Folkrádió

Hírarchívum

Fókuszban a táncház módszer

XXXI. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár szombat esti gálaműsorának megnyitója keretében Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter ünnepélyesen kihirdeti a táncház módszer UNESCO regiszterre vételét. A világszervezet főigazgatója által aláírt dokumentumot Sebestyén Márta népdalénekes veszi át a táncházmozgalom megalapítói és ma is aktív tagjai nevében.

2012. március 31.


Tánc és vásár az arénában

Az UNESCO szellemi örökség listájára 2011 novemberében felkerült 40 éves magyar táncházmozgalom emlékezetes képeiből nyílt kiállítás pénteken a Hagyományok Házában, majd két napos konferencia kezdődött, a szakma az eddig elért eredményeket és a teendőket egyaránt megvitatja. Péntektől vasárnap estig tart a Papp László Budapest Sportarénában a XXXI. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár.

KultúrPart, 2012. március 30.


Fölszállott a páva
Népzene és néptánc vetélkedőt hirdet a közmédia

Az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza 2012-ben Fölszállott a páva címmel népzene és néptánc vetélkedőt szervez. Az ötmillió forint összdíjazású versenyre 2012. április 20-ig várják a magyarországi és a külhoni jelentkezőket.

Hagyományok Háza, 2012. március 28.


Akit leradíroztak a koncertműsorról

Az idén százhúsz éve született Lajtha László zeneszerzőt szilenciumra ítélte a kommunista hatalom – de ma is keveset játsszák. Népzenekutatóként azonban – hogy a hatalom legitimálja – Lajtha Kossuth-díjat kapott 1951-ben. A szélesebb hazai közönség előtt csaknem ismeretlen, a Francia Akadémia tagjai közé első magyar zeneszerzőként felvett nagyságról Solymosi Tari Emőke zenetörténész, Lajtha László-kutató, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa és Kelemen László, a Lajtha-hagyatékot kezelő Hagyományok Háza főigazgatója beszélt lapunknak.

Magyar Hírlap, 2012. március 26.


Tizenötödik születésnapját ünnepelte a Megyer Táncegyüttes

Idén ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját a nagymegyeri Megyer Táncegyüttes, ez alkalomból a hétvégén jubileumi műsort adtak a táncosok. A néptánccsoportot másfél évtizede a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia és Gimnázium diákjai alapították, s később vált a város együttesévé. Az amatőr táncosok ismertsége fokozatosan növekedett, a táncosok száma gyarapodott.

MTI, 2012. március 26.


Budavári Húsvéti Sokadalom
2012. április 7-9. Budai Vár - Budavári Palota

Budavári Húsvéti Sokadalom címmel idén első alkalommal az ország egyik legnagyobb húsvéti hagyományőrző, multikulturális családi rendezvényének ad otthont a Budai Vár. A színes forgatag egy ősi rítustánccal, a vár legszebb részein átkígyózó tavaszköszöntő menettel és gólyalábasok attrakcióival veszi kezdetét.

prae portál, 2012. március 25.


Kitüntetés a hagyományőrző Cimbinek

Kiscsősz - A Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehette át több mint két évtizedes népi hagyományőrző munkája elismeréseként március 15-én Kovács Norbert, vagy ahogy ismerjük, Cimbi.

Napló, 2012. március 25.


Néptáncból bizonyíthatják tudásukat az országos tanulmányi versenyen

Nyíregyháza - Kötelező és szabadon választott táncokat mutatnak majd be Nyíregyházán a művészeti középiskolák legjobb néptáncosai.
Az idei országos néptánc tanulmányi versenyt a nyíregyházi Művészeti Középiskola és Kollégium táncművészeti tagozata rendezi meg március 23-án és 24-én. Az V. Országos Néptáncverseny (szólótánc) a művészeti középiskolák legjobb néptáncosainak, a jövő táncművészeinek jelent megmérettetési lehetőséget.

Szabolcs Online, 2012. március 22.


Elhunyt Györgyfalvay Katalin táncművész-koreográfus

Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Györgyfalvay Katalin Erkel Ferenc-díjas érdemes művész, táncművész-koreográfus. A magyar néptáncművészet nagy nemzedékének egyik meghatározó személyiségét életének 75. évében, hétfőn érte a halál. Temetéséről később intézkednek.

MTI, 2012. március 21.


Élő elmozdulás

Celldömölk - Negyedszer lépett föl a KMKK-ban a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes, ezúttal főleg gyerekek előtt: a táncosok most a János vitézzel érkeztek.

Vas Népe, 2012. március 21.


Magyar népzene költözik a Kennedy Centerbe

A Kennedy Centerben lép fel kedden a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő, New Jersey állambeli Életfa Zenekar és a Washington környéki magyarokból álló, 30 éve alapított Tisza Táncegyüttes a Budapest–Prága–Bécs fesztivál keretében.

