Folkrádió

Hírarchívum

Kirobbanó siker A magyar falu című néptáncbemutató Washingtonban

Ujjongással, vastapssal és ovációval ünnepelte a közönség a hétvégén a washingtoni magyar néprajzi fesztiválprogram keretében A magyar falu címmel bemutatott néptáncprodukciót.

MTI, 2013. június 30.


Megjelent a Vadrózsák második kötete
A százötven évig készült kiadvány

Háromszéken, Erdővidéken mindig tisztelettel emlékeznek Kriza János munkásságára, a nagyajtai emlékházban őrzik a személyéhez kötődő tárgyakat, művei és a róla szóló írások jelentős részét, emlékeznek születésének, halálának évfordulójára, mellszobrot állítottak neki a község központjában.

Háromszék, 2013. június 29.


A Smer már tisztogat, leváltották az Ifjú Szivek igazgatóját
Pozsony

Ma van a két hete lemondott kisebbségi kormánybiztos, A. Nagy László utolsó munkanapja, a kormányhivatal vezetése viszont máris elkezdte a személycseréket. Tegnap leváltották a kormánybiztos hivatalának osztályvezetőit: Bukovszky Lászlót, Danica Brendzovát és Dagmar Čerťanskát, ma pedig Hégli Dusánnak, az Ifjú Szívek igazgatójának mondtak fel.

Új Szó, 2013. június 28.


Smithsonian: most jó magyarnak lenni Washingtonban

Megnyílt Washingtonban a Smithsonian Folklife Festival, az amerikai főváros legnagyobb kulturális eseménye, ahol idén Magyarország a díszvendég. Hatos Pál, a Balassi Intézet főigazgatója a helyszínről nyilatkozott a Kultúrgrundnak. Itt utoljára 15 évvel ezelőtt volt közép-európai ország fókuszban. „Hungarian Heritage: Roots to Revival” (Magyar örökség – Sokszínű néphagyomány) – ezt a címet viseli a magyar megjelenés. „A program nemcsak a hagyományok sokszínűségét mutatja be, hanem a magyar népi hagyományt megújító mozgalom világraszóló jelentőségét is” – írják a fesztivál honlapján, ahol zenelejátszó, képgalériák és szócikkek segítik az ismerkedést a magyar kultúrával.

Magyar Nemzet Online, 2013. június 26.


A hercegi pár hegedűse

Az angol királyi család már három al­ka­lom­mal is meghívta Pál István „Szalonnát” és ma­gyar au­ten­ti­kus népzenét játszó együttesét egy kis lon­do­ni mu­zsikálásra. A ze­ne­kar a St. James Pa­lace-ban meg­ren­de­zett ’56-os műsor­ban Vásáry Tamással, Se­bestyén Mártával és Je­remy Iron­sszal lépett fel, majd Károly her­ceg felesége, Ka­mil­la corn­wal­li her­cegné hat­va­na­dik születésnapjára is felkérést ka­pott. A her­ce­gi pár elége­dettségét mi sem bi­zonyítja job­ban, mint az, hogy egy évre rá ismét a lon­do­ni re­zi­den­cián játszott Szalon­na és bandája. A királyi fenség születésnapján Rod Stewart ze­ne­ka­ra és a ma­gyar együttes szolgáltat­ta a tal­palávalót.

Önkormányzati Sajtószolgálat, 2013. június 22.


A népzene kedvelői együtt ropták a táncot Mecséren

Alternatív helyszínre hívta idén a népzene kedvelőit a Ladikos Fesztivál. Több százan látogattak ki szombaton Mecsérre, ahonnan idén sem hiányzott a néptánc, a népzene és a finom étel-ital.

Kisalföld, 2013. június 17.


A törököket elbűvölte a magyar lányok forgása és a fiúk botforgatása

A Debreceni Népi Együttes Csipogó Csoportja a számos hazai sikerek (országos fesztiválok, Néptánc Antológia) után egy törökországi meghívásnak eleget téve, külföldön is méltóképpen képviselte a színes, magyar néptánc hagyományt.

Debreceni Művelődési Központ, 2013. június 14.


40 éves legenda a Szigeten

A szinte nemzeti intézménynek tekinthető Muzsikás együttes, a világ nagy fesztiváljainak és híres koncerttermeinek állandó vendége a 40., jubileumi születésnapját a Sziget Nulladik napján ünnepli, baráti társaságban.

Sziget Kulturális Szervezőiroda, 2013. június 6.


R.I.P. Varga Ervin

Mély megdöbbenéssel értesültünk a szomorú hírről, hogy Varga Ervin, a Szőttes egykori művészeti vezetője, elhunyt.
Varga Ervin 1972-ben kezdett a Szőttesben táncolni Quittner János vezetése alatt. Az évek folyamán virtuóz táncossá, színpadi személyiséggé nőtte ki magát. Nem volt kétséges, hogy Quittner János 1983-as emigrációja után ő vegye át az együttes művészeti vezetését. Keze alatt a táncosok egy új, tehetséges generációja nevelődött ki. A Szőttesben művészeti vezetőként töltött időben két egész estés műsort készített, a Hej révész, révész 1985-ben, a Nyugtala ének pedig 1987-ben került bemutatásra.

Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, 2013. június 5.