Folkrádió

Hírarchívum

„Átültek, mert észrevették, cigány vagyok”
Interjú Tischler Petrával és Oláh Józseffel

A megérzései alakítják Tischler Petra, a friss Michelin-csillagos Costes Downtown étterem sous chefjének életét.
A Parno Graszt zenekar vezetője, Oláh József viszont inkább a felesége hatodik érzékére hagyatkozik. Az előítéletek mindkettejüket elérik.

Népszabadság Online, 2016. április 29.


Társas- és kártyajáték készült a Magyar Népmesékből

Tavaly decemberben jelent meg a Magyar népmesék társasjáték változata, most pedig a kártyajáték is megjelent.

HVG, 2016. április 29.


Elhunyt Hofer Tamás, a Néprajzi Múzeum egykori munkatársa, főigazgatója

Hofer Tamás (1929-2016) a magyar néprajzi muzeológia nemzetközileg is elismert kiemelkedő személyisége volt, a tárgyrendszerek, kultúránk szimbolikus jelenségeinek, a magyar népművészetnek, a 19. században megszülető "népi kultúra" kép rekonstruálásának kutatója. Érdeklődése, tudományszervező és oktató tevékenysége során törekedett a tudományágak határán átnyúló mentalitástörténeti, társadalomtörténeti jellegű vizsgálatra.

Néprajzi Múzeum, 2016. április 29.


Balánbányától Remetéig a hagyományok jegyében

Egy lakodalomban minden mozzanatnak megvan a maga helye, jelentősége. A székelyföldi gyermekek kedden hamisítatlan forgatókönyvből tanulhattak minderről.

Székelyhon.ro, 2016. április 28.


Egy évtized szünet után ismét "pontoztak" Torontóban!

10 év után Torontóban újra megrendezésre került Észak-Amerika egyik, nagy hagyományra visszatekintő néptáncos versenye a Pontozó. A hosszú szünet után a torontói Kodály Ensemble két Kőrösi Csoma ösztöndíjas Nevelő Judit, és jómagam, Kócza Levente segítségével élesztette újra a megmérettetést.

Nemzeti Regiszter, 2016. április 28.


Toporzékolni az energiától

Salamon Beáta megkerülhetetlen az autentikus magyar hangszeres zenében. Prímás, zenetanár, a Méta együttes alapítója, koncertfellépő, színházi és stúdiózenész, nép-és világzenei együttesek – köztük a Csík zenekar – zenei rendezője. „Már pici klasszikus hegedűsként belém verték az előítéletet a népzenével szemben – írja. Ezt próbálom jóvátenni 1981 óta, missziósként.” A népi hegedűt szívesen ötvözi jazz- vagy rock-zenével, de más műfajokba is gyakran kirándul. Súlyos betegségből lábalt ki nemrég – most új erővel várja a feladatokat.

Szimpatika, 2016. április 27.


Még tíz napig lehet jelentkezni az Erdélyi Néptánc Antológiára

A Romániai Magyar Néptánc Egyesület jövő hét végéig, azaz május 7-ig várja azon műkedvelő néptáncegyüttesek jelentkezését, akik meg szeretnének mutatkozni az Erdélyi Néptánc Antológia színpadán.

Maszol, 2016. április 27.


Ifj. Zerkula György: Egy hétnél tovább nem bírom letenni a hegedűt

Nagyon korán. Három hónapos koromtól ott nevelkedtem a nagyszüleimnél, akik nagymértékben hozzájárultak a zenei fejlődésemhez. Gyimesben rengeteget segített az, hogy reggeltől estig zenélés volt. Jöttek a külföldi turisták, hozták a csokoládét, más gyerekek nem is álmodhattak akkor róla. Utána óriási nyomás volt rajtam, mivel nagyapám egyfajta legendává vált.

Udvarhelyi Híradó, 2016. április 25.


A pásztorélet és a néptánc körül forgott a ladányi hétvége
Püspökladány

A Szent György-napi népszokásokat elevenítették fel a szervezők és a résztvevők a hétvégén Püspökladányban megtartott XXII. Sárrétmenti Népzenei, Néptánc és Mesemondó fesztiválon. Az eseményen négy településről – köztük Székelyudvarhelyről – kilenc tánccsoport, tizenhat egyéni előadó és három népzenei együttes lépett fel, összesen közel háromszázan.

Hajdú Online, 2016. április 25.


