Folkrádió

Hírarchívum

III. Gyergyói Tánc- és Zenetábor

A tánctábor időpontja és helyszíne: 2014.augusztus 4-9., Gyergyóremete. Idén harmadik alkalommal kerül megszervezésre. A táborban gyergyói tánc- és zeneoktatás zajlik napi rendszerességgel. Táncoktatók többek között Ivácson László (a Háromszék Együttes művészeti vezetője) és Tekeres Gizella, Sándor Csaba (a balánbányai Ördögborda Táncegyüttes oktatója), Gál Arnold és Kémenes Emőke.

Erdély ma, 2014. július 31.


Néptánc és népzene a lóversenypályán

A Vadvirág Hagyományápoló Kör huszadik alkalommal rendezett hagyományőrző tábort Adán. A Vadvirág-tábor szombaton 20 órától a résztvevők gálaműsorával és a Baraparty zenekar koncertjével zárul az adai lóversenypályán. A helyszínen vasárnap óta több korcsoportban néptáncot és népzenét tanulhattak, valamint kézműves-foglalkozásokon vehettek részt az öt országból érkezett táborlakók.

Magyar Szó, 2014. július 26.


Lehet jelentkezni a kézműves- és néptánctáborba

A Szatmár Megyei Tanács és a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ és a Szatmárnémeti Magyar Demokrata Ifjak Szövetsége (MADISZ) társszervezésében augusztus 4-10 között Hadadon XVIII. alkalommal lesz Kézműves és néptánc-tábor.

Szatmar.ro, 2014. július 25.


Guiness-esélyes: 30 órás táncházat tartottak Nagykállón

Harminc órán át ropták a különféle tájegységek néptáncait a nagykállói Téka-tábor résztvevői szerdán és csütörtökön, hogy magyar rekordot állítsanak fel. A sikeres akciót haza elismerése után felterjesztik a Guiness-rekordok illetékeseinek is.

Mandiner, 2014. július 24.


Néptánc és népzenei fesztivál Fényeslitkén

Ajak, Dombrád, Kisvárda, Mándok, Záhony – E hétvégén rendezik meg az V. Liget Néptánc és Népzenei Fesztivált és a kapcsolódó gasztronómiai programokat a rétközi településen.

Szabolcs Online, 2014. július 24.


III. Hóvirág Néptánctábor

A Hóvirág Néptáncegyüttes július 28. és augusztus 3. között harmadik alkalommal szervez edzőtábort táncosainak, szimpatizánsainak, a néptáncolni vágyóknak a gyergyószentmiklósi Művelődési Házban.

Erdély ma, 2014. július 24.


Felülmúlta a várakozásokat a Felvidéki Folktábor - videó

Gúta. Szilárd alapokra építettek várat a Felvidéki Folktábor szervezői, hiszen a 10 éves múlttal rendelkező Szőttes Néptánctábor tapasztalatai és hagyományai már beváltak. Idén először, Gútán, négy egymástól eltérő tábori foglalkozás zajlott egyszerre, egy időben: a felnőtt néptánctábor, a gyermek néptánctábor, de volt népzeneoktatás és kézműves tábor is. A táborlakók létszáma a 250-et is meghaladta.

Hírek.sk, 2014. július 23.


Zajlik az élet a Pipacsok tánctáborában

A tábor háziasszonya és mindenese, László Lujza rutinosan mozog Felsősófalván a Művelődési Ház és az iskola környékén. Mindez nem véletlen, hiszen húsz éve minden júliusban itt töltenek legalább nyolc-tíz napot, s az esztendő többi napja sem telik el úgy, hogy ezt a tábort ne emlegetnék.

Székelyhon.ro, 2014. július 23.


Dezsőházi Tamás nyerte az Anna-bál Prímásversenyét

Július 22-én és 23-án nagy érdeklődés mellett zajlott az idén második alkalommal meghirdetett prímásverseny, a balatonfüredi Anna-bál kísérőrendezvénye. Tavaly népies műzenét játszó hegedűsök jelentkezését várták, míg idén hagyományos magyar népzenészek számára hirdették meg a versenyt. A megmérettetésre a szakma legjobbjai adták be jelentkezésüket a Kárpát-medencéből. A verseny egy millió forintos fődíját Dezsőházi Tamás debreceni prímás nyerte.

Hagyományok Háza, 2014. július 23.