Magyar Nemzet, 2012. március 20.


Tedd ki a pontot!
XV. Nemzetközi Legényesverseny
Nevezési határidő: 2012. április 6.

Az évenként megrendezett versenyen a Kárpát-medence kiváló legényes táncosainak anyagából válogatunk Kalotaszegről, a Küküllő mentéről, Gyimesből és a Mezőségről.

2012. március 19.


Kecskeméti-fehérvári táncgála

Szombaton este - a XXVII. Kecskeméti Tavaszi Fesztiválon - mutatta be új műsorát a Kecskemét Táncegyüttes a Kecskeméti Kulturális Központban. Az este vendége ezúttal a Székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttes volt.

Kecskemét város honlapja, 2012. március 19.


A gyerekek szomjasak a múltbéli szépségre
Életre szóló ajándék - a táncházmozgalom képviselőjét tüntették ki

Budapest, Tordas - Kicsit csodálkozott Németh Ildikó, hogy egyedül kapta meg az elismerő kitüntetést. Mi ketten csináljuk ezt a férjemmel, mert ez páros műfaj - utalt a néptáncra, amelyben mindketten már régóta országosan ismertek és elismertek.

Fejér Megyei Hírlap, 2012. március 19.


Néptáncköltészet – mindenkinek – Tímár Sándor

Kiváló nevelő, közösségformáló foglalatosság, amelyet bárki, félóra tanulás után is űzhet – vallja a néptáncról Timár Sándor. A koreográfus várja a március 17-i folklórgálát a Thália Színházban, amely a mozgalom negyvenedik születésnapja előtt tiszteleg.

Kultúra.hu, 2012. március 17.


Martin György emlékezete

Nyolcvan éve, 1932. február 5-én született Martin György táncos, néptánckutató, a magyar és egyetemes folklorisztikai kutatás kiemelkedő egyénisége. Az évfordulón a mindenki által csak Tinkának nevezett tudós alakját és munkásságát idézi föl özvegye, Borbély Jolán néprajzkutató, valamint nevelt fia, Éri Péter, a Kossuth-díjas Muzsikás együttes tagja. Cikkünket Bencsik Gyula készítette.

Gramofon, 2012. március 14.


Sebő Ferenc: halálosan komolyan vettük, amit Kodály mondott

Kossuth-díjat vehetett át szerdán Sebő Ferenc zeneszerző, zenetudós, aki az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára tavaly felkerült magyar táncházmódszer egyik fontos szereplője, hiszen közreműködésével indult be 1972-ben a táncházmozgalom.

MTI, 2012. március 14.


Sebő Ferenc - Kossuth-díj

És még két örömhír mára: Borbély Beatrix, a Magyar Állami Népi Együttes táncművésze HARANGOZÓ GYULA-DÍJAT, Sebő Ferenc, a Hagyományok Háza megálmodója és volt szakmai igazgatója pedig KOSSUTH-DÍJAT kapott. Szívből gratulálunk!

Hagyományok Háza, 2012. március 14.


dr. Pávai István - Magyar Érdemrend Lovagkereszt

Tegnap dr. Réthelyi Miklós miniszter, Halász János parlamenti államtitkár és dr. Jávor András közigazgatási államtitkár kimagasló színvonalú munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetést adott át dr. Pávai István néprajzkutatónak, zenetudósnak, a Hagyományok Háza tárvezetőjének, a Folkrádió önkéntes munkatársának. Gratulálunk!

2012. március 14.


Új műsorok a Bartókon

..A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzenei szakán tanító tanárok bevonásával most olyan műsorfolyamot indítunk, amelyet a hallgatókkal közösen végzett népzenei gyűjtések és a vizsgaelőadások helyszíni felvételei mellett a Rádió 22-es stúdiójában rögzítendő minőségi felvételek táplálnak.

Magyar Rádió Online, 2012. március 13.


I. Nyugat-magyarországi Egyetem Néptánctalálkozó

2012. február 11-én, Sopronban került először megrendezésre a Nyugat-magyarországi Egyetem néptánccsoportjainak találkozója a soproni Ürmös Tánckör szervezésében.

2012. március 13.


Kapuvári tánctanári munka
A pályázat benyújtásának határideje: 2012. április 15.

Az Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Kapuvár (OM 200624) pályázatot hirdet Táncpedagógus (néptánc) munkakör betöltésére.

2012. március 13.


Szent László és a kékfestők

Felállva tapsolt a közönség a Nagyvárad Táncegyüttes legújabb produkciója, a Fényességes csillag vasárnapi bemutatója után. A mintegy hatvan táncost felvonultató produkció kétségtelenül a társulat egyik legbátrabb és legnagyobb szabású munkája mostanáig.