Juhmérés locsolással és zeneszóval Mérában

Erdély egyik leglátványosabb hagyományos juhmérést tartották vasárnap a kalotaszegi Mérában. A juhmérés tulajdonképpen a tej bemérése. A gazdák megfejik saját juhaikat és a tejmenyiség alapján határozzák meg, hogy milyen sorrendben kapja egy-egy gazda a nyár folyamán az összes juh tejét.

Kolozsvári Rádió, 2016. április 25.


Csoóri Sándor Sündi: Jó rezgések keletkeznek, amikor a hangszerhez nyúlunk

Kevés ember tud olyan inspirálóan beszélni népzenéről, apaságról, családról és a zenetanulás fontosságáról, mint Csoóri Sándor Sündi, aki ezúttal a család.hu-val osztotta meg gondolatait.

Család.hu, 2016. április 24.


Válaszút
Budai Ilona népdalénekessel talentumról és családi örökségről

Lélekben nem szakadt el attól a Győr-Sopron megyei falusi környezettől, amelyben nevelkedett. Pedig nagynak tűnik a távolság a gyerekkor színhelye, a huszadik századi Gyömöre és mostani otthona, a főváros között. A márciusban Kossuth-díjjal kitüntetett Budai Ilona népdalénekessel talentumról és családi örökségről beszélgettünk.

Magyar Idők, 2016. április 24.


Orbán Viktor: Kallós Zoltán naponta állít elénk mércét és példát

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is részt vett a kilencven éves Kallós Zoltán néprajzkutató tiszteletére szervezett szombat esti ünnepi gálán Kolozsváron. Orbán Viktor Kallós Zoltán méltatásában kihangsúlyozta, hogy a kilencven évet megért néprajzkutatóban “még mindig több tetterő lakozik, mint sokunkban” és Kallós “naponta állít elénk mércét és példát."

MTI, 2016. április 23.


Táncház-vezető tanfolyam
Elindult a harmadik évad, még lehet csatlakozni!

Az április 30-i alkalom tervezett programja:
10.00 – 11.00: P.Vas János: A tavaszi ünnepkör
11.15 – 12.45: Szerényi Béla és Gundy Andrea: Padkaporos gyerekbál
Ebédszünet
13.30 – 14.30: Kun Katalin: Néptáncoktatás alapítványi keretek között – A Kenderke Református AMI és a Fürkész program bemutatása
14.45 – 15.45: Hetényi Milán: Daltanítás élőzenével
16.00 – 17.00: Gyakorlat Busai Norbert vezetésével

Táncház Egyesület, 2016. április 23.


Mese táncház Halason

Ünnepszerző mese táncház lesz április 30-án, szombaton 15 órától a kiskunhalasi Városi Könyvtárban, Fehérváry Lilla (Madárdal Zenekar) vezetésével. Pásztortűz Egyesület szervezésében az esztendő ünnepeihez, jeles napjaihoz kapcsolódó, kézműves foglalkozással egybekötött táncház kicsiknek és nagyoknak.

Halasi Média, 2016. április 22.


Táncházban rophatják a délszláv táncok szerelmesei
Pécs

Horvát és makedón muzsikára táncolhatunk a Vizin Zenekarral pénteken este a Zsolnay Negyedben.

Pécsi Újság, 2016. április 21.


Néptánccal ünnepli a Vigadó Művelődési Ház a tánc világnapját

Három néptáncegyüttes lép a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház színpadára a tánc világnapja alkalmából 2016. április 29-én, pénteken 18 órától.

Maszol, 2016. április 20.


NKA Népművészet Kollégium pályázati kiírás
Benyújtási határidő: 2016. május 18.

1. Téma:Pályázati cél: Megyei, országos, és nemzetközi hatókörű népművészeti: nagyrendezvények, kiállítások, fesztiválok megrendezése.
2. Téma:Országos szakmai továbbképzések, konferenciák lebonyolítása.

Nemzeti Kulturális Alap, 2016. április 18.


Kutszegi Csaba: Gondolatok néptáncról
Násztánc – Magyar Állami Népi Együttes

A Násztánc tulajdonképpen összegzi az elmúlt évtizedek jó néhány néptánc-korszerűsítési törekvését, „kasszát csinál”, mely egy újabb ürügyül szolgál az éneklésre, a muzsikálásra és a táncra.

tánckritika.hu, 2016. április 18.


