Folkrádió

Cigány asztali hallgató és mulató

gyűjtés

előadó:
Jámbor István Dumnyezó, Mezei Levente, Mezei Ferenc Csángáló, Jámbor Ferenc, Csányi Mátyás
előadásmód:
hegedű, hegedű, kontra, kontra, bőgő
műfaj:
hallgató, asztali nóta
etnikum:
cigány, magyar
település:
Csávás
vármegye:
Kis-Küküllő
tájegység:
Felső-Vízmellék (Vízmellék, Maros-Küküllők vidéke)
nagytáj:
Erdély
gyűjtő:
Szánthó Zoltán, Pénzes Géza, Bartha Zoltán Ágoston, Érdi Ágnes
felvétel helye:
Szászcsávás, Óvoda
felvétel időpontja:
1991 január 21. éjszaka
szerkesztő:
Szánthó Zoltán
kiadó:
Quintana - harmonia mundi
kiadás éve:
1992

Album: Musique Folklorique de Transylvanie - Szászcsávás Band

Szászcsávás (Ceuas) 900 lelket számláló kisközség Erdélyben, a mai Románia területén, a Kis-Küküllő folyó völgyében. A falu lakóinak többsége magyar, 17-20%-uk cigány. Ez a lemez a falu cigány muzsikusainak hagyományos repertoárjából való válogatás.

Szászcsávás kivételes helyet foglal el a magyar zenetörténetben: a magyar népi éneklésben teljesen általános egyszólamúság kivételeképpen ez talán az egyetlen olyan falu, ahol több szólamban énekelnek. Ez a XVIII. század végén, a nyugati egyetemeket megjárt erdélyi protestáns teológusok által meghonosított többszólamú templomi éneklés folklorizálódott formája. A szólamok számában, szerkesztési elvében különböző iskolák közül a szászcsávási feltehetően a bázelire vezethető vissza. A faluban ma is működik az ötszólamú kórus, a falu minden magyar lakosa -az iskolástól az idősekig énekel, a szólamok apáról fiúra öröklődnek. A kórus fellépésein kívül az istentiszteleteken, de a lakodalmakban, mulatságokban is több szólamban énekelnek. Ilyen mulatságokban a népies műdalok dominálnak, de énekelnek nótákat, népdalokat, táncdallamokat is.

A hangszeres zenével Erdélyben általában a társadalom szélére vetett cigányok vagy zsidók foglalkoztak, lakodalmakba, mulatságokba őket fogadták meg. A falubeli cigány zenészek több nemzedékre visszamenően a környék híres muzsikusai: bár a cigányok a kórusnak nem tagjai, az énekeket ők is jól ismerik, és az átlagosnál zeneileg igényesebb közönségük kritikája a gyenge muzsikusokat nem tűrné meg. A cigányoknak ma is szinte majd mindegyike játszik valamilyen hangszeren: főleg vonóshangszeren, újabban tangóharmónikán, dobon, szaxofonon, elektromos orgonán is. 1989-ben meghalt a falu egyetlen cimbalmosa, az ő játékát sajnos már nem tudtuk megörökíteni. Így a lemezen a hét középkorú és fiatal zenész előadásában az a vonóshangzás szólal meg, amely egy nemzedékkel korábban még általános volt az erdélyi népzenében, és amelyet mára repertoárjával együtt egyre jobban kiszorít az elektromos zene.

Szászcsáváson a vonószenekar alapvető felállása a hegedű-kontra-bőgő hármas. A hegedű a klasszikussal megegyező, a kontra az Erdélyben általános, egyenesre vágott pallójú a-d1-g hangolású brácsa, amelynek három húrja egyszerre szólal meg. A bőgőről az E húr hiányzik, csak az A-D-G húrokon játsznak. Húsz-harminc évvel ezelőtt a kontra helyett a primkontrát használták, Mezei Ferenc Csángáló 12 éves korában első bálját még ezen muzsikálta. Ez a hegedű áthangolásával készül, a1-d1-g húrjai szintén egyszerre szólalnak meg. Ma önmagában a hegedű kíséretében nem használják, de alkalmanként, a kontra mellett kiegészítő hangszerként még igen. Régebben gyakran cserélték a kontra d1 húrját d-re. Ezt a mélyhúros kontrát az énekek kíséretéhez, és nem a tánchoz használták. A három tagú alapfelállás -amelyben a kontra hangolása a fent felsoroltak valamelyike, kiegészülhet másik prímással (vagy akár primásokkal) és kontrással.

