeltük a városi fiatalság köztudatába – mondja a Magyar Kurírnak Szente János, a Pázmány Táncegyüttes egyik alapítója, aki rámutat: a régi világ ugyan eltűnik, de a hagyomány a megváltozott körülmények között is életképes. Nemrég tartották a harmincadik táncház-találkozót, és az 1951-ben alapított Magyar Állami Népi Együttes is jubileumát ünnepli. Szente János szerint a táncban olyan dolgok derülnek ki, amihez tíz év beszélgetés sem elég.

Magyar Kurír, 2011. április 27.


Miért táncol az ember?
A tévé műsoráról – Lőcsei Gabriella jegyzete

Hajnaltájban, kora délelőtt meg-megjelenik a Magyar Televízió műsorán egy pár perces műsor, Martin György gyűjtéséből a címe, s aligha nézi valaki. Nem csak a nagyközönség meghódítására alkalmatlan időpont az oka ennek, de a műsor címe és formája is. Ugyan hányan tudják ma Magyarországon, vagy a Kárpát-medencében, kit rejt e név: Martin György? És ki kíváncsi mostanság azokra a Magyarlapádról, Györgyfalváról, Gyimesközéplokról, Türéről származó, 30-40 éves mozgóképekre, melyeket – töltelékműsor gyanánt – pár percben az első számú közszolgálati televízió nézői elé terít?

Magyar Nemzet Online, 2011. április 27.


Fülöp Ferenc szólótáncverseny eredményei

Április 16-án Isaszegen sikeresen lezajlott a Hagyományőrzők Fülöp Ferenc Szólótáncversenye. 23 település 25 együttesének 42 versenyzője saját települése tánchagyományainak stílushű előadásával versengett. A próbákat, a versenyt majd az esti gálaműsort az isaszegiek és a versenyzőket kisérő „hazaiak lelkes érdeklődése kísérte, tapssal, énekszóval biztatva a megmérettetést vállalló tácosokat.

Muharay Elemér Népművészeti Szövetség, 2011. április 26.


Bürkös és a népzene

Az együttes 1998-ban alakult nagykállói fiatalokból Bürkös Banda néven, és 2003 óta játszik a mostani felállásban, Bürkös Zenekarként. Tagjai a magyar nyelvterület északkeleti végeiről, a Nyírségből, Hajdúságból, Kárpátaljáról és Borsodból származnak. Mindannyian felsőfokú iskolát végeztek vagy végeznek, s az öt állandó tag közül hárman a népzenét hivatásul is választották.

MIX Magazin, 2011. április 25.


Én volnék egy csodabogár? - Sebestyén Márta a Quartnak

A világhírű énekesnővel arról beszélgettünk, hogy hogyan alakulhat ki zenei párbeszéd olyanokkal is, akikkel nincs is közös nyelve; népzenéről és zúzásról; a táncdalfesztiválokról, a Deep Forestről és az Angol betegről. Kiderül, hogy Sebestyén Márta szerint lehetett-e volna belőle sztár, és hogy mi a titka annak, hogy ne vesszünk el az információs káoszban.

Quart, 2011. április 25.


Újra erdélyi turnén a Magyar Állami Népi Együttes

Hat erdélyi városban mutatja be Édeskeserű című előadását a Magyar Állami Népi Együttes keddtől május elsejéig. A határon túli közönség, valamint a társulat is régóta várta már, hogy ismét Erdélyben turnézhasson, de az elmúlt években csak néhány zenekari koncert (2010), illetve egyetlen előadás erejéig (2007, Verbunkos) sikerült vendégszerepelnie Romániában.

Magyar Nemzet Online, 2011. április 25.


Elképesztő: A spanyol királynéval levelezett a magyar híresség
Hamis hangok

Kultúrlényektől elvárom, hogy érdekelje őket, hogyan él és gondolkodik, mit dalol a másik - mondja Sebestyén Márta. A népdalénekes április 26-i koncertje előtt nyilatkozott lapunknak: szerinte a politikusokra is ráférne a zenei képzés, mert túl sok a kórusukban a hamis hang.

Heti Válasz, 2011. április 25.


Régijó Táncgála
Dél-dunántúli gálaest a tánc világnapján

A dél-dunántúli régió csaknem háromszáz néptáncosa ünnepli közösen a tánc világnapját május 2-án, a Pécsi Nemzeti Színházban. A Déli Kapu Folklórszövetség rendezésében megvalósuló program Baranya, Somogy és Tolna megye néptáncvilágának legjavából válogat.

Pécsi Újság, 2011. április 24.