Beszélgetés Birinyi Józseffel a hagyományőrzés módszereiről és a Csutorás Táborról

A Csutorás Tábor történetét id. Birinyi András kezdte írni fiaival, Andrással és Józseffel, Táborfalván, a múlt században. Ez a történet, amelyet fiai, és azok tanítványai folytattak, s folytatnak ma is, arról is szól, hogy saját hagyományaink szépsége, mélysége olyan erő lehet, amely ma is, a legfiatalabbakban is képes felépíteni a jó értelemben vett nemzeti identitást, ha elkötelezett mesterek tolmácsolják. Két generáció óta folyik ez a munka, a rendszerváltás, a gazdasági válság, a globalizálódás ellenére, néha nehézségekkel küzdve, de mindig lélekkel, szeretettel és eredményesen.

Netfolk blog, 2014. július 21.


Sikeres tánctábort zártak Jobbágytelkén

Vasárnap bontottak sátort a Jobbágytelkét egy hétre ellepő táncosok. Van teendő, vannak kihívások, a szervezők pedig már a következő éven gondolkodnak.

Székelyhon.ro, 2014. július 20.


Zajlik a néptánctábor Jobbágytelkén

Vasárnap este nyitotta meg kapuit a tizenhatodik alkalommal szervezett Marosszéki népzene- és néptánctábor Jobbágytelkén, amely egyben a tánc és népi kultúra ápolását is jelenti egy héten át a nyárádmenti településen.

Székelyhon.ro, 2014. július 16.


Felébresztik a kárpátaljai táncházakat

Kárpátalján népzenei-néptáncos mesterkurzust tartottak helyi pedagógusoknak magyarországi művészek. Pál István „Szalonna” népzenész a távirati irodának arról beszélt, hogyan próbálják meg életre kelteni a táncházmozgalmat és a magyar népzenét az Erdős-Kárpátok tövében.

MNO Kultúrgrund, 2014. július 16.


Több napig pörögtek a szoknyák Egerben

Nagy múlttal büszkélkedő programok hétvégéje zárult Egerben. A XXVI. Agria Nemzetközi Folktalálkozó összefonódott a XVIII. Egri Bikavér Ünnep rendezvénysorozatával.

Heves Megyei Hírlap, 2014. július 14.


Ápolni kell a hagyományt, Barátom!

Harminckettedik alkalommal rendezte meg a mezőhegyesi József Attila ÁMK a gyermek néptánctáborát júniusban, melyen 56 gyermek vett részt Sepsimagyarósról, Hódmezővásárhelyről, Szegedről, Békésről, Mezőberényből és természetesen Mezőhegyesről. A néptánctábor vezetője immár második alkalommal Mahovics Tamás, a Belencéres Néptáncegyüttes művészeti vezetője, a Népművészet Ifjú Mestere-díj birtokosa.

Önkormányzati Sajtószolgálat, 2014. július 14.


Nyári népzenei és néptánctáborok térképen

Elhelyeztük a Folknaptárban szereplő nyári táborok helyszíneit egy térképen, hogy még könnyebb legyen a választás. Navigálásra ne használjátok, mert annyira nem pontos! Részletes adatokat a táborlistánkban találtok.

Folkrádió, 2014. július 12.


Egy hét táncház a tánctáborokban

A Kárpát-medencei táncházmozgalom és a magyar táncház módszer már az UNESCO listájára is felkerült, mint a szellemi kulturális örökség megőrzését célzó legjobb gyakorlatok egyike. Maga a táncház jellegzetesen városi létforma, bár egyre több helyen találjuk meg eredeti környezetében, a falvakban is, különösen ott, ahol néptáncegyüttes is működik, egyik ugyanis a másik motorja.

MNO Kultúrgrund, 2014. július 11.


Hogy ének zengje be az iskolát

Kilencedik alkalommal szervezett kézműves- és néptánctábort Kovászna és Hargita megyei pedagógusok, diákok, néptáncoktatók és zenészek részére a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a megyei tanács Rétyen. A 37 résztvevő június 30-a és július 4-e között szerzett ismereteit az iskolai és az iskolán kívüli oktatás keretében adja majd tovább.

Háromszék, 2014. július 11.


Partiumi néptáncosok XII. találkozója Micskén

Az elmúlt hét végén XII. alkalommal rendezték meg a Partiumi Néptánctalálkozót Micskén, közel 500 – fellépők, közönség – résztvevővel. A rendezvényt a Megyei Tanács RMDSZ frakciója, illetve a Bethlen Gábor Alap támogatta.

Erdély Online, 2014. július 10.


Vasárnap kezdődik a jobbágytelki néptánctábor

A következő héten immár tizenhatodik alkalommal tartják a nyárádmenti településen a hagyományos Marosszéki népzene és néptánc tábort. Az egyhetes rendezvény változatos, színes programokat ígér.

