Folkrádió

Hírarchívum

Erdélyi Prímások 19. találkozója

Mondhatjuk, hogy most már hagyományosan november második hétvégén csendülnek fel örök értékek a páratlanul gazdag erdélyi népzene kincsestárából a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes háza táján, a csíkszeredai Városi Művelődési Házban, az Erdélyi Prímások Találkozóján.

Erdély ma, 2016. október 28.


„Kistájak muzsikájának egyéni hangja”

Pávai István folklorista legújabb kiadványa több évtizedes, következetes kutatómunka eredményeit összegezve, magyar és angol nyelven mutatja be Székelyföld egyik legkisebb tája, a Sóvidék népzenéjét, zenés-táncos szokásait. A DVD-ROM gazdag hangzó- és dokumentumanyagát kiegészítő nyomtatott szövegben színes történeti források, interjú-részletek és visszaemlékezések hozzák elérhető közelségbe azt a világot, mely a folklorista tárgyilagos szemléletében sem más már, mint „a 20. század első felében virágkorát élt sóvidéki zene emléke”.

Élő Székelyföld, 2016. október 25.


Vérző hólyagokkal, 40 éve kezdtek muzsikálni

40. születésnapjukat készülnek megünnepelni október 25-i, zeneakadémiás koncertjükkel. 1976 óta szinte megállás nélkül zenélnek. A muzsikálás mellett pedig természetesen oktatnak. Azt adják át a fiataloknak, amit nap mint nap megélnek, ha hangszerhez nyúlnak: a népzene varázsát. A 40 éves Téka együttessel beszélgettünk.

Origo, 2016. október 24.


Lezajlott a 14. Csillagocska Néptánctalálkozó

Nagyvárad. Október 21–23. között immár tizennegyedik alkalommal szervezték meg a Csillagocska Gyermek és Ifjúsági Néptánctalálkozót, melynek a Csillagocska Alapítvány székhelye és a PKE adott otthont.

Erdély Online, 2016. október 23.


Negyedszázados az udvarhelyi Gereben néptáncegyüttes

Huszonötödik születésnapját ünnepelte szombaton a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium néptáncegyüttese, a Gereben. A Művelődési Házban összegyűlt közönség vastapssal jutalmazta a közel háromórás gálaműsort.

Székelyhon.ro, 2016. október 23.


A néptánc kortalan

Nem csupán a fiatalok lételeme a tánc, hanem az idősebb korosztály tagjai között is egyre népszerűbb. A néptánc esetünkben pedig egyenesen kortalan, hiszen szombaton a makói Hagymaházban az ország minden részéből, de még a határon túlról is érkeztek azon együttesek, melynek a tagjai közép- és szépkorúak.

Promenád, 2016. október 22.


Gálával és díjesővel zárult a hivatásos erdélyi táncegyüttesek találkozója

Tizenkettedik alkalommal szervezték meg az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját Sepsiszentgyörgyön.

Színház.hu, 2016. október 18.


Negyedszerre emelkedik magasba a páva!

„A sokfelé szakadt magyarságnak nem kell feltétlenül egyetértenie, de értenie kell egymást.” (Csoóri Sándor). Ilyen univerzális nyelv a tánc és a zene, és ezek különlegesen mély hagyományokkal bíró alma matere, a néptánc és a népzene. Az MTVA és a Hagyományok háza ezt az örökséget felvállalva rendezi meg immár negyedik alkalommal a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató műsort, amelyben idén ismét a gyerekeké lesz a főszerep.

MTVA, 2016. október 17.


Nem szabad hagyni, hogy Ág Tibor neve és életműve feledésbe merüljön!

Hiánypótló rendezvényként, a 2013 nyarán elhunyt felvidéki népzenekutató, karnagy, zeneszerző Ág Tibor és munkássága iránti főhajtás jeleként tavaly ősszel Pogrányban tartotta meg az I. Ág Tibor Napokat a Csemadok gímesi és pogrányi alapszervezete, illetve nyitrai területi választmánya, valamint a martosi Feszty Árpád Művelődési Park. Idén október 21-23-án a gimesi kultúrközpontban valósul meg a folytatás.

Hírek.sk, 2016. október 17.


Kutszegi Csaba: Az önismeret fesztiválja
12. ERDÉLYI HIVATÁSOS TÁNCEGYÜTTESEK TALÁLKOZÓJA

Erdélyben sem áll az idő. Nincs mit tenni: a globális kultúra mindenkit elér, de ez nem fertőzés, hanem adomány. Ugyanis csakis a mindenkori befogadón múlik, mit és hogyan enged magára, ha a média manipulál is, szabad választásra mindenkinek lehetősége van, csak tudni kell élni vele.

tánckritika.hu, 2016. október 16.


Összefogás az erdélyi muzsikusokért

Mozgalom indult azon idős zenészek megsegítésére, akik betegségük miatt nem tudnak muzsikálni, és gondot jelent számukra a gyógyszerek árának előteremtése, de esetenként még a mindennapi betevő megvásárlása is. A segítségnyújtásra Gyergyószentmiklóson is lehetőség nyílik október 24-én.

Székelyhon.ro, 2016. október 14.


Vizeli Trió koncert és táncház Győrben

Vizeli Balázs az egyik legegyénibb hangú népzenei hegedűs. Játékát többek között az Újstílus, a Téka, a Vujicsics, a Szeret zenekarok, valamint Berecz András lemezeiről és koncertjeiről egyaránt ismerhetjük. Zenéjét egyszerre jellemzi hagyománytisztelet és alkotó előadó művészet. Dinamikus, kreatív játéka, amelynek egyik lényeges eleme az improvizáció egyéni és karakteres.

Kisalföld, 2016. október 12.