Színes húsvéttal vár a füleki vár

Fülek | Színes kulturális kínálattal, gasztronómiai bemutatókkal, ételkóstolóval és szórakozási lehetőségekkel várják április 25-én a füleki várba a látogatókat a hatodik Palóc Húsvét a Füleki Várban elnevezésű ünnepi folklórfesztiválra. A gasztronómiai különlegességek élvezete mellett a nézők idén a rozsnyói Búzavirág Néptáncegyüttes, a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes, valamint a budapesti Agócs Gergely és a Fonó Zenekar műsorát tekinthetik meg. Egy frissen megjelent szlovákiai hanghordozót is prezentálnak, Korpás Éva és zenekara a Csalogató című gyermeklemezét mutatja be.

Új Szó, 2011. április 23.


Indul a HagyományHáló folyóirat

Miről szól a HagyományHáló? Folkegyüttesekről, fesztiválokról, hungarikumokról, jeles napokról, népzenészekről, énekesekről, népi iparművészekről, kortárs kézművesekről, falusi turizmusról, gyűjtőkről, kutatókról, tanárokról, rajongókról, ezen témák szerelmeseiről. Hagyományainkról. Családok, dinasztiák meghatározó személyeiről, akik példáján állítjuk: „a fecskék csinálják a nyarat”.

Népzene.hu, 2011. április 22.


Kitették a pontot - Nemzetközi Legényesverseny

2011. április 16-án került megrendezésre a 14. „Tedd ki a pontot” Nemzetközi Legényesverseny a Budapesti Művelődési Központban. Jó hangulatú, mozgalmas eseményben lehetett része az odalátogatónak, ami nemcsak a soha nem látott, nagy számú jelentkezőnek volt köszönhető, de az ez alkalomra elhívott adatközlő zenészek jelenlétének, muzsikálásának is. Varga István „Kiscsipás” és a Csűrös banda húzta a talpalávalót, nemcsak a versenyzőknek, de az esti mulatságban is, amely a versenyt követte a BMK színháztermének előterében.

Népzene.hu, 2011. április 22.


Faltól falig folk
Kötelező

Folk faltól falig – ez a mottója a Budapest Folk Festnek, s noha a mottókkal bajban szoktunk lenni, ez rendben van. Mert helytálló. Az idén másodszorra megrendezendő BFF keretében valóban folk adja folk kezébe a folkot, s közben még folkozik is egy kicsit. A meleg évszak közeledtével egyre szaporodnak a jobbnál jobb programsorozatok, menőbbnél menőbb bandák adják egymásnak a kilincset, de a népzene, ez a folyamatosan változó, kétségkívül gyönyörködtető organizmus, ez a soha el nem apadó kút viszont úgy tűnik, kissé mintha alul volna reprezentálva a nagy fesztiváltömegben. Pedig hát elemi kötelesség volna legalább alapfokon ismerni a kincset, amelynek valamennyien birtokában vagyunk, még akkor is, ha lövésünk sincs róla. E nélkül nehezen érthető meg bármilyen zene.

Népszabadság, 2011. április 22.


Szólhat az alternatív rock vagy a kalotaszegi táncmuzsika – jót mulatnak rá
Beszélgetés Csík Jánossal

Nem igazán szeretem a sztár jelzőt, de való igaz, hogy sokan már így ismernek és szeretnek minket. Valóban nem számítottam arra, hogy ilyen sikereket érünk el, mikor 2002- ben, megjelent A kor falára című lemezünk, ahol szorgalmazásomra egy erdélyi magyarpalatkai lassú cigánytánc dallamot játszottunk el autentikus megszólaltatásban és egy jazz zenekar kíséretében swing lüktetéssel.

Népzene.hu, 2011. április 21.


Húsvéti fesztivál a Skanzenben

Húsvétkor fesztivált tart a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum. Húsvéti ételekről, népszokásokról mesélnek a Skanzen szakemberei. A Lajta Néptáncegyüttes tagjai gondos gazda és gazdasszony módjára vendégül látják a házakba betérőket, bevonják a tojásdíszítésbe, kaláccsal kínálják őket, majd locsolóbálba invitálják a közönséget.

Szentendrei Szabadtéri Múzeum, 2011. április 19.


Taroltak a szegedi népzenészek

Szeged - Nyolc trófeát hozott el a népzenei verseny országos döntőjéről a szegedi Csenki Zalán, Kálmán Bence és Szűcs Bálint. A felkészítésért tanári különdíjat kapott Fábri Géza.

Dél-Magyarország, 2011. április 18.


NKA
Megjelent a Népművészeti Kollégium pályázati felhívása

A Népművészeti Kollégium nyílt pályázatot hirdet két altémában. 1. Nemzetközi, országos és regionális szakmai rendezvények, konferenciák, fesztiválok és kiállítások megrendezésére. 2. A néphagyomány-népművészet tárgykörébe sorolható, 2012. június 30-ig megjelenő kiadványokra (nyomtatott vagy elektronikus változatra).

Nemzeti Kulturális Alap, 2011. április 18.