Székelyhon.ro, 2014. július 10.


Felhívás az I. Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozóján való részvételre

A Hagyományok Háza kezdeményezésével, széles körű összefogással először rendezzük meg a Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozóját, amelyre szeretettel várjuk népzenészek, hazai és határon túli magyar és nemzetiségi zenekarok, szóló hangszeresek, énekesek jelentkezését. A mintát a kilenc éve Gyimesben működő Erdélyi Táncházzenészek Találkozója adta, célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a táncházzenészek nagy családjának a kötetlen, baráti együttlétre, az ismerkedésre, a szakmai problémák megvitatására, miközben a nagyközönség is betekintést nyerhet tevékenységükbe.

Hagyományok Háza, 2014. július 9.


Megjelent az NKA Közművelődés és Népművészet Kollégiumának új pályázati felhívása
Benyújtási határidő: 2014. szeptember 11.

3 témában lehet pályázni 2015. január 1. és 2015. augusztus 31. között megrendezésre kerülő nagyrendezvényekre, kiállításokra, fesztiválokra, szakmai konferenciákra, táborokra, továbbképzésekre és táncházi programokra.

Nemzeti Kulturális Alap, 2014. július 7.


Bensőséges, huncut hangulat a válaszúti ifjúsági táborban
Táncolni, énekelni, zenélni tanulhattak a résztvevők

A szigorúnak tűnő munkatempó, a napi hét-nyolc óra gyakorlás ellenére ügyesen helytálltak az idei válaszúti ifjúsági tábor résztvevői, mindazok az Erdély és Magyarország különböző régióiból érkezett 12–16 éves fiatalok, akik június 29-e és július 6-a között mezőségi és kalotaszegi táncokat, népdalokat, hangszeres népzenét (hegedű, brácsa, nagybőgő), valamint kézművességet tanultak a Kallós Zoltán Alapítvány székhelyén.

Szabadság, 2014. július 7.


A Szlama Band lemezéről

A dabasi Szlama család zenei munkálkodásáról már mindenki hallott, aki csak foglalkozott a népzenével. Az egész família muzsikál. Nem csoda hát, hogy az ifjabb Laci sem esett messze a fájától. Zenei csapata 2011-ben alakult, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének hallgatóiból; Dragony Gábor, Szlama László, Mihó Attila, Korda Ágnes (ének), Pandák Viktor.

Dr. Gerzanics Magdolna zenei, népzenei és művészeti lapja, 2014. július 3.


Arcvonások: Demarcsek György néptáncos

A Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola táncművészeti tagozatának tanára. Jó sorsa 1978-ban a Bessenyei György Tanárképző Főiskola néptánccsoportjába vezette. Így került a világot jelentő deszkákra táncosként, majd a Nyírség Táncegyüttes vezetője lett. Számtalan együttesben és színházban készített koreográfiákat, feleségével - aki Örökös Aranygyöngyös Táncos. 2002-ben nagy sikerrel rendezte meg a Szegedi Szabadtéri Játékok keretében, a Dóm téren a Bábeltorony c. táncjátékot 400 hazai és külföldi táncos részvételével. A Nyírség néptáncegyüttes közben megyei és országos PRIMA Díjas lett.

MTVA, 2014. július 3.


Néptáncfesztivál és vásár a Cívis korzón
Debrecen

A nyári hétvégéken tartó debreceni Cívis korzó keretében pénteken és szombaton rendezik meg a XX. Szomszédolás Országos Gyermek Néptáncfesztivált, valamint a kézművesek, helyi kistermelők és iparművészek vásárát Debrecen főterén - közölték a szervezők szerdán sajtótájékoztatón.

Diszpolgár, 2014. július 2.


Varsányi László lett az Ifjú Szivek igazgatója

Immár hivatalos: új igazgatót kap az Ifjú Szivek Táncszínház. A június 30-i igazgatóválasztásra négy jelölt jelentkezett, de csak egy jelent meg, közölte kérdésünkre a kormányhivatal, hozzátéve, hogy az említett jelölt megfelelt a kritériumoknak, a pályázat tehát sikeres volt.

Új Szó, 2014. július 2.


Pesti Mese: Táncházak a fővárosban - régi néphagyományból újjáéledő óriási bulik

Ámulva néznek a brazil diákok egy Népszínház utcai pincehelyiség pultja előtt, majd mikor szóba elegyedünk, percekig áradoznak, hogy mennyire nagyszerű és mekkora élmény volt, hogy egy csomó ember élőzenére táncolt – magyar néptáncot.

PestiSrácok, 2014. július 1.