Fonográf, népzene, előadások a kórusfesztiválon

Kórusművekkel, népdalokkal, néptánccal és népzene-tudományi előadással zajlott le a hét végén a 22. Bárdos Lajos–Palló Imre Éneklő Ifjúság Kórusfesztivál Székelyudvarhelyen, melyen a helyi és külföldi előadók mellett számos érdeklődő is részt vett.

Székelyhon.ro, 2016. április 17.


Előbb beszélgettek a citeráról, majd hallgatták is
Pocsaj

Messzire hallatszott a citerazene a Pocsajban a napokban megrendezett 14. citerás találkozón.

Hajdú Online, 2016. április 15.


Nyári népzenei táborra pályázhat minden magyarországi iskolás 8 és 15 év között

A táboroztatási szolgáltatás tartalma: Az Alapítvány teljes körű ellátást biztosító táborozási szolgáltatás igénybevételét biztosítja az Erzsébet-tábor turnusának időtartamára. A turnusok időtartama 6 nap, 5 éjszaka. A tábort Kurdi Gábor népzenész vezeti.

2016. április 15.


Farkas Zoltán „Batyu”: „A szellem felé kell fordulnunk”

A Budapesti Tavaszi Fesztiválon április 15-én mutatják be a Müpában a Násztánc című táncjátékot, amely Nagy László hatalmas, Menyegző című versének megidézésre vállalkozik. Az előadásban ráismerhetünk sokféleségünkre – a szépre és igazra való vágyakozásunk mellett torz és rosszabbik énünkre, a rítusok és ünnepnapok, de a bacchanáliák utáni vágyunkra is. Az előadásról a koreográfus, rendezővel beszélgettünk.

Fidelio, 2016. április 14.


Igazgatói asszisztenst keres a Honvéd
Pályázati határidő: 2016. április 18.

A Honvéd Együttes Művészeti Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói asszisztenst keres, azonnali belépéssel.
Előny: Felsőfokú végzettség, hasonló munkakörben szerzett tapasztalat, előadó-művészeti intézményben szerezett tapasztalat.

2016. április 13.


Rendhagyó zeneóra az oviban

Hétfő délután rendhagyó zeneórát rendeztek a várad-réti Csillagocska Református Zeneóvodában a felvidéki Agócs Gergely és a Parapács zenekar részvételével. Tanulságos rendezvény volt.

Erdély Online, 2016. április 12.


„Egységben tartani a nemzetet"
Hagyományok Háza-napok Sepsiszentgyörgyön

Jó gyakorlatok és módszerek az élhető hagyományért mottóval zajlott Sepsiszentgyörgyön – első alkalommal – a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének tevékenysége, melynek keretében számos szakmai előadásra, rendhagyó zeneórákra, módszertani bemutatókra került sor, de gyermekfoglalkozások, éjfélbe nyúló táncházak, élőzenés gyerektáncház, kiállítás is színesítette a programkínálatot.

Székely Hírmondó, 2016. április 12.


Átadták Év tájházvezetője 2016 díjat és a Szablyár Péter emlékplakettet

Idén az Év tájházvezetője Spanics Ágnes, a Somogyszobi tájházat működtető Vilma háza Alapítvány elnöke lett, aki magas színvonalú tájházvezetői, hagyományőrző és közösségteremtő munkája elismeréseként kapta a szakmai elismerést.

Szentendrei Szabadtéri Múzeum, 2016. április 11.


Több ezren táncoltak a Sportarénában

A néptánc igazi szenvedély, a népi kultúra pedig valódi örömforrás. Ezt tükrözte a 35. Táncháztalálkozó, amelyet a Papp László Budapest Sportarénában rendeztek. A résztvevők között voltak komoly érdeklődők és hobbitáncolók is. Mindenesetre ez a népművészeti és hagyományőrző esemény nagy lehetőség azoknak, akik szívesen ismerkednek meg közelebbről a különféle táncszokásokkal.

Népszava, 2016. április 11.


Gerillafolk: utcára, metróba a néptánccal!

Ki a néptánccal a közterekre, be az aluljárókba! Ne csak indiánok és szintetizátorosok legyenek kint, hanem a táncház-mozgalom is! Legyen megszokott az utcai néptánc, mint Dél-Amerikában az utcai tangó!

Mandiner, 2016. április 10.