Györfi Erzsébet és a Barozda együttes népzene és régizene koncertje
Fonó, 2011. április 17. 18.00, vasárnap

A ma Svédországban működő Barozda együttes 1976 őszén Erdélyben, Csíkszeredában alakult. Alapító tagjai Bokor Imre (hegedű), Györfi Erzsébet (ének), Pávai István (brácsa) és Simó József (bőgő). A Barozda akkori tagjai közül Simó József, Bokor Imre és Toró Lajos Svédországba disszidált, ahol újjászervezték a Barozda máig tartó tevékenységét. Később Györfi Erzsébet Németországba költözött, ahonnan időnként a svédországi Barozdával és a magyarországi Jánosi együttessel lépett fel. Az ifjabb generációból Simó Csongor vált az utóbbi időszakban a Barozda prímásává. Az elmúlt tíz esztendőben, a különböző évfordulós ünnepségek alkalmával, Csíkszeredában régi és új tagok, valamint mindenkori közreműködők együtt léptek fel. Utóbbiak közül ezúttal Papp István Gázsa és Székely Levente prímások, Elekes Emőke lantos, a Jánosi együttes, valamint Könczei Árpád és Plugor Judit táncosok vendégszerepelnek a Fonó Budai Zeneházban sorra kerülő Barozda koncerten. A műsoron szereplő összeállítások felidézik az erdélyi táncház- és régizenei mozgalom kezdeteit.

Fonó Budai Zeneház, 2011. április 15.


Muzsikás: A Mi zenénk
Kodály Központ Pécs, 2011. április 17. (vasárnap) 19:00

A világszerte ismert Muzsikás együttes estjén a Kárpát-medence különlegesen gazdag zenei hagyományaiból kapunk ízelítőt Petrás Mária közreműködésével.

Dunántúli Napló Online, 2011. április 13.


Keményen beszólt a miniszterelnöknek a Kossuth-díjas művész
A miniszterek nem szeretik a zenét?

Kodály Zoltánnak még a két háború közötti időkből származó, címbéli kifakadása vajon a mai viszonyokra is érvényes? Erről kérdezzük az új nemzeti alaptanterv alakulása kapcsán Kaibinger Pált, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Gyakorló Iskolájának énektanárát, népzenészt.

Heti Válasz, 2011. április 13.


Színpadi ékességet jelentett az együttes táncokhoz alkalmazott viselete, ez is a Szőttes művészi igényességét jellemzi
Emlékezetünkben megmarad

Több alkotó kezenyomát viseli magán a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes új műsora a „Bár emlékezete maradjon meg…” Az 1969-ben alakult együttesnek ez volt a 20. új bemutatója. Egy önmagát eltartó amatőr együttestől szép teljesítmény.

Új Szó Színfolk melléklet, 2011. április 12.


VI. Országos Népzenei Verseny

Óriási érdeklődés kísérte a VI. Országos Népzenei Versenyt, amit a hét végén rendeztek meg városunkban. A Fréderic Chopin Zeneiskola szervezésében zajló fesztiválnak ezúttal az uniós elnökségi események miatt a Damjanich János Általános Iskola színházterme adott otthont. A megmérettetésen a gödöllői versenyzők kimagasló eredményeket értek el: a Cilibri és a Cibri énekegyüttes kategóriájában első, a Kalapos és a Sercli második, a Kiscibri pedig harmadik díjjal térhetett haza. A zsűri az együttesek mellett felkészítő tanáraikat is díjazta.

Önkormányzati Sajtószolgálat, 2011. április 12.


Közel ötszázan táncoltak a baracsi fesztiválon

Soha nem látott sikert könyvelhet el magának a baracsi Néptáncfesztivál: 470-en táncoltak a színpadon délután kettőtől hétig. Mozdulni sem lehetett szombaton délután a baracsi faluházban: minden talpalattnyi helyen táncosok várakoztak vagy próbáltak. A Széchenyi Zsigmond Általános Iskola 12. alkalommal rendezte meg Néptáncfesztiválját.

Dunaújvárosi Hírlap, 2011. április 11.


Budapesten ad koncertet Györfi Erzsébet és a Barozda
Fonó Budai Zeneház, 2011. április 17. 18:00

A ma Svédországban működő Barozda együttes 1976 őszén Erdélyben, Csíkszeredában alakult. Alapító tagjai Bokor Imre (hegedű), Györfi Erzsébet (ének), Pávai István (brácsa) és Simó József (bőgő). Az egyik első erdélyi táncházegyüttesként létrehozta az első székelyföldi városi táncházat, s kiemelkedő szerepet vállalt a táncház országos népszerűsítésében. Erre gazdag koncerttevékenysége, a rádióműsorok és hanglemezek mellett a Román Televízió akkori Magyar Szerkesztősége biztosított állandó keretet az úgynevezett Kaláka műsorok és a székelyudvarhelyei Táncháztalálkozók közvetítésével.