Októberi tanfolyam és tábor vonósoknak

Virágvölgyi Márta és barátai nem pihennek az októberi hétvégéken. 16-án, vasárnap 13 órától az Óbudai Népzenei Iskolában várják a vonósokat, október 29. és 31. közt pedig Forráskúton, a már hagyományos őszi táborukban.

2016. október 12.


Fonó
Szegeden klubol a népzene

Az országban elsőként Szegeden indít klubot a Fonó; a Tisza-parti városban, a Millenniumi Kávéházban és Klubban havonta egyszer előadásokkal, beszélgetésekkel, koncertekkel várják a népzene és néptánc kedvelőit – közölte a Fonó Budai Zeneház sajtófőnöke hétfőn az MTI-vel.

Magyar Nemzet Online, 2016. október 11.


Táncra perdültek a főtéren a marosvásárhelyi magyarok

Hivatásosak és amatőrök, fiatalok és idősek, szülők a kisgyerekeikkel, népviseletben és farmerben, nézők és arra járók is táncoltak vasárnap délután Marosvásárhelyen a Színház téren szervezett flashmobon, amellyel a néptáncra akarták felhívni a figyelmet a szervezők.

Maszol, 2016. október 10.


Emlékezzünk a Barozda együttessel

Születésnapi koncertre készül a Barozda együttes: szombat este 7 órától Csíkszeredába, a Szakszervezetek Művelődési Házába várják a műfaj kedvelőit. Kerek évfordulók kapcsán vissza szoktunk tekinteni a kezdetekre, az indulásra, és illik talán számvetést is készíteni. Simó Józseffel, a Barozda együttes egyik alapító tagjával az együttes múltjáról és jelenéről, repertoárjukról, a népzene és régizene kapcsolatáról Takács Éva beszélgetett.

Hargita Népe, 2016. október 6.


Zeneszóval kísérték utolsó útjára Kostyák Alpárt

Az erdélyi táncházzenészek muzsikálva kísérték utolsó útjára Kostyák Alpár televíziós újságírót, zenészt, az erdélyi táncházmozgalom egyik alapítóját. Temetésére ma délben, a Kolozsvár melletti Kisbácsban, családja és barátai mellett egykori zeneiskolai diákjai, újságíró kollégák és táncházmuzsikusok gyűltek össze.

Kolozsvári Rádió, 2016. október 6.


Létezik már jó minta, jó példa, amit lehetne követni

Liber Endrével készült interjú harmadik, befejező részében a Halmos Béla Program, annak céljai, valamint a magyar zeneipar is szóba került.

Ritmus és Hang blog, 2016. október 6.


Délibáb klub: indul a második félév!

A Délibáb együttes és a klub alapítója, dr. Joób Árpád népzenekutató, sajnos tragikus hirtelenséggel eltávozott közülünk idén tavasszal, de az általa hátrahagyott hatalmas örökség, feladat arra ösztönöz és kötelez bennünket, tanítványokat, szervezőket, hogy folytassuk a Délibáb tevékenységét.

Hajdú Online, 2016. október 6.


Elhunyt Bognár József

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2016. szeptember 28-án tragikus hirtelenséggel elhunyt Bognár József táncos, koreográfus, grafikus.

Hagyományok Háza, 2016. október 5.


Barozda együttes – „toplistás” reneszánsz dalok Kolozsváron

Kolozsváron koncertezik csütörtökön az erdélyi táncházmozgalom egyik alapító zenekara, a 40 éve létrejött Barozda. A népzenét, régizenét játszó együttes 16-17. századi “toplisták slágereit” játssza, olyan dallamokat, amelyek több forrásban is fellelhetőek, esetleg egy-egy változatuk máig él, ezért nyilván népszerűek, úgymond toplistásak lehettek annak idején.

Kolozsvári Rádió, 2016. október 5.


Hatvanéves jubileumot ünnepel a Maros Művészegyüttes

Hatvan éve, 1956. október 1-jén alakult meg 134 taggal az Állami Székely Népi Együttes, azzal a céllal, hogy feldolgozza és színpadon bemutassa a romániai magyarok, románok és más nemzetiségek népdalait, táncait. Az elmúlt évtizedek alatt számos országba eljutott az együttes, mint Magyarország, Franciaország, Kína, Ciprus, Kanada, Amerikai Egyesült Államok.

Székelyhon.ro, 2016. október 5.


Elhunyt Kostyák Alpár

Elhunyt Kostyák Alpár. Az ismert televíziós szerkesztő, népzenész és zenetanár rövid, ám súlyos betegség után hétfőn távozott az élők sorából. Életének meghatározó részét népzenei tevékenysége töltötte ki. Az erdélyi táncházmozgalom egyik elindítójaként szívügye volt a népi hagyományok ápolása. Tagja volt több népzenei együttesnek, közöttük a kolozsvári Bodzafának, a csíkszeredai Barozda együttesnek, valamint 24 éven át állandó tagja a Tarisznyás zenekarnak.

Maszol, 2016. október 4.


Az egész ott kezdődik, hogy a vonatkoztatási rendszerünk nagyon megegyezik

Liber Endrével beszélgettünk jubiláló zenekaráról, a világzenéről és a Halmos Béla programról. Az interjú első részében a Tükrös Zenekarról lesz szó.

Ritmus és Hang blog, 2016. október 3.


Tízéves a sepsiszentgyörgyi Százlábú néptáncmozgalom

A gyermekeknek nem azért kell játékot, zenét, táncot, éneket tanítani, hogy ebből éljenek, nem is azért, hogy mutogassák magukat, hanem azért, hogy boldogabb emberek legyenek – vallja Virág Endre, aki feleségével, Imolával együtt tíz éve indította el a Százlábú Néptáncegyüttest

Erdély ma, 2016. október 1.