Vonós hétvége Virágvölgyi Mártával az Óbudai Népzenei Iskolában

Április 16-án, szombaton ádámosi és széki, 17-én, vasárnap magyarpalatkai dallamokat tanulhatnak, ismételhetnek hegedűsök, brácsások és bőgősök Virágvölgyi Márta tanfolyamán az Óbudai Népzenei Iskolában. Előzetes jelentkezés nem szükséges, szeretettel várják a helyszínen a tanulni vágyó vonósokat.

Folkrádió, 2016. április 10.


Egy héttel tovább lehet jelentkezni a Fölszállott a pávára

A nagy érdeklődésre való tekintettel az eredetileg tervezetthez képest egy héttel tovább, április 17-ig jelentkezhetnek a gyerekek a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutatóba, amelyet a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Hagyományok Házával közösen negyedszer hirdetett meg.

M1 TV Hiradó, 2016. április 10.


Évezredes kultúra, amihez hozzányúlunk

A Hagyományok Háza idén tizenöt, míg a Magyar Állami Népi Együttes hatvanöt éves. A kettős jubileum kapcsán Kelemen Lászlót, a Hagyományok Háza főigazgatóját és Mihályi Gábort, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetőjét kérdeztük.

Fidelio, 2016. április 8.


Elhunyt Halmos István népzenekutató (1929-2016)

A neves népzenekutató 1952-ben szerzett az ELTE-n muzeológusi oklevelet. 1952-56 között a nyíregyházi Jósa András múzeum muzeológusa, 1957-től a Jászberényi múzeum igazgatója volt. Népzene-kutatói munkásságát a Népművelési Intézet, majd 1962-től nyugdíjazásáig az MTA Zenetudományi Intézet keretei között végezte.

Néprajzi Múzeum, 2016. április 7.


Táncra, lábam!

Ha az alapoknál kezdjük, akkor „egyet jobbra, egyet balra”, majd „kettőt jobbra, kettőt balra”. S ha mindezt kellő odafigyeléssel, mosollyal, a párunkkal való törődéssel, a kontaktus minden elemét szinten tartva tesszük, akkor már megérte elsajátítani az egylépéses, illetőleg a kétlépéses csárdást. De azért ennél jóval többről szól a néptánc, a táncházmozgalom és az abból kinövő táncháztalálkozó. Amely a hétvégén már a 35. volt.

Lokál, 2016. április 7.


35. Országos Táncháztalálkozó
Lábam termett a táncra...

A hét végén tartották Budapesten a 35. Országos Táncház Találkozót, amely tulajdonképpen a Kárpát-medence zenészeinek és táncosainak seregszemléje volt. A Papp László sportarénában lezajlott esemény méreteit érzékelteti, hogy az aréna küzdőterén felállított nagyszínpadon és a körülötte zajló események mellett két emeleten, négy nagyobb teremben is folyamatos programok várták a közönséget. Tudósításunk természetesen a teljesség igénye nélkül készült, hiszen hosszú listán kellene felsorolnunk a részt vevő együtteseket, zenészeket, táncosokat, énekeseket, így csak tájegységenként említjük őket.

Nyugati Jelen, 2016. április 6.


Több mint negyven táncegyüttes lép fel az országos néptáncfesztiválon Szegeden

Immár 26. alkalommal rendezik meg Szegeden a hétvégén az Országos Gyermek- és Ifjúsági Néptáncfesztivált, amin 42 együttes fog bemutatkozni, köztük számos délvidéki is.

Mandiner, 2016. április 5.


Elismerést kapott a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság vezetője
Szentendre

Dr. Csonka-Takács Eszter, a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság igazgatója miniszteri elismerő oklevelet vett át április 2-án a 35. Országos Táncháztalálkozó gálaműsorán, melyet dr. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke nyújtott át számára.

Szentendrei Szabadtéri Múzeum, 2016. április 5.


Elhunyt Halmos István népzenekutató

Halmos István 2016. április 4-én, 87. életévében, hosszúra nyúlt, küzdelmes hónapok után távozott erről a világról. Feleségétől, gyermekeitől, unokáitól is elbúcsúzott utolsó napjaiban és fájdalmak nélkül ment el közülünk. Utolsó napjaiig zenetudósként dolgozott, otthon még várt rá számos befejezetlen munka. Gyűjtései, írásai, gondolatai és beszélgetéseinek emléke megmarad közöttünk. Temetése 2016. április 8-án, pénteken 12 órakor lesz az Óbudai Temetőben.

Hagyományok Háza, 2016. április 5.