Krónika, 2012. március 13.


Tavaszköszöntő néptánccal

Március 17-én, szombaton néptáncosok népesítik be a MOM Kulturális Központ színpadát. A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség rendezésében sorra kerülő Tavaszköszöntő elnevezésű nagyszabású gála keretében számos egyesület néptáncosai lépnek majd fel. Az idei programban Nyugat-Magyarország legjellegzetesebb, és máig élő hagyományait láthatjuk, a gyerekeket pedig játszóház várja.

prae portál, 2012. március 13.


TÁNCHÁZ 40
Hajnalban indultunk... A Táncház Egyesület jubileumi folklórgálája
Thália Színház, 2012. március 17.

A negyvenéves táncház a Magyarországnak világhírt hozó Kodály-módszerhez hasonló „hungarikum”. Különös véletlen, hogy a kerek évfordulót megelőző évben került fel az UNESCO „Legjobb megőrzési gyakorlatok” regiszterébe, amivel hivatalosan elismertté és nemzetközi téren is követendővé vált.

Táncház Egyesület, 2012. március 13.


Táncosokat castingolt Novák Tata

Táncosokat válogatott a hét végén Szegeden Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus-rendező. A néptánc hazai ikonja a Szegedi Szabadtéri Játékokon júliusban bemutatandó Hegyen-völgyön lakodalom című látványos produkcióhoz – ahol 300 táncos lesz egyszerre a színpadon – keresett szereplőket.

Önkormányzati Sajtószolgálat, 2012. március 12.


I. Baranyai Szólótáncfesztivál
Középpontban a helyi hagyományok

A Folkmagazin egyik előző számában a baranyai magyar tánchagyományra fókuszáló konferenciáról és oktatássorozatról számolhattunk be. A néptáncszakma berkeiben kevéssé ismert megye gazdag öröksége ezúttal az I. Baranyai Szólótáncfesztiválon csillogtatta meg sokszínűségét. A március 3-án, Pécsett rendezett esemény másfélszáznyi táncos színpadra lépésével a baranyai tánchagyomány igazi ünnepévé vált.

BaranyaFolk, 2012. március 11.


Néptáncantológia szombaton a Budapesti Operettszínházban

A Kárpát-medencéből érkező néptáncegyüttesek veszik birtokba szombaton a Budapesti Operettszínházat, amelynek színpadán a tavaly bemutatott legjobb koreográfiákat ismerhetik meg az érdeklődők a délelőtt tizenegy órától és este hat órától kezdődő ifjúsági, illetve felnőtt Néptáncantológián.

Színház.hu, 2012. március 9.


Három éve újra táncolnak Abaújszántón

Abaújszántón nagy hagyománya van a táncházmozgalomnak és a népzene szeretetének. A magyar táncházmozgalom 2012-ben lesz 40 éves. Talán kevesen tudják, hogy a népművészeti táborok első, legendás táncház táborát 1976.június 16-án Abaújszántón szervezték, s ezt követően, a hetvenes – nyolcvanas években szaporodtak el Magyarországon. Minderről Burkusné Széphalmi Imola, a város művelődési házának vezetője beszélt lapunknak.

Borsod Online, 2012. március 9.


Kolozsvári Tavasz - népzene- és -táncfesztivál

Népzene- és néptáncfesztivál lesz Kolozsváron március 12. és 18. között Kolozsvári Tavasz címmel. A fesztivál keretében kerül sor a XI. Ifjúsági Néptánctalálkozóra is, a Kolozs megyei magyar néptáncegyüttesek találkozójára.

Kolozsvári Rádió, 2012. március 9.


Kacskaringós táncuk aratott sikert

Az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület minden évben megrendezi Gyermektánc Antológiáját. Ide a csornai Kispántlika Kacskaringós táncát is beválogatták. A Gyermektánc Antológiára az elmúlt év megyei, valamint régiós fesztiváljainak legszínvonalasabb koreográfiáit válogatják be.

Kisalföld, 2012. március 9.


Tíz éves a Nagyvárad Táncegyüttes - ünnepi rendezvénysorozattal készülnek

Partium egyetlen hivatásos magyar néptáncegyüttese, a Szigligeti Színház keretében működő Nagyvárad Táncegyüttes idén ünnepli megalakulásának tizedik évfordulóját. Ebből az alkalomból március 11. és 18. között ünnepi rendezvénysorozatot szerveznek, ahová szeretettel várják az együttes régi tagjait, vendégművészeit, mindazokat, akik bármilyen módon hozzájárultak az elmúlt tíz év munkájához és nem utolsó sorban a közönséget, amely eddig is figyelmével tisztelte meg a Nagyvárad Táncegyüttes előadásait.

Transindex, 2012. március 8.