A szászcsávási zenészek repertoárja kivételesen nagy. Ennek oka, hogy magyaroknak, románoknak, cigányoknak egyaránt muzsikálnak, Jámbor István, Mezei Ferenc és Csányi Mátyás pedig fiatalkorukban az azóta Erdélyből javarészt kitelepült szászoknak is játszottak. Közvetlen vidékükön „ a Kis-Küküllő Dicsőszentmárton (Tirnaveni) és Balavásár (Balauseri) közötti részén „ kívül más, távolabbi területekre is megfogadják őket: magyarok Magyarózd, Bükkös, a Nyárádmente, a Székelyföld és Balázsfalva (Blaj) vidékéről, a cigányok és románok az említetteken kívül Marosludas (Ludus), Marosújvár (Ocna Mures) környékéről, illetve a Nagy-Küküllő mentéről is. A repertoár vidékenként és nemzetiségenként eltér. Hagyomány Erdélyben, hogy ha a menyasszony és vőlegény egymástól távol eső faluból származik, akkor a kétféle vidékről való rokonság számára a lakodalomba két zenekart fogadnak meg. Így a szászcsávási zenészek gyakran jutnak el a Belső-Mezőség, Kelet-Mezőség távoli falvaiba is, bár ilyenkor néhány
helyhez kötődő speciális dallamon (pl. menyasszonykísérőn) kívül csak saját vidékük táncait kell muzsikálniuk.

Nagy területet bejárva a zenészek sok dallamot ismernek meg és közvetítenek más vidékre, más nemzetiségeknek. A helyhez kötődő repertoár állandó változásban van, egy-egy dallam slágerré válik, és a falu, a táncosok magukénak érzik, még ha más helyről vagy nemzetiségtől való származása egyértelműen kimutatható is. A nemzedékek váltásával a zenei ízlés is változik: magyarok esetében a rádióból hallott népies műdalok, „magyar nóták szorítják ki a hagyományos dallamkincset, miközben a divatból kiszoruló dallamokat átveszi, illetve megőrzi a cigányság. Sok olyan dallamot, amelyet a zenészek fiatalabb korukban az idősebb magyaroknak muzsikáltak, a maiak már „cigány”-nak tartanak. Más dallamok, pl. a sűrű verbunk, egyes csárdások magyaroknak, cigányoknak, románoknak egyaránt játszhatóak. Ugyanakkor eltérések vannak az előadásmódban: cigányoknak játszva a csárdás a magyaroknak játszotthoz képest gyorsabb és gazdagabban díszített, asztali nóták esetében régiesebb, magyaroknak ma már nem játszott díszítésmódot alkalmaznak.

Meg kell megjegyeznünk, hogy Romániában 1989-ben már jelent meg lemez, Pávai István gyűjtésében és szerkesztésében „Muzica populara maghiara din Valea Tirnavelor (EPE 03468) címmel, amely a szászcsávási zenészek magyar tánckísérő dallamaiból ad válogatást. A szerkesztésben igyekeztük kerülni az ehhez képesti ismétlődéseket, és legalább demonstrálni a román és szász zenei anyagot. A felvételeket a szászcsávási óvodában készítettük 1991. januárjában, digitális technikával, két mikrofonnal. A felvételeken semmilyen utólagos vágást vagy effektet nem alkalmaztunk a 6. szám kivételével, ahonnan egy elektronikus eredetű zörejt kellett eltávolítani. Az utómunkálatokat Bohus János végezte Budapesten, a Főnix Stúdióban.
Szánthó Zoltán, 1992