Ötven éve áll a hajdúsok szolgálatában a néptánckincs elhivatott őre
Debrecen

„A táncművészetben eljön az idő, amikor az ember rájön arra: itt kell abbahagyni! Ám még mielőtt ezt megtenné, gondoskodik arról, hogy ne szakadjon meg, hanem folytatódjék az elkezdett folyamat…” – minderről dr. Kardos László beszélt lapunknak, aki immár ötven éve áll a „hajdúsok” szolgálatában. A néptánckutató, koreográfus tíz évig az Országos Néptánc Tanács elnökhelyettesként is segítette a magyar néptáncmozgalmat.

Hajdú Online, 2016. április 4.


X. Jubileumi Erdélyi Néptánc Antológia
A pályázatok beküldésének határideje: 2015. május 7.

A Romániai Magyar Néptánc Egyesület idén is lehetőséget ad a megmutatkozásra bármely műkedvelő néptáncegyüttes számára. Két kategóriában pályázhatnak az érdeklődők: a felnőtt vagy ifjúsági csoportok két koreográfiával, a gyermek csoportok pedig egyetlen koreográfiával jelentkezhetnek.

Maszol, 2016. április 4.


Néptánc és népzene, négy generációval

Harmincötödik seregszemléjéhez érkezett a táncházmozgalom, és bár a táncháztalálkozón évről évre nem igazán változik semmi látványosan, a három és fél évtized alatt tulajdonképpen profi rendezvénnyé nőtte ki magát ez a spontán induló kezdeményezés.

Magyar Nemzet Online, 2016. április 4.


Dunától Keletre Térségi Gyermek- és Ifjúsági Népzenei Verseny - Felhívás
Jelentkezési határidő: 2016. április 15.

A pályázattal a meghirdető lehetőséget kíván teremteni a térségben működő felnőtt népdalkörök és zenekarok részére a bemutatkozásra, zenei ismereteik továbbfejlesztésére. A találkozó célja, hogy megyénk felnőtt népzenei (hangszeres és énekes) együttesei (népdalkörök, citera együttesek) és szólistái bemutathassák a nyilvánosság előtt műsoraikat, megismerhessük népzenei örökségünk értékeit.

Debreceni Művelődési Központ, 2016. április 4.


A Noszlopy és a Baglas táncosai Budapesten

Az elmúlt hétvégén rendezték a Papp László Sportarénában a magyarországi néptáncosok legnagyobb éves seregszemléjét, a XXXV. Országos Táncháztalálkozót és Kirakodóvásárt.

2016. április 4.


Magyarok verték meg Michael Flatleyt

2 perc alatt 3937, vagyis másodpercenként 41 leütés.
A Fricska együttes tagjai 7-8 éve találkoztak a Gödöllő Táncegyüttesben, itt ismerkedtek meg az erőteljesebb, dinamikusabb, legényes versengő férfitáncokkal. Kiválasztották a Kárpát-medence leglátványosabb, legvirtuózabb motívumait, elővették a dinamikus Maros-sárpataki cigány táncokat, és így indultak el a siker útján.

hirado.hu, 2016. április 3.


Székesfehérvár Tiszteletbeli Polgára címet adományozta a város a 90 éves Kallós Zoltánnak

"...2005­ben a magyar kormány a Csángó Kultúráért díjat akarta adni. Azt mondtam Bozóki András akkori kulturális miniszternek, hogy kitüntetések osztogatása helyett csináljanak inkább egy jól átgondolt támogatási rendszert. Most pedig Kolozs megye díszpolgári címét utasítottam vissza, mert nem akarok úgy járni, mint Tőkés László. Sok kellemetlenséget okozott nekem a román állam. Nem jó visszagondolni azokra az időkre, amikor például Buzában a rendőrök pincébe zártak, mert meggyanúsítottak, hogy csalással vásároltam román ikonokat és ezt be is akarták bizonyítani hamisított értékbecsléssel."

FMH Online, 2016. április 2.


Az Arénába költözik a népzene

Április 1-3. között a magyar népzenéé és néptáncé lesz a főszerep a jubileumi, 35. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásáron. A Papp László Budapest Sportarénában minden a népművészetről szól majd, közel 2500 közreműködővel. A három nap során számos bemutató, kiállítás, kézműves foglalkozás várja a résztvevőket, miközben a küzdőtéren vásár és tánctanítás lesz. A rendezvény zárónapján mutatja be új lemezét Lajkó Félix.

2016. április 2.