2011. április 10.


Országos népzenei verseny Gödöllőn

A gödöllői Frédéric Chopin Zeneiskola a hétvégén rendezi meg a háromévi rendszerességgel sorra kerülő Országos népzenei versenyt. A hatodik alkalommal megrendezendő népzenei verseny programjában az ország alapfokú művészeti iskoláiban népzenét tanuló fiatalok mérhetik össze tudásukat.

Kultúra.hu, 2011. április 10.


30 éves a JMK Vadvirág néptáncegyüttes

30 éves a JMK Vadvirág néptáncegyüttes. 30 évvel ezelőtt az együttes alapítói a néptánc életre keltésének gondolatáról álmodtak. A kis csoport első lépéseit a Közép-Dunántúli Tégla és Cserépipari Vállalat, valamint a Textiles Művelődési Ház támogatásával kezdte meg.

Pápa Ma, 2011. április 9.


Siratótól siratóig
A kalotaszegi muzsika száz éve

A hagyományos kalotaszegi hangszeres népzene dokumentált száz évének tekinthető huszadik századot szinte elejétől végigélő, hét évtizedet végigmuzsikáló neves cigányprímás, Fodor Sándor Netti életútján keresztül mutatja be a sepsiszentgyörgyi Háromszék Tánc­együttes, Száz évig című legújabb előadásában, kik voltak azok a zenészek, akik apáiktól, nagyapáiktól tanulták, majd örökítették fiaikra népzenei kincsünk egyik leggazdagabb dallamvilágát.

Háromszék, 2011. április 9.


Folkbeats ’Ahol a szívem dobban!’
Indulnak a középdöntők!

A középdöntőkkel nagyobb sebességfokozatra kapcsol a Folkbeats. Egyre izgalmasabb lesz a verseny az amerikai turné fődíjért! A megújult Folkbeats honlapon megtekinthetők a versenyzők elődöntős videói.

FolkBeats, 2011. április 7.


Kelemen László: A hagyományőrzés jubileumai

Az idei esztendő bővelkedik évfordulókban. A Hagyományok Háza immár egy évtizede folytatja sikerrel működését, az Országos Táncháztalálkozót és Kirakodóvásárt harmincadik alkalommal szervezi a Táncház Egyesület, a Magyar Állami Népi Együttes pedig eljutott a hatodik ikszhez. A hétköznapokból és ünneplésből a részét egyaránt kivevő Hagyományok Háza főigazgatójával, Kelemen Lászlóval beszélgettünk.

Fidelio, 2011. április 6.


Kallós Zoltánt köszönti a Csángó Rádió

A Csángó Rádió hétfőn a Gyuzsalyos műsor ünnepi adásában a 85 éves Kallós Zoltánt köszönti. A műsorban interjút hallhatnak a világhírű néprajztudóssal és népzenegyűjtővel, és megszólalnak olyan csángók is, akiket különleges élmények fűzik Kallós Zoltánhoz.

Csángó Rádió, 2011. április 4.


Táncháztalálkozó – már a harmincadik! – AUDIÓ

jubileumi, immár harmincadik Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárt április 2–3-án, több mint 3000 közreműködővel, közel 20 000 fős várt látogatóval, a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik legkiemelkedőbb és legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseményeként rendezte meg Táncház Egyesület.

Erdély ma, 2011. április 4.


Az Etnobiznisz bája

A XXX. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár valóban nagyszabású rendezvény. A hagyományőrzők, népzenészek, néptáncosok, kézművesek évről évre itt találkoznak. Több tízezer látogatót vonz az esemény, a kisebb termekben és a folk-kocsmában szinte mozdulni sem lehet, de a hangulat egyedülálló, ahogy ez az esemény is az, immár három évtizede.

Bombahír, 2011. április 4.


Gurul a Juhász zenekar szekere...
A deszki tánccsoporttal Törökországban is fellép az együttes

A szabadkai Juhász zenekar több mint tíz éve népszerűsíti a magyar népzenét: határon innen, határon túl, különböző tájegységeken, nagyvárosokban, falvakban, önálló koncerteken, tánccsoportokkal közösen, fesztiválokon, táncházakon. Emellett cédéket adtak ki, és persze fellelhetők az elektronikus médiában is. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a kedvtelésből induló muzsikálás küldetéssé nőtte ki magát.

Magyar Szó, 2011. április 4.


Henics Tamás vakcinákat fejleszt és eltűnő értékeket dokumentál
Kutatóorvos brácsával

Henics Tamás kutatóorvost az Eppstein-Barr vírus természete épp úgy lázba hozza, mint egy kalotaszegi dallam. Azt mondja, az ő példája a bizonyság, hogy 21. századi életünkben is helye lehet a népművészetnek.

Zalai Hírlap, 2011. április 4.