Háromgenerációs táncház Kolozsváron – AUDIÓ

35 éve tartották az első erdélyi táncházat Kolozsváron, 1977. februárjának egyik csütörtökén. Arra senki sem emlékszik, hogy melyiken, de arra igen, hogy a bábszínházban gyűltek össze azon a csütörtöki napon.

Erdély ma, 2012. március 8.


Bartók-est Herczku Ágnestől

Március 17-én a Nemzeti Táncszínházban lesz Herczku Ágnes Pár-ének című Bartók-estje. Herczku Ágnes népdalénekes és Djerdj Tímea zongoraművész 2007-ben lemezfelvételt készített Kelemen László zeneszerző-zenetudós irányításával Bartók Béla Magyar népdalok énekhangra és zongorára című című művéből. A felvétel különlegessége, hogy e mű most először szólalt meg népdalénekes előadásában, olyan formában és stílusban, amely anno megihlette Bartókot műveinek írásakor.

Kultúra.hu, 2012. március 7.


Megjelent a folkMAGazin 2012/1. száma

Tartalom: Dsupin Pál – Mátraalja a hazám | † Pálfy Gyula – Gerendkeresztúr (Egy erdélyi vegyes lakosságú falu táncai) | Kóka Rozália gyermekrovata – Egyszer volt, hogy is volt? – Péter László: Al-dunai székely történetek | Programajánló: A Nemzeti Táncszínház programjaiból | Kóka Rozália – Péter László: Keresztapám nadrágja (Tréfás al-dunai székely mesék, mondák, történetek) | Németh György – Mi a táncház? (Válság és kilábalás – részletek egy készülő könyvbő) | Programajánló: Táncház 40 – Hajnalban indultunk... | Könyvajánló: Magyar néprajz I.1. – Táj, nép, történelem | Farkas Tamás – Gyűjtések Arad megyében | Programajánló: Néptáncantológia – Tavaszi sokadalom | MAGTÁR – Rózsássy Barbara és Follinus Anna versei | Kóka Rozália – A történelem sodrában – Az „aventinusi tündér” – epilógus) | Halák Emese – Szellemi kulturális örökségünk | Programajánló: Tavaszköszöntő | Ételek – Hagyományok: Juhász Katalin – A kisgömböc és társai (Tartósított, töltött „disznóságok”) | Tálas Ágnes – A mi Almáriumunk | Sipos János – Népzenegyűjtés a zemzemek földjén (Türkmén expedíció – I. rész) | Széki Soós János rovata – Tallózó – Fodor András: Találkozásaim a népzenével; Vujicsics Tihamér emlékezete | Kukár Barnabás Manó – A szegedi intenzív kurzusról | Sándor Ildikó – Bodza Klára ünnepe | Széki babonák és hiedelmek (Közreadja: Juhos Kiss Sándor és Juhos-Kiss János) – Kocsis Rózsi – Kutyafejű tatárok | Könyvajánló: Régi magyar mintakincs | Felhívás: Újra „Minden magyarok tánca” | Hagyomány – Örökség – Közkultúra: Beszprémy Katalin – Oktatás és utánpótlás (A népi kézművesség továbbélésének útjai)

Táncház Egyesület, 2012. március 7.


Hamarosan indul a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Az Iparművészeti Múzeum anyagából összeállított új kiállítás lesz március 16-án délelőtt a 32. Budapesti Tavaszi Fesztivál ünnepi nyitánya. Este a 120 éve született Lajtha Lászlóra emlékeznek a Művészetek Palotájában (Müpa). A Budapesti Fesztiválközpont ügyvezetője felidézte: Bartók, Kodály és Lajtha életútja igen eltérően teljesedett ki, a politika ugyan szétválasztotta őket, de a zeneiségük gyökere azonos, a népzene volt a forrása.

MTI, 2012. március 6.


Muzsikus portrék a Kárpát-medencéből

Debrecen – A magyar táncházmozgalom idén ünnepli negyvenedik évfordulóját, a közelmúltban pedig a táncház módszer felkerült az Unesco által elismert szellemi kulturális örökség megőrzését célzó legjobb gyakorlatok listájára. Ennek tükrében még üdvözlendőbb az a kezdeményezés, melynek keretében kéthetente előadásokkal, élő népzenével és táncházzal várják a szervezők az érdeklődőket az Etnokuckóba.

Hajdú Online, 2012. március 5.


10 éves a Nagyvárad Táncegyüttes

Megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából ünnepi rendezvényekkel készül a Nagyvárad Táncegyüttes. Ennek kezdő és kiemelkedő része lesz új, nagyszabású előadásuk, a Fényességes csillag című táncos misztériumjáték, melynek bemutatójára 2012. március 11.-én, vasárnap este, 19 órakor kerül sor a Szigligeti Színházban.

Folkrádió, 2012. március 1.